Veleszületett vérzékenység kezelésére szolgáló VIII. faktor készítmények (ATC kód: B02BD02) beszerzése keretmegállapodás megkötésére irányuló gyorsított nyílt eljárás keretében. Az eljárás tárgya:Recombináns technológiával előállított 3. generációs teljes molekulaméretű VIII. faktorkoncentrátum; recombináns technológiával előállított 3. generációs B-domain rövidített, teljesen tirozin-szulfatált VIII. faktor koncentrátum, korábban már kezelt, ún. PTP betegek részére; recombináns technológiával humán sejtvonalon előállított természetes, kémiai módosítás nélküli 4. generációs B-domain rövidített VIII. faktor koncentrátum; Rekombináns technológiával előállított, rövidített B doménnel, magas von Willebrand faktor affinitással rendelkező, kovalens kötéssel kapcsolt, egyláncú, igazolt fél élettartam-előnnyel rendelkező, 3. generációs VIII-as faktor koncentrátum; Helyspecifikusan, 60 kDa molekulatömegű polietilén-glikol oldallánc kovalens kötésével módosított, elnyújtott félélet-idejű harmadik generációs, rekombináns VIII. faktor készítmény; rekombináns technológiával, humán sejtvonalon előállított, 4. generációs, elnyújtott felezési idejű VIII. faktor koncentrátum, Fc fúziós fehérje, (ATC kód: B02BD02) Kiírt mennyiség: 100 000 000 NE Az ajánlatot a 32/2004. (IV.26.) ESZCSM rendelet 4 számú melléklet 1. pontjában meghatározott, a felhívásban megjelenő, valamely sornak megfelelő gyógyszerben kell megajánlani, nem érvényes az ajánlat, ha a kiírt mennyiségre megajánlott gyógyszer mennyiség több különböző sornak megfelelő készítményből áll össze. Az ajánlatkérő jelen eljárásban a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló 32/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet (a továbbiakban: 32/2004. ESZCSM rendelet) 12. § (1) és (2) bekezdésében meghatározottak szerint a TB támogatásba befogadott különkeretes gyógyszereket, köztük a veleszületett vérzékenység kezelésére szolgáló készítményeket a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvénynek (a továbbiakban: Kbt.) és a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök közbeszerzésének részletes és sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendeletnek megfelelően szerzi be. Az ajánlatkérő alternatív ajánlat nyújtását nem teszi lehetővé. Az értékelés módja a 16/2012. (II. 16.) Korm. rend. 6. § (3) bekezdése alapján a Kbt. 76. § (6) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár, mint az egyedüli értékelési szempont. A felolvasólapon a következő számszerűsíthető adatot szükséges feltüntetni, mely értékelésre kerül: teljes keretmennyiségre vonatkozó nettó ajánlati összár. A nettó ajánlati összárat, mint alapadatot olyan módon kell megadni a felolvasólapon, hogy a nettó ajánlati összár és a kiírt keretmennyiség hányadosa, mint számított adat olyan, kerekítés nélküli véges tizedestört legyen, melyben a tizedesjegyek között legfeljebb az első két helyi értéken lehet 0-tól eltérő szám. A megajánlott gyógyszer(ek)nek az ajánlattételi határidő napján: - forgalomba hozatali engedéllyel kell rendelkeznie a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közhiteles nyilvántartásában, valamint - a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által társadalombiztosítási (TB) támogatásba befogadott gyógyszerek körét tartalmazó PUPHA törzsben legkésőbb a végleges ajánlattételkor érvényesen, a Keretmegállapodás megkötésekor hatályosan is szerepelnie kell (részletesen: KD).; Ajánlattevőnek ajánlattételi határidő napján szerepelnie a gyógyszer nagykereskedőkről vezetett nyilvántartásban (részletesen: KD).; Ajánlattevőnek rendelkeznie kell a termék(ek) forgalmazási jogosultságával is, így amennyiben nem az ajánlattevő a forgalomba hozatali engedély jogosultja, a jogosulttól származó, forgalmazási jogosultságról szóló nyilatkozat benyújtása is szükséges az ajánlat részeként (részletesen: KD). A NEAK egy nyertes ajánlattevővel köt keretmegállapodást, és ezen keretmegállapodás alapján a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint, a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint a keretmegállapodást ajánlatkérőként megkötő fél általi közvetlen megrendelés útján valósítja meg a közbeszerzést. Ajánlatkérő mérlegelési jogkörében marad a szükségleteket kielégítő mennyiségek közvetlen megrendeléssel történő lehívása, melynek időigénye néhány nap, így a biztonságos ellátás folyamatossága biztosított.A Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazását különösen az indokolja, hogy az eljárás tárgyát képező készítmények szállítása az egészségügyi ellátás megfelelő és folyamatos biztosítása érdekében a keretmegállapodás szerinti eseti megrendelés alapján a lehető legrövidebb idő alatt szükséges, melyet kizárólag a közvetlen megrendeléssel lehet elérni. Gyógyszer(ek) jótállási (lejárati) ideje: A gyógyszer(ek) jótállási (lejárati) ideje