BAZVM PSZ tagintézményeinek fejl.-tervezés-TOP_PL

Miskolci Tankerületi Központ

A projekt keretében a Pedagógiai Szakszolgálat egyes telephelyeit érintő fejlesztés valósul meg az alábbiak szerint 5 részben: 1. rész - B.-A.-Z. Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Cigándi Tagintézménye fejlesztése 2. rész - BAZVM Pedagógiai Szakszolgálat Ózdi Tagintézménye fejlesztése 3. rész - BAZVM Pedagógiai Szakszolgálat Sárospataki Szakértői Bizottság Tagintézménye fejlesztése 4. rész - BAZVM Pedagógiai Szakszolgálat Sárospataki Tagintézménye fejlesztése 5. rész – BAZVM Pedagógiai Szakszolgálat Sátoraljaújhelyi Tagintézmény fejlesztése Ajánlattevő feladata a releváns szakhatósági egyeztetések lefolytatása, szakhatósági előírások betartása, a szakhatóságok által megfogalmazott követelmények és feltételek tervbe történő beépítése, átvezetése a tervdokumentáció kidolgozásakor. Az egyes tervezési feladatok: Kiviteli Tervek elkészítése A Tervező feladatát képezi a Beruházás megvalósításához szükséges összes megszerzendő építési, létesítési engedélyeket tartalmazó határozatok, valamint a Megrendelő által egyeztetett és véglegesített megoldások és volumen alapján, a hatályos jogszabályi előírásoknak, különösen a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletnek és a hatályos műszaki előírások tartalmi és formai követelményeinek – ideértve a Magyar Építész Kamarának és a Magyar Mérnöki Kamarának a kiviteli tervek elkészítésének tartalmi és formai követelményeire vonatkozó szabályzatait is – megfelelően elkészített, valamennyi szakágra kiterjedő kiviteli tervdokumentáció (a továbbiakban: „Kiviteli Tervek”) elkészítése. Tervező feladata a haszonanyag kimutatás készítése. A kiviteli tervnek alkalmasnak kell lennie a pontos, minden részletre kiterjedő kivitelezési ajánlat elkészítésére, és meg kell, hogy feleljen a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. mellékletében foglaltaknak. A Tervező felel a tervezői költségvetési kiírás és költségbecslés teljeskörűségéért és pontosságáért. Tervező készíti el és felel a Beruházáshoz kapcsolódó költségbecslések és költségszámítások megalapozottságáért, továbbá az építészeti-műszaki dokumentációkban foglaltaknak való megfelelőségéért. A Tervező a tételes költségvetési kiírást az egységesen alkalmazni rendelt költségvetési tételrendszerben készíti el. A Tervező eljár a tervezési szolgáltatások teljesítéséhez, valamint a Beruházás teljes körű megvalósításához szükséges valamennyi engedély, hatósági, szakhatósági hozzájárulás és állásfoglalás megszerzése érdekében. A Tervező közreműködik a Beruházásra vonatkozó építésügyi hatósági, szakhatósági eljárásokban és az érintett közművekkel, közszolgáltatókkal történő egyeztetésekben, a Megrendelő Beruházásra vonatkozó igényeinek megfelelően az engedély(ek), szakhatósági hozzájárulások és az érdekelt közművek hozzájárulásainak beszerzésében. Amennyiben Tervező jelen pontban meghatározott feladatainak ellátásához bármely hatóság, közmű, illetve közszolgáltató előtti eljárásra külön írásbeli meghatalmazás szükséges, Felek együttműködnek a szükséges meghatalmazás elkészítése, illetve rendelkezésre bocsátása céljából. A Tervező feladatát képezi továbbá a Beruházás megvalósításához szükséges minden további engedély kiadásához szükséges tervdokumentáció elkészítése a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően, valamint minden olyan tervezési feladat elvégzése, amely a hatósági vagy szakhatósági egyeztetések során előírásra kerül.

Határidő

Deadline 2026-10-26

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2026-09-21 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2026-09-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: BAZVM PSZ tagintézményeinek fejl.-tervezés-TOP_PL
Hivatkozási szám: EKR001500882026
Rövid leírás:
A projekt keretében a Pedagógiai Szakszolgálat egyes telephelyeit érintő fejlesztés valósul meg az alábbiak szerint 5 részben: 1. rész - B.-A.-Z. Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Cigándi Tagintézménye fejlesztése 2. rész - BAZVM Pedagógiai Szakszolgálat Ózdi Tagintézménye fejlesztése 3. rész - BAZVM Pedagógiai Szakszolgálat Sárospataki Szakértői Bizottság Tagintézménye fejlesztése 4. rész - BAZVM Pedagógiai Szakszolgálat Sárospataki Tagintézménye fejlesztése 5. rész – BAZVM Pedagógiai Szakszolgálat Sátoraljaújhelyi Tagintézmény fejlesztése Ajánlattevő feladata a releváns szakhatósági egyeztetések lefolytatása, szakhatósági előírások betartása, a szakhatóságok által megfogalmazott követelmények és feltételek tervbe történő beépítése, átvezetése a tervdokumentáció kidolgozásakor. Az egyes tervezési feladatok: Kiviteli Tervek elkészítése A Tervező feladatát képezi a Beruházás megvalósításához szükséges összes megszerzendő építési, létesítési engedélyeket tartalmazó határozatok, valamint a Megrendelő által egyeztetett és véglegesített megoldások és volumen alapján, a hatályos jogszabályi előírásoknak, különösen a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletnek és a hatályos műszaki előírások tartalmi és formai követelményeinek – ideértve a Magyar Építész Kamarának és a Magyar Mérnöki Kamarának a kiviteli tervek elkészítésének tartalmi és formai követelményeire vonatkozó szabályzatait is – megfelelően elkészített, valamennyi szakágra kiterjedő kiviteli tervdokumentáció (a továbbiakban: „Kiviteli Tervek”) elkészítése. Tervező feladata a haszonanyag kimutatás készítése. A kiviteli tervnek alkalmasnak kell lennie a pontos, minden részletre kiterjedő kivitelezési ajánlat elkészítésére, és meg kell, hogy feleljen a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. mellékletében foglaltaknak. A Tervező felel a tervezői költségvetési kiírás és költségbecslés teljeskörűségéért és pontosságáért. Tervező készíti el és felel a Beruházáshoz kapcsolódó költségbecslések és költségszámítások megalapozottságáért, továbbá az építészeti-műszaki dokumentációkban foglaltaknak való megfelelőségéért. A Tervező a tételes költségvetési kiírást az egységesen alkalmazni rendelt költségvetési tételrendszerben készíti el. A Tervező eljár a tervezési szolgáltatások teljesítéséhez, valamint a Beruházás teljes körű megvalósításához szükséges valamennyi engedély, hatósági, szakhatósági hozzájárulás és állásfoglalás megszerzése érdekében. A Tervező közreműködik a Beruházásra vonatkozó építésügyi hatósági, szakhatósági eljárásokban és az érintett közművekkel, közszolgáltatókkal történő egyeztetésekben, a Megrendelő Beruházásra vonatkozó igényeinek megfelelően az engedély(ek), szakhatósági hozzájárulások és az érdekelt közművek hozzájárulásainak beszerzésében. Amennyiben Tervező jelen pontban meghatározott feladatainak ellátásához bármely hatóság, közmű, illetve közszolgáltató előtti eljárásra külön írásbeli meghatalmazás szükséges, Felek együttműködnek a szükséges meghatalmazás elkészítése, illetve rendelkezésre bocsátása céljából. A Tervező feladatát képezi továbbá a Beruházás megvalósításához szükséges minden további engedély kiadásához szükséges tervdokumentáció elkészítése a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően, valamint minden olyan tervezési feladat elvégzése, amely a hatósági vagy szakhatósági egyeztetések során előírásra kerül.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 5
