Nyertes Ajánlattevőnek az alábbi feladatköröket kell ellátni tervezetten a 2025.május 16-18. közötti időszakban, a 10 éves múlttal rendelkező „Nemzetközi Természet és Környezetvédelmi film és fotó Fesztivál” -hoz kötődően. I. Produkciós, fotós, videós és hangrögzítési feladatok II. Grafikai feladatok III. Kommunikációs területhez kapcsolódó humán erőforrás IV. Kommunikációs nyomdai szolgáltatások V. Egyéb kreatív (szöveges, képi és mozgó) és digitális fejlesztési és tervezési feladatok VI. Médiavásárlási és médiaügynökségi feladatok A rendezvény a 2025. évben Veszprémben, Veszprém városán belül várhatóan minimum 3 – maximum 6 különböző helyszínen kerül megrendezésre. Ajánlatkérő a kommunikációs feladatok ellátására az előkészítési időszakban, a rendezvény ideje alatt, és az utómunkálatok ideje alatt tart igényt. Ajánlatkérő előkészítési szakasz alatt a rendezvényt megelőző minimum 1, maximum 2,5 hónapot érti, míg utómunkálatokra a rendezvény után minimum 1 hónap – maximum 2 hónap időtartamot ért. Ezen tételek esetében Ajánlattevőnek úgy kell ajánlati árat kalkulálnia, hogy az tartalmazza a helyszínre történő kitelepüléseket, szállítási költségeket, a tevékenységek során felmerülő összes személyes és minden járulékos költséget is. Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy amennyiben a kormány által kihirdetett járványügyi és/vagy háborús rendelkezések nem teszik lehetővé az esemény lebonyolítását a tervezett időszakban, úgy azt későbbi időpontra halasztja el, így a teljesítés időszakát Ajánlatkérő teljes 2025. évre szóló időszakra határozza meg.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-01-27.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-01-10.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-01-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Természetfilm Fesztivál 2025 - Kommunikáció
Hivatkozási szám: EKR000009902025
Rövid leírás:
Nyertes Ajánlattevőnek az alábbi feladatköröket kell ellátni tervezetten a 2025.május 16-18. közötti időszakban, a 10 éves múlttal rendelkező „Nemzetközi Természet és Környezetvédelmi film és fotó Fesztivál” -hoz kötődően. I. Produkciós, fotós, videós és hangrögzítési feladatok II. Grafikai feladatok III. Kommunikációs területhez kapcsolódó humán erőforrás IV. Kommunikációs nyomdai szolgáltatások V. Egyéb kreatív (szöveges, képi és mozgó) és digitális fejlesztési és tervezési feladatok VI. Médiavásárlási és médiaügynökségi feladatok A rendezvény a 2025. évben Veszprémben, Veszprém városán belül várhatóan minimum 3 – maximum 6 különböző helyszínen kerül megrendezésre. Ajánlatkérő a kommunikációs feladatok ellátására az előkészítési időszakban, a rendezvény ideje alatt, és az utómunkálatok ideje alatt tart igényt. Ajánlatkérő előkészítési szakasz alatt a rendezvényt megelőző minimum 1, maximum 2,5 hónapot érti, míg utómunkálatokra a rendezvény után minimum 1 hónap – maximum 2 hónap időtartamot ért. Ezen tételek esetében Ajánlattevőnek úgy kell ajánlati árat kalkulálnia, hogy az tartalmazza a helyszínre történő kitelepüléseket, szállítási költségeket, a tevékenységek során felmerülő összes személyes és minden járulékos költséget is. Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy amennyiben a kormány által kihirdetett járványügyi és/vagy háborús rendelkezések nem teszik lehetővé az esemény lebonyolítását a tervezett időszakban, úgy azt későbbi időpontra halasztja el, így a teljesítés időszakát Ajánlatkérő teljes 2025. évre szóló időszakra határozza meg.
