Műszaki ellenőri és beruházáslebonyolítói szolgáltatás biztosítása a következő beruházással kapcsolatosan: „Zöldfolyosó Budafok szívében” elnevezésű beruházás a TOP_PLUSZ -4.1.1-23 Egészséges utcák program pályázatból finanszírózva. A beruházás az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény hatálya alá tartozik. A projekt megvalósításához a törvény előírásai szerint projektszervezetet kell létrehozni (kötelező tagjai: építtető, projektvezető, beruházás lebonyolító - műszaki ellenőr, költségszakértő, üzemeltető). Feladataik ellátása során figyelembe kell venniük: • a 2023. évi LXIX. törvény előírásait és kapcsolódó releváns jogszabályokat • az állami beruházások költségellenőrzésének részletes szabályairól szóló 98/2025. (V.12.) Korm. rendelet rendelkezéseit, • az Országos Beruházás Monitoring Rendszer eljárásrendjéről és működtetéséről szóló 575/2021. (X.21.) Korm. rendeletben előírtakat, • valamint a támogatói okiratban foglaltakat. Az építési beruházás főbb jellemzői: A projekt keretében egy egységes arculatú, összefüggő fasorokkal, ülőbútorokkal kialakított, gyalogos központú utcát valósítunk meg. Kiemelt szempont a gépjárműforgalom csillapítása, sétáló utca kialakítása, akadálymentesítés. A meglévő, gépjárművekkel teli utcáknál fő cél a parkolási területek megszüntetése, minél több zöldfelület kialakítása, gyalogos- és kerékpárbarát vegyes vagy kizárólagos használatú utcaszakaszok létrehozása. A koncepció által kialakított új, zöldített Játék utca és környezetének összekapcsoltsága többek között a terület mentén húzódó közintézmények és közösségi szabadterek közti térbeli és vizuális kapcsolatot biztosítja azon felül, hogy új, átfogó, egységes arculatú, zöld környezetet teremtünk a kerületi lakók számára. A projekt alapterülete 10.435 m2, ezen közel 1000 m2 új zöldfelület jön létre, melynek keretében két új esőkert is kialakításra kerül, továbbá közel 3400 m2-en megújul a jelenlegi zöldfelület, továbbá 4.874 m2m felületen felújítjuk/átépítjük a burkolatot. A nyertes ajánlattevő feladatai: A 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (Épkiv) 16. § -ában, és a 2023. évi C. törvény (továbbiakban: Méptv.) szerinti műszaki ellenőri és beruházáslebonyolítói feladatok ellátása. Végig kíséri a beruházás folyamatát a tervezéstől, a kivitelezésen át a műszaki átadás-átvételig és a jótállási időszak lezárultáig, ideértve az ezen szakaszokhoz kapcsolódó közbeszerzési eljárásokban való részvételt is. A nyertes ajánlattevő köteles valamennyi olyan, a műszaki ellenőr és lebonyolító feladatkörébe tartozó tevékenységet ellátni, amely jogszabályban rögzítve van, továbbá amely a műszaki ellenőröktől és lebonyolítótól általában elvárható, illetve amely a kivitelezések során a műszaki ellenőri és lebonyolítói tevékenység körébe tartozik. A beruházás lebonyolító az állami építési beruházás koordinálásának személyi felelőse (25/2024.(VIII.8.) ÉKM rendelet 7. § (1) bekezdés), felel: a) az állami építési beruházás projektalapító dokumentumban meghatározott tartalmú műszaki megvalósításáért, b) a közbeszerzési eljárások előkészítéséért, lefolytatásának koordinálásáért, figyelemmel kíséréséért, c) a beruházási költségkeret betartásáért, d) a határidők betartásáért, e) a jelentésrendszer működtetéséért, f) a szerződések előkészítéséért és g) Ellenőrzi a kivitelező alvállalkozókra vonatkozó kötelezettség megfelelő teljesítését (Ábtv. 46/A. § (4). A beruházás lezárását követően a támogatási összeg elszámolása során is közre kell működnie a lebonyolító-műszaki ellenőrnek a TOP_PLUSZ -4.1.1-23 Egészséges utcák program pályázattal kapcsolatosan. A műszaki ellenőr– az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendeletben foglaltakon felül – elősegíti és ellenőrzi az állami építési beruházás megvalósítására irányuló építőipari kivitelezési tevékenység során a vonatkozó jogszabályok, hatósági előírások, szabványok, szerződések és a kivitelezési dokumentáció alkalmazását. A kivitelezés ütemének folyamatos ellenőrzése, 5 napnál hosszabb lemaradás esetén Megbízó értesítése, 15 napnál hosszabb lemaradás esetén azonnali javaslattétel Megbízó felé a szükséges intézkedésekre. a) végigkíséri a beruházás folyamatát a műszaki átadás-átvételig és a jótállási időszak lezárultáig, ideértve az ezen szakaszokhoz kapcsolódó közbeszerzési eljárásokban való részvételt is, b) részt vesz a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás dokumentációjának kialakításában, meghatározza az átadás-átvételkor az egyes munkanemek tekintetében számonkérendő minőségi követelmények rendszerét, az alkalmazandó szabványokat, a