Szúnyoggyérítési feladatok 2026

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

Biológiai és kémiai, földi gépes és légi úton történő csípőszúnyog lárva, illetve imágóirtás komplex elvégzése a megrendelő részéről megbízott szakértő által meghatározott időpontokban. A vállalkozó feladata továbbá mindegyik rész esetében a szúnyog-gyérítés elvégzésével kapcsolatos hatósági engedélyek beszerzése, értesítések lebonyolítása. Az egyes részek esetében az elvégzendő irtási feladatok típusa(i) (légi biológiai, földi biológiai, földi kémiai) és mennyisége(i) eltérő(ek). A szerződés szerinti mennyiséget az ajánlatkérő részenként határozza meg oly módon, hogy a megadott kezelendő területet legalább az adott résznél az adott kezelés típusra kötelező tételként előírt alkalommal, legfeljebb pedig az adott résznél az adott kezelés típusra opcionálisan előírt alkalommal kell a nyertes ajánlattevőnek kezelni. Az opcionális mennyiségek (azaz az kötelezően előírt kezelést követően, az ajánlatkérő által megbízott szakértő javaslata alapján megrendelésre kerülő kezelések) abban az esetben kerülnek megrendelésre, ha a hatékonyság érdekében az alap kezeléseket egy vagy több alkalommal meg kell ismételni. Ha a megrendelő által megbízott szakértő szakmailag indokoltnak látja, további kezelési technológia megrendelése is lehetséges az érintett ajánlatkérő részéről, mely szintén opcionális. Az opcionális mennyiség mértékét egyrészt az indokolja, hogy szakmailag nem lehetséges előre felmérni, az adott évben milyen mennyiségű szúnyogra lehet számítani, tekintettel arra, hogy azt számos bizonytalan tényező - elsősorban az időjárás - befolyásolja. (Pl.: Ha sok lesz a csapadék és árhullámok alakulnak ki a folyókon, illetve sok lesz a vízzel borított terület és ehhez párosul a meleg is, akkor több alkalommal kell védekezni a szúnyogok ellen, de ha aszályos év lesz, akkor kevesebb beavatkozás is elég lesz.) Az opcionális mennyiség mértékét befolyásolja továbbá, hogy a hatályos szabályok szerint légi ULV (légi kémiai) eljárással nem lehetséges szúnyogirtást végezni. A 2021-2025. évben a Nemzeti Népegészségügyi Központ ideiglenesen engedélyezte a légi úton kijuttatható szúnyogirtó szert. Abban az esetben, ha a kémiai szúnyogirtó szer légi úton történő kijuttatása a jelen közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés teljesítésének ideje alatt ismételten engedélyezésre kerül, az ajánlatkérőnek lehetősége lesz a légi kémiai eljárásra vonatkozó opciók lehívására. Szintén az ajánlatkérők ellenőrzési körén kívül esik az állami védekezés nyújtotta szúnyoggyérítés mértéke. A jelen közbeszerzés célja, hogy az állami védekezést kiegészítse, egyfajta "védőhálót" biztosítson az önkormányzatoknak. Mindezek alapján a jelen közbeszerzési eljárásban nem érvényesíthető az általános közbeszerzési gyakorlat által elfogadott mérték az opciók vonatkozásában. Az, hogy az állami védekezés mellett a saját hatáskörű szúnyoggyérítés milyen mennyiségben szükséges, számos tényező befolyásolja, pl.: - Állami védekezés mennyisége az adott területen (nem tudható előre, hogy az adott területen mikor és hány alkalommal lesz államilag megrendelt kezelés) - Időjárás (csapadék, hőmérséklet) - Lakosság komfortérzetének javítása (pl.: helyi programok előtti kezelések) - Területi sajátosságok (árterek, holtágak, vizes élőhelyek mennyisége) Ennyi tényező mellett az önkormányzatok saját erőből az erőforrások szűkössége miatt a lehető leggazdaságosabban, és leghatékonyabban kívánják a szúnyoggyérítést megoldani. Ez pedig abban az esetben lehetséges, ha a szúnyoggyérítésre az adott önkormányzat olyan szerződéssel rendelkezik, amelynek alapján az aktuálisan fennálló helyzetnek megfelelően tud reagálni. Felhívjuk a figyelmet a Közbeszerzési Döntőbizottság D.157/11/2021. számú határozatára, amelyben a KDB a jelen eljárásban alkalmazott indoklást az opció mértékére nézve lényegében azonos tényállás mellett elfogadta, a következők szerint: "A Döntőbizottság megállapította, hogy az opció jelen közbeszerzésben történő alkalmazása nem zárt el egyes ajánlattevőket a versenytől, nem sértette az átláthatóság, esélyegyenlőség alapelvét, tekintettel arra, hogy valamennyi ajánlattevő számára egyértelműen és egyformán érthetően került megfogalmazásra a beszerzés tárgya, a műszaki leírás és ehhez képest az opció alkalmazásának ajánlatkérők által előadott szakmai indokai is elfogadhatók voltak, az ajánlatkérő előírásaiból megállapítható, hogy jelen szolgáltatás tárgyát egy olyan kiegészítő tevékenység képezi, amely szolgáltatás igénybevételére bizonyosan évi egy alkalommal kerül sor, ezt meghaladóan az opciós mennyiség teljesítésére pedig csak akkor, ha az elsődlegesen már elvégzett szúnyoggyérítést követően, amely nyújtására az állami védekezés körében került sor, mégis felmerülnek olyan előre nem látható, előre pontosan fel nem mérhető tényezők okozta helyzetek, amelyek indokolják, hogy az adott évben az opció lehívására is sor kerüljön."