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 5

1️⃣
Belső azonosító: EKR001500882026/1
Cím: Cigándi Tagintézmény
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
A tervezés célja, egyúttal Nyertes Tervező feladata lesz a tervezési programban megadott műszaki paraméterek és igények alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Cigándi Tagintézmény épületének részleges felújításának és korszerűsítésének megtervezése. A fejlesztéssel érintett Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Cigándi Tagintézménye Cigánd város kertvárosi részében található családi házas övezetben. Az ingatlan tereplejtési szempontból síknak tekinthető, rendezett. Az épület gázszilikát falazatú, kőporos vakolattal ellátott. A földszintes épületrész cserepeslemez, az emeletes épületrész szabvány palafedésű. Az intézmény egy épületegyüttesből áll. Szigetelés egyáltalán nincs az épületen, a nyílászáró csere korábban megtörtént. A felújítási munkák keretében a palafedés helyett cserepeslemez fedés készül harmonizálva a földszintes épületrész fedésével. A homlokzat 15 cm vastag kőzetgyapot szigeteléssel készül, szilikát vékonyvakolat felület védelemmel. Új függőeresz és lefolyó rendszer készül. A bejáratok fölé új előtető készül. Az emeleti részen eddig a konyhán keresztül lehetett megközelíteni a foglalkoztatót. Az átalakítás után közvetlenül lehet bemenni, elérni azt a helyiséget is. Az épületben az elektromos hálózat elavult, felújítása szükséges. A munkálatok végeztével az épület tisztasági festése is elkészül. A földszinti vizesblokk átalakításra kerül akadálymentes vizesblokká. Akadálymentesítés keretében kicserélésre kerül a bejárati ajtó, rámpa és parkoló készül telken belül. A földszinten kialakításra kerül egy új foglalkoztató, illetve a fejlesztő ajtajai is kicserélésre kerülnek, így a mozgásukban akadályozottak fogadása és fejlesztése egyszerűsödik. További részleteket a tervezési programban találhatók. Helyiségjegyzék: Az alábbi helyiségekben történik munkavégzés: emelet tervezett nettó m² felmért nettó m² foglalkoztató 11,05 foglalkoztató 11,05 konyha 8,16 konyha 10,13 mosdó 5,37 mosdó 5,37 közlekedő 4,82 közlekedő 2,89 iroda 18,15 iroda 18,25 előtér 3,56 előtér 3,56 iroda 12,09 iroda 12,09 iroda 24,64 iroda 24,75 lépcsőház 12,39 lépcsőház 12,25 földszint tornaszoba 30,73 tornaszoba 30,48 foglalkoztató 13,19 foglalkoztató 13,2 vizsgáló 10,63 vizsgáló 10,64 wc 2,32 wc 1,75 közlekedő 18,64 folyosó 7,26 foglalkoztató 7,85 közlekedő 18,45 foglalkoztató 15,64 wc 5,97 irattár 11,66 szélfogó 3,97 szélfogó 4,44 raktár 11,64 ak. mentes wc 4,36 iroda 16,52 Összesen 219,69 220,22 Az épület bruttó területe és építménymagassága nem változik. Telekterülete: 963 m² Az ajánlatok kidolgozásakor vegyék figyelembe, hogy az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, vagyis magában kell foglalnia valamennyi ajánlattevői kifizetési igényt. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell az összes, a teljesítés során a nyertes ajánlattevő részéről felmerülő költséget, továbbá minden járulékos költséget, amely Dokumentációban meghatározott feltételekkel a szerződés szerinti teljesítéséhez szükséges – függetlenül azok formájától és forrásától, pl. vám, különböző díjak és illetékek, utazási, nyomtatási, kommunikációs és szállásköltség stb. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlati ár a szerződés megkötésétől kötött, az csak a szerződésben meghatározott esetek fennállása esetén változhat. Az ajánlatok kidolgozásakor vegyék figyelembe, hogy az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, vagyis magába kell foglalni minden ajánlattevői kifizetési igényt.
Többet mutasson
További információk:
1. II.2.5) pont kiegészítése Ajánlatkérő a minőségi kritérium 2-3-4. értékelési szempont keretében az alkalmassági követelmény keretében előírt tárgyú, azt meghaladó többlettapasztalati időket értékeli. Ajánlattevőnek az AF III.4.1.) M.2. pontjában előírt szakemberek szakmai önéletrajzát, végzettséget igazoló okiratát és rendelkezésre állási nyilatkozatát az ajánlathoz csatolni kell a minőségi kritérium 2-3-4. értékelési szempontra tett megajánlás alátámasztására. Ha AT az ajánlattételi határidőig ajánlatában a szakembereket nem nevezi meg, az ajánlata a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 73. § (1) bekezdés n) pontja szerinti érvénytelen. Adható pontszám: 0-100 pont. Értékelés módszere: Ár: fordított arányosítás. MK 2-3-4. ért.: egyenes arányosítás (legkedvezőtlenebb szint 0 hónap, legkedvezőbb szint 36 hónap, egész hónapokban megadva) A bemutatni kívánt szakemberek nevét az ajánlatban kötelező feltüntetni, annak elmulasztása a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontja alapján az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. A minőségi értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzése érdekében a szakemberek önéletrajzát teljeskörűen (mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) szükséges ajánlattevőknek már az ajánlatban benyújtaniuk. 1. Nettó tervezési díj (HUF) (opcióval, egyéb feladatokkal együtt) – Súlyszám: 50 1.1. Nettó tervezési díj (HUF) (tervezés), súlyszám: 40 1.2. Kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás(ok)ban való közreműködés nettó díja (HUF) - opció, súlyszám: 3 1.3. Nettó ajánlati ár (tervezői művezetés, max 8 alkalom) - opció, súlyszám: 5 1.4. Megvalósulási terv elkészítése (nettó HUF) – opció, súlyszám: 2 2. A KBM, mint építtető belép a megvalósításba. 3. A II.2.7) pontba foglalt határidő naptári napként értendő.