minőségi értékelésre, hibás teljesítés esetére alkalmazandó műszaki értékcsökkenés meghatározására vonatkozó módszereket és előírásokat, c) részt vesz a kivitelezési szerződés műszaki tartalmát, a kivitelezés organizációját, ütemezését és a teljesítési határidőket érintő tárgyalásokon, d) közreműködik a tervezővel és a költségszakértővel a beruházás becsült költségének meghatározásában és aktualizálásában, e) véleményezi a kivitelező műszakilag egyenértékű kiváltásra vonatkozó javaslatait a közbeszerzési eljárás és a szerződés szerinti teljesítés során, valamint f) ellenőrzi a megvalósulási dokumentáció megfelelőségét. A teljesítésben személyesen közreműködni köteles szakági műszaki ellenőrök: ME-É-K tájépítészeti szakterület és ME-KÉ közlekedési építmények szakterület, akik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben előírt feltételeknek maradéktalanul megfelelnek. Az Egészséges utcák pályázat alapján a műszaki tartalomban szereplő mélyépítési beruházás: park-, út- járdaépítés, esetleges közműkiváltások becsült értéke 1.562.924.686,- Ft.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2026-01-21.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-12-09.
Ajánlati felhívás (2025-12-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Zöldfolyosó Budafok: műszaki ellenőr, lebonyolító
Hivatkozási szám: EKR002144922025
Rövid leírás:
“Műszaki ellenőri és beruházáslebonyolítói szolgáltatás biztosítása a következő beruházással kapcsolatosan: „Zöldfolyosó Budafok szívében” elnevezésű...”
Rövid leírás

Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Épülettel kapcsolatos műszaki ellenőrzési szolgáltatások📦 Leírás
A beszerzés leírása:
“Műszaki ellenőri és beruházáslebonyolítói szolgáltatás biztosítása a következő beruházással kapcsolatosan: „Zöldfolyosó Budafok szívében” elnevezésű...”
A beszerzés leírása

Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A Játék utcát és a Városház teret érinti, a Káldor utcai csomóponttól a Polgármesteri Hivatal épülete előtti útig és a villamos végállomás mögötti parkterületet.”
Fő helyszín vagy teljesítési hely
A Játék utcát és a Városház teret érinti, a Káldor utcai csomóponttól a Polgármesteri Hivatal épülete előtti útig és a villamos végállomás mögötti parkterületet.
Többet mutasson
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 3 (YEAR)
Az alábbi időkeret évek számában van megadva.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A felhívás M2)A pontjában meghatározott szakember releváns (ME-É-K műszaki ellenőri) szakmai többlettapasztalata (hónapban megadva) (min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): A felhívás M2)B pontjában meghatározott szakember releváns (ME-KÉ műszaki ellenőri) szakmai többlettapasztalata (hónapban megadva) (min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (név): A felhívás M2)C pontjában meghatározott szakember releváns (beruházáslebonyolítói) szakmai tapasztalata (hónapban megadva) (min. 0, max. 36 hónap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅ Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-01-21 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-01-21 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15.§-a, valamint a Kbt. 68. § előírásainak megfelelően kerül sor.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M1.1) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik a megelőző három évben szerződésszerűen befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett műszaki...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M1.1) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik a megelőző három évben szerződésszerűen befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett műszaki átadás-átvétellel lezárt, összesen legalább 7000 m2 nettó alapterületű területrészt érintő tájépítészeti beruházás kapcsán végzett műszaki ellenőri referenciával (legalább ME-É-K, ME-KÉ, szakágakra kiterjedően), amelyek közül legalább egy-egy referencia munka olyan beruházáshoz kapcsolódó műszaki ellenőri tevékenységre vonatkozik, amely tartalmazott út- és/vagy közműfelújítást. Az alkalmassági követelmény több referenciamunkával is igazolható. M1.2) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik a megelőző három évben szerződésszerűen teljesített legalább 1 beruházáslebonyolítói referenciával állami építési beruházást érintő és/vagy uniós támogatásból megvalósuló építési beruházást érintő projekttel kapcsolatosan. Az alkalmassági követelmények több referenciamunkával is igazolható. Igazolási mód: M.1 Az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontja alapján a vizsgált időszak alatt (az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 év) befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. Előzetes igazolás: Ajánlatkérő a szerződés teljesítéséhez az ajánlati felhívásban meghatározta a műszaki, szakmai alkalmassági feltételeket. Az alkalmassági feltételekről az ajánlatban nyilatkozni kell az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum vonatkozó pontjának (IV. “α” szakasz) kitöltésével. Az alkalmasság igazolását alátámasztó dokumentumokat ajánlatkérői felhívásra a Kbt. 69.