„A HUN – REN teljeskörű, a humánpolitikai feladatok ellátását támogató személyügyi – munkaügyi nyilvántartó rendszert biztosító informatikai szoftver (SZENYIR) bevezetése”. A HUN-REN olyan informatikai rendszert kíván bevezetni, amely támogatja az alapvető HR-folyamatokat és a HR-funkciók digitalizálását. Az erőforrások hatékonyabban kezelhetőek, biztosítva a pontos, gyorsan elérhető, naprakész adatokat, mellyel támogatni tudja a stratégiai vezetői döntéseket. Az intézmények a személyügyi folyamatok több fontos elemét lokálisan, heterogén módon kezelik, csak korlátozott mértékben használnak IT alkalmazásokat. A munkaügyi folyamatokra jellemző a többször elvégzett tevékenységek használata, amely hátráltatja a menedzsment stratégiai döntéshozatalát. Egy személyügyi rendszer bevezetésével a munkaügyi folyamatok egységesíthetőek, lehetőség nyílik az „egy adat, egy rögzítés” elvű munkavégzésre, ezzel komoly adminisztratív tehercsökkenést eredményezve a mindennapi munkavégzés során. A fenti megfontolásból világosan kirajzolódik a szükséglete egy személyügyi folyamatokat széles körben támogatni képes, korszerű technológián alapuló informatikai rendszer bevezetésére a személyügyi nyilvántartás és ügyvitel -támogatása céljából. A személyügyi -nyilvántartási rendszer a jelenlegi jogállás váltás előtti HUN-REN Központban majd azt követően egy kiválasztott kutatóhelyen kerül bevezetésre. A többi kutatóhely esetében a két kiválasztott intézménynél történő implementációt követően kerül az új szoftver bevezetésre. Főbb mennyiségi adatok: Szoftver licenc biztosítása 4 évre. Szoftvertámogatás 48 hnapra Ügyféltámogatás összesen éegfeljebb 1200 óra idótartamban
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2026-01-06.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-12-02.
Ajánlati felhívás (2025-12-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Személyügyi nyilvántartó rendszert bevezetése
Hivatkozási szám: EKR002183622025
Rövid leírás:
“„A HUN – REN teljeskörű, a humánpolitikai feladatok ellátását támogató személyügyi – munkaügyi nyilvántartó rendszert biztosító informatikai szoftver...”
Rövid leírás
„A HUN – REN teljeskörű, a humánpolitikai feladatok ellátását támogató személyügyi – munkaügyi nyilvántartó rendszert biztosító informatikai szoftver (SZENYIR) bevezetése”. A HUN-REN olyan informatikai rendszert kíván bevezetni, amely támogatja az alapvető HR-folyamatokat és a HR-funkciók digitalizálását. Az erőforrások hatékonyabban kezelhetőek, biztosítva a pontos, gyorsan elérhető, naprakész adatokat, mellyel támogatni tudja a stratégiai vezetői döntéseket. Az intézmények a személyügyi folyamatok több fontos elemét lokálisan, heterogén módon kezelik, csak korlátozott mértékben használnak IT alkalmazásokat. A munkaügyi folyamatokra jellemző a többször elvégzett tevékenységek használata, amely hátráltatja a menedzsment stratégiai döntéshozatalát. Egy személyügyi rendszer bevezetésével a munkaügyi folyamatok egységesíthetőek, lehetőség nyílik az „egy adat, egy rögzítés” elvű munkavégzésre, ezzel komoly adminisztratív tehercsökkenést eredményezve a mindennapi munkavégzés során. A fenti megfontolásból világosan kirajzolódik a szükséglete egy személyügyi folyamatokat széles körben támogatni képes, korszerű technológián alapuló informatikai rendszer bevezetésére a személyügyi nyilvántartás és ügyvitel -támogatása céljából. A személyügyi -nyilvántartási rendszer a jelenlegi jogállás váltás előtti HUN-REN Központban majd azt követően egy kiválasztott kutatóhelyen kerül bevezetésre. A többi kutatóhely esetében a két kiválasztott intézménynél történő implementációt követően kerül az új szoftver bevezetésre. Főbb mennyiségi adatok: Szoftver licenc biztosítása 4 évre. Szoftvertámogatás 48 hnapra Ügyféltámogatás összesen éegfeljebb 1200 óra idótartamban
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások📦 Leírás
Belső azonosító: EKR002183622025/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“„A HUN – REN teljeskörű, a humánpolitikai feladatok ellátását támogató személyügyi – munkaügyi nyilvántartó rendszert biztosító informatikai szoftver...”
