Dózsa György úti óvoda eszközbeszerzése

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

Bútorok és játékok beszerzése a Miskolc Dózsa György úti óvoda részére.
Az 1. részben:
28 darab gyerek öltözőszekrény,
5 darab tanári asztal,
4 darab felnőtt öltözőszekrény (3 személyes),
1 darab felnőtt öltözőszekrény (2 személyes),
a Dokumentációban meghatározott műszaki tartalom szerint.
A 2. részben:
4 darab polyball labdajáték,
1 darab lépegető egyensúlyozó játék,
a Dokumentációban meghatározott műszaki tartalom szerint.
Mindkét részben új terméket kell szállítani. Ajánlatkérő új terméknek azt tekinti, amelyet a gyártást követően nem használtak, azt bemutató, illetve próbaeszközként sem használták. Ajánlatkérő újként nem fogad el használt elemekből álló vagy felújított terméket. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § alapján rögzíti, hogy ahol a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányra való hivatkozás található, az a termék jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, mert a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírása körülírással nem biztosítható. Azonban az ajánlattevő ajánlatában bármely más olyan terméket is szerepeltethet, amely a meghatározott követelménynek megfelel és azzal egyenértékű, utóbbi esetben ajánlattevőnek az ajánlatában - megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel - bizonyítania kell, hogy a termék megfelel a közbeszerzési műszaki leírásban meghatározott követelményeknek.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-08-15. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-07-11.

Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-07-11 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2023-07-11)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15735605205
Postacím: Városház Tér 8
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3525
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó személy: Kopasz Gábor
Telefon: +36 703888077 📞
E-mail: kozbeszerzes@kopaszgabor.hu 📧
Fax: +36 46512700 📠
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
URL: http://www.miskolc.hu 🌏
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000725792023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000725792023/reszletek 🌏

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Dózsa György úti óvoda eszközbeszerzése EKR000725792023
Termékek/szolgáltatások: Bútorok (beleértve irodai bútorok), lakberendezési cikkek, háztartási berendezések (kivéve világítás) és tisztítótermékek 📦
Rövid leírás:
“Bútorok és játékok beszerzése a Miskolc Dózsa György úti óvoda részére. Az 1. részben: 28 darab gyerek öltözőszekrény, 5 darab tanári asztal, 4 darab...”    Többet mutasson
Információk a tételekről
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók

1️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Bútorok beszerzése
Cím
Tétel azonosító száma: 1
Leírás
További termékek/szolgáltatások: Bútorok (beleértve irodai bútorok), lakberendezési cikkek, háztartási berendezések (kivéve világítás) és tisztítótermékek 📦
A teljesítés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_3525_Miskolc_Dózsa György_út_36
A beszerzés leírása:
“28 darab új gyerek öltözőszekrény, 5 darab új tanári asztal, 4 darab új felnőtt öltözőszekrény (3 személyes) és 1 darab új felnőtt öltözőszekrény (2...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Ár
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Leírás
Időtartam: 2
A közbeszerzés hatálya
Tájékoztatás az európai uniós alapokról:
“TOP-6.2.1-16-MI1-2017-00009 A finanszírozás mértéke az elszámolható költségek: 100,000000% A finanszírozás formája: utófinanszírozás”
Leírás
További információk:
“Az ajánlati ár vonatkozásában az értékelés módszere a fordított arányosítás, ahol a legkedvezőbb (legalacsonyabb) ajánlat maximum pontot kap, a további...”    Többet mutasson

2️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Játékok beszerzése
Cím
Tétel azonosító száma: 2
Leírás
További termékek/szolgáltatások: Játékok 📦
A beszerzés leírása:
“4 darab új polyball labdajáték és 1 darab új lépegető egyensúlyozó játék beszerzése és azok összeszerelt állapotban való kiszállítása és lerakodása, továbbá...”    Többet mutasson
További információk:
“Az ajánlati ár vonatkozásában az értékelés módszere a fordított arányosítás, ahol a legkedvezőbb (legalacsonyabb) ajánlat maximum pontot kap, a további...”    Többet mutasson

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“I. a) Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a Kr. 1. § (1) bekezdése alapján...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Részvételi feltételek (műszaki és szakmai alkalmasság):
“Alkalmatlan az ajánlattevő az 1. részben, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három év alatt befejezett, de...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A nyertes ajánlattevő késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér vállalására köteles valamennyi részben. A kötbérek alapja a teljes vételár...”    Többet mutasson

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-08-15 10:00 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 2
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2023-08-15 12:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal...”    Többet mutasson

Kiegészítő információk
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
További információk

“Valamennyi részben: 1. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR szerinti felolvasólapot, illetve az EKR-ben a benyújtandó iratok jegyzékében feltüntetett...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § (3)-(4) bekezdésének megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 134-425882 (2023-07-11)