Vállalkozási keretszerződés keretében különjárati személyszállítási szolgáltatás biztosítása Megrendelő számára, a Megrendelő eseti megrendelései („Megrendelés”) alapján, a Megrendelésben meghatározott viszonylatban, a Vállalkozó által biztosított buszokkal a jelen felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, a keretszerződésben és a Megrendelésben meghatározottak szerint, az alábbi földrajzi területen történő indulással és visszaérkezéssel („kiállási helyszín”), az alábbi mennyiségekben: 1. rész: Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Pest vármegyék, Budapest A szolgáltatás kiállási helyszíne: Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Pest vármegyék és Budapest területe A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság: 91.648 km A szerződés időtartama alatt várhatóan szállítandó személyek száma: 6000 fő, A szerződés időtartama alatt várhatóan megrendelésre kerülő buszok száma: 120 db busz 2. rész: Békés megye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság: 39.700 km A szolgáltatás helyszíne: Békés, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék területe A szerződés időtartama alatt várhatóan szállítandó személyek száma: 2000 fő A szerződés időtartama alatt várhatóan megrendelésre kerülő buszok száma: 40 db busz 3. rész: Komárom-Esztergom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Zala, Fejér vármegyék A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság: 21.300 km A szolgáltatás helyszíne: Komárom-Esztergom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Zala, Fejér vármegyék területe A szerződés időtartama alatt várhatóan szállítandó személyek száma: 1500 fő A szerződés időtartama alatt várhatóan megrendelésre kerülő buszok száma: 30 db busz 4. rész: Tolna, Baranya, Somogy, Vas vármegyék A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság: 20.264 km A szolgáltatás helyszíne: Tolna, Baranya, Somogy, Vas vármegyék területe A szerződés időtartama alatt várhatóan szállítandó személyek száma: 1400 fő, A szerződés időtartama alatt várhatóan megrendelésre kerülő buszok száma: 28 db busz 5. rész: Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár vármegyék A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság: 61.808 km A szolgáltatás helyszíne: Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár vármegyék területe A szerződés időtartama alatt várhatóan szállítandó személyek száma: 2000 fő, A szerződés időtartama alatt várhatóan megrendelésre kerülő buszok száma: 40 db busz. A fent meghatározott mennyiségek vonatkozásában a Megrendelő kiköti az eltérés lehetőségét, melynek maximális mértéke + 20%, mellyel együtt a megrendelés maximális mennyisége: 1. rész (Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Pest vármegyék, Budapest): 109.978 km 2. rész (Békés megye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék): 47.640 km 3. rész (Komárom-Esztergom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Zala, Fejér vármegyék): 25.560 km 4. rész (Tolna, Baranya, Somogy, Vas vármegyék): 24.317 km 5. rész (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár vármegyék): 74.169 km A szerződés időtartama alatt fent meghatározott szállítandó személyek száma és megrendelésre kerülő buszok száma tájékoztatásul szolgálnak, a szerződés mennyisége vonatkozásában a km adatok irányadók. A megrendelésre kerülő buszok férőhelyek szerinti mérete (gépjárművezető nélkül): - 17-23 férőhelyes busz - 33-49 férőhelyes busz - 50-60 férőhelyes busz A felek rögzítik, hogy a megrendelések alapvetően az 50-60 férőhelyes kategóriában történnek. A Megrendelésben foglalt szállítási cél a kiállási helyszíneként meghatározott földrajzi területen kívüli területre is vonatkozhat. A szállítások célja Magyarország területe.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-10-27.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-09-24.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-09-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Személyszállítási szolgáltatások beszerzése
Hivatkozási szám: EKR001645552025
Rövid leírás:

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Nem menetrendszerű utasszállítás📦
A teljesítés helyével kapcsolatban egyéb korlátozások is fennállnak: Bárhol az adott országban
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 5
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 5
1️⃣
Belső azonosító: EKR001645552025/1
Cím: Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Pest, Budapest
A beszerzés leírása:
Vállalkozási keretszerződés keretében különjárati személyszállítási szolgáltatás biztosítása Megrendelő számára, a Megrendelő eseti megrendelései („Megrendelés”) alapján, a Megrendelésben meghatározott viszonylatban, a Vállalkozó által biztosított buszokkal a jelen felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, a keretszerződésben és a Megrendelésben meghatározottak szerint, az alábbi földrajzi területen történő indulással és visszaérkezéssel („kiállási helyszín”), az alábbi mennyiségekben: 1. rész: Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Pest vármegyék, Budapest A szolgáltatás kiállási helyszíne: Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Pest vármegyék és Budapest területe A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság (alapmennyiség): 91.648 km A szerződés időtartama alatt várhatóan szállítandó személyek száma: 6000 fő, A szerződés időtartama alatt várhatóan megrendelésre kerülő buszok száma: 120 db busz A fent meghatározott alapmennyiség vonatkozásában a Megrendelő kiköti az eltérés lehetőségét, melynek maximális mértéke + 20% (opciós mennyiség), mellyel együtt a megrendelés maximális mennyisége: 1. rész (Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Pest vármegyék, Budapest): 109.978 km Megrendelő az alapmennyiség 80%-ára, azaz 73.318 km megrendelése kötelezettséget vállal. A szerződés időtartama alatt fent meghatározott szállítandó személyek száma és megrendelésre kerülő buszok száma tájékoztatásul szolgálnak, a szerződés mennyisége vonatkozásában a km adatok irányadók. A megrendelésre kerülő buszok férőhelyek szerinti mérete (gépjárművezető nélkül): - 17-23 férőhelyes busz - 33-49 férőhelyes busz - 50-60 férőhelyes busz A felek rögzítik, hogy a megrendelések alapvetően az 50-60 férőhelyes kategóriában történnek. A Megrendelésben foglalt szállítási cél a kiállási helyszíneként meghatározott földrajzi területen kívüli területre is vonatkozhat. A szállítások célja Magyarország területe.

Ajánlatkérő számossága miatt nem kívánja megadni a teljesítés helye tekintetében a NUTS3 szintű régiót, ezáltal a teljesítés fő helyszíne vonatkozásában a Települést sem. HU Magyarország NUTS1 szintű kód nem választható ki.

Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 12 hónap A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Ez a szerződés megújítható ✅ Leírás
A megújítások leírása: 2026. 3. negyedév
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság (alapmennyiség): 91.648 km A fent meghatározott alapmennyiség vonatkozásában a Megrendelő kiköti az eltérés lehetőségét, melynek maximális mértéke + 20% (opciós mennyiség), mellyel együtt a megrendelés maximális mennyisége: 1. rész (Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Pest vármegyék, Budapest): 109.978 km

Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 5. A Vállalkozó vállalja, hogy a szerződés teljesítését kizárólag 10 évnél nem régebbi gyártású buszokkal végzi (igen/nem); súlyszám: 2 (*gépjárművezető nélkül)
Minőségi kritérium (súlyozás): 2
Ár ✅
Ár (súlyozás): 12
1
4
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001645552025/2
Cím: Békés, Jász-Nagykun-Szolnok
A beszerzés leírása:
Vállalkozási keretszerződés keretében különjárati személyszállítási szolgáltatás biztosítása Megrendelő számára, a Megrendelő eseti megrendelései („Megrendelés”) alapján, a Megrendelésben meghatározott viszonylatban, a Vállalkozó által biztosított buszokkal a jelen felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, a keretszerződésben és a Megrendelésben meghatározottak szerint, az alábbi földrajzi területen történő indulással és visszaérkezéssel („kiállási helyszín”), az alábbi mennyiségekben: 2. rész: Békés megye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék A szolgáltatás helyszíne: Békés, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék területe A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság (alapmennyiség): 39.700 km A szerződés időtartama alatt várhatóan szállítandó személyek száma: 2000 fő A szerződés időtartama alatt várhatóan megrendelésre kerülő buszok száma: 40 db busz A fent meghatározott alapmennyiség vonatkozásában a Megrendelő kiköti az eltérés lehetőségét, melynek maximális mértéke + 20% (opciós mennyiség), mellyel együtt a megrendelés maximális mennyisége: 2. rész (Békés megye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék): 47.640 km Megrendelő az alapmennyiség 80%-ára, azaz 31.760 km megrendelése kötelezettséget vállal. A szerződés időtartama alatt fent meghatározott szállítandó személyek száma és megrendelésre kerülő buszok száma tájékoztatásul szolgálnak, a szerződés mennyisége vonatkozásában a km adatok irányadók. A megrendelésre kerülő buszok férőhelyek szerinti mérete (gépjárművezető nélkül): - 17-23 férőhelyes busz - 33-49 férőhelyes busz - 50-60 férőhelyes busz A felek rögzítik, hogy a megrendelések alapvetően az 50-60 férőhelyes kategóriában történnek. A Megrendelésben foglalt szállítási cél a kiállási helyszíneként meghatározott földrajzi területen kívüli területre is vonatkozhat. A szállítások célja Magyarország területe.

A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság (alapmennyiség): 39.700 km A fent meghatározott alapmennyiség vonatkozásában a Megrendelő kiköti az eltérés lehetőségét, melynek maximális mértéke + 20% (opciós mennyiség), mellyel együtt a megrendelés maximális mennyisége: 2. rész (Békés megye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék): 47.640 km

Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR001645552025/3
Cím: Komárom-Eszt., Veszprém, Győr-Mo.-So., Zala, Fejér
A beszerzés leírása:
Vállalkozási keretszerződés keretében különjárati személyszállítási szolgáltatás biztosítása Megrendelő számára, a Megrendelő eseti megrendelései („Megrendelés”) alapján, a Megrendelésben meghatározott viszonylatban, a Vállalkozó által biztosított buszokkal a jelen felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, a keretszerződésben és a Megrendelésben meghatározottak szerint, az alábbi földrajzi területen történő indulással és visszaérkezéssel („kiállási helyszín”), az alábbi mennyiségekben: 3. rész: Komárom-Esztergom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Zala, Fejér vármegyék A szolgáltatás kiállási helyszíne: Komárom-Esztergom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Zala, Fejér vármegyék területe A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság (alapmennyiség): 21.300 km A szerződés időtartama alatt várhatóan szállítandó személyek száma: 1500 fő A szerződés időtartama alatt várhatóan megrendelésre kerülő buszok száma: 30 db busz A fent meghatározott alapmennyiség vonatkozásában a Megrendelő kiköti az eltérés lehetőségét, melynek maximális mértéke + 20% (opciós mennyiség), mellyel együtt a megrendelés maximális mennyisége: 3. rész (Komárom-Esztergom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Zala, Fejér vármegyék): 25.560 km Megrendelő az alapmennyiség 80%-ára, azaz 17.040 km megrendelése kötelezettséget vállal. A szerződés időtartama alatt fent meghatározott szállítandó személyek száma és megrendelésre kerülő buszok száma tájékoztatásul szolgálnak, a szerződés mennyisége vonatkozásában a km adatok irányadók. A megrendelésre kerülő buszok férőhelyek szerinti mérete (gépjárművezető nélkül): - 17-23 férőhelyes busz - 33-49 férőhelyes busz - 50-60 férőhelyes busz A felek rögzítik, hogy a megrendelések alapvetően az 50-60 férőhelyes kategóriában történnek. A Megrendelésben foglalt szállítási cél a kiállási helyszíneként meghatározott földrajzi területen kívüli területre is vonatkozhat. A szállítások célja Magyarország területe.

A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság (alapmennyiség): 21.300 km A fent meghatározott alapmennyiség vonatkozásában a Megrendelő kiköti az eltérés lehetőségét, melynek maximális mértéke + 20% (opciós mennyiség), mellyel együtt a megrendelés maximális mennyisége: 3. rész (Komárom-Esztergom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Zala, Fejér vármegyék): 25.560 km

Tétel azonosító száma: LOT-0003
4️⃣
Belső azonosító: EKR001645552025/4
Cím: Tolna, Baranya, Somogy, Vas
A beszerzés leírása:
Vállalkozási keretszerződés keretében különjárati személyszállítási szolgáltatás biztosítása Megrendelő számára, a Megrendelő eseti megrendelései („Megrendelés”) alapján, a Megrendelésben meghatározott viszonylatban, a Vállalkozó által biztosított buszokkal a jelen felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, a keretszerződésben és a Megrendelésben meghatározottak szerint, az alábbi földrajzi területen történő indulással és visszaérkezéssel („kiállási helyszín”), az alábbi mennyiségekben: 4. rész: Tolna, Baranya, Somogy, Vas vármegyék A szolgáltatás kiállási helyszíne: Tolna, Baranya, Somogy, Vas vármegyék területe A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság (alapmennyiség): 20.264 km A szerződés időtartama alatt várhatóan szállítandó személyek száma: 1400 fő, A szerződés időtartama alatt várhatóan megrendelésre kerülő buszok száma: 28 db busz A fent meghatározott alapmennyiség vonatkozásában a Megrendelő kiköti az eltérés lehetőségét, melynek maximális mértéke + 20% (opciós mennyiség), mellyel együtt a megrendelés maximális mennyisége: 4. rész (Tolna, Baranya, Somogy, Vas vármegyék): 24.317 km Megrendelő az alapmennyiség 80%-ára, azaz 16.211 km megrendelése kötelezettséget vállal. A szerződés időtartama alatt fent meghatározott szállítandó személyek száma és megrendelésre kerülő buszok száma tájékoztatásul szolgálnak, a szerződés mennyisége vonatkozásában a km adatok irányadók. A megrendelésre kerülő buszok férőhelyek szerinti mérete (gépjárművezető nélkül): - 17-23 férőhelyes busz - 33-49 férőhelyes busz - 50-60 férőhelyes busz A felek rögzítik, hogy a megrendelések alapvetően az 50-60 férőhelyes kategóriában történnek. A Megrendelésben foglalt szállítási cél a kiállási helyszíneként meghatározott földrajzi területen kívüli területre is vonatkozhat. A szállítások célja Magyarország területe.

A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság (alapmennyiség): 20.264 km A fent meghatározott alapmennyiség vonatkozásában a Megrendelő kiköti az eltérés lehetőségét, melynek maximális mértéke + 20% (opciós mennyiség), mellyel együtt a megrendelés maximális mennyisége: 4. rész (Tolna, Baranya, Somogy, Vas vármegyék): 24.317 km

Tétel azonosító száma: LOT-0004
5️⃣
Belső azonosító: EKR001645552025/5
Cím: Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemp., Szabolcs-Szatm.
A beszerzés leírása:
Vállalkozási keretszerződés keretében különjárati személyszállítási szolgáltatás biztosítása Megrendelő számára, a Megrendelő eseti megrendelései („Megrendelés”) alapján, a Megrendelésben meghatározott viszonylatban, a Vállalkozó által biztosított buszokkal a jelen felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, a keretszerződésben és a Megrendelésben meghatározottak szerint, az alábbi földrajzi területen történő indulással és visszaérkezéssel („kiállási helyszín”), az alábbi mennyiségekben: 5. rész: Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár vármegyék A szolgáltatás kiállási helyszíne: Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár vármegyék területe A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság (alapmennyiség): 61.808 km A szerződés időtartama alatt várhatóan szállítandó személyek száma: 2000 fő, A szerződés időtartama alatt várhatóan megrendelésre kerülő buszok száma: 40 db busz. A fent meghatározott alapmennyiség vonatkozásában a Megrendelő kiköti az eltérés lehetőségét, melynek maximális mértéke + 20% (opciós mennyiség), mellyel együtt a megrendelés maximális mennyisége: 5. rész (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár vármegyék): 74.169 km Megrendelő az alapmennyiség 80%-ára, azaz 49.446 km megrendelése kötelezettséget vállal. A szerződés időtartama alatt fent meghatározott szállítandó személyek száma és megrendelésre kerülő buszok száma tájékoztatásul szolgálnak, a szerződés mennyisége vonatkozásában a km adatok irányadók. A megrendelésre kerülő buszok férőhelyek szerinti mérete (gépjárművezető nélkül): - 17-23 férőhelyes busz - 33-49 férőhelyes busz - 50-60 férőhelyes busz A felek rögzítik, hogy a megrendelések alapvetően az 50-60 férőhelyes kategóriában történnek. A Megrendelésben foglalt szállítási cél a kiállási helyszíneként meghatározott földrajzi területen kívüli területre is vonatkozhat. A szállítások célja Magyarország területe.