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
Postacím: Dózsa György u. 3. hrsz: 1054/1
Irányítószám: 3973
Város: Cigánd
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Időtartam: 140 nap
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
a) A Tervező közreműködése a kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban A Tervező - amennyiben a Tervező által készített Tervek vagy azok egy része alapján a kivitelezés megvalósítása érdekében a vállalkozó kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás(ok) a Megrendelő által utolsóként elfogadott végleges tervdokumentáció átadásától számított 2 éven belül megindításra kerül(nek) – köteles közreműködni a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok) előkészítése és lefolytatása során, az Ábtv. 41. § (3) bekezdésében és a Műszaki Leírásban foglaltak szerint. A Tervező feladata a Tervező által készített Tervekkel, dokumentumokkal kapcsolatban a kiegészítő tájékoztatás kérdések megválaszolása, közreműködés a közbeszerzési dokumentumok összeállításában, kötelezettsége továbbá, hogy elkészítse a Tervek, valamint az általa kidolgozott más dokumentumok módosításait, kiegészítéseit. A Tervező ezen feladatait - a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok) ütemezésére tekintettel - a Megrendelő által megadott megfelelő határidőn belül köteles ellátni. b) Tervezői művezetés és egyéb feladatok Tekintettel arra, hogy a kivitelezésre a 25/2024. (VIII. 8.) ÉKM rendelet (továbbiakban: TSZR rendelet) 37. § szerinti döntés alapján kerülhet sor, Felek kifejezetten rögzítik, hogy a TSZR rendelet 45. § (1) bek. ca) pontjában meghatározott tervezői művezetést és a jelen opcióra vonatkozó feadatleírásban meghatározott egyéb feladatokat Megrendelő opciós jog keretében jogosult lehívni. Megrendelő a Tervező által készített Kiviteli Tervdokumentáció vagy annak egy része alapján megvalósuló későbbi kivitelezési szerződés hatálybalépésétől számított 60. napot megelőzően, de legkésőbb Tervező tervezési feladatai vonatkozásában az utolsó teljesítésigazolás kiállításától számított 3 éven belül élhet opciós jogával. Az opciós feladat megrendelése esetén Tervező a Vállalkozási Szerződés hatályba lépésétől, vagy – ha ez későbbi időpontra esik – az opciós jog gyakorlásától kezdődően a kivitelezési szerződésre vonatkozó jótállási időtartam végéig köteles a tervezői művezetés és egyéb feladatokat ellátni. A tervezői művezetés körében a Tervező feladata különösen, hogy szakmai tudásával, tapasztalatával az építészeti-műszaki és a kivitelezési dokumentáció szerinti, határidőben történő megvalósítást elősegítse, valamint, hogy a záradékolt építészeti-műszaki dokumentációtól vagy a kivitelezési dokumentációtól való eltéréshez az építész tervezői nyilatkozat szükségességét megállapítsa, azt dokumentálja és az e-építési naplóban rögzítse. A 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendelet (továbbiakban: Épkiv. rendelet) 15. § (3) bekezdésére tekintettel Megrendelő kifejezetten rögzíti, hogy Tervező nem végezhet felelős műszaki vezetői tevékenységet a tárgyi projekt későbbi megvalósítása (kivitelezése) során. Tervező a kivitelezési szerződés teljesítése során köteles a beruházást megvalósító kivitelezővel együttműködni, a tervezői művezetéssel kapcsolatos feladatait oly módon ellátani, a szükséges szakembereket a meghirdetésre kerülő heti kooperációkon való részvétellel, valamint további olyan gyakorisággal biztosítani, hogy ezzel ne veszélyeztesse az építési beruházás határidőben történő befejezését. Amennyiben Tervező és az építési beruházás kivitelezője között a tervezői művezetéssel kapcsolatos feladatok teljesítése tekintetében bármilyen vitás helyzet merül fel, köteles ezt Megrendelő részére haladéktalanul jelezni és a Megrendelő utasításainak megfelelően eljárni. c) Megvalósulási tervek elkészítése Tekintettel arra, hogy a kivitelezésre a 25/2024. (VIII. 8.) ÉKM rendelet (továbbiakban: TSZR rendelet) 37. § szerinti döntés alapján kerülhet sor, Felek kifejezetten rögzítik, hogy a TSZR rendelet 45. § (1) bek. db) pontjában meghatározott megvalósulási tervet Megrendelő opciós jog keretében jogosult lehívni. Megrendelő a Tervező által készített Kiviteli Tervdokumentáció vagy annak egy része alapján megvalósuló későbbi kivitelezési szerződés hatálybalépésétől számított 60. napot megelőzően, de legkésőbb Tervező tervezési feladatai vonatkozásában az utolsó teljesítésigazolás kiállításától számított 3 éven belül élhet opciós jogával. Az opció lehívása esetén Tervező köteles elkészíteni a megvalósulási terveket, továbbá köteles az ebben a körben a Megrendelő által kért magyarázatokat, felvilágosításokat, továbbá a Megrendelő által kért adatszolgáltatásokat megadni. A Felek rögzítik, hogy e feladatok teljesítése nem a tervezői művezetés körében történik.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. M.2.1. alkalmassági követelményre bemutatott szakember szakmai többlettapasztalata (min 0, max 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 18
Minőségi kritérium (név): 3. M.2.2. alkalmassági követelményre bemutatott szakember szakmai többlettapasztalata (min 0, max 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 16
Minőségi kritérium (név): 4. M.2.3. alkalmassági követelményre bemutatott szakember szakmai többlettapasztalata (min 0, max 36 hónap)
Ár
Ár (súlyozás): 50
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR001500882026/2
Cím: Ózdi Tagintézmény
A beszerzés leírása:
A fejlesztéssel érintett Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Ózdi Tagintézménye Ózd belvárosában található. A szakszolgálat által használt épület műemlék környezetben található, földszint + emelet, tégla falazatú kőporos vakolattal. Homlokzati nyílászárókat az elmúlt években kicserélték. Az épület magastetős része pala fedésű. Jelen projekt keretében a meglévő kubatúrával azonos új cserépfedés készül. A teljes épület homlokzati hőszigetelése szükséges. A belső elektromos hálózat felújításra kerül. A munkával érintett helyiségek tisztasági festést kapnak. A földszinti folyosón négy termen kicserlésre kerül az ajtó saroktokosra. Raktár és fejlesztőszoba összenyitásával nagyobb alapterületű helyiség lesz. Ezen termek lehetővé teszik a mozgásukban korlátozottak fogadását fejlesztését a földszinten. Az önkormányzat segítségével kijelölésre került az akadálymentes parkoló. Az épület bejárati ajtaját ki kell cserélni, mert nem megfelelő a tok belmérete. A földszinti raktár és férfi wc előtér átalakításra kerül, itt kerül kialakításra az akadálymentes vizesblokk. A mozgáskorlátozott ellátottak emeletre való feljutáshoz lépcsőlift beszerzése, beszerelése szükséges. További részleteket a tervezési programban találhatók. Helyiségjegyzék: Az alábbi helyiségekben történik munkavégzés: Földszint jelenlegi állapot nettó alapterület tervezett nettó alapterület fejlesztő 1 22,52 m² fejlesztő 1 22,52 m² fejlesztő 2 21 m² fejlesztő 2 21 m² fejlesztő 3 21,75 m² fejlesztő 3 21,75 m² fejlesztő 4 21,25 m² fejlesztő 4 21,25 m² folyosó 28,87 m² folyosó 28,87 m² pszichológia 15 m² pszichológia 15 m² logopédia 13,2 m² logopédia 13,2 m² logopédia 2 12 m² logopédia 2 12 m² logopédia 3 11,73 m² logopédia 3 11,73 m² előtér 31,63 m² előtér 31,63 m² szélfogó 10,4 m² szélfogó 10,4 m² pince lejáró 5,33 m² pince lejáró 5,33 m² lépcsőház 14,75 m² lépcsőház 14,75 m² porta 5,77 m² porta 5,77 m² fejlesztő 2 5,63 m² fejlesztő 15,32 m² fejlesztő 1 9,32 m² akm wc 4,61 m² raktár 3,97 m² raktár 3,42 m² wc ffi előtér 5,43 m² wc ffi előtér 2,2 m² wc ffi 10,66 m² wc ffi 9,94 m² wc női előtér 4,36 m² wc nő előtér 4,36 m² wc női 2 m² wc női 2 m² Emelet iroda 15 m² iroda 15 m² közlekedő 73,1 m² közlekedő 73,1 m² nagyterem 87,63 m² nagyterem 87,63 m² nagyterem 2 29,9 m² nagyterem 2 29,9 m² iroda 12,97 m² iroda 12,97 m² iroda 14,82 m² iroda 14,82 m² iroda 9,53 m² iroda 9,53 m² teakonyha 13,72 m² teakonyha 13,72 m² wc ffi 1,29 m² wc ffi 1,29 m² wc előtér 3,3 m² wc előtér 3,3 m² wc női 2,2 m² wc női 2,2 m² lépcsőház 20,54 m² lépcsőház 20,54 m² 560,57 m² 561,05 m² Az ajánlatok kidolgozásakor vegyék figyelembe, hogy az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, vagyis magában kell foglalnia valamennyi ajánlattevői kifizetési igényt. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell az összes, a teljesítés során a nyertes ajánlattevő részéről felmerülő költséget, továbbá minden járulékos költséget, amely Dokumentációban meghatározott feltételekkel a szerződés szerinti teljesítéséhez szükséges – függetlenül azok formájától és forrásától, pl. vám, különböző díjak és illetékek, utazási, nyomtatási, kommunikációs és szállásköltség stb. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlati ár a szerződés megkötésétől kötött, az csak a szerződésben meghatározott esetek fennállása esetén változhat. Az ajánlatok kidolgozásakor vegyék figyelembe, hogy az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, vagyis magába kell foglalni minden ajánlattevői kifizetési igényt.
