A 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználási rendjéről szóló 256/2021. (V.18.) Korm. rendelet 19. § rögzíti az Irányító Hatóság (jelen esetben Gazdaságfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóság, a továbbiakban: GFP IH) kötelességeit. A GFP IH a GINOP Plusz Program – Európai Bizottság által is elfogadott – Rendszerleírása alapján alaptevékenység keretében – a hitelesítési tevékenység alátámasztására – köteles folyamatba épített ellenőrzést végezni. A programok szabályszerű végrehajtása érdekében lefolytatott ellenőrzések a Pénzügyi Eszköz Programok eredményes lebonyolítását szolgálják. A folyamatba épített ellenőrzések során feltárt hibák időben történő korrigálásával mérsékelhetőek a program kockázatai azáltal, hogy a külső ellenőrzéseket lefolytató szervezetek (pl. Állami Számvevőszék, EUTAF, EU ÁSZ) látókörébe került projektek a jogszabályi követelményeknek megfeleljenek, továbbá a folyósított támogatások visszafizetésére ne kerüljön sor. Mivel a GFP IH felelőssége a program sikeres végrehajtása, emiatt tevékenysége során az Holdingalapot Végrehajtó Szervezet (HVSZ) munkájának ellenőrzése a leghangsúlyosabb feladatok közé tartozik. A feladat elvégzésére a GFP IH főigazgatója által jóváhagyott, adott évre vonatkozó Ellenőrzési Tervben foglaltak alapján kerül sor. Jelen ajánlatkérés tárgya összesen 1 db, a GFP IH által – az adott évre (2025.) vonatkozó Ellenőrzési Terv alapján – végrehajtott ellenőrzés során gazdasági tanácsadás nyújtása. A részletes műszaki leírást és feltételeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2026-02-26.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2026-01-26.
Ajánlati felhívás (2026-01-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Közgazdasági tanácsadói szolgáltatás GINOP PLUSZ
Reference number: EKR002370842025
Rövid leírás:
“A 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználási rendjéről szóló 256/2021. (V.18.) Korm. rendelet 19....”
Rövid leírás
A 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználási rendjéről szóló 256/2021. (V.18.) Korm. rendelet 19. § rögzíti az Irányító Hatóság (jelen esetben Gazdaságfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóság, a továbbiakban: GFP IH) kötelességeit. A GFP IH a GINOP Plusz Program – Európai Bizottság által is elfogadott – Rendszerleírása alapján alaptevékenység keretében – a hitelesítési tevékenység alátámasztására – köteles folyamatba épített ellenőrzést végezni. A programok szabályszerű végrehajtása érdekében lefolytatott ellenőrzések a Pénzügyi Eszköz Programok eredményes lebonyolítását szolgálják. A folyamatba épített ellenőrzések során feltárt hibák időben történő korrigálásával mérsékelhetőek a program kockázatai azáltal, hogy a külső ellenőrzéseket lefolytató szervezetek (pl. Állami Számvevőszék, EUTAF, EU ÁSZ) látókörébe került projektek a jogszabályi követelményeknek megfeleljenek, továbbá a folyósított támogatások visszafizetésére ne kerüljön sor. Mivel a GFP IH felelőssége a program sikeres végrehajtása, emiatt tevékenysége során az Holdingalapot Végrehajtó Szervezet (HVSZ) munkájának ellenőrzése a leghangsúlyosabb feladatok közé tartozik. A feladat elvégzésére a GFP IH főigazgatója által jóváhagyott, adott évre vonatkozó Ellenőrzési Tervben foglaltak alapján kerül sor. Jelen ajánlatkérés tárgya összesen 1 db, a GFP IH által – az adott évre (2025.) vonatkozó Ellenőrzési Terv alapján – végrehajtott ellenőrzés során gazdasági tanácsadás nyújtása. A részletes műszaki leírást és feltételeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
Szerződés típusa: services
Termékek/szolgáltatások: Üzleti és vezetői tanácsadói szolgáltatások📦 Leírás
A beszerzés leírása:
“A 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználási rendjéről szóló 256/2021. (V.18.) Korm. rendelet 19....”
