Ajánlatkérő a szerződés hatálybalépésétől számított 12 hónapban szükséges különféle traumatológiai eszközök beszerzését kívánja biztosítani 15 részben konszignációs raktár kihelyezésével. A nyertes ajánlattevőnek konszignációs raktárkészletet kell biztosítania, melyet a szerződés hatályba lépését követő 30 napon belül köteles leszállítani. Amennyiben a konszignációs raktárkészlet számításakor a mennyiség nem egész számot eredményez, ebben az esetben a kerekítés szabályaitól eltérve felfelé szükséges kerekíteni és az így kapott darabszám szerint szükséges konszignációs raktárba helyezni a termékeket. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, azaz, ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a szállítás, csomagolás és kirakodás költségeit.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2026-02-23.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2026-01-20.
Ajánlati felhívás (2026-01-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Trauma eszközök besz. a VVCSFK rész. - Konszig rak
Hivatkozási szám: EKR001448252025
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a szerződés hatálybalépésétől számított 12 hónapban szükséges különféle traumatológiai eszközök beszerzését kívánja biztosítani 15 részben...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő a szerződés hatálybalépésétől számított 12 hónapban szükséges különféle traumatológiai eszközök beszerzését kívánja biztosítani 15 részben konszignációs raktár kihelyezésével. A nyertes ajánlattevőnek konszignációs raktárkészletet kell biztosítania, melyet a szerződés hatályba lépését követő 30 napon belül köteles leszállítani. Amennyiben a konszignációs raktárkészlet számításakor a mennyiség nem egész számot eredményez, ebben az esetben a kerekítés szabályaitól eltérve felfelé szükséges kerekíteni és az így kapott darabszám szerint szükséges konszignációs raktárba helyezni a termékeket. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, azaz, ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a szállítás, csomagolás és kirakodás költségeit.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Sebészeti implantátumok📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 15
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 15
1️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/1
Cím: Csípő és térd protézisek
Mennyiség: 970 darab
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Csípő és térdprotézisek beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Csípő és térdprotézisek beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása. Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
További információk:
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban 1.,2.,3.,5.,6.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14. és 15. részei tekintetében nem alkalmazza a Kbt.75. § (2) bekezdés e)...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban 1.,2.,3.,5.,6.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14. és 15. részei tekintetében nem alkalmazza a Kbt.75. § (2) bekezdés e) pontját. Lefolytatott EPK elérhetősége(EKR000666462025): https://ekr.gov.hu/ekr-em/folyamat/kozbeszerzes/ugylet.xhtml?piid=5091507&id=4855834 Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot választja, tekintettel arra, hogy a közbeszerzési dokumentumok minden olyan minőségi és műszaki követelményt tartalmaznak, amelyeknek az adott beszerzési tárgynak meg kell felelnie. Továbbá Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésére.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Ortopédiai implantátumok📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_8200_Veszprém_Kórház_utca_1.’E’ épület Alagsor, Központi Raktár
Postacím: Kórház
utca
1.
Irányítószám: 8200
Város: Veszprém
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Veszprém🏙️
Időtartam: 12 hónap A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Ez a szerződés megújítható ✅ Leírás
A megújítások leírása:
BT-300 folytatása a karakterkorlát miatt: A 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett,...
Többet mutasson
A megújítások leírása
BT-300 folytatása a karakterkorlát miatt: A 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk alapján az Európai Unió 2022. április 9-i hatállyal számos, közbeszerzési eljárások odaítélési folyamatát alapvetően érintő tilalmat vezetett be. Ezen tilalmak fenn nem állásáról Ajánlatkérőnek főszabály szerint a szerződés odaítélése (azaz az eljárás eredményhirdetése) előtt meg kell győződnie. „5k. cikk (1) Tilos a közbeszerzési irányelvek, valamint a 2014/23/EU irányelv 10. cikke (1) és (3) bekezdésének, (6) bekezdése a)–e) pontjának, (8), (9) és (10) bekezdésének, 11., 12., 13. és 14. cikkének, a 2014/24/EU irányelv 7. és 8. cikkének, 10. cikke b)–f) és h)–j) pontjának, a 2014/25/EU irányelv 18. cikkének, 21. cikke b)–e) és g)–i) pontjának, 29. és 30. cikkének, valamint a 2009/81/EK irányelv 13. cikke a)–d), f–h) és j) pontjának hatálya alá tartozó bármely közbeszerzési szerződés vagy koncessziós szerződés odaítélése a következők részére vagy az ilyen szerződések teljesítésének folytatása a következőkkel: a) orosz állampolgár, vagy oroszországi székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv; b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az e bekezdés a) pontjában említett valamely szervezet rendelkezik; vagy c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az e bekezdés a) vagy b) pontjában említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el; ideértve a szerződés értékének több mint 10 %-át kitevő alvállalkozókat, szállítókat vagy szervezeteket, amelyeknek a kapacitásait a közbeszerzési irányelvek értelmében igénybe veszik.” Ajánlattevő a fentieket figyelembe véve ajánlata részeként, amennyiben több részben tesz ajánlatot, úgy valamennyi rész tekintetében külön-külön nyújtsa be nyilatkozatát a tekintetben, hogy a fenti EU rendelet szerinti kizáró ok az ő vonatkozásában fennáll-e.
Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/2
Cím: Általános traumatológia
Mennyiség: 515 darab
A beszerzés leírása:
Általános traumatológiához tartozó eszközök beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Általános traumatológiához tartozó eszközök beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása. Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/3
Cím: Kis Trauma
Mennyiség: 615 darab
A beszerzés leírása:
Kis Traumához kapcsolódó eszközök beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Kis Traumához kapcsolódó eszközök beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása. Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
4️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/4
Cím: Csavarok, lemezek, szegek
Mennyiség: 1105 darab
A beszerzés leírása:
Csavarok, lemezek, szegek beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Csavarok, lemezek, szegek beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása. Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004
5️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/5
Cím: Cementes csípőprotézisek
Mennyiség: 1080 darab
A beszerzés leírása:
Cementes csípőprotézisek beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Cementes csípőprotézisek beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása. Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005
6️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/6
Cím: Csontcement I.
Mennyiség: 340 darab
A beszerzés leírása:
Csontcement beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően....
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Csontcement beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása. Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
Termékek/szolgáltatások: Csontpótló cementek📦 Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006
7️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/7
Cím: Csontcement II.
Mennyiség: 180 darab
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007
8️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/8
Cím: Érsebészet I.
Mennyiség: 16 darab
A beszerzés leírása:
Érprotézisek beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően....
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Érprotézisek beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása. Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
Termékek/szolgáltatások: Érprotézisek📦 Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0008
9️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/9
Cím: Érsebészet II.
Mennyiség: 1 darab
A beszerzés leírása:
Biosinteticus Érprotézis beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Biosinteticus Érprotézis beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása. Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0009
1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/10
Cím: Érsebészet III.
Mennyiség: 10 darab
A beszerzés leírása:
PTFE Érprotézisek beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
PTFE Érprotézisek beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása. Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0010
1️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/11
Cím: Érsebészet IV.
Mennyiség: 7 darab
A beszerzés leírása:
Érprotézisek (ezüst fémionokkal impregnált graft) beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Érprotézisek (ezüst fémionokkal impregnált graft) beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása. Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0011
1️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/12
Cím: Szájsebészet I
Mennyiség: 325 darab
A beszerzés leírása:
Fejlődési rendellenességek műtéteihez szükséges Szájsebészeti implantátumok beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Fejlődési rendellenességek műtéteihez szükséges Szájsebészeti implantátumok beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása. Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
1️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/13
Cím: Szájsebészet II
Mennyiség: 959 darab
A beszerzés leírása:
Trauma és rekonstrukciós műtétekhez szükséges Szájsebészeti implantátumok beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Trauma és rekonstrukciós műtétekhez szükséges Szájsebészeti implantátumok beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása. Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0013
1️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/14
Cím: Váll protetika
Mennyiség: 45 darab
A beszerzés leírása:
Váll protézisek beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően....
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Váll protézisek beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása. Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0014
1️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR001448252025/15
Cím: Felszívódó implantátumok, csontpótlók
Mennyiség: 204 darab
A beszerzés leírása:
Felszívódó implantátumok, csontpótlók beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Felszívódó implantátumok, csontpótlók beszerzése a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház részére a mellékelt ártáblázatban meghatározott minimumkövetelményeknek megfelelően. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása. Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0015
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-02-23 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-02-23 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
AK hivatkozik a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § bekezdésére. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását a Kbt. 68. §-a illetve a 424/2017....
