A DRV Zrt területén található védterületek, a közműrendszer objektumai és a működő létesítmények zöldfelületeinek karbantartása. Nyertes Ajánlattevő elvállalja a szerződésben, a szerződés alapján kiadott egyedi megrendelésekben, valamint a kapcsolódó mellékletekben foglaltak szerint meghatározott feladatok elvégzését. Nyertes Ajánlattevő köteles a Közbeszerzési Dokumentumokban megjelölt teljesítési helyeken a zöldfelület-karbantartást a Közbeszerzési Dokumentumok Műszaki Leírás részében és tárgyi közbeszerzési eljárás egyéb közbeszerzési dokumentumaiban szereplő valamennyi ajánlatkérői előírásnak, felsorolt műszaki paramétereknek, azaz a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltaknak mindenben megfelelő szolgáltatást teljesíteni/munkát elvégezni.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-08-07.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-07-06.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-07-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Zöldterület-ültetési és -karbantartási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000283812023
Rövid leírás:
“A DRV Zrt területén található védterületek, a közműrendszer objektumai és a működő létesítmények zöldfelületeinek karbantartása.
Nyertes Ajánlattevő...”
Rövid leírás
A DRV Zrt területén található védterületek, a közműrendszer objektumai és a működő létesítmények zöldfelületeinek karbantartása.
Nyertes Ajánlattevő elvállalja a szerződésben, a szerződés alapján kiadott egyedi megrendelésekben, valamint a kapcsolódó mellékletekben foglaltak szerint meghatározott feladatok elvégzését.
Nyertes Ajánlattevő köteles a Közbeszerzési Dokumentumokban megjelölt teljesítési helyeken a zöldfelület-karbantartást a Közbeszerzési Dokumentumok Műszaki Leírás részében és tárgyi közbeszerzési eljárás egyéb közbeszerzési dokumentumaiban szereplő valamennyi ajánlatkérői előírásnak, felsorolt műszaki paramétereknek, azaz a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltaknak mindenben megfelelő szolgáltatást teljesíteni/munkát elvégezni.
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
“1. Ajánlatkérő (AK) nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását.
2. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 131. § (4)-(5) bekezdésére.
3. AK...”
További információk
1. Ajánlatkérő (AK) nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását.
2. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 131. § (4)-(5) bekezdésére.
3. AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
4. A követelmények részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
5. Az ajánlatok értékelési szempontja a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár, melynek a Kbt. 76. § (5) bekezdése alapján az alábbiak az indokai: Ajánlatkérő az üzemeltetési és védterületei zöldfelületei karbantartásának módját és gyakoriságát folyamatosan, a tevékenység végzésre vonatkozó többéves üzemeltetési tapasztalatai és az adott időjárási körülmények alapján írta elő a műszaki leírásban és rendeli azt meg. A tevékenység végzése nem tartalmaz olyan további elemeket, melyek értékelése indokolt lenne a felelős közpénzfelhasználás szempontját figyelembe véve. A tevékenység olyan egyszerű szakmunka, melyet Ajánlatkérő Műszaki leírásában foglalt előírásainak megfelelően kell elvégezni, az előírt alkalmassági követelmények és a teljesítéshez szükséges és előírt eszközök teljeskörűen tartalmazzák a teljesítéshez szükséges követelményeket. AK igényeinek a Műszaki leírásban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő szolgáltatás felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. AK az ajánlatokat a Felolvasólapon szereplő nettó Ft/m² vállalkozási díj egységár alapján értékeli.
6. A vállalkozási díj egységárat nettó magyar forintban (HUF) kell megadni, egész számban. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a teljesítés időtartama alatti árváltozásból eredő kockázatot és hasznot is. Az ajánlatban szereplő árnak fix árnak kell lennie, vagyis az ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással sem tehetnek változó árat tartalmazó ajánlatot. Az Ajánlattevők csak magyar forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet. Ajánlatkérő a teljesítés ellenértékét kizárólag magyar forintban fogja kifizetni. Az Ajánlattevő az ajánlati áron kívül egyéb költségigénnyel nem léphet fel Ajánlatkérő felé. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell mindazokat a költségeket, ráfordításokat amelyek az ajánlat tárgyának eredményfelelős megvalósításához, teljesítéséhez szükségesek. Az ajánlat csak banki átutalásos fizetési módot tartalmazhat, egyéb fizetési módot az Ajánlatkérő nem fogad el.
7. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltak alkalmazására.
8. Nyertes AT a tárgy szerinti feladatát évente célzottan négy (4) alkalommal köteles elvégezni az AK által meghatározott időpontokban és a Műszaki Leírásban szereplő területeken. Az évenkénti zöldfelület karbantartás a fent leírtak alapján célzottan 4 db/év, mely a korábbi tapasztalatok alapján az időjárás függvényében növekedhet (6 db/év is lehet). Nyertes AT az AK megrendelését követően köteles az adott területen/területeken a megrendelés teljesítésére az ütemterv beadásától számított 15 munkanapon belül.
9. Ajánlatkérő − legkésőbb a szerződéskötés időpontjára − felelősségbiztosítási szerződés megkötését vagy meglévő felelősségbiztosítás kiterjesztését írja elő az ajánlati felhívásban előírt mértékű és terjedelmű felelősségbiztosításra. Ajánlattevő kötelezettségvállaló nyilatkozatot köteles csatolni ajánlatához, mely szerint nyertessége esetén (legkésőbb a szerződéskötés időpontjára) minimum 150 000 000,- HUF/év valamint minimum 50 000 000,- HUF/káresemény összegű közbeszerzés tárgyát képező tevékenységre (zöldterület-kezelésre és/vagy zöldterület fenntartásra és/vagy zöldfelület karbantartásra) vonatkozó felelősségbiztosítási szerződést köt, illetve a meglévő biztosítási szerződését jelen közbeszerzés tárgyára vonatkozóan kiterjeszti. Ajánlattevő nyilatkozatában tudomásul veszi, hogy az érvényes felelősségbiztosítási szerződés megléte a szerződés aláírásának előfeltétele, és annak hiánya a Kbt. 131. § (4) bekezdés szerinti szerződéskötéstől való visszalépésének minősül, melynek következtében a Kbt. 131. § (4) bekezdés szerinti esetben, a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg ajánlatkérő a szerződést, amennyiben azt az írásbeli összegzésben megjelölte.
10. Az ajánlattétel 7 500 000,-Ft ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, amelyet az ajánlati kötöttség beálltáig kell Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania. Az ajánlati biztosíték teljesíthető a Kbt. 54. §-ban meghatározottak szerint, átutalás esetén a DRV Zrt. MBH Bank Nyrt.-nél vezetett 10102952-03524700-01005005 számú számlájára.
Az ajánlati biztosíték pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel is teljesíthető. A garancia vagy kötelezvény kedvezményezettjeként a DRV Zrt-t kell megnevezni, tárgyként „DRV Zöldfelület karbantartás” feladóvevényének, átutalás esetén a banki terhelési értesítőnek, illetőleg bankszámla kivonatnak a másolati példányának, vagy bankgarancia, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított feltétel nélküli és visszavonhatatlan - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvény példányának - mely elektronikus okiratként megfelel a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek - csatolása útján kell igazolni. Részletesen a közbeszerzési dokumentum szerint.
11. Ajánlatkérő konzultációt, helyszíni bejárást nem tart.
12. Az egyes kötelezettségvállaláshoz szükséges nyilatkozatok benyújtása szükséges az ajánlat részeként:
- Ajánlattevő nyilatkozata eszközök, gépek rendelkezésre állásáról
- Ajánlattevő nyilatkozata a felelősségbiztosítási szerződésről
- Ajánlattevő nyilatkozata ISO tanúsítványról
- Ajánlattevő nyilatkozata az informatikai rendszerről.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A DRV Zrt területén található védterületek, a közműrendszer objektumai és a működő létesítmények zöldfelületeinek karbantartása.”
“Nyertes Ajánlattevő elvállalja a szerződésben, a szerződés alapján kiadott egyedi megrendelésekben, valamint a kapcsolódó mellékletekben foglaltak szerint...”