A beszerzés leírása
„A HUN – REN teljeskörű, a humánpolitikai feladatok ellátását támogató személyügyi – munkaügyi nyilvántartó rendszert biztosító informatikai szoftver (SZENYIR) bevezetése”. A HUN-REN olyan informatikai rendszert kíván bevezetni, amely támogatja az alapvető HR-folyamatokat és a HR-funkciók digitalizálását. Az erőforrások hatékonyabban kezelhetőek, biztosítva a pontos, gyorsan elérhető, naprakész adatokat, mellyel támogatni tudja a stratégiai vezetői döntéseket. Az intézmények a személyügyi folyamatok több fontos elemét lokálisan, heterogén módon kezelik, csak korlátozott mértékben használnak IT alkalmazásokat. A munkaügyi folyamatokra jellemző a többször elvégzett tevékenységek használata, amely hátráltatja a menedzsment stratégiai döntéshozatalát. Egy személyügyi rendszer bevezetésével a munkaügyi folyamatok egységesíthetőek, lehetőség nyílik az „egy adat, egy rögzítés” elvű munkavégzésre, ezzel komoly adminisztratív tehercsökkenést eredményezve a mindennapi munkavégzés során. A fenti megfontolásból világosan kirajzolódik a szükséglete egy személyügyi folyamatokat széles körben támogatni képes, korszerű technológián alapuló informatikai rendszer bevezetésére a személyügyi nyilvántartás és ügyvitel -támogatása céljából. A személyügyi -nyilvántartási rendszer a jelenlegi jogállás váltás előtti HUN-REN Központban majd azt követően egy kiválasztott kutatóhelyen kerül bevezetésre. A többi kutatóhely esetében a két kiválasztott intézménynél történő implementációt követően kerül az új szoftver bevezetésre.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánalatkérő a szoftver bevezetésére kb 6 hónapos időtartammal számol, amelyen felül 48 hónap terméktámogatási, szakértői közreműködést ír elő. Ajánlatkérő...”
További információk
Ajánalatkérő a szoftver bevezetésére kb 6 hónapos időtartammal számol, amelyen felül 48 hónap terméktámogatási, szakértői közreműködést ír elő. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumetáció szakmai részében részletesen és mindenre kiterjetően meghatározta a személyügyi rendszer kifejlesztésével, bevezetésével és támogatásával kapcsolatos feltételeit, amelytől eltérésre nincs lehetőség. A pontos és részletes műszaki leírás nem teszi lehetővé az ajánlati ártól eltérő értékelési szempont alkalmazását.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“További teljesítési helyek a Közbeszerzési dokumentációban”
Postacím: Alkotmány
utca
29
Irányítószám: 1054
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 54 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-01-06 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-01-06 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): EKR rendszer
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“A bontási eljárást az EKR rendszer végzi el a Kbt. 68.§ (1b) bekezdése alapján, a bontási jegyzőkönyvet a Kbt. 68.§ (6) bekezdése szerint 5 napon belül...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
A bontási eljárást az EKR rendszer végzi el a Kbt. 68.§ (1b) bekezdése alapján, a bontási jegyzőkönyvet a Kbt. 68.§ (6) bekezdése szerint 5 napon belül küldi meg ajánlatkérő. A bontásra irányadó a 424/2017 (XII.19.) Korm rendelet 15.§-a.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2026-01-06 11:00:00 📅
Hely:
“EKR rendszer”
További információk:
“A bontási eljárást az EKR rendszer végzi el a Kbt. 68.§ (1b) bekezdése alapján, a bontási jegyzőkönyvet a Kbt. 68.§ (6) bekezdése szerint 5 napon belül...”
