Szerződés megnevezése: „Vállalkozási keretszerződés mosodai szolgáltatások ellátására a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zártkörűen Működő Részvénytársaság részére” (Keretszerződés) Eljárás fajtája: Kbt. Második rész 81. § szerinti nyílt közbeszerzési eljárás (Közbeszerzési Eljárás). Ajánlatkérő (Ajánlatkérő vagy AK vagy Megrendelő) rögzíti, miszerint a közbeszerzés tárgyával (Szolgáltatások), és a Keretszerződés alapján AK által kiküldhető eseti megrendelésekkel (Eseti Megrendelés) kapcsolatos követelmények teljeskörűen a közbeszerzési dokumentumokban, különösen az ajánlati dokumentáció III. kötetét képező műszaki leírásban (Műszaki Leírás) kerülnek meghatározásra. A Szolgáltatások és a Keretszerződés legfontosabb jellemzői az alábbiakban kerülnek összefoglaló módon meghatározásra. A megkötésre kerülő Keretszerződés az aláírásától számított 18 hónapig hatályos. A Keretszerződés alapján a Műszaki Leírásban részletesen meghatározott mosodai Szolgáltatásokat kell teljesítenie a nyertes ajánlattevőnek (AT vagy Ajánlattevő vagy Vállalkozó) az Ajánlatkérő Eseti Megrendelései szerint. Ennek során Vállalkozó feladata a Megrendelő által működtetett, „A teljesítés helye” rovatban felsorolt gyógyfürdők, strandok (egyenként: Telephely) működési körében keletkező szennyes textíliáknak az érintett Telephely(ek)ről történő elszállítása, mosása, tisztítása, szárítása, vasalása, hajtogatása, valamint a tiszta textíliák Telephelyekre való visszaszállítása. A Keretszerződés időtartama alatt a jelen felhívásban meghatározott keretösszeg terhére AK Eseti Megrendelésekkel él, amelyekben a Vállalkozó számára meghatározza, hogy adott időpontokban mely Telephely(ek)ről kell a Vállalkozónak szennyes textíliákat elszállítani és várhatóan milyen mennyiségben.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2026-04-27.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2026-03-27.
Ajánlati felhívás (2026-03-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Mosodai szolgáltatások - keretszerződés - 2026.
Hivatkozási szám: EKR000376402026
Rövid leírás:

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Mosodai és vegytisztító szolgáltatások📦 Leírás
Belső azonosító: EKR000376402026/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
A megkötésre kerülő Keretszerződés keretösszege: nettó 130.000.000,- Ft (Keretösszeg). A ténylegesen megrendelendő mennyiség előre pontosan nem határozható meg. A felmerülő igények függvényében kerül sor az Eseti Megrendelésekre. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Keretösszeg 80%-a vonatkozásában vállal megrendelési kötelezettséget a Keretszerződés teljesítése során. A jelen felhívásban foglalt M.1) alkalmassági minimumkövetelmény megalapozottsága érdekében Ajánlatkérő rögzíti, miszerint a Keretszerződés vonatkozásában várhatóan legalább 180000 kg fehér textília és várhatóan legalább 10000 kg színes textília tekintetében kerül sor mosodai szolgáltatások megrendelésére. Jelen információ nem minősül kötelezettségvállalásnak.

Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A fentiekben technikai információként az Ajánlatkérő székhelye került rögzítésre. Ajánlatkérő a mosodai Szolgáltatások ellátásának helyével kapcsolatban nem határoz meg előírást. Értelemszerűen azon Telephelyek kerülnek meghatározásra, ahonnan a mosodai Szolgáltatásokkal érintett szennyes textíliák elszállításra kerülnek a Vállalkozó által, azzal, hogy a tiszta textíliákat ugyanazon Telephelyre kell visszaszállítania Vállalkozónak. A fentiek szerinti lehetséges teljesítési helyszínek (Telephelyek): - Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda (1146 Budapest, Állatkerti körút 9-11.); - Szent Lukács Gyógyfürdő és Uszoda (1023 Budapest, Frankel Leó u. 25-29.); - Rudas Gyógyfürdő és Uszoda (1013 Budapest, Döbrentei tér 9.); - Paskál Gyógy- és Strandfürdő (1149 Budapest, Egressy út 178/f.); - Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő (1007 Budapest, Margitsziget); - Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő (1203 Budapest, Vízisport u. 2.); - Dandár Gyógyfürdő (1095 Budapest, Dandár u. 3.); - Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda (1038 Budapest, Pusztakúti út 2-6.).

