Tűzoltósági feladatok ellátása Részletesen: KD és Műszaki leírás Rövidítések: Alkalmasság igazolásában résztvevő szervezet: AIRSZ; Ajánlattevő: AT; Ajánlatkérő: AK; 2015. évi CXLIII törvény: Kbt.; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet: R./Kr. 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet: EKRr. Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum: EEKD; Ajánlati felhívás: AF; Közbeszerzési dokumentumok: KD; FAKSZ: felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgyjellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-10-10.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-09-09.
Ajánlati felhívás (2025-09-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Tűzoltósági feladatok ellátása
Hivatkozási szám: EKR001599532025
Rövid leírás:
Tűzoltósági feladatok ellátása Részletesen: KD és Műszaki leírás Rövidítések: Alkalmasság igazolásában résztvevő szervezet: AIRSZ; Ajánlattevő: AT;...
Többet mutasson
Rövid leírás
Tűzoltósági feladatok ellátása Részletesen: KD és Műszaki leírás Rövidítések: Alkalmasság igazolásában résztvevő szervezet: AIRSZ; Ajánlattevő: AT; Ajánlatkérő: AK; 2015. évi CXLIII törvény: Kbt.; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet: R./Kr. 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet: EKRr. Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum: EEKD; Ajánlati felhívás: AF; Közbeszerzési dokumentumok: KD; FAKSZ: felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgyjellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Tűzvédelmi berendezésekkel kapcsolatos szerelési szolgáltatások📦 Leírás
Belső azonosító: EKR001599532025/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Tűzoltósági feladatok ellátása Keretszerződés értéke: 770.000.000,- Ft. Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-ára lehívási kötelezettséget vállal. További részletek...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Tűzoltósági feladatok ellátása Keretszerződés értéke: 770.000.000,- Ft. Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-ára lehívási kötelezettséget vállal. További részletek a közbeszerzési dokumentumokban. EASA AMC2 ADR.OPS.B.010(a)(2) RFFS CAT 6 repülőtér kategóriának megfelelő szintű szolgálathoz repülőtéri létesítményi tűzoltóság biztosítása a Debrecen Nemzetközi Repülőtér nyitvatartási idejében (minimum 16 órában); Megrendelő 72 órával előre bejelenthet kategória növelést CAT 7-re illetve csökkenést CAT 5-re 24 órával történő bejelentéssel Repülőtéri létesítményi tűzoltóság - EASA előírásainak megfelelő – ellátásának biztosítása repülőtéri tűzoltói képzettséggel rendelkező tűzoltókkal a 273/2024. (IX. 19.) Korm. rendeletben, valamint Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Műveleti Főigazgató-Helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség 35000/7016-4/2023 ált. számú, valamint 3500/968-9/2025.ált. számú határozatban foglaltak alapján, a következő feltételekkel: EASA AMC2 ADR.OPS.B.010(a)(2) RFFS CAT 6 repülőtér kategóriának megfelelő szintű szolgálathoz repülőtéri létesítményi tűzoltóság biztosítása a Debrecen Nemzetközi Repülőtér nyitvatartási idejében (minimum 16 órában); EASA AMC6 ADR.OPS.B.010(a)(2) Mentő és Repülőtéri Létesítményi Tűzoltóság feltételeinek teljesítése. A teljes repülőtéri létesítményi tűzoltóságnak meg kell felelni a következő feltételeknek: a repülőterekhez kapcsolódó követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról szóló 2014. február 12-i 139/2024/EU rendeletben és az ahhoz kapcsolódó AMC-kben meghatározott, tűzoltósági feladatok ellátására vonatkozó követelményeknek; a 273/2024. (IX. 19.) Korm. rendeletben meghatározott képzési, egészségügyi és alkalmassági követelményeknek; A nyertes pályázónak teljes körűen és maradéktalanul meg kell felelnie és be kell tartania 273/2024. (IX. 19.) Korm. rendelet előírásait Összesen: 24+1 fő Személyi állomány (szolgálati csoport): • 1 fő tűzoltóparancsnok. • 1 fő tűzoltó-szolgálatvezető • 1 fő tűzoltó- szolgálatvezető-helyettes • 6 fő tűzoltógépjármű-vezető / beosztott tűzoltó
További információk:
Értékelés Kbt. 76. § (2) bek c pont alapján. Pont 0-10 - RFFS CAT 6 (nettó Ft/óra) - fordított arányosítás - RFFS CAT 5 (nettó Ft/óra) - fordított...
