A Duna Régió Program arculat és honlap

Miniszterelnökség

A beszerzés tárgya: „A Duna Régió Program arculatának megtervezése, illetve honlapjának fejlesztése és üzemeltetése”
"Designing of the visual identity of the Danube Region Programme and Development and maintenance of its website".
A Duna program (továbbiakban: Program) egy olyan Interreg program, amely 14 Duna menti ország transznacionális együttműködésének támogatására irányul. A Program a transznacionális projektek finanszírozásával ösztönzi a közszféra szervezetei, a tudományos intézmények, a magánvállalatok és a nem kormányzati szervezetek közötti együttműködést, hogy megoldást találjanak a nemzeti határokon átívelő kihívásokra.
A következő programozási időszak során, a Program elsősorban az innovációra és a technológiai transzferre, a megújuló energiára, a hatékony munkaerőpiacokra összpontosít.
A beszerzés a Program arculatváltásához szükséges szolgáltatások teljesítésére és a Program weboldalának tervezésére, létrehozására, műszaki konfigurálására, tesztelésére, azaz fejlesztésére, továbbá ezt követő továbbfejlesztésére illetve rendszeres karbantartására és üzemeltetésére, azaz fenntartására irányul, ideértve a jelenlegi weboldal statikus verziójának hosztolását is a 2024-2027 közötti időszakban.
1. A Program tekintetében egy darab új arculat tervezése.
Az arculati útmutató, illetve az arculati elemek/termékek elkészítésének és Ajánlatkérő részére történő átadásának határideje: a szerződés hatálybalépésétől számított 1 hónap.
2. A program honlapjának és a projektek mikroweboldalának tervezése, létrehozása, műszaki konfigurálása, tesztelése, azaz a fejlesztése a helyszíntérkép tervezete szerint.
A Program weboldal fejlesztés bevezetését (beleértve a tesztelést, hibajavítást, forráskód átadást, a kommunikációs munkatársak oktatását és rendszer dokumentáció átadását) az Ajánlatkérő által az egyedi megrendelésben meghatározott határidőig, de legkésőbb a szerződés hatálybalépésétől számított 3 hónapon belül kell teljesíteni.
3. A weboldal bevezetését követően kerül sor a weboldal továbbfejlesztésére illetve rendszeres karbantartására és üzemeltetésére, azaz fenntartására 45 hónap időtartamban.
- A Szerződés időtartam alatt Tárhely biztosítása.
- Dokumentáció és CMS képzés biztosítása.
- További fejlesztések: A weboldal vagy a tartalomkezelő rendszer szekcióinak módosítása, új funkciók és oldalak létrehozása Egyedi Megrendelések alapján a szerződéses fenntartási időszak alatt, összesen 200 fejlesztői óra időtartamban.
Egyéb:
- forráskód és adatbázis átadása (éles üzembe helyezéskor, majd évente a 4. negyedévhez kapcsolódóan),
- a jelenlegi weboldal statikus verziójának hosztolása (tárhely biztosítása) 2024-2027 közötti időszakban,
- továbbá a felhasználói kézikönyv(ek) a releváns negyedéves jelentésben megadottak szerinti frissítése.
A szerződés teljesítésének nyelve angol, ezért a teljesítésben résztvevő szakemberektől elvárás a tárgyalóképes angol nyelvtudás.
A részletes műszaki leírás a közbeszerzési dokumentációban található.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-09-12. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-08-10.

Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-08-10 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2023-08-10)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Miniszterelnökség
Nemzeti nyilvántartási szám: 15775292241
Postacím: Kossuth Lajos Tér 2-4.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1055
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó személy: Hungler Diána
Telefon: +36 17958389 📞
E-mail: kozbeszerzes@me.gov.hu 📧
Régió: Budapest 🏙️
URL: http://www.kormany.hu/miniszterelnokseg 🌏
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001235272023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001235272023/reszletek 🌏

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: A Duna Régió Program arculat és honlap EKR001235272023
Termékek/szolgáltatások: Weboldal-tervezési szolgáltatások 📦
Rövid leírás:
“A beszerzés tárgya: „A Duna Régió Program arculatának megtervezése, illetve honlapjának fejlesztése és üzemeltetése” "Designing of the visual identity of...”    Többet mutasson

1️⃣
További termékek/szolgáltatások: Grafikai tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1055_Budapest_Kossuth Lajos_tér_2-4
A beszerzés leírása:
“A Duna program (továbbiakban: Program) egy olyan Interreg program, amely 14 Duna menti ország transznacionális együttműködésének támogatására irányul. A...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név):
“1.) M.2.1.jelű alk.min.köv.igazolásaként bemutatott projektvez.szakember-alk.feltételként igazolt szakmai tapasztalaton felüli - projektvezetőként...”    Többet mutasson
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Ár (súlyozás): 85
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Leírás
Időtartam: 48
A közbeszerzés hatálya
Tájékoztatás az európai uniós alapokról:
“európai uniós finanszírozású Duna Transznacionális Program valamint a Duna Régió Program TA költségvetése”
Leírás
További információk:
“Részajánlattételi lehetőség kizárásának indokolása: A gazdasági, műszaki és minőségi, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatos szempontok vizsgálata...”    Többet mutasson

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása: Az Ajánlatkérő az alkalmassági minimumkövetelmény vonatkozásában előzetes igazolási módként elfogadja az...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek

“Az Ajánlattevő/közös ajánlattevő alkalmatlan, ha P.1. az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 12 hónapban számlavezető pénzügyi intézmény által...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Műszaki - szakmai alkalmasság igazolása: Az Ajánlatkérő az alkalmassági minimumkövetelmény vonatkozásában előzetes igazolási módként elfogadja az...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Részvételi feltételek (műszaki és szakmai alkalmasság):
“Az Ajánlattevő/közös ajánlattevő alkalmatlan, ha M.1. Az Ajánlattevő/közös ajánlattevő alkalmatlannak minősül, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást a Kbt. 135. § (1), (4), (5)-(6) bekezdései, továbbá a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés szerint teljesíti. A részszámlázás...”    Többet mutasson
A szerződés teljesítéséért felelős személyzetre vonatkozó információk
Kötelezettség a szerződés teljesítésére kijelölt személyzet nevének és szakmai képesítésének feltüntetésére

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-09-12 10:00 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2023-09-12 12:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): elektronikus bontás az EKR felületen: https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Kbt. 68. § szerint. Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzésrészletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet...”    Többet mutasson

Kiegészítő információk
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
További információk

“1) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2), (5)-(6) bekezdése szerinti nyilatkozatokat. Ajánlattevőnek amennyiben alkalmasságot igazoló szervezetet...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 155-492495 (2023-08-10)