a jogszabályban vagy hatósági engedélyben megjelölt idő. Eladóként szerződő Ajánlattevő köteles gondoskodni arról, hogy a gyógyszer(ek) lejárati ideje a mindenkori kiszállítástól számított legalább 12 hónapig terjedjen azzal a kitétellel, hogy ha a gyógyszer(ek) lejárati ideje a kiszállításkor 1 évnél kevesebb, a lejárati időn belül fel nem használt gyógyszereket, a lejárati idő előtt legfeljebb 1 hónappal legalább 12 hónapos lejáratúra cseréli. A 32/2004. ESZCSM rendelet 4. számú melléklete nevesíti a beszerezhető hatóanyagok körét. Jelen közbeszerzési eljárás célja a veleszületett vérzékenység kezelésére szolgáló VIII. faktor készítmények (ATC kód: B02BD02) beszerzése 2026. december 31-ig, mely a keretmennyiség teljes kimerüléséig, de legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítható. Az EKR karakterkorlátozására tekintettel további feltételek jelen hirdetmény későbbi pontjaiban, illetve a KD-ben.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-06-25.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-06-10.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-06-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: VIII. Faktorkészítmények beszerzése
Hivatkozási szám: EKR000854922025
Rövid leírás:

Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Vérzés elleni szerek📦
A teljesítés helyével kapcsolatban egyéb korlátozások is fennállnak: Bárhol az adott országban
Leírás
Belső azonosító: EKR000854922025/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Veleszületett vérzékenység kezelésére szolgáló VIII. faktor készítmények (ATC kód: B02BD02) beszerzése keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötésére irányuló gyorsított nyílt eljárás keretében. A 32/2004. ESZCSM rendelet 4. számú melléklete nevesíti a beszerezhető hatóanyagok körét. Jelen közbeszerzési eljárás célja a veleszületett vérzékenység kezelésére szolgáló rekombináns FVIII készítmények (ATC kód: B02BD02) beszerzése a keretmegállapodás hatálya alatt. Az ajánlatot a 32/2004. (IV.26.) ESZCSM rendelet 4 számú melléklet 1. pontjában meghatározott, a felhívásban megjelenő, valamely sornak megfelelő gyógyszerben kell megajánlani, nem érvényes az ajánlat, ha a kiírt mennyiségre megajánlott gyógyszer mennyiség több különböző sornak megfelelő készítményből áll össze. A jelen eljárás tárgyát képező készítmények tekintetében indokolt a gyorsított beszerzés megvalósítása az alábbi indokok alapján: A haemofiliás betegek az azonnali, illetve rövid időn belüli (1-24 óra) gyógyszeres ellátás hiányában közvetlen életveszélybe kerülnének, súlyos vagy maradandó egészségromlást szenvednének, illetve a gyógyszeres ellátás hiánya irreverzibilis folyamatokat indítana el, és a várható élettartamot és emellett az életminőséget je lentősen, kedvezőtlenül befolyásolná. Egy olyan betegkör számára, akik folyamatos gyógyszeres kezelést, ellátást igényelnek nagyon nagy felelősség, hogy a váratlan helyzetek felmerülése esetére is rendelkezésre álljon a megfelelő mennyiségű és összetételű gyógyszer. A közbeszerzési eljárás eredeti határidőkkel történő lebonyolítása a hosszabb átfutási ideje miatt jelentős egészségi kockázatokkal járna. További előírásokat, feltételeket a felhívás egyéb pontjai, illetve a Közbeszerzési Dokumentáció tartalmaz.

További információk:
Kiegészítés a II.2.7. (BT-536) ponthoz: Ajánlatkérő a jelen eljárást megindító felhívásban rögzített időtartamot az alábbiak szerint részletezi: A BT-536 pont szerinti kezdő időpont tájékoztató jellegű, a Keretmegállapodás mindkét fél általi aláírásának napján lép hatályba és a Keretmennyiség kimerüléséig, de legfeljebb 2026. december 31. napjáig tartó határozott időtartamra jön létre azzal, hogy a BT-57. pont szerinti meghosszabbítás lehetséges. Az ajánlatkérő minden részben külön-külön egy nyertes ajánlattevővel köt keretmegállapodást, és ezen keretmegállapodás alapján a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint, a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint a keretmegállapodást ajánlatkérőként megkötő fél általi közvetlen megrendelés útján valósítja meg a közbeszerzést. A megrendelés és az elszámolás tekintetében a részleteket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ország: Magyarország 🇭🇺 Időtartam
Kezdeti időpont: 2025-07-01 📅
Végdátum: 2026-12-31 📅
Leírás
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti szerződésmódosítási feltételt határozott meg: Ajánlatkérő, mint Vevőként szerződő fél a keretmegállapodás időbeli hatálya alatt egyszeri alkalommal jogosult egyoldalú írásbeli nyilatkozatával a keretmegállapodás hatályának az eredeti időtartamhoz képest további 12 hónappal történő meghosszabbítását kezdeményezni az Eladó felé. A KM időbeli hatályának meghosszabbítása a KM további rendelkezéseit nem érinti. A keretmennyiség teljes kimerülésével a KM megszűnik.

Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az eljárás ajánlattételi szakaszában a felolvasólapon a következő számszerűsíthető adatot szükséges feltüntetni, mely értékelésre kerül: teljes keretmennyiségre vonatkozó nettó ajánlati összár. A nettó ajánlati összárat, mint alapadatot olyan módon kell megadni a felolvasólapon, hogy a nettó ajánlati összár és a kiírt keretmennyiség hányadosa, mint számított adat olyan, kerekítés nélküli véges tizedestört legyen, melyben a tizedesjegyek között legfeljebb az első két helyi értéken lehet 0-tól eltérő szám. Az ajánlati ár a keretmegállapodásban rögzített kötelezettségek teljesítése során kötöttnek tekintendő és semmilyen körülmények között – pl. esetleges forintleértékelés bekövetkezte esetén – sem változtatható. A szerződéses vételár kizárólag jogszabályváltozás – ÁFA besorolás változása – esetén változhat. Elszámolás, számlázás alapját képező adatokat a KD. 1. sz nyilatkozatmintáján („A megajánlott gyógyszer megnevezésére, hatáserősségére, kiszerelésére vonatkozó nyilatkozat”) szükséges megadni. Nettó egységár számítása: a teljes keretmennyiségre vonatkozó nettó ajánlati összár, valamint a keretmennyiség NE-ben megadott értékének hányadosa úgy, hogy az így számított érték legfeljebb kettő tizedes jegyet tartalmazzon.

Gyorsított eljárás:
A jelen eljárás tárgyát képező készítmények tekintetében indokolt a gyorsított beszerzés megvalósítása, mivel a veleszületett vérzékenység betegségben szenvedő betegek gyógyszerhez jutásában az idő eleve kulcsfontosságú, a kezelés késleltetése bizonyos esetekben súlyos vagy maradandó egészségromlást okozhat, illetve a gyógyszeres ellátás hiánya irreverzibilis folyamatokat indíthat el, és a várható élettartamot és emellett az életminőséget jelentősen, kedvezőtlenül befolyásolhatja. A haemofiliás betegek az azonnali, illetve rövid időn belüli (1-24 óra) gyógyszeres ellátás hiányában közvetlen életveszélybe kerülnének, súlyos vagy maradandó egészségromlást szenvednének, illetve a gyógyszeres ellátás hiánya irreverzibilis folyamatokat indítana el, és a várható élettartamot és emellett az életminőséget jelentősen, kedvezőtlenül befolyásolná. Egy olyan betegkör számára, akik folyamatos gyógyszeres kezelést, ellátást igényelnek nagyon nagy felelősség, hogy a váratlan helyzetek felmerülése esetére is rendelkezésre álljon a megfelelő mennyiségű és összetételű gyógyszer. A közbeszerzési eljárás eredeti határidőkkel történő lebonyolítása a hosszabb átfutási ideje miatt jelentős egészségi kockázatokkal járna, amennyiben a beszerezni kívánt készítmények nem állnak rendelkezésre, egy nagyobb, előre nem látható gyógyszerigény esetén a betegek ellátása nem lenne biztosítható. Így a folyamatos és biztonságos betegellátás érdekében feltétlenül szükséges a gyorsított eljárás alkalmazása, melynek feltételei fennállnak a Kbt. alapján.

Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-06-25 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-06-25 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az iratok felbontását az EKR a fenti határidő lejártát követően, hatvan perccel később kezdi meg. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. A bontási eljárásról további részletes információk: a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentum-részben.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok bontása elektronikusan történik, irányadó a Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅
A résztvevők maximális száma: 1
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-06-25 11:00:00 📅
Hely:
Az iratok felbontását az EKR a fenti határidő lejártát követően, hatvan perccel később kezdi meg. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. A bontási eljárásról további részletes információk: a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentum-részben.
Az iratok felbontását az EKR a fenti határidő lejártát követően, hatvan perccel később kezdi meg. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. A bontási eljárásról további részletes információk: a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentum-részben.
