Debreceni Repülőtér burkolathibáinak javítása

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata

A Debrecen Nemzetközi Repülőtér 04R/22L futópályájának, „A” és „B” gurulóútjának, valamint forgalmi előterének betonfelületén repülésbiztonságot veszélyeztető burkolathibák javítása, a szerződéskötéstől számított 12 hónapig terjedő időszakban, összesen nettó 237 010 756,-Ft keretösszegben.
Nyertes ajánlattevő a szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy a keretösszeg nem jelent megrendelési kötelezettséget, ugyanakkor Ajánlatkérő vállalja, hogy a keretösszeg legalább 70 %-ára vonatkozóan eseti megrendelést ad ki. A fennmaradó 30 % tekintetében nyertes ajánlattevő tudomásul veszi, hogy az összeg kimerítésének elmaradása esetén Ajánlatkérő felé semmilyen követeléssel nem élhet.
Ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét, hogy ha a felhívás, vagy a rendelkezésre bocsátott közbeszerzési dokumentumok meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaznak, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és akár szerepel a megnevezés mellett, akár nem, azokkal Ajánlatkérő - a Kbt. 58. § (4) bekezdésében hivatkozott 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 46. § (3) bekezdése alapján - egyenértékű megajánlásokat elfogad. Az egyenértékűség igazolása tekintetében a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 46. § (4)-(6) bekezdései az irányadóak.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-07-10. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-06-08.

Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-06-08 Ajánlati felhívás
2023-10-09 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-06-08)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15735588209
Postacím: Piac Utca 20.
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4024
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó személy: Paróczai Bernadett
Telefon: +36 52511550 📞
E-mail: papp.zoltan@ph.debrecen.hu 📧
Fax: +36 52511552 📠
Régió: Hajdú-Bihar 🏙️
URL: http://www.debrecen.hu 🌏
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000805142023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000805142023/reszletek 🌏

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Debreceni Repülőtér burkolathibáinak javítása EKR000805142023
Termékek/szolgáltatások: Betonjavítás 📦
Rövid leírás:
“A Debrecen Nemzetközi Repülőtér 04R/22L futópályájának, „A” és „B” gurulóútjának, valamint forgalmi előterének betonfelületén repülésbiztonságot...”    Többet mutasson

1️⃣
További termékek/szolgáltatások: Repülőtér burkolatépítési munkái 📦
A teljesítés helye: Hajdú-Bihar 🏙️
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_4030_Debrecen_Repülőtéri_utca_12._0493/64 hrsz.
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási szerződés keretében a Debrecen Nemzetközi Repülőtér 04R/22L futópályájának, „A” és „B” gurulóútjának, valamint forgalmi előterének...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név):
“1. Rendelkezik-e olyan szakemberrel, aki betonfelület injektálással történő javításában szerzett tapasztalattal rendelkezik (igen/nem)”
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név):
“2. Rendelkezik-e olyan szakemberrel, aki betonfelület kétkomponensű műgyantás technológiával történő javításában szerzett tapasztalattal rendelkezik (igen/nem)”
Minőségi kritérium (név): 3. Jótállás vállalt időtartama (hónap, min. 36 hónap, max. 60 hónap)
Ár (súlyozás): 70
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Leírás
Időtartam: 12
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Ez a szerződés megújítható
Leírás
A megújítások leírása:
“A meghosszabbításra vonatkozó lehetőségek ismertetése: Amennyiben a szerződés keretösszege az szerződés időtartama alatt nem kerül felhasználásra, úgy a...”    Többet mutasson
További információk:
“1. A szerződés meghatározása: vállalkozási szerződés. 2. Keret-megállapodás kötésére, dinamikus beszerzési rendszer alkalmazására, elektronikus árlejtés...”    Többet mutasson

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Kizáró okok: az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt....”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést: P.1.) A...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek

“P.1.) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlattevőnek a közbeszerzés tárgyából (betonfelület javítása) származó nettó árbevétele nem éri el a felhívás...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést: M.1.) Az...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Részvételi feltételek (műszaki és szakmai alkalmasság):
“M.1.) Ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított - a 321/2015....”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A nyertes ajánlattevő kérheti a Kbt. 135.§ (7) bekezdés alapján a szerződésben foglalt - áfa nélkül számított - teljes ellenszolgáltatás (szerződéses...”    Többet mutasson

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-07-10 12:00 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 2
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2023-07-10 14:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok benyújtására és felbontására a Kbt. 68.§-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó.”

Kiegészítő információk
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
További információk

“Jelen beszerzés egységáras és oszthatatlan, a részekre történő ajánlattétel a gazdasági és a műszaki ésszerűséggel egyaránt összeegyeztethetetlen. A...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 112-350954 (2023-06-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés keretében a Debrecen Nemzetközi Repülőtér 04R/22L futópályájának, „A” és „B” gurulóútjának, valamint forgalmi előterének...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): HUF 205 554 264 💰

Eljárás
Adminisztratív információk
Az eljárásra vonatkozó korábbi közzététel: 2023/S 112-350954

A szerződés odaítélése

1️⃣
Szerződés száma: 1
Cím: Debreceni Repülőtér burkolathibáinak javítása
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-10-04 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A vállalkozó neve és címe
Név:
“Hunga-Road Technika Útépítő, Építőipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság”
Nemzeti nyilvántartási szám: 13655459242
Postacím: Régi vám Köz 12
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1173
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309147923 📞
E-mail: hungaroad@gmail.com 📧
Régió: Budapest 🏙️
A vállalkozó kkv
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 205 554 264 💰

Kiegészítő információk
További információk

“Az ajánlattevők neve, címe, adószáma: - Hunga-Road Technika Útépítő, Építőipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (székhely: 1173 Budapest, Régi vám köz...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 198-616879 (2023-10-09)