EFOP-2.2.19 - orvostechnikai eszközök

Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház

Határozott időre kötött adás-vételi szerződés orvostechnológiai eszközök, műszerek és mobíliák beszerzése az EFOP-2.2.19-17-2017-00107 projektben keretében.
Részajánlat tételi lehetőség 20 részben lehetséges
Valamennyi rész vonatkozásában:
1.Egyenértékűség
AK a 321/2015. (X.30.) Kr. 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közb. tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
2.Szerviz, karbantartás
Eladó(k) a leszállított termékek sikeres átadás-átvételét követően 12 hónap időtartam teljes körű jótállást vállal(nak). A jótállás időtartam alatt az Eladó(k) köteles(ek) a felhasználói kézikönyv/használati utasítás szerinti rendeltetésszerű használat során előállt hibás teljesítéséből adódó hibaelhárítást elvégezni, szervizszolgáltatásával Vevő rendelkezésére állni, továbbá a gyártó által előírt karbantartást elvégezni. A gyártó által előírt karbantartás alatt Vevő azt a megelőző szerviztevékenységet érti, mely a készülék üzemszerű, üzembiztos működését biztosítja és tartalmazza a kiszállás díját, a munkadíjat és a felhasznált anyagok költségét, valamint a fogyó-, kopó alkatrészek javításának, cseréjének költségét.
A jótállási kötelezettséget Eladónak mindig az adott telephelyen kell teljesíteni, azaz Vevő nem kötelezhető a termék Eladónak vagy kijelölt szakszervizbe való elküldésre, a termék szervizbe vagy javítás, karbantartás céljából bármely más helyszínre való esetleges szállítása Eladó feladata.
A jótállási idő alatt Eladónak 48 órán belül a javítást meg kell kezdenie, és 96 órán belül el kell végeznie. Amennyiben ez nem lehetséges, Eladó a termék hibájának kijavításáig csereeszközt köteles biztosítani.
A jótállási idő alatt, az Eladónak garantálnia kell ingyenesen a termékhez járó update-ket, amennyiben történik frissítés.
4. A szerződés teljesítésével kapcsolatos előírások
A szerződésszerű teljesítés ellenőrzésére jegyzőkönyvet vesznek fel. A termékek átadás - átvétele során felmerülő hibákat, hiányosságokat a Felek a jegyzőkönyvben rögzítik. Az átadott termékek hibásnak minősülnek, ha nem rendelkeznek az előírt meghatározott műszaki paraméterekkel vagy nem alkalmasak rendeltetésszerű használatra.
5. Átadás-átvételi eljárás során biztosítandó:
- Érvényes forgalomba hozatali engedély (gyártói megfelelőségi nyilatkozat,ahol releváns,CE megfelelőség értékelési tanúsítvány)
- üzembe helyezési, ill. (szükség esetén) próbaüzemi jegyzőkönyv
- Kezelőszemélyzet betanítását igazoló jegyzőkönyv
- Felhasználói kézikönyvek, használati utasítások, magyar nyelven, nyomtatott formában, és/vagy elektronikus formában.
- jótállási dokumentáció,eszközismertetők,
- tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-06-21. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-05-22.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-05-22 Ajánlati felhívás
2023-12-19 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-05-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi felszerelések
Hivatkozási szám: EKR000055002023
Rövid leírás:
“Határozott időre kötött adás-vételi szerződés orvostechnológiai eszközök, műszerek és mobíliák beszerzése az EFOP-2.2.19-17-2017-00107 projektben...”    Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi felszerelések 📦
További CPV-kód: Szívműködést (keringést) támogató eszközök 📦
Radioterápiás, mechanoterápiás, elektroterápiás és fizikoterápiás eszközök 📦
Ambuláns 24 órás monitorizáló rendszer 📦
Diagnosztikai készülékek 📦
Szemészeti berendezések 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Bács-Kiskun 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Vegyes

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház
Postacím: Nyíri Út 38.
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kmk.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@kmk.hu 📧
Telefon: +36 76516741 📞
Fax: +36 76481219 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000055002023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000055002023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-05-22 📅
Benyújtási határidő: 2023-06-21 📅
Közzététel dátuma: 2023-05-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 101-312291
HL-S szám: 101
További információk

“A II.2.7. pontban meghatározott 2 hónap teljesítési határidő 60 naptári napban értendő.”

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Határozott időre kötött adás-vételi szerződés orvostechnológiai eszközök, műszerek és mobíliák beszerzése az EFOP-2.2.19-17-2017-00107 projektben keretében.”

