Adásvételi szerződés a GINOP-2.3.1-20-2020-00005 azonosítószámú projekt keretében, Diagnosztikai és egyéb orvostechnológiai eszközök beszerzésére 3 részben. A Széchenyi István Egyetem az alábbi eszközöket kívánja beszerezni: 1. közbeszerzési rész: Radiológiai képalkotó diagnosztikai eszközök 2. közbeszerzési rész: Diagnosztikai eszközök 3. közbeszerzési rész: Egyéb orvostechnológiai eszközök A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Beszerzés célja: A képalkotó diagnosztikai infrastruktúra megteremti annak hátterét, hogy az egyetemmel együttműködő egészségügyi intézmények nagyszámú betegparamétereinek klinikai és adattudományi elemzéseit és a különböző megbetegedések azonosításához, kezeléséhez szükséges folyamatokat matematikai modellezéssel és szimulációval elvégezzék az egyetemi kutatók. A hazai szabályozási, technológiai környezet megteremti a lehetőséget az egészségipari szolgáltatás- és termékfejlesztéseknek, melyben az egyetemnek az egészségügyi szolgáltatókkal kialakult partneri kapcsolatai elősegítik az egészségügyi technológia-transzfert kiemelten az orvostechnológiai BigData/AI adat tárolási-elemzésekre fókuszálva. Az egyetem olyan adathasznosítási együttműködéseken dolgozik, mely az egészségügyi adatok gyűjtésére és strukturálására vonatkozó iránymutatások, elemzések kidolgozására irányul. Ehhez szükséges az egészségügyi informatikai háttér és a kapcsolódó diagnosztikai fejlesztése is: CT alapú és további képalkotó diagnosztikán alapuló adatgyűjtések és különböző algoritmusok fejlesztése. A kutatás próbái statisztikai erejének növelésére és a mesterséges intelligencia tanuló algoritmusainak előállítása érdekében adatbázis kerül létrehozásra az eszközökből kinyerhető képi és más adatok számára. Valamennyi rész tekintetében irányadó: a) A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban és az egyéb közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati felhívásban előírt, vagy az azzal - az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek (Tenderlapon „Minimum követelmény” oszlopban megadott) tekintetében - egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget Ajánlatkérőnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ajánlattevőnek kell megadnia. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat. b) Nyertes AT kizárólag új - nem használt vagy felújított termékeket - fogad el szerződésszerű teljesítésnek. A kiállításokon korábban használt/kiállított bemutatótermékek használt terméknek minősülnek. Kapcsolódó jogszabályok: 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól; 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközökről; 2/2022. (IV.29.) OAH rendelet.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-09-29.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-08-28.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-08-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi felszerelések
Hivatkozási szám: EKR000918682023
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés a GINOP-2.3.1-20-2020-00005 azonosítószámú projekt keretében, Diagnosztikai és egyéb orvostechnológiai eszközök beszerzésére 3 részben.
A Széchenyi István Egyetem az alábbi eszközöket kívánja beszerezni:
1. közbeszerzési rész: Radiológiai képalkotó diagnosztikai eszközök
2. közbeszerzési rész: Diagnosztikai eszközök
3. közbeszerzési rész: Egyéb orvostechnológiai eszközök
A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Beszerzés célja: A képalkotó diagnosztikai infrastruktúra megteremti annak hátterét, hogy az egyetemmel együttműködő egészségügyi intézmények nagyszámú betegparamétereinek klinikai és adattudományi elemzéseit és a különböző megbetegedések azonosításához, kezeléséhez szükséges folyamatokat matematikai modellezéssel és szimulációval elvégezzék az egyetemi kutatók. A hazai szabályozási, technológiai környezet megteremti a lehetőséget az egészségipari szolgáltatás- és termékfejlesztéseknek, melyben az egyetemnek az egészségügyi szolgáltatókkal kialakult partneri kapcsolatai elősegítik az egészségügyi technológia-transzfert kiemelten az orvostechnológiai BigData/AI adat tárolási-elemzésekre fókuszálva. Az egyetem olyan adathasznosítási együttműködéseken dolgozik, mely az egészségügyi adatok gyűjtésére és strukturálására vonatkozó iránymutatások, elemzések kidolgozására irányul. Ehhez szükséges az egészségügyi informatikai háttér és a kapcsolódó diagnosztikai fejlesztése is: CT alapú és további képalkotó diagnosztikán alapuló adatgyűjtések és különböző algoritmusok fejlesztése. A kutatás próbái statisztikai erejének növelésére és a mesterséges intelligencia tanuló algoritmusainak előállítása érdekében adatbázis kerül létrehozásra az eszközökből kinyerhető képi és más adatok számára.
Valamennyi rész tekintetében irányadó:
a) A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban és az egyéb közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati felhívásban előírt, vagy az azzal - az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek (Tenderlapon „Minimum követelmény” oszlopban megadott) tekintetében - egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget Ajánlatkérőnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ajánlattevőnek kell megadnia. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
b) Nyertes AT kizárólag új - nem használt vagy felújított termékeket - fogad el szerződésszerű teljesítésnek. A kiállításokon korábban használt/kiállított bemutatótermékek használt terméknek minősülnek.
Kapcsolódó jogszabályok:
16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól;
4/2009. (III. 17.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközökről;
2/2022. (IV.29.) OAH rendelet.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi felszerelések📦
További CPV-kód: Orvosi felszerelések📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Győr-Moson-Sopron
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
II.2.5. Értékelési részszempont:
Összesített nettó ajánlati ár: A felolvasólapon az árazatlan költségvetés 1. rész Radiológiai képalkotó diagnosztikai eszközök mindösszesen rovatában szereplő összeget kérjük feltüntetni.
Ajánlatkérő a II.2.7) pontban meghatározott 2 hónap alatt 60 naptári napot ért.
A II.2.7) A tervezett szerződés várható időtartama pontban meghatározott 2 hónap az alábbiak szerint értendő: nyertes ajánlattevő feladatainak teljeskörű, szerződésszerű teljesítési határideje a szerződés hatálybalépésétől számított 60 naptári nap.
A II.2.7) pontban rögzített időtartam nem nyúlhat túl 2023. október 31. napján, mint konkrét befejezési határidőn. Amennyiben a projekt meghosszabbítására kerül sor, akkor a II.2.7) pontjában rögzített időtartam az irányadó a szerződés teljesítése során, azonban a felhívás II.2.7) pontjában rögzített időtartam (2 hónap) a projekt határidő meghosszabbítása esetében sem növekedhet.
Amennyiben a szerződés hatálybalépésének időpontjától számítottan nem áll rendelkezésre a jelen felhívás II.2.7) pontjában meghatározott 2 hónap időtartam a befejezési határidőig (2023. október 31. napjáig vagy a projekt esetlegesen meghosszabbított befejezési határidejéig), úgy a szerződés kizárólag abban az esetben lép hatályba, amennyiben nyertes ajánlattevő a szerződés hatálybalépésekor egyoldalú nyilatkozatban vállalja, hogy a szerződés hatálybalépésétől a véghatáridőig (2023. október 31. napjáig vagy a projekt esetlegesen meghosszabbított befejezési határidejéig) rendelkezésre álló időtartam alatt vállalja a szerződésben és annak mellékleteiben foglalt feltételeknek megfelelő teljesítést. Ebben az esetben nyertes ajánlattevő - nem szerződésszerű teljesítés esetén - a későbbiekben nem hivatkozhat a megvalósításra rendelkezésre álló időtartam rövidségére.

