JKA (1-2-3-4-5-6-7-TVM) típusú jegykiadó automaták L3 szintű üzemeltetés támogatása, JKA 4-5-6-7 garanciális javítása . Nyertes Ajánlattevő feladata a közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötésre kerülő szerződés hatálya alá tartozó JKA darabszámától függően azok üzemeltetése az alábbiak szerint: 1. üzemeltetési szolgáltatás feladatok teljesítése, melynek ellenértéke a közbeszerzési eljárásban megajánlott havi üzemeltetési díj (Ft /Üzemben lévő JKA/hó), valamint, 2. egyéb szolgáltatás feladatok, melyek Megrendelő igénye szerint egyedi megrendelés alapján kerülnek megrendelésre. Bővebb információ a közbeszerzési dokumentáció részét képező, azzal egyidejűleg közzétett műszaki leírásban található! Szerződéskötéskor csatolandó dokumentumok: - A nyertes ajánlattevőnek legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára és a teljesítés során rendelkeznie kell automaták javítására és szervizelésére vonatkozó ISO 9001, ISO 45001, ISO 14001 szabvány szerinti vagy azzal egyenértékű, az Európai Unió bármely tagállamában bejegyzett szervezettől származó érvényes tanúsítvánnyal. - Nyertes Ajánlattevőnek a tevékenységével kapcsolatos, vagy abból eredő károk megtérítésére általános és szolgáltatás felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, melynek mértéke legalább 100 millió Ft/év és legalább 50 millió Ft / káresemény. Nyertes Ajánlattevő a felelősségbiztosítást a szerződés teljes időtartama alatt köteles fenntartani. A biztosítást legkésőbb a szerződéskötés időpontjára meg kell kötni, illetve ki kell terjeszteni. - Nyertes Ajánlattevőnek Szerződéskötéskor gyártói nyilatkozatokat szükséges benyújtania: - Az üzemeltetéshez szükséges - jelenlegi - főbb részegységekre (bankjegykezelő; érmekezelő; hopper; nyomtató; touchscreen; POS terminál) és jelen beszerzési eljárásra vonatkozó, az Ajánlattevő részére kiállított alkatrészellátási gyártói nyilatkozattal, amelyben az eszköz gyártója (vagy képviselete) nyilatkozik arról, hogy Ajánlattevő nyertessége esetén legalább a szerződés időtartamára biztosítja Ajánlattevő folyamatos alkatrészellátását az eszközökhöz, valamint hardveres és szoftveres hibajavításhoz, illetve fejlesztési és integrációs szolgáltatásokhoz szükséges támogatást. - Nyertes Ajánlattevő Szerződéskötéskor köteles benyújtani az alábbi dokumentumokat: az eszköz gyártója (vagy annak hivatalos képviselete) által kiállított támogató nyilatkozatot, amelyben a gyártó (vagy képviselete) kötelezettséget vállal arra, hogy az üzemeltetéshez szükséges karbantartási, hibajavítási és egyéb üzemeltetési feladatok elvégzéséhez (vagy megkezdéséhez) az Ajánlattevőt támogatja, illetve részére a szükséges információkat, dokumentációkat, szoftveres és hardveres támogatást biztosítja. Amennyiben az adott eszköz(ök) a 48 hónapos gyártói jótállási időszakon belül vannak, az Ajánlattevőnek ezen időszakra vonatkozóan be kell nyújtania a gyártó (vagy a korábbi szállító, aki a gyártói jótállást biztosította) előzetes írásbeli engedélyét, amely alapján az üzemeltetési feladatokat az Ajánlattevő elvégezheti és a gyártói támogatás ezen eszközökre is kiterjed, és amely engedély kifejezetten rögzíti, hogy az Ajánlattevő által – a gyártó nyilatkozatának birtokában – végzett karbantartási, hibajavítási vagy egyéb üzemeltetési tevékenység nem minősül a jótállási feltételek megsértésének, és nem eredményez garanciavesztést. Ajánlattevőnek rendelkeznie kell a TVM automatához kapcsolódó back-office rendszer szoftver üzemeltetéséhez szükséges – jelenlegi – főbb szoftverkomponensekre és modulokra vonatkozóan az Ajánlattevő részére kiállított gyártói (vagy hivatalos képviseleti) támogatási nyilatkozattal, amelyben a szoftver gyártója (vagy képviselete) nyilatkozik arról, hogy az Ajánlattevő nyertessége esetén legalább a szerződés időtartama alatt biztosítja a szoftver folyamatos támogatását. Ajánlattevőnek rendelkeznie kell továbbá az üzemeltetéshez szükséges - jelenlegi - főbb részegységekre (bankjegykezelő; érmekezelő; nyomtató; POS terminál, kabinet vezérlő) és jelen beszerzési eljárásra vonatkozó, az Ajánlattevő részére kiállított alkatrészellátási gyártói nyilatkozattal, amelyben az eszköz gyártója (vagy képviselete) nyilatkozik arról, hogy Ajánlattevő nyertessége esetén legalább a szerződés időtartamára biztosítja Ajánlattevő folyamatos alkatrészellátását az eszközökhöz, valamint hardveres és szoftveres hibajavításhoz, illetve fejlesztési és integrációs szolgáltatásokhoz szükséges támogatást. Ajánlatkérő nem követeli meg azon automaták gyártójának támogatói nyilatkozatát, amely gyártó jogutód nélkül megszűnt, a gyártói támogatási tevékenység véglegesen lezárult. -Felhívjuk a Tisztelt Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy a fentiekben felsorolt dokumentumok a szerződés aláírásakor amennyiben nem állnak rendelkezésre, úgy az a szerződéskötéstől való visszalépést jelenti a Kbt. 131. § (4) bekezdés alapján és ebben az esetben ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlattevővel köt szerződést. -Továbbá felhívjuk a Tisztelt Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy az ajánlatban szükséges nyilatkozatot benyújtani a fentiekben felsorolt dokumentumok szerződéskötéskori rendelkezésre állásáról. Ajánlattevőnek az ajánlatában az alábbi dokumentumokat szükséges benyújtani: -Nyilatkozat a műszeres vizsgálati jogosultságról, -Nyilatkozat az MSZ HD 60364 szabványismeretről. Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3)-(4) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. Ajánlatkérő a megfelelőség igazolása tekintetében továbbá felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (4) bekezdésében foglaltakra.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2026-02-05.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2026-01-15.
Ajánlati felhívás (2026-01-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Jegykiadó automaták teljeskörű üzem. támogatása
Hivatkozási szám: EKR002399762025
Rövid leírás:

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: IT-szolgáltatások: tanácsadás, szoftverfejlesztés, internet és támogatás📦
A teljesítés helyével kapcsolatban egyéb korlátozások is fennállnak: Bárhol az adott országban
Leírás
Belső azonosító: EKR002399762025/1
A beszerzés leírása:
JKA mennyiségek típus szerinti megosztása a következő: JKA 1: készpénzes és bankkártyás fizetésre alkalmas jegykiadó automata: 58 db JKA 2: készpénzes és bankkártyás fizetésre alkalmas jegykiadó automata: 59 db JKA 3: kizárólag bankkártyás fizetésre alkalmas jegykiadó automata: 53 db JKA 4: készpénzes és bankkártyás fizetésre alkalmas jegykiadó automata: 12 db JKA 5: kizárólag bankkártyás fizetésre alkalmas jegykiadó automata: 5 db JKA 6: készpénzes és bankkártyás fizetésre alkalmas jegykiadó j automata: 363 db JKA 7: kizárólag bankkártyás fizetésre alkalmas jegykiadó automata: 115 db TVM: készpénzes és bankkártyás fizetésre alkalmas jegykiadó automata: 35 db A táblázat az eljárás eredményeképpen megkötésre kerülő, a Szerződés hatályba lépésekor tervezett üzemeltetésbe bevonásra kerülő automatákat tartalmazza. A Szerződés hatálya alatt az üzemben lévő automaták száma változhat. A Műszaki Leírás 1. számú almelléklete tartalmazza a Szerződés hatályba lépésekor üzemeltetésbe bevonni tervezett automaták számát és típusát , azonban a Szerződés hatálya alatt az üzemben lévő automaták száma +/-15%-kal változhat, mely változás nem minősül szerződésmódosításnak. Ajánlatkérő által meghatározott keretösszeg: nettó 1.750.000.000, Ft Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-áig azaz nettó 1.225.000.000, Ft-ig vállal lehívási kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Szerződés keretjellegéből adódóan Ajánlatkérő nem köteles a teljes keretösszegnek megfelelő ellenértékű szolgáltatás, feladat megrendelésére. Ajánlatkérő egyenletes lehívásokra nem kötelezett. Nyertes Ajánlattevő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a teljes nettó keretösszeg le nem hívásából eredő bevételkiesés Nyertes Ajánlattevő kockázata, amellyel kapcsolatban Nyertes Ajánlattevő semmilyen jogcímen nem jogosult Ajánlatkérő felé igénnyel fellépni