További információk:
Az ajánlatok bontása elektronikusan történik, irányadó a Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Alkalmatlan az AT, amennyiben összességében nem rendelkezik a jelen felhívás feladását megelőző három évben (36 hónapban) szerződésszerűen befejezett,de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett a közbeszerzés tárgyából (veleszületett vérzékenység kezelésére szolgáló gyógyszer szállítása, vagy adásvétele) származó referenciával, amelyek mennyisége összesen eléri a 10 000 000 NE mennyiséget. Igazolás módja: A 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 1. § (1) bek. alapján a részvételre jelentkezőnek az EKR-ben található EEKD űrlap kitöltésével kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, a 2. § (5) bek. alapján Ajánlatkérő elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát (IV. rész: „alfa” pontjában). A részvételre jelentkezőnek az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására - csatolnia kell az alábbiakat: csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónap legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya szerinti referenciái ismertetését a Kbt. 65.§ (1)bek. b) pontja és a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 21. § (1)bek a) pontja alapján az alkalmassági követelményeknek megfelelően részletezett tartalommal, a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 22. § (1)-(2) bek. szerinti nyilatkozat vagy igazolás benyújtásával. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy valamennyi, az alkalmasság igazolására előírt kritériumnak az e pontban csatolni előírt dokumentumból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie. A 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 22. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: - a szerződést kötő másik fél és a referenciát igazoló személy neve, elérhetősége (telefon, e-mail cím) - a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja/év,hó,nap/), - a szállítás tárgya, valamint - mennyisége, - továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak megfelelően történt-e (nyilatkozatmintát Ajánlatkérő rendelkezésre bocsát a közbeszerzési dokumentumok között). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6), (7) és (9) bek.-re és a Kbt. 69. § (4), (11) bek.-re, valamint a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bek. a) pontjára és 21./A. §-ára. Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést nem önállóan végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a bemutatott referencia mely részét teljesítette. Az alkalmasság igazolása több szerződésből is biztosítható. A Kbt. 69. § (11a) bek. alapján nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon Ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) vagy (6)-(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az Ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki. A fenti M1. feltétel és előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé és nem követeli meg a nyertes ajánlattevő(k) által gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé és nem követeli meg a nyertes ajánlattevő(k) által gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Kauciók és garanciák: AK nem írja elő ajánlati biztosíték benyújtását.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Fő finanszírozási feltételek: a Kbt.27/A §, 135.§(1),(5)-(6),a Ptk.6:130.§ és a Ptk.6:155.§ szerint. Kifizetés: a teljesítés igazolásával felszerelt számla elfogadását követő 30 napon belül.; Részletes teljesítési és fizetési feltételeket a KM tervezete tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Fő finanszírozási feltételek: a Kbt.27/A §, 135.§(1),(5)-(6),a Ptk.6:130.§ és a Ptk.6:155.§ szerint. Kifizetés: a teljesítés igazolásával felszerelt számla elfogadását követő 30 napon belül.; Részletes teljesítési és fizetési feltételeket a KM tervezete tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A KM-t biztosító mellékkötelezettségek: késedelmes teljesítési kötbér, nemteljesítés esetére kötbér fizetési kötelezettségek a Ptk.6:186.§ 6:187.§ alapján. A késedelmi kötbér mértéke: az érintett termékek nettó ellenértéke után standard megrendelés esetén, illetve napi, soron kívüli/sürgős megrendelés esetén óránként 1%. Meghiúsulási kötbér mértéke: a KM teljes mennyiségéből az Eladó által még le nem szállított mennyiségek nettó ellenértékének 20%-a.; Felmondás,elállás: Kbt.143. § (1)-(3), Kbt.104.§(7). Szerződést biztosító mellékkötelezettségek, megrendelés, fizetési feltételek részletesen a KM tervezetben.

Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A gazdasági szereplő helyzetére vonatkozó indokok
A honvédelmi beszerzések területén tanúsított szakmai magatartással kapcsolatos bűncselekmény
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
+ még 28
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A tisztán nemzeti kizárási okokban meghatározott kötelezettségek megsértése
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Az ország biztonságát fenyegető kockázatok kizárása tekintetében nem megbízható
Büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Fizetésképtelenséggel, összeférhetetlenséggel vagy szakmai kötelességszegéssel kapcsolatos okok
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Szociális jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
Súlyos szakmai kötelességszegés
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező/ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében rögzített kizáró okok bármelyike fennáll. Az Európai Unió Tanács által 2022. április 8. napján elfogadott Oroszország elleni szankciók kibővítéséről szóló rendelete (a továbbiakban: EU tanácsi rendelet) [A Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról] tilalmat vezetett be az Oroszországhoz köthető személyek közbeszerzésekben való részvétele tekintetében. Az EU tanácsi rendeletben foglalt rendelkezés alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, szállító továbbá a szerződéses érték 10 %-át meghaladó mértékű alkalmasság igazolásában részt vevő olyan gazdasági szereplő, aki a EU tanácsi rendeletben foglalt tilalom személyi hatálya alá tartozik. Az ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés a)-b) pontjai alapján kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy akivel szemben kizáró ok az eljárás során következik be. A kizáró okok igazolási módja: A részvételre jelentkezőnek/ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ha a részvételre jelentkező/ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátószervezet részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a részvételre jelentkező/ajánlattevő csak a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat benyújtására köteles. Részvételre jelentkező/ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentumot a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4-7. § szakaszában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani. Az ajánlatban a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Ajánlattevő a felhívásban előírt kizáró okok fenn nem állását az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése szerinti felhívására köteles igazolni a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. § és 12-16. § szakaszaiban foglaltaknak megfelelően. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján kizárja azt a gazdasági szereplőt, akinek részéről az előírt bármely kizáró ok az eljárás során következett be. Az ajánlatkérő az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló [a Tanács (EU) 2022 /576 rendeletével módosított] 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésére és a Miniszterelnökség által 2022.05.06. napján közzétett közleményében foglaltakra tekintettel előírja, hogy az ajánlattevő az ajánlatának benyújtásakor nyújtsa be cégszerű aláírásával ellátott nyilatkozatát a közbeszerzési dokumentumok részét képező nyilatkozatminta szerinti tartalommal arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevőre, illetve az ajánlattevő által a szerződés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóra, szállítóra illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőre kiterjed-e a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. A Kr. 13. § alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlatához köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Az ajánlattevőnek az EKR-ben lévő nyilatkozat kitöltésével kell nyilatkoznia az ajánlatában, hogy esetében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás, és a nemleges nyilatkozatot is az ajánlathoz kell csatolni. Öntisztázás: Kbt. 64. §-a alapján.