Többet mutasson
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
AK hivatkozik a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § bekezdésére. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását a Kbt. 68. §-a illetve a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § (2) bek. értelmében az EKR automatikusan végzi el 2 órával az ajánlatok benyújtásának határidejét követően. Ezzel egy időben az EKR e-mail értesítést küld az ajánlattevőknek az EKR-be történt regisztrációkor megadott e-mail címére a bontás megtörténtéről.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2026-02-23 12:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR
További információk:
AK hivatkozik a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § bekezdésére. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását a Kbt. 68. §-a illetve a 424/2017....
Többet mutasson
További információk
AK hivatkozik a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § bekezdésére. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását a Kbt. 68. §-a illetve a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § (2) bek. értelmében az EKR automatikusan végzi el 2 órával az ajánlatok benyújtásának határidejét követően. Ezzel egy időben az EKR e-mail értesítést küld az ajánlattevőknek az EKR-be történt regisztrációkor megadott e-mail címére a bontás megtörténtéről.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §-ának (1) bekezdése alapján valamennyi ajánlattevőnek az ajánlatában a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §-ának (1) bekezdése alapján valamennyi ajánlattevőnek az ajánlatában a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek azzal, hogy az ajánlatkérő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, csupán a IV. rész alfa pontját szükséges kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap található az egységes európai közbeszerzési dokumentum tekintetében, amelyet közös ajánlattevők nevében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő nyújt be. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők vagy közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11) és (11a) bekezdéseire. A Korm. rendelet 1. §-ának (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint: M.1) Valamennyi rész tekintetében: Ajánlattevő cégszerű referencianyilatkozata vagy referenciaigazolás a Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja szerint ajánlattevőnek az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónap alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett legjelentősebb szállításának ismertetéséről, amely tartalmazza legalább a teljesítés kezdő és befejező időpontját (év, hónap, nap megjelölésével), a szerződést kötő másik fél megnevezését (valamint a kontaktszemély név, cím, telefonszám), a szállítás tárgyát, a szállítás mennyiségét, továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, egyéb adat a 321/2015.(X.30) Korm. rendelet 22. § (1)-(2). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 21/A.§-ra. Alkalmassági minimumkövetelmény: M/1. Valamennyi rész tekintetében: Alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 3 éven belül (36 hónapban befejezett, de legalább 72 hónapban megkezdett) a részajánlat (több részre történő ajánlattétel esetén: a részajánlatok) tárgyának (tárgyainak) megfelelő traumatológiai eszközök (33184100-4 Sebészetiimplantátumok kód szerinti) szállítására vonatkozóan egy vagy több szerződésből teljesített referenciával, amelyben a szállítás mennyisége magában foglalta az alábbiakat, továbbá mindösszesen eléri vagy meghaladja legalább a/az: 1. rész: 700 db (csipő és/vagy térd) protézist; 2. rész: 380 db, a tárgyi eljárás 2. részéhez kapcsolódó (általános traumatológiához),vagy azzal egyenértékű traumatológiai eszköz mennyiséget; (Ajánlatkérő egyenértékű eszközként fogad el bármely a 2. részben meghatározott – azaz általános traumatológiai – célra használatos traumatológiai eszközt.) 3. rész: 460 db a tárgyi eljárás 3. részéhez kapcsolódó (kis traumához) vagy azzal egyenértékű traumatológiai eszköz mennyiséget; (Ajánlatkérő egyenértékű eszközként fogad el bármely a 3. részben meghatározott – azaz kis trauma – célra használatos traumatológiai eszközt.) 4.rész: 820 db, a tárgyi eljárás 4. részéhez kapcsolódó vagy ezzel egyenértékű lemezeket, csavarok és szegeket; 5. rész: 800 db cementes csípő protézist; 6. rész: 250 db csontcementet (antibiotikum nélküli); 7.rész: 130 db csontcement (antibiotikumot tartalmazó) 8. rész: 11 db Dacron érprotézist; 9. rész: 1 db Biosinteticus érprotézist; 10. rész: 5 db PTFE érprotézist; 11. rész: 5 db Ezüst fémionokkal impregnált graft 12. rész: 240 db Fejlődési rendellenességek műtéteihez szükséges szájsebészeti implantátumokat; 13. rész: 710 db Trauma és rekonstrukciós műtétekhez szükséges szájsebészeti implantátumokat; 14. rész: 32 db Váll ízületi protézist. 15. rész: 150 db a tárgyi eljárás 15. részéhez kapcsolódó vagy azzal egyenértékű traumatológiai eszköz mennyiséget (Ajánlatkérő egyenértékű eszközként fogad el bármely a 15. részben meghatározott traumatológiai eszközt). Több részre történő ajánlattétel esetén a nagyobb mennyiségű referencia bemutatása szükséges. Ajánlatkérő külön felhívja a figyelmet a 321/2015. Korm. rendelet 21./A és 22.§ (2) bek. foglaltakra. AK a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő biztosíték nyújtási kötelezettséget nem írt elő. Ajánlatkérő a technikai korlátokra tekintettel a BT-750 "Alkalmassági követelmény ismertetése"...