Többet mutasson
További információk
Értékelés Kbt. 76. § (2) bek c pont alapján. Pont 0-10 - RFFS CAT 6 (nettó Ft/óra) - fordított arányosítás - RFFS CAT 5 (nettó Ft/óra) - fordított arányosítás - RFFS CAT 7 (nettó Ft/óra) - fordított arányosítás M.1.1 szerinti szakember alkalmasságon felüli szakmai többlet tapasztalata (Kbt. 77. § (1) bek. min. 0 max. 24 hónap) – egyenes arányosítás 0 hónap megajánlás nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét. Ajánlatkérő az alkalmassági követelményben meghatározott 36 hónap feletti azonos szakmai tapasztalatot veszi figyelembe az értékelés keretében (min. 0- max. 24 hónap) Szerződéskötési feltételek: Felelősségbiztosítás a biztosítási időszakban káreseményenként legalább 750.000 EUR/kár és 1.500.000 EUR/kárév. Ajánlattevő nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a szerződés aláírásának napjáig repülőtéri tűzoltói képzettséggel rendelkező, szakmai végzettséget igazoló dokumentumok (képzettségét igazoló dokumentumok minimum 25 (24+1) fő tűzoltó tekintetében) bemutatását vállalja. Valamennyi a szerződés teljesítésében résztvevő tűzoltónak meg kell felelnie az egészségügyi, fizikai és pszichikai alkalmassági vizsgálat az 57/2009. (X. 30.) IRM–ÖM–PTNM együttes rendeletben foglaltaknak, amely alátámasztó dokumentumok ajánlatkérőnek történő átadása szerződéskötési feltétel.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Tűzvédelmi berendezésekkel kapcsolatos szerelési szolgáltatások📦
Postacím: Repülőtéri
út
12
Irányítószám: 4030
Város: Debrecen
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Hajdú-Bihar🏙️
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 0
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 4. M.1.1 szerinti szakember alkalmasságon felüli szakmai többlet tapasztalata (Kbt. 77. § (1) bek. min. 0 max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 15
60
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 81. §-a szerinti uniós nyílt közbeszerzési eljárás szabályai szerint továbbá a közszolgáltatók közbeszerzéseire...
Többet mutasson
Az eljárás legfontosabb jellemzői
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 81. §-a szerinti uniós nyílt közbeszerzési eljárás szabályai szerint továbbá a közszolgáltatók közbeszerzéseire vonatkozó sajátos közbeszerzési szabályokról szóló 307/2015. (X. 27.) Korm. rendelet szabályait figyelembe véve folytatja le.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-10-10 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-10-10 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A bontási eljárásra a Kbt. 68. § (1), (4) és (6) bek.-ben, valamint a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. § (2)-(3) bek.-ben foglaltak irányadóak.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2025-10-10 15:00:00 📅
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
A bontási eljárásra a Kbt. 68. § (1), (4) és (6) bek.-ben, valamint a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. § (2)-(3) bek.-ben foglaltak irányadóak.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Releváns oktatási és szakmai képesítések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M.1.: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem mutat be az alábbi követelményeknek megfelelő, a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereket: M.1.1) legalább 1 fő,...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M.1.: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem mutat be az alábbi követelményeknek megfelelő, a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereket: M.1.1) legalább 1 fő, tűzoltóparancsnok, aki rendelkezik felsőfokú végzettséggel illetve képzettséggel katasztrófavédelmi területen a 9/2015. (III. 25.) BM rendelet alapján, továbbá rendelkezik érvényes speciális repülőtéri tűzoltó képzettséggel a Bizottság 139/2014/EU rendelete alapján, továbbá rendelkezik erkölcsi bizonyítvánnyal és legalább 36 hónap tűzoltási és műszaki mentési területen szerzett szakmai tapasztalattal. M.1.2) legalább 1 fő, szolgálatvezető tűzoltó szerparancsnok szakképesítésű szakember (programkövetelmény szám: 10325013) a 9/2015. (III. 25.) BM rendelet alapján, aki rendelkezik érvényes speciális repülőtéri tűzoltó képzettséggel a Bizottság 139/2014/EU rendelete alapján továbbá rendelkezik erkölcsi bizonyítvánnyal és legalább 36 hónap tűzoltási és műszaki mentési területen szerzett szakmai tapasztalattal. M.1.3. legalább 1 fő, szolgálatvezető – helyettes tűzoltó szerparancsnok szakképesítésű szakember (programkövetelmény szám: 10325013) a 9/2015. (III. 25.) BM rendelet alapján, aki rendelkezik érvényes speciális repülőtéri tűzoltó képzettséggel a Bizottság 139/2014/EU rendelete alapján továbbá rendelkezik erkölcsi bizonyítvánnyal és legalább 36 hónap tűzoltási területen szerzett szakmai tapasztalattal. M.1.4. legalább 1 fő, gépjárművezető beosztott tűzoltó, aki rendelkezik tűzoltó szakképesítéssel a (programkövetelmény szám: 10323008) a 9/2015. (III. 25.) BM rendelet