"A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet"-re vonatkozó kizáró oknál a BT-67(b) pontban leírtak, valamint a Kbt. és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet fentiek szerint hivatkozott rendelkezései szerint.

1. A megrendelés és az elszámolás tekintetében a részleteket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 2. AK nem alkalmazza a 75.§(2)e) pontban foglaltakat, és nem írja elő ajánlati biztosíték benyújtását. 3. A hiánypótlás a Kbt. 71. §-a szerint biztosított, a Kbt. 71. § (6) bek. szerinti korlátozással. 4. Értékelés: legalacsonyabb ár, tekintettel arra, hogy AK igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termék felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ajánlattevő a felolvasólapon adja meg a teljes Keretmennyiségre vonatkozó nettó ajánlati összárat. A nettó ajánlati összárat, mint alapadatot olyan módon kell megadni a felolvasólapon, hogy a nettó ajánlati összár és a kiírt keretmennyiség hányadosa, mint számított adat olyan, kerekítés nélküli véges tizedestört legyen, melyben a tizedesjegyek között legfeljebb az első két helyi értéken lehet 0-tól eltérő szám. 5. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által társadalombiztosítási (TB) támogatásba befogadott gyógyszerek körét tartalmazó PUPHA törzsben érvényesen kell szerepelnie. A megajánlott gyógyszer(ek)nek továbbá legkésőbb a Keretmegállapodás megkötésekor a PUPHA törzsben hatályosan is szerepelnie kell. Hatályosnak akkor tekinthető, ha a TB támogatásba befogadó határozatban szereplő információk alapján a megajánlott gyógyszer(ek) tekintetében a finanszírozás (forgalmazhatóság) kezdő napja a szerződéskötési moratórium elteltét követő nappal megegyező, vagy azt megelőző, illetve moratórium hiányában az írásbeli összegezés megküldésétől számított tizenegyedik nappal megegyező, vagy azt megelőző. Keretmegállapodás megkötésének feltételeként e körülményt Ajánlatkérő ellenőrzi. Amennyiben a nyertes ajánlattevő által megajánlott gyógyszer a szerződéskötési moratórium elteltét követő napon, vagy moratórium hiányában az írásbeli összegezés megküldésétől számított tizenegyedik napon nem szerepel hatályosan a PUPHA törzsben, Ajánlatkérő a Keretmegállapodást a soron következő legkedvezőbb ajánlattevővel köti meg, amennyiben ennek Kbt. szerinti feltételei fennállnak. 6. Az ajánlatkérő nem biztosítja a részekre történő ajánlattételt, mivel az Ajánlatkérő egyfajta hatóanyagot tartalmazó gyógyszert kíván beszerezni jelen közbeszerzési eljárás során, műszaki-szakmai értelemben a hatóanyag meghatározása körében a további részekre vonatkozó ajánlattétel nem értelmezhető. 7. Az ajánlattétel nyelve: magyar (HU). Az eljárással kapcsolatos minden írásbeli és szóbeli kapcsolat magyar nyelven történhet. (Kbt. 47. § (2) irányadó) 8. A beszerzés megvalósítására egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint kerül sor.A Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazását különösen az indokolja, hogy az eljárás tárgyát képező készítmények szállítása az egészségügyi ellátás megfelelő és folyamatos biztosítása érdekében a keretmegállapodás szerinti eseti megrendelés alapján a lehető legrövidebb idő alatt szükséges, melyet kizárólag a közvetlen megrendeléssel lehet elérni. 9. AK az alkalmassági feltételeket a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 10. Ajánlathoz (A) csatolandó: - Kbt. 66.§ (2) szerinti nyilatkozat, - felolvasólap, - részletes ajánlat, - a Kbt. 65.§ (7) bek. szerinti okirat és nyilatkozat (65. § (12) bek. irányadó), - a Kbt. 66.§ (6) bekezdése szerinti nyilatkozat (nemleges is), - a Kbt. 67.§ (4) bekezdése szerinti nyilatkozat, - az EEKD, - cégjegyzésre jogosultak aláírási címpéldánya vagy aláírás mintája, - . Foly.- ban levő vált.bej. elj. esetében a 321/2015. (X.30) Kr.13.§-a irányadó, - Közös ajánlattétel esetében csatolni kell a Kbt. 35. § (2a) bek. szerint, - Amennyiben nem az ajánlattevő a forgalomba hozatali engedély jogosultja, a jogosulttól származó, forgalmazási jogosultságról szóló nyilatkozat benyújtása szükséges! Amennyiben az ajánlattevő által benyújtott forgalmazási jogosultságról szóló nyilatkozatot adó személy nem egyezik a gyógyszerészeti államigazgatási szerv által a Magyarországon forgalomba hozatalra engedélyezett gyógyszerekről vezetett közhiteles nyilvántartásban szereplő adatokkal, akkor a forgalomba hozatali engedély jogosultjától származó meghatalmazás benyújtása is szükséges. 11. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a megajánlott gyógyszer vonatkozásában több hatáserősség is van, úgy Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlatot valamennyi hatáserősség vonatkozásában meg kell tenni. 12. Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként(EŰL) a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll,a nyilatkozatot az EŰL kitöltése útján kell megtenni. Az EKR-ben megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel kapcsolatos egyéb előírásokat EKR rendelet és Kbt. tartalmazza. 13. A nettó ajánlati összárat, mint alapadatot olyan módon kell megadni a felolvasólapon, hogy a nettó ajánlati összár és a teljes keretmennyiség hányadosa, mint számított adat olyan, kerekítés nélküli véges tizedestört legyen, melyben a tizedesjegyek között legfeljebb az első két helyi értéken lehet 0-tól eltérő szám. 14. FAKSZ: dr.Lánchidi Csaba(00605),1051 Bp, Nádor u. 5. 2/6., lanchidicsaba@gmail.com.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 110-377256 (2025-06-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-07-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Veleszületett vérzékenység kezelésére szolgáló VIII. faktor készítmények (ATC kód: B02BD02) beszerzése keretmegállapodás megkötésére irányuló gyorsított nyílt eljárás keretében. Az eljárás tárgya:Recombináns technológiával előállított 3. generációs teljes molekulaméretű VIII. faktorkoncentrátum; recombináns technológiával előállított 3. generációs B-domain rövidített, teljesen tirozin-szulfatált VIII. faktor koncentrátum, korábban már kezelt, ún. PTP betegek részére; recombináns technológiával humán sejtvonalon előállított természetes, kémiai módosítás nélküli 4. generációs B-domain rövidített VIII. faktor koncentrátum; Rekombináns technológiával előállított, rövidített B doménnel, magas von Willebrand faktor affinitással rendelkező, kovalens kötéssel kapcsolt, egyláncú, igazolt fél élettartam-előnnyel rendelkező, 3. generációs VIII-as faktor koncentrátum; Helyspecifikusan, 60 kDa molekulatömegű polietilén-glikol oldallánc kovalens kötésével módosított, elnyújtott félélet-idejű harmadik generációs, rekombináns VIII. faktor készítmény; rekombináns technológiával, humán sejtvonalon előállított, 4. generációs, elnyújtott felezési idejű VIII. faktor koncentrátum, Fc fúziós fehérje, (ATC kód: B02BD02) Kiírt mennyiség: 100 000 000 NE Az ajánlatot a 32/2004. (IV.26.) ESZCSM rendelet 4 számú melléklet 1. pontjában meghatározott, a felhívásban megjelenő, valamely sornak megfelelő gyógyszerben kell megajánlani, nem érvényes az ajánlat, ha a kiírt mennyiségre megajánlott gyógyszer mennyiség több különböző sornak megfelelő készítményből áll össze. Az ajánlatkérő jelen eljárásban a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló 32/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet (a továbbiakban: 32/2004. ESZCSM rendelet) 12. § (1) és (2) bekezdésében meghatározottak szerint a TB támogatásba befogadott különkeretes gyógyszereket, köztük a veleszületett vérzékenység kezelésére szolgáló készítményeket a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvénynek (a továbbiakban: Kbt.) és a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök közbeszerzésének részletes és sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendeletnek megfelelően szerzi be. Az ajánlatkérő alternatív ajánlat nyújtását nem teszi lehetővé. Az értékelés módja a 16/2012. (II. 16.) Korm. rend. 6. § (3) bekezdése alapján a Kbt. 76. § (6) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár, mint az egyedüli értékelési szempont. A felolvasólapon a következő számszerűsíthető adatot szükséges feltüntetni, mely értékelésre kerül: teljes keretmennyiségre vonatkozó nettó ajánlati összár. A nettó ajánlati összárat, mint alapadatot olyan módon kell megadni a felolvasólapon, hogy a nettó ajánlati összár és a kiírt keretmennyiség hányadosa, mint számított adat olyan, kerekítés nélküli véges tizedestört legyen, melyben a tizedesjegyek között legfeljebb az első két helyi értéken lehet 0-tól eltérő szám. A megajánlott gyógyszer(ek)nek az ajánlattételi határidő napján: - forgalomba hozatali engedéllyel kell rendelkeznie a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közhiteles