Takarítási feladatok elvégzése

Hírös Sport Szabadidő Létesítményeket Működtető és Szolgáltató Nonprofit Kft.

Takarítási feladatok ellátása a Hírös Sport Nonprofit Kft. kezelésében és üzemeltetésében álló 9 db létesítményben, vállalkozási szerződés keretében. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha valamely meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártát követően következik be: Tárgyi közbeszerzési eljárás feltételes a Kbt. 53. § (5) bekezdése szerint, figyelemmel arra, hogy Ajánlatkérő 100%-os tulajdonosa Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata évente határozza meg az Ajánlatkérő működési támogatásának összegét, amelynek keretében kerül biztosításra a társaság részére az éves takarítási díjak és költségek fedezete. Fentiekre tekintettel az Ajánlatkérő jelenleg nem rendelkezik a takarítási költségek ellenértékével; a szükséges fedezetet Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata az éves működési támogatások keretében fogja biztosítani. A szerződés hatálybalépésének feltétele a szükséges fedezet biztosításáról szóló döntés, vagy ennek hiányában az ellenérték egyéb forrásból történő finanszírozásáról szóló döntés meghozatala. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben a tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként aláírt szerződés annak megkötésétől számított 6 (hat) hónapon belül nem lép hatályba, úgy e körülményt a szerződő felek olyan bontó feltételnek tekintik, amely alapján a szerződés – a szerződő felek minden további jogi aktusa nélkül – a szerződő felek között megszűnik. [Ptk. 6:212. § (1) bekezdés]. Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2026-02-10. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2026-01-10.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2026-01-10 Ajánlati felhívás
2026-04-17 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2026-01-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Takarítási feladatok elvégzése
Hivatkozási szám: EKR002097732025
Rövid leírás:
Takarítási feladatok ellátása a Hírös Sport Nonprofit Kft. kezelésében és üzemeltetésében álló 9 db létesítményben, vállalkozási szerződés keretében. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha valamely meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártát követően következik be: Tárgyi közbeszerzési eljárás feltételes a Kbt. 53. § (5) bekezdése szerint, figyelemmel arra, hogy Ajánlatkérő 100%-os tulajdonosa Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata évente határozza meg az Ajánlatkérő működési támogatásának összegét, amelynek keretében kerül biztosításra a társaság részére az éves takarítási díjak és költségek fedezete. Fentiekre tekintettel az Ajánlatkérő jelenleg nem rendelkezik a takarítási költségek ellenértékével; a szükséges fedezetet Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata az éves működési támogatások keretében fogja biztosítani. A szerződés hatálybalépésének feltétele a szükséges fedezet biztosításáról szóló döntés, vagy ennek hiányában az ellenérték egyéb forrásból történő finanszírozásáról szóló döntés meghozatala. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben a tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként aláírt szerződés annak megkötésétől számított 6 (hat) hónapon belül nem lép hatályba, úgy e körülményt a szerződő felek olyan bontó feltételnek tekintik, amely alapján a szerződés – a szerződő felek minden további jogi aktusa nélkül – a szerződő felek között megszűnik. [Ptk. 6:212. § (1) bekezdés]. Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Takarítási és higiéniai szolgáltatások 📦
Leírás
Belső azonosító: EKR002097732025/1
Cím: „Takarítási feladatok elvégzése”
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