A szerződés időtartama alatt megrendelésre kerülő távolság (alapmennyiség): 61.808 km A fent meghatározott alapmennyiség vonatkozásában a Megrendelő kiköti az eltérés lehetőségét, melynek maximális mértéke + 20% (opciós mennyiség), mellyel együtt a megrendelés maximális mennyisége: 5. rész (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár vármegyék): 74.169 km

Tétel azonosító száma: LOT-0005
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
1) Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100. 2) A módszer(ek) meghatározása, amellyel AK megadja a fenti ponthatárok közötti pontszámot: Az 1-4) alatti ár szempontszempontok esetén a legelőnyösebb ajánlat 100 pontot kap, a többi ajánlat pedig a fordított arányosítás módszerével kap pontot. Az 5) szempont (A Vállalkozó vállalja, hogy a szerződés teljesítését kizárólag 10 évnél nem régebbi gyártású buszokkal végzi (igen/nem)) esetén az ajánlati elem tartalmától függően (igen/nem) az ajánlati elem 0 vagy 100 pontot kap. Részletesen a közbeszerzési dokumentumokban.

Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-10-27 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-10-27 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § (1) bekezdés, továbbá (1b) és (1c) pontja, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint történik. A jegyzőkönyvet Ajánlatkérő a Kbt. 68. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az ajánlattevők részére megküldi.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § (1) bekezdés, továbbá (1b) és (1c) pontja, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint történik. A jegyzőkönyvet Ajánlatkérő a Kbt. 68. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az ajánlattevők részére megküldi.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-10-27 12:00:00 📅
Hely: EKR
További információk:
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § (1) bekezdés, továbbá (1b) és (1c) pontja, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint történik. A jegyzőkönyvet Ajánlatkérő a Kbt. 68. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az ajánlattevők részére megküldi.
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § (1) bekezdés, továbbá (1b) és (1c) pontja, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint történik. A jegyzőkönyvet Ajánlatkérő a Kbt. 68. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az ajánlattevők részére megküldi.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
A tiszta járművekről szóló irányelv szerinti jogalap annak megállapítására, hogy a szerződéstípusok mely kategóriái alkalmazandók: Közúti személyszállítás
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A közbeszerzés a 2009/33/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a tiszta járművekről szóló irányelv – CVD) hatálya alá tartozik. ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban): 1. rész esetén: a szerződésnek és a jogszabályoknak megfelelően teljesített különjárati személyszállítási szolgáltatás referencia szolgáltatással/szolgáltatásokkal, összesen legalább 40.000 km mennyiségben. Az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt (az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 év) befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe. Igazolási mód: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet („Korm. rendelet”) 1.§ (1) bekezdése alapján az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum ("EEKD") benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy az ajánlattevő megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek. Ajánlatkérő az EEKD kitöltésével történő előzetes igazolás során elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát részletes információk kérése nélkül. A Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alkalmassági követelménynek való megfelelést az alábbiak szerint kell igazolni: M/1) Az alkalmasságot a Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján, a Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése szerint kell igazolni. Az igazolásnak, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell legalább: - a szerződést kötő másik fél megnevezését és kapcsolattartója nevét, elérhetőségét, - a szerződés tárgyát és mennyiségét, - a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpont; év, hó, nap), - nyilatkozatot, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők Kbt. 65.