Többet mutasson
Kauciók és garanciák
Ajánlatkérő biztosíték nyújtási kötelezettséget nem írt elő. Ajánlatkérő a technikai korlátokra tekintettel a BT-750 "Alkalmassági követelmény ismertetése" elnevezésű pontot az alábbiakban folytatja: Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. (ajánlatkérő jelen esetben is elfogadja csak az, „Alfa”szakasz kitöltését) [Kbt. 67. § (3) bekezdés]. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 21/A.§-ra. Referenciaigazolás: ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c), valamint e) és f) pontjai szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolás [321R. 22. § (1) bekezdés a) pontja]. Referencianyilatkozat: ha a szerződést kötő másik fél az 321R. 22. § (1) bekezdés a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolás vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozata [321R. 22. § (1) bekezdés b) pontja]. Ajánlatkérő hivatkozik a 321R. 21/A. §-ában foglaltakra. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadó: Kbt. 65. §, Kbt. 65. § (6) -(7) és (11) bekezdések, 321R. 21/A. §. és 21. § (1a) bekezdés a) pontja.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlattevő az Ajánlatkérő által az adott két hétben küldött Jelentések alapján az adott két hetes időszakban leszállított...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlattevő az Ajánlatkérő által az adott két hétben küldött Jelentések alapján az adott két hetes időszakban leszállított termékmennyiség után, az ajánlattevő által – a termékek átadásátvételét követően, az Ajánlatkérő kapcsolattartója által aláírt teljesítési igazolás (szállítólevél) alapján – két hetente a két hetes időszak leteltét követő 8. napig kiállított számla ellenében, az átadás-átvételt (teljesítést) követően, a kötelező egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. §-ban rögzített eltéréssel a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott szabályok szerinti, a számla kézhezvételétől számított 60 napos határidőben köteles megfizetni az ajánlattevő részére. Részletesen lásd a szerződéstervezet VII. fejezetét.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Vevő Eladó késedelmes teljesítése esetén – amennyiben Eladó a felelősségét a Ptk. 6:142. §-ában foglaltak alapján kimenteni nem tudja – késedelmi kötbért...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Vevő Eladó késedelmes teljesítése esetén – amennyiben Eladó a felelősségét a Ptk. 6:142. §-ában foglaltak alapján kimenteni nem tudja – késedelmi kötbért érvényesíthet az alábbiak szerint: A késedelmi kötbér alapja a késedelemmel érintett termék vételára, a késedelmi kötbér mértéke minden késedelemmel érintett naptári nap után a kötbér alapjának 1%-a. A késedelmi kötbér maximális mértéke: 10%. Hibás teljesítés esetén Eladó köteles a hibát kijavítani. A hiba kijavításának időtartama alatt a késedelmi kötbér szabályai az irányadóak Ha a jelen Szerződés - olyan okból, amelyért az Eladó felelős - meghiúsul, abban az esetben Eladó az összes mennyiségből még nem teljesített (le nem szállított) termékek nettó összértékének 30%-át köteles meghiúsulási kötbérként kifizetni Vevő részére. A meghiúsulási kötbér érvényesítése kizárja a késedelmes teljesítés esetére megállapított kötbér egyidejű érvényesítését. Részletesen lásd a szerződéstervezet VIII. fejezetét.