Nyertes ajánlattevő feladata takarítási feladatok ellátása a Kecskeméti Hírös Sport Nonprofit Kft. kezelésében és üzemeltetésében álló 9 db létesítményben, vállalkozási szerződés keretében. Ajánlattevőnek az ajánlati árát úgy kell megadnia, hogy az tartalmazza az előírt szolgáltatás teljes körű ellátásával kapcsolatban felmerülő költséget, így többek között a béreket, járulékokat, kiszállási díjat, vegyszer-tisztítószer, szemetes zsákok, gépek és eszközök költségét. Takarítandó összterület: 74 367 m2 Takarítandó külső alapterület összesen 46 833 m2 Takarítandó belső alapterület összesen 27 534 m2 Létesítmény Cím Belső Alapterület m2 Külső Alapterület m2 Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark Csabay G. krt. 7. 1 300 25 833 Mercedes-Benz Sport Akadémia Olimpia u. 1. 4 559 Messzi István Sportcsarnok Olimpia u. 1/a. 4 095 Bóbis Gyula Edzőcsarnok Csabay G. krt. 1/a 1 900 Benkó Zoltán Szabadidőközpont Nyíri út 61. 472 Széktói Stadion Csabay G. krt. 1/a 1 730 Kecskeméti Fürdő Csabay G. krt. 5. 11 686 21 000 Aqua Gyógyászat Csabay G. krt. 5. 476 Atlétikai Centrum Csabay G. krt. 1/a 1 316 Széktói Stadion befogadóképesség: 6300 fő Sportpadló takarítása esetén a mennyiség: 1480 m2 (wax eltávolítási feladattal együtt) + 1409 m2 Kecskeméti Fürdő befogadóképessége: 1200 fő Ajánlatkérő rögzíti, hogy a közbeszerzés tárgyát képező szolgáltatás jellege miatt a fürdők, uszodák és egyéb közforgalmú vizes létesítmények takarítása speciális takarítási tevékenységnek minősül, tekintettel különösen: - a fokozott higiéniai és közegészségügyi elvárásokra, - a folyamatosan nedves, csúszásveszélyes felületekre, - a medenceterek, zuhanyzók, öltözők és vizesblokkok eltérő technológiát igénylő tisztítására, - valamint a látogatók folyamatos jelenléte melletti munkavégzésre. Takarítási típusok Napi takarítás: Naponta rendszeresen elvégzendő feladatok. Heti és időszakos takarítás: Heti-, havi-, és egyéb gyakorisággal elvégzendő takarítási feladatok összessége. Fertőtlenítő takarítás: A mosdókban, WC-kben és pandémiás időszakokban alkalmazott fertőtlenítő takarító eljárás. A fertőtlenítő takarítás során az adott helyiségek padló- és falfelületein, berendezési-, felszerelési tárgyain lévő kórokozó mikroorganizmusokat -a szennyeződések egyidejű eltávolítása mellett- fertőtlenítő hatású tisztítószerek oldatával, mechanikus hatással kombinálva kell elpusztítani, inaktiválni. A takarítás során alkalmazott fertőtlenítő szerek megválasztásánál a fertőtlenítendő felület milyenségét (műanyag, fém, hidegpadló, ragasztott és öntött padló, lapburkolatok, ragasztott táblásburkolatok, mészfestés, műanyagfestés, olajfestés, elektromos lámpatestek, bútorok) figyelembe kell venni úgy, hogy a takarítandó felületet ne roncsolja az alkalmazott fertőtlenítőszer. Ügyeleti takarítás: Meghatározott létszámban és munkaidőben folyamatos rendelkezésre állás, az elérhetőség biztosítása mellett, baleseti-, azonnali takarítási feladatok elvégzése az épületekben, a látogatói WC-k ellenőrzése, a napi tisztasági szint visszaállítása, higiéniai feltöltő anyagok szükség szerinti feltöltése, Megrendelő által kért takarítási feladatok elvégzése. A Szolgáltató köteles biztosítani az ügyeletes takarítók UHF rádión keresztüli elérhetőségét az ügyeleti időben. Rendezvényhez kapcsolódó takarítás: rendezvény ideje alatt ügyeletesi feladatok ellátása, a rendezvények idejére előzetes egyeztetés/megrendelés alapján megállapított létszámú takarító személyzet biztosításával. A Megrendelő az esetileg megrendelésre kerülő takarítási feladatokra irányuló megrendelését a takarítási feladatok elvégzését megelőző két munkanappal adja ki. A megrendelésben a Megrendelő meghatározza az eseti takarítási feladatot, takarítási időtartamot és időpontot, valamint létszám és eszközigényét. Megrendelő saját területén térítésmentesen helyiségeket biztosít Szolgáltató részére az eszközök, gépek, anyagok tárolására, a takarítógépek töltésére, öltözködésre a létesítményekben kijelölt helyeken. A helyiségek biztonságos zárhatóvá tétele, a készletek, eszközök tulajdonvédelme, az ide vonatkozó jogszabályok betartása Szolgáltató feladata. A takarítási területen észlelt műszaki hibákat (pl. vízfolyás, világításai zavarok, üvegkár stb.) Szolgáltató köteles a Megrendelő kijelölt képviselőjének azonnal jelezni. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy a szolgáltatás ellátása során - a hivatására irányadó jogi- és etikai szabályokon túlmenően - betartja a Vállakozási szerződés részeként rendelkezésre bocsátott megrendelői belső szakmai szabályzatokban foglaltakat, mint például: Tűzvédelmi szabályzat, Rendészeti, biztonsági és tulajdonvédelmi szabályzat, Adatvédelmi szabályzat, Szervezeti és Működési Szabályzat. A részletes feladatleírást a közbeszerzési dokumentumok (műszaki tartalom) és a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely: a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott helyszínek
