Személygépjármű beszerzés

Integritás Hatóság

Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként 1 db felsőkategóriás személygépjárművet kíván venni adásvételi szerződés keretében. Ajánklatkjérő a bírálat során alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bekezdéseit. A megajánlott gépjárműnek meg kell felelnie az Európai Parlament és a Tanács 2014/45/EU irányelvében, a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott - a szállítás tervezett időpontjában hatályos- feltételeknek. A megajánlott gépjárműnek meg kell felelnie az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról szóló 6/2022. (VIII. 31.) PM utasításban (továbbiakban: Normatíva) rögzítetteknek. A Normatíva 4. mellékletének II.1.4. pontjában foglaltaknak megfelelően: „A normatívák előírásait gépjárművek beszerzésére kell alkalmazni. E tekintetben gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, bemutató, illetve próbajárműként nem használták.” A normatívától történő eltérés nem eredményezheti a normatív követelményrendszer gyengítését, azaz az előírt követelményszinttől lefelé eltérni nem lehet. Ajánlatkérő az értékelési szempontok megajánlási tartományán belüli, meghatározott futott kilóméter és gyártástól számított idő maximális értékétt meg nem haladó gépjármű megajánlható, és azt Ajánlatkérő egyenértékűnek tekinti a normatíva szerinti gépjárművekkel, azonban az életkor és a kilóméter magasabb értéke negatív korrelációval kapcsolódik az összesített pontszám értékhez. A maximum 5000 km-t futott és/vagy maximum gyártástól számított 12 hónap életkorú gépjárművet Ajánlatkérő egyenértékűnek tekinti az új, nullkilóméteres gépjárművel, azzal, hogy a minőségi értékelési szempontokra ezen gépjárművek arányosan alacsonyabb pontszámot kapnak a fordított arányosítás szabályai szerint sz életkor és a futott kilóméter minőségi értékelési szempontok vonatkozásában, melyek a BT-539 mező szerinti súlyszámokkal kerülnek súlyozásra. Nem ajánlható meg jobbkormányos gépjármű. Nyertes ajánlattevő feladatát képezi a közlekedési igazgatási hatóságnál (kormányablak) történő ügyintézés. A nyertes ajánlattevő a gépjárművet a teljesítési helyre a teljesítési határidőn belül saját költségén köteles leszállítani és Ajánlatkérőnek átadni. A gépjárművet üzembe helyezve, érvényes magyarországi műszaki vizsgával, Ajánlatkérő nevére kiállított forgalmi engedéllyel, a gépjárműre felszerelt forgalmi rendszámmal és szabványos „H” betűt feltüntető államjelzéssel kell átadni. Ajánlatkérő alkalmazza a tiszta közúti járművek beszerzésének az alacsony kibocsátású mobilitás támogatása érdekében történő előmozdításáról szóló 397/2022. (X. 20.) Korm. rendelet szabályait. A beszerzendő gépjármű műszaki paramétereit karakterkorlát miatta a BT-300 mező tartalmazza, illetve a műszaki követelményeket részletesen a műszaki leírás tartalmazza.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-08-12. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-07-10.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2025-07-10 Ajánlati felhívás
2025-08-15 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2025-07-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Személygépjármű beszerzés
Hivatkozási szám: EKR001068832025
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként 1 db felsőkategóriás személygépjárművet kíván venni adásvételi szerződés keretében. Ajánklatkjérő a...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Gépjárművek 📦
Leírás
Belső azonosító: EKR001068832025/1
Mennyiség: 1 darab
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
“1 db személygépjármű beszerzése adásvételi szerződés keretében. A megajánlott gépjárműnek – a Műszaki leírásban jelzett eltérésekkel – meg kell felelnie az...”    Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő a BT-27 mezőben becsült értéket nem tüntet fel, mert audit tapasztalatok alapján az alkalmas az ajánlattevők befolyásolására, azonban rögzíti,...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Gépjárművek 📦
További termékek/szolgáltatások: Gépjármű tíznél kevesebb személy szállítására 📦
Gépjármű-javítási szolgáltatások 📦
A stratégiai közbeszerzés célja: A környezeti hatások csökkentése