A beszerzés leírása
A 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználási rendjéről szóló 256/2021. (V.18.) Korm. rendelet 19. § rögzíti az Irányító Hatóság (jelen esetben Gazdaságfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóság, a továbbiakban: GFP IH) kötelességeit. A GFP IH a GINOP Plusz Program – Európai Bizottság által is elfogadott – Rendszerleírása alapján alaptevékenység keretében – a hitelesítési tevékenység alátámasztására – köteles folyamatba épített ellenőrzést végezni. A programok szabályszerű végrehajtása érdekében lefolytatott ellenőrzések a Pénzügyi Eszköz Programok eredményes lebonyolítását szolgálják. A folyamatba épített ellenőrzések során feltárt hibák időben történő korrigálásával mérsékelhetőek a program kockázatai azáltal, hogy a külső ellenőrzéseket lefolytató szervezetek (pl. Állami Számvevőszék, EUTAF, EU ÁSZ) látókörébe került projektek a jogszabályi követelményeknek megfeleljenek, továbbá a folyósított támogatások visszafizetésére ne kerüljön sor. Mivel a GFP IH felelőssége a program sikeres végrehajtása, emiatt tevékenysége során az Holdingalapot Végrehajtó Szervezet (HVSZ) munkájának ellenőrzése a leghangsúlyosabb feladatok közé tartozik. A feladat elvégzésére a GFP IH főigazgatója által jóváhagyott, adott évre vonatkozó Ellenőrzési Tervben foglaltak alapján kerül sor. Jelen ajánlatkérés tárgya összesen 1 db, a GFP IH által – az adott évre (2025.) vonatkozó Ellenőrzési Terv alapján – végrehajtott ellenőrzés során gazdasági tanácsadás nyújtása. A részletes műszaki leírást és feltételeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
További információk:
“Forrás: XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 1. Nemzeti Fejlesztési Központ cím VOP_PLUSZ-0.4.1-23-2023-00002 hazai”
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 6 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): M2. jelű alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés igazolásaként bemutatott szakember 12 hónap feletti szakmai többlettapasztalata (min.0 - max. 36) (hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Szakmai ajánlat (részletes leírás és értékelési feltételek a közbeszerzési dokumentumokban)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár ✅
Ár (súlyozás): 65
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅ Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-02-26 09:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-02-26 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § (1b) pontja alapján az EKR-ben történik.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok bontásával kapcsolatban irányadó a Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdése. Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok bontásával kapcsolatban irányadó a Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdése. Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M.1) AT-nek az ajánlatában a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M.1) AT-nek az ajánlatában a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek. AK az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, elegendő tehát az előírt feltételeknek megfelelő, EEKD csatolása, melyben AT az EEKD IV. rész: Kiválasztási szempontok alfa: Az összes kiválasztási szempont általános jelzése táblázatban a megfelelő választ megjelöli. A Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívás esetén az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A Kr. 21. § (3) bek. a) pontja alapján AT nyújtsa be a felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) teljesített, a minimumkövetelményben meghatározott referenciák ismertetéséről szóló, AT vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet részéről kiállított referencianyilatkozatot vagy a szerződést kötő másik fél által adott referenciaigazolást (Kr. 22. § (1) bek. b) pontja szerinti esetben) vagy a szerződést kötő másik fél által kiadott vagy aláírt referenciaigazolást (Kr. 22. § (1) bek. a) pontja szerinti esetben) legalább a következő tartalommal: a) teljesítés időtartama (kezdő és befejező időpontja év, hónap és