Irányítószám: 6000
Város: Kecskemét
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Bács-Kiskun 🏙️
Időtartam: 36 hónap
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
1. Ajánlatkérő az időben pontosan előre nem látható, a műszaki tartalomban meghatározott, ütemezetten elvégzendő feladatokon felül 500 óra/év mennyiségig kívánja biztosítani takarítási feladatok megrendelésének lehetőségét. Ajánlatkérő az évi 500 óra megrendelésére nem köteles (eseti takarítás). 2. Ajánlatkérő maximum a vállalkozói díj 1%-ának megfelelő összegig opcióként jogosult megrendelni nanotechnológiás fertőtlenítést ULV hidegködképző technológiával. Nanotechnológiás fertőtlenítés ULV hidegködképző technológiával: A 100%-an környezetbarát, NANO ezüst és hidrogénperoxid (H2O2+Ag) tartalmú fertőtlenítő az ULV hidegködgenerátor porlasztásának köszönhetően nagy hatékonysággal jut el a vírus, baktérium és csíra szennyezett területekre és felületekre. Irodai terek teljes felületét, valamint légterének fertőtlenítésére kívánja az Ajánlatkérő ezt a szolgáltatást eseti jelleggel megrendelni.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 3. Ellenőrzési és minőségbiztosítási rendszer (a kidolgozottság mértéke és szakmai megfelelősége)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 4. Humán erőforrás gazdálkodás (a kidolgozottság mértéke és szakmai megfelelősége)
Ár
Ár (súlyozás): 79
1
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az 1 és 2. értékelési szempont vonatkozásában: A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. Az ajánlatkérő az értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeket a ponthatárok között értékeli úgy, hogy a legjobb tartalmi elemre az értékelési pontszám maximumát adja. A többi ajánlat részszempont szerinti pontszáma a legjobb tartalmi elemhez viszonyított arány szerint kerül megállapításra, kettő tizedes jegyre való kerekítés mellett. Az értékelési szempont esetében a legkedvezőbb (legalacsonyabb) érték kapja a maximális pontszámot, a további megajánlott értékek a fordított arányosítás módszerének megfelelően kevesebbet. A 3. és 4. értékelési szempont vonatkozásában: Az értékelési szempontok szerinti tartalmi elem értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. Az ajánlatkérő az értékelési szempontok szerinti tartalmi elemet a ponthatárok között értékeli úgy, hogy a legjobb tartalmi elemre az értékelési pontszám maximumát adja. A többi ajánlat részszempont szerinti pontszáma a legjobb tartalmi elemhez viszonyított arány szerint kerül megállapításra, kettő tizedes jegyre való kerekítés mellett. A legkedvezőbb (legalacsonyabb) érték kapja a maximális pontszámot, a további megajánlott értékek a fordított arányosítás módszerének megfelelően kevesebbet. Az értékelés, a legkedvezőbb ajánlati tartalmi elem meghatározása szakértő bevonásával történik. A szakértő meghatározott szakmai szempontok (preferenciák) alapján rangsorolja az egyes szakmai ajánlatban található vizsgálati elemeket, azokhoz helyezésszámot rendelve - ennek megfelelően a szakmailag legjobb vizsgálati elem az 1., az ezt követő a 2. helyezést kapja és így tovább. Az egyes szakmai ajánlat szerinti vizsgálati elemek azonos helyezést is kaphatnak. A szakértő az értékelés során indoklással ellátott szöveges értékeléssel támasztja alá az adott szakmai ajánlat szerinti egyes vizsgálati elemekre kiosztott helyezést, majd az egyes ajánlattevők szakmai ajánlatainak a vizsgálati elemeire adott helyezési értékeket összeadja (ennek az összege lesz az értékelési szempont szerinti tartalmi elem). A 3. és 4. értékelési szempontra vonatkozóan a részletes információ a közbeszerzési dokumentumokban került meghatározásra.