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2026-05-04. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2026-04-01.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2026-04-01 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2026-04-01)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szúnyoggyérítési feladatok 2026
Hivatkozási szám: EKR000386652026
Rövid leírás:
Biológiai és kémiai, földi gépes és légi úton történő csípőszúnyog lárva, illetve imágóirtás komplex elvégzése a megrendelő részéről megbízott szakértő által meghatározott időpontokban. A vállalkozó feladata továbbá mindegyik rész esetében a szúnyog-gyérítés elvégzésével kapcsolatos hatósági engedélyek beszerzése, értesítések lebonyolítása. Az egyes részek esetében az elvégzendő irtási feladatok típusa(i) (légi biológiai, földi biológiai, földi kémiai) és mennyisége(i) eltérő(ek). A szerződés szerinti mennyiséget az ajánlatkérő részenként határozza meg oly módon, hogy a megadott kezelendő területet legalább az adott résznél az adott kezelés típusra kötelező tételként előírt alkalommal, legfeljebb pedig az adott résznél az adott kezelés típusra opcionálisan előírt alkalommal kell a nyertes ajánlattevőnek kezelni. Az opcionális mennyiségek (azaz az kötelezően előírt kezelést követően, az ajánlatkérő által megbízott szakértő javaslata alapján megrendelésre kerülő kezelések) abban az esetben kerülnek megrendelésre, ha a hatékonyság érdekében az alap kezeléseket egy vagy több alkalommal meg kell ismételni. Ha a megrendelő által megbízott szakértő szakmailag indokoltnak látja, további kezelési technológia megrendelése is lehetséges az érintett ajánlatkérő részéről, mely szintén opcionális. Az opcionális mennyiség mértékét egyrészt az indokolja, hogy szakmailag nem lehetséges előre felmérni, az adott évben milyen mennyiségű szúnyogra lehet számítani, tekintettel arra, hogy azt számos bizonytalan tényező - elsősorban az időjárás - befolyásolja. (Pl.: Ha sok lesz a csapadék és árhullámok alakulnak ki a folyókon, illetve sok lesz a vízzel borított terület és ehhez párosul a meleg is, akkor több alkalommal kell védekezni a szúnyogok ellen, de ha aszályos év lesz, akkor kevesebb beavatkozás is elég lesz.) Az opcionális mennyiség mértékét befolyásolja továbbá, hogy a hatályos szabályok szerint légi ULV (légi kémiai) eljárással nem lehetséges szúnyogirtást végezni. A 2021-2025. évben a Nemzeti Népegészségügyi Központ ideiglenesen engedélyezte a légi úton kijuttatható szúnyogirtó szert. Abban az esetben, ha a kémiai szúnyogirtó szer légi úton történő kijuttatása a jelen közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés teljesítésének ideje alatt ismételten engedélyezésre kerül, az ajánlatkérőnek lehetősége lesz a légi kémiai eljárásra vonatkozó opciók lehívására. Szintén az ajánlatkérők ellenőrzési körén kívül esik az állami védekezés nyújtotta szúnyoggyérítés mértéke. A jelen közbeszerzés célja, hogy az állami védekezést kiegészítse, egyfajta "védőhálót" biztosítson az önkormányzatoknak. Mindezek alapján a jelen közbeszerzési eljárásban nem érvényesíthető az általános közbeszerzési gyakorlat által elfogadott mérték az opciók vonatkozásában. Az, hogy az állami védekezés mellett a saját hatáskörű szúnyoggyérítés milyen mennyiségben szükséges, számos tényező befolyásolja, pl.: - Állami védekezés mennyisége az adott területen (nem tudható előre, hogy az adott területen mikor és hány alkalommal lesz államilag megrendelt kezelés) - Időjárás (csapadék, hőmérséklet) - Lakosság komfortérzetének javítása (pl.: helyi programok előtti kezelések) - Területi sajátosságok (árterek, holtágak, vizes élőhelyek mennyisége) Ennyi tényező mellett az önkormányzatok saját erőből az erőforrások szűkössége miatt a lehető leggazdaságosabban, és leghatékonyabban kívánják a szúnyoggyérítést megoldani. Ez pedig abban az esetben lehetséges, ha a szúnyoggyérítésre az adott önkormányzat olyan szerződéssel rendelkezik, amelynek alapján az aktuálisan fennálló helyzetnek megfelelően tud reagálni. Felhívjuk a figyelmet a Közbeszerzési Döntőbizottság D.157/11/2021. számú határozatára, amelyben a KDB a jelen eljárásban alkalmazott indoklást az opció mértékére nézve lényegében azonos tényállás mellett elfogadta, a következők szerint: "A Döntőbizottság megállapította, hogy az opció jelen közbeszerzésben történő alkalmazása nem zárt el egyes ajánlattevőket a versenytől, nem sértette az átláthatóság, esélyegyenlőség alapelvét, tekintettel arra, hogy valamennyi ajánlattevő számára egyértelműen és egyformán érthetően került megfogalmazásra a beszerzés tárgya, a műszaki leírás és ehhez képest az opció alkalmazásának ajánlatkérők által előadott szakmai indokai is elfogadhatók voltak, az ajánlatkérő előírásaiból megállapítható, hogy jelen szolgáltatás tárgyát egy olyan kiegészítő tevékenység képezi, amely szolgáltatás igénybevételére bizonyosan évi egy alkalommal kerül sor, ezt meghaladóan az opciós mennyiség teljesítésére pedig csak akkor, ha az elsődlegesen már elvégzett szúnyoggyérítést követően, amely nyújtására az állami védekezés körében került sor, mégis felmerülnek olyan előre nem látható, előre pontosan fel nem mérhető tényezők okozta helyzetek, amelyek indokolják, hogy az adott évben az opció lehívására is sor kerüljön."
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Fertőtlenítési és kártevőirtási szolgáltatások városi és vidéki területeken 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 12
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 12

1️⃣
Belső azonosító: EKR000386652026/1
Cím: Gyomaendrőd
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása: Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 800 ha
Irányítószám: 5500
Város: Gyomaendrőd
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Békés 🏙️
Időtartam: 8 hónap
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Ez a szerződés megújítható
Leírás
A megújítások leírása: Az ajánlatkérők évente szerzik be a tárgyi szolgáltatást.
