Szennyvízürítő targoncák beszerzése

MÁV Személyszállítási Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Zárt rendszerű szennyvíztartályok ürítésére alkalmas szennyvízürítő targoncák beszerzése Közbeszerzés leírása: 8 darab zárt rendszerű szennyvíztartályok ürítésére alkalmas szennyvízürítő targonca szállítása adásvételi szerződés keretében. A termékek részletes műszaki specifikációját és az eladói szolgáltatások részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlattétel során kizárólag új termékek ajánlhatók meg. Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 46.§ (3) bekezdése alapján felhívja a figyelmet, hogy az eljárást megindító felhívásban, a dokumentációban és a műszaki dokumentációban, a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás, illetve a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, minden esetben „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-12-03. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-10-31.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2025-10-31 Ajánlati felhívás
2025-11-27 Ajánlati felhívás
2026-01-08 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2025-10-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szennyvízürítő targoncák beszerzése
Hivatkozási szám: EKR000859662025
Rövid leírás:
Zárt rendszerű szennyvíztartályok ürítésére alkalmas szennyvízürítő targoncák beszerzése Közbeszerzés leírása: 8 darab zárt rendszerű szennyvíztartályok ürítésére alkalmas szennyvízürítő targonca szállítása adásvételi szerződés keretében. A termékek részletes műszaki specifikációját és az eladói szolgáltatások részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlattétel során kizárólag új termékek ajánlhatók meg. Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 46.§ (3) bekezdése alapján felhívja a figyelmet, hogy az eljárást megindító felhívásban, a dokumentációban és a műszaki dokumentációban, a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás, illetve a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, minden esetben „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Villástargonca, üzemi targonca, vasútállomási targonca 📦
Leírás
Belső azonosító: EKR000859662025/1
Mennyiség: 8 darab
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
8 darab zárt rendszerű szennyvíztartályok ürítésére alkalmas szennyvízürítő targonca szállítása adásvételi szerződés keretében. Ajánlattétel során kizárólag új termékek ajánlhatók meg. Új terméknek minősül az, amely a gyári összeszerelést követően üzembe helyezve, használva még nem volt, a próbautakat, próbaüzemeket leszámítva. Üzemeltetésre legfeljebb csak a szükséges beállítások, ellenőrzések időtartamáig került sor. Nyertes ajánlattevő feladata: - a termékek hiánytalan leszállítása és lerakodása; - a szállításhoz során keletkező hulladék elszállítása; - sikeres üzembehelyezési eljárás lefolytatása (próbaüzemmel); - kezelőszemélyzet oktatása, betanítása; - a gyártó által meghatározott (naptári időhöz és/vagy teljesített üzemórához kötött) kötelező karbantartások elvégzése a jótállási időszak alatt; - magyar nyelven elérhető vevőszolgálat/szervizkapcsolat biztosítása a jótállási időszak alatt. A részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 46.§ (3) bekezdése alapján felhívja a figyelmet, hogy az eljárást megindító felhívásban, a dokumentációban és a műszaki dokumentációbanleírásban, a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás, illetve a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, minden esetben „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata.