További információk
A bontási eljárást az EKR rendszer végzi el a Kbt. 68.§ (1b) bekezdése alapján, a bontási jegyzőkönyvet a Kbt. 68.§ (6) bekezdése szerint 5 napon belül küldi meg ajánlatkérő. A bontásra irányadó a 424/2017 (XII.19.) Korm rendelet 15.§-a.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“Előzetes igazolás: Ajánlatkérő a szerződés teljesítéséhez az ajánlati felhívásban meghatározta a műszaki, szakmai alkalmassági feltételeket. Az alkalmassági...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Előzetes igazolás: Ajánlatkérő a szerződés teljesítéséhez az ajánlati felhívásban meghatározta a műszaki, szakmai alkalmassági feltételeket. Az alkalmassági feltételekről az ajánlatban nyilatkozni kell az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum vonatkozó pontjának (IV. “α” szakasz) kitöltésével. Az alkalmasság igazolását alátámasztó dokumentumokat ajánlatkérői felhívásra a Kbt. 69.§ (4) bekezdése szerint szükséges csatolni az alábbi tartalommal: M1 alkalmasság igazolása: Ajánlattevőnek a 321/2015. (x.30.) Korm. rendelet. 21. § (3) bekezdésének a) pontja szerint csatolnia kell a felhívás feladásától visszafelé számított 3 (három) évben (36 hónap) teljesített, de legfeljebb 6 éven (72 hónap) belül megkezdett referenciáinak ismertetését a 321/2015. Kr. 22. §, valamint a 24. § (1) bekezdése szerint igazolva. Az igazolásnak az alábbi adatokat kell tartalmaznia: a beszerzés tárgya a szerződést kötő másik fél megnevezése a teljesítés ideje (kezdés, befejezés év/hónap/nap) a beszerzés mennyisége nyilatkozat a szerződésszerű teljesítésről a referenciát kiállító személy neve, elérhetősége, aláírása Közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatásra vonatkozó referencia esetén, ha osztható a szolgáltatás, meg kell jelölni a referenciát nyújtó fél által teljesített részt és %-os arányát, oszthatatlan szolgáltatás esetén az ellenszolgáltatásból való részesülés %-os arányát. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdésben, valamint a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra. A Kbt. 65.§ (6) bekezdése alapján az alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azok az alkalmassági követelmények tekintetében, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre, elég, ha közülük egy felel meg. Alkalmassági követelmény: Ajánlattevő alkalmas, ha rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett legalább 1 db személyügyi nyílvántartó rendszer bevezetésére irányuló referenciával.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatrkérő nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében közös gazdálkodó szervezet létrehozását.”
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettséget.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“A teljesítésigazolás a Kbt. 135. § (1) bekezdése alapján történik. Ajánlatkérő előleget nem fizet. A szerződés pénzügyi fedezetet ajánlatkérők saját...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A teljesítésigazolás a Kbt. 135. § (1) bekezdése alapján történik. Ajánlatkérő előleget nem fizet. A szerződés pénzügyi fedezetet ajánlatkérők saját forrásból külön-külön biztosítják. A megfelelően kiállított es mellékletekkel együtt benyújtott számla ellenértéké a számla adott ajánlatkéről általi kézhezvételétől számított 30 napos fizetési esedékességgel, átutalással, évente, utólag kerül kiegyenlítésre a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései alapján, összhangban a Kbt. vonatkozó rendelkezéseivel. A számlázás es kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 27/A. §-ra és a Kbt. 135. § (5)-(6) bekezdéseire.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Kötbér Nyertes Ajánlattevő a Ptk. 6:186. §-ában foglaltaknak megfelelően pénz fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Kötbér Nyertes Ajánlattevő a Ptk. 6:186. §-ában foglaltaknak megfelelően pénz fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős megszegi a szerződést. Mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha szerződésszegését kimenti. Késedelmi kötbér: Az esedékes nettó vállalkozási díj 1 %-a/nap Maximum 15% Hibás teljesítési kötbér: Az esedékes nettó vállalkozási díj 5 %-a Meghiúsulási kötbér: A teljes nettó vállalkozási díj 20%-a
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kizárási okok leírása:
“A Kbt. 62.§ (1) - (2) bekezdésre vonatkoztatva: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet rész az alkalmasság igazolásában olyan...”