Többet mutasson
Postacím: Alkotmány út 1/B. hrsz: 5261/2
Irányítószám: 3600
Város: Ózd
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR001500882026/3
Cím: Sárospataki Szakértői Bizottság Tagintézmény
A beszerzés leírása:
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Sárospataki Szakértői Bizottság által használt épület műemlék környezetben található. Falazata kis és nagyméretű téglafal kőlábazat + cementvakolat. A felújítás-átalakítás során a homlokzati nyílászárók kicserélésre kerülnek figyelembe véve a műemléki környezetet. A jelenlegi főbejárati lépcső elbontásra kerül, és a bejárat áthelyezésre kerül a fedett gang oldalára. Az utcai homlokzatnál csepegő járda készül. A bejárat fölé előtető kerül. Új akadálymentes-, ügyfél-, és személyzeti vizesblokk kerül kialakításra. További részleteket a tervezési programban találhatók. Helyiségjegyzék: Az alábbi helyiségekben történik munkavégzés: jelenlegi állapot nettó m² tervezett nettó m² iroda 22,27 iroda 22,27 titkárság 18,42 titkárság 18,42 foglalkoztató 27,08 foglalkoztató 27,08 szélfogó 4,36 szélfogó 4,36 váró 21,54 váró 21,54 foglalkoztató 15,66 foglalkoztató 15,66 közlekedő 9,57 közlekedő 9,68 wc 5,6 férfi wc 5,07 előtér 3,82 folyosó 9,53 foglalkoztató 18,13 foglalkoztató 17,94 teakonyha 6,48 ak. mentes wc 4,4 közlekedő 4,41 wc 2,57 raktár 7,32 vizsgáló 12,77 orvosi 14,61 teakonyha 6,27 közlekedő 5,11 összesen 179,27 182,67 Az épület bruttó területe és építménymagassága nem változik. Telekterülete: 431 m² Az ajánlatok kidolgozásakor vegyék figyelembe, hogy az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, vagyis magában kell foglalnia valamennyi ajánlattevői kifizetési igényt. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell az összes, a teljesítés során a nyertes ajánlattevő részéről felmerülő költséget, továbbá minden járulékos költséget, amely Dokumentációban meghatározott feltételekkel a szerződés szerinti teljesítéséhez szükséges – függetlenül azok formájától és forrásától, pl. vám, különböző díjak és illetékek, utazási, nyomtatási, kommunikációs és szállásköltség stb. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlati ár a szerződés megkötésétől kötött, az csak a szerződésben meghatározott esetek fennállása esetén változhat. Az ajánlatok kidolgozásakor vegyék figyelembe, hogy az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, vagyis magába kell foglalni minden ajánlattevői kifizetési igényt.
Többet mutasson
Postacím: Kossuth Lajos út 20. hrsz: 451/A/1, 451/A/2
Irányítószám: 3950
Város: Sárospatak
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Belső azonosító: EKR001500882026/4
Cím: Sárospataki Tagintézménye
A beszerzés leírása:
A fejlesztéssel érintett Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Sárospataki Tagintézménye Sárospatak város belvárosi részében található, műemléki környezetben. Egyszintes, részben alápincézett épület, mely ifj. Telepy Miklós tervei alapján 1921-1922-ben épült. Az épület tégla falazatú, kőlábazatú, a tető félnyereg fémlemezfedéssel. Az épületbe 2 helyen lehet lépcsőn bejutni. A homlokzati nyílászárók faszerkezetűek, részben megtörtént a cseréjük (6db). Szükséges a belső átalakítás, hogy a megnövekedett feladat ellátás miatt több foglalkoztató legyen. A terven szereplő 5/1 és 5/2 foglalkoztató mobil válaszfallal kerül elválasztásra, hogy összenyitható legyen. A program keretében kicserélésre kerülnek a homlokzati nyílászárók. Az elöregedett fémlemez fedés helyett új készül, a használaton kívüli kémények teljes visszabontásával. Függőeresz és lefolyó csatorna kicserélésre kerül. A belső udvarra történő kijárat áthelyezésre kerül, így a pincébe való lejutás egyszerűsödik. A jelenlegi lejárat feltöltésre kerül s így nagyobb területet lehet használni biztonságosan az udvaron. A belső udvari homlokzat felújításra kerül 15 cm eps hőszigetelőrendszer és szilikát vékonyvakolattal. Az utcai lépcső támfal szerkezete, és bejárati boltív szerkezeti megerősítése szükséges. Lépcsőkorlát átalakítása szükséges. Akadálymentes vizesblokk készül. Az épületbe történő bejutáshoz lépcsőjáró beszerzése, szerelése szükséges. További részleteket a tervezési programban találhatók. Helyiségjegyzék: Az alábbi helyiségekben történik munkavégzés: jelenlegi állapot nettó m² tervezett nettó m² vezetői iroda foglalkoztató 29,32 iroda 29,78 közlekedő 17,73 folyosó 11,67 foglalkoztató 10,8 foglalkoztató 11,86 folyosó 8,6 nevelői 16,82 teakonyha 17,14 titkárság 20,03 mosdó 2,14 szélfogó 2,65 wc 1,44 wc/mosdó 5,27 titkárság 15,83 irattár 4,09 folyosó 19,96 folyosó 18,87 mosogató 1,25 foglalkoztató 17,06 foglalkoztató 14,35 foglalkoztató 17,07 foglalkoztató 14,52 foglalkoztató 9,11 iroda 17,74 váró 8,25 wc 1,42 belépő 7,1 tároló 1,14 akm wc 3,37 belépő 6,97 foglalkoztató 12,95 mozgásfejlesztő 29,07 foglalkoztató 15,97 összesen 206,42 211,92 Az épület bruttó területe és építménymagassága nem változik. Telekterülete: 1257 m² Az ajánlatok kidolgozásakor vegyék figyelembe, hogy az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, vagyis magában kell foglalnia valamennyi ajánlattevői kifizetési igényt. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell az összes, a teljesítés során a nyertes ajánlattevő részéről felmerülő költséget, továbbá minden járulékos költséget, amely Dokumentációban meghatározott feltételekkel a szerződés szerinti teljesítéséhez szükséges – függetlenül azok formájától és forrásától, pl. vám, különböző díjak és illetékek, utazási, nyomtatási, kommunikációs és szállásköltség stb. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlati ár a szerződés megkötésétől kötött, az csak a szerződésben meghatározott esetek fennállása esetén változhat. Az ajánlatok kidolgozásakor vegyék figyelembe, hogy az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, vagyis magába kell foglalni minden ajánlattevői kifizetési igényt.