alapján, rendelkezik speciális repülőtéri tűzoltó képesítéssel a Bizottság 139/2014/EU rendelete alapján, erkölcsi bizonyítvánnyal továbbá “B”, “C” és “PÁV 1” vezetői engedéllyel és tapasztalat tűzoltási és műszaki mentési területen. A szakemberek között átfedés nem megengedett tekintettel arra, hogy valamennyi szakember bevonása szükséges a szerződés teljesítésébe továbbá a szakembereknek meghatározott szerepük és feladatuk van, melyek egyidejűleg (térben és időben) nem teljesíthetőek. Fentek alapján az adott szakterületi részfeladatokban nem láthatja el ugyanaz a személy több, különböző szakember feladatait. Mind a 4 szakembert valamennyi egyedi szerződésbe bevonásra kerül. Előzetes igazolás: Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelmények igazolása során a Kbt. 67. § és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. fejezete szerint köteles eljárni. Ajánlatkérő a Kbt. 67. § (2) bekezdése alapján előírja, hogy az EEKD-ban az alkalmassági követelmények vonatkozásában elfogadja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése szerinti egyszerű nyilatkozat benyújtását. Ajánlattevő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felszólítására köteles a jelen eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. Az igazolások ajánlatban történő benyújtásával kapcsolatban a Kbt. 69. § (4) bekezdése irányadó. Igazolási mód: M.1.: Ajánlattevőnek csatolni kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pontja alapján a felhívás alkalmasság minimumkövetelményei rovat M.1. pontjában előírt követelményeknek megfelelő szakemberekről szóló nyilatkozatot, amely tartalmazza ezen személyek nevét, képzettségét, illetve végzettségét és a gyakorlati idejét.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem írja elő és nem teszi lehetővé a nyertes AT számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme HUF. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenértéket az AK a számla kézhezvételétől számított 30...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme HUF. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenértéket az AK a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással teljesíti, a Ptk.6:130.§(1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint. A számla kifizetésére a Kbt.135.§(1),(5) és (6)bek. irányadók. Irányadó a Kbt. 27/A. §-a. Az alvállalkozói kifizetéssel kapcsolatos szabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Hibásteljesítési kötbér: keretszerződés alapján. Meghiúsulási kötbér: keretszerződés alapján. Részletek a szerződés tervezetben.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) - (2)...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Előzetes igazolás: AT-nek az ajánlat benyújtásakor- az előzetes ellenőrzés körében - a Kbt.69.§(2)-nek megfelelően, az EEKD - EKR elektronikus űrlap - benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt.62.§(1)-(2) bek. hatálya alá. AT, vagy az AIRSZ az R.4.§ szerint igazolja előzetesen a Kbt.62.§(1)-(2) bekezdésben meghatározott kizáró okok hiányát. AT az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában az ajánlatban csak az EEKD-t köteles benyújtani a kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Ha AK közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát, valamint az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a GSZeknek ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetniük az EEKD megfelelő részeiben. Ez utóbbi kizáró okok hiányát a Kbt.69.§(11) alapján az AK ellenőrzi. Közös AT-k képviseletében a nyilatkozatot (EEKD-t) az ajánlatot benyújtó GSZ teszi meg. Utólagos igazolás: AK a Kbt.69.§(4)-ben foglaltak alkalmazásával - az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően - hívja fel AT-t azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy AT nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. Az R.8. §-a szerint kell a Magyarországon letelepedett ATnek igazolnia, illetve ellenőriznie, hogy AT nem tartozik a Kbt.62.§ (1)-(2) szerinti kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 62.§(1)k)kb) és kc) alpontra vonatkozóan (az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján) és a Kbt.62.§(2) szerinti kizáró ok tekintetében AK Kbt.69.§(4) szerinti felhívására nyújtja be nyilatkozatát az AT. A nem magyarországi letelepedésű AT-nek az ajánlatban az R. 10.§- ban foglaltak szerint kell igazolnia a kizáró okok hiányát. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az AK - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül is vélelmezi. A Kbt.64. §-a alapján AT élhet az öntisztázás jogintézményével. AT-nek folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell -EKR űrlap kitöltésével -nyilatkozatot (valamint a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet, annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást), amennyiben változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, nemleges tartalmú nyilatkozatot kell csatolni. Irányadó: R. 1 §-a, 10. §-a, 12-16. §-a.