Nyertes Ajánlattevőnek az alábbi feladatköröket kell ellátni tervezetten a 2025.május 16-18. közötti időszakban, a 10 éves múlttal rendelkező „Nemzetközi Természet és Környezetvédelmi film és fotó Fesztivál” -hoz kötődően. I. Produkciós, fotós, videós és hangrögzítési feladatok II. Grafikai feladatok III. Kommunikációs területhez kapcsolódó humán erőforrás IV. Kommunikációs nyomdai szolgáltatások V. Egyéb kreatív (szöveges, képi és mozgó) és digitális fejlesztési és tervezési feladatok VI. Médiavásárlási és médiaügynökségi feladatok A rendezvény a 2025. évben Veszprémben, Veszprém városán belül várhatóan minimum 3 – maximum 6 különböző helyszínen kerül megrendezésre. Ajánlatkérő a kommunikációs feladatok ellátására az előkészítési időszakban, a rendezvény ideje alatt, és az utómunkálatok ideje alatt tart igényt. Ajánlatkérő előkészítési szakasz alatt a rendezvényt megelőző minimum 1, maximum 2,5 hónapot érti, míg utómunkálatokra a rendezvény után minimum 1 hónap – maximum 2 hónap időtartamot ért. Ezen tételek esetében Ajánlattevőnek úgy kell ajánlati árat kalkulálnia, hogy az tartalmazza a helyszínre történő kitelepüléseket, szállítási költségeket, a tevékenységek során felmerülő összes személyes és minden járulékos költséget is. Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy amennyiben a kormány által kihirdetett járványügyi és/vagy háborús rendelkezések nem teszik lehetővé az esemény lebonyolítását a tervezett időszakban, úgy azt későbbi időpontra halasztja el, így a teljesítés időszakát Ajánlatkérő teljes 2025. évre szóló időszakra határozza meg.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Rendezvényszervezési szolgáltatások📦
Becsült érték héa nélkül: 74 500 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000009902025/1
Cím: Természetfilm Fesztivál 2025-Kommunikáció
Becsült érték héa nélkül: 74 117 725 HUF 💰
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Nyertes Ajánlattevőnek az alábbi feladatköröket kell ellátni tervezetten a 2025.május 16-18. közötti időszakban, a 10 éves múlttal rendelkező „Nemzetközi Természet és Környezetvédelmi film és fotó Fesztivál” -hoz kötődően. I. Produkciós, fotós, videós és hangrögzítési feladatok II. Grafikai feladatok III. Kommunikációs területhez kapcsolódó humán erőforrás IV. Kommunikációs nyomdai szolgáltatások V. Egyéb kreatív (szöveges, képi és mozgó) és digitális fejlesztési és tervezési feladatok VI. Médiavásárlási és médiaügynökségi feladatok A rendezvény a 2025. évben Veszprémben, Veszprém városán belül várhatóan minimum 3 – maximum 6 különböző helyszínen kerül megrendezésre. Ajánlatkérő a kommunikációs feladatok ellátására az előkészítési időszakban, a rendezvény ideje alatt, és az utómunkálatok ideje alatt tart igényt. Ajánlatkérő előkészítési szakasz alatt a rendezvényt megelőző minimum 1, maximum 2,5 hónapot érti, míg utómunkálatokra a rendezvény után minimum 1 hónap – maximum 2 hónap időtartamot ért. Ezen tételek esetében Ajánlattevőnek úgy kell ajánlati árat kalkulálnia, hogy az tartalmazza a helyszínre történő kitelepüléseket, szállítási költségeket, a tevékenységek során felmerülő összes személyes és minden járulékos költséget is. Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy amennyiben a kormány által kihirdetett járványügyi és/vagy háborús rendelkezések nem teszik lehetővé az esemény lebonyolítását a tervezett időszakban, úgy azt későbbi időpontra halasztja el, így a teljesítés időszakát Ajánlatkérő teljes 2025. évre szóló időszakra határozza meg. Az elvégzendő feladatok és a TERVEZETT mennyiségek: I. PRODUKCIÓS, FOTÓS, VIDEÓS ÉS HANGRÖGZÍTÉSI FELADATOK FOTÓZÁSI SZOLGÁLTATÁS: Eseményfotózás a műszaki leírásban részletezettek alapján 60 munkaóra FILM- ÉS VIDEÓKÉSZÍTÉSI SZOLGÁLTATÁS: Online és TV reklám - Promo spot vágás a műszaki leírásban részletezettek alapján 1 db 30 mp-es, 1 db 15 mp-es Social media (közösségi média)- Promo spot vágás a műszaki leírásban részletezettek alapján 15 db (5 db promóciós videó, 5 db kérdezz-felelek vágat, 5 db 10mp-es felhívó vágat) Esemény beszámoló videó rögzítés, vágás a műszaki leírásban részletezettek alapján 1 db Napi összefoglaló video készítése a műszaki leírásban részletezettek alapján 4 db Stock fotók és videók jogdíjainak beszerzése 20 db Filmdíj átadó gála videórögzítés, vágóképezés a műszaki leírásban részletezettek alapján 1 db Fesztivál hangja és narrációs spot gyártása a műszaki leírásban részletezettek alapján 2 db reklámfilm narráció, 2 db helyszíni hangosbemondó spot Adstream vagy brick feltöltés a műszaki leírásban részletezettek alapján 1 db Rádió spot és narrációs spot gyártás a műszaki leírásban részletezettek alapján 2 db II. GRAFIKAI FELADATOK GRAFIKAI MUNKÁK: Grafikusi munkák (Operátor feladatok) a műszaki leírásban részletezettek alapján 140 munkaóra III. KOMMUNIKÁCIÓS TERÜLETHEZ KAPCSOLÓDÓ HUMÁN ERŐFORRÁS BIZTOSÍTÁSA A PROJEKT LEBONYOLÍTÁSÁHOZ Szerkesztői feladatok a műszaki leírásban részletezettek alapján 15 óra Kommunikációs menedzser feladatok a műszaki leírásban részletezettek alapján 300 óra Kommunikációs asszisztens a műszaki leírásban részletezettek alapján 120 óra IV. KOMMUNIKÁCIÓS NYOMDAI SZOLGÁLTATÁSOK Programfüzet nyomdai gyártása és terjesztése a műszaki leírásban részletezettek alapján 500 db Roll Up gyártása a műszaki leírásban részletezettek alapján 5 db Karszalag (sorszámozott) a műszaki leírásban részletezettek alapján 1000 db Óriásplakát gyártása a műszaki leírásban részletezettek alapján 23 db CityLight gyártása a műszaki leírásban részletezettek alapján 45 db ESMA lengőkaros tábla nyomat gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 20 db Mahir RTO teljes oszlop plakát gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 10 db Mahir DA0 plakát gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 20 db B1 méretű plakát a műszaki leírásban