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Csőd
Többet mutasson (16)
Korrupció
Csődegyezség hitelezőkkel
Bűnszervezetben való részvétel
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Csalás
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Fizetésképtelenség
Tisztán nemzeti kizáró okok
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Felszámoló által kezelt vagyon
Kizárási okok leírása:
A nemzeti törvények és rendeletek szerinti hasonló eljárás következtében bármely, a csődhöz hasonló helyzetben van-e a gazdasági szereplő. Valamennyi rész...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A nemzeti törvények és rendeletek szerinti hasonló eljárás következtében bármely, a csődhöz hasonló helyzetben van-e a gazdasági szereplő. Valamennyi rész tekintetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel, vagy amellyel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok valamelyike fennáll. Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be [Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont]. Igazolási mód (Előzetes igazolás): Első körben az ajánlat részeként az EEKD-ban kell nyilatkoznia, az alábbiak szerint: Az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdései és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A más nevében tett nyilatkozatok megtételére meghatalmazott gazdasági szereplő kizárólag azért felel, hogy a meghatalmazásnak és a számára rendelkezésre bocsátott nyilatkozatoknak, adatoknak az általa elektronikusan megtett nyilatkozatok megfelelnek, ez a szabály azonban nem érinti a közös ajánlattevők Kbt. 35. § (6) bekezdése szerinti egyetemleges felelősségét. Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentumot a 321/2015. (X. 30.) Kr. 4-7. § szakaszaiban foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani. A 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (8) bekezdése szerint részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Utólagos - ajánlatkérői felhívásra benyújtandó - igazolás: Ajánlatkérő felhívása alapján a 321R. 1. § (2) bekezdésnek megfelelően, a 321/2015. (X.30.) Kr. 8. §, 10. §, 12-16. §-ának megfelelően kell igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá [Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerint]. A magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § és 8. §-ai, valamint a 12-16.§ szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok fenn nem állását. A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. és 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdése alapján azokban az esetekben, amelyekben a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is elfogadja Ajánlatkérő. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontjának igazolása a 321/2015 Korm. rendelet. 8. § i) pont ib) alpontjában, valamint a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) pontjának igazolása a 321/2015. Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában, valamint a 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Bizottság (EU) 2016/7 végrehajtási rendeletére (2016. január 5.) az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványának meghatározásáról, mely 2016. január 6-án jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában (http://www.kozbeszerzes.hu/mutat/1523/). A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11) és (11a) bekezdéseire. Öntisztázás: Kbt. 64. § szerint.
A gazdasági szereplő csődeljárás alatt áll-e.
Többet mutasson (16)
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját korrupcióért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó.
A gazdasági szereplő a hitelezőkkel egyezséget kötött-e.
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját a bűnszervezetben való részvételért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó.
Kötött-e a gazdasági szereplő a verseny torzítását célzó megállapodást más gazdasági szereplőkkel.
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját csalásért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó.
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját gyermekmunkáért és az emberkereskedelem más formáiért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó.
A gazdasági szereplő fizetésképtelenségi eljárás vagy felszámolási eljárás alatt áll-e.
Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok. Vonatkoznak-e a...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok. Vonatkoznak-e a gazdasági szereplőre azok a tisztán nemzeti kizárási okok, amelyeket a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok meghatároznak.
Van-e tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen - a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok szerinti - összeférhetetlenségről...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Van-e tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen - a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok szerinti - összeférhetetlenségről a közbeszerzési eljárásban való részvételéből fakadóan
Megszegte-e a gazdasági szereplő a társadalombiztosítási járulékok megfizetésére irányuló kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Megszegte-e a gazdasági szereplő a társadalombiztosítási járulékok megfizetésére irányuló kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha az eltér a székhely szerinti országtól.
A gazdasági szereplő felfüggesztette-e üzleti tevékenységét.
Megszegte-e a gazdasági szereplő adófizetési kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Megszegte-e a gazdasági szereplő adófizetési kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha az eltér a székhely szerinti országtól.
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját terrorista bűncselekményért vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekményekért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó.
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját pénzmosásért vagy terrorizmus finanszírozásáért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó.
Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, vagy...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, vagy részt vett-e más módon a közbeszerzési eljárás előkészítésében.
A gazdasági szereplő vagyonát felszámoló vagy bíróság kezeli-e?
1. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKRr.) alapján létrehozott és a közbeszerzésért felelős miniszter által...