“Részajánlat tételi lehetőség 20 részben lehetséges”
Többet mutasson (17)
“Valamennyi rész vonatkozásában:”

“1.Egyenértékűség”

“AK a 321/2015. (X.30.) Kr. 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közb. tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette...”    Többet mutasson

“2.Szerviz, karbantartás”

“Eladó(k) a leszállított termékek sikeres átadás-átvételét követően 12 hónap időtartam teljes körű jótállást vállal(nak). A jótállás időtartam alatt az...”    Többet mutasson

“A jótállási kötelezettséget Eladónak mindig az adott telephelyen kell teljesíteni, azaz Vevő nem kötelezhető a termék Eladónak vagy kijelölt szakszervizbe...”    Többet mutasson

“A jótállási idő alatt Eladónak 48 órán belül a javítást meg kell kezdenie, és 96 órán belül el kell végeznie. Amennyiben ez nem lehetséges, Eladó a termék...”    Többet mutasson

“A jótállási idő alatt, az Eladónak garantálnia kell ingyenesen a termékhez járó update-ket, amennyiben történik frissítés.”

“4. A szerződés teljesítésével kapcsolatos előírások”

“A szerződésszerű teljesítés ellenőrzésére jegyzőkönyvet vesznek fel. A termékek átadás - átvétele során felmerülő hibákat, hiányosságokat a Felek a...”    Többet mutasson

“5. Átadás-átvételi eljárás során biztosítandó:”

“- Érvényes forgalomba hozatali engedély (gyártói megfelelőségi nyilatkozat,ahol releváns,CE megfelelőség értékelési tanúsítvány)”

“- üzembe helyezési, ill. (szükség esetén) próbaüzemi jegyzőkönyv”

“- Kezelőszemélyzet betanítását igazoló jegyzőkönyv”

“- Felhasználói kézikönyvek, használati utasítások, magyar nyelven, nyomtatott formában, és/vagy elektronikus formában.”

“- jótállási dokumentáció,eszközismertetők,”

“- tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv”
A rész elnevezése: ABPM vérnyomásmérő
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“ABPM vérnyomásmérő 2 db”

“Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható!”
Többet mutasson (23)
“Meg kell adni az ajánlott termék (és adott esetben) tartozékai nettó egység- és nettó összárát (a benyújtandó dokumentumok között mellékelt részletes excel...”    Többet mutasson

“Szakmai ajánlat - Beszerezni kívánt eszközök minimum követelményeit, és ajánlott (teljesített) paramétereit tartalmazó táblázatban:”

“- Meg kell adni az ajánlott eszköz (és adott esetben) tartozékai pontos gyártóját, típusát, származási helyét.”

“- Az ajánlott eszköz ajánlott (teljesített) paramétereivel kitöltve kell benyújtani.”

“- Az „Beszerezni kívánt eszközök minimum követelményeit, és ajánlott (teljesített) paramétereit tartalmazó táblázatban” előírt minimum követelmények (elvárt...”    Többet mutasson

“- Az ajánlattétel nyelve: magyar.”

“- Ajánlattevőnek minden megajánlott rész vonatkozásában az ajánlatában csatolnia kell az adott részben megajánlott termék tekintetében a termék(ek)...”    Többet mutasson

“által kiállított részletes, a termék(ek) műszaki paramétereit tartalmazó termékleírását. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy ezek hitelességét - nem...”    Többet mutasson

“- (Ajánlatkérő gyártó alatt az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet 4. § (1) bekezdés 12. pontjában meghatározott természetes...”    Többet mutasson

“- Ajánlatkérő termékleírás alatt a termék funkcionális és műszaki paramétereit összefoglaló dokumentumot ért.”

“- A termékleírásoknak olyan részletezettséggel kell tartalmaznia a megajánlott termék tulajdonságait, hogy abból egyértelműen megállapítható legyen...”    Többet mutasson

“-Valamennyi megajánlott eszköz vonatkozásában az orvostechnikai eszköz megfelelőségét az MDR, illetve az orvostechnikai eszközökről szóló rendeletben előírt...”    Többet mutasson

“Amennyiben a megajánlott termék nem tartozik azon eszközök közé, mely vonatkozásában kötelezettség a CE megfelelőség értékelési tanúsítvány megléte, akkor...”    Többet mutasson

“A gyártói megfelelőségi nyilatkozatok (EC Conformity Declaration), CE tanúsítványok, termékismertetők fordítása elfogadott ajánlattevő fordításában.”

“Ajánlatnak, ajánlati árnak tartalmaznia kell (adott esetben, ahol ez releváns):”

“- a közbeszerzési műszaki leírásban szereplő berendezés(ek) és rendeltetésszerű használathoz szükséges tartozékai ajánlati árát, valamint a helyszínre...”    Többet mutasson

“- minden az üzembe helyezéshez és műszaki csatlakozásokhoz szükséges alkatrészt, tartozékot”

“- szerelési munkálatokat, csatlakoztatást-telepítést”

“- beüzemelést-beszabályozást, próbaüzemeltetést”

“- induló készletet, azaz a próbaüzemeltetéshez szükséges fogyóanyag mennyiséget (adott esetben, ezt ajánlatkérő a specifikációban külön jelölte)”

“- az üzemeltető képviselőinek magyar nyelven történő betanítását, magyar nyelvű használati utasításokat,”

“- a szerződéskötést követően nem érvényesíthet(nek) Vevővel szemben többlet vételárat, többlet díjat - olyan többletbeszerzések, többletmunkák után, amelyek...”    Többet mutasson

