Ajánlatkérő 4 db műtőasztalt kíván beszerezni tartozékaival a közbeszerzési eljárás során a dokumentációban rendelkezésre bocsátott műszaki leírásban rögzítettek szerint. Ajánlatkérő 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű, azaz a kellően pontos és érthető meghatározása szükségessé tette, úgy a felhívásban és a dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra hivatkozás, utalás alkalmazása kizárólag a szerződés tárgyának pontos és érthető meghatározása érdekében történt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet szabályainak megfelelően az „azzal egyenértékű” termékkel történő teljesítést is elfogadja. Az egyenértékűség bizonyítása az Ajánlattevő kötelezettsége.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-05-02.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-03-27.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-03-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Műtőtermi készülékek és műszerek
Hivatkozási szám: EKR000168922023
Rövid leírás:
Ajánlatkérő 4 db műtőasztalt kíván beszerezni tartozékaival a közbeszerzési eljárás során a dokumentációban rendelkezésre bocsátott műszaki leírásban...
Rövid leírás
Ajánlatkérő 4 db műtőasztalt kíván beszerezni tartozékaival a közbeszerzési eljárás során a dokumentációban rendelkezésre bocsátott műszaki leírásban rögzítettek szerint.
Ajánlatkérő 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű, azaz a kellően pontos és érthető meghatározása szükségessé tette, úgy a felhívásban és a dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra hivatkozás, utalás alkalmazása kizárólag a szerződés tárgyának pontos és érthető meghatározása érdekében történt.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet szabályainak megfelelően az „azzal egyenértékű” termékkel történő teljesítést is elfogadja.
Az egyenértékűség bizonyítása az Ajánlattevő kötelezettsége.
Többet mutasson Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Műtőtermi készülékek és műszerek📦
További CPV-kód: Sebészeti műszerek📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Baranya🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő a II.2.7) pontban megadott 4 hónap alatt 100 naptári napot ért a szerződés teljesítése vonatkozásában.
A teljesítés pontos helyszíne: PTE ÁOK...
További információk
Ajánlatkérő a II.2.7) pontban megadott 4 hónap alatt 100 naptári napot ért a szerződés teljesítése vonatkozásában.
A teljesítés pontos helyszíne: PTE ÁOK Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ 7624 Pécs, Szigeti út 12. , régi főépület IV. em.
Ajánlatkérő részajánlattétel lehetőségét nem biztosítja tekintettel arra, hogy a beszerezni kívánt termékek egy rendszert képeznek, azok beszerzése részekre nem bontható. A beszerzés műszakilag és gazdaságilag részekre nem bontható.
Ajánlatkérő 4 db műtőasztalt kíván beszerezni tartozékaival a közbeszerzési eljárás során a dokumentációban rendelkezésre bocsátott műszaki leírásban...
Rövid leírás
Ajánlatkérő 4 db műtőasztalt kíván beszerezni tartozékaival a közbeszerzési eljárás során a dokumentációban rendelkezésre bocsátott műszaki leírásban rögzítettek szerint.
Ajánlatkérő 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű, azaz a kellően pontos...
Rövid leírás
Ajánlatkérő 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű, azaz a kellően pontos és érthető meghatározása szükségessé tette, úgy a felhívásban és a dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra hivatkozás, utalás alkalmazása kizárólag a szerződés tárgyának pontos és érthető meghatározása érdekében történt.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet szabályainak megfelelően az „azzal egyenértékű” termékkel történő teljesítést is elfogadja.
Az egyenértékűség bizonyítása az Ajánlattevő kötelezettsége.
Ajánlatkérő 4 db műtőasztalt kíván beszerezni tartozékaival a közbeszerzési dokumentációban rendelkezésre bocsátott műszaki leírásban rögzítettek szerint.
1 1 Hét-osztatú kivitelű műtőasztal (fejrész, háttámla, derékrész, középső rész, pelvis rész nőgyógyászati kivágással osztott lábrész) - a részleteket lásd...