Többet mutasson
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-02-10 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-02-10 16:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): EKR felületen.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról): Kbt. 68. § EKRr. 15. §
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2026-02-10 16:00:00 📅
Hely: EKR felületen.
További információk: Kbt. 68. § EKRr. 15. §
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Teljes éves forgalom
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
P/1. Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételről szóló nyilatkozatot annak megfelelően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról a Kr. 19. § (3) bekezdés szerint. Az alkalmasság minimumkövetelménye: P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az ajánlati felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben nem rendelkezik összesen legalább 900.000.000-Ft, teljes (általános forgalmi adó nélkül számított) árbevétellel.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Specifikus éves forgalom
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
P/2. Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó közbeszerzés tárgyából (takarítási szolgáltatás) származó árbevételről szóló nyilatkozatot annak megfelelően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról a Kr. 19. § (3) bekezdés szerint. Az alkalmasság minimumkövetelménye: P/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az ajánlati felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben nem rendelkezik összesen legalább 650.000.000- Ft, közbeszerzés tárgya (takarítási szolgáltatás) szerinti általános forgalmi adó nélkül számított árbevétellel.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/1. A Kr. 1. § (1) szerint: az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. rész «α» (alfa) szakaszát köteles kitölteni. M/1. Ajánlattevő a Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján ismertesse a felhívás feladásától visszafelé számított 3 év alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb szolgáltatásait a Kr. 22. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerint. A nyilatkozat/igazolás az alábbiakat tartalmazza: - a szerződést kötő másik fél neve, székhelye (címe), - a szolgáltatás tárgya, mennyisége, - a teljesítés kezdő és befejező időpontja (év/hónap/nap), - nyilatkozat, hogy a teljesítés a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően történt-e. A Kr. 21/A. § szerint: Az ajánlatkérő köteles elfogadni azon megvalósult teljesítések igazolását is, amelyek esetén bár szerződésszegés történt, de a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége – a szerződést kötő másik fél által nem vitatottan – nem áll fenn. A Kr. 22. § (2) bekezdése szerint: Amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az igazolásban vagy nyilatkozatban az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Ha az alkalmasság igazolása az ajánlattevő, a részvételre jelentkező vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával történik, a nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a szerződést kötő másik fél vitatja-e a teljesítés szerződésszerűségét vagy – amennyiben a gazdasági szereplő erről nyilatkozott – azt a körülményt, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége nem áll fenn. Az alkalmasság minimumkövetelménye: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban legalább 24 hónapon át folyamatosan teljesített, a) legalább 3000 fő befogadóképességű stadion takarításra vonatkozó, b) legalább 2000 m2 felületű sportpadló takarítására (amelyből min. 1000 m2 esetében waxoldás is történik) vonatkozó, c) legalább 900 fő befogadására (a medencék egyidejű legnagyobb terhelésével számolva) alkalmas fedett fürdő takarítására vonatkozó referenciával. Folyamatos (napi rendszerességű) létesítménytakarítás fogalma alatt Ajánlatkérő a bemutatott időszakra számított legalább 250 nap/év rendszerességet elérő mértéket érti. Ajánlatkérő a c) pont vonatkozásában alkalmazza a Kbt. 65. § (10) bekezdésében foglaltakat.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Releváns oktatási és szakmai képesítések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/2. A Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján az igazolások benyújtására felhívott AT csatolja nyilatkozatát azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezésével, végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Az előírt végzettség az iskolai oklevél benyújtásával, a szakmai tapasztalat a szakmai önéletrajz saját kezűleg aláírt példányának benyújtásával igazolandó. Az alkalmasság minimumkövetelménye: M/2. a) Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik legalább 1 fő, szolgálatvezető vagy tisztítás-technológiai szolgáltatásvezető OKJ-s képzettséggel, vagy ezekkel egyenértékű képzettséggel rendelkező, és legalább 3 éves képesítésének megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel. b) Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik legalább 1 fő közegészségügyi-járványügyi ellenőr felsőfokú képzettségű szakemberrel VAGY NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ELLENŐR vagy ezzel egyenértékű szakemberrel, aki rendelkezik legalább 36 hónap képesítésének megfelelő szakmai tapasztalattal. Amennyiben a szakember már rendelkezik az előírt jogosultsággal, úgy a végzettség, továbbá a szakmai tapasztalat bemutatása külön nem szükséges, ebben az esetben ajánlattevő csatolja a jogosultság meglétét igazoló dokumentumot az ajánlatához. A szakemberek között átfedés megengedett. Ajánlatkérő az M/2. a) pontjában foglalt szakember esetében alkalmazza a Kbt. 65. § (10) bekezdésében foglaltakat. Az előírt alkalmassági követelménynek közös ajánlattevők együttesen is, továbbá bármely más szervezet/személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ez utóbbi esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő(k)től a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé, illetve nem követeli meg gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő az eljárásban történő részvételt ajánlati biztosíték nyújtásához köti, melynek mértéke: 3.000.000.-Ft. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség beálltáig, - attól kezdődően - az ajánlati kötöttség időtartamáig Ajánlatkérő rendelkezésére kell állnia. Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő 11732002-20371605 fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Teljesítés igazolása: az átutalást igazoló dokumentummal, vagy a pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség, illetve a biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény Kbt. 41/A. § (2) bekezdés szerinti formában történő benyújtásával. Átutalás esetén az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét és az eljárás EKR azonosítószámát. A befizetés helye: 6000 Kecskemét, Olimpia utca 1/A.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF). Pénzügyi fedezet: Ajánlatkérő 100 %-ban saját forrásból biztosítja. Ellenérték kifizetése: a feladatok szerződésszerű ellátásáért a díj nyertes ajánlattevőt havonta utólag illeti meg. A Kbt. 135 § (1), (5)-(6) bekezdésnek megfelelően kiállított teljesítésigazolás szerint tartalmilag és formailag szabályszerűen kiállított, Ajánlatkérő által leigazolt számla, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakkal összhangban - a számla Ajánlatkérő általi kézhezvételének napját követő 30 napos határidőre - átutalással teljesíti nyertes Ajánlattevőnek. Fizetési késedelem esetén, a Ptk. 6:155.§ irányadó. Ajánlatkérő megfelel a Kbt. 27/A. § rendelkezéseinek. Részletes feltételek a szerződésben foglaltak szerint.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Kötbérek: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésére. Ajánlatkérő késedelmi kötbért (mértéke: a késedelemmel érintett teljesítési helyre vonatkozó havi nettó átalányárára vetítve napi 1%), hibás teljesítési kötbért (mértéke: hiba jelzésétől annak kijavításáig naponként a hibás teljesítéssel érintett teljesítési helyre vonatkozó szolgáltatás havi nettó átalányár 2%), meghiúsulási kötbért (50.000.000,- HUF) alkalmaz, részletek a szerződéstervezetben.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: Tisztán nemzeti kizáró okok
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) szerint: az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: EEKD.) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 2. § (1) bekezdés b) pontja és a (4) bekezdés rendelkezései alapján a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontjában, illetve e), f), k) és l) pontjában említett kizáró okokat az egységes európai közbeszerzési dokumentum III. részének „D” szakaszában kell feltüntetni. Az ajánlattevőknek az alkalmazandó szabályok, az EEKD. használata, valamint a kizáró okok igazolása során a Kr. 2-4. §, 6. §, 8. §, 10. §, valamint 12-16. § figyelembevételével kell eljárniuk. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (4) és (11) bekezdésére, valamint a Kbt. 74. § (1) bekezdésére. Ajánlatkérő nem zárhatja ki az eljárásból azt az Ajánlattevőt, aki a Kbt. 64. § rendelkezései alapján öntisztázás keretében igazolta, hogy az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró okok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére, továbbá a Kr. 1. § (7) bekezdésére, amely alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Hírös Sport Szabadidő Létesítményeket Működtető és Szolgáltató Nonprofit Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 21067202203
Postacím: Olimpia Utca 1/A
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Kispál Balázs
E-mail: titkarsag@hiros-sport.hu 📧
Telefon: +36 76500320 📞
Fax: +36 76418910 📠
URL: https://hiros-sport.hu/ 🌏
A vevő profiljának címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR002097732025 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR002097732025 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR002097732025 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