0. A részekre történő ajánlattétel nem biztosított AK , tekintettel arra, hogy a szerződés tárgyi hatálya alá tartozó munkák összetettsége, gyakori,...
Többet mutasson
További információk
0. A részekre történő ajánlattétel nem biztosított AK , tekintettel arra, hogy a szerződés tárgyi hatálya alá tartozó munkák összetettsége, gyakori, egyidejűsége és egymásra épülése, továbbá a folyamatos rendelkezésre állási és fenntartási kötelezettsége miatt a részajánlattétel lehetővé tétele költség – és humánerőforrás többlet igénybevételét tenné szükségessé (pl. munkaszervezéssel, kiszállással összefüggésben keletkező költségek többszöröződése; AK részéről többlet koordinációs feladatok ellátása lenne szükséges), továbbá a teljesítéssel érintett területen több nyertes ajánlattevő egyidejű jelenléte ellehetetlenítené a teljesítést. A beszerzés tárgyát képező tevékenység munka- és balesetvédelmi intézkedést igényel, így az egyidejű és azonos területhez kapcsolódós munkavégzés során a felelősség megosztása Ajánlatkérő kockázati kitettségét növelné. 1. KD rendelkezésre bocsátásának módja: a Kbt.57.§ szerint, az EKRr. 11.§ (7)-(8)-ra figyelemmel elektronikus úton. AK a KD-ban iratmintát bocsát az AT-k rendelkezésére. Tárgyi eljárásra történő jelentkezés előfeltétele az EKR-ben történő AT-i regisztráció összhangban az EKRr. rendelkezéseivel. 2. Értékelési a Kbt. 76. § (2) bek. c) pont alapján. 3. Hiánypótlás: Kbt. 71. § szerint; AK a hiánypótlást nem korlátozza. 4. AT nyilatkozatát a Kbt.66.§(2) és a Kbt.67.§(4) szerint. AK előírja a Kbt.66.§(6), Kbt. 65.§(7) szerinti információk ajánlatban történő feltüntetését (nemleges nyil. esetén is). A Kbt. 66.§(5) alapján a Kbt.68§ (5) szerinti tart. felolvasólapot szükséges csatolni, az Kbt. 41/A. § alapján, elektronikus űrlap kitöltésével. Az ajánlatnak tart. kell az AT, közös AT-k esetében az alábbi iratokat: - Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat: az AT, kapacitást nyújtó szervezet nevében aláíró személy aláírási címpéldánya vagy a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv 9.§(1) szerinti aláírási-mintája, - a cégkivonatban nem szereplő köt.vállalók cégjegyzésre jogosult személytől származó, ajánlat aláírására vonatkozó írásos meghatalmazását, a meghat. aláírásával, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalva. Az ajánlatban valamennyi igazolást és dokumentumot magyar nyelven kell benyújtani. AK a fordítások esetén AT általi magyar fordítást fogad el. A fordítás tartalmának helyességéért AT felel. AK kizárólag a fordítás szövegét vizsgálja. AT-nek nyilatkoznia kell a fordítás megfelelőségéről. AK elfogadja az eredetileg 2 nyelven készült nyilatkozatokat, iratokat, igazolásokat is, amennyiben az egyik magyar nyelven készült. 5. AK az M.1. pontjában az alkalmassági feltételt, az előírt igazolási módját a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg: tárgyában, alkalmasság típusában, értékében/ mértékében, mértékegységében, releváns oktatási és szakmai képesítésekben, előírt szakemberekben. 6. Ha több GSZ közösen nyújtott be ajánlatot, akkor az arról szóló megáll.-t és meghatalmazást tartalmazó iratot csatolni kell a KD-ban meghat. tartalommal. A megáll.-ban a közös AT-nek a szerződésszerű teljesítésért egyetemleges felelősséget kell vállalniuk. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy az AT-k képviseletére jogosult gazdasági szereplő az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös AT-k képviseletében eljárhat. 7. A közös ajánlatot tevő nyertesek nem hozhatnak létre közös gazdálkodó szervezetet, illetve jogi személyt (projekttársaságot). 8. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. 9. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot. Ajánlatkérő jelen eljárás előkészítése során az EKR (előzetes piaci konzultáció) felületén előzetes piaci konzultációt (EPK) tartott, EKR001373242025 EKR szám alatt. 10. Ajánlati kötöttség: 1 hónap, melyen AK 30 napot ért, figyelemmel a Kbt.81.