Többet mutasson
Postacím: Kossuth Lajos út 50. hrsz: 392
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
Belső azonosító: EKR001500882026/5
Cím: Sátoraljaújhelyi Tagintézmény
A beszerzés leírása:
A fejlesztéssel érintett Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Sátoraljaújhelyi Tagintézménye Sátoraljaújhely város kertvárosi részében található családi házas övezetben. Az ingatlan tereplejtési szempontból síknak tekinthető, rendezett. Az épület 2026. januárig bölcsődeként üzemelt. A nyílászárók jelenleg korszerűtlen fa nyílászárók, hőszigeteletlen üvegezéssel. Homlokzati hőszigetelés a tervezés előkészítésekor nincs az épületen. A tető cserépfedéses nyeregtető. Tekintettel arra, hogy az önkormányzat által beadott TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BO1-2022- 00018 pályázat keretében az energetikai felújítás nagy részben megvalósul, a TOP_Plusz-3.4.1.-23 Fenntartható humán infrastruktúra pályázat keretében szükséges a tető felújítása, a héjazat cseréje szükség esetén a napelem és a födém szigetelés ideiglenes eltávolításával. Az önkormányzati pályázat keretben 2026. december 31-ig felszerelik a tetőre a napelemeket, amelyeket a tetőfelújítás során szakszerűen le kell szerelni, majd a héjazat csere után szakszerűen visszaszerelni. A tervezői költségvetésben ezt a tételt külön soron szükséges szerepeltetni. Az ingatlan műemlék történeti táj és világörökségi védettség alatt áll, a héjazat típusa miatt előzetes egyeztetés szükséges a helyi főépítésszel! Az intézmény belső terei is jelentős strukturális átalakításon esnek át a hatékonyabb helykihasználás érdekében. Három nagyobb, körülbelül 40-50 m²-es helyiséget modern térelválasztó falakkal kisebb egységekre osztunk fel, így alakítva ki az új igazgatói irodát, a titkárságot és a fejlesztő szobákat, amelyekbe szabványos (100/210-es) ajtók kerülnek beépítésre. Ezzel párhuzamosan racionalizáljuk a meglévő, jelenleg túlméretezett mosdókapacitást: a felesleges vizesblokkok egy részét megszüntetjük, és a helyükön új funkcióként logopédiai foglalkoztatókat hozunk létre. A mellékletek között szerepel az épület alaprajza a jelenlegi helyiségekkel és egy tervezet a leendő állapot ábrázolásáról. Az önkormányzati projekt keretében a nyílászáró csere után egyúttal az ablakok, ajtó körül a helyreállítást elvégzik, ebben a pályázatban az ablakkeretek körüli kb 20 cm kivételével a helyiségekben teljes tisztasági festést végzünk. Az épületen kívül pedig a fizikai akadálymentesítés részeként egy dedikált akadálymentes parkolóhelyet alakítunk ki. Helyiséglista ssz. megnevezés alapterület (nettó m²) 1 szélfogó 12 2 közlekedő 59,04 3 közlekedő 6,34 4 mosdó 2,4 5 wc 1,6 6 teakonyha 4,5 7 projekt iroda 15,56 8 tanterem 38,45 9 tanterem 37,58 10 tanterem 49,62 11 ffi öltöző 13,05 12 mosdó, zuhanyzó 9,64 13 wc 1,26 14 közlekedő 11,67 15 zuhanyzó 5,98 16 női wc 6,75 17 ffi wc 10,97 18 wc 1,35 19 női öltöző 7,2 20 mosdó, zuhanyzó 6,8 21 ak. mentes wc 4,41 22 iroda 12,8 23 takarítószeres 3,1 24 mosókonyha 10,69 25 kazánház 10,48 26 előadóterem 53,99 Összesen nettó 397,23 Az ajánlatok kidolgozásakor vegyék figyelembe, hogy az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, vagyis magában kell foglalnia valamennyi ajánlattevői kifizetési igényt. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell az összes, a teljesítés során a nyertes ajánlattevő részéről felmerülő költséget, továbbá minden járulékos költséget, amely Dokumentációban meghatározott feltételekkel a szerződés szerinti teljesítéséhez szükséges – függetlenül azok formájától és forrásától, pl. vám, különböző díjak és illetékek, utazási, nyomtatási, kommunikációs és szállásköltség stb. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlati ár a szerződés megkötésétől kötött, az csak a szerződésben meghatározott esetek fennállása esetén változhat. Az ajánlatok kidolgozásakor vegyék figyelembe, hogy az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, vagyis magába kell foglalni minden ajánlattevői kifizetési igényt.
Többet mutasson
Postacím: Hunyadi u. 6. hrsz: 596
Irányítószám: 3980
Város: Sátoraljaújhely
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005
Leírás
Postacím: Pedagógiai Szakszolgálat telephelyei
Irányítószám: 3527
Város: Miskolc

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-10-26 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-10-26 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok felbontása az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (a továbbiakban: EKR) történik, melyre a Kbt. 68. §-a és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: e-Kr.) az irányadó.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2026-10-26 12:00:00 📅
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
Az ajánlatok felbontása az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (a továbbiakban: EKR) történik, melyre a Kbt. 68. §-a és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: e-Kr.) az irányadó.