nap megjelölésével); b) szerződést kötő másik fél megnevezése és székhelye, a felvilágosítást adó személy neve és telefonszáma; c) szolgáltatás tárgya, mennyisége (olyan részletezettséggel, hogy abból az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés kétséget kizáróan megállapítható legyen); d) arra vonatkozó nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben a nyilatkozat/igazolás szerinti szerződés tárgya bővebb, mint az alkalmassági követelményben előírt teljesítés, akkor a nyilatkozatban/igazolásban meg kell adni az alkalmassági követelményre vonatkozó részmennyiségi adatot és műszaki tartalmat. Közös AT-ként teljesített szolgáltatás megrendelésére vonatkozó nyilatkozat vagy igazolás esetében kérjük feltüntetni a teljesítés jellegét (azaz, hogy osztható/oszthatatlan szolgáltatásra irányul), amennyiben az - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes AT-k által teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból való részesülés arányának feltüntetése szükséges (Kr. 22. § (5) bek.). AK a Kr. 21. § (3a) bek. a) pontja alapján a felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett referenciákat veszi figyelembe. AK a Kr. 21/A §-t alkalmazza. A műszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolása során figyelemmel kell lenni a Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11), (12), és a 69. § (11a) bek.-ben foglaltakra is. AK rögzíti, hogy közös ajánlattétel esetén az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. M.1) Alkalmatlan az AT a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladásának napjától visszafelé számított hat évben (72 hónapban) megkezdett, és három évben (36 hónapban) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített alábbi referenciával: - legalább egy (1) db, közgazdasági tanácsadói szolgáltatásra irányuló referencia.
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M.2) AT-nek az ajánlatában a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M.2) AT-nek az ajánlatában a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek. AK az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, elegendő tehát az előírt feltételeknek megfelelő, EEKD csatolása, melyben AT az EEKD IV. rész: Kiválasztási szempontok alfa: Az összes kiválasztási szempont általános jelzése táblázatban a megfelelő választ megjelöli. A Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívás esetén az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján AT nyújtsa be azoknak a szakembereknek a megnevezését, végzettségük, valamint a szakmai tapasztalatuk ismertetését, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. AK előírja az alábbi dokumentumok benyújtását is valamennyi szakember vonatkozásában: - szakmai önéletrajz a szakember saját kezű aláírásával oly módon, hogy abban a releváns szakmai tapasztalat időtartama évben és hónapban megadva kerüljön feltüntetésre, valamint oly módon, hogy tartalmazza, hogy a szakember az AT-vel vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezettel milyen jogviszonyban áll az ajánlattétel időpontjában; - a szakember előírt végzettségét igazoló dokumentum másolata; - a szakember nyilatkozata, hogy AT nyertessége esetén a Kbt. 138. § (2) bek.-ben foglaltakkal összhangban a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezésre fog állni, és személyesen közreműködik a teljesítés során. AT-nek nyilatkoznia kell az alkalmassági követelmények körében bemutatott szakemberekről (EKR űrlap formájában). A műszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolása során figyelemmel kell lenni a Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11), (12), és a AK rögzíti, hogy közös ajánlattétel esetén az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. M.2) Alkalmatlan az AT a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő szakemberrel, aki legalább felsőfokú közgazdasági végzettséggel, vagy azzal egyenértékű végzettséggel és 12 hónap közgazdasági tanácsadói tapasztalattal rendelkezik. A szakembernek a teljes szerződés időtartama alatti rendelkezésre állása szükséges. A fent meghatározott tapasztalatokra vonatkozó elvárások párhuzamos teljesítéssel nem igazolhatók.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé és kötelezővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. [Kbt. 35. § (9)]”