részletezettek alapján 45 db A3 méretű plakát a műszaki leírásban részletezettek alapján 100 db Beltéri megállító táblába való nyomat, változó kreatívval a műszaki leírásban részletezettek alapján 10 db Szórólap A5 méretben a műszaki leírásban részletezettek alapján 4500 db Belépőkártya (pass) a műszaki leírásban részletezettek alapján 500 db Nyakpánt (Badge) gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 500 db Molino gyártás a műszaki leírásban részletezettek alapján 8 db Textil táska gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 500 db V. EGYÉB KREATÍV (SZÖVEGES, KÉPI ÉS MOZGÓ) ÉS DIGITÁLIS FEJLESZTÉSI ÉS TERVEZÉSI FELADATOK) Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a fentiekben nem szerepelő, ez idáig nem ismert kreatív szövegírási és képalkotási feladatokra, valamint digitális fejlesztési és tervezési feladatokra Ajánlattevővel egyeztetve harmadik felet vonjon be. Ajánlatkérő által kreatív és digitális fejlesztési, tervezési feladatokra elkölteni kívánt keretösszeg nettó 14.890.000, - Ft, mely tartalmazza a fent említett kreatív és digitális fejlesztési és tervezési feladatok eredményeként létrejött termékek teljeskörű felhasználási jogát térbeli és időbeli korlátozás nélkül, de nem tartalmazza az Ajánlattevő által meghatározott ügynökségi jutalék mértékét. FOLYTATÁS A BT-300 ROVATBAN (II.2.14. PONT)

További információk:
FOLYTATÁS A BT-24 ROVATBÓL (II.2.4. PONT): VI. MÉDIAVÁSÁRLÁSI ÉS MÉDIAÜGYNÖKSÉGI FELADATOK Közösségi Media és PPC hirdetés kampány a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 1.500.000,- Ft (amely nem tartalmazza a stratégiaalkotást és a kampánymenedzser díját, ill. nem tartalmazza a grafikai anyagok tervezését, elkészítését és a 15% fix ügynökségi díjat) + 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni! Közösségi Media és PPC hirdetés kampány keretösszegének fix 15% ügynökségi jutaléka Online banner és kampány a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 4.000.000,- Ft (mely tartalmazza a médiatervezés- és vásárlás költségét, valamint a szükséges technikai díjakat, de nem tartalmazza a stratégiaalkotást, a grafikai és szöveges anyagok tervezését, elkészítését és a 15% fix ügynökségi díjat) + 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni! Online banner és kampány keretösszegének fix 15% ügynökségi jutaléka Offline megjelenések a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 2.500.000,- Ft (mely tartalmazza a médiatervezés és vásárlás költségét, valamint a szükséges technikai díjakat, de nem tartalmazza a stratégiaalkotást, a grafikai anyagok tervezését, elkészítését és a 15% fix ügynökségi díjat) + 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni! Offline megjelenések keretösszegének fix 15% ügynökségi jutaléka Rádió megjelenés a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 3.500.000,- Ft (mely tartalmazza a médiatervezés és vásárlás költségét, valamint a szükséges technikai díjakat, de nem tartalmazza a stratégiaalkotást, a spotok tervezését, elkészítését, valamint a 15% fix ügynökségi díjat) + 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni! Rádió megjelenés keretösszegének fix 15% ügynökségi jutaléka TV megjelenés a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 4.000.000,- Ft (mely tartalmazza a médiatervezés- és vásárlás költségét, valamint a szükséges technikai díjakat, de nem tartalmazza a stratégiaalkotást, a spotok tervezését, elkészítését, valamint a 15% fix ügynökségi díjat) + 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni! TV megjelenés keretösszegének fix 15% ügynökségi jutaléka Közterületi médiamegjelenés a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 5.500.000,- Ft (mely tartalmazza a médiatervezés és vásárlás költségét, és a plakátok kihelyezését, valamint a kihelyezésük előtt az elkészült plakátok ellenőrzését és a kihelyezést követően a kihelyezés ellenőrzését, de nem tartalmazza a stratégiaalkotást, a plakátok grafikai anyagának elkészítését, nyomdai gyártását, valamint a 15% fix ügynökségi díjat) + 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni! Közterületi médiamegjelenés keretösszegének fix 15% ügynökségi jutaléka Pannon Egyetem Greenfluencer együttműködés a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 5.000.000,- Ft (mely tartalmazza a Greenfluencer kommunikációs tervének elkészítését, a tartalomgyártás során felmerülő összes költséget és a Greenfluencerek eseményeken való részvételének költségét, beleértve a tiszteletdíjat, utazás és szállás költségét, illetve minden felmerülő költséget, de nem tartalmazza a 15% fix ügynökségi díjat) + 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni! Influenszer együttműködés keretösszegének fix 15% ügynökségi jutaléka Ajánlatkérőnek nettó 74.500.000,- Ft keretösszeg áll rendelkezésére, a keretösszeg 70 %-ának kimerítésére vállal kötelezettséget a Keretszerződés aláírásával. Megrendelő a Keretösszegnek a fentiekben rögzítetteket meghaladó mértékű kimerítésére nem vállal kötelezettséget, azonban fenntartja magának a jogot, hogy a Keretösszeg kimerüléséig megrendeléseket eszközöljön. Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található. Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: dr. Pongor Dániel / dr. Tarman Renáta / Vince-Bodnár Andrea Lajstromszáma: 00314 / 01040/ 01159

Fő helyszín vagy teljesítési hely: A teljesítés fő helyszíne: Magyarország, Veszprém
Irányítószám: 8200
Város: Veszprém
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Veszprém🏙️
Időtartam: 12 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Meghosszabbítás: Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 12 hónap időtartammal. Ajánlatkérő kizárólag akkor fogja a szerződés időtartamát meghosszabbítani amennyiben az eredeti időtartam alatt a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra.

Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 3. Az M.2.1. pont kapcsán bemutatott szakember többlet szakmai tapasztalata (0-12 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár ✅
Ár (súlyozás): 20
60
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról; 2024. november 21. napján jelent meg) az 1-2. részszempontok esetében („Ajánlati ár az 1-5. feladatokra (nettó Ft)” az „Ajánlati ár az 6. feladatra (nettó Ft)” a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) módszerét alkalmazza. Alkalmazott képlet: P = (Alegjobb/Avizsgalt) * (Pmax -Pmin) + Pmin ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Alegrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról; 2024. november 21. napján jelent meg) a 3. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza. Alkalmazott képlet: P = (Avizsgált/Alegjobb) * (Pmax -Pmin) + Pmin ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Alegrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak. Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni). Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-10
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel

Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Ajánlatkérő az értékelést a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján végzi.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-01-27 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-01-27 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2025-01-27 13:00:00 📅
Hely:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
További információk:
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Árbevétel: P.1 Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Ajánlattevő a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján köteles ajánlatához csatolni a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatot, amelyben nyilatkozik arról, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, ugyanakkor részletes adatokat nem köteles megadni. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben közbeszerzés tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt - nyilatkozattát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. A Korm.rend. 19. § (3) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ha az ajánlattevő a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) – (8) és (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 19. § -ának a vonatkozó rendelkezései. A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak – a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek – tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): 2 P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (azaz rendezvény lebonyolításához kapcsolódó marketing és kommunikációs szolgáltatások) származó nettó árbevétele nem éri el a 38.000.000,- Ft összeget. Amennyiben ajánlattevő az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését alkalmatlan az ajánlattevő, ha a működési ideje alatt nem érte el az előírt összeget a meghatározott tárgyban.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Műszaki és szakmai képességek
Referencia: Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdése, továbbá 23. § -nak a Kbt. harmadik része szerinti lefolytatott közbeszerzési eljárásra vonatkozó rendelkezései szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az alkalmassági követelményeknek való megfelelőség ellenőrzése két lépcsőben történik: I. Előzetes igazolási mód: A Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. II. Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához: Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésében foglaltak szerint külön hívja fel a gazdasági szereplőt azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ak. felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésében foglaltakra. M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívásban rögzített vizsgált időszakban teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését. Az ismertetőben meg kell adni legalább: (i) a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és / vagy referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és elérhetősége [telefonszám, e-mail]), (ii) a szerződés tárgyát (iii) a szerződés teljes mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen), (iv) a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal), (v) a teljesítés százalékban kifejezett arányát, (vi) közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként a saját teljesítés értékét, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének %-át, továbbá (vii) nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 23. § szerint tárgyi alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést a következő módon kell igazolni: a) ha a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)–c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással; b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjára tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdés a) pontjának vizsgálata során: a) három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdettszolgáltatásokat veszi figyelembe. A Korm.rend. 21/A. §-ra tekintettel a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36 hónap) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített alábbi referenciával: M.1.1. minimum 1 db filmfesztivál vagy filmbemutató vagy egyéb fesztivál vagy kulturális esemény sajtófeladatainak ellátásával és M.1.2. minimum 1 db eseményen szerkesztői és/vagy lektorálási és/vagy szövegírási tevékenység ellátásával és M.1.3. minimum 1 db esemény számára közösségi média kommunikációs feladatainak és/vagy weboldal szerkesztési feladatainak ellátásával. Ajánlattevő tárgyi alkalmassági követelménynek való megfelelését több, de maximum 3 darab szerződéssel igazolhatja. Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során. Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő.