§(11)-re. 11. AK alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdését. 12. Üzleti titok: Kbt.44.§(1)-(4); EKRr. 11.§(4). Szerződés teljesítése: Kbt. 135. § (1), (5) és (6) szerint. 13. FAKSZ: dr. Kovács László (01444) 14. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat a Kbt. 41/A. §-ában foglaltak és az EKRr. 11-12. §-ai rögzítik. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az EKRr.6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas. 15. AF-ben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. és végrehajtási rendeletei valamint a Ptk. előírása szerint. 16. Kbt.73.§(5): AK a KD-ban közli azon szervezetek nevét, amelyektől AT tájékoztatást kaphat a Kbt.73.§(4) szerinti követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. 16. AF-ben, KD-ben valamennyi órában megadott határidő Mo-i helyi idő szerint értendő. 17. Nyertes AT a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét AK számára megismerhetővé teszi; a Kbt.143.§(2)-(3) szerinti ügyletekről AK-t haladéktalanul értesíti. 18. Az ajánlatot az EKR által biztosított űrlapok kivételével *.pdf formátumban, a szükséges dokumentumokat cégszerűen aláírva kell benyújtani. 19. Irányadó jog: magyar jogszabályok, különösen: 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.), 2013. évi V. törvény (Ptk.), 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet, 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet, 307/2015. (X. 27.) Korm. rendelet. Részletesen KD és Szerződéstervezet.
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148 § -ában meghatározottak szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 173-589186 (2025-09-09)
Ajánlati felhívás (2025-10-10) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-10-28 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-10-28 15:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-10-28 15:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Oct 10 14:00:00 CEST 2025 Helyesen: Tue Oct 28 14:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Oct 10 15:00:00...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Oct 10 15:00:00 CEST 2025 Helyesen: Tue Oct 28 15:00:00 CET 2025
Egyéb kiegészítő információk
A kiegészítő tájékoztatást, annak ellenére, hogy azt a gazdasági szereplő a Kbt. 56. §-ban meghatározottak szerinti megfelelő időben kérte, Ajánlatkérő nem...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
A kiegészítő tájékoztatást, annak ellenére, hogy azt a gazdasági szereplő a Kbt. 56. §-ban meghatározottak szerinti megfelelő időben kérte, Ajánlatkérő nem tudja a Kbt. 56. § (2) bekezdése szerint előírt határidőben teljesíteni.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 589186-2025
Forrás: OJS 2025/S 196-670067 (2025-10-10)
Ajánlati felhívás (2025-10-28) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-11-07 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-11-07 15:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-11-07 15:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Oct 28 14:00:00 CET 2025 Helyesen: Fri Nov 07 14:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Oct 28 15:00:00...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Oct 28 15:00:00 CET 2025 Helyesen: Fri Nov 07 15:00:00 CET 2025
Egyéb kiegészítő információk
A kiegészítő tájékoztatást, annak ellenére, hogy azt a gazdasági szereplő a Kbt. 56. §-ban meghatározottak szerinti megfelelő időben kérte, Ajánlatkérő nem...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
A kiegészítő tájékoztatást, annak ellenére, hogy azt a gazdasági szereplő a Kbt. 56. §-ban meghatározottak szerinti megfelelő időben kérte, Ajánlatkérő nem tudja a Kbt. 56. § (2) bekezdése szerint előírt határidőben teljesíteni.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 670067-2025
Forrás: OJS 2025/S 208-714069 (2025-10-28)