Rövid leírás
Nyertes Ajánlattevő elvállalja a szerződésben, a szerződés alapján kiadott egyedi megrendelésekben, valamint a kapcsolódó mellékletekben foglaltak szerint meghatározott feladatok elvégzését.
Többet mutasson Többet mutasson (1) “Nyertes Ajánlattevő köteles a Közbeszerzési Dokumentumokban megjelölt teljesítési helyeken a zöldfelület-karbantartást a Közbeszerzési Dokumentumok Műszaki...”
Rövid leírás
Nyertes Ajánlattevő köteles a Közbeszerzési Dokumentumokban megjelölt teljesítési helyeken a zöldfelület-karbantartást a Közbeszerzési Dokumentumok Műszaki Leírás részében és tárgyi közbeszerzési eljárás egyéb közbeszerzési dokumentumaiban szereplő valamennyi ajánlatkérői előírásnak, felsorolt műszaki paramétereknek, azaz a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltaknak mindenben megfelelő szolgáltatást teljesíteni/munkát elvégezni.
Többet mutasson
Becsült összérték: 500 000 000 HUF 💰
Rövid leírás:
“A DRV Zrt. szolgáltatási területén található (Közbeszerzési Dokumentumok részét képező Műszaki leírás 1. számú mellékletében részletezett) védterületek,...”
Rövid leírás
A DRV Zrt. szolgáltatási területén található (Közbeszerzési Dokumentumok részét képező Műszaki leírás 1. számú mellékletében részletezett) védterületek, közműrendszer objektumok és működtető létesítmények zöldfelületeinek karbantartása Ajánlatkérő "Műszaki Leírás" megnevezésű dokumentumában és a Közbeszerzési Dokumentumokban foglalt valamennyi ajánlatkérői előírásnak megfelelő terjedelemben, minőségben és módon. A zöldfelület karbantartás tárgyát képező területek összessége az ajánlati felhívás feladásának napján mindösszesen 1 829 980 m2 (négyzetméter) nagyságú zöldfelület. A zöldfelületek elhelyezkedése és mennyisége a megkötendő keretszerződés időtartama alatt Ajánlatkérő karbantartás alá vont üzemi területeinek bővülése vagy csökkenése folytán változhat, amely változás nem jelent szerződés módosítást, a szolgáltatást a mindenkori szolgáltatási terület szerint kell nyújtani. A feladat ellátását Ajánlatkérő évente minimum 4, maximum 6 alkalommal rendeli meg egyedi megrendelés útján. További információk a Közbeszerzési Dokumentumokban.
“A feladatok megrendelésére az üzemeltetési követelmények és az időjárás függvényében kerül sor, Ajánlatkérő a közbeszerzés mennyiségét nettó 500 000 000 HUF...”
Rövid leírás
A feladatok megrendelésére az üzemeltetési követelmények és az időjárás függvényében kerül sor, Ajánlatkérő a közbeszerzés mennyiségét nettó 500 000 000 HUF keretösszeg mennyiségű megrendelésben határozza meg, mely keretösszegből nettó 350 000 000 HUF összegű megrendelésre vállal lehívási kötelezettséget, a keretösszeg fennmaradó része nettó 150 000 000 HUF összegű mennyiség opcionálisan megrendelhető, melyre Ajánlatkérő nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a keretszerződés megszűnik, ha a keretszerződésben rögzített időtartam eltelt, vagy amennyiben az egyedi megrendelések összértéke a határozott idő eltelte előtt eléri a teljes nettó keretösszeget - az opcionális mennyiséggel vagy anélkül - és az utolsó egyedi megrendelés szállítása és ellenszolgáltatása teljesült. A Műszaki Leírást és feladatleírást részleteiben a Közbeszerzési Dokumentumok összessége tartalmazza.
Többet mutasson Többet mutasson (2) “Teljesítés helye: A DRV Zrt. szolgáltatási és üzemeltetési területén található 1. számú mellékletben foglalt teljesítési helyszínek.”
“A felolvasólapon megajánlott Ft/m2 vállalkozási díj egységár képezi az elszámolás és az egyedi megrendelések kalkulációjának alapját.”
Becsült érték héa nélkül: 500 000 000 HUF 💰
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
“A szerződést az Ajánlatkérő jogosult változatlan feltételekkel, egyoldalú nyilatkozatával további legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítani, amennyiben a...”
A megújítások leírása
A szerződést az Ajánlatkérő jogosult változatlan feltételekkel, egyoldalú nyilatkozatával további legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítani, amennyiben a keretösszeg kimerülésére nem került sor. Ajánlatkérő a szerződés meghosszabbítására vonatkozó igényét tartalmazó nyilatkozatát legkésőbb a szerződés lejártát megelőző 30. napig írásban eljuttatja Nyertes Ajánlattevő részére.
Többet mutasson
További információk:
“1. Ajánlatkérő (AK) nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását.”
“2. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 131. § (4)-(5) bekezdésére.” Többet mutasson (16) “3. AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.”
“4. A követelmények részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.”
“5. Az ajánlatok értékelési szempontja a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár, melynek a Kbt. 76. § (5) bekezdése alapján az...”
További információk
5. Az ajánlatok értékelési szempontja a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár, melynek a Kbt. 76. § (5) bekezdése alapján az alábbiak az indokai: Ajánlatkérő az üzemeltetési és védterületei zöldfelületei karbantartásának módját és gyakoriságát folyamatosan, a tevékenység végzésre vonatkozó többéves üzemeltetési tapasztalatai és az adott időjárási körülmények alapján írta elő a műszaki leírásban és rendeli azt meg. A tevékenység végzése nem tartalmaz olyan további elemeket, melyek értékelése indokolt lenne a felelős közpénzfelhasználás szempontját figyelembe véve. A tevékenység olyan egyszerű szakmunka, melyet Ajánlatkérő Műszaki leírásában foglalt előírásainak megfelelően kell elvégezni, az előírt alkalmassági követelmények és a teljesítéshez szükséges és előírt eszközök teljeskörűen tartalmazzák a teljesítéshez szükséges követelményeket. AK igényeinek a Műszaki leírásban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő szolgáltatás felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. AK az ajánlatokat a Felolvasólapon szereplő nettó Ft/m² vállalkozási díj egységár alapján értékeli.
“6. A vállalkozási díj egységárat nettó magyar forintban (HUF) kell megadni, egész számban. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a teljesítés időtartama...”
További információk
6. A vállalkozási díj egységárat nettó magyar forintban (HUF) kell megadni, egész számban. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a teljesítés időtartama alatti árváltozásból eredő kockázatot és hasznot is. Az ajánlatban szereplő árnak fix árnak kell lennie, vagyis az ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással sem tehetnek változó árat tartalmazó ajánlatot. Az Ajánlattevők csak magyar forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet. Ajánlatkérő a teljesítés ellenértékét kizárólag magyar forintban fogja kifizetni. Az Ajánlattevő az ajánlati áron kívül egyéb költségigénnyel nem léphet fel Ajánlatkérő felé. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell mindazokat a költségeket, ráfordításokat amelyek az ajánlat tárgyának eredményfelelős megvalósításához, teljesítéséhez szükségesek. Az ajánlat csak banki átutalásos fizetési módot tartalmazhat, egyéb fizetési módot az Ajánlatkérő nem fogad el.
“7. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltak alkalmazására.”
“8. Nyertes AT a tárgy szerinti feladatát évente célzottan négy (4) alkalommal köteles elvégezni az AK által meghatározott időpontokban és a Műszaki...”
További információk
8. Nyertes AT a tárgy szerinti feladatát évente célzottan négy (4) alkalommal köteles elvégezni az AK által meghatározott időpontokban és a Műszaki Leírásban szereplő területeken. Az évenkénti zöldfelület karbantartás a fent leírtak alapján célzottan 4 db/év, mely a korábbi tapasztalatok alapján az időjárás függvényében növekedhet (6 db/év is lehet). Nyertes AT az AK megrendelését követően köteles az adott területen/területeken a megrendelés teljesítésére az ütemterv beadásától számított 15 munkanapon belül.