Postacím: Szőlő
utca
38.
Irányítószám: 1034
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 18 hónap A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Ez a szerződés megújítható ✅ Leírás
A megújítások leírása:
A futamidő végén a beszerzés tárgyára figyelemmel várhatóan új szerződés megkötése szükséges.
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
A Keretszerződés Időtartamát Megrendelő jogosult egyoldalú – legkésőbb a Keretszerződés hatályának lejártát megelőzően a Vállalkozó részére írásban közölt nyilatkozatával – legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítani.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 3. értékelési szempont: A mosás paramétereit mérő és rögzítő olyan szoftverrel való rendelkezés, amely biztosítja a mosás minőségének utóellenőrzését (Igen/Nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 75
15
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Kbt. Második rész, 81. § szerinti nyílt eljárás.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-04-27 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-04-27 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): A bontásra elektronikusan kerül sor az EKR rendszerben.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A bontás szabályait a Kbt. 68. §, az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2026-04-27 13:00:00 📅
Hely: A bontásra elektronikusan kerül sor az EKR rendszerben.
További információk:
A bontás szabályait a Kbt. 68. §, az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az ajánlattevő szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, szakmai alkalmassága az alábbiak szerint igazolható: M.1 a Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a Kr. 21. § (3) bek. a) pontja alapján ajánlattevő az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetésével tudja igazolni alkalmasságát a szerződést kötő másik fél által kiadott vagy aláírt igazolással [amennyiben a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül] vagy referencianyilatkozattal a Kr. 22. § (1) alapján. A Kr. 21. § (3a) bek a) pontja alapján Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe. A Kr. 22. § (2) bek. alapján a benyújtott referenciaigazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a szerződést kötő másik fél neve és címe (székhelye/lakcíme); a teljesítés ideje (kezdő ÉS befejező időpontja, év/hónap/nap formátumban – a tárgyi esetben kezdő időpont a szerződés hatályba lépésének időpontja, befejező időpont a teljesítés időpontja), a szolgáltatás tárgya, rövid ismertetése, valamint mennyisége (amiből következik a minimumkövetelmény tartalmi elemeinek való megfelelés), a szerződést kötő másik fél kapcsolattartójának neve és elérhetősége (cím; telefonszám/e-mail), továbbá nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az igazolásban vagy nyilatkozatban az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Ha az alkalmasság igazolása az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával történik, a nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a szerződést kötő másik fél vitatja-e a teljesítés szerződésszerűségét vagy – amennyiben a gazdasági szereplő erről nyilatkozott – azt a körülményt, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége nem áll fenn. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint együttesen is megfelelhetnek (oly módon, hogy csak az egyikük igazolja a megfelelést vagy együttesen igazolják a megfelelést), ha az nem kizárólag egyetlen gazdasági szereplőre vonatkoztatható. Az alkalmasság igazolása során az AT a Kbt. 65. § (7) és (12) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. AK hivatkozni kíván továbbá a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltakra. Az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. AK a Kr. 2. § (5) bekezdésben foglaltakra is hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen eljárásban az AT-knek elegendő alkalmasságukat az EEKD „α” szakaszának megjelölésével (előzetesen) igazolni. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az AK felhívására kerülhet sor. AK a bírálat és értékelés alapján [Kbt. 69. § (4)] a potenciálisan nyertes – illetve döntése szerint a következő potenciálisan nyertes ajánlattevő(k)től [Kbt. 69. § (6) bek.], továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)től – megfelelő határidő tűzésével kéri az alkalmassági igazolások, nyilatkozatok benyújtását. Az alkalmasság minimumkövetelménye Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) olyan teljesített referenciával, M.1) amely kiterjedt összesen legalább 90.000 kg tömegű textíliával kapcsolatos mosodai szolgáltatásra (textíliák mosására). Ajánlatkérő az M.1) minimumkövetelmény vonatkozásában rögzíti, miszerint az előírt mennyiség több szerződés szerinti textíliák tömegének összeadásával (vagyis több teljesített referencia bemutatásával) is igazolható.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8)-(9) bek. szerinti gazdálkodó szervezet alapítását (projekttársaság létrehozását) nem írja elő és nem teszi lehetővé.