nyilvántartásában, valamint - a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által társadalombiztosítási (TB) támogatásba befogadott gyógyszerek körét tartalmazó PUPHA törzsben legkésőbb a végleges ajánlattételkor érvényesen, a Keretmegállapodás megkötésekor hatályosan is szerepelnie kell (részletesen: KD).; Ajánlattevőnek ajánlattételi határidő napján szerepelnie a gyógyszer nagykereskedőkről vezetett nyilvántartásban (részletesen: KD).; Ajánlattevőnek rendelkeznie kell a termék(ek) forgalmazási jogosultságával is, így amennyiben nem az ajánlattevő a forgalomba hozatali engedély jogosultja, a jogosulttól származó, forgalmazási jogosultságról szóló nyilatkozat benyújtása is szükséges az ajánlat részeként (részletesen: KD). A NEAK egy nyertes ajánlattevővel köt keretmegállapodást, és ezen keretmegállapodás alapján a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint, a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint a keretmegállapodást ajánlatkérőként megkötő fél általi közvetlen megrendelés útján valósítja meg a közbeszerzést. Ajánlatkérő mérlegelési jogkörében marad a szükségleteket kielégítő mennyiségek közvetlen megrendeléssel történő lehívása, melynek időigénye néhány nap, így a biztonságos ellátás folyamatossága biztosított.A Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazását különösen az indokolja, hogy az eljárás tárgyát képező készítmények szállítása az egészségügyi ellátás megfelelő és folyamatos biztosítása érdekében a keretmegállapodás szerinti eseti megrendelés alapján a lehető legrövidebb idő alatt szükséges, melyet kizárólag a közvetlen megrendeléssel lehet elérni. Gyógyszer(ek) jótállási (lejárati) ideje: A gyógyszer(ek) jótállási (lejárati) ideje a jogszabályban vagy hatósági engedélyben megjelölt idő. Eladóként szerződő Ajánlattevő köteles gondoskodni arról, hogy a gyógyszer(ek) lejárati ideje a mindenkori kiszállítástól számított legalább 12 hónapig terjedjen azzal a kitétellel, hogy ha a gyógyszer(ek) lejárati ideje a kiszállításkor 1 évnél kevesebb, a lejárati időn belül fel nem használt gyógyszereket, a lejárati idő előtt legfeljebb 1 hónappal legalább 12 hónapos lejáratúra cseréli. A 32/2004. ESZCSM rendelet 4. számú melléklete nevesíti a beszerezhető hatóanyagok körét. Jelen közbeszerzési eljárás célja a veleszületett vérzékenység kezelésére szolgáló VIII. faktor készítmények (ATC kód: B02BD02) beszerzése 2026. december 31-ig, mely a keretmennyiség teljes kimerüléséig, de legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítható.

A keretmegállapodások maximális értéke ebben a hirdetményben: 3 576 000 000 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Veleszületett vérzékenység kezelésére szolgáló VIII. faktor készítmények (ATC kód: B02BD02) beszerzése keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötésére irányuló gyorsított nyílt eljárás keretében. A 32/2004. ESZCSM rendelet 4. számú melléklete nevesíti a beszerezhető hatóanyagok körét. Jelen közbeszerzési eljárás célja a veleszületett vérzékenység kezelésére szolgáló rekombináns FVIII készítmények (ATC kód: B02BD02) beszerzése a keretmegállapodás hatálya alatt. Az ajánlatot a 32/2004. (IV.26.) ESZCSM rendelet 4 számú melléklet 1. pontjában meghatározott, a felhívásban megjelenő, valamely sornak megfelelő gyógyszerben kell megajánlani, nem érvényes az ajánlat, ha a kiírt mennyiségre megajánlott gyógyszer mennyiség több különböző sornak megfelelő készítményből áll össze. A jelen eljárás tárgyát képező készítmények tekintetében indokolt a gyorsított beszerzés megvalósítása az alábbi indokok alapján: A haemofiliás betegek az azonnali, illetve rövid időn belüli (1-24 óra) gyógyszeres ellátás hiányában közvetlen életveszélybe kerülnének, súlyos vagy maradandó egészségromlást szenvednének, illetve a gyógyszeres ellátás hiánya irreverzibilis folyamatokat indítana el, és a várható élettartamot és emellett az életminőséget je lentősen, kedvezőtlenül befolyásolná. Egy olyan betegkör számára, akik folyamatos gyógyszeres kezelést, ellátást igényelnek nagyon nagy felelősség, hogy a váratlan helyzetek felmerülése esetére is rendelkezésre álljon a megfelelő mennyiségű és összetételű gyógyszer. A közbeszerzési eljárás eredeti határidőkkel történő lebonyolítása a hosszabb átfutási ideje miatt jelentős egészségi kockázatokkal járna.