“9. Ajánlatkérő − legkésőbb a szerződéskötés időpontjára − felelősségbiztosítási szerződés megkötését vagy meglévő felelősségbiztosítás kiterjesztését írja...”
További információk
9. Ajánlatkérő − legkésőbb a szerződéskötés időpontjára − felelősségbiztosítási szerződés megkötését vagy meglévő felelősségbiztosítás kiterjesztését írja elő az ajánlati felhívásban előírt mértékű és terjedelmű felelősségbiztosításra. Ajánlattevő kötelezettségvállaló nyilatkozatot köteles csatolni ajánlatához, mely szerint nyertessége esetén (legkésőbb a szerződéskötés időpontjára) minimum 150 000 000,- HUF/év valamint minimum 50 000 000,- HUF/káresemény összegű közbeszerzés tárgyát képező tevékenységre (zöldterület-kezelésre és/vagy zöldterület fenntartásra és/vagy zöldfelület karbantartásra) vonatkozó felelősségbiztosítási szerződést köt, illetve a meglévő biztosítási szerződését jelen közbeszerzés tárgyára vonatkozóan kiterjeszti. Ajánlattevő nyilatkozatában tudomásul veszi, hogy az érvényes felelősségbiztosítási szerződés megléte a szerződés aláírásának előfeltétele, és annak hiánya a Kbt. 131. § (4) bekezdés szerinti szerződéskötéstől való visszalépésének minősül, melynek következtében a Kbt. 131. § (4) bekezdés szerinti esetben, a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg ajánlatkérő a szerződést, amennyiben azt az írásbeli összegzésben megjelölte.
“10. Az ajánlattétel 7 500 000,-Ft ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, amelyet az ajánlati kötöttség beálltáig kell Ajánlatkérő rendelkezésére...”
További információk
10. Az ajánlattétel 7 500 000,-Ft ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, amelyet az ajánlati kötöttség beálltáig kell Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania. Az ajánlati biztosíték teljesíthető a Kbt. 54. §-ban meghatározottak szerint, átutalás esetén a DRV Zrt. MBH Bank Nyrt.-nél vezetett 10102952-03524700-01005005 számú számlájára.
“Az ajánlati biztosíték pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján...”
További információk
Az ajánlati biztosíték pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel is teljesíthető. A garancia vagy kötelezvény kedvezményezettjeként a DRV Zrt-t kell megnevezni, tárgyként „DRV Zöldfelület karbantartás” feladóvevényének, átutalás esetén a banki terhelési értesítőnek, illetőleg bankszámla kivonatnak a másolati példányának, vagy bankgarancia, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított feltétel nélküli és visszavonhatatlan - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvény példányának - mely elektronikus okiratként megfelel a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek - csatolása útján kell igazolni. Részletesen a közbeszerzési dokumentum szerint.
“11. Ajánlatkérő konzultációt, helyszíni bejárást nem tart.”
“12. Az egyes kötelezettségvállaláshoz szükséges nyilatkozatok benyújtása szükséges az ajánlat részeként:”
“- Ajánlattevő nyilatkozata eszközök, gépek rendelkezésre állásáról”
“- Ajánlattevő nyilatkozata a felelősségbiztosítási szerződésről”
“- Ajánlattevő nyilatkozata ISO tanúsítványról”
“- Ajánlattevő nyilatkozata az informatikai rendszerről.”
“- Részletesen a Közbeszerzési Dokumentum szerint.” A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Magyarország”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő (közös Ajánlattevő), vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt....”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő (közös Ajánlattevő), vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll.
“A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlatkérőnek (AK) ki kell zárnia az eljárásból azt a Ajánlattevőt (AT), alvállalkozót, vagy az...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlatkérőnek (AK) ki kell zárnia az eljárásból azt a Ajánlattevőt (AT), alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson Többet mutasson (22) “A megkövetelt igazolási mód 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet alapján:”
“AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: K.r.) I. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: K.r.) I. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) -(2) pontjainak hatálya alá. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) az EEKD-t elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.
“AK elfogadja, ha a gazdasági szereplő a Kr. 7. § szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - EEKD-t nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
AK elfogadja, ha a gazdasági szereplő a Kr. 7. § szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - EEKD-t nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az AK által a kizáró okok igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az EEKD-ban foglalt információk valóságtartalmáért a gazdasági szereplő felel.
“Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:”
“A 321/2015. (X. 30.) K.r. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az AT csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt....”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az AT csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
“Ha egy AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet, vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az EKRben elektronikus űrlap...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ha egy AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet, vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az EKRben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
“Közös ajánlattétel esetén a közös ATk képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.”
“Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:”
“A 321/2015. (X. 30.) K.r. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ATnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)
“A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése értelmében a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése értelmében a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adattartalma valós.
“A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
“- a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) K.r. III. Fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtania.”
“- a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) K.r. III. Fejezet 10. §-ban foglaltak szerint kell benyújtania,”
“AK felhívja a figyelmet az öntisztázás lehetőségére a Kbt. 64. § alapján.”
“Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT a részvételi jelentkezéshez köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT a részvételi jelentkezéshez köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben ilyen eljárás nincs folyamatban, az arról szóló nyilatkozatot szükséges benyújtani. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)
“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 2-6. §, valamint 11-14. §, és 16. §-ira.”
“AK felhívja a figyelmet Kbt. 36. §-ának (1) bekezdésére, amely szerint „Az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ugyanabban a közbeszerzési eljárásban -...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
AK felhívja a figyelmet Kbt. 36. §-ának (1) bekezdésére, amely szerint „Az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ugyanabban a közbeszerzési eljárásban - részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében -
“a) nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen, illetve nem nyújthat be másik részvételi jelentkezést más részvételre jelentkezővel közösen,”
“b) más ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező alvállalkozójaként nem vehet részt,”
“c) más ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [65. § (7) bekezdés].””
“A fentiek alapján, amennyiben az ajánlatkérő a Kbt. 36. § (1) bekezdése szerinti valamely körülmény fennállását, abban az esetben az ajánlatkérő az...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A fentiek alapján, amennyiben az ajánlatkérő a Kbt. 36. § (1) bekezdése szerinti valamely körülmény fennállását, abban az esetben az ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
“Ajánlattevő (közös ajánlattevők) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: Előzetes igazolás: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet...”
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Ajánlattevő (közös ajánlattevők) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: Előzetes igazolás: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek a Kbt. második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. fejezetnek megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK. által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során az R. 24. §-ának (1) bek., valamint a Kbt. 65. §-ának (6) és (11) bek. foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. Ajánlattevők a Kbt. 65. §-ának (7) és (8) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben ajánlattevő - átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.
“Alkalmasság igazolása: Az R. 1. §-ának (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. §-ának (4)-(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó...”
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Alkalmasság igazolása: Az R. 1. §-ának (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. §-ának (4)-(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a R. IV. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint: P.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pont, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) és 19. § (5) bekezdés alapján csatolni kell a felhívás feladásától számított előző 3 (három), mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából származó (zöldfelületek karbantartása) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatot, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdés alapján, ha az ajánlattevő a P.1. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelményés igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“P.1. Ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 (három), mérlegfordulónappal lezárt üzleti...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
P.1. Ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 (három), mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben, a közbeszerzés tárgyából (zöldfelületek karbantartása) származó nettó árbevétele összesen nem éri el a 250 000 000 HUF-ot.
“Amennyiben az ajánlattevő nem rendelkezik három lezárt üzleti évvel (tekintettel arra, hogy később kezdte meg működését), úgy akkor minősül alkalmasnak,...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Amennyiben az ajánlattevő nem rendelkezik három lezárt üzleti évvel (tekintettel arra, hogy később kezdte meg működését), úgy akkor minősül alkalmasnak, amennyiben a működési ideje alatti közbeszerzés tárgyából származó árbevétele a fentiekben megjelölt összeget eléri.
Többet mutasson Többet mutasson (3) “Az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek (P.1.) a Kbt. 65. § (6) bekezdés szerint.”
“Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7)-(8)...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7)-(8) bekezdésében meghatározottak szerint.
“A Kbt. 65. § (8) bekezdés alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk....”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A Kbt. 65. § (8) bekezdés alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ban foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
“A 321/2015. (X. 30.) K.r. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban...”