További információk:
Ajánlatkérő eseti megrendelés leadására a nettó keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb szerződés hatályba lépésétől számított 24 hónap utolsó napjáig jogosult.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország területe azzal, hogy Ajánlatkérő a konkrét teljesítési helyeket a Műszaki Leírásban határozta meg.
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 24 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. M/2.a) alkalmassági követelményre bemutatott szakemberek közül 1 fő szakember szakmai többlettapasztalata hónapban megadva (min. 0 max. 12 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 3. M/2.b) alkalmassági követelmény tekintetében megajánlott szakember szakmai többlettapasztalata (min. 0 max. 12 hónap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 90
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány alapján értékeli. Értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont (a 0 pont a legrosszabb, a 10 pont a legjobb érték). 1. értékelési szempont vonatkozásában fordított arányosítás az értékelés módszere. 2. és 3. értékelési szempont vonatkozásában az egyenes arányosítás az értékelés módszere.
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány alapján értékeli. Értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont (a 0 pont a legrosszabb, a 10 pont a legjobb érték). 1. értékelési szempont vonatkozásában fordított arányosítás az értékelés módszere. 2. és 3. értékelési szempont vonatkozásában az egyenes arányosítás az értékelés módszere.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország területe azzal, hogy Ajánlatkérő a konkrét teljesítési helyeket a Műszaki Leírásban határozta meg. BT-24 II.1.4) Közbeszerzés leírása folytatása:
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Gyorsított eljárás:
A MÁV jegykiadó automatái a vasúti közösségi közlekedés alapinfrastruktúrájának részei, üzemeltetésük ezért kiemelt stratégiai jelentőségű a közszolgáltatás folyamatosságának biztosításában. Az automaták kiesése vagy bizonytalan működése közvetlen bevételkiesést, utasjogi sérelmeket és az értékesítési rendszer ellenőrizhetőségének romlását eredményezné. A gyorsított eljárás alkalmazása azt fejezi ki, hogy az ajánlatkérő számára objektív sürgősség áll fenn, vagyis a jelenlegi működési helyzet nem lenne fenntartható. A szerződéskötés késedelme a vasúti közlekedés mindennapi működésében okozna zavart, amely országos szinten az utasáramlás hatékonyságát, a menetdíjbevételek biztonságát és az utasok kiszolgálásának minőségét is veszélyeztetné. Az automaták működéséhez kapcsolódó informatikai, karbantartási és értékesítési folyamatok integrált rendszert alkotnak, így a folyamatos üzemeltetés hiánya rendszerkockázatot jelentene. A jegykiadó automaták üzemeltetésében a működési stabilitás kiemelt jelentőségű, mivel egy ilyen stratégiai infrastruktúra folyamatos és zavartalan működése alapvető feltétele a közszolgáltatás biztosításának. A szerződés mihamarabbi megkötése (az előzmény szerződés hatályát veszti) tehát nem adminisztratív érdek, hanem a szolgáltatás fenntartásának alapfeltétele. A késedelem jogi és pénzügyi kockázatot is hordoz, különösen a bevételek, a karbantartási kötelezettségek és az utasokkal szembeni elszámoltathatóság tekintetében. A hatékony és gyors szerződéskötés garantálja, hogy az üzemeltetési feladatok zökkenőmentesen valósuljanak meg és a rendszer működése folyamatos maradjon.

Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-02-05 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-02-05 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Kbt. 68. § (1b) bekezdése szerint.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Kbt. 68. § (1), (1b), (1c) (4), (6) bekezdése és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2026-02-05 13:00:00 📅
Hely: Kbt. 68. § (1b) bekezdése szerint.
További információk:
Kbt. 68. § (1), (1b), (1c) (4), (6) bekezdése és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Specifikus éves forgalom
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja az egyszerű nyilatkozatot, az alkalmassági követelmények részletes adatait nem kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumban feltüntetni. Ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtaniuk az alkalmassági követelmény (P.1.) pontban előírt igazolásait. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést: P.1.) A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az Ajánlattevőnek csatolnia kell a cégszerűen (a képviseletre jogosult személy által) a felhívás feladásától visszafelé számított utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (készpénz és/vagy bankkártya elfogadására alkalmas jegykiadó automata üzemeltetés) származó árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. A Korm.r. 19.§ (5) bekezdése alapján: Ha az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az (1) bekezdés c) pontja szerinti árbevételi adatot azért nem tudja az ajánlatkérő által előírt teljes időszakra vonatkozóan megadni, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének megkezdését követő időszakra vonatkozó árbevételi adattal jogosult igazolni. A később létrejött gazdasági szereplők vonatkozásában az ajánlatkérő nem határoz meg a minden ajánlattevő, tekintetében irányadótól eltérő árbevételi követelményt. A Korm.r. 19.§ (3) bek. alapján, ha az ajánlattevő a 19.§ (1) bek. c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, úgy a P.1.) pontban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni a P.1.) pontban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A Kbt. 65.§ (6) bek. alapján a P.1.) pont szerinti követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely már szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ban foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Az alkalmasság igazolására szolgáló valamennyi dokumentumot egyszerű másolatban is elegendő benyújtani. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P/1 Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az előző három mérlegfordulóval lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgyából származó (készpénz és/vagy bankkártya elfogadására alkalmas jegykiadó automata üzemeltetés) általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele nem éri el összesen legalább a nettó 918.750.000 Ft értéket
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Az EEKD-val történő előzetes igazolás során – a Kbt. 67. § (1)-(3), a Kr. 1. § (1) és 2. § (5) bek-nek megfelelően – AK elfogadja a gazdasági szereplő (AT, kapacitást biztosító szervezet) egyszerű nyilatkozatát is azzal, hogy az EEKD-ban elegendő a IV. rész α pont kitöltése. Az alábbi dokumentumok benyújtása kizárólag az előzetes igazolást követően kötelező AK erre vonatkozó kifejezett felhívására a Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján kötelező: M.1) A Kr.21. § (3) bek. a) pontja alapján AT csatolja az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett készpénz és bankkártya elfogadására alkalmas jegykiadó automata üzemeltetésére vonatkozó megvalósult szerződései (referenciái) ismertetését, amely tartalmazza legalább az alábbi adatokat: • szerződést kötő másik fél neve, címe; • teljesítés ideje: kezdő és befejező időpont (év, hónap, nap) (olyan részletességgel, hogy az alkalmassági követelménynek való megfelelőség megállapítható legyen); • a szolgáltatás tárgya és mennyisége (olyan részletességgel, hogy az alkalmassági követelménynek való megfelelőség megállapítható legyen), • nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. • Amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az igazolásban vagy nyilatkozatban az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Ha az alkalmasság igazolása az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával történik, a nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a szerződést kötő másik fél vitatja-e a teljesítés szerződésszerűségét vagy – amennyiben a gazdasági szereplő erről nyilatkozott – azt a körülményt, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége nem áll fenn. A ref.-át a Kr. 22. § (1) bek. szerint kell igazolni. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Az ajánlatkérő köteles elfogadni azon megvalósult teljesítések igazolását is, amelyek esetén bár szerződésszegés történt, de a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége – a szerződést kötő másik fél által nem vitatottan – nem áll fenn. Ajánlatkérő az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során kizárólag a vizsgált időszak (az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónap) alatt teljesített (befejezett), de legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 72 hónapon belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. Az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során nem vehető figyelembe olyan szolgáltatás, amelynek teljesítése a vizsgált időszaknál korábbi vagy későbbi időpontban fejeződött be. Az alkalmassági előírás igazolása során a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11)-(12) bekezdései megfelelően alkalmazhatók, illetve alkalmazandók. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az Ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás megküldésének napjától visszafelé számított három évben (azaz megelőző 36 hónapban) befejezett de legfeljebb 6 éven belül (72 hónap) megkezdett szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített legalább 350 darab készpénz és bankkártya elfogadására alkalmas, legalább 12 hónapot lefedő egybefüggő időszakra vonatkozó közösségi közlekedést kiszolgáló jegykiadó automaták üzemeltetésére vonatkozó referenciával. Az alkalmasság legfeljebb 2 db szerződés bemutatásával teljesíthető. Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (10) bek. alapján előírja, hogy bizonyos alapvető fontosságú feladatokat maga az ajánlattevő vagy - közös ajánlattétel esetén - a közös ajánlattevők egyike végezhet csak el. Ajánlatkérő számára alapvető fontosságú feladatok: üzemeltetési vezetői tevékenység, hibabejelentések fogadása, hibaelhárítás, ütemezett karbantartás, rongálások javítása, cserealkatrészek biztosítása. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy ebben az esetben az e feladatokra vonatkozó, a Kbt. 65. § (9) bekezdés szerinti alkalmassági feltételek igazolásához a Kbt. 65. § (7) bekezdéstől eltérően nem támaszkodhat az ajánlattevő más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó. Közösségi közlekedést kiszolgáló jegykiadó automata alatt közösségi közlekedési díjtermékek vásárlását lehetővé tevő jegyértékesítő eszközt ért az Ajánlatkérő, amely a jegyértékesítés során a felhasználó számára mind készpénzes, mind bankkártyás fizetési lehetőséget biztosít, így mindkét fizetési mód alkalmazható. Üzemeltetés: a közösségi közlekedést kiszolgáló jegykiadó automaták olyan működtetési rendje, amely legalább heti 5 napon keresztül, napi legalább 8 órában biztosítja az eszközök zavartalan működését. Közösségi közlekedés: közérdeket szolgáló nyilvános személyszállítási szolgáltatás, amelyet az állam vagy önkormányzat közszolgáltatásként működtet és amelyet menetrend szerint, előre meghatározott útvonalakon, díjszabással a felhasználók számára hozzáférhető módon nyújtanak.

Kiválasztási szempont: Releváns oktatási és szakmai képesítések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja az egyszerű nyilatkozatot, az alkalmassági követelmények részletes adatait nem kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumban feltüntetni. Ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtaniuk az alkalmassági követelmény (M.2.) pontban előírt igazolásait. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést: Az ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettségük és/vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát és rendelkezésre állási nyilatkozatát akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó: -Ajánlattevőnek csatolnia kell a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja tekintetében tett nyilatkozatát a bemutatott szakemberekről (EKR űrlap kitöltésével benyújtandó nyilatkozat), - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok másolata, - szakmai önéletrajz részletesen - olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen, melyből kiderül: a) releváns képzettség és megszerzésének időpontja (év, hónapban megadva), b) az ajánlattételi határidőig megszerzett tapasztalat időtartama (kezdete és vége év, hónapban megadva),teljes hónap c) szakember jelenlegi munkahelyének megnevezése - a szakemberek által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata, mely tartalmazza a szakember nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy Ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében az Ajánlattevő által megjelölt pozícióban részt vesz és rendelkezésre áll. Az ismertetés/igazolás tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/2.a) Alkalmatlan az Ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább 3 fő középfokú végzettséggel rendelkező szakemberrel, aki az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónapban legalább 24 hónap tapasztalattal rendelkezik készpénz- és bankkártya elfogadásra alkalmas jegykiadó automaták karbantartása és szervizelése terén. A szakmai gyakorlat igazolása körében az időben párhuzamos szakmai tapasztalatok nem adandók össze. M/2.b) Alkalmatlan az Ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő középfokú villanyszerelői végzettségű (vagy azzal egyenértékű) szakemberrel, aki rendelkezik a 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet és a 27/2020. (VII. 16.) ITM rendelet által előírt villamos biztonsági felülvizsgálati szakképesítéssel (vagy azzal egyenértékű), valamint az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban, legalább 24 hónap tapasztalattal rendelkezik készpénz és bankkártya elfogadására alkalmas jegykiadó automaták telepítésére és üzemeltetésére vonatkozó gyakorlattal. A szakmai gyakorlat igazolása körében az időben párhuzamos szakmai tapasztalatok nem adandók össze. A Kbt. 65. § (6) bekezdés szerint előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. A szakemberek többlettapasztalatára vonatkozó minőségi értékelési szempontokhoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzése érdekében a szakember önéletrajzát teljes körűen (mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) szükséges ajánlattevőknek már az ajánlatban benyújtaniuk, tekintettel a Kbt. 69. § (7) bekezdés utolsó mondatára. A szakemberek közötti átfedés nem megengedett.

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet létrehozását (projekttársaság) kizárja. BT-77) folytatása: A Kbt. 27/A. § alapján Ajánlatkérő elfogadja és feldolgozza az olyan elektronikus számlá(ka)t, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. Elektronikus számla benyújtása esetén az elektronikus számlának meg kell felelnie az Áfa tv. 175. §-ában foglaltaknak. BT-70) folytatása: Hibás teljesítés: A hibás teljesítési kötbér mértéke a kötbéralap 20 %-a/alkalom. Üzemeltetési szolgáltatás, feladat esetén a hibás teljesítési kötbér alapja: a szerződésszegéssel érintett JKA-ra vonatkozóan a Megrendelő által a Közreműködőnek a szerződésszegést megelőző hónapban megfizetett havi nettó üzemeltetési díj. Üzemeltetési szolgáltatás feladat esetén a hibás teljesítési kötbér alapja: a szerződésszegéssel érintett JKA-ra vonatkozóan a Megrendelő által a Közreműködőnek a szerződés hatálybalépést követő első hónapban az összes üzemeltetésben szereplő automaták nettó üzemeltetési díjának 70%-a. Nem üzemeltetési szolgáltatás, feladat esetén a hibás teljesítési kötbér alapja: a szerződésszegéssel érintett megrendelt szolgáltatások, feladatok (a szerződésszegéssel érintett eseti megrendelés) nettó díja.A kötbér maximuma a kötbéralap 20 %-a. Meghiúsulási kötbér: Üzemeltetési szolgáltatás, feladat meghiúsulása esetén a meghiúsulási kötbér: a szerződésszegéssel JKA-ra vonatkozóan az adott típusú eszközre irányadó havi üzemeltetési díj összege. Nem üzemeltetési szolgáltatás, feladat meghiúsulása esetén a meghiúsulási kötbér: a meghiúsulással érintett szolgáltatás, feladat 25 %-a. A teljes Szerződés meghiúsulása esetén a meghiúsulási kötbér a Szerződés időszaka alatt a Szerződés teljes nettó keretösszegéből fel nem használt rész 25 %-a. Jótállás: 12 hónap További részletek a szerződés tervezetben.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni

Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő az alábbiak szerint előírja ajánlati biztosíték nyújtását jelen közbeszerzési eljárásban: A Kbt. 54. § alapján Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, melyet az ajánlattételi határidő lejártáig kell rendelkezésre bocsátani. Az ajánlati biztosíték összegszerűen meghatározott mértéke:17 500 000 Ft Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség idejére kell érvényesnek lennie, az az ajánlati kötöttség megtartását biztosítja. Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az alábbi módok egyikén: -az Raiffeisen Banknál kévő 12001008 - 00135665 - 00100001 számú számlájára az ajánlattételi határidő lejártáig készpénz átutalási megbízással vagy átutalással; -feltétel nélküli, visszavonhatatlan pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával; -biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. Ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy a biztosítékot az Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta, az ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása az alábbi módokon lehetséges: -készpénz átutalással való teljesítése esetén a banki terhelési értesítő (bankszámlakivonat); -pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garanciával/készfizető kezességgel való teljesítés esetén az garancia/kezességvállaló nyilatkozat eredeti példánya a Kbt. 47. § (2a) bekezdése alapján; -biztosítási szerződéssel való teljesítés esetén a kötelezvény eredeti példánya a Kbt. 47. § (2a) bekezdése alapján. A befizetést/átutalást igazoló dokumentumot, garancia nyilatkozatot/kezességvállaló nyilatkozatot vagy biztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvényt az ajánlattevő köteles benyújtani a Kbt. 41/A. §-a alapján. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 54. § (5) bekezdése szerint kerül visszafizetésre. Ha az ajánlattevő az ajánlatát az ajánlati kötöttség ideje alatt visszavonja vagy a szerződés megkötése az ajánlattevő érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, az ajánlati biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg, kivéve a 131. § (9) bekezdése szerinti esetben. A Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pontja alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátja rendelkezésre. Az ajánlati biztosíték nem válik szerződést biztosító mellékkötelezettséggé. A Kbt. 35. § (5) bekezdése alapján a közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [54. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. Az ajánlati biztosíték érvényességi idejének az ajánlati kötöttség beálltától az ajánlati kötöttség lejártának napján 24:00 óráig kell fennállnia. Amennyiben az ajánlati kötöttség lejárata munkaszüneti nap, úgy a Kbt. 48. § (3) bekezdése alapján a következő munkanapon jár le. Az ajánlati kötöttség meghosszabbítása esetén a biztosítékra a Kbt. 54. § (7) bekezdésében foglaltak az irányadóak.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, az elszámolás, a számlázás és a kifizetés pénzneme a magyar forint (HUF). Ajánlatkérő az ellenértékét saját forrásból biztosítja. Ajánlatkérő előleget nem biztosít és az előre fizetés sem megengedett. A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza. AK hivatkozik a Kbt. 27/A. §-ra. Előteljesítés megengedett. A számlák kiállítására és megfizetésére a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bekezdéseiben, valamint a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározottak alkalmazandók. Az ellenszolgáltatás kifizetés magyar forintban (HUF) történik. A szerződés ellenértéke tartalmazza a szerződés teljesítésével kapcsolatban felmerülő összes költséget (pl. vám, adók, díjak, illetékek, egyéb költségek), de nem tartalmazza az általános forgalmi adót, valamint a beszerzési díjat. A finanszírozási, fizetési feltételek pontos leírását a szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, az elszámolás, a számlázás és a kifizetés pénzneme a magyar forint (HUF). Ajánlatkérő az ellenértékét saját forrásból biztosítja. Ajánlatkérő előleget nem biztosít és az előre fizetés sem megengedett. A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza. AK hivatkozik a Kbt. 27/A. §-ra. Előteljesítés megengedett. A számlák kiállítására és megfizetésére a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bekezdéseiben, valamint a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározottak alkalmazandók. Az ellenszolgáltatás kifizetés magyar forintban (HUF) történik. A szerződés ellenértéke tartalmazza a szerződés teljesítésével kapcsolatban felmerülő összes költséget (pl. vám, adók, díjak, illetékek, egyéb költségek), de nem tartalmazza az általános forgalmi adót, valamint a beszerzési díjat. A finanszírozási, fizetési feltételek pontos leírását a szerződéstervezet tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: Üzemeltetési szolgáltatás, feladat esetén a késedelmi kötbér alapja: a szerződésszegéssel érintett JKA-ra vonatkozóan a Megrendelő által a Közreműködőnek a szerződésszegést megelőző hónapban megfizetett havi nettó üzemeltetési díj. Üzemeltetési szolgáltatás feladat esetén a késedelmi teljesítési kötbér alapja: a szerződésszegéssel érintett JKA-ra vonatkozóan a Megrendelő által a Közreműködőnek a szerződés hatálybalépést követő első hónapban az összes üzemeltetésben szereplő automaták nettó üzemeltetési díjának 70%-a. Késedelmi kötbér órákban meghatározott reakcióidő esetén: minden késedelmesen megkezdett órát követően 50.000,- Ft/óra. Nem üzemeltetési szolgáltatás, feladat esetén a késedelmi kötbér alapja: a szerződésszegéssel érintett megrendelt szolgáltatások, feladatok (a szerződésszegéssel érintett eseti megrendelés) nettó díja. A késedelmi kötbér mértéke minden késedelemmel érintett naptári nap után a kötbéralap 1,5 %-a, de legfeljebb a kötbéralap 20%-a

Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A gazdasági szereplő helyzetére vonatkozó indokok
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
+ még 18
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés szerint jár el. A Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról értelmében az eljárásban nem lehet ajánlattevő a) orosz állampolgár, vagy oroszországi lakóhelyű/székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv; b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely szervezet rendelkezik; vagy c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el; ideértve a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozókat, szállítókat vagy szervezeteket, amelyeknek a kapacitásait a közbeszerzési irányelvek értelmében igénybe veszik. Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (1) és 3. § (1) bekezdése szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD), közös ajánlattétel esetén minden közös ajánlattevőre kiterjedően. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62.§-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtania. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy kérjük nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot szíveskedjenek az ajánlat részeként benyújtani (321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 13. §). Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) szerinti tilalom személyi hatálya saját magára, valamint az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozóra, szállítóra vagy kapacitást biztosító szervezetre kiterjed-e vagy sem. A bírálati szakasz során, ha ajánlatkérő megállapítja az ajánlatban benyújtott nyilatkozat alapján, hogy ajánlattevő a tilalom hatálya alá tartozik, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani. Amennyiben az ajánlattevő a nyilatkozatot nem, vagy hiányos tartalommal nyújtja be, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében köteles felhívni ajánlattevőt a hiányosságok orvoslására, amennyiben ez sikertelen, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontjára alapozva érvénytelenné nyilvánítani. Ha az ajánlattevő által az eljárásban már bejelentett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezettel összefüggésben kerül megállapításra a tilalom személyi hatálya alá tartozás, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében hívhatja fel az ajánlattevőt az érintett szervezet, személy cseréjére, a hiánypótlási felhívásban foglaltak nem teljesítése pedig az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont szerinti érvénytelenségét vonja maga után. A kizáró okok igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-7. §-aira tekintettel kell eljárni. Utólagos igazolás: Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására ajánlattevő köteles a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 8. §, 10. §, 12. §-16. § szerint igazolni a kizáró okok fenn nem állását. A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozat(ok) keltezése a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (7) bekezdése szerint történik. Ajánlatkérő a Kbt. 64. §-a szerint jár el. A kizáró okok fenn nem állásának igazolása során a Kbt. 41/A. §, 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (9), 3. § (3)-(6) és a Kbt. 69. § (11a) bekezdéseire figyelemmel kell eljárni. Kötelezően EKR-ben benyújtandó elektronikus űrlapok: Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja, Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja, Kbt. 67. § (4) bekezdés, folyamatban levő változásbejegyzési eljárás tekintetében, EEKD. Közös ajánlattétel esetén a vezető tag a kötelezően EKR-en keresztül benyújtandó elektronikus űrlapokat saját maga, valamint a konzorciumi tagok vonatkozásában nyújtja be. A papír alapon aláírt, beszkennelt és felcsatolt nyilatkozatokra nem vonatkozik a Kbt. 41/A. § (5) bekezdése szerinti meghatalmazás. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pontjára vonatkozóan ia) a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka) alpontja tekintetében nem szükséges igazolás vagy nyilatkozat benyújtása, a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő azt ellenőrzi, hogy valóban Magyarországon bejegyzett gazdasági szereplőről van szó; ib) * a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező nyilatkozata, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)–b) d), e) vagy g) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)–b) d), e) vagy g) alpontja szerinti jellege és mértéke bemutatását tartalmazza;

A Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. §-aiban rögzítettek…
… szerint. BT-67(a): A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet BT-67(b) folytatása: ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)–b) d), e) vagy g) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni; ic) a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjára vonatkozóan az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező nyilatkozata arról, hogy vane olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben, illetve részvételre jelentkezőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező azt nyilatkozatban megnevezi (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn;
1.közbeszerzés tárgyának és speciális jellegének természetéből adódóan részajánlattételi lehetőség biztosítása nem releváns. A szolgáltatások műszakilag nem szétválasztható tevékenységek, ezt egy szállítónak szükséges elvégeznie, így a részajánlatokra bontás nem lehetséges. 2.Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárás keretében meghatározott típusú automaták gyártója alatt azon gazdasági szereplőt érti, aki az adott berendezés (automata) jelenlegi életciklus-szakaszában meghatározza annak jelenleg üzemeltetésre alkalmas műszaki állapotát/konfigurációját, különös tekintettel a vezérlőrendszereire, integrált működésére, valamint a berendezés működését meghatározó műszaki-technológiai megoldások összességére, függetlenül attól, hogy a berendezés fizikai (eredeti szerkezeti) alapja korábbi gyártási időszakból/másik gyártótól származik. 3. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni. 4. Ajánlatkérő a Kbt. 45. § (1) bek. alkalmazása tekintetében munkaidőnek: hétfőtől csütörtökig 9-16 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap, szombaton 9-12 óráig terjedő időintervallumot tekinti. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatosan a közép-európai idő az irányadó. 5. Az ajánlati kötöttség 30 nap az ajánlattételi határidő lejártától számítottan. 6.Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül kell benyújtani. 7. Az ajánlatba a Kbt. 66. § (5) és 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 11. § (1) bekezdése szerinti felolvasólapot (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) kell csatolni. 8. AT-nek (közös ATk-nek) az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2), (5), (6) szerint, a Kbt. 66.§ (6) esetében nemlegesen is. Az eljárás során a kommunikáció a Kbt. 41/A. § és Kbt. 41/C. § szerint történik. 9. Az ajánlatban szereplő dokumentumok benyújthatók az EKR rendszerben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy - amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában. 10. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) szerinti tilalom személyi hatálya saját magára, valamint az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozóra, szállítóra vagy kapacitást biztosító szervezetre kiterjed-e vagy sem. A bírálati szakasz során, ha ajánlatkérő megállapítja az ajánlatban benyújtott nyilatkozat alapján, hogy ajánlattevő a tilalom hatálya alá tartozik, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani. Amennyiben az ajánlattevő a nyilatkozatot nem, vagy hiányos tartalommal nyújtja be, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében köteles felhívni ajánlattevőt a hiányosságok orvoslására, amennyiben ez sikertelen, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontjára alapozva érvénytelenné nyilvánítani. Ha az ajánlattevő által az eljárásban már bejelentett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezettel összefüggésben kerül megállapításra a tilalom személyi hatálya alá tartozás, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében hívhatja fel az ajánlattevőt az érintett szervezet, személy cseréjére, a hiánypótlási felhívásban foglaltak nem teljesítése pedig az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont szerinti érvénytelenségét vonja maga után. 11.Az ajánlathoz csatolni szükséges az alábbi dokumentumokat: -Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy kérjük nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot szíveskedjenek az ajánlat részeként benyújtani (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. §). - Felhívjuk a Tisztelt Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy a minőségi értékelési szempont tekintetében bemutatni kívánt szakember szakmai többlettapasztalata alátámasztásául, már az ajánlat benyújtásakor szükséges csatolni a szakember szakmai önéletrajzát, rendelkezésre állási nyilatkozatát és a végzettséget igazoló okiratok egyszerű másolatát. Továbbá felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a szakember megajánlás vállalása esetén a minőségi értékelési szempontra bemutatni kívánt szakember nevét az ajánlatban kötelező feltüntetni, annak elmulasztása a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontjára figyelemmel az ajánlat érvénytelenségét eredményezi 12. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. § rendelkezései szerint biztosítja. 13. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. 14. Ajánlatkérő jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdését, az alacsony ár vizsgálatát és az ajánlatok bírálatát – az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján – az ajánlatok értékelését követően végzi el, az értékelési sorrendben legkedvezőbb és az azt követő egy vagy több legkedvezőbb Ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot. 15. FAKSZ: Borsó-Mórocz Nikolett, lajstromszám:00470, FAKSZ helyettes: dr.Mezősi-Keszericze Andrea, lajstromszám:00830 16. Ajánlatkérő a TED-en megjelent felhívást tekinti irányadónak. Az ajánlatot a gazdasági szereplőnek az Útmutatóban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania (Kbt. 66. § (1)). Az eljárás nyelve magyar, a magyar nyelven kívül más nyelven nem nyújtható be ajánlat. 17. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas. 18. AK a felhívásban a Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősítéséhez képest a szerződés teljesítésére való pénzügyi (közbeszerzés tárgyából származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele), műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit (hivatkozás meghatározott szolgáltatásra (M.1) és releváns oktatási és szakmai képesítések (M.2)) és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 19. Az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét, amelynek teljesítéséhez az AT AV-t kíván igénybe venni, és az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert AV-kat 19) AK felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII.19.) Korm.r. 8/A. §- ában foglaltakra (közös ajánlattétel esetén a nyertes ajánlattevők kötelesek legkésőbb a szerződéskötés időpontjában tájékoztatni az ajánlatkérőt a szerződéses ellenszolgáltatásból történő részesedésük tervezett értékéről). 20. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé többváltozatú ajánlat benyújtását. 21. AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bek, Kbt. 35. §(2a) bek, Kbt. 65. § (12) bek., valamint a KD rendelkezései alapján vizsgálja. 22. Az eljárás nyelve a magyar. Ha az ajánlatban valamely dokumentum nem magyar nyelven került csatolásra, úgy azt az AT magyar nyelvű fordításban is köteles benyújtani. AK AT általi fordítást elfogadja. 23.AK felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII.19.) Korm.r. 8/A. §- ában foglaltakra (közös ajánlattétel esetén a nyertes ajánlattevők kötelesek legkésőbb a szerződéskötés időpontjában tájékoztatni az ajánlatkérőt a szerződéses ellenszolgáltatásból történő részesedésük tervezett értékéről). 24. Jelen eljárásban a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. – a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés a) pontja szerinti döntés alapján - a Kbt. 3. § 26. és a 3. § 14 pontjai szerint központi beszerző szervként, járulékos közbeszerzési szolgáltatást nyújtóként jár el. 25. Szakmai ajánlat:Ajánlattevőnek Részletes árazótáblát szükséges benyújtania a közbeszerzési dokumentumokban részletezett tartalommal. AK felhívja a figyelmet, hogy a szakmai ajánlat teljes hiánya nem hiánypótolható hiányosság. A szakmai ajánlat egészének be nem nyújtása az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után!

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 012-037222 (2026-01-15)
Ajánlati felhívás (2026-01-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
JKA (1-2-3-4-5-6-7-TVM) típusú jegykiadó automaták L3 szintű üzemeltetés támogatása, JKA 4-5-6-7 garanciális javítása . Nyertes Ajánlattevő feladata a közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötésre kerülő szerződés hatálya alá tartozó JKA darabszámától függően azok üzemeltetése az alábbiak szerint: 1. üzemeltetési szolgáltatás feladatok teljesítése, melynek ellenértéke a közbeszerzési eljárásban megajánlott havi üzemeltetési díj (Ft /Üzemben lévő JKA/hó), valamint, 2. egyéb szolgáltatás feladatok, melyek Megrendelő igénye szerint egyedi megrendelés alapján kerülnek megrendelésre. Bővebb információ a közbeszerzési dokumentáció részét képező, azzal egyidejűleg közzétett műszaki leírásban található! Szerződéskötéskor csatolandó dokumentumok: - A nyertes ajánlattevőnek legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára és a teljesítés során rendelkeznie kell automaták javítására és szervizelésére vonatkozó ISO 9001, ISO 45001, ISO 14001 szabvány szerinti vagy azzal egyenértékű, az Európai Unió bármely tagállamában bejegyzett szervezettől származó érvényes tanúsítvánnyal. - Nyertes Ajánlattevőnek a tevékenységével kapcsolatos, vagy abból eredő károk megtérítésére általános és szolgáltatás felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, melynek mértéke legalább 100 millió Ft/év és legalább 50 millió Ft / káresemény. Nyertes Ajánlattevő a felelősségbiztosítást a szerződés teljes időtartama alatt köteles fenntartani. A biztosítást legkésőbb a szerződéskötés időpontjára meg kell kötni, illetve ki kell terjeszteni. - Nyertes Ajánlattevőnek Szerződéskötéskor gyártói nyilatkozatokat szükséges benyújtania: - Az üzemeltetéshez szükséges - jelenlegi - főbb részegységekre (bankjegykezelő; érmekezelő; nyomtató; POS terminál, kabinet vezérlő) és jelen beszerzési eljárásra vonatkozó, az Ajánlattevő részére kiállított alkatrészellátási gyártói nyilatkozattal, amelyben az eszköz gyártója (vagy képviselete) nyilatkozik arról, hogy Ajánlattevő nyertessége esetén legalább a szerződés időtartamára biztosítja Ajánlattevő folyamatos alkatrészellátását az eszközökhöz, valamint hardveres és szoftveres hibajavításhoz, illetve fejlesztési és integrációs szolgáltatásokhoz szükséges támogatást. - Nyertes Ajánlattevő Szerződéskötéskor köteles benyújtani az alábbi dokumentumokat: az eszköz gyártója (vagy annak hivatalos képviselete) által kiállított támogató nyilatkozatot, amelyben a gyártó (vagy képviselete) kötelezettséget vállal arra, hogy az üzemeltetéshez szükséges karbantartási, hibajavítási és egyéb üzemeltetési feladatok elvégzéséhez (vagy megkezdéséhez) az Ajánlattevőt támogatja, illetve részére a szükséges információkat, dokumentációkat, szoftveres és hardveres támogatást biztosítja. Amennyiben az adott eszköz(ök) a 48 hónapos gyártói jótállási időszakon belül vannak, az Ajánlattevőnek ezen időszakra vonatkozóan be kell nyújtania a gyártó (vagy a korábbi szállító, aki a gyártói jótállást biztosította) előzetes írásbeli engedélyét, amely alapján az üzemeltetési feladatokat az Ajánlattevő elvégezheti és a gyártói támogatás ezen eszközökre is kiterjed, és amely engedély kifejezetten rögzíti, hogy az Ajánlattevő által – a gyártó nyilatkozatának birtokában – végzett karbantartási, hibajavítási vagy egyéb üzemeltetési tevékenység nem minősül a jótállási feltételek megsértésének, és nem eredményez garanciavesztést. Ajánlattevőnek rendelkeznie kell a TVM automatához kapcsolódó back-office rendszer szoftver üzemeltetéséhez szükséges – jelenlegi – főbb szoftverkomponensekre és modulokra vonatkozóan az Ajánlattevő részére kiállított gyártói (vagy hivatalos képviseleti) támogatási nyilatkozattal, amelyben a szoftver gyártója (vagy képviselete) nyilatkozik arról, hogy az Ajánlattevő nyertessége esetén legalább a szerződés időtartama alatt biztosítja a szoftver folyamatos támogatását. Ajánlattevőnek rendelkeznie kell továbbá az üzemeltetéshez szükséges - jelenlegi - főbb részegységekre (bankjegykezelő; érmekezelő; nyomtató; POS terminál, kabinet vezérlő) és jelen beszerzési eljárásra vonatkozó, az Ajánlattevő részére kiállított alkatrészellátási gyártói nyilatkozattal, amelyben az eszköz gyártója (vagy képviselete) nyilatkozik arról, hogy Ajánlattevő nyertessége esetén legalább a szerződés időtartamára biztosítja Ajánlattevő folyamatos alkatrészellátását az eszközökhöz, valamint hardveres és szoftveres hibajavításhoz, illetve fejlesztési és integrációs szolgáltatásokhoz szükséges támogatást. Ajánlatkérő nem követeli meg azon automaták gyártójának támogatói nyilatkozatát, amely gyártó jogutód nélkül megszűnt, a gyártói támogatási tevékenység véglegesen lezárult. -Felhívjuk a Tisztelt Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy a fentiekben felsorolt dokumentumok a szerződés aláírásakor amennyiben nem állnak rendelkezésre, úgy az a szerződéskötéstől való visszalépést jelenti a Kbt. 131. § (4) bekezdés alapján és ebben az esetben ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlattevővel köt szerződést. -Továbbá felhívjuk a Tisztelt Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy az ajánlatban szükséges nyilatkozatot benyújtani a fentiekben felsorolt dokumentumok szerződéskötéskori rendelkezésre állásáról. Ajánlattevőnek az ajánlatában az alábbi dokumentumokat szükséges benyújtani: -Nyilatkozat a műszeres vizsgálati jogosultságról, -Nyilatkozat az MSZ HD 60364 szabványismeretről. Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3)-(4) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. Ajánlatkérő a megfelelőség igazolása tekintetében továbbá felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (4) bekezdésében foglaltakra.

Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-02-10 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-02-10 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2026-02-10 13:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
BT-24 (II.1.4) mezőben a következő változás történt: A következő helyett:- Nyertes Ajánlattevőnek Szerződéskötéskor gyártói nyilatkozatokat szükséges benyújtania: - Az üzemeltetéshez szükséges - jelenlegi - főbb részegységekre (bankjegykezelő; érmekezelő; hopper; nyomtató; touchscreen; POS terminál) és jelen beszerzési eljárásra vonatkozó, az Ajánlattevő részére kiállított alkatrészellátási gyártói nyilatkozattal, amelyben az eszköz gyártója (vagy képviselete) nyilatkozik arról, hogy Ajánlattevő nyertessége esetén legalább a szerződés időtartamára biztosítja Ajánlattevő folyamatos alkatrészellátását az eszközökhöz, valamint hardveres és szoftveres hibajavításhoz, illetve fejlesztési és integrációs szolgáltatásokhoz szükséges támogatást. Helyesen: - Nyertes Ajánlattevőnek Szerződéskötéskor gyártói nyilatkozatokat szükséges benyújtania: - Az üzemeltetéshez szükséges - jelenlegi - főbb részegységekre (bankjegykezelő; érmekezelő; nyomtató; POS terminál, kabinet vezérlő) és jelen beszerzési eljárásra vonatkozó, az Ajánlattevő részére kiállított alkatrészellátási gyártói nyilatkozattal, amelyben az eszköz gyártója (vagy képviselete) nyilatkozik arról, hogy Ajánlattevő nyertessége esetén legalább a szerződés időtartamára biztosítja Ajánlattevő folyamatos alkatrészellátását az eszközökhöz, valamint hardveres és szoftveres hibajavításhoz, illetve fejlesztési és integrációs szolgáltatásokhoz szükséges támogatást.

Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2026-01-27 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Feb 05 12:00:00 CET 2026 Helyesen: Tue Feb 10 12:00:00 CET 2026
Az eredeti közleményben javítandó szöveg Mint: Az eredeti közleményben javítandó szöveg Új érték
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Feb 05 13:00:00 CET 2026 Helyesen: Tue Feb 10 13:00:00 CET 2026
Egyéb kiegészítő információk
A felhívás II.1.4.) pontjának pontosítása szükséges, továbbá az ajánlattételi határidő került módosításra (BT-131)
A változtatás fő oka: Ajánlatkérő szervezet általi hiba javítása
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 37222-2026
Forrás: OJS 2026/S 020-065131 (2026-01-28)
Ajánlati felhívás (2026-02-10) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-02-17 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-02-17 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2026-02-17 13:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Feb 10 12:00:00 CET 2026 Helyesen: Tue Feb 17 12:00:00 CET 2026
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2026-02-06 📅
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Feb 10 13:00:00 CET 2026 Helyesen: Tue Feb 17 13:00:00 CET 2026
Egyéb kiegészítő információk
A kiegészítő tájékoztatásban foglaltakra való tekintettel az ajánlattételi határidő módosítása szükséges.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 37222-2026
Forrás: OJS 2026/S 029-097570 (2026-02-10)
Ajánlati felhívás (2026-02-17) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-02-24 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-02-24 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2026-02-24 13:00:00 📅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja az egyszerű nyilatkozatot, az alkalmassági követelmények részletes adatait nem kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumban feltüntetni. Ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtaniuk az alkalmassági követelmény (M.2.) pontban előírt igazolásait. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést: Az ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettségük és/vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát és rendelkezésre állási nyilatkozatát akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó: -Ajánlattevőnek csatolnia kell a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja tekintetében tett nyilatkozatát a bemutatott szakemberekről (EKR űrlap kitöltésével benyújtandó nyilatkozat), - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok másolata, - szakmai önéletrajz részletesen - olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen, melyből kiderül: a) releváns képzettség és megszerzésének időpontja (év, hónapban megadva), b) az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónapban megszerzett tapasztalat időtartama (kezdete és vége év, hónapban megadva),teljes hónap c) szakember jelenlegi munkahelyének megnevezése - a szakemberek által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata, mely tartalmazza a szakember nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy Ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében az Ajánlattevő által megjelölt pozícióban részt vesz és rendelkezésre áll. Az ismertetés/igazolás tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/2.a) Alkalmatlan az Ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább 3 fő középfokú végzettséggel rendelkező szakemberrel, aki az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónapban legalább 24 hónap tapasztalattal rendelkezik készpénz- és bankkártya elfogadásra alkalmas jegykiadó automaták karbantartása és szervizelése terén. A szakmai gyakorlat igazolása körében az időben párhuzamos szakmai tapasztalatok nem adandók össze. M/2.b) Alkalmatlan az Ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő középfokú villanyszerelői végzettségű (vagy azzal egyenértékű) szakemberrel, aki rendelkezik a 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet és a 27/2020. (VII. 16.) ITM rendelet által előírt villamos biztonsági felülvizsgálati szakképesítéssel (vagy azzal egyenértékű), valamint az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónapban, legalább 24 hónap tapasztalattal rendelkezik készpénz és bankkártya elfogadására alkalmas jegykiadó automaták telepítésére és üzemeltetésére vonatkozó gyakorlattal. A szakmai gyakorlat igazolása körében az időben párhuzamos szakmai tapasztalatok nem adandók össze. A Kbt. 65. § (6) bekezdés szerint előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. A szakemberek többlettapasztalatára vonatkozó minőségi értékelési szempontokhoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzése érdekében a szakember önéletrajzát teljes körűen (mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) szükséges ajánlattevőknek már az ajánlatban benyújtaniuk, tekintettel a Kbt. 69. § (7) bekezdés utolsó mondatára. A szakemberek közötti átfedés nem megengedett.