Objektum A közbeszerzés hatálya

A rész elnevezése: Radiológiai képalkotó diagnosztikai eszk.
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Ajánlatkérő az alábbi eszközöket kívánja beszerezni:
Radiológiai képalkotó diagnosztikai eszközök mindösszesen 5 db
Padlósínes felvételi röntgen berendezés 1db
Radiológiai ultrahang 1db
Digitális mammográf készülék 1db
PACS és teleradiológiai rendszer 1db
Ólom védőköpeny szett 1db
Nyertes ajánlattevő feladata a fenti eszközök beszerzése, szállítása és üzembehelyezése, a kapcsolódó magyar nyelvű dokumentáció átadása, a használattal, működtetéssel összefüggő oktatás megtartása és a jótállási idő alatt előírt karbantartás, szervizelés.

Oktatás: Nyertes AT-nek az oktatást 2 fő részére 1 alkalommal 2 óra/fő időtartamban, a teljesítés helyszínén a teljesítési határidő lejártáig kell megtartania.
Ak új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni.
Az ajánlati árnak magában kell foglalnia az eszközök helyszínre szállítását, a betanítás és üzembe helyezés költségeit.
A szerz. tárgyát képező eszközökkel kapcs. műszaki elvárásokat és paramétereket, vmint a nyertes AT feladatait és a szerződéses feltételeket részl. a közb. dok. részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza.
AT-nek a műszaki megfelelőség igazolása tekintetében a megajánlásában (tender lapon) fel kell tüntetnie a konkrét gyártmány- és típusmegjelölést, továbbá a termék gyártóját és származási helyét (elfogadható több helyszín megjelölése is).
A részletes feladatokat a KD részét képező Tenderlap tartalmazza.
Időtartam: 2 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: GINOP-2.3.1-20-2020-00005
További információk:
II.2.5. Értékelési részszempont:
Összesített nettó ajánlati ár: A felolvasólapon az árazatlan költségvetés 1. rész Radiológiai képalkotó diagnosztikai eszközök mindösszesen rovatában szereplő összeget kérjük feltüntetni.
Ajánlatkérő a II.2.7) pontban meghatározott 2 hónap alatt 60 naptári napot ért.
A II.2.7) A tervezett szerződés várható időtartama pontban meghatározott 2 hónap az alábbiak szerint értendő: nyertes ajánlattevő feladatainak teljeskörű, szerződésszerű teljesítési határideje a szerződés hatálybalépésétől számított 60 naptári nap.
A II.2.7) pontban rögzített időtartam nem nyúlhat túl 2023. október 31. napján, mint konkrét befejezési határidőn. Amennyiben a projekt meghosszabbítására kerül sor, akkor a II.2.7) pontjában rögzített időtartam az irányadó a szerződés teljesítése során, azonban a felhívás II.2.7) pontjában rögzített időtartam (2 hónap) a projekt határidő meghosszabbítása esetében sem növekedhet.
A II.2.7) pontban rögzített időtartam nem nyúlhat túl 2023. október 31. napján, mint konkrét befejezési határidőn. Amennyiben a projekt meghosszabbítására kerül sor, akkor a II.2.7) pontjában rögzített időtartam az irányadó a szerződés teljesítése során, azonban a felhívás II.2.7) pontjában rögzített időtartam (2 hónap) a projekt határidő meghosszabbítása esetében sem növekedhet.
Amennyiben a szerződés hatálybalépésének időpontjától számítottan nem áll rendelkezésre a jelen felhívás II.2.7) pontjában meghatározott 2 hónap időtartam a befejezési határidőig (2023. október 31. napjáig vagy a projekt esetlegesen meghosszabbított befejezési határidejéig), úgy a szerződés kizárólag abban az esetben lép hatályba, amennyiben nyertes ajánlattevő a szerződés hatálybalépésekor egyoldalú nyilatkozatban vállalja, hogy a szerződés hatálybalépésétől a véghatáridőig (2023. október 31. napjáig vagy a projekt esetlegesen meghosszabbított befejezési határidejéig) rendelkezésre álló időtartam alatt vállalja a szerződésben és annak mellékleteiben foglalt feltételeknek megfelelő teljesítést. Ebben az esetben nyertes ajánlattevő - nem szerződésszerű teljesítés esetén - a későbbiekben nem hivatkozhat a megvalósításra rendelkezésre álló időtartam rövidségére.
Amennyiben a szerződés hatálybalépésének időpontjától számítottan nem áll rendelkezésre a jelen felhívás II.2.7) pontjában meghatározott 2 hónap időtartam a befejezési határidőig (2023. október 31. napjáig vagy a projekt esetlegesen meghosszabbított befejezési határidejéig), úgy a szerződés kizárólag abban az esetben lép hatályba, amennyiben nyertes ajánlattevő a szerződés hatálybalépésekor egyoldalú nyilatkozatban vállalja, hogy a szerződés hatálybalépésétől a véghatáridőig (2023. október 31. napjáig vagy a projekt esetlegesen meghosszabbított befejezési határidejéig) rendelkezésre álló időtartam alatt vállalja a szerződésben és annak mellékleteiben foglalt feltételeknek megfelelő teljesítést. Ebben az esetben nyertes ajánlattevő - nem szerződésszerű teljesítés esetén - a későbbiekben nem hivatkozhat a megvalósításra rendelkezésre álló időtartam rövidségére.
A rész elnevezése: Diagnosztikai eszközök
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Diagnosztikai eszközök mindösszesen 20 db
Defibrillátor 1db
12 csatornás EKG készülék 1db
Holter EKG rendszer 1db
Ambuláns vérnyomásmérő készülék 6db
Érdoppler készülék 1db
Pulzoximéter 1db
Terheléses kardiológiai rendszer 1db
Automata vérnyomásmérő 6db
Kardiológiai ultrahang 1db
Teljes testes csontsűrűség mérő 1db
További információk:
Összesített nettó ajánlati ár: A felolvasólapon az árazatlan költségvetés 2. rész Diagnosztikai eszközök mindösszesen rovatában szereplő összeget kérjük feltüntetni.
A rész elnevezése: Egyéb orvostechnológiai eszközök
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Egyéb orvostechnológiai eszközök mindösszesen 38 db
Vízuspanel 1db
Isihara színlátásteszt 1db
Sztereóteszt 1db
Elektrokauter 1db
Hidrogén kilégzési teszt 1db
Spirométer 1db
Személymérleg magasságmérővel 6db
Vércukormérő 6db
Mennyezeti vizsgálólámpa 1db
Mobil vizsgálólámpa 1db
Vizsgálóágy 4db
Sebészeti vizsgálóasztal 2db
Műszerasztal 6db
Kötözőkocsi 1db
Reflexkalapács 2db
Sterildoboz tároló és állvány 2db
Kéziműszerek (1 szett) 1db
További információk:
Összesített nettó ajánlati ár: A felolvasólapon az árazatlan költségvetés 3. rész Egyéb orvostechnológiai eszközök mindösszesen rovatában szereplő összeget kérjük feltüntetni.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_9026_Győr_Egyetem_tér_1
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi rész tekintetében:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
A Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpont tekintetében külön nyilatkozatot kell benyújtani az EKR szerinti elektronikus űrlap felhasználásával.
A kizáró okok igazolása, valamint az alkalmassági feltételeknek való megfelelőség tekintetében az ajánlattevőnek, valamint a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot (EEKD) kell benyújtania.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 69.§ szerinti felhívás nélkül benyújtott iratokat az ajánlatkérő figyelmen kívül hagyja és kizárólag azon ajánlattevő(k) tekintetében vonja be a bírálatba, amely ajánlattevő(ke)t ajánlatkérő az igazolások benyújtására kívánja felhívni.

Ajánlattevőnek a Kbt. 67.§ (4) bekezdése alapján nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez, a Kbt 62.§ (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót (a nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha ajánlatkérő nem írta elő, az

ajánlattételkor már ismert alvállalkozók megjelölését).
Kizáró okok ellenőrzése:
Rendelet 8.§- és 10.§ 12-16.§-ai-szerint. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.

Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése és a Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a Kr. 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a Kbt. 67.§ (4) szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.

Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró ok az eljárás során következik be.