“- A vételár továbbá tartalmaz minden, teljes körű teljesítéshez szükséges járulékos költséget: termékek helyszínre szállítását, szerelési munkálatokat,...”    Többet mutasson
Időtartam: 2 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-2.2.19-17-2017-00107
További információk:
“A II.2.7. pontban meghatározott 2 hónap teljesítési határidő 60 naptári napban értendő.”
A rész elnevezése: Boka-karindex mérő
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“Boka-karindex mérő 1 db”
További információk:
“Az adott eszköz esetén megadott minimális értékre tett ajánlat 0 pontot kap, a megadott maximális értékre és azt meghaladó értékre megajánlott érték...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Defibrillátor
A rész száma: 3
Rövid leírás:
“Defibrillátor 1 db”

“által kiállított részletes, a termék(ek) műszaki paramétereit tartalmazó termékleírását, . Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy ezek hitelességét -...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: EKG készülékek
A rész száma: 4
Rövid leírás:
“EKG készülék közepes tudású 2 db”
A rész elnevezése: Holter EKG
A rész száma: 5
Rövid leírás:
“Holter EKG 1 db”
További információk:
“Ajánlatkérő az 1 db Holter EKG rendszert 3 db 24 órás felvételre alkalmas felvevővel kívánja beszerezni.”
A rész elnevezése: Pulzoximéter és NIBP
A rész száma: 6
Rövid leírás:
“Pulzoximéter és NIBP 2 db”

“- A vételár továbbá tartalmaz minden, teljes körű teljesítéshez szükséges járulékos költséget: termékek helyszínre szállítását, szerelési munkálatokat,...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Terheléses EKG
A rész száma: 7
Rövid leírás:
“Terheléses EKG 1 db”
A rész elnevezése: Testösszetétel és tápláltság mérő
A rész száma: 8
Rövid leírás:
“Testösszetétel és tápláltság mérő 1 db”
A rész elnevezése: Elektroterápiás készülékállvány
A rész száma: 9
Rövid leírás:
“Elektroterápiás készülékállvány 5 db”
A rész elnevezése: Kezelőágy
A rész száma: 10
Rövid leírás:
“Kezelőágy 4 db”
A rész elnevezése: Nőgyógyászati vagy urológiai vizsgálószék
A rész száma: 11
Rövid leírás:
“Nőgyógyászati vagy urológiai vizsgálószék 1 db”
A rész elnevezése: CTG készülék iker monitorozásra
A rész száma: 12
Rövid leírás:
“CTG készülék iker monitorozásra 2 db”
További információk:
“A készülék opcionálisan akkumulátoros működésre képes min. 120 perc üzemidő értékelési szempontja tekintetében.”

“A 120 percnél rövidebb üzemidő érvénytelen. A 120 perc üzemidő kapja a min. pontszámot. A 240 perc üzemidő kapja a max. pontszámot. A kettő között arányosítás.”
A rész elnevezése: CTG készülék
A rész száma: 13
Rövid leírás:
“CTG készülék 2db”
További információk:
“A készülék opcionálisan akkumulátoros működésre képes min. 120 perc üzemidő”
A rész elnevezése: EEG készülék
A rész száma: 14
Rövid leírás:
“EEG készülék 1 db”
További információk:
“Ajánlatkérő jelenleg 2 db NIHON KOHDEN típusú EEG készülékhez megfelelő páciens adatbázisokkal rendelkezik.”
A rész elnevezése: EMG készülék
A rész száma: 15
Rövid leírás:
“EMG készülék 1 db”
A rész elnevezése: Légzésfunkciós készülék
A rész száma: 16
Rövid leírás:
“Légzés funkciós készülék 1 db”

“Szakmai ajánlat”
Többet mutasson (5)
“- Beszerezni kívánt eszközök minimum követelményeit, és ajánlott (teljesített) paramétereit tartalmazó táblázatban:”

“- Az „Beszerezni kívánt eszközök minimum követelményeit, és ajánlott (teljesített) paramétereit tartalmazó táblázatban” előírt minimum követelmények (elvárt...”    Többet mutasson

“Ajánlattevő az általa ajánlott berendezésre vonatkozóan minden előírt funkció és számszerű paraméter ismertetésével (mellékelt táblázatok kitöltésével)...”    Többet mutasson

“- Ajánlattevőnek minden megajánlott rész vonatkozásában az ajánlatában csatolnia kell az adott részben megajánlott termék tekintetében a termék(ek)...”    Többet mutasson

“Ajánlatnak, ajánlati árnak tartalmaznia kell (adott esetben, ahol ez releváns): a közbeszerzési műszaki leírásban szereplő berendezés(ek) és...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: NF vágókészülék
A rész száma: 17
Rövid leírás:
“NF vágókészülék 2 db”
A rész elnevezése: Szemészeti fundus kamera
A rész száma: 18
Rövid leírás:
“Szemészeti fundus kamera 1 db”
A rész elnevezése: Spirométer
A rész száma: 19
Rövid leírás:
“Spirométer 1 db”
A rész elnevezése: UH aerosol készülék
A rész száma: 20
Rövid leírás:
“UH aerosol készülék 2 db”
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Magyarország_6000_Kecskemét”