“Ajánlatkérő alkalmazza a tiszta közúti járművek beszerzésének az alacsony kibocsátású mobilitás támogatása érdekében történő előmozdításáról szóló 397/2022....”    Többet mutasson
A környezeti hatások csökkentését célzó módszer: A szennyezés megelőzése és csökkentése
Zöld közbeszerzési kritériumok: A zöld közbeszerzésre vonatkozó nemzeti kritériumok
Postacím: Széchenyi istván
tér
7-8.
Irányítószám: 1051
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 90 (DAY)
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. gépjármű életkora (gyártástól számítottan egész hónapokban megadva,max.12hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. futott kilométer (min. 0-maximum 5000 km)
4. többlet jótállás (min.0, max. +12 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 5. szállítási határidő (min. 30-max. 90 naptári nap)
Ár
Ár (súlyozás): 70
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
“Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja (legjobb ár-érték arány) alapján értékeli. Az ajánlatok értékelése során adható pontszám alsó...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Leírás
Postacím: Széchenyi István
7-8

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Kbt. 81. § (1) A nyílt eljárás olyan, egy szakaszból álló közbeszerzési eljárás, amelyben minden érdekelt gazdasági szereplő ajánlatot tehet. (2) A nyílt...”    Többet mutasson
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-08-12 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-08-12 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az EKR felületen történik az ajánlatok bontása az ajánlattételi határidőt követő 1 órával.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Kbt. 68. § (1) Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártát követően,...”    Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2025-08-12 11:00:00 📅
Hely:
“Az EKR felületen történik az ajánlatok bontása az ajánlattételi határidőt követő 1 órával.”
További információk:
“Kbt. 68. § (1) Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártát követően,...”    Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
EED lista: Fényforrások és vezérlőegységek
Elektromos motorok és frekvenciaváltók
A tiszta járművekről szóló irányelv szerinti jogalap annak megállapítására, hogy a szerződéstípusok mely kategóriái alkalmazandók: Járműbeszerzés, -lízing vagy -bérlés
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz
Titoktartási megállapodás szükséges
EED alkalmazható
A közbeszerzés a 2009/33/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a tiszta járművekről szóló irányelv – CVD) hatálya alá tartozik.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“Az ajánlatban megkövetelt előzetes és egyben az ajánlatok elbírálásához szükséges igazolási mód: a Kbt. 67. § (1) bekezdés alapján ajánlattevőnek...”    Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő projekttársaság létrehozását kizárja.”
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő az eljárásban részvételt nem köti ajánlati biztosítékhoz.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Számlázás: részszámlázását ajánlatkérő nem biztosít. A leszállított személygépjármű vonatkozásában az ellenérték...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A Szerződés a Felek általi – eltérő időpont esetén a későbbi – aláírás napján lép hatályba. A kötbér alapja a személygépjármű nettó vételára. Késedelmi...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Csőd
Korrupció
Csődegyezség hitelezőkkel
Bűnszervezetben való részvétel
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Csalás
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Fizetésképtelenség
Tisztán nemzeti kizáró okok
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Súlyos szakmai kötelességszegés
Szociális jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Felszámoló által kezelt vagyon
Kizárási okok leírása:
“Kbt. 62.§ (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”    Többet mutasson

“62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő,...”    Többet mutasson
Többet mutasson (13)

“Kbt. 62.§ (1)Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”    Többet mutasson

“Kbt. 62.§ (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”    Többet mutasson

“Kbt. 62.§ (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”    Többet mutasson

“Kbt. 62.§ (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”    Többet mutasson

“Kbt. 62.§ (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”    Többet mutasson

“Kbt. 62. § (1) bekezdés c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Integritás Hatóság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15848147141
Postacím: Széchenyi István Tér 7-8.
Postai irányítószám: 1051
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Lojánné dr. Sipos Ildikó
E-mail: kozbeszerzes@integritashatosag.hu 📧
Telefon: +36 703904043 📞
Fax: +36 00000000 📠
URL: https://www.integritashatosag.hu 🌏
A vevő profiljának címe: https://www.integritashatosag.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Gazdasági és pénzügyek
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001068832025 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001068832025 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk

“1. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) e) pontját. A lefolytatott előzetes piaci konzultáció azonosítója: EKR000955702025. Az eljárás...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § (3) bek. szerint.”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 132-457096 (2025-07-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-08-15)
A szerződés odaítélése
Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Nem érkeztek be ajánlatok, részvételi jelentkezések vagy projektek
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 0
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0

Kiegészítő információk
További információk

“1. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) e) pontját. A lefolytatott előzetes piaci konzultáció azonosítója: EKR000955702025. Az eljárás...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 157-541338 (2025-08-15)