Többet mutasson
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/1-M/2. A Kr. 1. § (1) bek. és a 5. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek az ajánlatban csatolnia kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, melynek elegendő a IV. részének „α” szakaszát kitölteni e tekintetben, figyelemmel arra, hogy a Kr. 2. § (5) bek. alapján az ajánlatkérő elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát is az M/1.-M/2. számú műszaki-szakmai alkalmassági követelmény előzetes igazolására. A Kr. 1. §-ának (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kr. IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint: M.1.: Ajánlattevőnek csatolni kell a Kr. 21. § (3) bek. a) pontja alapján és a 22. § (1) bekezdése szerint az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett, a felhívás alkalmasság minimumkövetelményei rovat M.1. pontjában előírt követelményeknek megfelelő, legjelentősebb szolgáltatásainak (tervezési munkáinak) ismertetését. Az ismertetésnek (ismertetéseknek) tartalmaznia kell legalább - a szerződést kötő másik fél megnevezését és információt adó személy megjelölését, valamint elérhetőségét - a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét, valamint - az alkalmassági követelmény szempontjából releváns műszaki tartalmi és mennyiségi adatokat, - a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő –év, hónap, nap – megjelölésével) - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az igazolásban vagy nyilatkozatban az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Ha az alkalmasság igazolása az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával történik, a nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a szerződést kötő másik fél vitatja-e a teljesítés szerződésszerűségét vagy – amennyiben a gazdasági szereplő erről nyilatkozott – azt a körülményt, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége nem áll fenn. A műszaki és szakmai alkalmasság igazolása vonatkozásában alkalmazandóak továbbá a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (11) bekezdésiben foglaltak. Közös ajánlattevők az M.1. alkalmassági szempontnak együttesen is megfelelhetnek. Az M.1. pontban rögzített előírás több szerződésből is teljesíthető. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Mindegyik részben: M.1. Alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített, legalább egy vagy több referenciával, amely(ek) alapján igazolható, hogy végzett: 1. részben - legalább 1 db nettó 150 m2 alapterületű, szerződésszerűen teljesített épület tervezésére és/vagy tenderterv és/vagy jóváhagyási terv és/vagy megvalósulási terv készítésére irányuló tervezési tevékenységet 2. részben - legalább 1 db nettó 250 m2 alapterületű, szerződésszerűen teljesített épület tervezésére és/vagy tenderterv és/vagy jóváhagyási terv és/vagy megvalósulási terv készítésére irányuló tervezési tevékenységet 3. részben - legalább 1 db nettó 85 m2 alapterületű, szerződésszerűen teljesített épület tervezésére és/vagy tenderterv és/vagy jóváhagyási terv és/vagy megvalósulási terv készítésére irányuló tervezési tevékenységet 4. részben - legalább 1 db nettó 100 m2 alapterületű, szerződésszerűen teljesített épület tervezésére és/vagy tenderterv és/vagy jóváhagyási terv és/vagy megvalósulási terv készítésére irányuló tervezési tevékenységet 5. részben - legalább 1 db nettó 200 m2 alapterületű, szerződésszerűen teljesített épület tervezésére és/vagy tenderterv és/vagy jóváhagyási terv és/vagy megvalósulási terv készítésére irányuló tervezési tevékenységet A referencia több szerződéssel is teljesíthető. Referenciaként legalább engedélyezési és/vagy kiviteli terv készítése fogadható el.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Releváns oktatási és szakmai képesítések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/1-M/2. A Kr. 1. § (1) bek. és a 5. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek az ajánlatban csatolnia kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, melynek elegendő a IV. részének „α” szakaszát kitölteni e tekintetben, figyelemmel arra, hogy a Kr. 2. § (5) bek. alapján az ajánlatkérő elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát is az M/1.-M/2. számú műszaki-szakmai alkalmassági követelmény előzetes igazolására. A Kr. 1. §-ának (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kr. IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint: M.2. Ajánlattevőnek csatolni kell a Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján a felhívás alkalmasság minimumkövetelményei rovat M.2. pontjában előírt követelményeknek megfelelő szakemberekről (melyik alpont tekintetében; annak a személynek/gazdasági szereplőnek a megjelölésével, akivel/amellyel az adott szakember munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll az ajánlattételi határidő időpontjában) szóló nyilatkozatot, amely tartalmazza e személyek nevét, képzettségét/végzettségét és az alkalmassági követelmény szempontjából releváns szakmai gyakorlati idejüket. Csatolandó továbbá: - a szakember saját kezűleg aláírt önéletrajza (legalább év-hónap bontásban feltüntetve a szakmai tapasztalatot, a minimumkövetelményben előírt tapasztalat meglétének egyértelműen ki kell derülnie, amennyiben átfedés van a szakmai tapasztalatok között, az adott időszak (időbeli átfedés) az előírt időtartamok tekintetében csak egyszer vehető figyelembe!), amennyiben a szakember rendelkezik az előírt jogosultsággal, az önéletrajznak tartalmaznia kell a jogosultság megszerzésének első időpontját is, év/hó/nap meghatározással), - képzettségének/végzettségének igazolása (bizonyítvány, oklevél másolat) (amennyiben a bemutatott szakember rendelkezik az alkalmassági követelményben meghatározott jogosultsággal, abban az esetben az alkalmassági követelménynek való megfelelés a jogosultság birtokában alátámasztottnak minősül, így a végzettséget alátámasztó okirat benyújtása nem szükséges, , azonban a jogosultság első megszerzésének ideje év/hó/nap bontásban megjelölésre kell kerüljön az önéletrajzban) - rendelkezésre állási nyilatkozat. Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdésére figyelemmel a nem Mo-on letelepedett gazdasági szereplőnek - vagy az általa az adott tervezési munka elvégzésére foglalkoztatott szakembernek - nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában szerepelnie kell az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői vagy szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében. Alkalm még a Kbt. 65. § (7) és (9) bek-ben írtak. Közös ajánlattétel esetén a műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Az alkalmasságot igazoló szervezetek igénybevételére tárgyi eljárásban a Kbt. 65. § (10) bekezdése szerinti korlátozó feltétel nem alk. AK lehetővé teszi az egyes jogosultságokkal, illetve az azokkal egyenértékű jogosultságokkal történő megfelelést. Alkalmasság minimumkövetelményei: M.2. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet II. Szakma építészeti - műszaki tervezés rész szerinti M.2.1. Építészeti tervezési terület „É” jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges képesítési követelménnyel vagy ezzel egyenértékű képzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges minimum szakmai gyakorlati idővel rendelkezik. M.2.2. Építmények gépészeti tervezési terület „G” jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges képesítési követelménnyel vagy ezzel egyenértékű képzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges minimum szakmai gyakorlati idővel rendelkezik. M.2.3. Építményvillamossági tervezési szakterület „V” jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges képesítési követelménnyel vagy ezzel egyenértékű képzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges minimum szakmai gyakorlati idővel rendelkezik. Az M.2.1.-M.2.3. pontok tekintetében bemutatásra kerülő szakemberek között az átfedés megengedett, egy szakember több alkalmassági követelmény teljesítéséhez is bemutatható, ugyanaz a szakember mindegyik részben bemutatható. Ajánlatkérő az M.2.1.-M.2.3. pontban előírt szakemberek vonatkozásában lehetővé teszi az egyes jogosultságokkal, illetve az azokkal egyenértékű jogosultságokkal történő megfelelést, amennyiben szakember az ajánlattétel időpontjában már rendelkezik kamarai tagsággal.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Bejegyzés egy releváns szakmai nyilvántartásba