“Magyarország_6000_Kecskemét_Nyíri_út_38”

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Valamennyi rész vonatkozásában”

“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...”    Többet mutasson
Többet mutasson (14)
“A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bek...”    Többet mutasson

“A Kbt. 74. § (1) b) szerint ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő...”    Többet mutasson

“Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:”

“Az ajánlattevőnek az ajánlatában, ajánlatának benyújtásakor a 321/2015. (X. 30.) Kr. II. fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési...”    Többet mutasson

“A 321/2015. (X. 30.) Kr 1. § (1) bek alapján az ajánlattevőknek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62....”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az öntisztázás intézményére.”

“A Kbt. 67. § (4) bek alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §....”    Többet mutasson

“Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz, köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet...”    Többet mutasson

“Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevő, nyilatkozata, amely a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d)...”    Többet mutasson

“Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a Kbt. 67. § (4) bekezdése...”    Többet mutasson

“Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t)...”    Többet mutasson

“A 321/2015. (X. 30.) Kr1. § (2) bek alapján az Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására...”    Többet mutasson

“A 321/2015. (X. 30.) Kr 1. § (7) bek alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak...”    Többet mutasson

“Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
“Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételeket.”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételeket.”
Műszaki és szakmai képességek:
“Valamennyi rész vonatkozásában”

“A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való...”    Többet mutasson
Többet mutasson (14)
“Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1) bek. a) pontja, és 22. § szerint kell igazolniuk...”    Többet mutasson

“Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelmények való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. §...”    Többet mutasson

“Igazolási mód:”

“A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (1) bek. a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító...”    Többet mutasson

“A referencia nyilatkozatnak/igazolásnak tartalmaznia kell a 321/2015. (X. 30.) Kr. 22. §. szerint:”

“- a szerződést kötő másik fél megnevezését, szerződés tárgyát, és mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése...”    Többet mutasson

“- teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal) továbbá,”

“nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.”

“321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (1) bek. a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a...”    Többet mutasson

“Ha megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az...”    Többet mutasson

“Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló...”    Többet mutasson

“A Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az öntisztázás intézményére.”

“Az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak...”    Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé...”    Többet mutasson

“megkezdett, és 36 hónapban befejezett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített olyan referenciával, amely az alábbi szállítást...”    Többet mutasson
Többet mutasson (21)
“1. rész tekintetében legalább 1 db vérnyomásmérő”

“2. rész tekintetében legalább 1 db Boka-karindex mérő”

“3. rész tekintetében legalább 1 db Defibrillátor”

“4. rész tekintetében legalább 1 db EKG készülék”

“5. rész tekintetében legalább 1 db EKG készülék”

“6. rész tekintetében legalább 1 db Pulzoximéter és/vagy NIBP eszköz”

“7. rész tekintetében legalább 1 db EKG készülék”

“8. rész tekintetében legalább 1 db Testösszetétel és tápláltság mérő”

“9. rész tekintetében legalább 1 db Eszköz készülékállvány”

“10. rész tekintetében legalább 1 db valamilyen kezelőágy”

“11. rész tekintetében legalább 1 db Vizsgálószék”

“12. rész tekintetében legalább 1 db CTG készülék”

“13. rész tekintetében legalább 1 db CTG készülék”

“14. rész tekintetében legalább 1 db EEG készülék”

“15. rész tekintetében legalább 1 db EMG készülék”

“16. rész tekintetében legalább 1 db Légzés funkciós készülék”

“17. rész tekintetében legalább 1 db NF vágókészülék”

“18. rész tekintetében legalább 1 db Szemészeti therápiás készülék”

“19. rész tekintetében legalább 1 db Spirométer”

“20. rész tekintetében legalább 1 db UH aerosol készülék”

“eszköz szállítására vonatkozott. Ugyanazon referencia több részben is bemutatható, ha megfelel az előírt követelményeknek”
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“VALAMENNYI RÉSZ VONATKOZÁSÁBAN:”

“Ajánlatkérő előleget nem biztosít.Eladó(k) a szerződés teljesítése során a műszaki leírásban foglalt és meghatározott műszaki követelményekkel rendelkező...”    Többet mutasson
Többet mutasson (11)
“Vevő a teljesítési határidőig leszállított - illetve üzembe helyezett és betanított - termékek átadását és a kapcsolódó szolgáltatások teljesítését...”    Többet mutasson

“A számlázás, kifizetés pénzneme: HUF.”

“A kifizetés teljesítése a Vevő által elfogadott teljesítést követően az Eladó(k) által szabályszerűen kiállított számla alapján, a Polgári Törvénykönyvről...”    Többet mutasson

“Amennyiben a benyújtott számlákat a Vevő tartalmi meg nem felelés miatt visszautasítja, az Eladó(k) köteles(ek) azt megfelelő tartalommal ismét benyújtani....”    Többet mutasson

“Fizetési késedelem esetén Vevő a Ptk. 6:155. §-ában foglaltak szerinti késedelmi kamat megfizetésére köteles.”