Ajánlati felhívás (2025-11-03) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-11-20 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-11-20 15:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-11-20 15:00:00 📅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme HUF. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenértéket az AK a számla kézhezvételétől számított 90...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme HUF. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenértéket az AK a számla kézhezvételétől számított 90 napon belül átutalással teljesíti. A számla kifizetésére a Kbt.135.§(1),(5) és (6)bek. irányadók. Irányadó a Kbt. 27/A. §-a. Az alvállalkozói kifizetéssel kapcsolatos szabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) III.4.5) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre (BT-77) mezőben a következő változás...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) III.4.5) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre (BT-77) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme HUF. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenértéket az AK a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással teljesíti, a Ptk.6:130.§(1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint. A számla kifizetésére a Kbt.135.§(1),(5) és (6)bek. irányadók. Irányadó a Kbt. 27/A. §-a. Az alvállalkozói kifizetéssel kapcsolatos szabályokat a szerződéstervezet tartalmazza. Helyesen: Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme HUF. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenértéket az AK a számla kézhezvételétől számított 90 napon belül átutalással teljesíti. A számla kifizetésére a Kbt.135.§(1),(5) és (6)bek. irányadók. Irányadó a Kbt. 27/A. §-a. Az alvállalkozói kifizetéssel kapcsolatos szabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Nov 07 14:00:00 CET 2025 Helyesen: Thu Nov 20 14:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Nov 07 15:00:00...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Nov 07 15:00:00 CET 2025 Helyesen: Thu Nov 20 15:00:00 CET 2025
Egyéb kiegészítő információk
A Kbt. 55. § (1)-(2) bekezdésének rendelkezései alapján Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárásban a fentiekre tekintettel a mai napon módosító...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
A Kbt. 55. § (1)-(2) bekezdésének rendelkezései alapján Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárásban a fentiekre tekintettel a mai napon módosító hirdetmény feladását kezdeményezi, a Kbt. 56. § (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel. A Kbt. 56. § (4) bekezdése rögzíti, hogy: „Ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja a (2) bekezdés szerinti határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, az 52. § (4) és (5) bekezdése szerint kell eljárni.” Fentiekre tekintettel – a Kbt. 52. § (4) és (5) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően – az ajánlattételi határidő meghosszabbításra kerül:
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 714069-2025
Forrás: OJS 2025/S 213-732497 (2025-11-03)
Ajánlati felhívás (2025-11-20) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-12-02 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-12-02 15:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-12-02 15:00:00 📅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme HUF. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenértéket az AK a számla kézhezvételétől számított 60...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme HUF. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenértéket az AK a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül átutalással teljesíti, a Ptk. 6:130. §-ában foglaltak szerint. A számla kifizetésére a Kbt.135.§(1),(5) és (6)bek. irányadók. Irányadó a Kbt. 27/A. §-a. Az alvállalkozói kifizetéssel kapcsolatos szabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Kiegészítő információk További információk
0. A részekre történő ajánlattétel nem biztosított AK , tekintettel arra, hogy a szerződés tárgyi hatálya alá tartozó munkák összetettsége, gyakori,...