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. A Vállalkozási Díj kifizetésére a teljesítést követően, havonta utólag kerül sor a szerződéstervezetben meghatározott részletes rendelkezések szerint. Az ellenérték teljesítésére a teljesítés ajánlatkérői igazolását követően benyújtott, a számla Ajánlatkérő általi kézhezvételétől számított 30 napos fizetési határidővel, átutalással kerül sor a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése, valamint a Ptk. 6: 42-45. § rendelkezéseire is. Ajánlattétel, elszámolás, kifizetés pénzneme: magyar forint. Az ÁFA megfizetése a hatályos adójogszabályok szerint történik.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem fizet. A Vállalkozási Díj kifizetésére a teljesítést követően, havonta utólag kerül sor a szerződéstervezetben meghatározott részletes rendelkezések szerint. Az ellenérték teljesítésére a teljesítés ajánlatkérői igazolását követően benyújtott, a számla Ajánlatkérő általi kézhezvételétől számított 30 napos fizetési határidővel, átutalással kerül sor a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése, valamint a Ptk. 6: 42-45. § rendelkezéseire is. Ajánlattétel, elszámolás, kifizetés pénzneme: magyar forint. Az ÁFA megfizetése a hatályos adójogszabályok szerint történik.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Kötbérek (Késedelmi Kötbér, Meghiúsulási Kötbér) az ajánlati dokumentáció II. kötetét képező szerződéstervezetben foglalt részletes rendelkezések szerint.
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Csőd
Kizárási okok leírása:
Ajánlatkérő rögzíti, miszerint a kizáró okra vonatkozó jelen pontban foglalt adatrögzítés („A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet”) részben technikai bejegyzés. Ajánlatkérő nem egyenként határozza meg a kizáró okokat, hanem összefoglalóan a következők szerint: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok valamelyike fennáll. A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Megkövetelt igazolási módok; I. Előzetes igazolás: Igazolási mód az ajánlat benyújtásával egyidejűleg a Kbt. 67. §, 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet (Kr.) 1-16. §-ai szerint szükséges. Az ajánlatban a Kbt. 67. § (1) bekezdésére tekintettel (mind a magyarországi letelepedésű, mind a nem Magyarországon letelepedett) ajánlattevőknek, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő(k)nek a Kr. 4. § szerint egységes európai közbeszerzési dokumentumban (EEKD) szükséges nyilatkozniuk előzetes igazolásként a kizáró okok fenn nem állásáról. Az alátámasztó igazolásokat a Kbt. 69. § (4) bek. szerinti ajánlatkérői felhívásra szükséges benyújtani. Ajánlatkérő hivatkozni kíván továbbá a Kr. 4. § (1a), (1b) bekezdéseiben, valamint a Kbt. 62. § (1a) bekezdésében foglaltakra. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az AK – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát a részvételre jelentkező erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t szükséges benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 67. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 3. § (3) és (5) bekezdésére. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában, az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani Felhívjuk a figyelmet a Kr. 12-14. § és 16. §-ára és a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére. Az ajánlatban be kell nyújtani a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevő azon (EKR űrlap szerinti) nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez az előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. II. Igazolási mód a bírálat nyomán: Ajánlatkérő a bírálat és értékelés alapján [a Kbt. 69. § (4) bek. szerint] a potenciálisan nyertes - illetve döntése szerint a következő potenciálisan nyertes ajánlattevő(k)től [Kbt. 69. § (6) bek.], továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)től – megfelelő határidő tűzésével – a Kr. 1-16. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtását kéri. - Megkövetelt igazolási mód magyarországi letelepedésű ajánlattevő vonatkozásában: a Kr. 8. § előírásai szerint; - Megkövetelt igazolási mód nem magyarországi letelepedésű ajánlattevő vonatkozásában: a Kr. 10. § előírásai szerint. A Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívásra benyújtandó Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti nyilatkozattal összefüggésben AK a következőket rögzíti: A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok vonatkozásában be kell nyújtani az AT nyilatkozatát a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (Pénzmosásról Szóló Törvény) 3. § 38. pont a)-b), d), e) vagy g) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)–b), d), e) vagy g) alpontja szerinti jellege és mértéke közlésével; ha a gazdasági szereplőnek nincs a Pénzmosásról Szóló Törvény 3. § 38. pont a)–b), d), e) vagy g) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy az erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges megtenni. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja vonatkozásában benyújtandó nyilatkozat szabatosságának (és a nevezett jogszabályhely megfelelő értelmezése érdekében) ajánlatkérő felhívja a figyelmet a következő jogszabályi rendelkezésekre: A Pénzmosásról Szóló Törvény 3. § 38. pont a)-b), d), e) és g) alpontjaiban foglaltak szerint: „38. tényleges tulajdonos: a) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. § (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, vagy egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet felett, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak, b) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben […] d) alapítványok esetében az a természetes személy, da) aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták, db) akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, Karakterkorlátozás miatt folytatás a „Kizáró ok”, „Kizáró ok típusa: Csőd” megnevezésű rovatban a „Kizáró ok rövid ismertetés” alatt.

Karakterkorlátozás miatt folytatás a „Kizáró ok”, „Kizáró ok típusa: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet” rovatból: dc) aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, vagy dd) a da)–dc) alpontban meghatározott természetes személy hiányában aki az alapítvány képviseletében eljár, e) bizalmi vagyonkezelési szerződés esetében az alábbi személyek: ea) a vagyonrendelő(k); nem természetes személy vagyonrendelő esetén annak a) vagy b) pont szerinti tényleges tulajdonosa, eb) a vagyonkezelő(k); nem természetes személy vagyonkezelő esetén annak a) vagy b) pont szerinti tényleges tulajdonosa, ec) a kedvezményezett vagy a kedvezményezettek csoportja; nem természetes személy kedvezményezett esetén annak a) vagy b) pont szerinti tényleges tulajdonosa, ed) az a természetes személy, aki a kezelt vagyon felett egyéb módon ellenőrzést, irányítást gyakorol, valamint ee) adott esetben a vagyonkezelést ellenőrző személy(ek); nem természetes személy vagyonkezelést ellenőrző személy esetén annak a) vagy b) pont szerinti tényleges tulajdonosa, f) az a) és b) pontban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselője, g) zártkörű befektetési alap esetében ga) az a természetes személy, aki egyedül vagy a Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozójával együttesen a befektetési alapban kibocsátott befektetési jegyek legalább 25%-át tulajdonolja, gb) olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén, amely a befektetési alapban kibocsátott befektetési jegyek legalább 25%-át tulajdonolja, e befektető a) vagy b) pont szerinti tényleges tulajdonosa, gc) az a természetes személy, aki az általa egyedül vagy a Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozójával együttesen birtokolt befektetési jegyek alapján jogosult a zártkörű befektetési alap kezelési szabályzata meghatározott feltételeinek módosításának jóváhagyására vagy az alapkezelés átruházásának