“Ha Eladó(k) olyan okból, melyért felelős(ek), megszegi(k) a Szerződést, és a meghatározott teljesítési határidőhöz képest késedelmesen teljesít(enek), a...”    Többet mutasson

“Eladó hibás teljesítés esetén kötbér fizetésére köteles, amennyiben Vevő szavatossági igényt nem érvényesít, továbbá a hibás teljesítés olyan okra vezethető...”    Többet mutasson

“Amennyiben a szerződés teljesítése - olyan okból, amelyért Eladó(k) felelős(ek) - meghiúsul, úgy Eladó(k) teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbért...”    Többet mutasson

“Jótállási idő: 12 hónap. A jótállási idő alatt Eladónak 48 órán belül a javítást meg kell kezdeni, és 96 órán belül el kell végezni. Amennyiben ez nem...”    Többet mutasson

“A szerződéskötést követően nem érvényesíthet(nek) Vevővel szemben többlet vételárat, többlet díjat - olyan többletbeszerzések, többletmunkák után, amelyek a...”    Többet mutasson

“Támogatás intenzitása: 100 000000 %. Finanszírozás módja: utófinanszírozás.”

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-06-21 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: Az elektronikus ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben.
További információk:
“A bontási eljárás a Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdéseiben, illetve az 424/2017. (XII.19.) Korm. rendeletben foglaltak szerint történik.”
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Színes kijelző átmérője (": coll) Előny a nagyobb! Minimum 2,5 coll, maximum 4) coll
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár (súlyozás): 95
Minőségi kritérium (név): Kisütések száma akkumulátoros használat esetén 200J energiával (db) (előny a több) (min 200 db, max. 250 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Energia lépcső fokok száma (db) (előny a több) (min 15 db, max 25 db)
Hálózati használat esetén feltöltési idő másodpercben maximális energiára (200J) (s) (előny a kevesebb) (legkedvezőbb 5 s, legkedvezőtlenebb 10 s)
Ár (súlyozás): 70
Minőségi kritérium (név): EKG készülék közepes tudású - Magyar nyelvű szoftver Előny a megléte!Igen=100 pont, Nem=0 pont
EKG készülék közepes tudású - EKG paraméterek automata mérésére és kiértékelésére alkalmas szoftver Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
EKG készülék közepes tudású - EKG analízis szoftver (szöveges értékelés) Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Ár (súlyozás): 75
Minőségi kritérium (név): Utólagosan bővíthető 15 EKG elvezetésre Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Ár (súlyozás): 90
Minőségi kritérium (név): Kereskedelemben beszerezhető elem vagy elemekkel üzemeltethető Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Egyszerre akár 3 különböző magzati FHR monitorozásának lehetősége non-invazív úton. Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Magzati mozgásprofil monitorizálása és regisztrálása automatikusan (FMP) Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Érintőképernyő Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
A készülék opcionálisan akkumulátoros működésre képes (perc) min. 120 max. 240 perc üzemidő
A készülék opcionálisan monitorozó rendszerbe szervezhető Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
A készülék opcionálisan vezeték nélküli UH és TOCO fejjel bővíthető Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
A készülék opcionálisan akkumulátoros működésre képes (perc) min. 120 perc max. 240 perc üzemidő
Gyűjtőfejbe épített CO2 és SpO2 modullal Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Jelen EEG paciens adatbázisa kompatibilis legyen az intézményben már meglévő készülékek páciens adatbázisával Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
A megajánlott készülék és adatbázisa kompatibilis a már meglévő Vyntus Body /Diff pletizmográfiás készülék Sentrysuit szoftverrel Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Monopoláris és bipoláris aljzatok (db) 4, vagy több db=100 pont, 3 db=0 pont
Dioptria kompenzáció +23 és +41D között előny a több, +23 0 pont, +41 és a felett 100 pont a kettő között arányosítás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15336062203
Más típusú ajánlatkérő: egészségügyi intézmény
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szebellédi Andrea
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000055002023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk

“VALAMENNYI RÉSZ VONATKOZÁSÁBAN:”

“1. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt.,valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017....”    Többet mutasson
Többet mutasson (36)
“2. Ajánlatkérő azon részek esetében, a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját alkalmazza, abban az esetben a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6....”    Többet mutasson

“3. Az eljárásban való részvételt ajánlatkérő nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.”

“4. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8)-(9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában kizárja annak...”    Többet mutasson

“5. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlatban nem kell megjelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részeit, amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő...”    Többet mutasson

“6. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont...”    Többet mutasson

“7. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.”    Többet mutasson

“8. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.”

“9. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésben foglalt korlátozást nem alkalmazza a hiánypótlás során.”

“10. A felhívás IV.2.6 pontjában meghatározott napban megjelölt időtartam 60 naptári napként értelmezendő.”