Műszaki és szakmai képességek
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A K.r. 2. § (1) bekezdés c) pontja, valamint (5) bekezdése alapján ajánlattevőnek az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az EEKD IV. rész „α” pontját kell kitölteni. Ajánlatkérő tehát nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, így a részletes alkalmassági követelményeket nem tünteti fel a formanyomtatványban.
“A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a K.r. IV....”
Műszaki és szakmai képességek
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a K.r. IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:
Többet mutasson Többet mutasson (16) “M1) Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a K.r. 1. §, 5. § (1) bekezdés, 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító...”
Műszaki és szakmai képességek
M1) Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a K.r. 1. §, 5. § (1) bekezdés, 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, közbeszerzés tárgya szerinti (zöldfelület karbantartás) legjelentősebb szolgáltatásairól, a K.r.22. § (1)-(2) bekezdésének megfelelő módon nyilatkozatot vagy referenciaigazolást kell csatolni.
“A K.r. 22. § (1) bekezdés a)-b) pont szerinti nyilatkozatnak, illetve referenciaigazolásnak tartalmaznia kell legalább”
“- a szerződést kötő másik fél megnevezését és címét,”
“- a kapcsolattartó személy nevét és elérhetőségét (e-mail cím és telefonszám),”
“- a szolgáltatás pontos tárgyát, a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő - év, hónap, nap - megjelölésével),”
“- a mennyiségét (m2 megadásával),”
“- nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, valamint”
“- minden olyan adatot, mely alapján az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható.”
“Amennyiben a referenciaigazolás/nyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referenciaigazolásban/nyilatkozatban meg...”
Műszaki és szakmai képességek
Amennyiben a referenciaigazolás/nyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referenciaigazolásban/nyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot.
“Az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként...”
Műszaki és szakmai képességek
Az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
“Amennyiben egy gazdasági szereplő referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként...”
Műszaki és szakmai képességek
Amennyiben egy gazdasági szereplő referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben az Ajánlatkérő csak azt fogadja el az alkalmasság igazolásaként, amely konzorciumi tagként vagy projekttársaság tagjaként saját hányadban kielégíti az előírt alkalmassági feltételeket, figyelemmel a Kbt. 140. § (9) bekezdésében meghatározottakra is.
“A Kbt. 140. § (9) bekezdése alapján a projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciakent a projekttársaság mindazon tulajdonosai...”
Műszaki és szakmai képességek
A Kbt. 140. § (9) bekezdése alapján a projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciakent a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek - a részvétel mértékéig -, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt. Amennyiben az alkalmasság igazolása a vizsgált időszakon túlnyúló szerződéssel történik, az alkalmasság igazolása körében csak a vizsgált időszakra eső teljesítés vehető figyelembe, ezért az igazolás során a megadott időszakra vonatkozó adatokat kell megadni.
“A Kbt. 65. § (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az Ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is...”
Műszaki és szakmai képességek
A Kbt. 65. § (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az Ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, melynek igazolása érdekében Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltakra, miszerint a Kbt 65. § (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az...”
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltakra, miszerint a Kbt 65. § (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11), (12) a Kbt. 69. § (11a) bekezdéseire. Ajánlatkérő az alkalmassági követelményeket a...”
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11), (12) a Kbt. 69. § (11a) bekezdéseire. Ajánlatkérő az alkalmassági követelményeket a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében való szereplés kritériumainál szigorúbban határozta meg.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett összesen legalább 1 000 000 m2 nagyságú terület zöldfelület karbantartás szolgáltatás teljesítéséről szóló, a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített referenciamunkával.
“Az ajánlati felhívás feladásának időpontja tekintetében a TED-en megjelent felhívás VI.5. pontjában rögzített időpont az irányadó.” Többet mutasson (2) “A referenciakövetelmény több referencia bemutatásával is teljesíthető.”
“A referencia akkor tekinthető az Eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 éven belül megvalósítottnak, ha a szerződésszerű teljesítés...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A referencia akkor tekinthető az Eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 éven belül megvalósítottnak, ha a szerződésszerű teljesítés a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett. A bemutatandó referenciák teljesítése kapcsán felhívjuk Ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjában foglaltakra.
Többet mutasson A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
“1. Késedelmi kötbér érvényesítésére jogosult Megrendelő (AK), amennyiben Vállalkozó (Nyertes AT) olyan okból, amiért felelős, a teljesítési határidővel...”
Kauciók és garanciák
1. Késedelmi kötbér érvényesítésére jogosult Megrendelő (AK), amennyiben Vállalkozó (Nyertes AT) olyan okból, amiért felelős, a teljesítési határidővel késedelembe esik. A késedelmi kötbér alapja:
“- a szerződés szerinti teljesítés ellenőrzését szolgáló, mobiltelefonnal összekapcsolt informatikai rendszer Megrendelő divízió központi telephelyein való...”
Kauciók és garanciák
- a szerződés szerinti teljesítés ellenőrzését szolgáló, mobiltelefonnal összekapcsolt informatikai rendszer Megrendelő divízió központi telephelyein való telepítésének késedelme esetén a megjelölt területre vonatkozó teljes vállalkozási díj 0,1 %-a minden késedelmes nap után. A késedelmi kötbér maximuma 5 napi tétel.
Többet mutasson Többet mutasson (4) “- az adott egyedi megrendelésre vonatkozó nettó vállalkozási díj, mértéke: az egyedi megrendelésre vonatkozó nettó vállalkozási díj 1 %-a minden késedelmes...”
Kauciók és garanciák
- az adott egyedi megrendelésre vonatkozó nettó vállalkozási díj, mértéke: az egyedi megrendelésre vonatkozó nettó vállalkozási díj 1 %-a minden késedelmes nap után az első késedelmes naptól számítva. A késedelmi kötbér maximuma 20 napi tétel.
“2. Hibás teljesítési kötbér érvényesítésére jogosult Megrendelő abban az esetben, amennyiben Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős, a Műszaki Leírásban...”
Kauciók és garanciák
2. Hibás teljesítési kötbér érvényesítésére jogosult Megrendelő abban az esetben, amennyiben Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős, a Műszaki Leírásban meghatározott teljesítési feltételektől eltérően, vagyis hibásan teljesít. Amennyiben Vállalkozó hibásan teljesít, Megrendelő jogosult Vállalkozóval szemben szavatossági igényt vagy hibás teljesítési kötbért érvényesíteni. A hibás teljesítési kötbér alapja az egyedi megrendelésre vonatkozó nettó vállalkozási díj; mértéke az egyedi megrendelésre vonatkozó nettó vállalkozási díj 0,5 %-a naponta. A hibás teljesítési kötbér maximuma 20 napi tétel.
“3. Amennyiben az adott egyedi megrendelés vagy a Szerződés teljesítése meghiúsul, úgy Megrendelő teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbérre jogosult....”
Kauciók és garanciák
3. Amennyiben az adott egyedi megrendelés vagy a Szerződés teljesítése meghiúsul, úgy Megrendelő teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbérre jogosult. Az egyedi megrendelés teljesítésének elmaradása esetére kikötött kötbér alapja az egyedi megrendelésre vonatkozó nettó vállalkozási díj; mértéke az egyedi megrendelésre vonatkozó nettó vállalkozási díj 20 %-a. Amennyiben a meghiúsulás a Szerződés megszűnését eredményezi, úgy a kötbér alapja a szerződés opcióval növelt teljes keretösszegéből még le nem hívott, hátralévő összeg.
“4. A részletes előírások a szerződéstervezetben találhatók.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“1. Az ajánlattétel, a számlázás és a kifizetés pénzneme magyar forint (HUF).”
“2. Az egyedi megrendelésben foglaltak szerint meghatározott ellenértéket a vállalkozási díj figyelembevételével Megrendelő Vállalkozó feladatainak teljes...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
2. Az egyedi megrendelésben foglaltak szerint meghatározott ellenértéket a vállalkozási díj figyelembevételével Megrendelő Vállalkozó feladatainak teljes körű és hiánytalan ellátását követően fizeti meg az egyes egyedi megrendelések alapján.