§ (6) bekezdés szerint együttesen is megfelelhetnek. Ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek való megfelelését a Kbt. 65.§ (7) és (9) bekezdése szerint is igazolhatja.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé nyertes ajánlattevő(k)nek gazdálkodó szervezet létrehozását, illetve nem követeli meg a nyertes ajánlattevő(k)től gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítése érdekében.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé nyertes ajánlattevő(k)nek gazdálkodó szervezet létrehozását, illetve nem követeli meg a nyertes ajánlattevő(k)től gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítése érdekében.
Kauciók és garanciák: Az eljárásban ajánlati biztosítékot nem kell rendelkezésre bocsátani.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Az ellenszolgáltatást az ajánlatkérő megrendelésenként a szerződésszerűen kiállított számla alapján fizeti meg a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdésének figyelembe vételével; fizetési határidő a számla ajánlatkérő általi kézhezvételének napját követő 30 nap. Ajánlatkérő az ellenszolgáltatás megfizetésével kapcsolatban hivatkozik a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdéseire, továbbá a Kbt. 27/A. §-ára. Részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződés tervezetben.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Az ellenszolgáltatást az ajánlatkérő megrendelésenként a szerződésszerűen kiállított számla alapján fizeti meg a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdésének figyelembe vételével; fizetési határidő a számla ajánlatkérő általi kézhezvételének napját követő 30 nap. Ajánlatkérő az ellenszolgáltatás megfizetésével kapcsolatban hivatkozik a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdéseire, továbbá a Kbt. 27/A. §-ára. Részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződés tervezetben.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A teljesítés késedelme és hibás teljesítés esetén Ajánlatkérő hibás teljesítési kötbért érvényesíthet. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződés tervezet tartalmazza.

Részvételi feltételek
Kizárási ok: Bűnszervezetben való részvétel
Kizárási okok leírása:
Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alatt áll. Kizáró okok igazolása: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet ("Korm. rendelet") 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum ("EEKD") benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevő ajánlatával együtt benyújtja a Korm. rendelet 4-7. §- nak megfelelően, valamint az ajánlatkérő által a 2. § alapján kért módon kitöltött formanyomtatványt. Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt ajánlattevő nyújtja be. Közös ajánlat esetén a közös ajánlattevők képviseletében az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát, valamint az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségére vonatkozó információkat (URL, kibocsátó, adott esetben kód) is fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben azon adatbázisok elérhetőségére vonatkozó információk kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára Korm. rendelet előírja. A gazdasági szereplőknek a formanyomtatványban fel kell tüntetniük azt is, hogy a Korm. rendelet III. és IV. Fejezet szerinti igazolások kiállítására mely szerv jogosult, azon adatbázisokat üzemeltető szervek kivételével, amely adatbázisok ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára a Korm. rendelet előírja. A gazdasági szereplőnek az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése szerinti felhívására a Korm. rendelet III. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával az ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének. A Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában ajánlattevő az ajánlatban a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be. A Korm. rendelet 13.§-a alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz az ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást egyszerű másolatban. Ajánlatkérő a kizáró okok igazolásával kapcsolatban felhívja a figyelmet a Korm. rendelet 1. § (7)-(8) bekezdésére.