“11. Ajánlattevőnek (és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más félnek), az alábbi dokumentumokat kell az ajánlathoz csatolni:”

“Ajánlattevőnek az EKR rendszerben a következő űrlapokat kell kitöltenie:”

“Gazdasági szereplő adatai”

“Kbt. 66. § (5) szerinti felolvasólap a Kbt. 68 § (4) szerinti adatokkal”

“NYILATKOZAT a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint”

“NYILATKOZAT kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében”

“NYILATKOZAT a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében”

“NYILATKOZAT a Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján”

“Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról nyilatkozat (nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani)”

“NYILATKOZAT Kbt. 65. § (7) bek. (nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani)”

“NYILATKOZAT üzleti titokról (nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani)”

“Nyilatkozat fordításról (nem kötelező, csak ha az adott eset fennáll)”

“Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum”

“További benyújtandó dokumentumok:”

“Szakmai ajánlat a II.2.4. pont szerint”

“Közös ajánlattétel esetén, közös ajánlattevők megnevezését kérjük EKR-ben nyilatkozaton, és egymás közötti jogviszonyát tanúsító együttműködési...”    Többet mutasson

“A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti, szerződésben vagy előszerződésben, vagy más formába foglalt...”    Többet mutasson

“Képviselet igazolása:”

“- az ajánlatot aláíró(k) közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírásmintáját, azzal a...”    Többet mutasson

“- külföldi illetőségű ajánlattevő esetén az ennek megfeleltethető dokumentumot (amennyiben ilyen dokumentum az adott országban nem ismert, teljes bizonyító...”    Többet mutasson

“- egyéni vállalkozó, vagy természetes személy ajánlattevő/alkalmasságot igazoló szervezet (személy) kapcsán Ajánlatkérő elfogadja a teljes bizonyító erejű...”    Többet mutasson

“További részletes információkat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.”

“12. Amennyiben ajánlattevő nyújtott be olyan dokumentumot, mely nem magyar nyelven került benyújtásra, és csatolta a fordítást is, nyilatkoznia szükséges az...”    Többet mutasson

“13. FAKSZ: dr. Király Róbert ( lajstromszám: 00435)”

“14. Értékelés módszere abban az esetben, ahol előny a több: arányosítás, ahol előny a kevesebb: arányosítás és fordított arányosítás, ahol tulajdonság...”    Többet mutasson

“Miniszterelnökségnek a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása tekintetében készített útmutatójára”    Többet mutasson

“15. Az előzetes piaci konzultáció EKR000492012023 számon került lefolytatásra.”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“Kbt. 148.§ szerint.”
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 101-312291 (2023-05-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-12-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: EFOP-2.2.19 – orvostechnikai eszközök
Rövid leírás:
“Határozott időre kötött adás-vételi szerződés orvostechnológiai eszközök, műszerek és mobíliák beszerzése az EFOP-2.2.19-17-2017-00107 projektben...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Orvosi felszerelések 📦
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Európai Szociális Alap (ESZA) (2014/2020)
Az uniós alapok azonosítója: EFOP-2.2.19-17-2017-00107
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik

1️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/1
Cím: ABPM vérnyomásmérő
Mennyiség: 2 méter
A beszerzés leírása:
“ABPM vérnyomásmérő 2 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az ajánlott...”    Többet mutasson
További információk:
“A II.2.7. pontban meghatározott 2 hónap teljesítési határidő 60 naptári napban értendő.”
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Szívműködést (keringést) támogató eszközök 📦
Időtartam: 2 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Ár
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/2
Cím: Boka-karindex mérő
Mennyiség: 1 méter
A beszerzés leírása:
“Boka-karindex mérő 1 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az ajánlott...”    Többet mutasson
További információk:
“A II.2.7. pontban meghatározott 2 hónap teljesítési határidő 60 naptári napban értendő. Az adott eszköz esetén megadott minimális értékre tett ajánlat 0...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Színes kijelző átmérője (": coll) Előny a nagyobb! Minimum 2,5 coll, maximum 4) col
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár (súlyozás): 95
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/3
Cím: Defibrillátor
A beszerzés leírása:
“Defibrillátor 1 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az ajánlott...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Kisütések száma akkumulátoros használat BT-5421 SÚLY: Súlyozás (pontok, pontos) esetén 200J energiával (db) (előny a több) (min 200 db, max. 250 db
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Energia lépcső fokok száma (db) (előny a több) (min 15 db, max 25 db)
Hálózati használat esetén feltöltési idő másodpercben maximális energiára (200J) (s) (előny a kevesebb) (legkedvezőbb 5 s, legkedvezőtlenebb 10 s)
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/4
Cím: EKG készülékek
A beszerzés leírása:
“EKG készülék közepes tudású 2 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): EKG készülék közepes tudású - Magyar nyelvű szoftver Előny a megléte!Igen=100 pont, Nem=0 pont
EKG készülék közepes tudású - EKG paraméterek automata mérésére és kiértékelésére alkalmas szoftver Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
EKG készülék közepes tudású - EKG analízis szoftver (szöveges értékelés) Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Ár (súlyozás): 75
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/5
Cím: Holter EKG
A beszerzés leírása:
“Holter EKG 1 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az ajánlott termék...”    Többet mutasson
További információk:
“A II.2.7. pontban meghatározott 2 hónap teljesítési határidő 60 naptári napban értendő. Ajánlatkérő az 1 db Holter EKG rendszert 3 db 24 órás felvételre...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005