Szakember: Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdése, továbbá 22-24. § -ainak a Kbt. harmadik része szerinti lefolytatott közbeszerzési eljárásra vonatkozó rendelkezései szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az alkalmassági követelményeknek való megfelelőség ellenőrzése két lépcsőben történik: I. Előzetes igazolási mód: A Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. II. Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához: Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésében foglaltak szerint külön hívja fel a gazdasági szereplőt azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ak. felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésében foglaltakra. M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó. Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni. A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként. Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek. Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy különböző felsőoktatási képzések között azonosságot, egyenértékűséget megállapítani csak abban az esetben lehetséges, ha ezt jogszabály mondja ki. Ha nincs olyan jogszabály, amely két különböző képzés egyenértékűségét kimondaná, akkor ez nem jelenthető ki. Ebben az esetben az Ajánlattevő az általa megajánlott szakember által tanultak igazolására szolgáló dokumentumok (oklevélmelléklet, leckekönyv, törzslapkivonat, kreditigazolás stb.) teljeskörű benyújtásával kell igazolni az egyenértékűséget. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) és (9) - (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 21. § -ának továbbá 24. § -ának, illetve - 25. §-ainak a vonatkozó rendelkezései. A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak – a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek – tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel: M.2.1. legalább 1 fő felsőfokú közgazdász (vagy azzal egyenértékű) végzettségű szakember, aki legalább 12 hónap sajtókommunikációs tapasztalattal rendelkezik és M.2.2 legalább 1 fő felsőfokú újságíró vagy kommunikáció és / vagy médiatudomány szakos (vagy azzal egyenértékű) végzettségű szakember, aki legalább 12 hónap újságírás vagy szerkesztés terén szerzett tapasztalattal rendelkezik. AK egyenértékű végzettségként az alábbiakat fogadja el: felsőfokú bölcsész végzettség és M.2.3. legalább 1 fő felsőfokú gazdasági (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel rendelkező, minimum 12 hónap közösségi médiakommunikációs és szerkesztői feladatok elvégzésében szerzett tapasztalattal rendelkezik. AK egyenértékű végzettségként az alábbiakat fogadja el: felsőfokú közgazdasági, vagy marketing végzettség Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy különböző felsőoktatási képzések között azonosságot, egyenértékűséget megállapítani csak abban az esetben lehetséges, ha ezt jogszabály mondja ki. Ha nincs olyan jogszabály, amely két különböző képzés egyenértékűségét kimondaná, akkor ez nem jelenthető ki. Ebben az esetben az Ajánlattevő az általa megajánlott szakember által tanultak igazolására szolgáló dokumentumok (oklevélmelléklet, leckekönyv, törzslapkivonat, kreditigazolás stb.) teljeskörű benyújtásával kell igazolni az egyenértékűséget. A szakemberek között az átfedés nem megengedett.

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
Kauciók és garanciák:
Az eljárásban való ajánlattétel ajánlati biztosíték adásához kötött. Az ajánlati biztosíték mértéke 700.000, - Ft A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11748007-24817075 Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (Közleményben utalni kell a jelen eljárásra és arra, hogy az ajánlati biztosíték kerül átutalásra), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel teljesíthető További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat: A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok: - Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény; - Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; különös tekintettel a Kbt. 27/A. §-ra. - Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény; - Számvitelről szóló 2000. évi C. tv. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire. A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat: A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok: - Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény; - Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; különös tekintettel a Kbt. 27/A. §-ra. - Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény; - Számvitelről szóló 2000. évi C. tv. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire. A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat: - Keretszerződéssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 0,01 % / naptári nap, maximuma: 10 %) - Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 1,0 % / naptári nap, maximuma 20 %) - Keretszerződéssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 10 %) - Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó nettó Vételár, mértéke: 20 %) - Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Hibás Teljesítési Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %) - Teljesítési biztosíték (alapja: nettó keretösszeg, mértéke: 2 %)

Eljárás
A határokon átnyúlóan alkalmazandó jog: nem releváns
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 18
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Súlyos szakmai kötelességszegés elkövetése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
A kizáró okok felsorolása: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. (a továbbiakban: „Korm.rend.”) 17. § (1) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ajánlattevőnek az előírt kizáró okok tekintetében egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. A Korm.rend. 17. § (1) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontját Korm. rend. 8. § i) pont ib) alpontjában és / vagy a Korm. rend. 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a közbeszerzési eljárás során - a Kbt. 74. § (1) bekezdés a) pontja szerint eljárva ki fogja zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, az előírt kizáró okok hatálya alá tartozik; - a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja szerint eljárva ki fogja zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről az előírt kizáró ok az eljárás során következett be. A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § -a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Korm.rend. 17. § (2) bekezdése értelmében az ajánlattevő ezen nyilatkozatában köteles kitérni az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetre is (A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha Ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését). A Korm.rend. 17. § (2) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő nyilatkozatot nyújt be arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Ajánlatkérő az igazolási módok tekintetében hivatkozik a Kbt. 114. § (2) bekezdésére, valamint a Korm.rend. 17. §-aira. Az alkalmassági követelményeknek való megfelelőség ellenőrzése két lépcsőben történik: I. Előzetes igazolási mód: A Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. II. Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához: Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésében foglaltak szerint külön hívja fel a gazdasági szereplőt azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ak. felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésében foglaltakra.