Többet mutasson
További információk
0. A részekre történő ajánlattétel nem biztosított AK , tekintettel arra, hogy a szerződés tárgyi hatálya alá tartozó munkák összetettsége, gyakori, egyidejűsége és egymásra épülése, továbbá a folyamatos rendelkezésre állási és fenntartási kötelezettsége miatt a részajánlattétel lehetővé tétele költség – és humánerőforrás többlet igénybevételét tenné szükségessé (pl. munkaszervezéssel, kiszállással összefüggésben keletkező költségek többszöröződése; AK részéről többlet koordinációs feladatok ellátása lenne szükséges), továbbá a teljesítéssel érintett területen több nyertes ajánlattevő egyidejű jelenléte ellehetetlenítené a teljesítést. A beszerzés tárgyát képező tevékenység munka- és balesetvédelmi intézkedést igényel, így az egyidejű és azonos területhez kapcsolódós munkavégzés során a felelősség megosztása Ajánlatkérő kockázati kitettségét növelné. 1. KD rendelkezésre bocsátásának módja: a Kbt.57.§ szerint, az EKRr. 11.§ (7)-(8)-ra figyelemmel elektronikus úton. AK a KD-ban iratmintát bocsát az AT-k rendelkezésére. Tárgyi eljárásra történő jelentkezés előfeltétele az EKR-ben történő AT-i regisztráció összhangban az EKRr. rendelkezéseivel. 2. Értékelési a Kbt. 76. § (2) bek. c) pont alapján. 3. Hiánypótlás: Kbt. 71. § szerint; AK a hiánypótlást nem korlátozza. 4. AT nyilatkozatát a Kbt.66.§(2) és a Kbt.67.§(4) szerint. AK előírja a Kbt.66.§(6), Kbt. 65.§(7) szerinti információk ajánlatban történő feltüntetését (nemleges nyil. esetén is). A Kbt. 66.§(5) alapján a Kbt.68§ (5) szerinti tart. felolvasólapot szükséges csatolni, az Kbt. 41/A. § alapján, elektronikus űrlap kitöltésével. Az ajánlatnak tart. kell az AT, közös AT-k esetében az alábbi iratokat: - Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat: az AT, kapacitást nyújtó szervezet nevében aláíró személy aláírási címpéldánya vagy a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv 9.§(1) szerinti aláírási-mintája, - a cégkivonatban nem szereplő köt.vállalók cégjegyzésre jogosult személytől származó, ajánlat aláírására vonatkozó írásos meghatalmazását, a meghat. aláírásával, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalva. Az ajánlatban valamennyi igazolást és dokumentumot magyar nyelven kell benyújtani. AK a fordítások esetén AT általi magyar fordítást fogad el. A fordítás tartalmának helyességéért AT felel. AK kizárólag a fordítás szövegét vizsgálja. AT-nek nyilatkoznia kell a fordítás megfelelőségéről. AK elfogadja az eredetileg 2 nyelven készült nyilatkozatokat, iratokat, igazolásokat is, amennyiben az egyik magyar nyelven készült. 5. AK az M.1. pontjában az alkalmassági feltételt, az előírt igazolási módját a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg: tárgyában, alkalmasság típusában, értékében/ mértékében, mértékegységében, releváns oktatási és szakmai képesítésekben, előírt szakemberekben. 6. Ha több GSZ közösen nyújtott be ajánlatot, akkor az arról szóló megáll.-t és meghatalmazást tartalmazó iratot csatolni kell a KD-ban meghat. tartalommal. A megáll.-ban a közös AT-nek a szerződésszerű teljesítésért egyetemleges felelősséget kell vállalniuk. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy az AT-k képviseletére jogosult gazdasági szereplő az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös AT-k képviseletében eljárhat. 7. A közös ajánlatot tevő nyertesek nem hozhatnak létre közös gazdálkodó szervezetet, illetve jogi személyt (projekttársaságot). 8. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. 9. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot. Ajánlatkérő jelen eljárás előkészítése során az EKR (előzetes piaci konzultáció) felületén előzetes piaci konzultációt (EPK) tartott, EKR001373242025 EKR szám alatt. 10. Ajánlati kötöttség: 1 hónap, melyen AK 30 napot ért, figyelemmel a Kbt.81.§(11)-re. 11. AK alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdését. 12. Üzleti titok: Kbt.44.§(1)-(4); EKRr. 11.§(4). Szerződés teljesítése: Kbt. 135. § (1), (5) és (6) szerint. 13. FAKSZ: dr. Slezák-Lovász Judit (01324) 14. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat a Kbt. 41/A. §-ában foglaltak és az EKRr. 11-12. §-ai rögzítik. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az EKRr.6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas. 15. AF-ben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. és végrehajtási rendeletei valamint a Ptk. előírása szerint. 16. Kbt.73.§(5): AK a KD-ban közli azon szervezetek nevét, amelyektől AT tájékoztatást kaphat a Kbt.73.§(4) szerinti követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. 16. AF-ben, KD-ben valamennyi órában megadott határidő Mo-i helyi idő szerint értendő. 17. Nyertes AT a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét AK számára megismerhetővé teszi; a Kbt.143.§(2)-(3) szerinti ügyletekről AK-t haladéktalanul értesíti. 18. Az ajánlatot az EKR által biztosított űrlapok kivételével *.pdf formátumban, a szükséges dokumentumokat cégszerűen aláírva kell benyújtani. 19. Irányadó jog: magyar jogszabályok, különösen: 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.), 2013. évi V. törvény (Ptk.), 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet, 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet, 307/2015. (X. 27.) Korm. rendelet. Részletesen KD és Szerződéstervezet.