Rövid leírás
1 1 Hét-osztatú kivitelű műtőasztal (fejrész, háttámla, derékrész, középső rész, pelvis rész nőgyógyászati kivágással osztott lábrész) - a részleteket lásd lentebb 4 db
1 17 Műtéti kartartó, min. 35x60 cm méretű, párnázattal és állítható magasságú tartórúddal, megfelelő bilincs-rögzítéssel 4 db
1 18 Zselés vagy viszkoelasztikus anyagú fejtartó gyűrű hanyatt fekvő pozícióhoz 4 db
1 19 Zselés vagy viszkoelasztikus anyagú fejtartót gyűrű hason fekvő pozícióhoz 4 db
1 20 Beteg pozícionáló, mellkas kiemelő félhenger - mérete min. 40 x15x10 cm 4 db
1 21 Laminectomiás keret párnázattal gerincműtétekhez, szélessége állítható min. 500 - 550 mm, fokozatmentes kiemelés min. 150 - 250 mm 1 db
1 22 Karbonszálas műtőasztal lap, mérete min. 520 x 820 mm 2 db
1 23 Párnázat a karbonszálas műtőasztal laphoz minimum 520 x 820 mm méretben 2 db
1 24 Fejtartó fül-orr-gégészeti, szemészeti, plasztikai műtétekhez rögzítő adapterrel a műtőasztalhoz 2 db
1 25 Kerekeken gördíthető kosaras és akasztós tároló kocsi a műtőasztal tartozékokhoz 3 db
1 26 Félhenger alakú nyak/boka/térdpárna, mérete min. 50x14x10 cm 4 db
1 27 Tömlő/henger alakú támasztó párna, átmérő min. 10 cm, hossza min. 49 cm 4 db
1 28 Kisebb méretű, ék alakú kitámasztó párna, mérete min. 30x15x10 cm 4 db
1 29 Nagyobb méretű, ék alakú kitámasztó párna, mérete min. 40x35x20 cm 4 db
1 30 Ortopédiai extenziós / húzó eszköz ortopédiai / traumatológiai műtétekhez, csípő arthroscopiához, vízszintesen és függőlegesen állítható 2 db
1 31 Töréses műtétekhez az ortopédiai extenziós eszközre szerelhető, billenő-emelő szerkezet, mely a láb szöge állítható + hozzá a megfelelő térd-támasz az...
Rövid leírás
1 31 Töréses műtétekhez az ortopédiai extenziós eszközre szerelhető, billenő-emelő szerkezet, mely a láb szöge állítható + hozzá a megfelelő térd-támasz az ellentartás érdekében 2 db
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet szabályainak megfelelően az „azzal egyenértékű” termékkel történő teljesítést is elfogadja. Az egyenértékűség...
Rövid leírás
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet szabályainak megfelelően az „azzal egyenértékű” termékkel történő teljesítést is elfogadja. Az egyenértékűség bizonyítása az Ajánlattevő kötelezettsége.
Többet mutasson
A szolgáltatással vegyes adásvételi szerződés keretében Ajánlattevő feladata:
Nyertes ajánlattevőnek oktatási kötelezettsége van 3 alkalommal 2 órában, alkalmanként maximum 5 fő számára.
A beszerzés tárgyának pontos leírása jelen ajánlatkérésben és a mellékletét képező műszaki leírásban található. Az Ajánlattevő a műszaki leírásban...
Rövid leírás
A beszerzés tárgyának pontos leírása jelen ajánlatkérésben és a mellékletét képező műszaki leírásban található. Az Ajánlattevő a műszaki leírásban foglaltakkal egyenértékű, vagy annál jobb műszaki paraméterekkel rendelkező termékekre tehet ajánlatot.
A műszaki leírásban felsorolt minimumkövetelmények érvényességi feltételek, melyekhez ajánlattevők kötelesek gyártói vagy forgalmazói, magyar nyelvű...
Rövid leírás
A műszaki leírásban felsorolt minimumkövetelmények érvényességi feltételek, melyekhez ajánlattevők kötelesek gyártói vagy forgalmazói, magyar nyelvű termékelírást benyújtani.
Teljesítés során elvárt egyéb dokumentumok: szállítólevél, átadás-átvételi jegyzőkönyv, üzembe helyezési jegyzőkönyv, betanítási jegyzőkönyv.