Többet mutasson Többet mutasson (8) “3. Vállalkozó számlákat az egyes megrendelések szerződésszerű teljesítését követően jogosult és köteles kiállítani. Egyedi megrendelésenként részszámlázás...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
3. Vállalkozó számlákat az egyes megrendelések szerződésszerű teljesítését követően jogosult és köteles kiállítani. Egyedi megrendelésenként részszámlázás nem biztosított.
“4. Vállalkozó a számlát, Megrendelő által kiállított teljesítésigazolás alapján magyar forintban (HUF) állítja ki. A számla meg kell, hogy feleljen a...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
4. Vállalkozó a számlát, Megrendelő által kiállított teljesítésigazolás alapján magyar forintban (HUF) állítja ki. A számla meg kell, hogy feleljen a hatályos jogszabályi előírásoknak.
“5. A Vállalkozó köteles a számlát a teljesítésigazolás keltétől számított 8 (nyolc) napon belül kiállítani.”
“6. A számla meg kell, hogy feleljen a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény előírásainak,...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
6. A számla meg kell, hogy feleljen a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény előírásainak, valamint a vonatkozó egyéb hatályos jogszabályi előírásoknak. Megrendelő elfogadja a Kbt. 27/A.§ alapján kiállított olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
“7. Megrendelő a szerződésben meghatározott módon és tartalommal történő teljesítést követően, számla ellenében, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
7. Megrendelő a szerződésben meghatározott módon és tartalommal történő teljesítést követően, számla ellenében, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint átutalással, a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül, banki átutalással fizeti meg a Szerződésben/kiállított számlában rögzített (ennek hiányában a hatályos céginformációs adatbázisban feltüntetett és ellenőrizhető) bankszámlaszámra.
“8. Késedelmes fizetés: Ptk. 6:155. §-ban meghatározott feltételekkel.”
“9. Felhívjuk a figyelmét a Kbt. 135. § beszerzés tárgya és jellege szempontjából releváns és alkalmazandó rendelkezéseire.”
“10. Részletesen a szerződéstervezet szerint.”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő (AK) nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását.”
A szerződés teljesítésének feltételei:
“1. Vállalkozónak (Nyertes Ajánlattevő) legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes hatálya alatt rendelkeznie kell a munkaterület...”
A szerződés teljesítésének feltételei
1. Vállalkozónak (Nyertes Ajánlattevő) legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes hatálya alatt rendelkeznie kell a munkaterület elvégzéséhez szükséges eszközökkel, amelyek az alábbiak:
“a.) Motoros fűkasza, minimum 20 darab az alábbi műszaki paraméterekkel:” Többet mutasson (20) “- motor teljesítménye: min. 2 kW”
“- motor lökettérfogat: minimum 40 cm3”
“- mulcsozásra alkalmas”
“- damil-, és vágókésfej is felszerelhető”
“b.) Önjáró fűnyíró, minimum 10 darab az alábbi műszaki paraméterekkel:”
“- motor lökettérfogat: minimum 100 cm3”
“- kivitel: önjáró”
“c.) Fűnyíró traktor, minimum 5 darab az alábbi műszaki paraméterekkel:”
“- motor üzemanyag: benzin vagy dízel”
“- motor lökettérfogat: minimum 600 cm3”
“2. Vállalkozónak legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes hatálya alatt rendelkeznie kell jogtiszta, és felhasználói...”
A szerződés teljesítésének feltételei
2. Vállalkozónak legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes hatálya alatt rendelkeznie kell jogtiszta, és felhasználói jogosultsággal bíró, egy központi és egy mobil eszközökön futtatható részből összetevődő, az alábbi együttes elvárásoknak és funkcionalitásnak mindenben megfelelő szoftverrel és kapcsolódó /informatikai rendszerrel (a továbbiakban együttesen: rendszer), melyet a munkák elvégzésének igazolásához használ és a szükséges mértékben AK rendelkezésére bocsát (azaz felhasználói jogosultságot biztosít AK számára) az alábbi funkcionalitások AK általi felhasználása érdekében és céljából:.
“ad1. Alkalmas legyen az elvégzett munkáknak a fénykép készítési helye GPS-koordinátáival kiegészített fényképpel (a továbbiakban együttesen: GPS-fénykép)...”
A szerződés teljesítésének feltételei
ad1. Alkalmas legyen az elvégzett munkáknak a fénykép készítési helye GPS-koordinátáival kiegészített fényképpel (a továbbiakban együttesen: GPS-fénykép) történő dokumentálására. A mobil eszközön futtatható komponensnek alkalmasnak kell lennie az elvégzett munkáról fénykép készítésére. Ezen felül a készített fénykép(ek) helyének GPS-koordinátáit olyan módon tartalmaznia/tárolnia kell, hogy az elvégzett munka után a központi rendszerbe azokat feltöltse/továbbítsa, így ellenőrizhető legyen, hogy a munka valóban a megadott helyen történt elvégzésre. Elvárás, hogy a GPS-fénykép elkészítését követően az elkészült fénykép és a készítés helyének GPS-koordinátái a központi rendszerbe történő feltöltésig nem módosíthatóak, illetve módosítás esetén a módosítás tényét a rendszer központi része felismerje és azt jelezze.
“ad2. Az elkészült, a munkák elvégzésének tényét igazoló GPS-fényképeket az ajánlatkérő számára (is) hozzáférhető és lekérdezhető módon tárolja.”
“ad3. A rendszer központi részével szemben elvárás, hogy az a minőség biztosítására szolgáló, automatikusan feltöltött GPS-fényképeket a GPS-koordináták...”
A szerződés teljesítésének feltételei
ad3. A rendszer központi részével szemben elvárás, hogy az a minőség biztosítására szolgáló, automatikusan feltöltött GPS-fényképeket a GPS-koordináták alapján az AK által megadott GPS-koordinátákkal azonosított teljesítési helyek szerint rendezze és nyilvántartsa (az ajánlatkérő által az egyes helyszínek vonatkozásában megadott elnevezésekkel azonosan).
“ad4. A rendszer központi elemének alkalmasnak kell lennie minden, a rendszerbe történő belépés, adatfeltöltés, lekérdezés ajánlatkérő számára (is) elérhető...”
A szerződés teljesítésének feltételei
ad4. A rendszer központi elemének alkalmasnak kell lennie minden, a rendszerbe történő belépés, adatfeltöltés, lekérdezés ajánlatkérő számára (is) elérhető módon, másodperc pontossággal történő naplózására
“ad5. A rendszer központi elemének alkalmasnak kell lennie a tárolt adatok és információk (GPS-fényképek, naplóadatok) ajánlatkérő által tetszőleges...”
A szerződés teljesítésének feltételei
ad5. A rendszer központi elemének alkalmasnak kell lennie a tárolt adatok és információk (GPS-fényképek, naplóadatok) ajánlatkérő által tetszőleges időpontban kezdeményezett teljes körű exportálására.
“ad6. A rendszer központi elemének a publikus interneten elérhetőnek kell lennie az év 365 napján, a nap 24 órájában. (7x24 óra).”
“ad7. A teljes rendszer valamennyi a szerződés fennállása alatt feltöltött adatot és információt (GPS fényképekés napló adatok) teljes terjedelmében tárolja...”
A szerződés teljesítésének feltételei
ad7. A teljes rendszer valamennyi a szerződés fennállása alatt feltöltött adatot és információt (GPS fényképekés napló adatok) teljes terjedelmében tárolja el és szükség esetén a szerződés megszűnésétől számított minimum 60 naptári hónap időtartamig biztosítsa ajánlatkérő számára a tárolt adatokhoz való hozzáférést.
“ad8. Vállakozónak garantálnia kell, hogy a rendszerről, illetve a rendszer által tárolt és feldolgozott minden adatról adatmentés készül, erről nyilatkozat...”
A szerződés teljesítésének feltételei
ad8. Vállakozónak garantálnia kell, hogy a rendszerről, illetve a rendszer által tárolt és feldolgozott minden adatról adatmentés készül, erről nyilatkozat benyújtása szükséges a közbeszerzési eljárás során a rendszer gyártójától/fejlesztőjétől. Az adatok megőrzésének ideje minimum 1 év kell, hogy legyen. A rendszer által tárolt és feldolgozott valamennyi adatról legalább 24 óránkénti gyakorisággal adatmentés kell készüljön.