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő az eljárásban történő részvételt nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Fizetés: Ajánlatkérő előleget nem fizet. A kifizetés az igazolt teljesítés alapján, a Kbt. 135. § (1) (6) és (10) bekezdései, a Ptk. 6:130. § (1)-(2)...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Fizetés: Ajánlatkérő előleget nem fizet. A kifizetés az igazolt teljesítés alapján, a Kbt. 135. § (1) (6) és (10) bekezdései, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint történik, az eljárás lezárásaként megkötött szerződésben foglalt feltételek szerint, az alakilag és tartalmilag helyes számla kézhezvételétől számított 30 (harminc) napon belül utólag. Az ajánlattétel és kifizetés pénzneme: HUF Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 27/A. §-ban foglaltakra. A részletes fizetési feltételeket a Közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett nettó váll. díj, 1 %/naptári nap, maximuma: a késedelemmel érintett nettó váll. díj 20%-a. Hibás teljesítési...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett nettó váll. díj, 1 %/naptári nap, maximuma: a késedelemmel érintett nettó váll. díj 20%-a. Hibás teljesítési kötbér: a hibás teljesítéssel érintett nettó váll. díj, 30 %-a, amennyiben a teljesítés hibájának jellege miatt a kijavítás lehetetlen, vagy olyan póthatáridőn belül nem kivitelezhető, amelyen belül még AK-nak érdekében áll a teljesítés elfogadása. A fenti esetbe nem tartozó esetben: a hibás teljesítéssel érintett nettó váll. díj, 1 %/naptári nap, maximuma: a hibás teljesítéssel érintett nettó váll. díj 20%-a. Meghiúsulási kötbér a szerződés egésze esetén: a szerződés teljes nettó összegének 30%-a.
“1. Ajánlatkérő a Kbt. 40-41. § alapján az eljárást elektronikus úton, az EKR-ben bonyolítja le, a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szabályaival...”
1. Ajánlatkérő a Kbt. 40-41. § alapján az eljárást elektronikus úton, az EKR-ben bonyolítja le, a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szabályaival összhangban. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához és az ajánlattételhez az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. AK a Kbt. 39. § (1) bekezdésének megfelelően az eljárás dokumentumait az e-Kr. szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált ajánlattevők részére biztosítja. 2. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját alkalmazza. 3. Ajánlatkérő a Kbt. 131. § (4) bekezdés szerint eljárva az eljárás nyertesével köt szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 4. Ajánlatkérő az M/1. és M.2. alkalmassági követelmények szerinti feltételek és ezek előírt igazolásimódját a Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősítéséhez képest annak tárgyában és mértékében és típusában szigorúbban állapította meg. 5. A teljes felhívásban, valamint az eljárás során valamennyi órában megadott határidő közép-európai helyi idő szerint értendő (CET). 6. A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzési dokumentumok rendelkezései, valamint a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv. és végrehajtási rend-i az irányadók. 7. FAKSZ: Szabó Balázs (00351) 8. Az ajánlatban benyújtandó nyilatkozatok, dokumentumok: - Felolvasólap (Kbt. 66. § (5) bekezdés) - Nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint - Nyilatkozat a Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján - Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról (nemleges tartalom esetén is benyújtandó, összhangban a közbeszerzési dokumentáció előírásaival) - Nyilatkozat Kbt. 66. § (6) bekezdés alapján (Alvállalkozók bevonásáról szóló nyilatkozat) - Nyilatkozat Kbt. 65. § (7) bekezdés alapján - Nyilatkozat üzleti titokról - Nyilatkozat fordításról - Nyilatkozat szerződéses feltételekről - Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) - Aláírási