A termékek átvétele üzembehelyezéssel és üzempróbával történik.
Az ajánlattétel során kizárólag új, soha nem használt terméket lehet megajánlani.
A 4/2009. (III.17.) EüM rendelet szerinti gyártói megfelelősségi nyilatkozat elvárt a megajánlott termékek esetében.
A gyártói megfelelőségi nyilatkozatot alátámasztó CE dokumentumot ajánlattevők kötelesek ajánlatukhoz csatolni.
Nyertes ajánlattevő 18 hónap jótállást köteles vállalni.
Nyertes ajánlattevő köteles a megajánlott termékek szállítására, átadására, üzembe helyezésére, beállítására , szükség esetén tesztüzem lefuttatására.
Időtartam: 4 hónap
További információk:
Ajánlatkérő a II.2.7) pontban megadott 4 hónap alatt 100 naptári napot ért a szerződés teljesítése vonatkozásában.
A teljesítés pontos helyszíne: PTE ÁOK Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ 7624 Pécs, Szigeti út 12. , régi főépület IV. em.
Többet mutasson (1)
Ajánlatkérő részajánlattétel lehetőségét nem biztosítja tekintettel arra, hogy a beszerezni kívánt termékek egy rendszert képeznek, azok beszerzése részekre...
További információk
Ajánlatkérő részajánlattétel lehetőségét nem biztosítja tekintettel arra, hogy a beszerezni kívánt termékek egy rendszert képeznek, azok beszerzése részekre nem bontható. A beszerzés műszakilag és gazdaságilag részekre nem bontható.
Többet mutasson A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_7624_Pécs_Szigeti _út_12. régi főépület IV. em.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2)...
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése hatálya alá tartozik.
Az Ajánlatkérő kizárja az olyan ajánlattevőt, alvállalkozót, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőt, akivel szemben a felhívásban...
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az Ajánlatkérő kizárja az olyan ajánlattevőt, alvállalkozót, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőt, akivel szemben a felhívásban meghatározott kizáró okok az eljárás során következnek be.
Többet mutasson Többet mutasson (15)
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési...
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá és emellett megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó...
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 1. - 8. §-nak, 10. §-nak és 12-16.§ -nak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az...
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a kizáró okok fenn nem állása, az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdése alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az ajánlatkérő az igazolások...
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdése alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján az be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt....
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján az be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A kizáró okokat a gazdasági szereplők más, korábbi közbeszerzési eljárásokban használat egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával is...
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A kizáró okokat a gazdasági szereplők más, korábbi közbeszerzési eljárásokban használat egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával is igazolhatják, azt felhasználhatják, ha az abban foglalt információk továbbra is megfelelnek a valóságnak és tartalmazzák az ajánlatkérő által a másik eljárásban megkövetelt információkat (321/2015. Korm. rend. 7. § (1) bekezdése szerint). A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi (321/2015. Korm. rend. 1. § (7) bekezdése szerint).
Fentiekkel kapcsolatban felhívjuk ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 7. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételére.
Ajánlattevőnek a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet (továbbiakban: Korm.rend.) 1. § (1) bekezdésének megfelelően, a Korm.rend 5. §-ában foglaltaknak megfelelően...
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlattevőnek a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet (továbbiakban: Korm.rend.) 1. § (1) bekezdésének megfelelően, a Korm.rend 5. §-ában foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek. Ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, csupán a IV. rész alfa pontját szükséges kitölteni.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető Ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló...
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető Ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, Ajánlatkérő felhívása alapján a Korm.rend. 1. § (2) bekezdésének megfelelően kell részletesen igazolnia, hogy megfelel(nek) az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek az alábbiak szerint:
A Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti a gazdasági szereplő az ajánlatában csupán az alkalmassági követelményeknek való megfelelésről köteles nyilatkozni az...
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti a gazdasági szereplő az ajánlatában csupán az alkalmassági követelményeknek való megfelelésről köteles nyilatkozni az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozat benyújtásával, azaz az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott...
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Korm.rend. III. és IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá és megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek...
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is...
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján, ha az ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az...
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján, ha az ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő nem ír elő pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlatkérő nem ír elő pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményt.
Műszaki és szakmai képességek:
M./1. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.rend.) 21. § (1) bekezdésének a) pontja alapján ajánlattevő (a továbbiakban: AT (közös...
Műszaki és szakmai képességek
M./1. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.rend.) 21. § (1) bekezdésének a) pontja alapján ajánlattevő (a továbbiakban: AT (közös ajánlattevő) részéről csatolandó az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon belül) megkezdett az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített legjelentősebb (Műtőasztal) szállításainak ismertetése.
A KR 21. § (1a) pontja a) alpontja értelmében ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) a három év teljesítéseinek igazolását írja elő, így a vizsgált időszak alatt...
Műszaki és szakmai képességek
A KR 21. § (1a) pontja a) alpontja értelmében ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) a három év teljesítéseinek igazolását írja elő, így a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett, szállításokat veszi figyelembe.
Többet mutasson Többet mutasson (21)
Az ismertetésnek/nyilatkozatnak tartalmaznia kell legalább:
- a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét,
- a referenciát adó nevét, elérhetőségét,
- a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap pontossággal),
- a szállítás tárgyát és mennyiségét (az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal),
- továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
AK a KR 21/A. §-a értelmében elfogadja a teljesítés igazolásaként annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a...
Műszaki és szakmai képességek
AK a KR 21/A. §-a értelmében elfogadja a teljesítés igazolásaként annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Többet mutasson
Az ismertetést a közbeszerzési eljárásokban KR 22. § szerint kell benyújtani.
M/2. Ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (1) bekezdés b) pontja alapján csatolnia kell azon a szakembernek a megnevezését,
végzettsége illetve képzettsége ismertetését akit be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolandó dokumentumok:
- a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozat, amelyből derüljön ki, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül
foglalkoztatásra;
- a megajánlott termék gyártója által az Ajánlattevő részéről meghatározott személy nevére kiállított Certficate a szállítandó
készülékek telepítésével, szervizelésével kapcsolatosan nyújtott képzés elvégzéséről
- a szakember által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat.
A 67. § (1) bekezdése szerinti, a 321/2015.Korm.rendelet 2.§ (1) bekezdése szerinti Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) nyilatkozatában a...
Műszaki és szakmai képességek
A 67. § (1) bekezdése szerinti, a 321/2015.Korm.rendelet 2.§ (1) bekezdése szerinti Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) nyilatkozatában a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. Ajánlatkérő az EEKD IV. rész „a” (alfa) szakaszát kéri kitölteni az alkalmassági követelmények vonatkozásában.
Ajánlattevő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját...
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlattevő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is...
Műszaki és szakmai képességek
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalhatja alátámasztani, hogy a szerződés teljesítéséhez...
Műszaki és szakmai képességek
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalhatja alátámasztani, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
M./1. az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon belül)...
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M./1. az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon belül) megkezdett az előírásoknak és a szerződésnek megfelelő
Az M/1 alkalmassági minimumkövetelménynek ajánlattevők több referenciával is megfelelhetnek.
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő szakemberrel, aki a megajánlott termék gyártója által a szállítandó készülékek...
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő szakemberrel, aki a megajánlott termék gyártója által a szállítandó készülékek telepítésével, össze-/beszerelésével, beüzemelésével, helyszíni szervizelésével, karbantartásával és szoftverfrissítésével kapcsolatosan nyújtott képzés elvégzéséről gyártói igazolással rendelkezik.
Többet mutasson A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: Részszámlázásra nincs lehetőség.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Többet mutasson (8)
A szerződés egésze tekintetében a díjakat szerződésszerű teljesítést követően utólag, igazolt teljesítés alapján, tartalmilag és formailag szabályszerűen...
A szerződés teljesítésének feltételei
A szerződés egésze tekintetében a díjakat szerződésszerű teljesítést követően utólag, igazolt teljesítés alapján, tartalmilag és formailag szabályszerűen kiállított számla ellenében átutalással egyenlíti ki Ajánlatkérő, a számla igazolt kézhezvételének napját követő 30 napon belül. Ajánlatkérő elfogad olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. Az ellenérték megfizetésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130.§ (1)-(2) bekezdései, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény rendelkezései illetőleg a Kbt. 135. § (1) bekezdése az irányadóak.