Kiegészítés a II.2.7. (BT-536) ponthoz: Ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban rögzített időtartamot az alábbiak szerint részletezi: A BT-536 pont szerinti kezdő időpont megfelel a Keretmegállapodás mindkét fél általi aláírásának napjának, így a keretmegállapodás 2025.07.11. napján lépett hatályba és a Keretmennyiség kimerüléséig, de legfeljebb 2026. december 31. napjáig tartó határozott időtartamra jön létre azzal, hogy a BT-57. pont szerinti meghosszabbítás lehetséges. Az ajánlatkérő egy nyertes ajánlattevővel kötött keretmegállapodást, és ezen keretmegállapodás alapján a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint, a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint a keretmegállapodást ajánlatkérőként megkötő fél általi közvetlen megrendelés útján valósítja meg a közbeszerzést. A megrendelés és az elszámolás tekintetében a részleteket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Időtartam
Kezdeti időpont: 2025-07-11 📅
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 1
Eljárás Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az értékelés módja a 16/2012. (II. 16.) Korm. rend. 6. § (3) bekezdése alapján a Kbt. 76. § (6) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár, mint az egyedüli értékelési szempont. Az eljárás ajánlattételi szakaszában a felolvasólapon a következő számszerűsíthető adatot szükséges feltüntetni, mely értékelésre kerül: teljes keretmennyiségre vonatkozó nettó ajánlati összár. A nettó ajánlati összárat, mint alapadatot olyan módon kell megadni a felolvasólapon, hogy a nettó ajánlati összár és a kiírt keretmennyiség hányadosa, mint számított adat olyan, kerekítés nélküli véges tizedestört legyen, melyben a tizedesjegyek között legfeljebb az első két helyi értéken lehet 0-tól eltérő szám. Az ajánlati ár a keretmegállapodásban rögzített kötelezettségek teljesítése során kötöttnek tekintendő és semmilyen körülmények között – pl. esetleges forintleértékelés bekövetkezte esetén – sem változtatható. A szerződéses vételár kizárólag jogszabályváltozás – ÁFA besorolás változása – esetén változhat. Elszámolás, számlázás alapját képező adatokat a KD. 1. sz nyilatkozatmintáján („A megajánlott gyógyszer megnevezésére, hatáserősségére, kiszerelésére vonatkozó nyilatkozat”) szükséges megadni. Nettó egységár számítása: a teljes keretmennyiségre vonatkozó nettó ajánlati összár, valamint a keretmennyiség NE-ben megadott értékének hányadosa úgy, hogy az így számított érték legfeljebb kettő tizedes jegyet tartalmazzon.

Rögzített szám típusa: Rögzített érték (összesen)
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-07-11 📅
Cím: Keretmegállapodás VIII. Faktorkészítmények beszerzésére
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000854922025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A keretmegállapodás maximális értéke: 3 576 000 000 HUF 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 576 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000854922025/6736 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás: Logisztikai és ügyviteli szolgáltatás, valamint szakmai, szakértői tanácsadás
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 100 128 000 HUF 💰
Arány (%): 2
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: Logisztikai és ügyviteli szolgáltatás, valamint szakmai, szakértői tanácsadás
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: EUROMEDIC-PHARMA Gyógyszernagykereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11087388244
Postacím: Erdőmenti Út 3.
Postai irányítószám: 1152
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@euromedic-hungary.com📧
Telefon: +36 304066065📞
Fax: +36 18153107 📠
URL: https://www.euromedic-hungary.com🌏
A tulajdonos állampolgársága: Izrael 🇮🇱
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Kiegészítő információk További információk
Kiegészítés a BT731 ponthoz az EKR technikai korlátozására tekintettel: Az ajánlattevő az ajánlatában logisztikai és ügyviteli szolgáltatás tekintetében bevonni kívánt, az Euromedic Internaional Hungária Kft. (1152 Budapest, Erdőmenti út 3.) általi alvállalkozói arányt 1,8%-ban, a szakmai, szakértői tanácsadás tekintetében bevonni kívánt, az Atlas Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Kft. (1152 Budapest, Erdőmenti út 3.) általi alvállalkozói arányt 1%-ban jelölte meg.