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) III.4.5) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre (BT-77) mezőben a következő változás...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) III.4.5) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre (BT-77) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme HUF. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenértéket az AK a számla kézhezvételétől számított 90 napon belül átutalással teljesíti. A számla kifizetésére a Kbt.135.§(1),(5) és (6)bek. irányadók. Irányadó a Kbt. 27/A. §-a. Az alvállalkozói kifizetéssel kapcsolatos szabályokat a szerződéstervezet tartalmazza. Helyesen: Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme HUF. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenértéket az AK a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül átutalással teljesíti, a Ptk. 6:130. §-ában foglaltak szerint. A számla kifizetésére a Kbt.135.§(1),(5) és (6)bek. irányadók. Irányadó a Kbt. 27/A. §-a. Az alvállalkozói kifizetéssel kapcsolatos szabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Nov 20 14:00:00 CET 2025 Helyesen: Tue Dec 02 14:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Nov 20 15:00:00...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Nov 20 15:00:00 CET 2025 Helyesen: Tue Dec 02 15:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg: A FAKSZ személye változott.
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmával való összhang megteremtése érdekében módosítja az ajánlati felhívásban foglaltakat. A...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmával való összhang megteremtése érdekében módosítja az ajánlati felhívásban foglaltakat. A közbeszerzési dokumentumokban pontosítások történtek. A műszaki leírás, a közbeszerzési dokumentumok (útmutató az ajánlattételhez) és a szerződéstervezet módosultak. A Kbt. 55. § (1)-(2) bekezdésének rendelkezései alapján Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárásban a fentiekre tekintettel a mai napon módosító hirdetmény feladását kezdeményezi, a Kbt. 56. § (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel. A Kbt. 56. § (4) bekezdése rögzíti, hogy: „Ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja a (2) bekezdés szerinti határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, az 52. § (4) és (5) bekezdése szerint kell eljárni.” Fentiekre tekintettel – a Kbt. 52. § (4) és (5) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően – az ajánlattételi határidő meghosszabbításra kerül.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 589186-2025
Forrás: OJS 2025/S 225-772772 (2025-11-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-12-23) Objektum Leírás
További információk:
Értékelés Kbt. 76. § (2) bek c pont alapján. Pont 0-10 - RFFS CAT 6 (nettó Ft/óra) - fordított arányosítás - RFFS CAT 5 (nettó Ft/óra) - fordított...
Többet mutasson
További információk
Értékelés Kbt. 76. § (2) bek c pont alapján. Pont 0-10 - RFFS CAT 6 (nettó Ft/óra) - fordított arányosítás - RFFS CAT 5 (nettó Ft/óra) - fordított arányosítás - RFFS CAT 7 (nettó Ft/óra) - fordított arányosítás M.1.1 szerinti szakember alkalmasságon felüli szakmai többlet tapasztalata (Kbt. 77. § (1) bek. min. 0 max. 24 hónap) – egyenes arányosítás 0 hónap megajánlás nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét. Ajánlatkérő az alkalmassági követelményben meghatározott 36 hónap feletti azonos szakmai tapasztalatot veszi figyelembe az értékelés keretében (min. 0- max. 24 hónap) Szerződéskötési feltételek: Felelősségbiztosítás a biztosítási időszakban káreseményenként legalább 750.000 EUR/kár és 1.500.000 EUR/kárév. Ajánlattevő nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a szerződés aláírásának napjáig repülőtéri tűzoltói képzettséggel rendelkező, szakmai végzettséget igazoló dokumentumok (képzettségét igazoló dokumentumok minimum 25 (24+1) fő tűzoltó tekintetében) bemutatását vállalja. Valamennyi a szerződés teljesítésében résztvevő tűzoltónak meg kell felelnie az egészségügyi, fizikai és pszichikai alkalmassági vizsgálat az 57/2009. (X. 30.) IRM–ÖM–PTNM együttes rendeletben foglaltaknak, amely alátámasztó dokumentumok ajánlatkérőnek történő átadása szerződéskötési feltétel. Az eredménytelenné nyilvánítás dátuma: 2025. december 16.
A szerződés odaítélése Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Nem érkeztek be ajánlatok, részvételi jelentkezések vagy projektek
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 0
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Forrás: OJS 2025/S 248-862772 (2025-12-23)