Többet mutasson
További információk
1. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKRr.) alapján létrehozott és a közbeszerzésért felelős miniszter által üzemeltetett elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) folytatja le. Erre figyelemmel az ajánlatokat az EKR-ben kell benyújtani. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához a Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: regisztrációt követően a https://ekr.gov.hu/ portal/tamogatas oldalon. A közbeszerzési eljárás során a kommunikáció EKR.r. előírásai szerint történik. Az EKR működtetését az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi https://ujvilag.gov.hu/. A rendszer működésével, használatával kapcsolatosan AK kiegészítő tájékoztatást nem nyújt. 2. Az Ajánlatkérő nem engedélyezi, nem írja elő változatok benyújtását. (Kbt. 61. § (1) bek). 3. AK nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bek.-t. 4. Amennyiben bármely ajánlathoz csatolt dokumentum nem magyar nyelven került kiállításra, úgy annak a Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján Ajánlatkérő az Ajánlattevő általi fordítását elfogadja. 5. Ajánlatkérő nem ír elő a Kbt. 50. § (2) bek. u) pontja alapján ajánlati biztosítékot. 6. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §. szerint biztosítja. Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlásra. Ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, a gazdasági szereplővel kapcsolatos valamennyi előírt dokumentumot a hiánypótlásban be kell nyújtani. 7. Az ajánlatnak tartalmaznia kell: a Kbt. 66. §. (5) bek. szerinti felolvasólapot (EKR generálja), • az ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bek. (EKR generálja) szerinti nyilatkozatot, • a Kbt. 65. § (7) bekezése szerinti nyilatkozatot, • a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot (EKR generálja), • a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti nyilatkozatot; • A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében; • nyilatkozatot üzleti titokról, • nyilatkozatot a folyamatban lévő változásbejegyzésről (EKR generálja), nemleges tartalom esetén is. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak beérkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást; • Ugyancsak az ajánlat részeként benyújtani kérjük az ajánlatban nyilatkozatot tevő, Ajánlattevő nevében cégjegyzésre jogosult aláírási címpéldányát vagy aláírási-mintáját (2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerint). Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő figyelmét, hogy az ajánlat (nyilatkozat, kötelezettségvállalás) aláírására vonatkozó meghatalmazás aláírására meghatalmazóként kizárólag az ajánlattevő (alkalmassági igazolásában részt vevő szervezet) vezető tisztségviselője jogosult, a cégvezető és a képviseletre feljogosított munkavállaló a Ptk. 3:116. § (3) bekezdés alapján az ajánlat (nyilatkozat, kötelezettségvállalás) aláírására meghatalmazást érvényesen nem adhat. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet továbbá, hogy együttes képviseleti jogosultsággal rendelkezők az ajánlatot egyedül joghatályosan nem írhatják alá. Ajánlatkérő kizárólag a 2006. évi V. törvény 9. § (3) bekezdésében meghatározottak szerinti, cégbejegyzési vagy változásbejegyzési eljáráshoz kapcsolódóan, az arra jogosult ügyvéd által készített aláírás-mintát fogadja el. • Amennyiben az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat nem Ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselője írja alá, kérjük, hogy a benyújtott meghatalmazást, legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalni szíveskedjenek. • 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti nyilatkozatát (EKR elektronikus űrlap) 8. Nyertes Ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötésig megküldenie átláthatósági nyilatkozatát. (szerződéskötési feltétel). 9. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, illetve a képviselettel kapcsolatos előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatban a Kbt. 40-41/C. §-ai az irányadóak. 10. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös AT-k erre vonatkozó megállapodását. 11. Az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek [Kbt. 41/A.§ (2) bek.]. 12. Ajánlattevő – részenként - a közbeszerzés tárgyára adott szakmai ajánlatát a közbeszerzési dokumentum részeként, táblázatos (elektronikus Microsoft Excel) formátumban átadott Ártáblázat és Műszaki követelmények (ugyanazon Excel) dokumentum megfelelő rovatainak kitöltésével és a közbeszerzési dokumentumban előírtak szerint az ajánlatba történő becsatolásával adja meg. Ajánlattevő ajánlata részeként nyújtsa be ajánlatkérő által mellékelt ártáblázatát és a műszaki követelményeket tartalmazó táblázatot cégszerűen aláírt pdf. és Excel formátumban is. 13. Ajánlati kötöttség: 30 nap. 14. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésére hivatkozással jelzi, hogy a jelen felhívásban a szerződés teljesítésére való alkalmassági feltételeket és igazolását a minősített ajánlattevők bronz fokozatú minősítéséhez képest szigorúbban határozta meg az ajánlati felhívás III.4) (BT-750) pontjában. Ajánlattevőknek be kell mutatnia az ajánlatkérő által a Felhívás előbb jelzett pontjában meghatározott mennyiségre vonatkozó referenciá(ka)t részenként. 15. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 36. § (1) és (2) bek. foglaltakra, valamint az üzleti titok elhelyezésére vonatkozóan a Kbt. 44. §-ban foglaltakra. 16. Az ajánlattétel nyelve a magyar. 17. A meghatározott valamennyi időpont közép-európai (helyi) idő szerint értendő. 18. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezetet hozzon/hozzanak létre a szerződés teljesítése érdekében. 19. FAKSZ: dr. Szabó Jenő. Lajstromszám: 01138, email cím: kozbeszerzes@publicprohungary.net 20. Irányadó jog: a hirdetmény feladásának napján hatályos Kbt. vonatkozó előírásai, valamint végrehajtási rendeletei. 21. Az ajánlatban a felhívásban előírtak mellett be kell nyújtani a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott egyéb dokumentumokat/ nyilatkozatokat is. 22. Az ajánlatok értékelési módszere: Ajánlatkérő a – Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pont szerinti – legalacsonyabb ár, mint értékelési szempontot alkalmazza a valamennyi rész tekintetében. Ajánlatkérő az értékelés megállapítása során a „Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló” útmutatóját (2025. május 29.) vette figyelembe. 1.) Ár szempont (valamennyi rész tekintetében): Kiosztható pontszám: 1-10 Ajánlati ár (nettó HUF ajánlati összár): kedvezőbb, ha minél alacsonyabb. A Felolvasólapon magyar forintban, nettó értékben kell megadni. A bírálat során Ajánlatkérő a nettó ajánlati összárat veszi figyelembe. Az ajánlattevő által benyújtott ajánlati ár meghatározása a részen belül a teljes mennyiség vonatkozásában történjen. Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza az alábbiak szerint: Fordított arányosítás: a legalacsonyabb érték a legkedvezőbb, az ajánlatkérő a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális pontot (10) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat. P = (Ajánlatlegkedvezőbb / Ajánlatvizsgált) x (Pmax – Pmin) + Pmin ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegkedvezőbb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme; Az ajánlattevők csak magyar Forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet. Az ajánlattevő által megadott ajánlati árak az ajánlattevő számára a szerződés hatálya alatt kötöttnek tekintendők, azok módosítására kizárólag a felek írásos megállapodása alapján kerülhet sor a Kbt. szerződésmódosítására vonatkozó rendelkezéseivel összhangban. Összpontszám meghatározása: Ajánlatkérő az egyes értékelési részszempontok körében szerzett pontszámot a (részszemponthoz tartozó) súlyszámmal szorozza és összeadja és pozitív egész számban megadja a végső pontszámot. Ajánlatkérő a kerekítés szabályainak megfelelően kerekíti az esetleges tört számokat, két tizedes jegyig veszi figyelembe azok értékét. Maximálisan szerezhető halmozott, súlyozott pontszám az értékelés során: 1000 pont. 23. Jelen eljárásban AK a GDPR rendelet alapján a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési eljárás lefolytatása céljából kezeli. 24. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az alábbiakra: Folyt. a BT-95-BEN
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § alapján.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2026/S 015-046746 (2026-01-20)
Ajánlati felhívás (2026-02-11) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-03-02 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-03-02 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2026-03-02 13:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Feb 23 11:00:00 CET 2026 Helyesen: Mon Mar 02 12:00:00 CET 2026
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Feb 23 12:00:00...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Feb 23 12:00:00 CET 2026 Helyesen: Mon Mar 02 13:00:00 CET 2026
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt és a 8. illetve 11. rész műszaki specifikációt pontosította.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 46746-2026
Forrás: OJS 2026/S 030-102795 (2026-02-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-02-25) Objektum Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 100
Eljárás
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
1️⃣ Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Egyéb
Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Egyéb: 1
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 0
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
2️⃣ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007
8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0008
9️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0009
1️⃣0️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0010
1️⃣1️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0011
1️⃣2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0012
1️⃣3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0013
1️⃣4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0014
1️⃣5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0015
Kiegészítő információk További információk
Tárgyi eljárás e hirdetménnyel visszavonásra került.
Forrás: OJS 2026/S 040-135914 (2026-02-25)