§ (4) bekezdése szerint szükséges csatolni az alábbi tartalommal: Az alkalmasságot a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21.§ (3) bekezdés a) pontja alapján kell igazolni. A nyilatkozatnak, illetve igazolásnak tartalmaznia kell legalább: - a szerződést kötő másik fél megnevezését és kapcsolattartója nevét, elérhetőségét, - a szolgáltatás tárgyát (rövid műszaki tartalom olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági követelményeknek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen), - a teljesítés idejét (kezdés és befejezés; év, hónap, nap megadásával), - nyilatkozatot, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt. A referencia nyilatkozat mintáját a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők Kbt. 65.§ (6) bekezdés szerint együttesen is megfelelhetnek. Ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek való megfelelését a Kbt. 65.§ (7) és (9) bekezdése szerint is igazolhatja.
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M.2.A.) Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik minimum egy fő, a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti ME-É-K (vagy azzal egyenértékű) felelős műszaki...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M.2.A.) Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik minimum egy fő, a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti ME-É-K (vagy azzal egyenértékű) felelős műszaki ellenőri jogosultsággal vagy a jogosultságra vonatkozó nyilvántartásba vétel megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező, a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberrel. M.2.B.) Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik minimum egy fő, a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti ME-KÉ (vagy azzal egyenértékű) felelős műszaki ellenőri jogosultsággal vagy a jogosultságra vonatkozó nyilvántartásba vétel megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező, a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberrel. M.2.C.) Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik minimum egy fő, a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti SZB (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal vagy a jogosultságra vonatkozó nyilvántartásba vétel megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező, a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberrel. Igazolási mód: A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az Ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés a) és b) pontja, valamint 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét, szakmai tapasztalatát, EKR űrlapon tett nyilatkozattal, - az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény betűjelének megjelölésével - akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A szakember tekintetében igazolásként csatolandó: - Az EKR ben rendelkezésre bocsátott űrlap (Nyilatkozat bemutatott szakemberről). A nyilatkozat tartalmazza az EKR űrlapon kért alábbi adatokat: • ajánlati felhívás alkalmassági követelményt előíró pontját, illetve az alkalmassági követelmény megnevezését, • a szakember nevét, • a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezését (a közbeszerzési eljárás vonatkozásában releváns szervezet értendő, munkaviszony esetén, amely szervezettel munkaviszonyban áll), • a szakember jelenlegi jogviszonyát a megjelölt szervezettel (pl. munkaviszony); - Az előírt szakmai tapasztalat meglétét igazoló, a szakember által aláírt szakmai önéletrajz. Az önéletrajznak tartalmaznia kell a szakember egyértelmű beazonosíthatóságához szükséges adatokat, a szakember jelenlegi munkahelyét, a szakember releváns szakmai tapasztalata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen a hivatkozott munka/projekt megnevezését, szakember által ellátott feladat/ munkakör/tevékenység ismertetését (amelyből a szakember vonatkozásában szükséges releváns szakmai tapasztalati idő egyértelműen megállapítható), továbbá a tevékenység kezdő és befejező időpontját (év, hónap). Az időben párhuzamos gyakorlati /tapasztalati időtartamok csak egyszer számítanak bele az adott szakember tapasztalati idejébe, továbbá az adott szakmai tapasztalat kezdő és befejező hónapja beleszámít az adott szakmai tapasztalat időtartamába. A szakmai önéletrajz részeként (vagy külön nyilatkozatban) csatolni kell továbbá a teljesítésbe bevonni kívánt szakember kifejezett nyilatkozatát, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén rendelkezésre áll és közreműködik a közbeszerzés tárgyát képező munka teljesítése során a vonatkozásában releváns pozícióban, és nincs más olyan kötelezettsége a teljesítés időszakában, amely a szerződés teljesítésében való munkavégzését bármilyen szempontból akadályozná. A szakmai önéletrajz mintája a jelen közbeszerzési dokumentumok 1/A. számú mellékletét képezi. A minta felhasználása nem kötelező, a minta mellőzése esetén saját formátumú önéletrajz is benyújtható, amelynek legalább a minta szerinti adatokat tartalmaznia kell. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők Kbt. 65.§ (6) bekezdés szerint együttesen is megfelelhetnek. Ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek való megfelelését a Kbt. 65.§ (7) és (9) bekezdése szerint is igazolhatja.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő nem teszi lehetővé nyertes ajánlattevő(k)nek gazdálkodó szervezet létrehozását, illetve nem követeli meg a nyertes ajánlattevő(k)től gazdálkodó...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé nyertes ajánlattevő(k)nek gazdálkodó szervezet létrehozását, illetve nem követeli meg a nyertes ajánlattevő(k)től gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítése érdekében.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Megbízott - szerződésszerű teljesítés esetén, Megbízó teljesítésigazolása alapján – 7 részszámla és 1 végszámla...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Megbízott - szerződésszerű teljesítés esetén, Megbízó teljesítésigazolása alapján – 7 részszámla és 1 végszámla benyújtására jogosult a szerződéstervezet szerint. Ajánlatkérő az esedékes ellenszolgáltatást a szerződésszerűen kiállított számla alapján fizeti meg a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdésének figyelembe vételével; fizetési határidő a számla Ajánlatkérő általi kézhezvételének napját követő 30 nap. Ajánlatkérő az ellenszolgáltatás megfizetésével kapcsolatban hivatkozik a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdéseire. Az ellenszolgáltatás megfizetésének részletes feltételeit a szerződés tervezet tartalmazza.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Késedelmes vagy hibás teljesítés esetén a kötbér mértéke minden késedelemmel vagy hibás teljesítéssel érintett naptári nap után 50.000,- Ft. Amennyiben...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Késedelmes vagy hibás teljesítés esetén a kötbér mértéke minden késedelemmel vagy hibás teljesítéssel érintett naptári nap után 50.000,- Ft. Amennyiben valamely feladat ellátása a Megbízottnak felróható okból meghiúsul, a Megbízott meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, melynek összege a nem teljesült (meghiúsult) feladat(ok)ra számított megbízási díj összegének a 30%-a. Amennyiben a Megbízottnak felróható okból a szerződés teljesítése meghiúsul, Megbízott a szerződés alapján a teljes nettó megbízási díj 20 %-ának megfelelő összegű meghiúsulási kötbért köteles fizetni a megbízónak. Megbízott meghiúsulási kötbér fizetésére köteles különösen akkor, ha Megbízó a Megbízott hibájából él rendkívüli felmondási jogával.
“1. AK nem enged többváltozatú (alternatív) ajánlattételt. 2. AK a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-ban foglaltak szerint biztosítja. AK a Kbt. 71. §...”
1. AK nem enged többváltozatú (alternatív) ajánlattételt. 2. AK a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-ban foglaltak szerint biztosítja. AK a Kbt. 71. § (6)bek. szerinti korlátozást nem alkalmazza új GT bevonása esetén. 3. Az ajánlat benyújtásának címe: https:// ekr.gov. hu A benyújtás módja: az ajánlatokat olvasható, nem szerkeszthető .pdf formátumban (kivéve az elektronikus űrlapokat) kell benyújtani elektronikus úton, az EKR rendszerben. 4. Az ajánlathoz csatolni kell: - Felolvasólap (elektronikus űrlap), - Nyilatkozat közös ajánlattételről és Közös AT megállapodás (adott esetben) - Kbt. 66.§ (2) bek. szerinti eredeti nyilatkozat (elektronikus űrlap) - Nyilatkozat a Kbt. 66.§ (6) bek szerint (nemleges tartalom esetén is) (elektronikus űrlap) - Kbt. 67.§ (4) bek. szerint (elektronikus űrlap) - Aláírási címpéldány, Ctv. 9.