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Alkalmatlan AT, közös AT a szerződés teljesítésére, ha nem szerepel az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő nem szerepel a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy nem rendelkeznek a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal. Igazolás mód: SZ/1. A Kr. 1. § (1) bek. és 5. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek az ajánlatban csatolnia kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, melynek elegendő a IV. részének „α” szakaszát kitölteni e tekintetben, figyelemmel arra, hogy a Kr. 2. § (5) bek. alapján az ajánlatkérő elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát is az SZ/1. számú alkalmassági követelmény előzetes igazolására. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján utólagos igazolásként Ajánlattevő köteles csatolni annak igazolását, hogy szerepel a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében. Amennyiben Ajánlattevő szerepel a Kbt. 69. § (11) bek szerinti olyan nyilvántartásban, melyből Ajánlatkérő ingyenesen, közvetlenül hozzájuthat az igazoláshoz szükséges információkhoz, úgy a nyilvántartásban szereplés tényét Ajánlatkérő ellenőrzi, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az Ajánlatkérő kiköti, hogy ajánlattevő és közös ajánlatot tevő nyertesek nem hozhatnak létre közös gazdálkodó szervezetet, illetve jogi személyt (projekttársaságot). Ajánlatkérő tájékoztatja Ajánlattevőt, hogy késedelem, valamint hibás teljesítés és meghiúsulás esetére a tervezési szerződésben kötbér kerül kikötésre. A késedelmi kötbér az egyes részteljesítésekre vonatkozó (kötbérterhes) határidő eredménytelen eltelte utáni első naptól jár: Mértéke az adott részteljesítésre vonatkozó nettó Tervezői Díj 0,5%-a naponta, de legfeljebb az adott részteljesítésre vonatkozó nettó Tervezői Díj 15%-a. A hibás teljesítési kötbér mértéke a kötbéralap 15%-a. A hibás teljesítési kötbér összesített mértéke nem haladhatja meg a Tervezési Díj 20%-át. A meghiúsulási kötbér mértéke az adott részteljesítésre, részteljesítésekre, adott esetben a Szerződés egészére vonatkozó nettó Tervezői Díj 15%-a. Egyéb szerződésszegési kötbér: A Tervezőt egyéb szerződésszegési kötbér terheli, ha olyan okból, amelyért felelős, bármely, egyéb kötbérrel nem biztosított szerződéses kötelezettségét megszegi és – amennyiben az orvosolható – azt a Megrendelő által biztosított póthatáridőn belül nem teszi szerződésszerűvé, illetve nem orvosolja. Amennyiben a szerződésszegés jellege olyan, hogy póthatáridő biztosításával sem orvosolható, a fentieket póthatáridő biztosítása nélkül megfelelően alkalmazni kell. A kötbér mértéke a fentiek szerinti szerződésszegésenként nettó 200 000 Ft, azaz kettőszázezer forint, amely ismétlődő szerződésszegés esetén alkalmanként fizetendő. Jótállás: 36 hónap Teljesítési biztosíték: 5% Jótállási biztosíték: 5% Részletek a szerződéstervezetben. Az ajánlatkérő számlát biztosít a szerződés keretében az alábbiak szerint az opciós feladatok vonatkozásában: - Opciós számla 1.: a kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban való közreműködésért, a közbeszerzési eljárás eredményes lezárását követően. A teljesítés napja az összegezés kiküldésének napja. - Opciós számla 2. (mindösszesen 3 db számla): Tervezői művezetésre vonatkozó megrendelésben megállapított időponttól számítva a Beruházás kivitelezésének a pénzügyi és műszaki ütemterv szerinti, a műszaki ellenőr által igazolt 30, 60 és 100 %-os készültségi fok esetén. - Opció számla 3.: A megvalósulási tervekre vonatkozó megrendelésben megállapított időponttól számítva a Tervező által készített Tervek vagy azok egy része alapján megvaló-sításra kerülő építési beruházás kivitelezési szerződés műszaki átadás-átvétel megkezdéséig.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák: Az eljárás nem kötött ajánlati biztosítékhoz
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, szerződés, kifizetések pénzneme: HUF. A kifizetés az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény és az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapán történik. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Fizetési ütemterv: Az ajánlatkérő számlát biztosít a szerződés keretében az alábbiak szerint az alapfeladatok vonatkozásában: Bírálati kiviteli terv elkészítése - Tervezői Díj 70%-anak megfelelő részszámla kiállítása Megrendelő által jóváhagyott Kiviteli Tervdokumentáció átadása Megrendelő részére - Tervezői Díj 30%-anak megfelelő végszámla kiállítása Az ajánlatkérő számlát biztosít a szerződés keretében az alábbiak szerint az opciós feladatok vonatkozásában: - Opciós számla 1.: a kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban való közreműködésért, a közbeszerzési eljárás eredményes lezárását követően. A teljesítés napja az összegezés kiküldésének napja. - Opciós számla 2.: a tervezői műv
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Finanszírozás: TOP_PLUSZ-3.4.1 – 23-MI1-2025-00011 utófinanszírozás, intenz.: 100,000000%
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 15
Adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
62. § (1) bek. a) pont aa) alpont 62. § (2) bek. a) és b) pontok
62. § (1) bek. a) pont ab) alpont 62. § (2) bek. a) és b) pontok
62. § (1) bek. a) pont ac) alpont 62. § (2) bek. a) és b) pontok
62. § (1) bek. a) pont ad) alpont 62. § (2) bek. a) és b) pontok
62. § (1) bek. a) pont ae) alpont 62. § (2) bek. a) és b) pontok
62. § (1) bek. a) pont af) alpont 62. § (2) bek. a) és b) pontok
62. § (1) bek. b) pont
62. § (1) bek. m) pont
62. § (1) bek. c) pont
62. § (1) bek. d) pont
62. § (1) bek. n) és o) pont
62. § (1) bek. h), i) és j) pont
62. § (1) bek. a) pont ag) alpont, 62. § (1) bek. e) pont, 62. § (1) bek. f) pont, 62. § (1) bek. k) pont, 62. § (1) bek. l) pont, Kizáró okok: Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak. A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában, amennyiben vele kapcsolatban a Kbt. 62.§ (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak. Az igazolás módja: A Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. §-a alapján a gazdasági szereplő ajánlatában a kizáró okok fenn nem állása tekintetében előzetes igazolásként az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. Kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetek tekintetében Ajánlatkérő előírja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. §-ában foglaltakat. A 321/2015 (X.30.) Korm. Rendelet 3. § (5) bekezdésére figyelemmel közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A Kbt. 67. § (4) bekezdésére tekintettel az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését. Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) bekezdésére figyelemmel jár el, e vonatkozásban az érintett ajánlattevőnek a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 8-16.§-a szerint kell igazolnia a kizáró okok fent nem állását. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11)-(11a) bekezdésében foglaltakra. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § rendelkezéseire [öntisztázás]. Amennyiben Ajánlattevő korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, az Ajánlatkérő köteles azt elfogadni, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak és tartalmazzák az Ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmassági igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az Ajánlattevő felel. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Miskolci Tankerületi Központ