Többet mutasson
További információk:
II.2.14) További információ: 1. Ajánlatkérő a részekre történő ajánlattételt nem biztosítja, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgyaként megjelölt targoncák egyforma műszaki paraméterekkel rendelkeznek. Ajánlatkérő számára gazdaságilag előnyösebb, ha ugyanazon gazdasági szereplőtől szerzi be az összes eszközt, tekintettel arra, hogy így kedvezőbb áron szerződhet. Továbbá az egységes üzemeltethetőség, szervízkapcsolat, karbantartás, jótállási igények érvényesítése egy szerződés esetében Ajánlatkérő szempontjából hatékonyabb megoldást biztosít, kevesebb adminisztrációs költséggel jár és hasznosabb is, így Ajánlatkérőnek gazdasági, műszaki érdeke fűződik ahhoz, hogy az összes gép egy szerződés keretében kerüljön beszerzésre. 2. Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont” elve alapján értékeli. A legjobb ár-érték arány értékelési szempontja szerint az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 Az árértékelési szempont [Nettó ajánlati ár összesen (nettó HUF / 8 db)] esetében AK a Közbeszerzési Hatóság útmutatója (2025. május 29.) 1. sz. melléklet A. 1. aa) pontja szerinti fordított arányosítás módszerét alkalmazza. Az értékelés módszere a „minőségi” értékelési szempontok esetében a Miniszterelnökség „Útmutató a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához” szerinti arányosítás. A fentiek szerint kapott pontszámok a kritériumok meghatározott súlyszámával felszorzásra kerülnek. Amennyiben a pontszámok értékelésekor törtszám keletkezik, úgy 2 tizedes jegyig történik a kerekítés. A részletes információkat a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazza. Az értékelési szempontok szerint kiosztott pontszámokat Ajánlatkérő összeadja, a legmagasabb pontszámot kapott érvényes ajánlat a legkedvezőbb, nyertes ajánlat. 3. Ajánlatkérő a vállalt előteljesítési napok számát értékelési szempontként értékeli. A II.2.7) pontban feltüntetett határidő a maximális teljesítési határidő, 90 naptári napnál hosszabb teljesítési határidő megajánlása az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után [Kbt. 77. § (1) bekezdés].
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítés helye Ajánlatkérő Budapesttől max. 250 km távolságra lévő, legfeljebb 8 különböző telephelye (ugyanazon telephelyre Ajánlatkérő több termék leszállítását is kérheti). A teljesítés pontos helyszínét Ajánlatkérő a szerződés aláírásakor jelöli meg, az előbbiekre tekintettel.
Többet mutasson
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Extra-Regio NUTS 3 🏙️
Időtartam: 90 nap
A megújítások maximális száma: 0
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Vállalt többletjótállás (hónap) (a kötelező jótálláson felül, min. 0- max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Vállalt előteljesítési napok száma (naptári nap) (az előírt 90 naptári nap teljesítési határidőből levonandó, min. 0-max. 30 naptári nap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár
Ár (súlyozás): 75
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-12-03 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-12-03 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR rendelet) 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
Információk az elektronikus árverésről
Elektronikus árverést alkalmaznak
Leírás
Információk az elektronikus árverésről:
Az elektronikus árlejtésre az EKR rendszerében kerül sor. Az elektronikus árlejtés részletes szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet tartalmazza (26. § - 33. §). A Korm. rendelet 27. §-ban foglaltaknak megfelelően a további információk a Közbeszerzési Dokumentumban kerülnek részletesen meghatározásra.
Többet mutasson
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2025-12-03 13:00:00 📅
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR rendelet) 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónap) belül megkezdett, legalább 4 db zárt rendszerű szennyvíztartályok ürítésére alkalmas targonca szállításának teljesítéséről szóló, a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített referenciával. Az igazolás módja: Az alkalmasság igazolása során a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. Előzetes igazolás: Ajánlattevő ajánlatában a Kr. II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelménynek. AK felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja ajánlattevő EEKD-ba foglalt egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében. Ajánlattevőnek ennek megfelelően arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelménynek, azaz az EEKD IV. Részének ALFA pontját kell kitöltenie, a további részeket nem. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az EKR rendszerben az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Utólagos igazolás: Az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolásokat az AK kifejezetten erre irányuló, külön felhívására szükséges benyújtani a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján. M/1. A Kr. 21. § (1) bekezdés a) és (1a) pontjai alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évre (36 hónapra) vonatkozó a közbeszerzés tárgya szerinti, az alkalmassági minimumkövetelmény körében előírt referenciáinak ismertetése, az alábbi információk feltüntetésével: - A szerződést kötő másik fél megnevezése, címe (székhelye); - Kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és e-mail); - A szerződés tárgyának és mennyiségének ismertetése (olyan részletezettséggel, hogy abból az előírt alkalmassági feltételnek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen); - A teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) (év, hónap, nap pontossággal); - Amennyiben ajánlattevő a teljesítést nem önállóan végezte, annak feltüntetését, hogy a referenciát bemutató szervezet a teljesítésben milyen mennyiséggel vett részt (amennyiben a részteljesítés tényére a nyilatkozat/igazolás tartalma nem utal, AK úgy tekinti, hogy az M/1 alkalmasság igazolása céljából bemutatott referencia nem részteljesítésre vonatkozik); - Nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt. Az alkalmassági követelménynek való megfelelést a Kr. 22. § (1) -(2) bekezdése szerint kell igazolni. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja és 21. § (1a) bekezdés a) pontja szerint AK az M/1. alkalmassági követelménynek való megfelelőség vizsgálata során a vizsgált időszak - azaz a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónap (azaz 3 év) - alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon (azaz hat év) belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. AK a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A szerződés részteljesítése alapján kiállított referenciaigazolás/referencianyilatkozat esetében teljesítés alatt a részteljesítést, a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni. A Kbt. 65.§ (6) bekezdés alapján az M/1. előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek vagy elegendő, ha a közös ajánlattevők egyike felel meg. Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. A Kbt. 67. § (3) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. A fentiek szerinti referencia-követelmény esetén ajánlattevő az alkalmasságát egy fentiek szerinti referencia (szerződés), vagy akár több referencia (szerződés) bemutatásával is igazolhatja.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását.
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához nem köti. Továbbá Ajánlatkérő a szerződés teljesítését teljesítési és/vagy jólteljesítési biztosíték adásához nem köti.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (1) bekezdésnek megfelelően igazolt teljesítés alapján benyújtott számlát fogadja el, az ellenértéket a teljesítést követően utólag, a teljesítés igazolás tartalmának és jogszabályoknak megfelelően kiállított számla ellenében, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. (Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdésben foglaltak szerint, a számla kézhezvételének napját követő 30 napon belül banki átutalással egyenlíti ki. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ajánlattétel, szerződés és kifizetések pénzneme: HUF Ajánlatkérő késedelmes fizetése esetén a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155 §-a irányadó. A finanszírozási és fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 27/A. §-ra.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Szerződést megerősítő mellékkötelezettségek (késedelmi-, hibás teljesítési-, meghiúsulási kötbér) részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlatkérő a kötbérek tekintetében felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. § (1) és (3) bekezdésében foglaltakra. A nyertes ajánlattevő köteles a közbeszerzés tárgyát képező termékek vonatkozásában legalább 12 hónap teljes körű jótállást biztosítani. A vállalt többletjótállást AK értékelési szempontként értékeli. A jótállási idő a termékek sikeres műszaki átadás-átvételi eljárását követően, az AK részére történő átadásának napján kezdődik. Kifizetésre vonatkozó jogszabályi hivatkozások: Kbt. 135. § (1) bekezdés, Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
+ még 16
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Kbt. 62. § (1) bekezdés aa) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés aa) pontjára vonatkozó része A kizáró okokkal és azok igazolási módjával kapcsolatos részletes előírások az alábbiakban kerülnek ismertetésre: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlatkérőnek (AK) ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet/személyt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 1-16. §-okban foglaltak irányadók. Ajánlattevő vonatkozásában: Ajánlattevőnek ajánlatában a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjainak hatálya alá. Ajánlatkérő az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok (a továbbiakban: KD) részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattételi szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a Kr. 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. AK elfogadja, ha a gazdasági szereplő a Kr. 7. § szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - EEKD-t nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az AK által a kizáró okok igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az EEKD-ban foglalt információk valóságtartalmáért a gazdasági szereplő felel. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet/személy vonatkozásában: A Kr. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre/személyre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében az ajánlattevő gazdasági szereplő tölti ki. [Kr. 3. § (3a) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A Kr. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.) A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat ajánlattevő az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. Fejezet 8. §- a, a Kbt. 62. § (1) kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a Kr. 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint, a Kbt. 62. § (1) kc) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a Kr. 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint, • a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a Kr. 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint, a Kbt. 62. § (1) kc) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a Kr. 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint. AK felhívja a figyelmet az öntisztázás lehetőségére a Kbt. 64. § alapján. Ajánlattevőnek ajánlatába csatolni szükséges a nyilatkozatát - illetve kapacitást nyújtó szervezet, vagy alvállalkozó nevében tett nyilatkozatot - arra vonatkozóan, hogy folyamatban van-e, azaz a cégbírósághoz ajánlattevő - vagy kapacitást nyújtó szervezet, vagy alvállalkozó - benyújtott-e változásbejegyzési kérelmet. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.) A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján a gazdasági szereplő(k)nek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az ajánlattevő valamely korábbi igazolás figyelembevételét kívánja, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatóak legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat.