§ szerinti aláírásminta egyszerű másolata/meghatalmazás - Nyilatkozat magyar fordításról (adott esetben) - Nyilatkozat üzleti titokról (elektronikus űrlapon is) - Nyilatkozat változásbejegyzésről (nemleges tartalom esetén is) (elektronikus űrlap) - Nyilatkozat a Kbt. 65.§ (7) bek. szerint (nemleges tartalom esetén is) (elektronikus űrlap) - Az ajánlathoz csatolni kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról szóló nyilatkozatot. - Szakmai ajánlat: értékelési szempontnál vállalt szakemberek szakmai önéletrajza. A Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti igazolások között csatolandó: a Rendelet 8; 10; 12-14. § és 16. § szakasza szerinti igazolások, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá, referenciaigazolás, szakemberek igazolása. 5. A jelen eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a 2015. évi CXLIII. törvény, 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó. 6. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját alkalmazza. 7. Az ajánlati kötöttség minimális időtartama 30 nap 8. Ha a felhívás és a közbeszerzési dokumentum között eltérés van, a felhívás az irányadó. 9. FAKSZ: dr. Kozma György 01334. kozmagyorgy@t-online.hu, +36 23 414-627. 10. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-10 Az értékelési szempontrendszert, az elbírálás részletes módszertanát a dokumentáció tartalmazza. A módszer, amely megadja a ponthatárok közötti pontszámot: az ajánlati ár esetében fordított arányosítás, a 2-4. értékelési szempontok esetében egyenes arányosítás. 11. Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé az önállóan ajánlatot tevő nyertesnek, valamint a közös ajánlatot tevő nyerteseknek gazdasági társaság, ill. jogi személy (projekttársaság) létrehozását. 12. Az alkalmassági feltételek és előírt igazolási módja minden esetben a Közbeszerzési Hatóság bronz fokozatú minősítéséhez képest szigorúbb és minden esetben a minősített ajánlattevőnek a minősített ajánlattevők jegyzékén szereplés igazolásán túlmutatóan igazolnia szükséges! 13.Nyertes ajánlattevő legkésőbb a Szerződés megkötésének időpontjára köteles valamennyi szerződéses feladatára kiterjedő 50 millió Ft, azaz ötvenmillió Forint / káresemény és 200 millió Forint, azaz kétszázmillió Forint / év limittel rendelkező, a szerződés tárgya szerinti szolgáltatásra érvényes felelősségbiztosításról szóló kötvény és a díjrendezettséget is tartalmazó fedezetigazolás eredeti vagy másolati példányát az Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani. 14. A szerződéskötés feltétele, hogy jelen felhívás M2) A és B pontjában szereplő, megajánlott szakembereknek jelen pont szerinti jogosultsággal szerepelniük kell az illetékes kamarai névjegyzékben, amelyet a szerződés teljes időtartama alatt biztosítani kell. 15. Részajánlattétel nem megengedett, tekintettel arra, hogy egy építési beruházás keretében elvégzendő felújítási munkához kapcsolódó műszaki ellenőri és lebonyolítói feladatról van szó, és az elvégzendő feladatok egymással is összefüggnek, illetve összehangolt munkát követelnek, így mind a kivitelezés során, mind a későbbi szavatossági, jótállási igények esetén a felelősségek elhatárolásának problematikája miatt a részajánlattétel megengedése a Megrendelő számára hátrányos helyzetet okozna, így a beszerzés részajánlati körökre történő megbontása gazdaságilag szakszerűtlen. A kivitelezést egy építési vállalkozó végzi, amellyel összefüggésben egy műszaki ellenőr igénybevétele indokolt. 16. A szerződés hatályba lépésének feltétele a Magyarország 2025. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2024. évi LXXIV. törvény 253. § (1) bekezdése alapján a törvény 254. § (3) bekezdése szerinti vélemény rendelkezésre állása (figyelemmel a tv. 253. § (4) - (5) bekezdéseire is). A vélemény miniszter általi megküldése esetén a hatályba lépés napja a vélemény Megrendelő általi kézhezvételét követő harmadik munkanap. Ha a vélemény az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldésekor már Ajánlatkérő rendelkezésére áll, akkor a hatályba lépés napja a szerződés aláírásának napja. A vélemény kézhezvételéről Megrendelő haladéktalanul (de legkésőbb a kézhezvételt követő 3. munkanapig, ha a vélemény a szerződéskötéskor már rendelkezésre áll, akkor legkésőbb a szerződéskötésig) tájékoztatja a Vállalkozót. Amennyiben a miniszter a véleményt a törvény által előírt határidőben nem küldi meg, abban az esetben a szerződés hatálybalépésének napja a törvény szerinti véleményezési határidő lejártának napja.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. §-a szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 238-817586 (2025-12-09)