6️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/6
Cím: Pulzoximéter és NIBP
A beszerzés leírása:
“Pulzoximéter és NIBP 2 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006

7️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/7
Cím: Terheléses EKG
A beszerzés leírása:
“Terheléses EKG 1 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az ajánlott...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Utólagosan bővíthető 15 EKG elvezetésre Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Ár (súlyozás): 90
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007

8️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/8
Cím: Testösszetétel és tápláltság mérő
A beszerzés leírása:
“Testösszetétel és tápláltság mérő 1 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Kereskedelemben beszerezhető elem vagy elemekkel üzemeltethető Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0008

9️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/9
Cím: Elektroterápiás készülékállvány
Mennyiség: 5 méter
A beszerzés leírása:
“Elektroterápiás készülékállvány 5 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell...”    Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Radioterápiás, mechanoterápiás, elektroterápiás és fizikoterápiás eszközök 📦
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0009

1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/10
Cím: Kezelőágy
Mennyiség: 4 méter
A beszerzés leírása:
“Kezelőágy 4 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az ajánlott termék...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0010

1️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/11
Cím: Nőgyógyászati vagy urológiai vizsgálószék
A beszerzés leírása:
“Nőgyógyászati vagy urológiai vizsgálószék 1 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0011

1️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/12
Cím: CTG készülék iker monitorozásra
A beszerzés leírása:
“CTG készülék iker monitorozásra 2 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell...”    Többet mutasson
További információk:
“A II.2.7. pontban meghatározott 2 hónap teljesítési határidő 60 naptári napban értendő. A készülék opcionálisan akkumulátoros működésre képes min. 120 perc...”    Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Ambuláns 24 órás monitorizáló rendszer 📦
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Egyszerre akár 3 különböző magzati FHR monitorozásának lehetősége non-invazív úton. Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Magzati mozgásprofil monitorizálása és regisztrálása automatikusan (FMP) Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Érintőképernyő Előny a megléte! Igen=100 BT-5421 SÚLY: Súlyozás (pontok, pontos) pont, Nem=0 pont
A készülék opcionálisan akkumulátoros működésre képes (perc) min. 120 max. 240 perc üzemidő / S
A készülék opcionálisan monitorozó rendszerbe szervezhető Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
A készülék opcionálisan vezeték nélküli UH és TOCO fejjel bővíthető Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0012

1️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/13
Cím: CTG készülék
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Érintőképernyő Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0013

1️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/14
Cím: EEG készülék
A beszerzés leírása:
“EEG készülék 1 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az ajánlott...”    Többet mutasson
További információk:
“A II.2.7. pontban meghatározott 2 hónap teljesítési határidő 60 naptári napban értendő. Ajánlatkérő jelenleg 2 db NIHON KOHDEN típusú EEG készülékhez...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Gyűjtőfejbe épített CO2 és SpO2 modullal Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Jelen EEG paciens adatbázisa kompatibilis BT-5421 SÚLY: Súlyozás (pontok, pontos) legyen az intézményben már meglévő készülékek páciens adatbázisával Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0014

1️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/15
Cím: EMG készülék
A beszerzés leírása:
“EMG készülék 1 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az ajánlott...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0015

1️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/16
Cím: Légzésfunkciós készülék
A beszerzés leírása:
“Légzés funkciós készülék 1 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az...”    Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Diagnosztikai készülékek 📦
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): megajánlott készülék és adatbázisa kompatibilis a már meglévő Vyntus Body /Diff pletizmográfiás készülék Sentrysuit szoftverrel Előny a megléte! Igen=100 pont, Nem=0 pont
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0016

1️⃣7️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/17
Cím: NF vágókészülék
A beszerzés leírása:
“NF vágókészülék 2 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az ajánlott...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0017

1️⃣8️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/18
Cím: Szemészeti fundus kamera
A beszerzés leírása:
“Szemészeti fundus kamera 1 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az...”    Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Szemészeti berendezések 📦
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Dioptria kompenzáció +23 és +41D között előny a több, +23 0 pont, +41 és a felett 100 pont a kettő között arányosítás
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0018

1️⃣9️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/19
Cím: Spirométer
A beszerzés leírása:
“Spirométer 1 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az ajánlott termék...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0019

2️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR000055002023/20
Cím: UH aerosol készülék
A beszerzés leírása:
“UH aerosol készülék 2 db Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható! Meg kell adni az ajánlott...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0020

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-09-15 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8200
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: SzamosMediko Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 23394021243
Postacím: Fodor Utca 93. fszt. 2.
Postai irányítószám: 1124
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: szamosmediko@gmail.com 📧
Telefon: +36 209356933 📞
Fax: +36 13559972 📠