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
Légi biológiai gyérítés: 183 ha Légi biológiai gyérítés: 100 ha Légi biológiai gyérítés: 100 ha Légi kémiai gyérítés, ULV technológia: 1 020 ha * Földi kémiai gyérítés, ULV technológia: 1 020 ha * Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 800 ha * Az opcionálisan megjelölt légi kémiai gyérítés ULV technológia tétel teljesítésére csak akkor kerülhet sor, ha rendelkezésre áll a légi kijuttatás engedélye. Amennyiben az engedély rendelkezésre áll, akkor a légi kémiai gyérítés ULV technológia teljesítésére kerül sor és ebben az esetben a földi kémiai gyérítés ULV technológia alkalmazására nem kerül sor.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Ár
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR000386652026/2
Cím: Szarvas
A beszerzés leírása: Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 400 ha
Irányítószám: 5540
Város: Szarvas
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Légi biológiai gyérítés: 400 ha Légi biológiai gyérítés: 400 ha Légi kémiai gyérítés, ULV technológia: 3300 ha * Földi kémiai gyérítés, ULV technológia: 3300 ha * Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 2400 ha * Az opcionálisan megjelölt légi kémiai gyérítés ULV technológia tétel teljesítésére csak akkor kerülhet sor, ha rendelkezésre áll a légi kijuttatás engedélye. Amennyiben az engedély rendelkezésre áll, akkor a légi kémiai gyérítés ULV technológia teljesítésére kerül sor és ebben az esetben a földi kémiai gyérítés ULV technológia alkalmazására nem kerül sor.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR000386652026/3
Cím: Sarkad
A beszerzés leírása:
Földi biológiai gyérítés: 13 ha Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 200 ha
Irányítószám: 5720
Város: Sarkad
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Földi biológiai gyérítés: 26 ha Légi kémiai gyérítés, ULV technológia: 1 260 ha * Földi kémiai gyérítés, ULV technológia: 1 260 ha * Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 400 ha * Az opcionálisan megjelölt légi kémiai gyérítés ULV technológia tétel teljesítésére csak akkor kerülhet sor, ha rendelkezésre áll a légi kijuttatás engedélye. Amennyiben az engedély rendelkezésre áll, akkor a légi kémiai gyérítés ULV technológia teljesítésére kerül sor és ebben az esetben a földi kémiai gyérítés ULV technológia alkalmazására nem kerül sor.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Belső azonosító: EKR000386652026/4
Cím: Orosháza
A beszerzés leírása:
Légi biológiai gyérítés: 50 ha Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 100 ha
Irányítószám: 5900
Város: Orosháza
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Légi biológiai gyérítés: 100 ha Légi kémiai gyérítés, ULV technológia: 4200 ha * Földi kémiai gyérítés, ULV technológia: 4200 ha * Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 200 ha * Az opcionálisan megjelölt légi kémiai gyérítés ULV technológia tétel teljesítésére csak akkor kerülhet sor, ha rendelkezésre áll a légi kijuttatás engedélye. Amennyiben az engedély rendelkezésre áll, akkor a légi kémiai gyérítés ULV technológia teljesítésére kerül sor és ebben az esetben a földi kémiai gyérítés ULV technológia alkalmazására nem kerül sor.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
Belső azonosító: EKR000386652026/5
Cím: Mezőtúr
A beszerzés leírása:
Légi biológiai gyérítés: 80 ha Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 200 ha
Irányítószám: 5400
Város: Mezőtúr
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Légi biológiai gyérítés: 160 ha Légi biológiai gyérítés: 200 ha Légi kémiai gyérítés, ULV technológia: 2400 ha * Földi kémiai gyérítés, ULV technológia: 3000 ha * Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 400 ha * Az opcionálisan megjelölt légi kémiai gyérítés ULV technológia tétel teljesítésére csak akkor kerülhet sor, ha rendelkezésre áll a légi kijuttatás engedélye. Amennyiben az engedély rendelkezésre áll, akkor a légi kémiai gyérítés ULV technológia teljesítésére kerül sor és ebben az esetben a földi kémiai gyérítés ULV technológia alkalmazására nem kerül sor.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005

6️⃣
Belső azonosító: EKR000386652026/6
Cím: Köröstarcsa
A beszerzés leírása:
Légi biológiai gyérítés: 33 ha Földi biológiai gyérítés: 4 ha Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 220 ha
Irányítószám: 5622
Város: Köröstarcsa
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006

7️⃣
Belső azonosító: EKR000386652026/7
Cím: Ecsegfalva
A beszerzés leírása:
Légi biológiai gyérítés: 30 ha Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 150 ha
Irányítószám: 5515
Város: Ecsegfalva
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Légi biológiai gyérítés: 60 ha Légi kémiai gyérítés, ULV technológia: 450 ha * Földi kémiai gyérítés, ULV technológia: 450 ha * Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 300 ha * Az opcionálisan megjelölt légi kémiai gyérítés ULV technológia tétel teljesítésére csak akkor kerülhet sor, ha rendelkezésre áll a légi kijuttatás engedélye. Amennyiben az engedély rendelkezésre áll, akkor a légi kémiai gyérítés ULV technológia teljesítésére kerül sor és ebben az esetben a földi kémiai gyérítés ULV technológia alkalmazására nem kerül sor.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007