Nemzeti nyilvántartási szám: 15835293205
Postacím: Selyemrét Út 1
Postai irányítószám: 3527
Postai város: Miskolc
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Tamás Móna
E-mail: mona.tamas@kk.gov.hu 📧
Telefon: +36 46795233 📞
URL: https://kk.gov.hu/miskolc 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Oktatás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001500882026 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001500882026 🌏
Az uniós alapok azonosítója: TOP_PLUSZ-3.4.1-23-MI1-2025-00011
Uniós alapok programja: Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) (2021/2027)
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1) Ajánlatkérő a TED karakterkorlátozására tekintettel az egyéb információkat részletesen a közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: KD) részét képező Tervezési Programban és Szerződéstervezetben adja meg. 2) Jelen közbeszerzés az EKR keresztül lefolytatásra kerülő eljárás, így az e-Kr. rendelkezései alkalmazandóak. A gazdasági szereplő a jelen közbeszerzési eljárás iránti érdeklődését kizárólag az EKR-en keresztül jelezheti az „Érdeklődés jelzése” funkció használatával. 3) Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdései irányadók. 4) Ajánlatkérő a hiánypótlást a Kbt. 71.§-ban meghatározottak szerint biztosítja, azzal, hogy ha a hiánypótlással Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, akkor Ajánlatkérő kizárólag egy alkalommal fog újabb hiánypótlást elrendelni. 5) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján, hogy szigorúbban állapítja meg a műszaki, illetve szakmai és a szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasságának feltételeit és igazolását a Rendelet 28. § (3) bekezdése alapján meghatározott bronz minősítési ajánlattevőkre vonatkozó előírásokhoz képest, tekintettel arra, hogy a referencia mennyiségben került meghatározásra, továbbá szakemberek kerültek előírásra alkalmassági feltételként. 6) Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárásban a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi esetkört alkalmazza. 7) Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. c) pont alapján a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontot alkalmazza. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100. Az értékelési szempontok esetében adható pontszámok módszerének meghatározása: 1. ár – fordított arányosítás, 2-3-4. az M.2.1., M.2.2. és M.2.3. szakember többlet szakmai tapasztalata – egyenes arányosítás. Részletek a közbeszerzési dokumentációban. 8) Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi (http://ujvilag.gov.hu). Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http:// ujvilag.gov.hu/tamogatas/ 9) Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. 10) Ajánlatkérő az eljárásban a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdése szerint jár el és alkalmazza a 73. § (1) e) pontja szerinti érvénytelenségi okot is. 11) ÁKSZ: dr. Fülöp Gyula (lajstromszám: 01549). 12) Ajánlattevő köteles nyilatkozni a Kbt. 66. § (6) és a 65. § (7) bekezdése vonatkozásában (nemleges tartalommal is meg kell tenni a nyilatkozatot). 13) Valamennyi rész esetében irányadó: Ajánlattevőnek legkésőbb a szerződés hatályba lépésének időpontjáig igazolnia kell (kötvény másolatának csatolásával) az Ajánlatkérő felé, hogy a szerződés szerinti tevékenységi körre kiterjedő évi minimum 20 000 000 forint / biztosítási időszak és 10 000 000 forint / káresemény felelősségbiztosítási kötvénnyel rendelkezik az állami építési beruházásokban a tervezői tevékenységhez, valamint a vállalkozó kivitelezői tevékenység végzéséhez szükséges felelősségbiztosítás részletes szabályairól szóló 55/2025. (III. 26.) Korm. rendelet előírásait szerint, a kivitelezés jótállással biztosított teljes időtartamára. A biztosítási fedezetnek kizárólag az adott állami építési beruházást kell biztosítania, és ki kell terjednie a bevont szakági tervezők tevékenységére is. A felelősségbiztosítási mérték az állami építési beruházásokban a tervezői tevékenységhez, valamint a vállalkozó kivitelezői tevékenység végzéséhez szükséges felelősségbiztosítás részletes szabályairól szóló 55/2025. (III. 26.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdése a) pontja alapján került meghatározásra, amely alapján: A tervezői felelősségbiztosítás biztosítási összegét legalább az alábbi mértékben kell meghatározni, az állami építési beruházás kivitelezési költségkeret összegéhez igazodva: 100 000 000 forint kivitelezési költségkeretig 10 000 000 forint / biztosítási esemény és 20 000 000 forint / biztosítási időszak 14) Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát vagy a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 9. §-a szerinti aláírási mintát, természetes személy esetében teljes bizonyító erejű magánokirati formában aláírás mintát vagy olyan személyi okmányt, amelyen az aláírás látható. Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosult az adott gazdasági szereplőnél, úgy csatolni kell az adott gazdasági szereplőnél cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselő által aláírt meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokirati formában, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását/szignómintáját is. 15) Az ajánlatnak a Kbt. 66. § (5) bek. alapján felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyet az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni. 16) Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban utalni kell az ajánlattételi szándékra, s meg kell nevezni a közös ajánlattevőket, illetve a Kbt. 35. § (2) bek. nyomán az ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni és a közös ajánlattevők képviseletére meghatalmazni. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult ajánlattevő̋ adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevő̋k képviseletében eljárhat. 17) AK a szerződés teljesítése során keletkező, szerzői jog védelme alá eső alkotásokon területi korlátozás nélküli, kizárólagos és 3. személy számára átadható felhasználói jogot szerez, valamint jogot szerez az alkotások átdolgozására is. Ha a projekt bármely okból nem, vagy csak részben valósul meg, akkor a szerzői jogi védelem alá eső alkotás felhasználásának jogát AK átruházza a Tám-ra, vagy az általa megjelölt személyre. 18) Ajánlattevőnek a részletes ajánlatként a rendelkezésre bocsátott ártáblázatot kitöltve is csatolnia kell, amely a szakmai ajánlat részét képezi. 19) A Megrendelő a Közbeszerzési Eljárást a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján feltételesen folytatja le. Erre és a Kbt. 135. § (12) bekezdésére tekintettel jelen Szerződés - a kiviteli tervek elkészítésével kapcsolatos feladatok kivételével – amennyiben a Szerződő Felek aláírásukkal már ellátták – a Szerződés pénzügyi fedezetét biztosító kormányhatározat szerinti felhatalmazás és/ vagy előirányzat szerinti forrás biztosítását követő 15. napon lép hatályba, rendelkezései attól a naptól fogva kötelezően alkalmazandók. Amennyiben a pénzügyi fedezet fent írtak szerint történő rendelkezésre állásának napját követő 15. nap korábbi dátumra esik, mint jelen Szerződés létrejöttének napja, úgy jelen Szerződés a létrejötte napján (az utolsóként aláíró Szerződő Fél általi aláírás napján) hatályba lép. A hatályba lépés napjáról Megrendelő Tervezőt ésszerű időben értesíti. Szerződő Felek megállapodnak, amennyiben jelen Szerződés a létrejöttétől számított 6 hónapon belül nem lép hatályba, úgy e körülményt Felek olyan bontó feltételnek tekintik, mely a Szerződést a létrejöttének napjára visszamenőleges hatállyal – Szerződő Felek miden további jogi aktusa nélkül – felbontja [Ptk. 6:212. § (1) bekezdés]. 20.) A tárgyi közbeszerzési eljárásban az eljárás eredményeként létrejövő szerződés megkötésére a 98/2025. V.12.) Korm. rendelet, valamint a 2024. évi LXXIV. törvény 254.§ (3) bekezdése irányadó [Kbt. 53.§ (5) bekezdés].
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 184-655255 (2026-09-21)