jóváhagyására; továbbá ilyen jogosultsággal egyedül rendelkező jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet befektető esetén e befektető a) vagy b) pont szerinti tényleges tulajdonosa, valamint gd) az a természetes személy, aki egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol a zártkörű befektetési alap felett” A Ptk. 8:2. § (4) bekezdésében foglaltak szerint: „Közvetett befolyással rendelkezik a jogi személyben az, aki a jogi személyben szavazati joggal rendelkező más jogi személyben (köztes jogi személy) befolyással bír. A közvetett befolyás mértéke a köztes jogi személy befolyásának olyan hányada, amilyen mértékű befolyással a befolyással rendelkező a köztes jogi személyben rendelkezik. Ha a befolyással rendelkező a szavazatok felét meghaladó mértékű befolyással rendelkezik a köztes jogi személyben, akkor a köztes jogi személynek a jogi személyben fennálló befolyását teljes egészében a befolyással rendelkező közvetett befolyásaként kell figyelembe venni.” AK felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpont szerinti kizáró ok vonatkozásában benyújtott nyilatkozatban ajánlattevő kizárólag akkor nyilatkozhat akként, hogy nincs a Pénzmosásról Szóló Törvény 3. § 38. pont a)-b), d), e) és g) alpontjaiban foglaltak szerinti tényleges tulajdonosa, ha a fenti jogszabályhelyekre tekintettel alátámasztható e nyilatkozata.

1) A jelen eljárás a Kbt. Második rész 81. § szerint indított nyílt közbeszerzési eljárás. 2) A közbeszerzési eljárás a Kbt. 40. § (1) bek. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. Rend. (e-Kr.) alapján az EKR-ben kerül lebonyolításra. A közbeszerzési dokumentumok minden ajánlattevő részére elérhetőek az EKR rendszeren keresztül. Az ajánlat és a közbeszerzési eljárás során csatolásra kerülő valamennyi dokumentum benyújtásának vonatkozásában AK hivatkozni kíván az e-Kr. 11-12. §-ban foglaltakra. 3) Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti, a jelen felhívás „Értékelési/Odaítélési szempontok” rovatában meghatározott legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempontok szerint értékeli. Kiegészítő rendelkezések az 1-3. értékelési szempontok vonatkozásában: AK az egyes értékelési szempontok tekintetében 0,00-tól 10,00-ig ad pontot. AK rögzíti, hogy az 1-2. ért. szempontok esetében a fordított arányosítás módszerét alkalmazza az AD I. kötetben részletesen kifejtésre kerülő rendelkezések szerint. Az elszámolás alapját a Megrendelőtől elszállított textíliák mosást megelőzően megállapított súlya képezi, így AT-nek az 1-2. értékelési szempontok esetében ajánlatát erre figyelemmel kell megtennie. A súly megállapítása és rögzítése a Vállalkozó feladatát képezi. AK rögzíti, hogy a 3. értékelési szempont esetében a pontkiosztás módszerét alkalmazza az AD I. kötetben részletesen kifejtésre kerülő rendelkezések szerint. Az „Igen” válasz szerinti megajánlás esetén AT 10 pontban részesül, „Nem” válasz szerinti megajánlás esetén (amely érvényes megajánlásnak minősül) AT 0 pontban részesül. Az „Igen” válasz egyidejűleg annak a vállalását is jelenti, miszerint Ajánlattevő nyertessége esetén a Keretszerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog az adott értékelési szempontban meghatározott, a mosás paramétereit (legalább: mosás során felhasznált vegyszer mennyisége, mosási idő) mérő és rögzítő olyan szoftverrel, amely biztosítja a mosás minőségének utóellenőrzését. Ennek keretében Megrendelő jogosult a szoftver által rögzített adatokat bekérni, és a beérkezett adatokat felhasználni. Az adatokat a Vállalkozó köteles a bekéréstől számított 2 munkanapon belül írásban a Megrendelő rendelkezésére bocsátani. AK felhívja a figyelmet az értékelési szempontokkal kapcsolatban az AD I. kötetben foglalt részletszabályokra, amelyek figyelembevétele szükséges az ajánlattétel során. 4) Az eljárás nyelve magyar. Ha AT valamely dokumentumot más nyelven csatol, az idegen nyelvű dokumentumhoz egyszerű fordítást is csatolnia kell. A Kbt. 47. § (2) bek alapján AK a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi fordítását is elfogadja. 