Többet mutasson
Kbt. 62. § (1) bek. ab) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ab) pontra vonatkozó része
Kbt. 62. § (1) bek. ac) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ac) pontra vonatkozó része
Kbt. 62. § (1) bek. ad) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ad) pontra vonatkozó része
Kbt. 62. § (1) bek. ae) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ae) pontra vonatkozó része
Kbt. 62. § (1) bek. af) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés af) pontra vonatkozó része
Kbt. 62. § (1) bek. b) pont
Kbt. 62. § (1) bek. c) pont
Kbt. 62. § (1) bek. d) pont
Kbt. 62. § (1) bek. n) és o) pont
Kbt. 62. § (1) bek. m) pont
Kbt. 62. § (1) bek. i) pont
Kbt. 62. § (1) bek. ag) pont Kbt. 62. § (1) bek. ah) pont Kbt. 62. § (2) bek. az (1) bekezdés ag) és ah) pontjai kapcsán Kbt. 62. § (1) bek. e) pont Kbt. 62. § (1) bek. f) pont Kbt. 62. § (1) bek. k) pont Kbt. 62. § (1) bek. l) pont

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: MÁV Személyszállítási Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13834492244
Postacím: Üllői Út 131.
Postai irányítószám: 1091
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Dr. Gyenes Zsófia
E-mail: gyenes.zsofia@mavcsoport.hu 📧
Telefon: +36 300739839 📞
Fax: +36 1000000 📠
URL: https://www.mavcsoport.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Városi/helyiérdekű vasúti szolgáltatások, metró-, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz-szolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000859662025 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000859662025 🌏
Az elektronikus árverést az alábbi címen rendezik: https://www.ekr.gov.hu 🌏
Leírás:
Az elektronikus árlejtésre az EKR rendszerében kerül sor. Az elektronikus árlejtés részletes szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet tartalmazza (26. § - 33. §). A Korm. rendelet 27. §-ban foglaltaknak megfelelően a további információk a Közbeszerzési Dokumentumban kerülnek részletesen meghatározásra.