8️⃣
Belső azonosító: EKR000386652026/8
Cím: Dévaványa
A beszerzés leírása:
Földi biológiai gyérítés: 6 ha Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 630 ha
Irányítószám: 5510
Város: Dévaványa
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Földi biológiai gyérítés: 12 ha Légi kémiai gyérítés, ULV technológia: 1260 ha * Földi kémiai gyérítés, ULV technológia: 1260 ha * Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 1260 ha * Az opcionálisan megjelölt légi kémiai gyérítés ULV technológia tétel teljesítésére csak akkor kerülhet sor, ha rendelkezésre áll a légi kijuttatás engedélye. Amennyiben az engedély rendelkezésre áll, akkor a légi kémiai gyérítés ULV technológia teljesítésére kerül sor és ebben az esetben a földi kémiai gyérítés ULV technológia alkalmazására nem kerül sor.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0008

9️⃣
Belső azonosító: EKR000386652026/9
Cím: Békésszentandrás
A beszerzés leírása:
Légi biológiai gyérítés: 110 ha Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 150 ha
Irányítószám: 5561
Város: Békésszentandrás
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Légi biológiai gyérítés: 558 ha Légi biológiai gyérítés: 220 ha Légi kémiai gyérítés, ULV technológia: 990 ha * Földi kémiai gyérítés, ULV technológia: 990 ha * Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 300 ha * Az opcionálisan megjelölt légi kémiai gyérítés ULV technológia tétel teljesítésére csak akkor kerülhet sor, ha rendelkezésre áll a légi kijuttatás engedélye. Amennyiben az engedély rendelkezésre áll, akkor a légi kémiai gyérítés ULV technológia teljesítésére kerül sor és ebben az esetben a földi kémiai gyérítés ULV technológia alkalmazására nem kerül sor.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0009

1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR000386652026/10
Cím: Kondoros
A beszerzés leírása:
Földi biológiai gyérítés: 8 ha Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 80 ha
Irányítószám: 5553
Város: Kondoros
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Földi biológiai gyérítés: 16 ha Légi kémiai gyérítés, ULV technológia: 900 ha * Földi kémiai gyérítés, ULV technológia: 900 ha * Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 160 ha * Az opcionálisan megjelölt légi kémiai gyérítés ULV technológia tétel teljesítésére csak akkor kerülhet sor, ha rendelkezésre áll a légi kijuttatás engedélye. Amennyiben az engedély rendelkezésre áll, akkor a légi kémiai gyérítés ULV technológia teljesítésére kerül sor és ebben az esetben a földi kémiai gyérítés ULV technológia alkalmazására nem kerül sor.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0010

1️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR000386652026/11
Cím: Csárdaszállás
A beszerzés leírása: Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 62 ha
Irányítószám: 5621
Város: Csárdaszállás
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Légi kémiai gyérítés, ULV technológia: 186 ha * Földi kémiai gyérítés, ULV technológia: 186 ha * Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 124 ha * Az opcionálisan megjelölt légi kémiai gyérítés ULV technológia tétel teljesítésére csak akkor kerülhet sor, ha rendelkezésre áll a légi kijuttatás engedélye. Amennyiben az engedély rendelkezésre áll, akkor a légi kémiai gyérítés ULV technológia teljesítésére kerül sor és ebben az esetben a földi kémiai gyérítés ULV technológia alkalmazására nem kerül sor.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0011

1️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR000386652026/12
Cím: Hunya
A beszerzés leírása: Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 101 ha
Irányítószám: 5555
Város: Hunya
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Légi kémiai gyérítés, ULV technológia: 202 ha * Földi kémiai gyérítés, ULV technológia: 202 ha * Földi kémiai gyérítés, melegköd képzési technológia: 101 ha * Az opcionálisan megjelölt légi kémiai gyérítés ULV technológia tétel teljesítésére csak akkor kerülhet sor, ha rendelkezésre áll a légi kijuttatás engedélye. Amennyiben az engedély rendelkezésre áll, akkor a légi kémiai gyérítés ULV technológia teljesítésére kerül sor és ebben az esetben a földi kémiai gyérítés ULV technológia alkalmazására nem kerül sor.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0012

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-05-04 09:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-05-04 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Kbt. 68. § (1b) szerint
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról): Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm.rend. 15. § szerint
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2026-05-04 10:00:00 📅
Hely: Kbt. 68. § (1b) szerint