A kizáró okok tekintetében tett nyilatkozatok tekintetében a „Kr.” 1. § (7) bekezdés az irányadó.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). A kérelem (formanyomtatvány) és az annak érkezéséről szóló igazolás tekintetében ajánlatkérő azok szkennelt formában történő benyújtását is elfogadja.

Gazdasági és pénzügyi helyzet: nem kerül előírásra
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): nem kerül előírásra
Műszaki és szakmai képességek:
Valamennyi rész vonatkozásában:
AK a Rendelet 2.§ (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy az M1) pontban foglalt alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja, ha a gazdasági szereplő az EEKD IV. rész α pontjában nyilatkozik („igennel” kitölti) arról, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Ebben az esetben az alkalmassági követelményeket nem kell az EEKD IV. rész C. pontjában feltüntetni.

Az alkalmasság igazolását AK a Kbt. 69.§ (4)-(7) bekezdésére figyelemmel kéri az AT-től.
A Kbt. 69. § (4)-(7) alapján az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek.
Ha AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban az EEKD-t a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a Kr. 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.

M1.
AT-nek csatolnia kell a Rendelet 21. § (1) bek. a) pontja alapján és 22. § (1)-(2) bekezdése szerint a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, legjelentősebb referenciáinak ismertetését.
A referencianyilatkozat vagy referenciaigazolás tartalmazza legalább a következő adatokat:
● a szerződést kötő másik fél megnevezését és székhelyét,
● a teljesítés idejét (év - hónap - nap pontossággal feltüntetett kezdési és befejezési dátum megadásával)
● a szállítás tárgyát (olyan részletezettséggel, hogy az alkalmassági minimumkövetelmények való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen) és mennyiségét,
● nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A Rendelet 21. § (1a) bek. a) pontja alapján, AK a vizsgált időszak, 3 év (36 hónap), alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. A Rendelet 21/A. § irányadó.
AT-nek az alkalmasság igazolása tekintetében Kbt. 65. § (6) - (7), (9) és (11) - (12) bekezdéseiben foglaltak az irányadók.
A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 69. § (11),(11a), a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdései irányadóak.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1.
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három éven belül befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett, szerződésszerűen teljesített:
1. rész:
M.1. legalább 1 db radiológiai diagnosztikai eszköz szállítására és beüzemelésére vonatkozó referenciával;
2. rész:
M.1. legalább 1 db diagnosztikai eszköz szállítására és beüzemelésére vonatkozó referenciával;
3. rész:
M.1. legalább 10 db orvostechnikai eszköz szállítására vonatkozó referenciával;
Orvostechnikai eszköz fogalma az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. § h) pontja értelmében az orvostechnikai eszközökről, a 2001/83/EK irányelv, a 178/2002/EK rendelet és az 1223/2009/EK rendelet módosításáról, valamint a 90/385/EGK és a 93/42/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. április 5-i (EU) 2017/745 európai parlamenti és tanácsi rendelet [a továbbiakban: (EU) 2017/745 rendelet] 2. cikk 1. pontjában meghatározott fogalom:

„orvostechnikai eszköz”: minden olyan műszer, berendezés, készülék, szoftver, implantátum, reagens, anyag, illetve egyéb árucikk, amelyet a gyártó önmagában vagy kombináció részeként embereken történő felhasználásra szánt a következőkben felsorolt egy vagy több speciális orvosi célra:

- betegség diagnosztizálása, megelőzése, figyelemmel kísérése, előrejelzése, prognózisa, kezelése vagy enyhítése,
- sérülés vagy fogyatékosság diagnosztizálása, figyelemmel kísérése, kezelése, enyhítése vagy ellensúlyozása,
- az anatómia vagy egy élettani vagy patológiás folyamat vagy állapot vizsgálata, helyettesítése vagy módosítása,
- emberi szervezetből származó minták - beleérte szervek, vér és szövetek adományozását is - in vitro vizsgálatával információ szolgáltatása,
és amely elsődlegesen szándékolt hatását az emberi szervezetben vagy az emberi testen nem farmakológiai vagy immunológiai úton, és nem is az anyagcsere útján éri el, de amelyet működésében a fent említett hatásmechanizmusok segíthetnek.
A referenciák között átfedés megengedett. Az előírt referenciák több szerződéssel is teljesíthetőek.
Több részre történő ajánlattétel esetén bemutatható ugyanazon referencia igazolás/nyilatkozat (amennyiben az igazolja több rész előírásának való megfelelést), az azonos követelmények nem adódnak össze, e tekintetben elegendő a magasabb követelménynek megfelelni.

A referenciamunka akkor tekinthető a felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapon belül teljesítettnek, ha a szerződésnek a referenciakövetelményben meghatározott részre vonatkozó befejezési időpontja, erre az időszakra esik (Kr. 22. § (4) bekezdés).

Amennyiben az ajánlattevő a referenciát konzorciumban teljesítette, úgy a referencianyilatkozatból/igazolásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az ajánlattevő a referencia mely részeit teljesítette. Ajánlatkérő (AK) kizárólag a referencia munkának az AT által elvégzett részét veszi figyelembe az alkalmassági követelményeknek való megfelelés vizsgálata során. Kérjük emiatt a szállítások bemutatásánál adják meg a saját teljesítés mértékét az alkalmasság megítéléséhez szükséges műszaki mennyiségi tartalomban. Amennyiben egy szervezet referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyet projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 140. § (9) bekezdés figyelembevételével kell igazolnia az alkalmassági feltételnek való megfelelést. Amennyiben ajánlattevő a közbeszerzési eljárásban a jogelődjének referenciáival kívánja műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságát igazolni, csatolja ajánlatához az átalakulásra, jogutódlásának, valamint a tevékenység folytatásának igazolására vonatkozó okiratokat is.

A csatolt nyilatkozat(ok)ból, illetve igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmények!
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi rész tekintetében:
Az elszámolás, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme: Forint (HUF). Az ÁFA megfizetése a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően történik.
Finanszírozás tervezetten a GINOP-2.3.1-20-2020-00005 azonosítószámú projektből.
A támogatás intenzitása az elszámolható költségek tekintetében: 100,000000 %.
Formája: utófinanszírozás
Az eljárás feltételesen kerül lefolytatásra a Kbt. 53.§ (6) bekezdése alapján.
AK egy végszámla benyújtására biztosít lehetőséget a szerződéstervezetben meghatározottak szerint.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
AK az ellenszolgáltatás összegét az igazolt teljesítést követően, a Nyertes Ajánlattevő által kiállított számla alapján, annak kézhezvételétől számított 30 napon belül egyenlíti ki - figyelemmel a Ptk. 6:130.§ (1) és (2) bekezdésében, és a Kbt. 135.§ (1), (6) bekezdésben foglaltakra - az Eladónak a számlájára történő átutalással.

Késedelmes fizetés esetén a Vevő a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerint meghatározott mértékű késedelmi kamatot és 2016. évi IX. törvény szerinti behajtási költségátalányt fizet az Eladónak.
A Kbt. 27/A.§-a szerint: AK köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 sz. európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az EU Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.

Szerződést biztosító mellékkötelezettségek:
Késedelmi kötbér: alapja a teljes nettó ellenszolgáltatás, mértéke a késedelem minden naptári napja után napi 1 % a kötbéralapra vetítetten, de maximum a megajánlott teljes nettó ellenszolgáltatás 20 %-a
Meghiúsulási kötbér: a teljes nettó ellenszolgáltatás 20%-a
Jótállás időtartama: 24 hónap, amely a javított rész vonatkozásában, a kijavítás időpontjától
újra kezdődik.
Részletesen lsd. szerződéstervezet.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-09-29 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Ekr
További információk:
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - AT-k részére elérhetővé teszi.

A bontási eljárás a Kbt. 68. § rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKR rendelet) 15 - 17. §-ainak megfelelően történik. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.