Ajánlatkérő részajánlat-tételi lehetőséget nem biztosít, tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát képező feladatok megfelelő színvonalon történő megvalósítását Ajánlatkérő álláspontja szerint valamennyi teljesítési hely (intézmény) ugyanazon nyertes ajánlattevő általi ellátása szolgálja, figyelemmel a szükséges szakemberállományra és a megfelelő technikai felszerelésre, továbbá azon körülményre, hogy ezáltal biztosítható az is, hogy valamennyi teljesítési helyen (intézményben) azonos színvonalú szolgáltatás valósuljon meg. Ajánlatkérő szervezeti struktúrája miatt aktívan egy alkalmazott tud a takarítási munkák irányításával, ellenőrzésével foglalkozni. Létszám bővítésre nincs lehetőség, azaz a munkakört egy személy látja el. Az egyeztetés és az ellenőrzés, továbbá a takarítások időpontjainak módosítása tekintetében napi szintű kommunikáció a jellemző, azaz minden nap egyeztetés, iránymutatás és adott esetben az ellenőrzést követő észrevétel zajlik. A feladatok és a minőségi takarítási munkák egységes összehangolása és minőségi elvégzésének elősegítése érdekében nem elválasztható a feladat részajánlatokra, azaz nem oldható meg a különböző színvonalon és módon teljesítő cégek irányítása. Ajánlatkérő kedvezőbb áron tudja a szolgáltatást beszerezni, amennyiben nem történik meg a műszaki tartalomnak a részekre bontása, figyelemmel arra, hogy a nyertes ajánlattevő a munkaszervezéssel, illetve a különböző teljesítési helyek közötti átcsoportosítással megfelelően tudja elosztani a kapacitásait a feladatok hatékony (gazdaságos) megvalósítása érdekében, ezáltal várhatóan összességében jóval kedvezőbb áron kerül teljesítésre a szerződés. A nagytakarítások esetében alkalmazandó eszközök szolgáltatási, fenntartási, illetve logisztikai részéhez kapcsolódó (járulékos) költségek szétosztódnak a különböző teljesítési helyek vonatkozásában. 1. Az ajánlatot az EKR felületen az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell benyújtani. 2. Az ajánlatnak a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen fel kell tünteti a Kbt. 68. § (4) bek. szerinti összes adatot. AT az EKRr. 11. § (1) bek alapján az AK által létrehozott elektronikus űrlap formájában köteles a felolvasólapot az ajánlat részeként kitölteni. 3. Az ajánlatban benyújtott dokumentumokat a Kbt. 47. § (2) bek alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani. AK felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR-ben megtett nyilatkozatokra vonatkozóan támasztott követelményekre a Kbt. 41/A. § az irányadó. 4. AK felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3)-(4) bekezdésére. 5. AT-nek ajánlatához csatolni kell a Kbt. 66. § (6) bekezdés szerinti nyilatkozatát (EKR űrlap), nemleges tartalom esetén is. 6. AK nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását. 7. Az AK a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a 71. § (6) bek. szerinti korlátozással, azaz nem rendel el újabb hiánypótlást akkor, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatában korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlásra. 8. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 73. § (5) bek-re. 9. AT-nek ajánlatához csatolni kell a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti nyilatkozatát (EKR űrlap),. nemleges tartalom esetén is. A Kbt. 65. § (7) bekezdés rendelkezései alapján csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 65. § (12) bekezdés alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak – a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak – tartalmaznia kell az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. 10. AK az eljárás során az ajánlatok bírálata kapcsán a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdésekben foglaltak szerint jár el. 11. AK jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. 12. FAKSZ: dr. Simon Krisztián 01065 13. Ajánlattevőnek az ajánlata részeként csatolnia kell nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról a kiadott nyilatkozatmintában foglaltak szerint. Amennyiben a fent hivatkozott jogszabályi tilalom az ajánlattevő, illetve az általa igénybe vett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet vonatkozásában fennáll a benyújtott ajánlat érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján. 14. Ajánlatkérő a pénzügyi-gazdasági és műszaki-szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg. 15. AK felhívja ATk figyelmét, hogy a felhívás mellékletét képező közbeszerzési dokumentumok és annak műszaki tartalom része további lényeges információkat tartalmaz az ajánlatban benyújtandó dokumentumokról. 16. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 17. A Nettó ajánlati ár (HUF) alátámasztására AT nyújtsa be az ajánlattételhez kiadott Ártáblát beárazva. Az Ártáblát az abban előírt tartalommal (útmutató munkalap) és módon szükséges kitölteni és cégszerűen aláírva az EKR-be az ajánlat részeként feltölteni, valamint excel formátumban is be kell nyújtani. AT-nek valamennyi kitölthető rovat és cella vonatkozásában ajánlatot kell tennie, az ajánlati érték egyik tétel esetében sem lehet „0”, ellenkező esetben az ajánlat érvénytelen. A kiadott táblázaton változtatni, abban törölni, illetve módosításokat végrehajtani tilos, ez az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. 