Többet mutasson
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. Tekintettel a TED szigorú karakterkorlátozására Ajánlatkérő (AK) az egyéb információkat teljes körűen a KD-ban adja meg. 2. Jelen közbeszerzési eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lefolytatásra kerülő eljárás, így az EKR rendelet rendelkezései alkalmazandóak. 3. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az EKR rendelet 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR regisztráció a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap webhelyen tehető meg. Az EKR üzemeltetését és fenntartását az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi (http://ujvilag.gov.hu). Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas. 4. A Kbt. 41/A. § (3) bek., valamint az 57. § (1) bek. b) pontja alapján, amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. 5. Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7) bek. irányadók. Közös ajánlattétel esetében az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2a) bek. szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot egyszerű elektronikus másolati formában, mely okiratnak ki kell terjednie arra, hogy az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő  a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az adott eljárás tekintetében;  az EKR rendszerben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. 6. A Kr. 13. §-ra tekintettel az ajánlattevő ajánlatában (űrlapon) nyilatkozni köteles arról, hogy vele szemben van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás. 7. Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján nyilatkozik, hogy jelen eljárásban az ajánlattevők szerződés teljesítésére való - - az ajánlati felhívás III.4.1) M.1) pontjában (BT-750) pontjában meghatározott - alkalmasságának feltételeit és igazolását a Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősített ajánlattevői jegyzékbe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg, mivel a referencia-követelményt nem értékben, hanem mennyiségben írta elő, illetve a közbeszerzés tárgya szerinti, szállított termékek köre CPV-kód szerinti meghatározása szűkebb körű, mint ami a jegyzékbe történő felvételhez szükséges, így ezen alkalmassági követelmény tekintetében a minősített ajánlattevőknek külön kell igazolniuk a szerződés teljesítésére való alkalmasságukat. 8. Az ajánlatban benyújtandó űrlapok: - Felolvasólap; - Nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bek. alapján; - Nyilatkozat Kbt. 67. § (4) bek. alapján; - Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról [Kr. 13. §]; - Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontja vonatkozásában; - Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bek. vonatkozásában; - Nyilatkozat üzleti titokról; - EEKD. 9. Kizárólag új termékek megajánlására van lehetőség, melyről az ajánlattevőnek az ajánlatában cégszerű nyilatkozatot kell benyújtania. Ajánlattevőnek az ajánlat részeként be kell nyújtania a megajánlott termékek prospektusát / gyártói gépkönyvét (magyar nyelven), melyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termékek megfelelnek az AK által meghatározott műszaki minimumkövetelményeknek. Ajánlattevőnek meg kell jelölnie a megajánlott termékek gyártóját és a gyártmányát/típusát, valamint származási helyét. Felhívjuk Ajánlattevő figyelmét, hogy a gyártó és gyártmány/ típus SZAKMAI AJÁNLATNAK minősül! AK felhívja az ajánlattevők figyelmét a szakmai ajánlat hiánypótlására vonatkozó, Kbt. 71. § (8) bek. szerinti korlátozásra. Ajánlattevőnek ajánlata részeként be kell nyújtania a magyar nyelven elérhető vevőszolgálat/szervizkapcsolat részletes bemutatását tartalmazó szöveges leírást. 10. AK a Kbt. 75. § (2) bek. e) pont szerinti eredménytelenségi esetkört a 63/2022. (II.28.) Korm. rendelet 1.§ (2) és (6) bek. értelmében alkalmazza. 11. AK felhívja továbbá a figyelmet, hogy az ajánlattevőknek az ajánlatukban nyilatkozniuk kell, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontjában foglaltak alapján átlátható szervezetnek minősülnek-e. Amennyiben ajánlattevő nem minősül átlátható szervezetnek, úgy ajánlata a Kbt. 73. § (1) bek. e) pontja alapján érvénytelennek minősül. 12. A Kr. 1. § (9) bekezdése alapján AK előírja, hogy ajánlattevőnek az ajánlatában cégszerűen aláírt nyilatkozat benyújtásával nyilatkoznia kell az Európai Unió Tanácsának 2022. április 8. napján elfogadott, az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelete (a továbbiakban: Rendelet) 5k. cikk (1) bekezdésében foglaltakkal összefüggésben arról, hogy a Rendelet szerinti tilalmak az ajánlattevő, valamint az ajánlatban ismert és a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet vonatkozásában fennállnak-e. Amennyiben ajánlattevő a tilalom hatálya alatt áll, úgy az ajánlat a Kbt. 73. § (1) bek. e) pontja alapján érvénytelennek minősül. A Rendeletben foglalt tilalmak további gazdasági szereplők (alvállalkozó, szállító, kapacitást nyújtó szervezet) vonatkozásában történő fennállása esetéről a KD tartalmaz bővebb információkat. 