Minőségi kritérium (név): 2. Szakmai szempontok
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Minőségi kritérium (név): 2.1. Padlósínes felvételi röntgen berendezés
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2.1.1. Bucky és az asztallap együttes hosszirányú mozgástartománya min. 140cm, (140cm alatti érvénytelen, 140 cm min. pontszámot kap, 190cm és afeletti érték max. pontszámot kap, közte arányosítás)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 2.1.2. Maximális csőáram min. 650 mA. (650mA alatti érték érvénytelen, 650 mA min. pontszámot kap, 1000mA és afeletti érték max. pontszámot kap, közte arányosítás)
2.2. Radiológiai ultrahang
Minőségi kritérium (súlyozás): 9
Minőségi kritérium (név): 2.2.1. A készüléken tárolt képek megjelenítése az érintőképernyőn (Igen/Nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 2
Minőségi kritérium (név): 2.2.2 Kép optimalizálás az érintőképernyőn megjelenő szoftveres potenciométerek segítségével (Igen/Nem)
2.2.3 A konvex vizsgálófej látószöge min. 70°. (Legkedvezőtlenebb érték 70° , a legkedvezőbb érték 100°) ( A 70° alatti érték érvénytelen. A 70° érték a minimális pontszámot kapja., A 100°és afeletti érték maximális pontszámot kapja. Közte arányosítás képletével számolva)
2.3. Digitális mammográf készülék
Minőségi kritérium (súlyozás): 11
Minőségi kritérium (név): 2.3.1 Kettős anyagú anód (Igen/Nem)
2.3.2. Anód hőtároló kapacitása min. 160 kHU (160kHU alatti érték érvénytelen, 160 kHU min. pontszámot kap, 340kHU és afeletti érték max. pontszámot kap, közte arányosítás képletével számolva)
Minőségi kritérium (súlyozás): 4
Minőségi kritérium (név): 2.3.3 Kontrasztanyagos sztereotaxiás biopsziával bővíthető készülék (Igen/nem)
Ár (súlyozás): 70
Minőségi kritérium (név): 2.1. 12 csatornás EKG készülék
Minőségi kritérium (súlyozás): 7
Minőségi kritérium (név): 2.1.1. - RR elemzés funkció, a pulzusváltozás (HRV) komplex dinamikus jelensége alatt meghúzódó rejtett minták felismerése, kardiális RR intervallumok mérése, jelentés nyomtatása (Igen/Nem)
2.1.2 A 12 csatornás EKG készülék kompatibilis jelen beszerzésben szereplő Terheléses kardiológiai rendszerrel, az adatok a rendszer szoftverébe átvihetők, abban elemezhetők. (Igen/Nem)
2.2. Holter EKG rendszer
2.2.1. A rendszer alkalmas esemény felvevő (loop recorder) egységből származó adatok fogadására és elemzésére (Igen/Nem)
2.2.2 Lehetőség okos eszközről (pl. telefon, tablet) történő betegfelvételre, valamint elvezetés ellenőrzésre. (Igen/Nem)
2.3. Ambuláns vérnyomásmérő készülék
2.3.1. Az ambuláns vérnyomásmérő készülék kompatibilis jelen beszerzésben szereplő Terheléses kardiológiai rendszerrel, az adatok a rendszer szoftverébe átvihetők, abban elemezhetők (Igen/Nem)
2.4. Terheléses kardiológiai rendszer
2.4.1 Rizikó előrejelzés algoritmus - a rendszer alkalmas a terheléses vizsgálat automatikus kiértékelésére, ehhez kapcsolódó szöveges interpretáció meghatározására, valamint a kiértékelés eredményének grafikus megjelenítésére. (Igen/Nem)
2.5. Kardiológiai ultrahang
2.5.1 Élő kép megjelenítése az érintőképernyőn. (Igen/Nem)
2.5.2. Valós idejű folyamatos kép optimalizálási funkció. (Igen/Nem)
2.5.3. Anatómiai M-módban a tetszőlegesen állítható független M-mód tengelyek száma min. 1db /1 db alatt érvénytelen/0 pont 1 db megajánlás esetén /a 3 db és afeletti megajánlás 10 pont
2.1. Vízuspanel
2.1.1 - Kapcsolódási lehetőség foropterhez WIFI vagy Bluetooth segítségével (Igen/nem)
2.2. Hidrogén kilégzési teszt
2.2.1 - Egyéb vizsgálati lehetőségek 1.: Szukróz, fruktóz, szorbitol lebontási képtelenség (Igen/nem)
2.2.2 Egyéb vizsgálati lehetőségek 2.: Laktulóz bakteriális kontaminácó (Igen/nem)
2.3. Kötözőkocsi
2.3.1. - Nagy szilárdságú ABS műanyag alváz (Igen/nem)
Ár (súlyozás): 90
1. AK jelen közbesz. eljárást EKR rendszerben bonyolítja le, így a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKR.r.) rendelkezései alkalmazandóak.
2. A közbeszerzési eljárás során a kommunikáció EKR.r. előírásai szerint történik. Az eljárásban való ajánlattétel feltétele, hogy AT az EKR.r. 6. § (6)-(8) szerint regisztráltassa magát az EKR rendszerben. Az EKR működtetését a 13/2021. (XI. 29.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi http://ujvilag.gov.hu. A rendszer működésével, használatával kapcsolatosan AK kiegészítő tájékoztatást nem nyújt.

3.Ajánlatban előírt dokumentumok benyújthatók az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy amennyiben elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre, a papír alapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában (Kbt. 41/A.§ (1)-(3).bek)

4.Az értékelési szempont szerinti megajánlást az EKR.r.11.§(1)bek. szerint az AK által elektronikus űrlapként létrehozott felolvasólapon kell ATnek az ajánlat részeként kitölteni.
5. Értékelés: AK tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja (legjobb ár-érték arány) alapján értékeli. Módszer: Ajánlati ár esetén: fordított arányosítás; minőségi szempontok: arányosítás és pontozás. Pontszám: 0-10; részletes ismertetés a KD-ban.

Valamennyi részben, valamennyi minőségi értékelési szempont tekintetében a megajánlások alátámasztására a tenderlapokat szükséges ajánlattevőknek kitölteniük, figyelemmel a Kbt. 76. § (13) bekezdésére.
6. Amennyiben az AT a Kbt. 69.§ (11) bek. szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén köteles a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordítását benyújtani. Továbbá amennyiben ajánlattevő ajánlata részeként valamely dokumentumot nem magyar nyelven nyújt be, abban az esetben az ajánlat részeként benyújtott idegen nyelvű irat, valamint annak magyar fordítása vonatkozásában ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a magyar fordítás mindenben megegyezik az eredeti nyelvű dokumentummal.

7. Az ajánlathoz csatolni kell szakmai ajánlatként, az AT által hiánytalanul kitöltött és cégszerűen aláírt Tenderlapot (megpályázott részenként külön-külön). Érvénytelennek minősül az az ajánlat, amely nem a meghatározott műszaki leírásnak megfelelő termékek megajánlását tartalmazza. A tender lapot az ajánlott eszköz(ök) paramétereivel hiánytalanul kitöltve kell benyújtani! Csatolni kell továbbá a szakmai ajánlat részeként a cégszerűen aláírt és kitöltött ártáblázatot (árazott költségvetést) (megpályázott részenként külön-külön). Az ártáblázat írható Excel formátumban kerül az EKR rendszerbe, Ajánlattevőknek a kitöltött táblázatot mind PDF (cégszerűen aláírva), mind pedig írható Excel formátumban csatolniuk kell ajánlatukhoz.

A Tenderlapon ajánlattevőnek meg kell adnia megajánlott termék:
-gyártóját,
-típusát,
-származási helyét.
- OAH engedélyszámát (amennyiben az ajánlattételkor az adat rendelkezésre áll - 1. közbeszerzési rész: 1. és 3. termék esetén. A megajánlott terméknek a 2/2022. (IV.29.) OAH rendelet szerinti OAH engedéllyel kell rendelkeznie legkésőbb a szerződés hatálybalépésének időpontjára. Ezen előírásban foglalt feladat nem teljesítése az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bek. alapján.

8. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az orvostechnikai eszköz esetében a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 9. § (2) bek szerinti dokumentumokat:
az orvostechnikai eszközök esetében az orvostechnikai eszköz megfelelőségét az MDR, illetve az orvostechnikai eszközökről szóló rendeletben előírt gyártói megfelelőségi nyilatkozattal ÉS - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az MDR (az orvostechnikai eszközökről, a 2001/83/EK irányelv, a 178/2002/EK rendelet és az 1223/2009/EK rendelet módosításáról, valamint a 90/385/EGK és a 93/42/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. április 5-i (EU) 2017/745 európai parlamenti és tanácsi rendelet), illetve az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges - CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal köteles igazolni. (16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 9. § (2) bek).

Amennyiben a megajánlott termék nem tartozik azon eszközök közé, mely vonatkozásában kötelezettség a CE megfelelőség értékelési tanúsítvány megléte, akkor azon termékek esetében csak a gyártói megfelelőségi nyilatkozatot (EC Conformity Declaration) kötelező benyújtani. A gyártói megfelelőségi nyilatkozatok (EC Conformity Declaration), CE tanúsítványok, termékismertetők fordítása elfogadott ajánlattevő fordításában.

Az orvostechnikai eszköznek nem minősülő eszközök esetében a CE tanúsítványt és/vagy gyártói megfelelőségi nyilatkozatot - amennyiben a megajánlott termék nem tartozik azon eszközök közé, mely vonatkozásában kötelezettség a CE megfelelőség értékelési tanúsítvány megléte, akkor azon termékek esetében csak a gyártói megfelelőségi nyilatkozatot (EC Conformity Declaration) - csak a nyertes Ajánlattevő köteles benyújtani a szerződés megkötésekor.

9. AT-nek nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról.
10. Hiánypótlás a Kbt. 71. § szerint. AK nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.

11. Eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, így az eljárás során kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Az ajánlat magyar nyelven kívül más nyelven nem nyújtható be.
12. Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt.35.§-ában foglalt feltételeknek. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban csatolni kell az Kbt. 35.§ (2a) bek.szerinti meghatalmazást és a közös ajánlattevők által cégszerűen aláírt közös ajánlattevői megállapodást

13.Ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat az AT, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nevében aláíró személy vonatkozásában csatolni kell az ajánlathoz a képviseleti jogosultságot igazoló dokumentumot részletesen lsd. KD-ban.

14. AK kizárja a nyertes AT(-k) számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
15. Az ajánlatban előforduló különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni, referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában érvényes devizaárfolyam az irányadó.

16.Eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatban a közép-európai idő az irányadó.
17. AK a Kbt.75.§ (2) bekezdés e) pontját alkalmazza.
Folytatás a Vl.4.3) Jogorvoslati kérelmek benyújtása pontban.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148. § szerint.
VI.3) További információk pont folytatása:
18.AK alkalmazza a Kbt.81.§ (5) bek.ben foglaltakat.
19. Jelen ajánlati felhívásban az ATnek a szerződés teljesítésére való műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását AK a minősített ATk jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbi pontok esetében: III.1.3) pont.
20. A jelen felhívásban és a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.), az alkalmasság és kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X.30) Korm.rendelet (Rendelet) és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKRr.) az irányadó.

21. FAKSZ: dr. Oláh Dóra (00022)
22. Jelen felhívás IV.2.6) pontjában megadott 2 hónap alatt az ajánlattételi határidő lejártától számított 60 naptári napot kell érteni!
23. Ajánlatkérő a jelen eljárásban való részvételt nem köti ajánlati biztosíték adásához (egyik rész esetében sem).
24. Jelen eljárás a Kbt. 53.§ (6) bekezdése alapján feltételesként kerül megindításra, a forrás jelenleg nem biztosított. Fentiekre figyelemmel Ajánlatkérő rögzíti, hogy a szerződések hatálybalépésének feltétele: uniós forrás terhére megkötendő támogatói okirat módosítás megléte. Így a szerződés hatálybalépése a jelen szerződésre vonatkozó uniós forrás terhére megkötendő támogatói okirat módosítás hatályba lépése és Eladó arról való tájékoztatása.

Az eljárás a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján feltételes, tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő az GINOP-2.3.1-20-2020-00005 projekt keretében történő támogatásra irányuló kérelmet nyújt be a Támogatóhoz a közbeszerzés tárgyát képező szerződés finanszírozhatósága érdekében. Ennek el nem fogadása vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadása a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján olyan körülménynek minősül, amely alapján Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilváníthatja (Kbt. 75. § (2) bekezdésének a) pontja alapján.) vagy az adásvételi szerződést nem lépteti hatályba. A szerződés hatályba léptetésének feltétele tehát a fedezet rendelkezésre állása. Amennyiben a szerződés aláírásától (a szerződést későbbi időpontban aláíró fél aláírásának a napjától) számított 90 napon belül a fedezet nem áll rendelkezésre, és így a szerződés hatálybalépése a szerződés aláírását követő 90 napon belül nem történik meg, a Felek (Eladó és Vevő is) szabadulnak a kötelemből.

25. Az ajánlathoz csatolni kell az Ajánlattevő cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának vagy ügyvéd/kamarai jogtanácsos által készített aláírás-mintájának eredeti, vagy egyszerű másolati példányát, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot. Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre/aláírásra jogosultak írtak alá, az általuk aláírt meghatalmazás eredeti vagy másolati példányát is csatolni kell.

26. Az ajánlatban a felhívásban előírtak mellett be kell nyújtani a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott egyéb dokumentumokat/nyilatkozatokat is.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 168-528721 (2023-08-28)
További információk (2023-09-27) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mammográfiai készülékek📦
Az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról szóló hirdetményt Ajánlatkérő az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen közvetlenül, elektronikusan elérhetővé teszi (EKR).
Ajánlatkérő az ajánlati dokumentáció módosított részeit (módosított tenderlapok 1-3. rész) az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen közvetlenül, elektronikusan elérhetővé tette (EKR) 2023. szeptember 21. napján.
Módosításra került az ajánlati dokumentáció II. kötetei (tenderlapok).
A közbeszerzési dokumentumok egyéb, módosítással nem érintett pontjai változatlan formában hatályban maradnak.

Forrás: OJS 2023/S 189-592348 (2023-09-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-05) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-05 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 195-611121
HL-S szám: 195
További információk
A tárgyi hirdetmény az eljárást megindító felhívás visszavonására irányul a Kbt. 53.§ (1)- (2) bekezdésében foglaltak alapján.
Forrás: OJS 2023/S 195-611121 (2023-10-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-12-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi gépműszer beszerzése
Hivatkozási szám: EKR000727752024
Rövid leírás:
1. rész: Padlóvezérléses röntgen berendezés 1 db 2. rész: Mammográf készülék tomoszintézissel 1 db 3. rész: Felső kategóriás radiológiai ultrahang 1 db 4. rész: Csontsűrűségmérő 1 db 5. rész: PACS rendszer 1 db 6. rész: Ólom védőköpeny 1 szett (8 db) 7. rész: Felső kategóriás nőgyógyászati ultrahang 1 db 8. rész: Közép kategóriás nőgyógyászati ultrahang 1 db

Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Képalkotó berendezés orvosi, fogászati és állatorvosi használatra📦
Becsült érték héa nélkül: 353 383 095 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 263 140 832 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR000727752024/1
Cím: Padlóvezérléses röntgen berendezés
Mennyiség: 1 darab
Becsült érték héa nélkül: 63 113 500 HUF 💰
A beszerzés leírása:
1 db Padlóvezérléses röntgen beszerzése Nyertes ajánlattevő feladata a fenti eszközök beszerzése, szállítása és üzembehelyezése, a kapcsolódó magyar nyelvű dokumentáció átadása, a használattal, működtetéssel összefüggő oktatás megtartása és a jótállási idő alatt előírt karbantartás, szervizelés. Oktatás: Nyertes AT-nek az oktatást 2 fő részére 1 alkalommal 2 óra/fő időtartamban, a teljesítés helyszínén a teljesítési határidő lejártáig kell megtartania. Ak új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni. Az ajánlati árnak magában kell foglalnia az eszközök helyszínre szállítását, kicsomagolását, a betanítás és üzembe helyezés költségeit. A szerz. tárgyát képező eszközökkel kapcs. műszaki elvárásokat és paramétereket, vmint a nyertes AT feladatait és a szerződéses feltételeket részl. a közb. dok. részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. AT-nek a műszaki megfelelőség igazolása tekintetében a megajánlásában fel kell tüntetnie a konkrét gyártmány- és típusmegjelölést, továbbá a termék gyártóját és származási helyét (elfogadható több helyszín megjelölése is). A részletes feladatokat a KD tartalmazza. Ajánlatkérő a beszerzés tárgyait elsősorban a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdése a) pontja alapján teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények megadásával határozta meg. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia.

Termékek/szolgáltatások: Röntgenberendezések📦
Postacím: Nagysándor József
utca
31.
Irányítószám: 9027
Város: Győr
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Győr-Moson-Sopron
🏙️
Időtartam: 150 nap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1.1. Asztallap teherbírása (Előny a nagyobb!)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 1.2. Pixel mérete. (Előny a kisebb!))
Ár ✅
Ár (súlyozás): 60
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR000727752024/2
Cím: Mammográf készülék tomoszintézissel
Becsült érték héa nélkül: 90 806 667 HUF 💰
A beszerzés leírása:
1 db Mammográf készülék tomoszintézissel Nyertes ajánlattevő feladata a fenti eszközök beszerzése, szállítása és üzembehelyezése, a kapcsolódó magyar nyelvű dokumentáció átadása, a használattal, működtetéssel összefüggő oktatás megtartása és a jótállási idő alatt előírt karbantartás, szervizelés. Oktatás: Nyertes AT-nek az oktatást 2 fő részére 1 alkalommal 2 óra/fő időtartamban, a teljesítés helyszínén a teljesítési határidő lejártáig kell megtartania. Ak új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni. Az ajánlati árnak magában kell foglalnia az eszközök helyszínre szállítását, kicsomagolását, a betanítás és üzembe helyezés költségeit. A szerz. tárgyát képező eszközökkel kapcs. műszaki elvárásokat és paramétereket, vmint a nyertes AT feladatait és a szerződéses feltételeket részl. a közb. dok. részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. AT-nek a műszaki megfelelőség igazolása tekintetében a megajánlásában fel kell tüntetnie a konkrét gyártmány- és típusmegjelölést, továbbá a termék gyártóját és származási helyét (elfogadható több helyszín megjelölése is). A részletes feladatokat a KD tartalmazza. Ajánlatkérő a beszerzés tárgyait elsősorban a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdése a)pontja alapján teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények megadásával határozta meg. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia.

Termékek/szolgáltatások: Echográf, ultrahangos és doppler képalkotó berendezések📦
Postacím: 31
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.1. Anód hőtároló kapacitása (Előny a nagyobb!)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 2.2. A készülék bővíthető olyan eszközzel, amely segítségével lehetővé válik a beteg által kontrollált komprimálás (Előny a megléte!)
2.3. Kontrasztanyagos sztereotaxiás biopsziával bővíthető készülék (Előny a megléte!)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
2. rész esetében: 2.1. Anód hőtároló kapacitása (Előny a nagyobb!) Súlyszám: 15 (min. 160 kHU 160kHU 0 pont, 300kHU vagy felette 10 pont) Kettő között egyenes arányosítás! 2.2. A készülék bővíthető olyan eszközzel, amely segítségével lehetővé válik a beteg által kontrollált komprimálás (Előny a megléte!) Súlyszám: 15 (Igen 10 pont Nem 0 pont) 2.3. Kontrasztanyagos sztereotaxiás biopsziával bővíthető készülék (Előny a megléte!) Súlyszám: 10 (Igen 10 pont Nem 0 pont)
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel

Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR000727752024/3
Cím: Felső kategóriás radiológiai ultrahang
Becsült érték héa nélkül: 39 800 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
1 db felső kategóriás radiológiai ultrahang Nyertes ajánlattevő feladata a fenti eszközök beszerzése, szállítása és üzembehelyezése, a kapcsolódó magyar nyelvű dokumentáció átadása, a használattal, működtetéssel összefüggő oktatás megtartása és a jótállási idő alatt előírt karbantartás, szervizelés. Oktatás: Nyertes AT-nek az oktatást 2 fő részére 1 alkalommal 2 óra/fő időtartamban, a teljesítés helyszínén a teljesítési határidő lejártáig kell megtartania. Ak új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni. Az ajánlati árnak magában kell foglalnia az eszközök helyszínre szállítását, kicsomagolását, a betanítás és üzembe helyezés költségeit. A szerz. tárgyát képező eszközökkel kapcs. műszaki elvárásokat és paramétereket, vmint a nyertes AT feladatait és a szerződéses feltételeket részl. a közb. dok. részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. AT-nek a műszaki megfelelőség igazolása tekintetében a megajánlásában fel kell tüntetnie a konkrét gyártmány- és típusmegjelölést, továbbá a termék gyártóját és származási helyét (elfogadható több helyszín megjelölése is). A részletes feladatokat a KD tartalmazza. Ajánlatkérő a beszerzés tárgyait elsősorban a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdése a)pontja alapján teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények megadásával határozta meg. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia.

Időtartam: 60 nap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 3. 1. Speciális véráramlás megjelenítési mód, amely nem a Doppler elven alapul, a B-képből szűréssel van előállítva és a teljes képalkotási területre kiterjed (Megléte előny!)
3.2. Fundamentális (B-módú) és felharmonikus frekvencia értékek numerikus megjelenítése a monitoron
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
3. 1. Speciális véráramlás megjelenítési mód, amely nem a Doppler elven alapul, a B-képből szűréssel van előállítva és a teljes képalkotási területre kiterjed (Megléte előny!) Súlyszám: 20 (Igen 10 pont Nem 0 pont) 3.2. Fundamentális (B-módú) és felharmonikus frekvencia értékek numerikus megjelenítése a monitoron (Megléte előny!) Súlyszám: 20 (Igen 10 pont Nem 0 pont)
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
3. 1. Speciális véráramlás megjelenítési mód, amely nem a Doppler elven alapul, a B-képből szűréssel van előállítva és a teljes képalkotási területre kiterjed (Megléte előny!) Súlyszám: 20 (Igen 10 pont Nem 0 pont) 3.2. Fundamentális (B-módú) és felharmonikus frekvencia értékek numerikus megjelenítése a monitoron (Megléte előny!) Súlyszám: 20 (Igen 10 pont Nem 0 pont)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
4️⃣
Belső azonosító: EKR000727752024/4
Cím: Csontsűrűségmérő
Becsült érték héa nélkül: 26 497 500 HUF 💰
A beszerzés leírása:
1 db Csontsűrűségmérő Nyertes ajánlattevő feladata a fenti eszközök beszerzése, szállítása és üzembehelyezése, a kapcsolódó magyar nyelvű dokumentáció átadása, a használattal, működtetéssel összefüggő oktatás megtartása és a jótállási idő alatt előírt karbantartás, szervizelés. Oktatás: Nyertes AT-nek az oktatást 2 fő részére 1 alkalommal 2 óra/fő időtartamban, a teljesítés helyszínén a teljesítési határidő lejártáig kell megtartania. Ak új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni. Az ajánlati árnak magában kell foglalnia az eszközök helyszínre szállítását, kicsomagolását, a betanítás és üzembe helyezés költségeit. A szerz. tárgyát képező eszközökkel kapcs. műszaki elvárásokat és paramétereket, vmint a nyertes AT feladatait és a szerződéses feltételeket részl. a közb. dok. részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. AT-nek a műszaki megfelelőség igazolása tekintetében a megajánlásában fel kell tüntetnie a konkrét gyártmány- és típusmegjelölést, továbbá a termék gyártóját és származási helyét (elfogadható több helyszín megjelölése is). A részletes feladatokat a KD tartalmazza. Ajánlatkérő a beszerzés tárgyait elsősorban a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdése a)pontja alapján teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények megadásával határozta meg. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia.

Termékek/szolgáltatások: Csontsűrűségmérő berendezések📦 Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 100
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004
5️⃣
Belső azonosító: EKR000727752024/5
Cím: PACS rendszer
Becsült érték héa nélkül: 43 900 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
1 db PACS rendszer Nyertes ajánlattevő feladata a fenti eszközök beszerzése, szállítása és üzembehelyezése, a kapcsolódó magyar nyelvű dokumentáció átadása, a használattal, működtetéssel összefüggő oktatás megtartása és a jótállási idő alatt előírt karbantartás, szervizelés. Oktatás: Nyertes AT-nek az oktatást 2 fő részére 1 alkalommal 2 óra/fő időtartamban, a teljesítés helyszínén a teljesítési határidő lejártáig kell megtartania. Ak új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni. Az ajánlati árnak magában kell foglalnia az eszközök helyszínre szállítását, a betanítás és üzembe helyezés költségeit. A szerz. tárgyát képező eszközökkel kapcs. műszaki elvárásokat és paramétereket, vmint a nyertes AT feladatait és a szerződéses feltételeket részl. a közb. dok. részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. AT-nek a műszaki megfelelőség igazolása tekintetében a megajánlásában fel kell tüntetnie a konkrét gyártmány- és típusmegjelölést, továbbá a termék gyártóját és származási helyét (elfogadható több helyszín megjelölése is). A részletes feladatokat a KD tartalmazza. Ajánlatkérő a beszerzés tárgyait elsősorban a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdése a)pontja alapján teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények megadásával határozta meg. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia.

6️⃣
Belső azonosító: EKR000727752024/6
Cím: Ólom védőköpeny szett
Becsült érték héa nélkül: 2 195 428 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Ólom védőköpeny 1 szett (8 db) Nyertes ajánlattevő feladata a fenti eszközök beszerzése, szállítása és üzembehelyezése, a kapcsolódó magyar nyelvű dokumentáció átadása, a használattal, működtetéssel összefüggő oktatás megtartása és a jótállási idő alatt előírt karbantartás, szervizelés. Ak új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni. Az ajánlati árnak magában kell foglalnia az eszközök helyszínre szállítását, kicsomagolását, a betanítás és üzembe helyezés költségeit. A szerz. tárgyát képező eszközökkel kapcs. műszaki elvárásokat és paramétereket, vmint a nyertes AT feladatait és a szerződéses feltételeket részl. a közb. dok. részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. AT-nek a műszaki megfelelőség igazolása tekintetében a megajánlásában fel kell tüntetnie a konkrét gyártmány- és típusmegjelölést, továbbá a termék gyártóját és származási helyét (elfogadható több helyszín megjelölése is). A részletes feladatokat a KD tartalmazza. Ajánlatkérő a beszerzés tárgyait elsősorban a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdése a)pontja alapján teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények megadásával határozta meg. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia.

További információk: A BT-625-ös cellában megjelölt darab értéke helyett szett értendő.
Termékek/szolgáltatások: Radioterápiás kellékek📦 Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006
7️⃣
Belső azonosító: EKR000727752024/7
Cím: Felső kategóriás nőgyógyászati ultrahang
Becsült érték héa nélkül: 58 870 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
1 db felső kategóriás nőgyógyászati ultrahang készülék Nyertes ajánlattevő feladata a fenti eszközök beszerzése, szállítása és üzembehelyezése, a kapcsolódó magyar nyelvű dokumentáció átadása, a használattal, működtetéssel összefüggő oktatás megtartása és a jótállási idő alatt előírt karbantartás, szervizelés. Oktatás: Nyertes AT-nek az oktatást 2 fő részére 1 alkalommal 2 óra/fő időtartamban, a teljesítés helyszínén a teljesítési határidő lejártáig kell megtartania. Ak új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni. Az ajánlati árnak magában kell foglalnia az eszközök helyszínre szállítását, kicsomagolását, a betanítás és üzembe helyezés költségeit. A szerz. tárgyát képező eszközökkel kapcs. műszaki elvárásokat és paramétereket, vmint a nyertes AT feladatait és a szerződéses feltételeket részl. a közb. dok. részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. AT-nek a műszaki megfelelőség igazolása tekintetében a megajánlásában fel kell tüntetnie a konkrét gyártmány- és típusmegjelölést, továbbá a termék gyártóját és származási helyét (elfogadható több helyszín megjelölése is). A részletes feladatokat a KD tartalmazza. Ajánlatkérő a beszerzés tárgyait elsősorban a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdése a)pontja alapján teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények megadásával határozta meg. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia.

Termékek/szolgáltatások: Ultrahangkészülék📦 Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 7.1. A 4D konvex vizsgálófej 2D látószöge (Előny a nagyobb!)
7.2. A 4D hüvelyi vizsgálófej 2D látószöge (Előny a nagyobb!)
7. 3. A 4D felvételi ablak határának automatikus, folyamatos igazítása a magzat testfelületéhez élő képen egy gombnyomásra (Megléte előny!)
Apáciens adatbázisban, a készülék merevlemezén tárolt kép a képernyőre való visszatöltésével együtt 1 gombnyomásra az adott kép készítése során használt képparaméterek is automatikusan visszaállítódnak és 1 következő kép készítésekor azonnal használhatóak
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
7.1. A 4D konvex vizsgálófej 2D látószöge (Előny a nagyobb!) Súlyszám:10 (min. 65° 0 pont 90° vagy felette 10 pont Kettő között egyenes arányosítás!) 7.2. A 4D hüvelyi vizsgálófej 2D látószöge (Előny a nagyobb!) Súlyszám:10 (min. 150° 0 pont 180° vagy felette 10 pont Kettő között egyenes arányosítás!) 7. 3. A 4D felvételi ablak határának automatikus, folyamatos igazítása a magzat testfelületéhez élő képen egy gombnyomásra (Megléte előny!) Súlyszám:10 (Igen 10 pont, Nem 0 pont) 7.4. A páciens adatbázisban, a készülék merevlemezén tárolt kép a képernyőre való visszatöltésével együtt egy gombnyomásra az adott kép készítése során használt képparaméterek is automatikusan visszaállítódnak és egy következő kép készítésekor azonnal használhatók (Megléte előny!) Súlyszám:10 (Igen 10 pont Nem 0 pont) Karakterkorlátozás miatt a bírálati szempont itt kerül teljességében kifejtésre.