18. Ajánlatkérő a 3. és 4. értékelési szempontként szakmai ajánlatot értékel a közbeszerzési dokumentumokban foglalt szempontok szerint. A szakmai ajánlat a Kbt. 71. §-ban foglaltak szerint hiánypótolható. Ajánlatkérő a szakmai ajánlat hiánypótlásával kapcsolatban felhívja a figyelmet a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontjára és a Közbeszerzési Döntőbizottság D.423/6/2018. számú határozatára is. 19. Ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára a közbeszerzés tárgyát képező tevékenységre (takarítási szolgáltatás) vonatkozó szakmai felelősségbiztosítással rendelkezni, vagy a meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni minimum 10.000.000,- Ft /káresemény és minimum 20.000.000,- Ft/év értékben, amely biztosítását a szerződés egész időtartama alatt köteles fenntartani. 20. Ajánlatkérő megnevezése: Kecskeméti Hírös Sport Szabadidő Létesítményeket Működtető és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. 21. Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételeket és azok igazolását a Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősítéséhez képest szigorúbban határozza meg a felhívás P/1., P/2., M/1., M/2. pontjaiban szereplő valamennyi követelmény esetében. A felhívás P/1. és P/2. pontokhoz kapcsolódó feltételek a Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősítésének kibocsátásakor nem kerül vizsgálatra. A felhívás M/1. pontja a Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősítéséhez képest szigorúbb, mivel a korábban teljesített szerződésekben foglalt feladatokhoz kapcsolódó mennyiségek kerülnek vizsgálatra, nem pedig a szerződéses pénzügyi ellenszolgáltatás. A felhívás M/2. pontja a Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősítéséhez képest szigorúbb, mivel az nem vizsgálja a szakemberek rendelkezésre állását. 22. Ajánlatkérő a közbeszerzésekben alkalmazandó környezetvédelmi követelményekről szóló 235/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet 5. § a) pontja alapján szerződés teljesítésére vonatkozó feltételként előírja, hogy a szerződéshez kapcsolódó feladatok ellátásához használandó összes tisztítószer legalább 70%-a megfelel a kemény felületekre szánt tisztítószerek uniós ökocímkéjének odaítélésére vonatkozó kritériumok megállapításáról szóló 2017/1217/EU bizottsági határozat melléklete szerinti 1. (vízben lévő élő szervezetekre gyakorolt mérgező hatás) és 4. (kizárt és korlátozás hatálya alá eső anyagok) kritériumnak vagy a Környezetbarát Termék védjegy ugyanilyen tartalmú kritériumainak és a szerződéshez kapcsolódó feladatok ellátásához használandó, textilanyagból készült összes takarítóeszköz legalább 50%-a mikroszálas anyagból készül.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 008-020126 (2026-01-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-04-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 1 136 093 289 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 039 268 639 HUF 💰
Leírás
Mennyiség: 74367 négyzetméter

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: HIR17-71-2026
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-03-13 📅
Cím: Vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002097732025 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 138 748 949 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR002097732025/0140
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: FT. Garden&Clean Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25927225203
Postacím: Alsómégy Utca 61.
Postai irányítószám: 6341
Postai város: Homokmégy
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: feketenej56@gmail.com 📧
Telefon: +36 705631044 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 039 268 639 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002097732025/0172
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert
Leírás:
A felhívás M/2. b) pontja szerinti szakember által ellátandó feladatok Alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos aránya: 0,17 %.
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 1 766 757 HUF 💰
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
A felhívás M/2. b) pontja szerinti szakember által ellátandó feladatok Alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos aránya: 0,17 %.
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: Pro-frézia korlátolt felelősségű társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12579774203
Postacím: Olimpia utca Egyéb 1
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
E-mail: profrezia@gmail.com 📧
Telefon: +36 205783161 📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Kecskeméti Hírös Sport Szabadidő Létesítményeket Működtető és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Forrás: OJS 2026/S 076-266784 (2026-04-17)