1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámok tekintetében: Ponthatárok: 0-10 Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról; 2024. november 21. napján jelent meg) az 1-2 részszempontok esetében („Egyösszegű nettó ajánlati ár 1-5. feladatokra” az „Egyösszegű nettó ajánlati ár 6. feladatra”) a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 3. részszempont („3. Az M.2.1. pont kapcsán bemutatott szakember többlet szakmai tapasztalata (0-12 hónap)”) esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza. A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak. Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni). Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint. 2. Ajánlatkérő a részajánlatétel lehetőségét nem biztosítja. 3. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (Korm.rend. 30. § (4) bekezdése). 4. Tárgyi közbeszerzési eljárás feltételes közbeszerzési eljárásként kerül lefolytatásra. A támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek kell tekinteni, amelyre az Ajánlatkérő a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Keretszerződést Felek 12 hónapra kötik, a Keretszerződés azon a napon lép hatályba, amikor azt mindkét fél érvényesen aláírta, valamint a támogatási igényt megfelelő összeggel elfogadták, és erről az Ajánlatkérő értesítette a nyertes ajánlattevőt, azzal együtt, hogy a nyertes ajánlattevő a Keretszerződés aláírásának napjától számított 60. naptári napon nyilatkozni köteles, hogy Keretszerződésben foglalt kötelezettségeit ajánlata szerinti vállalásokkal a 181. naptári napot követően, de maximum 360 naptári napig terjedően továbbra is fenntartja-e. Amennyiben nyertes ajánlattevő ezen nyilatkozattételi kötelezettségét elmulasztja, azt úgy kell tekinteni, hogy szerződéses kötelezettségét 360. naptári napig változatlanul fenntartja. Amennyiben nyertes ajánlattevő akként nyilatkozik, hogy szerződéses kötelezettségét az ajánlata szerinti vállalása szerint nem tartja fenn, úgy a szerződés megszűnik. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 12 hónap időtartammal. Ajánlatkérő kizárólag akkor fogja a szerződés időtartamát meghosszabbítani amennyiben az eredeti időtartam alatt a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra. További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak. 5. Az eljárásban való ajánlattétel ajánlati biztosíték adásához kötött. Az ajánlati biztosíték mértéke 700.000, - Ft A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11748007-24817075 Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (Közleményben utalni kell a jelen eljárásra és arra, hogy az ajánlati biztosíték kerül átutalásra), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel teljesíthető További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak. 6. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a BT-540 rovatban a 3. értékelési részszempont (szakember többlettapasztalata) vonatkozásában az ajánlatban meg kell adni a szakember nevét. Ajánlattevő ezen nyilatkozata szakmai ajánlatnak minősül, így hiánypótlás keretei között nem pótolható, javítható, cserélhető. Ajánlattevőnek a szakember nevével kapcsolatos nyilatkozata szakmai ajánlatnak minősül, a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján a szakmai ajánlat csak olyan hibáinak javítására van lehetőség, amelyek nem jelentősek, vagy egyedi részletkérdésre vonatkoznak, azzal, hogy a hiánypótlás nem befolyásolhatja az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet, azaz nem járhat azzal, hogy az ajánlattevő a bírálat során kedvezőbb pozícióba kerülhessen. Ajánlatkérő előzőekkel összefüggésben hivatkozik a Kbt. 71. § (9) bekezdésére. 7. Ajánlattevő köteles csatolni a Közbeszerzési Dokumentum mellékleteként kiadott árazatlan költségvetést hiánytalanul kitöltve cégszerűen aláírva, keltezéssel ellátva, pdf formátumban vagy szerkeszthető formátumban. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatához elmulasztja csatolni a nem szerkeszthető, pdf formátumú vagy a szerkeszthető formátumú költségvetést, úgy azt Ajánlatkérő formai hibának tekinti. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatához nem csatolja sem a cégszerűen aláírt, keltezéssel ellátott, nem szerkeszthető, pdf formátumú, sem a szerkeszthető formátumú költségvetést, az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. A költségvetés tételeiben az ajánlattevők az Ajánlatkérő hozzájárulása nélkül nem módosíthatnak, tételeket nem hagyhatnak el, továbbá tételeket nem tehetnek hozzá (pl. további sorok, oszlopok beszúrása nem lehetséges). Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor érvényesült az a követelmény, hogy valamennyi költséget ott kell szerepeltetni, ahol az ténylegesen felmerül. Az árazott költségvetésben a nettó egységárakat kell feltüntetni, melyek vonatkozásában kettő tizedesjegyig terjedhet a megajánlás és kizárólag pozitív számot lehet megadni. 8. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom vonatkozásában. 9. Ajánlattevő köteles csatolni ajánlattevő (adott esetben a kapacitást nyújtó szervezet) és a szakember nyilatkozatát az adatkezelés vonatkozásában. 10. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte. 11. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontja szerinti információk ajánlatban történő megjelölését (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!). 12. A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet olyan határidőn belül kell előterjesztenie a gazdasági szereplőnek, hogy az Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadhassa. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napnál később nyújtották be, Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (3) bekezdése szerint jár el. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 52. § (4) és (5) bekezdése szerint az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, ha a kiegészítő tájékoztatást legkésőbb a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napon kérték, az Ajánlatkérő azonban nem tudja a tájékoztatást határidőben megadni. Ajánlatkérő a határidő meghosszabbítása során a Kbt. 55. §-ában foglaltak szerint jár el. 13. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja. 14. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 15. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. 16. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4) – (5) bekezdését. 17. Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét. 18. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg. 19. Ajánlatkérő nem fogad el többváltozatú (alternatív) ajánlatokat. 20. Ajánlattételi határidő: 2025/01/27. 11:00, az ajánlatok felbontásának feltételei: időpont: 2025/01/27. 13:00. Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra. 21. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak. FOLYTATÁS BT-99 rovat VI.4.3. PONTBAN