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62.§ (1) - (2) bekezdésre vonatkoztatva: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet rész az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlattevőknek a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet) 1.§-8.§, 10.§ és 12.§-16. § szerint kell igazolnia azt, hogy nem állnak fenn vele szemben a kizáró okok. Az ajánlattevőnek és a részvételre jelentkezőnek ajánlatukban, illetve részvételi jelentkezésében a Kbt. Második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) kitöltésével és benyújtásával kell igazolnia, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá, valamint – adott esetben – a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontját a Korm. rendelet. 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § (1) bekezdés g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. Az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező nyilatkozatot nyújt be arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolására az EEKD-t kell kitölteni, a kizáró okok hiányát alátámasztó dokumentumokat Ajánlatkérő Kbt. 69.§ (4) bekezdése szerinti felhívására szükséges csatolni. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerint, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti, a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64.§-ában foglaltakra. Amennyiben az adott kizáró ok fennáll ajánlattevővel szemben, kérjük a Közbeszerzési Hatóság/Bíróság öntisztázást igazoló határozatát csatolni szíveskedjenek ajánlatukhoz.
“Jelen közbeszerzési eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lefolytatásra kerülő eljárás, így az elektronikus közbeszerzés...”
További információk
Jelen közbeszerzési eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lefolytatásra kerülő eljárás, így az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet rendelkezései alkalmazandóak. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bekezdésében foglaltakat. Ajánlatkérő a Kbt. 71.§ alapján teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. Az ajánlathoz csatolandó dokumentumok: − Kbt. 66. § (2) bekezdés szerinti ajánlattételi nyilatkozat, − Kbt. 66. § (5) bekezdés szerinti felolvasólap, − Kbt. 66.§ (6) bekezdés szerinti nyilatkozat, − Kbt. 65. § (7)-(8) szerinti nyilatkozat, − EEKD, − 833/2014 EU rendelet szerinti nyilatkozat − díjtételek meghatározása − aláírási címpéldány/aláírás minta másolati példánya az aláíró személytől, − adott esetben cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem, − adott esetben közös ajánlattevők együttműködési megállapodása. Nyertes ajánlatevő a Ptk. 6:186. §-ában foglaltaknak megfelelően pénz fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős megszegi a szerződést. Mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha szerződésszegését kimenti. Az ajánlattevő köteles megfelelni a jogszabályok, kollektív szerződések, illetve a Kbt. 4. mellékletében előírt környezetvédelmi, szociális, és munkajogi előírásoknak. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban megadja azon szervezetek elérhetőségét, akiktől az előírásokkal kapcsolatban információ kérhető. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 136. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatosan az EKR rendszeridő irányadó. Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt. 35. §-ában foglalt feltételeknek. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a nyertes ajánlattevők számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet létrehozását. A felhívásban, illetőleg a dokumentációban foglaltakkal, illetve az eljárással kapcsolatban bármely gazdasági szereplő, kiegészítő tájékoztatást kérhet a jelen felhívásban ismertetett elérhetőségeken. Amennyiben ajánlatevő valamely dokumentumot nem magyar nyelven kívánja benyújtani, nyilatkozni szükséges az ajánlatevő általi fordításról. Az Ajánlatkérő felhívja az ajánlatevők figyelmét, hogy az eljárást megindító felhívás III.4.1) M.1. műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételt a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében szereplő bronz fokozatú minősítéshez képest képest szigorúbban állapította meg az előírt referencia mértékének vonatkozásában. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a "dijtételek meghatározása" elnevezésű Excel file-t szakmai ajánlatként kéri csatolni, amelynek hiánya az ajánlat érvénytelenségét eredményezi! Az Ajánlatkérő által kikötött, a jelen felhívásban rögzített határidő lejárta után beérkező bármely ajánlatot ajánlatkérő, a Kbt. 73. § (1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelennek minősíti. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot. Az ajánlati kötöttség a Kbt. 81. § (11) bekezdése alapján 30 nap. A 70. § (2) bekezdés szerinti esetben – ha szükséges – az ajánlatkérő felkérheti az ajánlatevőket ajánlataik fenntartására. Az ajánlati kötöttség Kbt. 131. § (5) bekezdése alapján az összegezés megküldésétől számított 30 nappal meghosszabbodik. Ajánlatkérő előírja az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014 /EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti kizáró ok alkalmazását jelen eljárásban. Ajánlattevőnek/közös ajánlattevőknek ajánlatában nyilatkoznia kell a kizáró ok hatálya alá tartozás tekintetében. FAKSZ: Dr. Lukács Tamás, Lajstromszám: 00836 Ajánlatkérő a Kbt. 65.§ (10) bekezdése alapján előírja, hogy az alábbi alapvető fontosságú feladatokat csak az ajánlattevő maga végezzen el: - rendszertervezés, felmérés - rendszer üzembe helyezése - migráció - átvételi teszt - support szolgáltatás Ajánlatkérő a személy- és munkaügyi nyílvántartási rendszer egységesítését tűzte ki célul az irányítása alatt álló kutatóhelyeken. Ennek megfelelően minden intézménynél azonos felületű ,működésű és funkciójú rendszer fejlesztése és üzembe helyezése az elvárás, ezért a közbeszerzés nem bontható oly módon szét, amely lehetővé tenné a különbőző részekre történő ajánlattételt. Jelen eljárás céljával teljes mértékben ellentétes lenne több különbőző működésű és funkciójú rendszer fejlesztése, ezért a részekre történő ajánlattétel nem biztosítható.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148.§-ban meghatározottak szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 233-803353 (2025-12-02)
Ajánlati felhívás (2025-12-31) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-01-27 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-01-27 11:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2026-01-27 11:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.1) A hírdetmény száma a Hivatalos Lapban (OPP-090) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: - Helyesen: 2025/S 233-803353” Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Jan 06 10:00:00 CET 2026 Helyesen: Tue Jan 27 10:00:00 CET 2026
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Jan 06 11:00:00...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Jan 06 11:00:00 CET 2026 Helyesen: Tue Jan 27 11:00:00 CET 2026
“Az eljárásban több gazdasági szereplő jelezte, hogy a megfelelő ajánlattételhez hosszabb időre van szükség ezért ajánlatkérő az ajánlattteéli határidőt...”
Egyéb kiegészítő információk
Az eljárásban több gazdasági szereplő jelezte, hogy a megfelelő ajánlattételhez hosszabb időre van szükség ezért ajánlatkérő az ajánlattteéli határidőt 2026. január 27. napja 10:00 óráig meghosszabbította.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 803353-2025
Forrás: OJS 2026/S 001-001274 (2025-12-31)
Ajánlati felhívás (2026-01-23) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-02-20 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-02-20 11:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2026-02-20 11:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Jan 27 10:00:00 CET 2026 Helyesen: Fri Feb 20 10:00:00 CET 2026
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Jan 27 11:00:00...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Jan 27 11:00:00 CET 2026 Helyesen: Fri Feb 20 11:00:00 CET 2026
“Az eljárásban számos kiegészítő tájékoztatás kérés érkezett, amelyek megválaszolása hosszabb időt vesz igénybe, ezért ajánlatkérő az ajánlattételi határidő...”
Egyéb kiegészítő információk
Az eljárásban számos kiegészítő tájékoztatás kérés érkezett, amelyek megválaszolása hosszabb időt vesz igénybe, ezért ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbítása mellett döntött.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 803353-2025
Forrás: OJS 2026/S 017-055481 (2026-01-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-03-02) A szerződés odaítélése Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Egyéb
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 0
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Kiegészítő információk További információk
“Az eljárásban számos kiegészítő tájékoztatás kérés érkezett, amelyek alapján ajánlatkérő úgy ítélte meg, hogy a szakmai tartalom átdolgozása szükséges. A...”
További információk
Az eljárásban számos kiegészítő tájékoztatás kérés érkezett, amelyek alapján ajánlatkérő úgy ítélte meg, hogy a szakmai tartalom átdolgozása szükséges. A módosított műszai-szakmai tartalom terjedelme miatt szükségessé vált az eljárást megindító felhívás visszavonása.