Eljárás
Jogalap: 32014L0025
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-08-07 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik az I.3.) pontban rögzített elérhetőségen.
További információk:
“Az ajánlattételi határidőig elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 2 órával később...”
További információk
Az ajánlattételi határidőig elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 2 órával később kezdi meg. A bontás szabályait a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKR rendelet) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
“Az eljárás tárgya szerinti feladatok részekre bontása nem indokolt gazdasági és műszaki szempontból. DRV Zrt. működési területére vonatkozóan fontos az...”
További információk
Az eljárás tárgya szerinti feladatok részekre bontása nem indokolt gazdasági és műszaki szempontból. DRV Zrt. működési területére vonatkozóan fontos az egységes szolgáltatás biztosítása, tekintettel arra, hogy nincsenek szórvány területek, egységesen kell a szolgáltatási területet kezelni. A feladat ütemezést és egy Ajánlattevő általi megvalósítást igényel a műszaki sajátosságok és a beszerzési tárgy jellege miatt. A vízbiztonság fenntartása érdekében a feladat egy ajánlattevő általi, fokozottan kontrollált elvégzése kiemelt szempont, mivel a karbantartással érintett területek ivóvíz/szennyvíz/ipari víz és a működtető vagyoni körébe tartozó védterületek és egyéb üzemi területek. A feladat ellátása Ajánlatkérő részéről szakfelügyeletet igényel, a különböző védterületeken be- és kiléptetést, priorizált területeken elsőbbségi munkavégzést, adott esetben időjárási havária helyzet esetén más területre való azonnali ütemezést és átvonulást egy Vállalkozó általi munkavégzés biztosít hatékonyan és megfelelően, biztosítva a teljes területen a határidőben történő biztonságos feladatellátást
“1. Tekintettel a TED Kiadóhivatal szigorú karakterkorlátozására AK az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési dokumentumokban adja meg.” Többet mutasson (19) “2. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 13/2021. (XI. 29.) MvM...”
“3. Ajánlatkérő a 321/2015. Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése szerint tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárásban az alkalmassági feltétel és...”
További információk
3. Ajánlatkérő a 321/2015. Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése szerint tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárásban az alkalmassági feltétel és igazolás a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvételének feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban kerültek meghatározásra.
“4. Az eljárásban felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként eljár: Dr. Petrás Zsuzsa (lajstromszám: 00984) és Bálint Patrik Adrián (lajstromszám: 01448).”
További információk
4. Az eljárásban felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként eljár: Dr. Petrás Zsuzsa (lajstromszám: 00984) és Bálint Patrik Adrián (lajstromszám: 01448).
“5. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet...”
További információk
5. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani. (A változásbejegyzésre vonatkozó nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)
“6. A IV.2.6) pontban írt 1 hónap alatt AK 30 napot ért.”
“7. Ajánlatkérő jelen eljárás tekintetében Előzetes Piaci Konzultációt folytatott le a következő EKR számon: EKR000398172023. Az EPK összefoglalója szintén...”
További információk
7. Ajánlatkérő jelen eljárás tekintetében Előzetes Piaci Konzultációt folytatott le a következő EKR számon: EKR000398172023. Az EPK összefoglalója szintén elérhető a hivatkozott EKR számon.
“8. Ajánlatkérő előírja az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet (a...”
További információk
8. Ajánlatkérő előírja az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet (a továbbiakban: rendelet) 5k. cikk (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti kizáró ok alkalmazását jelen eljárásban. Ajánlattevőnek/közös ajánlattevőknek ajánlatában nyilatkoznia kell a kizáró ok hatálya alá tartozás tekintetében. Amennyiben ajánlattevő/közös ajánlattevő, ideértve a szerződés több mint 10 %-át kitevő alvállalkozókat, szállítókat vagy szervezeteket, amelyeknek a kapacitásait az ajánlattevő/közös ajánlattevő a közbeszerzési irányelvek értelmében igénybe veszi jelen kizáró ok hatálya alá tartozik és nem áll fenn az 5k. cikk (2) bekezdése szerinti eltérés, úgy ajánlatkérő az ajánlatot a Kbt. 73. § § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja. Ha a tilalom személyi hatálya az ajánlatban már ismert, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet vonatkozásában állapítható meg, ajánlatkérő hiánypótlás keretében felhívja az ajánlattevőt a tilalom személyi hatálya alá eső szervezet, személy cseréjére, ennek nem teljesítése pedig az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont szerinti érvénytelenségét eredményezi.
“9. Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül, az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani. A nyilatkozatok EKR-n való benyújtásának elektronikus...”
További információk
9. Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül, az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani. A nyilatkozatok EKR-n való benyújtásának elektronikus formájáról a Kbt. 41/A. § rendelkezik.
“10. AK a Kbt. 71. § szerint teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.”
“11. Az ajánlatnak tartalmazni kell a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot, melyet az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével kell megtenni.”
“12. A Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pont [AT köteles a közbeszerzésnek azt a részét (részeit) megjelölni, amelynek (amelyeknek) teljesítéséhez alvállalkozót...”
További információk
12. A Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pont [AT köteles a közbeszerzésnek azt a részét (részeit) megjelölni, amelynek (amelyeknek) teljesítéséhez alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, valamint az alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos arányát] és a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozatot, valamint az üzleti titokról szóló nyilatkozatot az ajánlatnak tartalmazni kell (nemleges nyilatkozat is szükséges) melyet az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével kell megtenni.
“13. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha a dokumentum nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt AT magyar nyelvű fordítással együtt köteles...”
További információk
13. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha a dokumentum nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt AT magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni, a KD-ban és a Kbt. 47.§ (2) bek-ben meghatározottak szerint.
“14. AK a Kbt. 41/B.§ alapján az ajánlatban csatolmányként benyújtott dokumentumok tekintetében .pdf formátumot ír elő, eltérni csak abban az esetben lehet,...”
További információk
14. AK a Kbt. 41/B.§ alapján az ajánlatban csatolmányként benyújtott dokumentumok tekintetében .pdf formátumot ír elő, eltérni csak abban az esetben lehet, ahol AK azt kifejezetten előírta.
“15. Jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017....”
További információk
15. Jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.
“16. EKR üzemzavara esetén az EKR r. 16-17. §-ában és 22. §-ában foglaltak az irányadóak.”
“17. Az ajánlatban lévő, minden - ajánlattevő vagy a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) - ide nem...”
További információk
17. Az ajánlatban lévő, minden - ajánlattevő vagy a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) - ide nem értve az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre álló nyilatkozatokat - a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak, tekintettel a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 8-9. § rendelkezésében foglaltakra.
“18. Az ajánlatnak a Kbt. 66. § (5) alapján tartalmaznia kell a felolvasólapot a Kbt. 68. § (4) szerinti tartalommal, űrlap formátumban, melyre vonatkozóan...”
További információk
18. Az ajánlatnak a Kbt. 66. § (5) alapján tartalmaznia kell a felolvasólapot a Kbt. 68. § (4) szerinti tartalommal, űrlap formátumban, melyre vonatkozóan Ajánlatkérő az EKR-ben űrlapot bocsát rendelkezésre. A felolvasólapon szerepeltetni kell az ajánlattevő (közös ajánlat esetén valamennyi ajánlattevő) nevét és címét, továbbá azokat a főbb számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempont alapján értékelésre kerülnek.
“19. Közös ajánlat esetében a Kbt. 35. § szerinti előírások az irányadók. Részletek a Közbeszerzési Dokumentumokban.”
“Folyt: VI.4.3)”
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“Kbt. 148. § szerint.”