címpéldány, aláírás minta (az aláírási címpéldány, aláírás minta benyújtása az ajánlattevők, illetve adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplők részéről szükséges, összhangban a közbeszerzési dokumentáció előírásaival) - Közös ajánlattételről szóló megállapodás (adott esetben) - Meghatalmazás (adott esetben) - Nyilatkozat az ukrajnai helyzettel összefüggésben - Nem magyarországi letelepedésű Ajánlattevő nyilatkozata a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § (2) bekezdése alapján - Az értékelésre kerülő szakemberre vonatkozó információk megadása az értékelési szempontok alátámasztására a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Az értékelésre kerülő szakember önéletrajza nem minősül szakmai ajánlatnak, míg a nevét az ajánlatban mindenképpen rögzíteni szükséges, figyelemmel arra, hogy a megnevezés hiánya az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. Felhívjuk a figyelmüket, hogy a Kbt. 71. § (9) bek, a) pontja alapján ajánlatkérő abban az esetben is köteles érvénytelenné nyilvánítani az ajánlatot, amennyiben az ajánlattevő által a Kbt. 77. § (1) bek, szerinti legkedvezőbb szinttel megegyező vagy annál kedvezőbb érték kerül megajánlásra, azonban ajánlattevő nem tudja a felolvasó lapon tett megajánlását pontosan alátámasztani. - Szakmai ajánlat: Kérjük az ajánlattevők részéről szakmai ajánlat benyújtását az alábbi minimális tartalommal: Ajánlattevő mutassa be egy a honlapon elérhető, élő GINOP + hitel felhívásra kidolgozva: 1. Tervezett ellenőrzési programját vázlatosan határidőkkel (3 pont) - a terv mérföldkövekkel, pontos határidőkkel benyújtásra került (1 pont ) - tartalmazza a feladat szempontjából releváns jogszabályok és egyéb nyilvánosan elérhető szabályozók listáját (1 pont) - tartalmazza a feladat elvégzése során bekérni tervezett dokumentumok (pl.: belső szabályzatok, szerződések) listáját, (1 pont) 2. A tervezett mintavételezés módszertanát adja meg egy a honlapon elérhető, élő GINOP + hitel felhívásra (4 pont) - tegyen javaslatot a konkrét minta kiválasztásának metodikájára (1 pont) - írjon példát az ügyletek kockázat alapú leválogatására (1 pont) - a módszertan az ajánlattevő által kiválasztásra került felhívás elemzéséhez megfelelő, annak szempontjából releváns (1 pont) - táblázat, grafikon útján történő munkafolyamat szemléltetés, amely az ajánlattevő által kiválasztásra került felhívással összefügg, annak vizsgálatán alapul (1 pont) 3. Melléklejen egy ellenőrzési check lista mintát vagy ajánlattevő által egy a múltban lebonyolított ügylet esetében, vagy a honlapon fennlévő élő GINOP + hitel felhívásra kidolgozva (3 pont) - a check lista benyújtásra került és a megjelölt GINOP + hitel felhívás elemzéséhez megfelelő (3 pont) 9. Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során ellátandó feladatok tekintetében nem tartja lehetségesnek külön közbeszerzési részek meghatározását. A potenciális piaci szereplők által biztosítandó szolgáltatási portfólióban jellemzően valamennyi feladat elvégzéséhez szükséges szakértőt biztosítani tudják. Ajánlatkérő olyan módon határozta meg a közbeszerzés tárgyát és mennyiségét, hogy az eljárásban érdekelt gazdasági szereplők körét az esetleges közbeszerzési részek kialakítása érdemben nem bővítené. Az ellátandó egységes feladatok közötti szoros műszaki, szakmai, gazdasági funkcionális egység okán ajánlatkérő nem tartja lehetségesnek a részajánlattétel lehetőségének biztosítását, az azonos módszertan konzisztens alkalmazása nélkülözhetetlen. Az egyes részfeladatok egymással szorosan összefüggenek, vertikálisan és horizontálisan is összekapcsolódnak. Az egyes folyamatok egymásra épülnek, így az időben később felmerülő feladatok elvégzése nem lehetséges az időben korábban elkészült anyagok ismerete nélkül. Átfogó ismeretek hiányában – ha az egyes eredménytermékek és folyamatok vizsgálata „szétdarabolódna” több cég között – az együttes működő készség és koherencia nem lenne biztosított.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § szerint” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2026/S 018-058158 (2026-01-26)