SZTE Szentesi MC geoterm.hőell. kialakítása I.ütem

Szegedi Tudományegyetem

I. A nyertes ajánlattevő feladata az SZTE Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum, Geotermikus hőellátás kialakítás 1. ütemének generálkivitelezése a vonatkozó tervek és műszaki leírások alapján. *** Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának kellően pontos és érthető leírása szükségessé tette, úgy a felhívásban és a dokumentációban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való konkrét hivatkozás, utalás alkalmazása kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szabályainak megfelelően „az azzal egyenértékű” teljesítést is elfogadja. Ajánlatkérő az egyenértékűséget az általa a Műszaki Leírásban és/vagy az Árazatlan Költségvetésben meghatározott paraméterek tekintetében vizsgálja. II. ***Hirdetmény II.1.6. (2.1.4.) pont - A részajánlat tételének kizárásának indoka (i): I. Az Ajánlatkérő a teljes építési beruházást megvizsgálta, és az építési beruházás részekre bontotta olyan módon, hogy nem egy közbeszerzési eljárásban alakított ki két részajánlati kört, hanem a részekre bontást két különálló közbeszerzési eljárás egyidejű indításával biztosította. A másik közbeszerzési eljárás tárgya: „SZTE Szentesi MC geoterm.hőell. kialakítása II.ütem” II. Ajánlatkérő az építési beruházás jelen „SZTE Szentesi MC geoterm. hőell. kialakítása I. ütem” tárgyú közbeszerzési eljárása esetében is megvizsgálata a több szempontból a további részekre bontásának lehetőségét, azonban a közbeszerzési eljárás tovább részekre bontása, és a részajánlat tétel lehetőségének biztosítása nem lehetséges az alábbi indokok miatt: II.1. Jelen közbeszerzési részben megvalósuló építési beruházás komplex épületfelügyeleti rendszert igényel, ami azt jelenti, hogy az építési beruházás egyes elemeit (pl. geotermikus hőközpontot, az egyes épületekben lévő al-hőközpontokat, a B17-es termálkutat, a Gyógyfürdő termálvízellátását) beüzemelni, külön-külön beszabályozni nem lehetséges. II.2. Az Ajánlatkérő megvizsgálta a szakágak szerint történő szétválasztását is, azonban az építési beruházás fő részét képező elektromos és gépészeti szerelések elválasztása nem lehetséges, mert a munkák szoros összefüggésben, egymásra épülve, térbeli és időbeli szakaszolással valósulnak meg, melyek közös beüzemelést is igényelnek. Az egyes egymásra épülő munkafolyamatok több fővállalkozó közötti szétosztása a garanciális kérdések kezelését érdemben lehetetlenné tenné. II.3. Az Ajánlatkérő megvizsgálta az építési beruházás fő elemei alapján történő részajánlati kör képzését is, azonban a térbeli és időbeli elhatárolás szintén racionális nem megoldható. A gyógyfürdő vezetékcseréjére csak akkor kerülhet sor, ha a kórház gépészeti munkák (geotermális hőközpont) elkészülnek, csak egyidejűleg lehet próbaüzemet elvégezni. Az építés fő elemeinek elkészültét külön-külön történő műszaki átadás-átvétellel műszakilag és jogilag sem lehetne lezárni. II.4. Az építési beruházás a kórház folyamatosan működése mellett zajlik, ezért nem lehetséges esetleg közbeszerzési rész kialakítása során önállóan ezen részek nyertes ajánlattevői részére önálló munkaterület adni, és ezen részek nyertes ajánlattevőinek munkáját, tevékenységét megszervezni úgy, hogy a kórházban betegellátás is folyamatos legyen. Azaz több, független vállalkozó esetében az önállóan végzett munkák, és az emiatti leállások (pl. a szakaszos bontás és kivitelezés során) a teljes kórház működését ellehetetlenítené. (lásd: üzemszünet tervezhetőségére vonatkozó felhívás a felhívásban) Az egymást átfedő építési munkaterületek átadása, visszavétele, az egymástól függetlenül lezáródó munkavégzési idők, javítási időszakok és garanciális időszakok a beruházás lebonyolítását aránytalanul és indokolatlanul nehezítené, ajánlatkérő számára gyakorlatilag egy fővállalkozói feladatkört eredményezne. II.5. Az elkülönített közbeszerzési részként történő kiírás esetén, bármely rész eredménytelensége, vagy a nyertes ajánlattevőként kiválasztott ajánlattevő nem megfelelő teljesítése a projekt ellehetetlenülésével, sőt a „SZTE Szentesi MC geoterm. hőell. kialakítása II. ütem” tárgyú közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződés teljesítését is veszélyeztetné. II.6. Az építési beruházás megvalósítására előírt határidő – a projektzárásra tekintettel - 425 naptári nap, azonban a fűtési rendszereket érintő munkák a téli időszakban nem végezhető. Erre figyelemmel több részajánlati kör kiírása esetében a részajánlati kör nyertes ajánlattevőinek a fűtési időszakon kívüli munkavégzésre alkalmas időszak rövidsége a munkavégzést még inkább megnehezítené, ellehetetlenítené. II.7. Több vállalkozó esetén közös munkaterületet kellene biztosítani, ami fizikailag, munkaszervezésileg és garanciális szempontból lehetetlen. A felvonulási, deponálási és raktározási területek olyan szinten nőnének meg, ami a Kórház működést, betegellátását rendkívül veszélyeztetné. II.8. A Kórház HMV-ellátásának folyamatos biztosítása miatt a hőközponti épület gépészeti munkái csak időbeni szakaszolással végezhetőek, ezért hőközponti épület belső felújítása is ehhez kell, hogy igazodjon.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2026-05-04. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2026-03-31.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2026-03-31 Ajánlati felhívás
2026-04-30 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2026-03-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: SZTE Szentesi MC geoterm.hőell. kialakítása I.ütem
Hivatkozási szám: EKR000264442026
Rövid leírás:
I. A nyertes ajánlattevő feladata az SZTE Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum, Geotermikus hőellátás kialakítás 1. ütemének...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
Leírás
Belső azonosító: EKR000264442026/1
Mennyiség: 6672 méter
A beszerzés leírása:
A nyertes ajánlattevő feladata az SZTE Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum, Geotermikus hőellátás kialakítás 1. ütemének...  Többet mutasson
További információk:
I. ***A HIRDETMÉNY BT-24 (5.1. pont) PONTJÁNAK folytatása 4. A nyertes ajánlattevő feladata a geotermális hőközponttól a gyógyfürdőhöz menő 770 m nyomvonal...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
További termékek/szolgáltatások: Fő helyszín vagy teljesítési hely: További információk a BT-25 mezőhöz: a megadott mennyiség a távhővezeték hossza.
Postacím: Sima Ferenc
utca
44-58.
Irányítószám: 6600
Város: Szentes
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Csongrád 🏙️
Időtartam: 425 nap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. M.2.1. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2. M.2.2. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-36 hónap)
3. M.2.3. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-36 hónap)
Ár
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Leírás
Postacím: 44-58

