VKAB rendszer informatikai fejlesztése

Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal

A nyertes Ajánlattevő feladatát képezi a Virtuális Kormányablak rendszer informatikai megvalósítása az alábbi feladatok elvégzésével: 1. A Virtuális kormányablak szolgáltatás informatikai fejlesztési folyamatát támogató dokumentáció elkészítése 2. Virtuális kormányablak szolgáltatás fejlesztése az ügyintézői és az ügyféloldali felhasználók számára 3. Az ügyintézők számára szükséges képzési program kidolgozása 4. Képzési tartalmak és segédanyagok kidolgozása 5. A Virtuális kormányablak szolgáltatást nyújtó ügyintézők képzése 6. Virtuális kormányablak szolgáltatás nyújtása pilot jelleggel 7. Pilot szakasz működésének kiértékelése, módosítási szükségletek visszacsatolása 8. A Virtuális kormányablak szolgáltatás véglegesítése 9. Projektmenedzsment támogatás Ajánlatkérő felhívja a figyelmet: - A nyertes ajánlattevő feladata, a fejlesztendő informatikai rendszer és a kormányhivatalok által használt iratkezelési rendszer (EKEIDR) közötti integráció megvalósítása, amelyhez az ajánlatkérőnek kiemelt érdeke fűződik. -A Nyertes Ajánlattevő feladata továbbá, hogy az ügyintézési folyamattámogatást, elektronikus űrlapkezelést, az EKEIDR iratkezelési szoftverrel integráltan iratkezelési funkciókat, továbbá videókapcsolaton keresztüli ügyfélkiszolgálást és az ügyfelek számára biztosított szolgáltatások mobil alkalmazásra optimalizált elérését is biztosító Virtuális kormányablak szolgáltatás készüljön az ügyintézői és az ügyféloldali felhasználók számára. A fejlesztés részeként a megvalósítandó szoftverrendszer fejlesztői környezetének létrehozását és a fejlesztések ennek a környezetnek az alkalmazásával történő megvalósítását is el kell végezni. -A Nyertes Ajánlattevő feladata az is, hogy a képzési tartalmak és segédanyagok kidolgozásra kerüljenek, a Virtuális kormányablak szolgáltatás alkalmazására felkészítő digitális tananyagok kifejlesztése megvalósuljon. A szolgáltatással kapcsolatban támasztott követelményeket részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Műszaki leírás tartalmazza.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-12-17. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-11-17.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2025-11-17 Ajánlati felhívás
2026-03-31 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2025-11-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: VKAB rendszer informatikai fejlesztése
Hivatkozási szám: EKR001649332025
Rövid leírás:
“A nyertes Ajánlattevő feladatát képezi a Virtuális Kormányablak rendszer informatikai megvalósítása az alábbi feladatok elvégzésével: 1. A Virtuális...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Szoftverprogramozási és tanácsadási szolgáltatások 📦
Leírás
Belső azonosító: EKR001649332025/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
“Az Európai Unió célkitűzései között szerepel egy olyan digitális Európa létrehozása, amely hozzájárul a vállalkozások és az állampolgárok digitális...”    Többet mutasson
További információk:
“A felhívás II.2.7) pontjával kapcsolatban: Teljesítési véghatáridő: A szerződés hatályba lépésétől számított 452 naptári nap. Az egyes teljesítési...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Szoftverprogramozási és tanácsadási szolgáltatások 📦
További termékek/szolgáltatások: Szoftvercsomag és információs rendszerek 📦
Videokonferencia-szoftvercsomag 📦
Videókonferencia-szoftver fejlesztésével kapcsolatos szolgáltatások 📦
IT-szoftverfejlesztési szolgáltatások 📦
E-oktatással kapcsolatos szolgáltatások 📦
A fogyatékossággal élő személyek javát szolgáló akadálymentesítési kritériumok alkalmazása a műszaki leírásokban: A fogyatékossággal élő személyekre vonatkozó, akadálymentesítési kritériumok be vannak építve
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A NUTS kód az EKR sajátosságai miatt került megadásra, a teljesítési helyszín Magyarország közigazgatási területén belül, a Fővárosi és megyei...”    Többet mutasson
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 452 (DAY)
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az M.2.1. pont szerinti alkalmassági követelménybe bevont szakember többlet szakmai tapasztalata egész hónapokban megadva (0-36 hónap az alkalmassági követelmény keretében bemutatott tapasztalaton felül)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. Az M.2.2. pont szerinti alkalmassági követelménybe bevont szakember többlet szakmai tapasztalata egész hónapokban megadva (0-36 hónap az alkalmassági követelmény keretében bemutatott tapasztalaton felül)
Ár
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 81. §-a szerinti uniós nyílt közbeszerzési eljárás szabályai szerint folytatja le.”
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-12-17 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-12-17 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu. Irányadó a Kbt. 68. §-a.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok bontására irányadók az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017.(XII.19.) Korm. rendelet 15. § (2) -(3) bekezdéseiben...”    Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2025-12-17 14:00:00 📅
Hely:
“www.ekr.gov.hu. Irányadó a Kbt. 68. §-a.”
További információk:
“Az ajánlatok bontására irányadók az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017.(XII.19.) Korm. rendelet 15. § (2) -(3) bekezdéseiben...”    Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X....”    Többet mutasson

“Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X....”    Többet mutasson
Többet mutasson (1)
“Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X....”    Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Technikusok vagy technikai szervek a munka elvégzéséhez
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X....”    Többet mutasson

“Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X....”    Többet mutasson
Többet mutasson (1)
“Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X....”    Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását sem a közös, sem az önálló ajánlattevők részére.”    Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő jelen eljárásban a Kbt. 54.§-ban foglaltak alapján az ajánlattételt ajánlati biztosíték adásához köti, amelynek mértéke: 10.000.000, - Ft. Az...”    Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“A vállalkozói díjat a nyertes ajánlattevő hiánytalan és hibátlan számláját tartalmazó, a kedvezményezett által benyújtott kifizetési kérelemnek a...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Szerződést megerősítő biztosítékok: Késedelmi kötbér: alapja a késedelemmel érintett teljesítési mérföldkőre eső nettó vállalkozói díj(rész), a késedelmi...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Korrupció
Csalás
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Az adófizetési kötelezettség megszegése
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
Csőd
Fizetésképtelenség
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Üzleti tevékenység felfüggesztése
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Bűnszervezetben való részvétel
Tisztán nemzeti kizáró okok
Kizárási okok leírása:
“Az előírt kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel...”    Többet mutasson

“A Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1 -8, 10, valamint 12- 16. §-aiban rögzítettek szerint, figyelemmel a jelen...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal
Nemzeti nyilvántartási szám: 15789257203
Postacím: Deák Ferenc Tér 3. 3340/2
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Bajtay Anikó
E-mail: bajtay.aniko@bacs.gov.hu 📧
Telefon: +36 76513797 📞
URL: https://kormanyhivatalok.hu/kormanyhivatalok/bacs-kiskun 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001649332025 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001649332025 🌏
Az uniós alapok azonosítója: Uniós alapok programja: Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) Uniós alapok finanszírozási azonosítója: DIMOP Plusz-1.3.3-23-2024-00001
Uniós alapok további adatai:
“https://kormany.hu/kozigazgatasi-es-teruletfejlesztesi-miniszterium/virtualis-kormanyablak Projekt címe: Virtuális Kormányablak Támogatás mértéke: 100%...”    Többet mutasson
Uniós alapok programja: Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) (2021/2027)
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk

“1. Ajánlatot kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren (www.ekr.gov.hu) keresztül kell és lehet benyújtani. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148 § -ában meghatározottak szerint. BT-77 III.4.5) pont folytatása: Számlakiállításra a szerződéstervezetben foglaltak szerint van lehetőség. A...”    Többet mutasson
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 222-762963 (2025-11-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-03-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 3 515 000 000 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) (2021/2027)
Az uniós alapok azonosítója: DIMOP_PLUSZ-1.3.3-23-2024-00001
Leírás
A környezeti hatások csökkentését célzó módszer: Egyéb

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-03-18 📅
Cím: VKAB rendszer informatikai fejlesztése
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001649332025 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 856 798 600 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001649332025/8214
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10568723241
Postacím: Montevideo Utca 16/a.
Postai irányítószám: 1037
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: tenderek@sagemcom.hu 📧
Telefon: +36 13991020 📞
Fax: +36 13991021 📠
URL: https://www.sagemcom.hu 🌏

Kiegészítő információk
További információk

“A Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján el nem bírált ajánlatok: 1.Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74.) Értékelési szempontok szerinti...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2026/S 065-227977 (2026-03-31)