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8376
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: Medirex Next Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 28996116242
Postacím: Szatmár Utca 46/a.
Postai irányítószám: 1142
E-mail: info@medirexnext.hu 📧
Telefon: +36 14444400 📞
Fax: +36 14444401 📠

3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8080
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
Név: Medifair Egészségügyi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12584187243
Postacím: Szabadkai Utca 12.
Postai irányítószám: 1223
E-mail: mati.ifko@medifair.hu 📧
Telefon: +36 203838592 📞
URL: https://www.medifair.hu 🌏

4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8384
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004

5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8488
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
Név: Ultragel Medical Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27751015241
Postacím: Aranka Út 12
Postai irányítószám: 1022
E-mail: kozbeszerzes@ultragelmedical.hu 📧
Telefon: +36 704256569 📞

6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 6
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8032
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
A vállalkozó neve és címe
Név: Trimus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12376870242
Postacím: Páskomliget Utca 69. Fszt. 3.
Postai irányítószám: 1156
Postai város: Budapest XV.
E-mail: trimuskft@gmail.com 📧
Telefon: +36 209838646 📞
Fax: +36 14101148 📠
URL: https://www.trimus.hu 🌏

7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8536
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007
Név: BerTimed Egészségügyi Műszaki Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27749117213
Postacím: Ág Utca 50.
Postai irányítószám: 2146
Postai város: Mogyoród
Régió: Pest 🏙️
E-mail: info@bertimed.hu 📧
Telefon: +36 306537396 📞

8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0008
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8320
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0008
A vállalkozó neve és címe
Név: Smithmann Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24944162243
Postacím: Teleki Utca 17.
Postai irányítószám: 1183
E-mail: info.smithmann@t-online.hu 📧
Telefon: +36 309542592 📞
URL: https://www.smithmann.hu 🌏

9️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0009
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8256
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0009
Név: OMSZÖV-MEDIC Orvostechnikai Fejlesztő Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10957477242
Postacím: Kenyérmező Utca 6.
Postai irányítószám: 1081
E-mail: info@omszov-medic.hu 📧
Telefon: +36 13339756 📞
Fax: +36 13144776 📠
URL: https://www.omszov-medic.hu 🌏

1️⃣0️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0010
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 9
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 9
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 9
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/7888
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0010

1️⃣1️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0011
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/7960
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0011
A vállalkozó neve és címe
Név: SMH Trade Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 26087748243
Postacím: Haller Utca 78. 6. em 24.
Postai irányítószám: 1096
E-mail: info@smhtradekft.hu 📧
Telefon: +36 309731091 📞
URL: https://www.smhtradekft.hu 🌏

1️⃣2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0012
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8400
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0012

1️⃣3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0013
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8408
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0013

1️⃣4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0014
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8360
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0014
Név: TakTiMed Egészségügyi, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27347162216
Postacím: Potyka Utca 4
Postai irányítószám: 5100
Postai város: Jászberény
Régió: Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️
E-mail: info@taktimed.hu 📧
Telefon: +36 309548104 📞
URL: https://taktimed.hu/ 🌏

1️⃣5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0015
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8520
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0015

1️⃣6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0016
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8656
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0016
Név: Med-Pro Hungary Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14327339241
Postacím: Perényi Út 8/B
Postai irányítószám: 1037
E-mail: andras.raffai@med-pro.hu 📧
Telefon: +36 307680037 📞
URL: https://www.med-pro.hu 🌏

1️⃣7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0017
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8184
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0017
A vállalkozó neve és címe
Név: Endo-Plus-Service Javító, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13140072242
Postacím: Marcell Utca 15.
Postai irányítószám: 1162
E-mail: es@endoservice.hu 📧
Telefon: +36 14121998 📞
Fax: +36 14121999 📠
URL: https://www.endoservice.hu 🌏

1️⃣8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0018
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8128
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0018
Név: Medicontur Orvostechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10253993213
Postacím: Herceghalmi Út 1
Postai irányítószám: 2072
Postai város: Zsámbék
E-mail: tender@medicontur.hu 📧
Telefon: +36 12142033 📞
Fax: +36 12142026 📠
URL: http://www.medicontur.hu 🌏

1️⃣9️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0019
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/7832
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0019

2️⃣0️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0020
Ajánlat azonosítója: EKR000055002023/8224
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0020
Név: Hungimpex Ügynöki és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12249556241
Postacím: Kunigunda Útja 60.
E-mail: info@hungimpex.hu 📧
Telefon: +36 14537100 📞
URL: https://www.hungimpex.hu 🌏

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház
Nemzeti nyilvántartási szám: 15336062203
Postacím: Nyíri Út 38.
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Szebellédi Andrea
E-mail: kozbeszerzes@kmk.hu 📧
Telefon: +36 76516741 📞
Fax: +36 76481219 📠
URL: https://www.kmk.hu 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Egészség

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534 / 15329190241
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534 / 15329190241
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148.§ szerint.”
Forrás: OJS 2023/S 246-775099 (2023-12-19)