1) Ajánlatkérő („AK”) a hiánypótlást a Kbt. 71. §-ban előírtak szerint biztosítja. AK a Kbt. 71. § (6) bekezdés második mondatával kapcsolatos korlátozást nem alkalmazza. 2) AK az általa megküldeni kívánt dokumentumokat elektronikus úton hozzáférhetővé teszi az eljáráshoz rendelten a közbeszerzési dokumentumok („KD”) között a www.ekr.gov.hu címen. 3) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja, Kbt. 67. § (4) bekezdése és a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatokat. 4) Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti információkat. 5) Az ajánlatban benyújtott nyilatkozatokat aláíró(k) aláírási jogosultságának igazolására csatolni kell az ajánlattevő („AT”) és az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet részéről a cégjegyzésre jogosult hatályos aláírási címpéldányának vagy aláírásmintájának (Ctv. 9. §-a) egyszerű másolati példányát. Nem magyar letelepedésű szervezet esetén a letelepedése szerinti országban elfogadott más, a cégjegyzésre jogosultságot igazoló dokumentumot kell csatolni egyszerű másolatban. Ha az ajánlatban csatolt nyilatkozato(ka)t nem a cégjegyzésre jogosult írja alá, az erre vonatkozó, a meghatalmazott aláírását is tartalmazó írásos meghatalmazást is csatolni kell. Az EKR-ben történő nyilatkozattételre és a közös ajánlattevők, illetve az alkalmasság igazolására bevonásra kerülő szervezetek részéről történő meghatalmazásra a Kbt. 35. § (2a) és 65. § (12) bekezdései irányadók. 6) Az ajánlatot AT-nek Kbt. 66. § (1) szerint, az eljárást megindító felhívásban, valamint a KD-ban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie. 7) Az ajánlat az EKR felületen keresztül elektronikus nyújtható be az ajánlattételi határidő lejártáig. Az ajánlat összeállítására és benyújtására a KD-ban nem szabályozott kérdésekben a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: "EKR rendelet") rendelkezései irányadók. 8) Az ajánlatok magyar nyelven nyújthatók be. Ennek megfelelően a benyújtott nem magyar nyelvű dokumentumok magyar nyelvű fordítását is csatolni kell. AK a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi fordítását is elfogadja. 9) AK a műszaki-szakmai alkalmassági követelményeket és annak előírt igazolási módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg: az M/1) követelmény esetén a referenciakövetelmény tárgya a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételére irányadó releváns szolgáltatási besorolási kategóriánál részletezettebb követelményt ír elő. 10) AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját egyik rész esetén sem alkalmazza. 11) Az ajánlattevő többváltozatú (alternatív) ajánlatot az eljárásban nem tehet. 12) FAKSZ: dr. Perczel Zsófia (lajstromszám: 00174). 13) Az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. 14) A közbeszerzés vonatkozásában lefolytatott előzetes piaci konzultáció elérhetősége: EKR001495382025

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §-ában foglaltak szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 185-632258 (2025-09-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-15) Objektum Leírás
További információk:
1) Az eljárás az 1-5. részek vonatkozásában a Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, tekintettel arra, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be. 2) A döntés kelte: 2025.11.27.

