Ballonok, ballon katéterek beszerzése

Semmelweis Egyetem

Adásvételi keretszerződés 11 fajta termék, tervezetten 5 340 db ballon és ballon katéter beszerzése három évre a Semmelweis Egyetem részére 11 részben.
Ajánlatkérő részenként a beszerezni kívánt keretmennyiség 50 %-ára vállal lehívási kötelezettséget, tekintettel a 16/2012. (II.16.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdésére. (A lehívási kötelezettség vállalt mértékének objektív indoka az, hogy Ajánlatkérő még az elektív (tervezhető) beavatkozások során sem, az akut ügyeleti ellátásban pedig végképp nem tudhatja, hogy konkrétan milyen típusú beavatkozásokra mely fizikai-anatómiai adottságokkal rendelkező betegeken kerül sor a szerződés időtartama alatt.)
Valamennyi rész esetében:
Nyertes Ajánlattevő vállalja, hogy az egyes eszközök garantált sterilitásának időtartama a gyártástól számítva legalább 12 hónap, a szállítás időpontjától számítva legalább 6 hónap. A lejárt sterilitású eszközöket a nyertes Ajánlattevő ingyenesen köteles elszállítani és kicserélni.
Valamennyi rész vonatkozásában Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során a termékeket konszignációs raktári kihelyezéssel kéri biztosítani.
Konszignációs raktár működtetése: Nyertes AT köteles konszignációs raktárt létrehozni a megjelölt teljesítési helyen, AK képviselőjével történt előzetes egyeztetésnek megfelelően. A kezdő konszignációs raktári alapkészlet méretenkénti összetételéről és mennyiségéről AK kapcsolattartója a szerződés hatályba lépését követő 5 munkanapon belül írásban (e-mail vagy fax útján) nyilatkozik. A nyitó alapkészlet mennyisége nem haladhatja meg az Eszközönkénti tervezett teljes szerződéses mennyiség 50%-át. A konszignációs raktárkészlet teljes egészében AT tulajdonát képezi. AK kötelezettséget vállal arra, hogy a leszállított, és a raktárban elhelyezett Eszközt megőrzi, nyilvántartja, és a felhasználásra került Eszközöket haladéktalanul (tárgyhetet követő első munkanapon) lejelenti AT-nek. AT kötelezettséget vállal arra, hogy a felhasznált Eszközöket a lejelentéstől számítva 5 munkanapon belül pótolja. Ajánlattevő a konszignációs raktárkészletet bármikor ellenőrizheti.
A közbeszerzés célja a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika endovascularis érsebészeti, valamint intervenciós radiológiai ellátásához szükséges egyszerhasználatos fogyóanyagellátás biztosítása.
További információkat a közbeszerzési dokumentáció részletesen tartalmazza.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-07-18. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-06-07.

Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-06-07 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2023-06-07)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Semmelweis Egyetem
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308674244
Postacím: Üllői Út 26.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1085
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó személy: Barta József
Telefon: +36 208259573 📞
E-mail: barta.jozsef@semmelweis.hu 📧
Fax: +36 12109618 📠
Régió: Budapest 🏙️
URL: http://semmelweis.hu/ 🌏
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000477972023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000477972023/reszletek 🌏

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Ballonok, ballon katéterek beszerzése EKR000477972023
Termékek/szolgáltatások: Orvosi fogyóeszközök 📦
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés 11 fajta termék, tervezetten 5 340 db ballon és ballon katéter beszerzése három évre a Semmelweis Egyetem részére 11...”    Többet mutasson
Információk a tételekről
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók

1️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: I, Ballon katéterek PTA-hoz 0,035
Cím
Tétel azonosító száma: 1
Leírás
További termékek/szolgáltatások: Orvosi fogyóeszközök 📦
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1122_Budapest_Városmajor_u. _68.
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás megindítása előtt a piaci résztvevőkkel a Kbt. 28. § (4) és (5) bek. szerinti, előzetes piaci konzultációt folytatott le...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név):
“2. Ballon nyomásállóságának mértéke 9 mm átmérőnél (ATM RBP alapján, előny a nagyobb)”
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 3. Termékválaszték szélessége a megadott tartományban (előny a nagyobb)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Ár (súlyozás): 80
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Leírás
Időtartam: 36

2️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: II, Ballon katéterek PTA-hoz 0,035
Cím
Tétel azonosító száma: 2
Leírás
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás megindítása előtt a piaci résztvevőkkel a Kbt. 28. § (4) és (5) bek. szerinti, előzetes piaci konzultációt folytatott le...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név):
“2. Ballon nyomásállóságának mértéke 5 mm átmérőnél (ATM RBP alapján, előny a nagyobb)”