13. AK előírja a szerződés valamennyi Fél általi, Pp. 325. § (1) bek. f) pont szerinti elektronikus módon történő aláírását. A szerződésen valamennyi aláíró személynek a Pp. 325. § (1) bek. f) pont szerinti minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírását vagy bélyegzőjét, és időbélyegzőt szükséges elhelyeznie. Az ajánlattevők ajánlatukat arra tekintettel adják, hogy nyertességük esetére a fentiek szerinti elektronikus aláírással kapcsolatos ügyintézési költségeket figyelembe veszik. 14. Az ár értékelési szempont vonatkozásában AK elektronikus árlejtést fog lefolytatni a KD-ban foglaltak alapján. AK az árlejtést nem folytatja le a minőségi értékelési szempontokra vonatkozóan. Az ajánlati kötöttség kezdete az elektronikus árlejtés kapcsán kiadott tájékoztatóban és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Kr. 31. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltakra tekintettel kerül megállapításra. 15. Felhívjuk a gazdasági szereplők figyelmét, hogy AK az eljárás megindításának dátumaként a 44/2015. (IX. 2.) MvM rendelet 1. § (1) és (4) bekezdése alapján a TED-en megjelent eljárást megindító hirdetmény 11.1. „E hirdetmény feladásának dátuma” pontjában szereplő dátumot tekinti. 16. Jelen közbeszerzési eljárás a MÁV Személyszállítási Zrt., mint AK igénye alapján, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt., mint Lebonyolító által kerül lefolytatásra. Az eljárás során az EKR-ben történő kommunikáció és a kapcsolattartás a Lebonyolító kapcsolattartójaként megjelölt személyen keresztül történik. Jelen felhívásban minden, az AK részéről megfogalmazott előírás az eljárásban a Lebonyolítón keresztül érvényesül, továbbá minden olyan esetben, ahol jelen felhívás illetve a KD az AK felé történő benyújtási kötelezettséget ír elő, az a Lebonyolítón keresztül valósul meg.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § alapján.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2025/S 211-724710 (2025-10-31)
Ajánlati felhívás (2025-11-27)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-12-10 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-12-10 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-12-10 13:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Wed Dec 03 12:00:00 CET 2025 Helyesen: Wed Dec 10 12:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-11-25 📅
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Wed Dec 03 13:00:00 CET 2025 Helyesen: Wed Dec 10 13:00:00 CET 2025
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő módosítja a közbeszerzési dokumentumokat, melyre tekintettel Ajánlatkérő a Kbt. 52. (4) bekezdés b) pontja alapján az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja. A közbeszerzési dokumentumok módosítását Ajánlatkérő az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen közvetlenül elektronikusan elérhetővé teszi.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 724710-2025
Forrás: OJS 2025/S 230-791025 (2025-11-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-08)
A szerződés odaítélése
Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Egyéb
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR000859662025/0129
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Decom Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13531388242
Postacím: Marek J. Utca 18
Postai irányítószám: 1078
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: balkancar@decom.t-online.hu 📧
Telefon: +36 22580045 📞
URL: https://www.decom.hu 🌏

Kiegészítő információk
További információk
Az eljárás során nem került sor környezetvédelmi vagy szociális szempontok figyelembe vételére. Eredménytelenség indoka: Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírta, hogy a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi esetkört az egyajánlatos közbeszerzések számának csökkentését szolgáló intézkedésekről szóló 63 /2022. (II.28.) Korm. rendelet 1.§-a értelmében alkalmazza, figyelemmel arra, hogy előzetes piaci konzultáció lefolytatására nem került sor. Figyelemmel arra, hogy az ajánlattételi határidő lejártáig nem nyújtottak be legalább két ajánlatot, az eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja alapján eredménytelenné kell nyilvánítani. Döntés időpontja: 2025.12.18.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2026/S 007-018299 (2026-01-08)