Tétel azonosító száma: LOT-0007
8️⃣
Belső azonosító: EKR000727752024/8
Cím: Közép kategóriás nőgyógyászati ultrahang
Becsült érték héa nélkül: 27 200 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
1 db középkategóriás nőgyógyászati ultrahang Nyertes ajánlattevő feladata a fenti eszközök beszerzése, szállítása és üzembehelyezése, a kapcsolódó magyar nyelvű dokumentáció átadása, a használattal, működtetéssel összefüggő oktatás megtartása és a jótállási idő alatt előírt karbantartás, szervizelés. Oktatás: Nyertes AT-nek az oktatást 2 fő részére 1 alkalommal 2 óra/fő időtartamban, a teljesítés helyszínén a teljesítési határidő lejártáig kell megtartania. Ak új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni. Az ajánlati árnak magában kell foglalnia az eszközök helyszínre szállítását, kicsomagolását, a betanítás és üzembe helyezés költségeit. A szerz. tárgyát képező eszközökkel kapcs. műszaki elvárásokat és paramétereket, vmint a nyertes AT feladatait és a szerződéses feltételeket részl. a közb. dok. részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. AT-nek a műszaki megfelelőség igazolása tekintetében a megajánlásában fel kell tüntetnie a konkrét gyártmány- és típusmegjelölést, továbbá a termék gyártóját és származási helyét (elfogadható több helyszín megjelölése is). A részletes feladatokat a KD tartalmazza. Ajánlatkérő a beszerzés tárgyait elsősorban a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdése a)pontja alapján teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények megadásával határozta meg. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia.

Minőségi kritérium (név): 8. 1. A 4D konvex vizsgálófej 2D látószöge (Előny a nagyobb!)
8. 2. A 4D hüvelyi vizsgálófej 2D látószöge (Előny a nagyobb!)
8. 3. A 4D felvételi ablak határának automatikus, folyamatos igazítása a magzat testfelületéhez élő képen egy gombnyomásra (Megléte előny!)
A páciens adatbázisban, a készülék merevlemezén tárolt kép a képernyőre való visszatöltésével együtt 1 gombnyomásra az adott kép készítése során használt képparaméterek is automatikusan visszaállítódnak és 1 következő kép készítésekor azonnal használhatók
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
8. 1. A 4D konvex vizsgálófej 2D látószöge (Előny a nagyobb!) Súlyszám:10 (min. 65° 0 pont 90° vagy felette 10 pont Kettő között egyenes arányosítás) 8. 2. A 4D hüvelyi vizsgálófej 2D látószöge (Előny a nagyobb!) Súlyszám:10 (min. 150° 0 pont 180° vagy felette 10 pont Kettő között egyenes arányosítás!) 8. 3. A 4D felvételi ablak határának automatikus, folyamatos igazítása a magzat testfelületéhez élő képen egy gombnyomásra (Megléte előny!) Súlyszám:10 (Igen 10 pont Nem 0 pont) 8.4. A páciens adatbázisban, a készülék merevlemezén tárolt kép a képernyőre való visszatöltésével együtt egy gombnyomásra az adott kép készítése során használt képparaméterek is automatikusan visszaállítódnak és egy következő kép készítésekor azonnal használhatók (Megléte előny!) Súlyszám:10 (Igen 10 pont Nem 0 pont) Karakterkorlátozás miatt a bírálati szempont itt kerül teljességében kifejtésre.

Tétel azonosító száma: LOT-0008
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 2
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-11-15 📅
Cím: Adás-vételi
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000727752024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 41 200 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8040
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: SzamosMediko Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 23394021243
Postacím: Fodor Utca 93. fszt. 2.
Postai irányítószám: 1124
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: szamosmediko@gmail.com📧
Telefon: +36 209356933📞
Fax: +36 13559972 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 63 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8048 A vállalkozó neve és címe
Név: MED-EN TRADE Orvosi Műszer Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24132880207
Postacím: Petőfi Sándor Utca 63.
Postai irányítószám: 2400
Postai város: Dunaújváros
Régió: Fejér
🏙️
E-mail: info@medentrade.hu📧
Telefon: +36 23880858📞
Fax: +36 23880858 📠
URL: https://www.medentrade.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 29 970 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8144 A vállalkozó neve és címe
Név: SGRT HUNGARY Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32536708213
Postacím: Cseresznyés Út 124
Postai irányítószám: 2000
Postai város: Szentendre
Régió: Pest
🏙️
E-mail: sgrthungary@gmail.com📧
Telefon: +36 203247321📞
URL: https://www.sgrt.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 36 400 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8200 A vállalkozó neve és címe
Név: FOREX MEDICAL Kórháztechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 28970909243
Postacím: Erzsébet királyné Út 2-8.
Postai irányítószám: 1223
E-mail: kereskedelem@forexmedical.hu📧
Telefon: +36 14245153📞
Fax: +36 14245154 📠
URL: https://www.forexmedical.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 41 450 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8424 A vállalkozó neve és címe
Név: Control-X Medical Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32073751213
Postacím: Röntgen Utca 6. 7305
Postai irányítószám: 2120
Postai város: Dunakeszi
E-mail: kozbeszerzes@cxmed.com📧
Telefon: +36 306503642📞
Fax: +36 13810303 📠
URL: https://www.cxmed.com🌏
A nyertes szabályozott piacon jegyzett ✅
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
2️⃣ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0002 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 100 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/7896
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002 A vállalkozó neve és címe
Név: Medirex Next Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 28996116242
Postacím: Szatmár Utca 46/a.
Postai irányítószám: 1142
E-mail: info@medirexnext.hu📧
Telefon: +36 14444400📞
Fax: +36 14444401 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 80 125 333 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8032 A vállalkozó neve és címe
Név: Fujifilm hungary kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10495311242
Postacím: Ceglédi Utca 2.
Postai irányítószám: 1107
E-mail: eva.makai@fujifilm.com📧
Telefon: +36 301632678📞
URL: https://www.fujifilm.com/hu/en/healthcare🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 90 600 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8056
A szerződés/tétel teljes értéke: 57 850 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8176
3️⃣ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0003 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 38 900 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8096
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 882 667 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8208
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004 A vállalkozó neve és címe
Név: Premed Pharma Kereskedelmi és Kutató-Fejlesztő Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10803952243
Postacím: Rétköz Utca 18.
Postai irányítószám: 1118
E-mail: tender@premedpharma.hu📧
Telefon: +36 306066460📞
Fax: +36 23889710 📠
URL: https://www.premedpharma.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 22 995 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8280 A vállalkozó neve és címe
Név: GREEN SOUND Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13323387243
Postacím: Éger Utca 7.
Postai irányítószám: 1222
E-mail: info@greensound.hu📧
Telefon: +36 17881180📞
Fax: +36 17002360 📠
URL: http://greensound.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 710 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/7992
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005 A vállalkozó neve és címe
Név: Bluemed Plusz Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26231208207
Postacím: Liliom Köz 2.
Postai irányítószám: 2091
Postai város: Etyek
E-mail: tender@bluemed.hu📧
Telefon: +36 302763143📞
URL: https://www.bluemed.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 22 979 656 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8384
6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 205 832 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8128
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 254 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8312 A vállalkozó neve és címe
Név: TakTiMed Egészségügyi, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27347162216
Postacím: Potyka Utca 4
Postai irányítószám: 5100
Postai város: Jászberény
Régió: Jász-Nagykun-Szolnok
🏙️
E-mail: info@taktimed.hu📧
Telefon: +36 309548104📞
URL: https://taktimed.hu/🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 186 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8328 A vállalkozó neve és címe
Név: Biomedica Hungaria Orvostechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10658415242
Postacím: Hungária Krt. 128-132.
Postai irányítószám: 1143
E-mail: gyorgyi.sulyok@bmgrp.hu📧
Telefon: +36 12253850📞
Fax: +36 12012684 📠
URL: https://www.bmgrp.hu🌏
7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 58 870 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8456
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007
8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0008
A szerződés/tétel teljes értéke: 27 200 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000727752024/8104
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0008
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Eljárás
A határokon átnyúlóan alkalmazandó jog: Nem releváns.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Széchenyi István Egyetem
Nemzeti nyilvántartási szám: 19253079408
Postacím: Egyetem Tér 1
Postai irányítószám: 9026
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Szabóné Dr. Pimpedli Tímea
E-mail: beszerzes@sze.hu📧
Telefon: +36 96613503📞
URL: https://www.sze.hu🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Oktatás
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest
🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2024/S 240-754813 (2024-12-06)