A feltételek felsorolása és rövid leírása
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő (közös Ajánlattevő), vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll.
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlatkérőnek (AK) ki kell zárnia az eljárásból azt a Ajánlattevőt (AT), alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
A megkövetelt igazolási mód 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet alapján:
AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: K.r.) I. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) -(2) pontjainak hatálya alá. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) az EEKD-t elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.
AK elfogadja, ha a gazdasági szereplő a Kr. 7. § szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - EEKD-t nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az AK által a kizáró okok igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az EEKD-ban foglalt információk valóságtartalmáért a gazdasági szereplő felel.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az AT csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Ha egy AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet, vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az EKRben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Közös ajánlattétel esetén a közös ATk képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ATnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése értelmében a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adattartalma valós.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
Igazolási mód:
- a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) K.r. III. Fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtania.
- a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) K.r. III. Fejezet 10. §-ban foglaltak szerint kell benyújtania.
AK felhívja a figyelmet az öntisztázás lehetőségére a Kbt. 64. § alapján.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT a részvételi jelentkezéshez köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben ilyen eljárás nincs folyamatban, az arról szóló nyilatkozatot szükséges benyújtani. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 107. § (8); (8a); és (8b) bekezdéseire.
AK felhívja a figyelmet Kbt. 36. §-ának (1) bekezdésére, amely szerint „Az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ugyanabban a közbeszerzési eljárásban - részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében -
a) nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen, illetve nem nyújthat be másik részvételi jelentkezést más részvételre jelentkezővel közösen,
b) más ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező alvállalkozójaként nem vehet részt,
c) más ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [65. § (7) bekezdés].”
A fentiek alapján, amennyiben az ajánlatkérő a Kbt. 36. § (1) bekezdése szerinti valamely körülmény fennállását, abban az esetben az ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja.