A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) - valamint adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek - az ajánlatban a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdése, valamint a közbeszerzési eljárásokban a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az EEKD-ba foglalt nyilatkozat benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A nyilatkozat IV. részében kizárólag az alfa szakasz kitöltése szükséges.
Amennyiben ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásait igénybe véve kíván megfelelni, az érintett szervezetek/személyek mindegyike vonatkozásában kitöltött külön formanyomtatványt kell benyújtani. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumot a Korm. rendelet 5-7. § alapján kell kitölteni.
A Kbt. 69. § (4)-(9) bekezdés alapján felhívott gazdasági szereplő(k)nek az alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell benyújtani:
M.1. Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) be kell nyújtania a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb, a közbeszerzés tárgyával egyező szolgáltatásainak ismertetéséről szóló nyilatkozatát/igazolást, amely tartalmazza legalább az alábbi adatokat:
- teljesítés ideje: kezdő és befejező időpont (év, hónap, nap),
- szerződést kötő másik fél neve, címe,
- kapcsolattartó neve és elérhetősége (telefon vagy email),
- a szolgáltatás tárgya és az ellenszolgáltatás összege (olyan részletességgel, hogy az alkalmassági követelménynek való megfelelőség megállapítható legyen),
- nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben a felhívott ajánlattevő nem, vagy hiánypótlást, illetve felvilágosítás kérést követően sem megfelelően nyújtja be az igazolásokat, ajánlatkérő ezen ajánlatot figyelmen kívül hagyja, és az értékelési szempontokra figyelemmel így legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt hívja fel az igazolások, nyilatkozatok benyújtására.
Az M.1. alkalmassági követelményt a Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése szerint kell igazolni.
M.2.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevő cégszerű nyilatkozatát kell csatolni azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezésével, végzettségük illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, és az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági követelmény pontos számának megjelölésével, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe.
Az előírt végzettség a végzettséget igazoló dokumentum, a szakmai gyakorlat a szakmai önéletrajz saját kezűleg aláírt példányának egyszerű másolatban történő benyújtásával igazolandó.
Csatolni kell a szakemberek saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatait.
Tekintettel arra, hogy a teljesítésbe bevonni kívánt M.2.2. pont szerinti szakemberek többlettapasztalata értékelési szempont, AT-nek ajánlata részeként be kell nyújtania az ezen szakemberekre vonatkozó nyilatkozatát a 2. értékelési részszempont alszempontjaira tett megajánlás alátámasztására (Nyilatkozat szakemberekről értékelésre tett megajánlás esetén elnevezésű EKR űrlap) feltüntetve a szakemberek nevét, továbbá csatolnia kell a szakemberek saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát, rendelkezésre állási nyilatkozatát.