Ajánlatkérő az alábbiak szerint előírja ajánlati biztosíték nyújtását jelen közbeszerzési eljárásban: A Kbt. 54. § alapján Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, melyet az ajánlattételi határidő lejártáig kell rendelkezésre bocsátani. Az ajánlati biztosíték összegszerűen meghatározott mértéke:17 500 000 Ft Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség idejére kell érvényesnek lennie, az az ajánlati kötöttség megtartását biztosítja. Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az alábbi módok egyikén: -az Raiffeisen Banknál kévő 12001008 - 00135665 - 00100001 számú számlájára az ajánlattételi határidő lejártáig készpénz átutalási megbízással vagy átutalással; -feltétel nélküli, visszavonhatatlan pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával; -biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. Ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy a biztosítékot az Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta, az ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása az alábbi módokon lehetséges: -készpénz átutalással való teljesítése esetén a banki terhelési értesítő (bankszámlakivonat); -pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garanciával/készfizető kezességgel való teljesítés esetén az garancia/kezességvállaló nyilatkozat eredeti példánya a Kbt. 47. § (2a) bekezdése alapján; -biztosítási szerződéssel való teljesítés esetén a kötelezvény eredeti példánya a Kbt. 47. § (2a) bekezdése alapján. A befizetést/átutalást igazoló dokumentumot, garancia nyilatkozatot/kezességvállaló nyilatkozatot vagy biztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvényt az ajánlattevő köteles benyújtani a Kbt. 41/A. §-a alapján. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 54. § (5) bekezdése szerint kerül visszafizetésre. Ha az ajánlattevő az ajánlatát az ajánlati kötöttség ideje alatt visszavonja vagy a szerződés megkötése az ajánlattevő érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, az ajánlati biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg, kivéve a 131. § (9) bekezdése szerinti esetben. A Kbt. 73. § (1) bekezdés i) pontja alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátja rendelkezésre. Az ajánlati biztosíték nem válik szerződést biztosító mellékkötelezettséggé. A Kbt. 35. § (5) bekezdése alapján a közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [54. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. Az ajánlati biztosíték érvényességi idejének az ajánlati kötöttség beálltától az ajánlati kötöttség lejártának napján 24:00 óráig kell fennállnia. Amennyiben az ajánlati kötöttség lejárata munkaszüneti nap, úgy a Kbt. 48. § (3) bekezdése alapján a következő munkanapon jár le. Az ajánlati kötöttség meghosszabbítása esetén a biztosítékra a Kbt. 54. § (7) bekezdésében foglaltak az irányadóak.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés szerint jár el. A Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról értelmében az eljárásban nem lehet ajánlattevő a) orosz állampolgár, vagy oroszországi lakóhelyű/székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv; b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely szervezet rendelkezik; vagy c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el; ideértve a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozókat, szállítókat vagy szervezeteket, amelyeknek a kapacitásait a közbeszerzési irányelvek értelmében igénybe veszik. Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (1) és 3. § (1) bekezdése szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD), közös ajánlattétel esetén minden közös ajánlattevőre kiterjedően. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62.§-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtania. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy kérjük nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot szíveskedjenek az ajánlat részeként benyújtani (321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 13. §). Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) szerinti tilalom személyi hatálya saját magára, valamint az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozóra, szállítóra vagy kapacitást biztosító szervezetre kiterjed-e vagy sem. A bírálati szakasz során, ha ajánlatkérő megállapítja az ajánlatban benyújtott nyilatkozat alapján, hogy ajánlattevő a tilalom hatálya alá tartozik, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani. Amennyiben az ajánlattevő a nyilatkozatot nem, vagy hiányos tartalommal nyújtja be, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében köteles felhívni ajánlattevőt a hiányosságok orvoslására, amennyiben ez sikertelen, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontjára alapozva érvénytelenné nyilvánítani. Ha az ajánlattevő által az eljárásban már bejelentett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezettel összefüggésben kerül megállapításra a tilalom személyi hatálya alá tartozás, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében hívhatja fel az ajánlattevőt az érintett szervezet, személy cseréjére, a hiánypótlási felhívásban foglaltak nem teljesítése pedig az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pont szerinti érvénytelenségét vonja maga után. A kizáró okok igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-7. §-aira tekintettel kell eljárni. Utólagos igazolás: Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására ajánlattevő köteles a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 8. §, 10. §, 12. §-16. § szerint igazolni a kizáró okok fenn nem állását. A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozat(ok) keltezése a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (7) bekezdése szerint történik. Ajánlatkérő a Kbt. 64. §-a szerint jár el. A kizáró okok fenn nem állásának igazolása során a Kbt. 41/A. §, 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (9), 3. § (3)-(6) és a Kbt. 69. § (11a) bekezdéseire figyelemmel kell eljárni. Kötelezően EKR-ben benyújtandó elektronikus űrlapok: Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja, Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja, Kbt. 67. § (4) bekezdés, folyamatban levő változásbejegyzési eljárás tekintetében, EEKD. Közös ajánlattétel esetén a vezető tag a kötelezően EKR-en keresztül benyújtandó elektronikus űrlapokat saját maga, valamint a konzorciumi tagok vonatkozásában nyújtja be. A papír alapon aláírt, beszkennelt és felcsatolt nyilatkozatokra nem vonatkozik a Kbt. 41/A. § (5) bekezdése szerinti meghatalmazás. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pontjára vonatkozóan ia) a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka) alpontja tekintetében nem szükséges igazolás vagy nyilatkozat benyújtása, a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő azt ellenőrzi, hogy valóban Magyarországon bejegyzett gazdasági szereplőről van szó; ib) * a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező nyilatkozata, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)–b) d), e) vagy g) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)–b) d), e) vagy g) alpontja szerinti jellege és mértéke bemutatását tartalmazza;

Kiegészítő információk További információk
1.közbeszerzés tárgyának és speciális jellegének természetéből adódóan részajánlattételi lehetőség biztosítása nem releváns. A szolgáltatások műszakilag nem szétválasztható tevékenységek, ezt egy szállítónak szükséges elvégeznie, így a részajánlatokra bontás nem lehetséges. 2.Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárás keretében meghatározott típusú automaták gyártója alatt azon gazdasági szereplőt érti, aki az adott berendezés (automata) jelenlegi életciklus-szakaszában meghatározza annak jelenleg üzemeltetésre alkalmas műszaki állapotát/konfigurációját, különös tekintettel a vezérlőrendszereire, integrált működésére, valamint a berendezés működését meghatározó műszaki-technológiai megoldások összességére, függetlenül attól, hogy a berendezés fizikai (eredeti szerkezeti) alapja korábbi gyártási időszakból/másik gyártótól származik. 3. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni. 4. Ajánlatkérő a Kbt. 45. § (1) bek. alkalmazása tekintetében munkaidőnek: hétfőtől csütörtökig 9-16 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap, szombaton 9-12 óráig terjedő időintervallumot tekinti. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatosan a közép-európai idő az irányadó. 5. Az ajánlati kötöttség 30 nap az ajánlattételi határidő lejártától számítottan. 6.Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül kell benyújtani. 7. Az ajánlatba a Kbt. 66. § (5) és 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 11. § (1) bekezdése szerinti felolvasólapot (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) kell csatolni. 8. AT-nek (közös ATk-nek) az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2), (5), (6) szerint, a Kbt. 66.§ (6) esetében nemlegesen is. Az eljárás során a kommunikáció a Kbt. 41/A. § és Kbt. 41/C. § szerint történik. 9. Az ajánlatban szereplő dokumentumok benyújthatók az EKR rendszerben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy - amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában. 10. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) szerinti tilalom személyi hatálya saját magára, valamint az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozóra, szállítóra vagy kapacitást biztosító szervezetre kiterjed-e vagy sem. A bírálati szakasz során, ha ajánlatkérő megállapítja az ajánlatban benyújtott nyilatkozat alapján, hogy ajánlattevő a tilalom hatálya alá tartozik, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani. Amennyiben az ajánlattevő a nyilatkozatot nem, vagy hiányos tartalommal nyújtja be, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében köteles felhívni ajánlattevőt a hiányosságok orvoslására, amennyiben ez sikertelen, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontjára alapozva érvénytelenné nyilvánítani. Ha az ajánlattevő által az eljárásban már bejelentett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezettel összefüggésben kerül megállapításra a tilalom személyi hatálya alá tartozás, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében hívhatja fel az ajánlattevőt az érintett szervezet, személy cseréjére, a hiánypótlási felhívásban foglaltak nem teljesítése pedig az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pont szerinti érvénytelenségét vonja maga után. 11.Az ajánlathoz csatolni szükséges az alábbi dokumentumokat: -Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy kérjük nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot szíveskedjenek az ajánlat részeként benyújtani (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. §). - Felhívjuk a Tisztelt Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy a minőségi értékelési szempont tekintetében bemutatni kívánt szakember szakmai többlettapasztalata alátámasztásául, már az ajánlat benyújtásakor szükséges csatolni a szakember szakmai önéletrajzát, rendelkezésre állási nyilatkozatát és a végzettséget igazoló okiratok egyszerű másolatát. Továbbá felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a szakember megajánlás vállalása esetén a minőségi értékelési szempontra bemutatni kívánt szakember nevét az ajánlatban kötelező feltüntetni, annak elmulasztása a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontjára figyelemmel az ajánlat érvénytelenségét eredményezi 12. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. § rendelkezései szerint biztosítja. 13. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. 14. Ajánlatkérő jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdését, az alacsony ár vizsgálatát és az ajánlatok bírálatát – az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján – az ajánlatok értékelését követően végzi el, az értékelési sorrendben legkedvezőbb és az azt követő egy vagy több legkedvezőbb Ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot. 15. FAKSZ: Borsó-Mórocz Nikolett, lajstromszám:00470, FAKSZ helyettes: dr.Mezősi-Keszericze Andrea, lajstromszám:00830 16. Ajánlatkérő a TED-en megjelent felhívást tekinti irányadónak. Az ajánlatot a gazdasági szereplőnek az Útmutatóban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania (Kbt. 66. § (1)). Az eljárás nyelve magyar, a magyar nyelven kívül más nyelven nem nyújtható be ajánlat. 17. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas. 18. AK a felhívásban a Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősítéséhez képest a szerződés teljesítésére való pénzügyi (közbeszerzés tárgyából származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele), műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit (hivatkozás meghatározott szolgáltatásra (M.1) és releváns oktatási és szakmai képesítések (M.2)) és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 19. Az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét, amelynek teljesítéséhez az AT AV-t kíván igénybe venni, és az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert AV-kat 19) AK felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII.19.) Korm.r. 8/A. §- ában foglaltakra (közös ajánlattétel esetén a nyertes ajánlattevők kötelesek legkésőbb a szerződéskötés időpontjában tájékoztatni az ajánlatkérőt a szerződéses ellenszolgáltatásból történő részesedésük tervezett értékéről). 20. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé többváltozatú ajánlat benyújtását. 21. AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bek, Kbt. 35. §(2a) bek, Kbt. 65. § (12) bek., valamint a KD rendelkezései alapján vizsgálja. 22. Az eljárás nyelve a magyar. Ha az ajánlatban valamely dokumentum nem magyar nyelven került csatolásra, úgy azt az AT magyar nyelvű fordításban is köteles benyújtani. AK AT általi fordítást elfogadja. 23.AK felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII.19.) Korm.r. 8/A. §- ában foglaltakra (közös ajánlattétel esetén a nyertes ajánlattevők kötelesek legkésőbb a szerződéskötés időpontjában tájékoztatni az ajánlatkérőt a szerződéses ellenszolgáltatásból történő részesedésük tervezett értékéről). 24. Jelen eljárásban a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. – a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés a) pontja szerinti döntés alapján - a Kbt. 3. § 26. és a 3. § 14 pontjai szerint központi beszerző szervként, járulékos közbeszerzési szolgáltatást nyújtóként jár el. 25. Szakmai ajánlat:Ajánlattevőnek Részletes árazótáblát szükséges benyújtania a közbeszerzési dokumentumokban részletezett tartalommal. AK felhívja a figyelmet, hogy a szakmai ajánlat teljes hiánya nem hiánypótolható hiányosság. A szakmai ajánlat egészének be nem nyújtása az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után!