5) Azon alkalmassági követelmény megjelölése, amely a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb: M.1 6) Az ajánlathoz csatolni kell az EKR-ben AK által generált elektronikus nyilatkozatminták kitöltésével képzett nyilatkozatokat, valamint az AD I. kötetben rendelkezésre bocsátott egyéb nyilatkozatminták alapján nyomtatott, aláírt, szkennelt pdf formátumú nyilatkozatokat is a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. 7) AK az eljárás közbeszerzési dokumentumait az e-Kr. szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált ajánlattevők részére biztosítja. Az EKR útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas 8) Az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (tevékenységet), amelynek teljesítéséhez AT alvállalkozót (AV) kíván igénybe venni, és az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert AV-kat, valamint az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos arányát. [Kbt. 66. § (6) bek.]. A nyilatkozatot űrlapon kell benyújtani. (Adott esetben a nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani, amelyre vonatkozó rendelkezések az AD I. kötetben!) 9) Ha az AT igénybe vesz kapacitást nyújtó szervezetet vagy személyt, az ajánlatban be kell nyújtani az EKR rendszerben foglalt űrlap alkalmazásával a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozatot az igénybe vett kapacitást nyújtó szervezet vagy személy vonatkozásában, a tárgyi alkalmassági követelmény megjelölésével. (Adott esetben a nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani – vonatkozó rendelkezések az AD I. kötetben!) 10) A Kbt. 75. § (6) bekezdésére tekintettel AK rögzíti, hogy a jelen eljárásban a 75. § (2) bekezdés e) pontját alkalmazza. 11) A közbeszerzési eljárás során Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bek. szerinti bírálatot könnyítő szabályokat. 12) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (9) bekezdése alapján a Tanácsnak (EU) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló 2022/576 rendeletére (2022. április 8.) figyelemmel az ajánlat részeként csatolandó a kapcsolódó nyilatkozat, amelynek benyújtására EKR űrlap alkalmazásával kell, hogy sor kerüljön: „Nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról”, rövid elnevezése az EKR-ben: „Orosz szankciós nyilatkozat”. 13) Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárásban nem teszi lehetővé a részekre történő ajánlattételt figyelemmel arra, hogy a beszerzésre kerülő szolgáltatások, illetve az azt magukban foglaló különböző tevékenységek összefüggenek, amelyek – Ajánlatkérő piaci tapasztalatai alapján – egy gazdasági szereplő által egy szerződés keretében teljesíthetőek a leghatékonyabb módon. A feladatok részekre bontása megnehezítené a teljesítést, felesleges többlet szállítási és szervezési tevékenységgel (és költséggel) járna, így nem szolgálná a hatékony és felelős gazdálkodás elvét. 14) Az „Információ az elektronikus munkafolyamatokról” rovatban található „A megrendelés elektronikus úton történik” kérdésre adott „igen” válasz vonatkozásában Ajánlatkérő rögzíti, miszerint az Eseti Megrendeléseket (és az azokat megalapozó értesítést) AK, mint Megrendelő írásban, email útján küldi meg a Vállalkozó részére. 15) AK rögzíti, hogy a nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell MSZ EN ISO 9001:2015 Minőségirányítási Rendszerrel, továbbá MSZ EN ISO 14001:2015 Környezetközpontú Irányítási Rendszerrel, vagyis ezek (mindkét rendszer megléte) a szerződéskötés feltétele (ha a fentiek nyertes Ajánlattevő által való rendelkezésének igazolására nem kerül sor, az a szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül). A fentiekkel való rendelkezést a szerződéskötést megelőzően AT az AK részére igazolni köteles.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 062-218614 (2026-03-27)