A környezeti hatások csökkentését célzó módszer: A szennyezés megelőzése és csökkentése
A szerződés odaítélése
1️⃣ Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Valamennyi beérkezett ajánlatot, részvételi jelentkezést vagy projektet visszavonták vagy elfogadhatatlannak találták
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR001645552025/1752
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: ECB Travel Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25852770242
Postacím: Tihany Utca 17. I/6
Postai irányítószám: 1144
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: titkos.brigitta@ecbtravel.hu📧
Telefon: +36 706367167📞
URL: https://www.ecbtravel.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001645552025/1824
Név: HUMAN TRANSPORT SOLUTIONS Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25477768205
Postacím: Rákóczi Ferenc Út 121
Postai irányítószám: 3937
Postai város: Komlóska
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén🏙️
E-mail: busz@humantransport.hu📧
Telefon: +36 309296247📞
URL: https://www.humantransport.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001645552025/1840
Név: Pannon Busz-Rent Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14055223202
Postacím: Nárcisz Utca 33
Postai irányítószám: 7761
Postai város: Kozármisleny
Régió: Zala🏙️
E-mail: info@buszrent.hu📧
Telefon: +36 202188119📞
URL: https://www.buszrent.hu🌏
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Ajánlat azonosítója: EKR001645552025/1792
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
Ajánlat azonosítója: EKR001645552025/1832 EKR001645552025/1848
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Ajánlat azonosítója: EKR001645552025/1632
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
Ajánlat azonosítója: EKR001645552025/1800 EKR001645552025/1808
4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
Ajánlat azonosítója: EKR001645552025/1744
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
Ajánlat azonosítója: EKR001645552025/1776 EKR001645552025/1816
5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
Ajánlat azonosítója: EKR001645552025/1640
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
Ajánlat azonosítója: EKR001645552025/1784 EKR001645552025/1856
Kiegészítő információk További információk
1) Ajánlatkérő („AK”) a hiánypótlást a Kbt. 71. §-ban előírtak szerint biztosítja. AK a Kbt. 71. § (6) bekezdés második mondatával kapcsolatos korlátozást nem alkalmazza. 2) AK az általa megküldeni kívánt dokumentumokat elektronikus úton hozzáférhetővé teszi az eljáráshoz rendelten a közbeszerzési dokumentumok („KD”) között a www.ekr.gov.hu címen. 3) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja, Kbt. 67. § (4) bekezdése és a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatokat. 4) Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti információkat. 5) Az ajánlatban benyújtott nyilatkozatokat aláíró(k) aláírási jogosultságának igazolására csatolni kell az ajánlattevő („AT”) és az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet részéről a cégjegyzésre jogosult hatályos aláírási címpéldányának vagy aláírásmintájának (Ctv. 9. §-a) egyszerű másolati példányát. Nem magyar letelepedésű szervezet esetén a letelepedése szerinti országban elfogadott más, a cégjegyzésre jogosultságot igazoló dokumentumot kell csatolni egyszerű másolatban. Ha az ajánlatban csatolt nyilatkozato(ka)t nem a cégjegyzésre jogosult írja alá, az erre vonatkozó, a meghatalmazott aláírását is tartalmazó írásos meghatalmazást is csatolni kell. Az EKR-ben történő nyilatkozattételre és a közös ajánlattevők, illetve az alkalmasság igazolására bevonásra kerülő szervezetek részéről történő meghatalmazásra a Kbt. 35. § (2a) és 65. § (12) bekezdései irányadók. 6) Az ajánlatot AT-nek Kbt. 66. § (1) szerint, az eljárást megindító felhívásban, valamint a KD-ban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie. 7) Az ajánlat az EKR felületen keresztül elektronikus nyújtható be az ajánlattételi határidő lejártáig. Az ajánlat összeállítására és benyújtására a KD-ban nem szabályozott kérdésekben a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: "EKR rendelet") rendelkezései irányadók. 8) Az ajánlatok magyar nyelven nyújthatók be. Ennek megfelelően a benyújtott nem magyar nyelvű dokumentumok magyar nyelvű fordítását is csatolni kell. AK a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi fordítását is elfogadja. 9) AK a műszaki-szakmai alkalmassági követelményeket és annak előírt igazolási módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg: az M/1) követelmény esetén a referenciakövetelmény tárgya a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételére irányadó releváns szolgáltatási besorolási kategóriánál részletezettebb követelményt ír elő. 10) AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját egyik rész esetén sem alkalmazza. 11) Az ajánlattevő többváltozatú (alternatív) ajánlatot az eljárásban nem tehet. 12) FAKSZ: dr. Perczel Zsófia (lajstromszám: 00174). 13) Az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. 14) A közbeszerzés vonatkozásában lefolytatott előzetes piaci konzultáció elérhetősége: EKR001495382025 Az eljárás az 1-5. részek vonatkozásában a Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, tekintettel arra, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be. Az eljárás eredményére vonatkozó döntés kelte: 2025.11.27.