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint. FOLYTATÁS A BT-300 ROVAT VI.3. PONT 22. ALPONTJÁBÓL: 22.A részajánlattétel kizárásának indoka: Ajánlatkérő meglátása szerint a közbeszerzési eljárás tárgyának megvalósítása részekre bontva a gazdasági észszerűséggel és a teljesítés hatékonyságával ellentétes lenne, hiszen az egyes részfeladatok egymásra épülnek, teljes összhangban kell kivitelezni őket. Az egyes folyamatok (pl. grafika alap arculat – kommunikációs üzenetek – médiaterv összeállítása) sokszor egymást követően, sokszor viszont párhuzamosan kerülnek elvégzésre, így amennyiben több ügynökség között lenne szükséges továbbítani az információkat, módosításokat és anyagokat, az egyrészről jóval több időt venne igénybe, másrészről nagymértékben magában hordozná a hibázás lehetőségét, hiszen minél több kézen megy keresztül az információ, annyiszor van rá lehetőség, hogy torzuljon, vagy kimaradjon belőle valami. A 2025. évi Természetfilm Fesztivál kommunikációjának egységesnek, homogénnek, egymást kiegészítő és erősítő elemekből kell, hogy álljon, annak érdekében, hogy méltó módon képvisleje az elmúlt 10 éves hagyományokkal rendelkező Nemzetközi Természetvédelmi és Környezetvédelmi Fesztivált. Előzőeken túl a beszerzés tárgyában megjelölt rendezvény esetében irreleváns, hogy hány helyszínen történik a megvalósítása, logikailag egy egységként kell kezelni. Mind arculatában, mind pedig a szervezés és a kommunikáció többi elemét tekintve a több helyszín, ugyanúgy egy eseménynek számít. Az egyes helyszínek között nem csak az idelátogatóknak, hanem a rendezvényt lebonyolító és kommunikáló szakembereknek is átjárásuk van, az egyes részfeladatok megkívánják, hogy egymást követően, több helyszínen is részt vegyenek az egyes szakemberek és eszközök. Ezt az átjárhatóságot több alvállalkozó esetében nem tudnánk koordinálni/megvalósítani, ezért döntött Ajánlatkérő a részajánlattétel kizárása mellett.
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről)

Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 008-021326 (2025-01-10)
Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-01-30 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-01-30 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-01-30 13:00:00 📅
Kiegészítő információk További információk
1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámok tekintetében: Ponthatárok: 0-10 Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról; 2024. november 21. napján jelent meg) az 1-2 részszempontok esetében („Egyösszegű nettó ajánlati ár 1-5. feladatokra” az „Egyösszegű nettó ajánlati ár 6. feladatra”) a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 3. részszempont („3. Az M.2.1. pont kapcsán bemutatott szakember többlet szakmai tapasztalata (0-12 hónap)”) esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza. A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak. Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni). Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint. 2. Ajánlatkérő a részajánlatétel lehetőségét nem biztosítja. 3. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (Korm.rend. 30. § (4) bekezdése). 4. Tárgyi közbeszerzési eljárás feltételes közbeszerzési eljárásként kerül lefolytatásra. A támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek kell tekinteni, amelyre az Ajánlatkérő a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Keretszerződést Felek 12 hónapra kötik, a Keretszerződés azon a napon lép hatályba, amikor azt mindkét fél érvényesen aláírta, valamint a támogatási igényt megfelelő összeggel elfogadták, és erről az Ajánlatkérő értesítette a nyertes ajánlattevőt, azzal együtt, hogy a nyertes ajánlattevő a Keretszerződés aláírásának napjától számított 60. naptári napon nyilatkozni köteles, hogy Keretszerződésben foglalt kötelezettségeit ajánlata szerinti vállalásokkal a 181. naptári napot követően, de maximum 360 naptári napig terjedően továbbra is fenntartja-e. Amennyiben nyertes ajánlattevő ezen nyilatkozattételi kötelezettségét elmulasztja, azt úgy kell tekinteni, hogy szerződéses kötelezettségét 360. naptári napig változatlanul fenntartja. Amennyiben nyertes ajánlattevő akként nyilatkozik, hogy szerződéses kötelezettségét az ajánlata szerinti vállalása szerint nem tartja fenn, úgy a szerződés megszűnik. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 12 hónap időtartammal. Ajánlatkérő kizárólag akkor fogja a szerződés időtartamát meghosszabbítani amennyiben az eredeti időtartam alatt a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra. További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak. 5. Az eljárásban való ajánlattétel ajánlati biztosíték adásához kötött. Az ajánlati biztosíték mértéke 700.000, - Ft A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11748007-24817075 Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (Közleményben utalni kell a jelen eljárásra és arra, hogy az ajánlati biztosíték kerül átutalásra), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel teljesíthető További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak. 6. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a BT-540 rovatban a 3. értékelési részszempont (szakember többlettapasztalata) vonatkozásában az ajánlatban meg kell adni a szakember nevét. Ajánlattevő ezen nyilatkozata szakmai ajánlatnak minősül, így hiánypótlás keretei között nem pótolható, javítható, cserélhető. Ajánlattevőnek a szakember nevével kapcsolatos nyilatkozata szakmai ajánlatnak minősül, a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján a szakmai ajánlat csak olyan hibáinak javítására van lehetőség, amelyek nem jelentősek, vagy egyedi részletkérdésre vonatkoznak, azzal, hogy a hiánypótlás nem befolyásolhatja az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet, azaz nem járhat azzal, hogy az ajánlattevő a bírálat során kedvezőbb pozícióba kerülhessen. Ajánlatkérő előzőekkel összefüggésben hivatkozik a Kbt. 71. § (9) bekezdésére. 7. Ajánlattevő köteles csatolni a Közbeszerzési Dokumentum mellékleteként kiadott árazatlan költségvetést hiánytalanul kitöltve cégszerűen aláírva, keltezéssel ellátva, pdf formátumban vagy szerkeszthető formátumban. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatához elmulasztja csatolni a nem szerkeszthető, pdf formátumú vagy a szerkeszthető formátumú költségvetést, úgy azt Ajánlatkérő formai hibának tekinti. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatához nem csatolja sem a cégszerűen aláírt, keltezéssel ellátott, nem szerkeszthető, pdf formátumú, sem a szerkeszthető formátumú költségvetést, az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. A költségvetés tételeiben az ajánlattevők az Ajánlatkérő hozzájárulása nélkül nem módosíthatnak, tételeket nem hagyhatnak el, továbbá tételeket nem tehetnek hozzá (pl. további sorok, oszlopok beszúrása nem lehetséges). Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor érvényesült az a követelmény, hogy valamennyi költséget ott kell szerepeltetni, ahol az ténylegesen felmerül. Az árazott költségvetésben a nettó egységárakat kell feltüntetni, melyek vonatkozásában kettő tizedesjegyig terjedhet a megajánlás és kizárólag pozitív számot lehet megadni. 8. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom vonatkozásában. 9. Ajánlattevő köteles csatolni ajánlattevő (adott esetben a kapacitást nyújtó szervezet) és a szakember nyilatkozatát az adatkezelés vonatkozásában. 10. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte. 11. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontja szerinti információk ajánlatban történő megjelölését (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!). 12. A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet olyan határidőn belül kell előterjesztenie a gazdasági szereplőnek, hogy az Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadhassa. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napnál később nyújtották be, Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (3) bekezdése szerint jár el. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 52. § (4) és (5) bekezdése szerint az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, ha a kiegészítő tájékoztatást legkésőbb a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napon kérték, az Ajánlatkérő azonban nem tudja a tájékoztatást határidőben megadni. Ajánlatkérő a határidő meghosszabbítása során a Kbt. 55. §-ában foglaltak szerint jár el. 13. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja. 14. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 15. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. 16. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4) – (5) bekezdését. 17. Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét. 18. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg. 19. Ajánlatkérő nem fogad el többváltozatú (alternatív) ajánlatokat. 20. Ajánlattételi határidő: 2025/01/30. 11:00, az ajánlatok felbontásának feltételei: időpont: 2025/01/30. 13:00. Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra. 21. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak. FOLYTATÁS BT-99 rovat VI.4.3. PONTBAN

Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-1311,BT-131,BT-630) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Jan 27 11:00:00 CET 2025 Helyesen: Thu Jan 30 11:00:00 CET 2025

Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Bontás dátuma (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Jan 27 13:00:00 CET 2025 Helyesen: Thu Jan 30 13:00:00 CET 2025
A(z) IV.2.7) Bontás dátuma (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Jan 27 13:00:00 CET 2025 Helyesen: Thu Jan 30 13:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A VI.3.) további információk (BT-300) mezőben a 20. alpontban a következő változás történt: A következő helyett: Ajánlattételi határidő: 2025/01/27. 11:00, az ajánlatok felbontásának feltételei: időpont: 2025/01/27. 13:00. Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra. Helyesen: Ajánlattételi határidő: 2025/01/30. 11:00, az ajánlatok felbontásának feltételei: időpont: 2025/01/30. 13:00. Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.

Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő módosította az ajánlattételi határidőt, és a közbeszerzési dokumentumokat.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 021326-2025
Forrás: OJS 2025/S 018-053753 (2025-01-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 74 500 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 74 500 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 74 117 725 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-02-14 📅
Cím: Vállalkozási keretszerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000009902025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 35 843 320 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000009902025/4241
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Open Media Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 32354298242
Postacím: Anilin Utca 40
Postai irányítószám: 1165
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: huber.kornel@open.media.hu📧
Telefon: +36 202826040📞
URL: https://www.open.media.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 41 210 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000009902025/4289 A vállalkozó neve és címe
Név: Sky Five Média és Reklámügynöki Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 23357585241
Postacím: Pálya Utca 2. A. ép.
Postai irányítószám: 1012
E-mail: kamaras@outlook.com📧
Telefon: +36 209203087📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 74 500 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000009902025/4321 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás: sajtókommunikációs feladatok ellátása
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 3 725 000 HUF 💰
Arány (%): 5
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: sajtókommunikációs feladatok ellátása
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Weekend Event Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12625150243
Postacím: Városmajor Utca 48/B Fszt. 2.
Postai irányítószám: 1122
E-mail: penzugy@wevent.hu📧
Telefon: +363 05573106📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
Kiegészítő információk További információk
A tárgyi eljárás fedezete 74.500.000,- Ft, a keretszerződésben szereplő keretösszeg a fedezet összegével megegyezik, a legjobb ár -érték arányú ajánlatot adó ajánlatában a megajánlott ajánlati ár (33.369.000,- Ft) számított érték, az összehasonlítás alapját képezte. A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-ban foglaltak alapján a tárgyi eljárás során nem került figyelembe vételre sem környezetvédelmi, sem szociális szempont.

Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
Forrás: OJS 2025/S 039-125300 (2025-02-24)