“VI.3) Folytatása:” Többet mutasson (12) “20. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) hatálya alá tartozó, ezért cégnek...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
20. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) hatálya alá tartozó, ezért cégnek minősülő ajánlattevő/alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet részéről az ajánlatban személyes aláírással ellátott nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) közjegyzői aláírás hitelesítéssel ellátott cégaláírási nyilatkozatát (aláírási címpéldányát/címpéldányait) vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által a Ctv. 9. §-a szerint ellenjegyzett aláírás mintáját egyszerű másolatban. Adott esetben az ajánlathoz csatolni kell a Ctv. szerint cégnek nem minősülő jogi személy, vagy személyes joga szerint jogképes szervezet ajánlattevő vagy kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről nyilatkozatot tevő képviselő képviseleti jogának igazolását és aláírás mintáját a rá vonatkozó jogszabályok szerint.
“21. A Szerződés teljesítése során szükséges az MSZ EN ISO 9001:2015 minőségirányítási rendszer (vagy ezzel egyenértékű) alkalmazása. Nyertes Ajánlattevőnek...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
21. A Szerződés teljesítése során szükséges az MSZ EN ISO 9001:2015 minőségirányítási rendszer (vagy ezzel egyenértékű) alkalmazása. Nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb a szerződéskötéskor rendelkeznie kell Magyarországon bejegyzett, független, akkreditált tanúsító szervezet által kiadott, a szerződéskötéskor érvényes ISO 9001:2015, vagy azzal egyenértékű szabvány szerinti minőségirányítás rendszerrel. Az igazolás módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban.
“22. AK felhívja a figyelmet az alábbi jogszabályokra:”
“1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól”
“2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról”
“20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet”
“23/2003. (XII. 29.) KvVM rendelet”
“78/2007. (IV. 24.) Korm. rendelet”
“2003. évi LXXXIX. törvény a környezetterhelési díjról”
“123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről”
“269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet a NATURA 2000 gyepterületek fenntartásának földhasználati szabályairól”
“Valamennyi a szolgáltatási területekre vonatkozó érvényes helyi rendelet és norma” Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 131-419076 (2023-07-06)
További információk (2023-08-07) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
“1. Módosításra kerül az ajánlati felhívás IV.2.2) és IV.2.7) pontjai (ajánlatok benyújtásának határideje, az ajánlatok felbontásának feltételei, a bontás...”
További információk
1. Módosításra kerül az ajánlati felhívás IV.2.2) és IV.2.7) pontjai (ajánlatok benyújtásának határideje, az ajánlatok felbontásának feltételei, a bontás időpontja).
2. Módosításra kerülnek az alábbi közbeszerzési dokumentumok, melyek a További közbeszerzési dokumentumok között az alábbi fájlnéven találhatóak:
- Műszaki leírás (Műszaki leírásMÓD - DRV zöldfelület karbantartás.pdf)
Új dokumentumként kerül kiadásra: TV szempontból érintett területek listája_2023.07.31.xls
3. A 2. pontban megjelölt módosított dokumentumok a módosító hirdetmény megjelenésével egyidejűleg, a Kbt. 55. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen közvetlenül, elektronikusan lesznek elérhetőek. Az ajánlat összeállításakor kérjük, szíveskedjenek ezen dokumentumokat figyelembe venni.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-12-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: DRV területén zöldfelületek karbantartása 2023
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Zöldterület-ültetési és -karbantartási szolgáltatások📦
Becsült érték héa nélkül: 500 000 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 500 000 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000283812023/1
Mennyiség: 1829980 négyzetméter
Becsült érték héa nélkül: 500 000 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“A DRV Zrt. szolgáltatási területén található (Közbeszerzési Dokumentumok részét képező Műszaki leírás 1. számú mellékletében részletezett) védterületek,...”
A beszerzés leírása
A DRV Zrt. szolgáltatási területén található (Közbeszerzési Dokumentumok részét képező Műszaki leírás 1. számú mellékletében részletezett) védterületek, közműrendszer objektumok és működtető létesítmények zöldfelületeinek karbantartása Ajánlatkérő "Műszaki Leírás" megnevezésű dokumentumában és a Közbeszerzési Dokumentumokban foglalt valamennyi ajánlatkérői előírásnak megfelelő terjedelemben, minőségben és módon. A zöldfelület karbantartás tárgyát képező területek összessége az ajánlati felhívás feladásának napján mindösszesen 1.829.980 m2 (négyzetméter) nagyságú zöldfelület. A zöldfelületek elhelyezkedése és mennyisége a megkötendő keretszerződés időtartama alatt Ajánlatkérő karbantartás alá vont üzemi területeinek bővülése vagy csökkenése folytán változhat, amely változás nem jelent szerződés módosítást, a szolgáltatást a mindenkori szolgáltatási terület szerint kell nyújtani. A feladat ellátását Ajánlatkérő évente minimum 4, maximum 6 alkalommal rendeli meg egyedi megrendelés útján. További információk a Közbeszerzési Dokumentumokban.
A feladatok megrendelésére az üzemeltetési követelmények és az időjárás függvényében kerül sor, Ajánlatkérő a közbeszerzés mennyiségét nettó 500 000 000 HUF keretösszeg mennyiségű megrendelésben határozza meg, mely keretösszegből nettó 350 000 000 HUF összegű megrendelésre vállal lehívási kötelezettséget, a keretösszeg fennmaradó része nettó 150 000 000 HUF összegű mennyiség opcionálisan megrendelhető, melyre Ajánlatkérő nem vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a keretszerződés megszűnik, ha a keretszerződésben rögzített időtartam eltelt, vagy amennyiben az egyedi megrendelések összértéke a határozott idő eltelte előtt eléri a teljes nettó keretösszeget – az opcionális mennyiséggel vagy anélkül – és az utolsó egyedi megrendelés szállítása és ellenszolgáltatása teljesült. A Műszaki Leírást és feladatleírást részleteiben a Közbeszerzési Dokumentumok összessége tartalmazza.
Teljesítés helye: A DRV Zrt. szolgáltatási és üzemeltetési területén található 1. számú mellékletben foglalt teljesítési helyszínek.
A felolvasólapon megajánlott Ft/m2 vállalkozási díj egységár képezi az elszámolás és az egyedi megrendelések kalkulációjának alapját.
Többet mutasson
További információk:
“1. Ajánlatkérő (AK) nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását.
2. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 131. § (4)-(5) bekezdésére.
3. AK...”
További információk
1. Ajánlatkérő (AK) nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását.
2. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 131. § (4)-(5) bekezdésére.
3. AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
4. A követelmények részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
5. Az ajánlatok értékelési szempontja a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár, melynek a Kbt. 76. § (5) bekezdése alapján az alábbiak az indokai: Ajánlatkérő az üzemeltetési és védterületei zöldfelületei karbantartásának módját és gyakoriságát folyamatosan, a tevékenység végzésre vonatkozó többéves üzemeltetési tapasztalatai és az adott időjárási körülmények alapján írta elő a műszaki leírásban és rendeli azt meg. A tevékenység végzése nem tartalmaz olyan további elemeket, melyek értékelése indokolt lenne a felelős közpénzfelhasználás szempontját figyelembe véve. A tevékenység olyan egyszerű szakmunka, melyet Ajánlatkérő Műszaki leírásában foglalt előírásainak megfelelően kell elvégezni, az előírt alkalmassági követelmények és a teljesítéshez szükséges és előírt eszközök teljeskörűen tartalmazzák a teljesítéshez szükséges követelményeket. AK igényeinek a Műszaki leírásban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő szolgáltatás felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. AK az ajánlatokat a Felolvasólapon szereplő nettó Ft/m² vállalkozási díj egységár alapján értékeli.
6. A vállalkozási díj egységárat nettó magyar forintban (HUF) kell megadni, egész számban. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a teljesítés időtartama alatti árváltozásból eredő kockázatot és hasznot is. Az ajánlatban szereplő árnak fix árnak kell lennie, vagyis az ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással sem tehetnek változó árat tartalmazó ajánlatot. Az Ajánlattevők csak magyar forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet. Ajánlatkérő a teljesítés ellenértékét kizárólag magyar forintban fogja kifizetni. Az Ajánlattevő az ajánlati áron kívül egyéb költségigénnyel nem léphet fel Ajánlatkérő felé. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell mindazokat a költségeket, ráfordításokat amelyek az ajánlat tárgyának eredményfelelős megvalósításához, teljesítéséhez szükségesek. Az ajánlat csak banki átutalásos fizetési módot tartalmazhat, egyéb fizetési módot az Ajánlatkérő nem fogad el.
7. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltak alkalmazására.
8. Nyertes AT a tárgy szerinti feladatát évente célzottan négy (4) alkalommal köteles elvégezni az AK által meghatározott időpontokban és a Műszaki Leírásban szereplő területeken. Az évenkénti zöldfelület karbantartás a fent leírtak alapján célzottan 4 db/év, mely a korábbi tapasztalatok alapján az időjárás függvényében növekedhet (6 db/év is lehet). Nyertes AT az AK megrendelését követően köteles az adott területen/területeken a megrendelés teljesítésére az ütemterv beadásától számított 15 munkanapon belül.
9. Ajánlatkérő − legkésőbb a szerződéskötés időpontjára − felelősségbiztosítási szerződés megkötését vagy meglévő felelősségbiztosítás kiterjesztését írja elő az ajánlati felhívásban előírt mértékű és terjedelmű felelősségbiztosításra. Ajánlattevő kötelezettségvállaló nyilatkozatot köteles csatolni ajánlatához, mely szerint nyertessége esetén (legkésőbb a szerződéskötés időpontjára) minimum 150.000.000,- HUF/év valamint minimum 50.000.000,- HUF/káresemény összegű közbeszerzés tárgyát képező tevékenységre (zöldterület-kezelésre és/vagy zöldterület fenntartásra és/vagy zöldfelület karbantartásra) vonatkozó felelősségbiztosítási szerződést köt, illetve a meglévő biztosítási szerződését jelen közbeszerzés tárgyára vonatkozóan kiterjeszti. Ajánlattevő nyilatkozatában tudomásul veszi, hogy az érvényes felelősségbiztosítási szerződés megléte a szerződés aláírásának előfeltétele, és annak hiánya a Kbt. 131. § (4) bekezdés szerinti szerződéskötéstől való visszalépésének minősül, melynek következtében a Kbt. 131. § (4) bekezdés szerinti esetben, a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg ajánlatkérő a szerződést, amennyiben azt az írásbeli összegzésben megjelölte.
10. Az ajánlattétel 7 500 000,-Ft ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, amelyet az ajánlati kötöttség beálltáig kell Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania. Az ajánlati biztosíték teljesíthető a Kbt. 54. §-ban meghatározottak szerint, átutalás esetén a DRV Zrt. MBH Bank Nyrt.-nél vezetett 10102952-03524700-01005005 számú számlájára.
Az ajánlati biztosíték pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel is teljesíthető. A garancia vagy kötelezvény kedvezményezettjeként a DRV Zrt-t kell megnevezni, tárgyként „DRV Zöldfelület karbantartás” feladóvevényének, átutalás esetén a banki terhelési értesítőnek, illetőleg bankszámla kivonatnak a másolati példányának, vagy bankgarancia, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított feltétel nélküli és visszavonhatatlan – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény példányának - mely elektronikus okiratként megfelel a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek - csatolása útján kell igazolni. Részletesen a közbeszerzési dokumentum szerint.
11. Ajánlatkérő konzultációt, helyszíni bejárást nem tart.
12. Az egyes kötelezettségvállaláshoz szükséges nyilatkozatok benyújtása szükséges az ajánlat részeként:
- Ajánlattevő nyilatkozata eszközök, gépek rendelkezésre állásáról
- Ajánlattevő nyilatkozata a felelősségbiztosítási szerződésről
- Ajánlattevő nyilatkozata ISO tanúsítványról
- Ajánlattevő nyilatkozata az informatikai rendszerről.
- Részletesen a Közbeszerzési Dokumentum szerint.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Zöldterület-ültetési és -karbantartási szolgáltatások📦
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Somogy🏙️
Időtartam: 24 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
A megújítások maximális száma: 12
További információk a megújításról:
“A szerződést az Ajánlatkérő jogosult változatlan feltételekkel, egyoldalú nyilatkozatával további legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítani, amennyiben a...”
További információk a megújításról
A szerződést az Ajánlatkérő jogosult változatlan feltételekkel, egyoldalú nyilatkozatával további legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítani, amennyiben a keretösszeg kimerülésére nem került sor. Ajánlatkérő a szerződés meghosszabbítására vonatkozó igényét tartalmazó nyilatkozatát legkésőbb a szerződés lejártát megelőző 30. napig írásban eljuttatja Nyertes Ajánlattevő részére.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Nem releváns.”
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-11-17 📅
Cím: DRV területén zöldfelületek karbantartása 2023
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000283812023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 500 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000283812023/5211
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
“fűnyírási munkák egy része”
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Az áru vagy a szolgáltatás származási országa: Magyarország 🇭🇺
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 20 000 000 HUF 💰
Arány (%): 4
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
“fűnyírási munkák egy része”
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Fauna Invest Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 22951076220
Postacím: Szabadság Utca 20
Postai irányítószám: 8353
Postai város: Zalaszántó
Régió: Zala🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: faunainvest@gmail.com📧
Telefon: +36 305148439📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11226002214
Postacím: Tanácsház Utca 7
Postai irányítószám: 8600
Postai város: Siófok
Régió: Somogy🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Bálint Patrik Adrián
E-mail: kozbeszerzes@univerzalbeszerzo.hu📧
Telefon: +36 301442997📞
Fax: +36 301442997 📠
URL: https://www.drv.hu/🌏
Csoportvezető ✅
A vevő profiljának címe: https://www.drv.hu/🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Víz
Kiegészítő információk További információk
“1. Nyertes Ajánlattevő neve: Fauna Invest Kft.
Székhely: 8353 Zalaszántó, Szabadság utca 20.
Értékelési szempont – legalacsonyabb ár
Vállalkozási díj nettó...”
További információk
1. Nyertes Ajánlattevő neve: Fauna Invest Kft.
Székhely: 8353 Zalaszántó, Szabadság utca 20.
Értékelési szempont – legalacsonyabb ár
Vállalkozási díj nettó egységára (nettó Ft/m2): nettó 12 Ft/m2
2. A BT-759 BT-760 mezők tartalma
Beérkezett részvételi jelentkezések száma: 0
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 1
Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 1
Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint): 1
Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma: 0
Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma: 0
Nem ellenőrzött ajánlatok száma: 0
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 1026
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 1026
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § szerint.
VI.3) Folytatása:
20. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban:...”
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről)
Kbt. 148. § szerint.
VI.3) Folytatása:
20. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) hatálya alá tartozó, ezért cégnek minősülő ajánlattevő/alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet részéről az ajánlatban személyes aláírással ellátott nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) közjegyzői aláírás hitelesítéssel ellátott cégaláírási nyilatkozatát (aláírási címpéldányát/címpéldányait) vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által a Ctv. 9. §-a szerint ellenjegyzett aláírás mintáját egyszerű másolatban. Adott esetben az ajánlathoz csatolni kell a Ctv. szerint cégnek nem minősülő jogi személy, vagy személyes joga szerint jogképes szervezet ajánlattevő vagy kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről nyilatkozatot tevő képviselő képviseleti jogának igazolását és aláírás mintáját a rá vonatkozó jogszabályok szerint.
21. A Szerződés teljesítése során szükséges az MSZ EN ISO 9001:2015 minőségirányítási rendszer (vagy ezzel egyenértékű) alkalmazása. Nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb a szerződéskötéskor rendelkeznie kell Magyarországon bejegyzett, független, akkreditált tanúsító szervezet által kiadott, a szerződéskötéskor érvényes ISO 9001:2015, vagy azzal egyenértékű szabvány szerinti minőségirányítás rendszerrel. Az igazolás módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban.
22. AK felhívja a figyelmet az alábbi jogszabályokra:
1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól
2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról
20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet
23/2003. (XII. 29.) KvVM rendelet
78/2007. (IV. 24.) Korm. rendelet
2003. évi LXXXIX. törvény a környezetterhelési díjról
123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről
269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet a NATURA 2000 gyepterületek fenntartásának földhasználati szabályairól
Valamennyi a szolgáltatási területekre vonatkozó érvényes helyi rendelet és norma