- késedelmi kötbér: az eszköz nettó vételárának 0,5%-a/ naptári nap, de legfeljebb 20 naptári napi tétel;
- meghiúsulási kötbér: az eszköz nettó vételárának 25%-a.
# Jótállás:18hónap
Kifizetés pénzneme: Forint, HUF
A számla bruttó összegének kiegyenlítése saját forrásból történik (Ajánlatkérő jogosult alapítványi támogatás bevonására is) keretében történik.
Az ellenszolgáltatás összegét Ajánlattevőnek nettó Ft + ÁFA formátumban kell megadnia. Ajánlattevőnek az árakat úgy kell meghatároznia, hogy a teljesítendő...
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ellenszolgáltatás összegét Ajánlattevőnek nettó Ft + ÁFA formátumban kell megadnia. Ajánlattevőnek az árakat úgy kell meghatároznia, hogy a teljesítendő valamennyi szolgáltatás ellenértékét tartalmazzák, ezen túlmenően semmilyen jogcímen nem jogosult Ajánlattevő az Ajánlatkérőtől további díj- vagy költségtérítés igénylésére.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-05-02 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
A beérkezett ajánlatok bontása a Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19) Korm.rend. 15. §-ában meghatározottak szerint történik.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Magasság állítási tartomány (mm)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): A leggyakrabban alkalmazott műtőasztal beállítás a távkapcsolón memóriába menthető (db)
Az akkumulátor üzemelési időtartama (óra)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): A padlózat és a talapzat távolsága min. 80 mm, mely lehetővé teszi, hogy a műtéti team optimálisan egészen közel állhasson a műtéti területhez (lábfej első része befér alá) (IGEN/NEM)
Az infúziós állvány dönthető (IGEN/NEM)
Ár (súlyozás): 70
1.) A Kbt. 56. §-ra tekintettel az Ajánlattételi Felhívásban, illetőleg a Dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban az Ajánlattevő kiegészítő tájékoztatást...
További információk
1.) A Kbt. 56. §-ra tekintettel az Ajánlattételi Felhívásban, illetőleg a Dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban az Ajánlattevő kiegészítő tájékoztatást kérhet az Ajánlatkérőtől az EKR-ben.
2.) A minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak az alkalmassági...
További információk
2.) A minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak az alkalmassági minimumkövetelmények.
3.) Az ajánlatot az EKR rendszerben kell benyújtani. A csatolt formában benyújtandó elektronikus dokumentumoknak jelszó nélkülinek, AcrobatReader programmal...
További információk
3.) Az ajánlatot az EKR rendszerben kell benyújtani. A csatolt formában benyújtandó elektronikus dokumentumoknak jelszó nélkülinek, AcrobatReader programmal olvashatónak, PDF kiterjesztésűnek kell lenniük. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 11. § (2)-(3) bekezdésében foglaltakra.
4.) Az ajánlattételi felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény előírásai szerint kell eljárni.
5.) Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az eljárásban az irányadó jog a magyar jog.
7.) Az ajánlatnak felolvasólapot [EKR űrlap] kell tartalmaznia.
8.) Nyílt eljárásban az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban rendelkezhet úgy, hogy a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség...
További információk
8.) Nyílt eljárásban az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban rendelkezhet úgy, hogy a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el: ajánlatkérő nem alkalmazza.
9.) Az ajánlatkérő nyílt eljárásban az eljárást megindító felhívásban rendelkezhet úgy is, hogy az ajánlatok bírálatát - az egységes európai közbeszerzési...
További információk
9.) Az ajánlatkérő nyílt eljárásban az eljárást megindító felhívásban rendelkezhet úgy is, hogy az ajánlatok bírálatát - az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el: ajánlatkérő alkalmazza.
10.) A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott...
További információk
10.) A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 11. § (4) bekezdésében foglaltakra.