BT 67 (b)A következő helyett: A bírálati szakasz során, ha ajánlatkérő megállapítja az ajánlatban benyújtott nyilatkozat alapján, hogy ajánlattevő a tilalom hatálya alá tartozik, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani. Amennyiben az ajánlattevő a nyilatkozatot nem, vagy hiányos tartalommal nyújtja be, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében köteles felhívni ajánlattevőt a hiányosságok orvoslására, amennyiben ez sikertelen, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontjára alapozva érvénytelenné nyilvánítani. Ha az ajánlattevő által az eljárásban már bejelentett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezettel összefüggésben kerül megállapításra a tilalom személyi hatálya alá tartozás, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében hívhatja fel az ajánlattevőt az érintett szervezet, személy cseréjére, a hiánypótlási felhívásban foglaltak nem teljesítése pedig az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont szerinti érvénytelenségét vonja maga után. BT 67 (b)Helyesen: A bírálati szakasz során, ha ajánlatkérő megállapítja az ajánlatban benyújtott nyilatkozat alapján, hogy ajánlattevő a tilalom hatálya alá tartozik, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani. Amennyiben az ajánlattevő a nyilatkozatot nem, vagy hiányos tartalommal nyújtja be, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében köteles felhívni ajánlattevőt a hiányosságok orvoslására, amennyiben ez sikertelen, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontjára alapozva érvénytelenné nyilvánítani. Ha az ajánlattevő által az eljárásban már bejelentett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezettel összefüggésben kerül megállapításra a tilalom személyi hatálya alá tartozás, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében hívhatja fel az ajánlattevőt az érintett szervezet, személy cseréjére, a hiánypótlási felhívásban foglaltak nem teljesítése pedig az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pont szerinti érvénytelenségét vonja maga után.

A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2026-02-17 📅
Új érték
Szöveg:
BT 750: A következő helyett: b) az ajánlattételi határidőig megszerzett tapasztalat időtartama (kezdete és vége év, hónapban megadva),teljes hónap Helyesen: b) az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónapban megszerzett tapasztalat időtartama (kezdete és vége év, hónapban megadva),teljes hónap A következő helyett: M/2.b) Alkalmatlan az Ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő középfokú villanyszerelői végzettségű (vagy azzal egyenértékű) szakemberrel, aki rendelkezik a 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet és a 27/2020. (VII. 16.) ITM rendelet által előírt villamos biztonsági felülvizsgálati szakképesítéssel (vagy azzal egyenértékű), valamint az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban, legalább 24 hónap tapasztalattal rendelkezik készpénz és bankkártya elfogadására alkalmas jegykiadó automaták telepítésére és üzemeltetésére vonatkozó gyakorlattal. Helyesen: M/2.b) Alkalmatlan az Ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő középfokú villanyszerelői végzettségű (vagy azzal egyenértékű) szakemberrel, aki rendelkezik a 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet és a 27/2020. (VII. 16.) ITM rendelet által előírt villamos biztonsági felülvizsgálati szakképesítéssel (vagy azzal egyenértékű), valamint az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónapban, legalább 24 hónap tapasztalattal rendelkezik készpénz és bankkártya elfogadására alkalmas jegykiadó automaták telepítésére és üzemeltetésére vonatkozó gyakorlattal.

BT-751,BT-75 A következő helyett:A Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pontja alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátja rendelkezésre. Helyesen: A Kbt. 73. § (1) bekezdés i) pontja alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátja rendelkezésre.
BT-751,BT-75 A következő helyett:A Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pontja alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátja rendelkezésre. Helyesen: A Kbt. 73. § (1) bekezdés i) pontja alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátja rendelkezésre.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Feb 17 12:00:00 CET 2026 Helyesen: Tue Feb 24 12:00:00 CET 2026
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Feb 17 13:00:00 CET 2026 Helyesen: Tue Feb 24 13:00:00 CET 2026
BT-300: A következő helyett:10. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) szerinti tilalom személyi hatálya saját magára, valamint az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozóra, szállítóra vagy kapacitást biztosító szervezetre kiterjed-e vagy sem. A bírálati szakasz során, ha ajánlatkérő megállapítja az ajánlatban benyújtott nyilatkozat alapján, hogy ajánlattevő a tilalom hatálya alá tartozik, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani. Amennyiben az ajánlattevő a nyilatkozatot nem, vagy hiányos tartalommal nyújtja be, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében köteles felhívni ajánlattevőt a hiányosságok orvoslására, amennyiben ez sikertelen, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontjára alapozva érvénytelenné nyilvánítani. Ha az ajánlattevő által az eljárásban már bejelentett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezettel összefüggésben kerül megállapításra a tilalom személyi hatálya alá tartozás, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében hívhatja fel az ajánlattevőt az érintett szervezet, személy cseréjére, a hiánypótlási felhívásban foglaltak nem teljesítése pedig az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont szerinti érvénytelenségét vonja maga után. Helyesen: 10. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) szerinti tilalom személyi hatálya saját magára, valamint az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozóra, szállítóra vagy kapacitást biztosító szervezetre kiterjed-e vagy sem. A bírálati szakasz során, ha ajánlatkérő megállapítja az ajánlatban benyújtott nyilatkozat alapján, hogy ajánlattevő a tilalom hatálya alá tartozik, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani. Amennyiben az ajánlattevő a nyilatkozatot nem, vagy hiányos tartalommal nyújtja be, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében köteles felhívni ajánlattevőt a hiányosságok orvoslására, amennyiben ez sikertelen, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontjára alapozva érvénytelenné nyilvánítani. Ha az ajánlattevő által az eljárásban már bejelentett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezettel összefüggésben kerül megállapításra a tilalom személyi hatálya alá tartozás, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében hívhatja fel az ajánlattevőt az érintett szervezet, személy cseréjére, a hiánypótlási felhívásban foglaltak nem teljesítése pedig az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pont szerinti érvénytelenségét vonja maga után.

Kiegészítő tájékoztatás során szükségessé vált a KD módosítása -Alkalmassági feltételeknél a szakemberre vonatkozó előírás egységesítése és nem módosítása a következő szerint: az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónapban megszerzett tapasztalat időtartama került rögzítésre a felhívás feladásától visszafelé számított szövegrész helyett, valamint az alkalmassági követelmény alátámasztásául csatolandó dokumentumainak leírása került pontosításra a szövegezés a kiegészítő tájékoztatásra való tekintettel illetve összhangban a dokumentumokkal. Az alkalmassági követelmény nem került módosításra, az nem ütközik a Kbt. 55.§ (6) bekezdésében foglaltakkal, tekintettel arra, hogy az alkalmassági követelmény nem módosult, kizárólag annak alátámasztásául csatolandó dokumentumban foglalt előírás került pontosításra arra való tekintettel, hogy az alkalmassági előírásnak megfeleljen, Ajánlatkérő így feloldotta az ellentmondást. -Pontosításra került a Kbt. 73.§ (1) bekezdés e) pontjára való utalás n) pontra. - Pontosításra került az ajánlati biztosíték rendelkezésre állásával kapcsolatban a Kbt. 73. § (1) bekezdés i) pontjára. -Határidő hosszabbítás.

Az előző hirdetmény módosítandó változata: 97570-2026
Forrás: OJS 2026/S 034-115277 (2026-02-17)