3️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: III, Ballon katéterek alsó végtagi PTA-hoz OTW 0,0
Cím
Tétel azonosító száma: 3
Leírás
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás megindítása előtt a piaci résztvevőkkel a Kbt. 28. § (4) és (5) bek. szerinti, előzetes piaci konzultációt folytatott le...”    Többet mutasson

4️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: IV, Ballon katéterek alsó végtagi PTA-hoz monorail
Cím
Tétel azonosító száma: 4
Leírás
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás megindítása előtt a piaci résztvevőkkel a Kbt. 28. § (4) és (5) bek. szerinti, előzetes piaci konzultációt folytatott le...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 3. Crossing profil mérete 2 mm átmérőnél (mm, előny a kisebb)
Minőségi kritérium (név): 4. Termékválaszték szélessége a megadott tartományban (előny a nagyobb)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10

5️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: V, BTK angioplasztikás ballonok 0,014
Cím
Tétel azonosító száma: 5
Leírás
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás megindítása előtt a piaci résztvevőkkel a Kbt. 28. § (4) és (5) bek. szerinti, előzetes piaci konzultációt folytatott le...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Crossing profil mérete 3 mm átmérőnél (mm, előny a kisebb)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20

6️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: VI, Magasnyomású ballon katéterek PTA-hoz
Cím
Tétel azonosító száma: 6
Leírás
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás megindítása előtt a piaci résztvevőkkel a Kbt. 28. § (4) és (5) bek. szerinti, előzetes piaci konzultációt folytatott le...”    Többet mutasson

7️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: VII, Ballon katéterek a carotis bifurcatio tágítás
Cím
Tétel azonosító száma: 7
Leírás
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás megindítása előtt a piaci résztvevőkkel a Kbt. 28. § (4) és (5) bek. szerinti, előzetes piaci konzultációt folytatott le...”    Többet mutasson

8️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: VIII, Ballon katéterek nagyerek tágításához
Cím
Tétel azonosító száma: 8
Leírás
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás megindítása előtt a piaci résztvevőkkel a Kbt. 28. § (4) és (5) bek. szerinti, előzetes piaci konzultációt folytatott le...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név):
“2. Ballon nyomásállóságának mértéke 14 mm átmérőnél (ATM RBP alapján, előny a nagyobb)”

9️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: IX, Drug eluting ballon femoropoplitealis erek tág
Cím
Tétel azonosító száma: 9
Leírás
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás megindítása előtt a piaci résztvevőkkel a Kbt. 28. § (4) és (5) bek. szerinti, előzetes piaci konzultációt folytatott le...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Termékválaszték szélessége a megadott tartományban (előny a nagyobb)

1️⃣0️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: X, Drug eluting ballon térd alatti erek tágításáho
Cím
Tétel azonosító száma: 10
Leírás
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás megindítása előtt a piaci résztvevőkkel a Kbt. 28. § (4) és (5) bek. szerinti, előzetes piaci konzultációt folytatott le...”    Többet mutasson

1️⃣1️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: XI, Litotripsziás ballon meszes erek tágításához
Cím
Tétel azonosító száma: 11
Leírás
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás megindítása előtt a piaci résztvevőkkel a Kbt. 28. § (4) és (5) bek. szerinti, előzetes piaci konzultációt folytatott le...”    Többet mutasson

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattevő) olyan gazd. szereplő, aki Oroszországhoz köthető személynek minősül az ukrajnai helyzetet...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Ajánlatkérő jelen eljárásban nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményt.”
Részvételi feltételek

“Ajánlatkérő jelen eljárásban nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményt.”
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevő ismertesse az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Részvételi feltételek (műszaki és szakmai alkalmasság):
“M1) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban az előírásoknak és a...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Ajánlatkérő kötbérfizetési kötelezettséget a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésében rögzítettekre tekintettel olyan okból megvalósuló szerződésszegés esetén írhat...”    Többet mutasson

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-07-18 10:00 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2023-07-18 12:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely):
“https://ekr.gov.hu A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdése értelmében az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell...”    Többet mutasson
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Ajánlatkérő a bontás során a Kbt. 68. § (4) és (6) bekezdései szerint jár el. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15....”    Többet mutasson

Kiegészítő információk
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
További információk

“Ajánlatkérő=AK, Ajánlattevő=AT, AF= ajánlati felhívás, KD=közbeszerzési dokumentumok Az ajánlatban csatolandó: 1. EKR-ben létrehozott űrlapok szerinti...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglaltak tartalmazzák.”
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 111-349655 (2023-06-07)