További információk: Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm.rend. 15. § szerint
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Technikusok vagy technikai szervek a munka elvégzéséhez
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. Korm.r. 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést. Az Alkr. 21. § (3) b) pontja alapján Ajánlattevőnek nyilatkozatban meg kell neveznie azokat a szakembereket - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöket - képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével egyetemben, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, külön megjelölve a teljesítésben részt vevő gázmester(eke)t, valamint a légijármű-vezető(ke)t. Csatolandó a végzettségek és jogosítványok másolata. Alkalmatlan ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik légijármű vezető képesítéssel, és a szerződés teljesítésében résztvevő repülőgéptípusra érvényes szakszolgálati engedéllyel rendelkező szakemberrel, az egészségügyi kártevőirtószerekkel, valamint gázosítószerekkel végzett tevékenység szabályairól szóló 16/2017. (VIII. 7.) EMMI rendelet 2. § 10. pontja szerinti egészségügyi gázmesterrel (egészségügyi gázmester (kártevőirtó), egészségügyi gázmester szakképesítéssel vagy ezzel egyenértékű egészségügyi gázmesteri oklevéllel rendelkező személy), valamint 16. pontja szerinti szakképzett személlyel (egészségügyi kártevőirtó szakmunkás szakképesítéssel rendelkező személy, egészségőr-fertőtlenítő szakképesítéssel rendelkező személy, egészségügyi kártevőirtó és fertőtlenítő szakképesítéssel rendelkező személy, valamint közegészségügyi-járványügyi felügyelő vagy népegészségügyi ellenőr szakképzettséggel rendelkező személy), az alábbi létszámban (a szakemberek között átfedés megengedett): 1 fő eü. gázmester, 1 fő szakképzett személy. Több részre történő ajánlattétel esetén a részek közötti átfedés megengedett. -- A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan – szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt – kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Eszközök, üzemek vagy technikai felszerelések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az Alkr. 21. § (3) i) pontja alapján Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló műszaki-technikai felszereltségéről, olyan részletezettséggel, melyből a minimumkövetelményeknek való megfelelés egyértelműen megismerhető. Csatolandók továbbá az érvényes ITM engedélyek (légi tevékenységi engedély, érvényes légi jármű alkalmassági bizonyítvány). Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi számú magasnyomású permetező berendezéssel (a továbbiakban: permetező), valamint olyan légi járművel, amely biológiai szúnyogirtásra alkalmas berendezéssel (ULV és granulátum szóró) és GPS alapú repülési adatrögzítővel felszerelt, és érvényes ITM engedélyekkel (Légi tevékenységi engedély, érvényes légi jármű alkalmassági bizonyítvány) rendelkezik (a továbbiakban: légi jármű). Alkalmatlan az ajánlattevő továbbá, ha nem rendelkezik az alábbi számú melegködös és földi ULV berendezéssel (a továbbiakban: melegködös berendezés, ill. ULV berendezés) és az ezekhez szükséges platós terepjáróval vagy kistehergépkocsival, melyek GPS alapú adatrögzítővel felszereltek (a továbbiakban: jármű): 2 db melegködös berendezés, 2 db jármű Több részre történő ajánlattétel esetén az ajánlattal érintett részekre vonatkozó minimumkövetelmények közül minden eszköz vonatkozásában annak kell megfelelni, amelyik a legszigorúbb.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az Alkr. 21. § (3) a) pontja alapján, részenként külön-külön Ajánlattevő (közös ajánlattevő) részéről csatolandó az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített, jelen eljárás tárgyával megegyező, legjelentősebb (földi és légi, biológiai vagy kémiai kezelés) szolgáltatások ismertetése. Az ismertetésnek (ismertetéseknek) tartalmaznia kell legalább: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét, - a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét oly módon, hogy az alkalmasság minimumkövetelményeinek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen, - a szolgáltatás megkezdésének és szerződésszerű teljesítésének időpontját (év/hó/nap bontásban) - továbbá nyilatkozni szükséges arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Csatolni kell továbbá az Alkr. 22. § (1) bekezdése szerinti referencia igazolást. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja), a szerződést kötő másik fél, a szolgáltatás tárgya, valamint mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdésére. Az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veheti figyelembe. Alkalmatlan Ajánlattevő, ha nem rendelkezik összesen az adott rész vonatkozásában az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben a 5.1. pontban meghatározott (kötelező) mennyiségek együttes értékének 70%-át elérő biológiai szúnyoglárvairtás és/vagy kémiai szúnyoggyérítés referenciával. Az alkalmasság igazolható bármely, az adott rész vonatkozásában releváns egy vagy több kezelési módról szóló egy vagy több referenciával is. (pl.: a 3. rész esetében 213 ha 70%-át, azaz összesen 149 ha biológiai szúnyoglárvairtás és/vagy kémiai szúnyoggyérítés referenciát szükséges igazolni a következő kezelési módok bármelyikével, vagy azok bármely kombinációjával: légi biológiai gyérítés, földi biológiai gyérítés, földi kémiai gyérítés: melegköd képzési technológia, földi kémiai gyérítés: ULV technológia) Több részre történő ajánlattétel esetén az ajánlattal érintett részekre vonatkozó minimumkövetelmények közül annak kell megfelelni, amelyik a legszigorúbb.