13.) Ajánlatkérő jelen ajánlati felhívás IV.2.6) pontjában feltüntetett 1 hónap (ajánlati kötöttség ideje) alatt 30 napot ért a Kbt. 81. § (11) bekezdése értelmében.
További információk
13.) Ajánlatkérő jelen ajánlati felhívás IV.2.6) pontjában feltüntetett 1 hónap (ajánlati kötöttség ideje) alatt 30 napot ért a Kbt. 81. § (11) bekezdése értelmében.
14.) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot tekintettel arra, hogy EKR000264372023 számon előzetes...
További információk
14.) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot tekintettel arra, hogy EKR000264372023 számon előzetes piaci konzultációt bonyolított le.
16.) Ajánlatkérő a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja értelmében a legjobb ár-érték arány szerint értékeli a megadott értékelési...
További információk
16.) Ajánlatkérő a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja értelmében a legjobb ár-érték arány szerint értékeli a megadott értékelési szempontok alapján. Az értékelési részszempontonként adható pontszám: 0-10 [Kbt. 76. § (9) bekezdés c) pont]
Ajánlati ár esetén fordított arányosítás, 1., 2., 3. értékelési részszempont esetén arányosítás, 4, és 5. értékelési részszempont esetén amennyiben...
További információk
Ajánlati ár esetén fordított arányosítás, 1., 2., 3. értékelési részszempont esetén arányosítás, 4, és 5. értékelési részszempont esetén amennyiben rendelkezik az adott paraméterrel, úgy maximum pontot, amennyiben nem rendelkezik, úgy minimum pontot kap.
17.) Az ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását (projekttársaság).
18.) Ajánlattevők ajánlatukban gyártói vagy forgalmazói magyar nyelvű termékleírás benyújtására is kötelesek a minőségi értékelési szempontok meglétének igazolására.
További információk
18.) Ajánlattevők ajánlatukban gyártói vagy forgalmazói magyar nyelvű termékleírás benyújtására is kötelesek a minőségi értékelési szempontok meglétének igazolására.
19.) Ajánlatkérő tájékoztatja Ajánlattevőt, hogy az eljárás eredményeként megkötendő szerződés aláírására kizárólag Ajánlatkérő címén van lehetőség: Pécsi...
További információk
19.) Ajánlatkérő tájékoztatja Ajánlattevőt, hogy az eljárás eredményeként megkötendő szerződés aláírására kizárólag Ajánlatkérő címén van lehetőség: Pécsi Tudományegyetem Kancellária (7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b.), tekintettel arra, hogy a Kbt. 37. § (2) bekezdés alapján Ajánlatkérő az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót legkésőbb a szerződéskötést követő három munkanapon belül köteles megküldeni közzétételre.
20.). Ajánlattevőnek a megajánlásában fel kell tüntetnie a konkrét típusmegjelölést és gyártmányt, valamint meg kell jelölnie a származási helyet.
21.) Ajánlattevőknek nyilatkozniuk kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU...
További információk
21.) Ajánlattevőknek nyilatkozniuk kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról.
22.) Ajánlattevő és valamennyi ismert alvállalkozó köteles az ajánlatában a Kbt. szerinti összeférhetetlenség fenn nem állásáról nyilatkozni.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 065-190472 (2023-03-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-08-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 91 498 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-08-01 📅
Név: Endo-Plus-Service Javító, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13140072242
Postacím: Marcell Utca 15.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1162
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 14121998📞
E-mail: es@endoservice.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.endoservice.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 91 498 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők:
1. Ajánlattevő neve: VATNER Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (vezető ajánlattevő)
Többet mutasson (11)
Székhelye: 7400 Kaposvár Kenyérgyár Utca 1.
Adószáma: 11814292-2-14
2. Ajánlattevő neve: Smithmann Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1183 Budapest Teleki Utca 17.
Adószáma: 24944162-2-43
3. Ajánlattevő neve: Endo-Plus-Service Javító, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1162 Budapest Marcell Utca 15.
Adószám: 13140072-2-42
4. Ajánlattevő neve: PROMEDIM Medical Kft. (vezető ajánlattevő)