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az ajánlatok értékelésének szempontja a legjobb ár-érték arány [Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja]. Ennek szempontjai és a hozzájuk tartozó súlyszámok az...  Többet mutasson
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-05-04 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-05-04 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása elektronikusan történik az EKR-ben.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15. §-a tartalmazza. A bontási...  Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2026-05-04 12:00:00 📅
Hely: Az ajánlatok bontása elektronikusan történik az EKR-ben.
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15. §-a tartalmazza. A bontási...  Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Bejegyzés egy releváns szakmai nyilvántartásba
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) SZ.1. A Kbt. 65.§ (1) bek. c) pont alapján alkalmatlan az AT, ha az ajánlata alapján építőipari kivitelezési...  Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott munkákra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az Ajánlati Felhívás feladásának napjától visszafelé számított öt...  Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Releváns oktatási és szakmai képesítések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.2. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi követelményeknek megfelelő, teljesítésbe bevonni kívánt...  Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
Ajánlati biztosíték mértéke 5 000 000 HUF Az ajánlati biztosítékot az ajánlattételi határidő lejártáig kell rendelkezésre bocsátani, és annak az ajánlati...  Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A kifizetés során a Ptk. 6:155. §-a; 6:130. § (1)-(2) bekezdései, a Kbt. 27/A. §, 135. § (1), (3)-(8) bekezdései és a 322/2015 (X.30.) Kr. 30-32/ A. §-ai az...  Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. Jótállás: A 181/2003. (XI.5.) Korm. rendelet (továbbiakban: K.r.) 3. és 4. sz. mellékletében meghatározott épületelemekre a jótállás időtartama a...  Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: Tisztán nemzeti kizáró okok
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) -(2)...  Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Szegedi Tudományegyetem
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308650206
Postacím: Dugonics Tér 13
Postai irányítószám: 6720
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Dr. Baranyainé dr. Fialka Magdolna
E-mail: baranyaine.fialka.magdolna@gmf.u-szeged.hu 📧
Telefon: +36 62544253 📞
Fax: +36 62644062 📠
URL: https://www.u-szeged.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Oktatás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000264442026 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000264442026 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a jelen közbeszerzési eljárást az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) bonyolítja le, így irányadó a 424/2017....  Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
I. A Kbt. 148. § rendelkezései szerint. II. *** Hirdetmény BT-70 (5.1.12.) pont - A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek részének folytatása: 2....  Többet mutasson
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2026/S 064-225153 (2026-03-31)
Ajánlati felhívás (2026-04-30)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-05-26 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-05-26 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2026-05-26 12:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) II.4.7) Erre a közbeszerzési eljárásra / eljárás részre az energiahatékonyságról szóló (EU) 2023/1791 irányelv alkalmazandó (BT-810) mezőben a...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon May 04 12:00:00...  Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. évi törvény (továbbiakban: Kbt.) 56. § (4) bekezdése, 52. § (4) bekezdésének a) pontja, valamint 55....  Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 225153-2026
Forrás: OJS 2026/S 085-302186 (2026-04-30)