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Az ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettséget.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre: Kbt. 135. §, Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 10
Adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok
Bűnszervezetben való részvétel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Korrupció
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja a közbeszerzési eljárásból azokat, akikkel szemben a kizáró ok az eljárás során következik be. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kormányrendelet) 1. § szerint ajánlattevőnek a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlata benyújtásakor a Kormányrendelet II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. A Kormányrendelet 1. § (2) bekezdése szerint az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kormányrendelet III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A Kormányrendelet 1. § (3) bekezdése szerint a Kormányrendelet III. Fejezetben feltüntetett igazolások nem kérhetők, ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér az érintett Fejezetekben nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megjelölte. Kormányrendelet 1. § (4) bekezdése szerint a Kormányrendelet III. Fejezetben említett igazolási módok az V. Fejezetnek megfelelően kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § - 10. § és 12-16. § rendelkezései szerint kell igazolni. A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt. Amennyiben igen, úgy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján, ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdés alapján ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával a jelentkező eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének. A Kbt. 69. § (11a) bekezdésében, a Kbt. 35. § (2a) bekezdésében valamint a Kbt. 65. § (12) bekezdésében és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1- 7. §-ban foglaltak irányadóak az eljárás során. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdése értelmében nem kérhető az ajánlattevőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Továbbá a kormányrendelet 1. § (9) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában, annak uniós értékhatárt elérő becsült értékű közbeszerzési eljárásban történő benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014 /EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aira.
Többet mutasson
Ld. a "Tisztán nemzeti kizáró okok" rövid ismertetésében foglaltakat.

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Gyomaendrőd Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15725527204
Postacím: Selyem Út 124
Postai irányítószám: 5500
Postai város: Gyomaendrőd
Régió: Békés 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Toldi Balázs
E-mail: onkormanyzat@gyomaendrod.hu 📧
Telefon: +36 66386122 📞
Fax: +36 66386122 📠
URL: https://www.gyomaendrod.hu 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződés közös beszerzést foglal magában
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000386652026 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000386652026 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. Ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevő), az ajánlatban dokumentumot aláíró alvállalkozó szervezet és alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet tekintetében az ajánlathoz csatolni kell az alábbiakat: a) a cégaláírási nyilatkozat (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta vagy a letelepedése szerinti országában elfogadott más, a cégjegyzésre jogosultságot igazoló dokumentum egyszerű másolata az ajánlatot aláíró vagy arra meghatalmazást adó cég képviseleti jogosultsággal rendelkező személytől); amennyiben a kötelezettségvállalásra jogosult személy nem azonos a cégjegyzésre jogosult személlyel, akkor csatolni kell a meghatalmazást is b) folyamatban lévő cégbírósági változásbejegyzési eljárás esetén a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolás [=ún. „e-tértivevény” és/vagy az „Informatikai vizsgálat eredménye” elnevezésű dokumentum 1-1 példánya, továbbá xml file-ként a „Változásbejegyzési kérelem” elnevezésű dokumentum (mellékletek nélkül)] 2. Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 3. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a dokumentáció előír. 4. Amennyiben az EKR rendszerben nyilatkozat minta rendelkezésre áll, azt értelemszerűen ki kell tölteni. A további nyilatkozatok kitöltött és cégszerűen aláírt, szkennelt példányait kötelesek az Ajánlattevők az ajánlathoz csatolni pdf formátumban az Ajánlatkérő által az EKR-ben rendelkezésre bocsátott iratminták tartalmának megfelelően. 5. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. 6. Ajánlatkérő az Alkr. 30. § (4) bekezdésében foglaltak értelmében nyilatkozik, hogy jelen közbeszerzési eljárásban az ajánlattevők szerződés teljesítésére való alkalmasságának feltételeit és igazolását az Alkr. 28. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg az előírt alkalmassági feltételek vonatkozásában. 7. Ajánlatkérő nevében eljár: dr. Varga Imre FAKSZ 5600 Békéscsaba, Kinizsi u. 13., Tel.: +36 66444568; E-mail: iroda@drvargaimre.hu, Lajstromszám: 00449 8. Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjában rögzítetteknek megfelelően a legalacsonyabb ár alapján értékeli. Az ajánlatkérő igényeinek a műszaki leírásban szereplő konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő szolgáltatások felelnek meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. 9. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattal érintett részekre vonatkozóan teljes körűen kitöltött részletes ártáblázatot, Excel fájlformátumban. 10. Ajánlatkérő nem zárja ki, hogy ajánlattevő ajánlatába csatolva benyújtson a kizáró okok és az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására szolgáló dokumentumot. 11. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdése alapján úgy rendelkezik, hogy az aránytalanul alacsony ár vizsgálatát, illetve az ajánlatok bírálatát – az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján – az ajánlatok értékelését követően végzi el. 12. Közös ajánlattétel esetén ajánlattevők kötelesek becsatolni a dokumentáció szerinti konzorciumi megállapodást is. 13. Ajánlatkérő a projekttársaság útján történő teljesítésre nem biztosít lehetőséget. 14. Ajánlatkérő előírja, hogy ajánlattevő tájékozódjon a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti kötelezettségekről. 15. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevők szorítkozhatnak az EEKD IV. rész α szakaszának kitöltésére anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát ki kellene tölteniük. 16. A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: - 16/2017. (VIII. 7.) EMMI rendelet. - a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény. - a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő rögzítéséről szóló 1178/2011/EU rendelet, valamint a módosításáról szóló 290/2012 EU, 245/2014 EU rendelet és a Bizottság (EU) 2015/445 rendelete. - a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény. - az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény. 17. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a szerződés teljesítéséhez (opciókkal együtt) minimálisan az alábbi gépekre, berendezésekre van szükség: 1. rész: 1 db légi jármű, 1 db magasnyomású permetező berendezés, 2 db földi ULV berendezés, 2 db földi melegköd-képző berendezés, 4 db platós terepjáró v. platós kistehergépkocsi 2.r.: 1 db légi jármű, 2 db földi ULV berendezés, 1 db földi melegköd-képző berendezés, 3 db platós terepjáró v. platós kistehergépkocsi 3.r.: 1 db légi jármű, 1 db magasnyomású permetező berendezés, 1 db földi ULV berendezés, 1 db földi melegköd-képző berendezés, 2 db platós terepjáró v. platós kistehergépkocsi 4.r.: 1 db légi jármű, 3 db földi ULV berendezés, 1 db földi melegköd-képző berendezés, 4 db platós terepjáró v. platós kistehergépkocsi 5.r.: 1 db légi jármű, 2 db földi ULV berendezés, 1 db földi melegköd-képző berendezés, 3 db platós terepjáró v. platós kistehergépkocsi 6.r.: 1 db légi jármű, 1 db magasnyomású permetező berendezés, 1 db földi ULV berendezés, 1 db földi melegköd-képző berendezés, 2 db platós terepjáró v. platós kistehergépkocsi 7.r.: 1 db légi jármű, 1 db magasnyomású permetező berendezés, 1 db földi ULV berendezés, 1 db földi melegköd-képző berendezés, 2 db platós terepjáró v. platós kistehergépkocsi 8.r.: 1 db légi jármű, 1 db magasnyomású permetező berendezés, 1 db földi ULV berendezés, 1 db földi melegköd-képző berendezés, 2 db platós terepjáró v. platós kistehergépkocsi 9.r.: 1 db légi jármű, 1 db földi ULV berendezés, 1 db földi melegköd-képző berendezés, 2 db platós terepjáró v. platós kistehergépkocsi 10.r.: 1 db légi jármű, 1 db magasnyomású permetező berendezés, 1 db földi ULV berendezés, 1 db földi melegköd-képző berendezés, 2 db platós terepjáró v. platós kistehergépkocsi 11.r.: 1 db légi jármű, 1 db földi ULV berendezés, 1 db földi melegköd-képző berendezés, 2 db platós terepjáró v. platós kistehergépkocsi 12.r.: 1 db légi jármű, 1 db földi ULV berendezés, 1 db földi melegköd-képző berendezés, 2 db platós terepjáró v. platós kistehergépkocsi. 18. Ajánlatkérő a beszerzéssel kapcsolatban előzetes piaci konzultációt folytatott le, amely EKR000472162026 szám alatt érhető el.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148-155. §-ai szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 065-229407 (2026-04-01)