Keretmegállapodás, illetve keretmegállapodás Egészségügyi papír valamint higiéniai eszközök beszerzésére. A Keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított tizenkettő (12) hónapra, de legfeljebb a Keretösszeg kimerüléséig tartó időtartamra jön létre. A Keretmegállapodás tizenkettő (12) hónapos időbeli hatálya a Kbt. 141.§ 4 (a) pontjára figyelemmel legfeljebb egy (1) alkalommal, legfeljebb hat (6) hónappal meghosszabbodik - a Közbeszerzési Dokumentáció mellékleteként kiadott táblázatban megjelölt termékekre az ott megjelölt előirányozott mennyiségekben. A közb. elj. alapján a Kbt. 105. § (1) bek. a) pont szerinti keretmegállapodás megkötésére kerül sor. Erre tekintettel az AK az AT által ajánlata keretében benyújtott Árazott ártáblázatban foglalt ajánlati árak és a kertmegállapodásban rögzített feltételek alapján a közvetlen megrendelés jogával élhet.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-11-08.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-10-02.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-10-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Egészségügyi papír
Hivatkozási szám: EKR001560602023
Rövid leírás:
Keretmegállapodás, illetve keretmegállapodás Egészségügyi papír valamint higiéniai eszközök beszerzésére.
A Keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított tizenkettő (12) hónapra, de legfeljebb a Keretösszeg kimerüléséig tartó időtartamra jön létre. A Keretmegállapodás tizenkettő (12) hónapos időbeli hatálya a Kbt. 141.§ 4 (a) pontjára figyelemmel legfeljebb egy (1) alkalommal, legfeljebb hat (6) hónappal meghosszabbodik - a Közbeszerzési Dokumentáció mellékleteként kiadott táblázatban megjelölt termékekre az ott megjelölt előirányozott mennyiségekben.
A közb. elj. alapján a Kbt. 105. § (1) bek. a) pont szerinti keretmegállapodás megkötésére kerül sor. Erre tekintettel az AK az AT által ajánlata keretében benyújtott Árazott ártáblázatban foglalt ajánlati árak és a kertmegállapodásban rögzített feltételek alapján a közvetlen megrendelés jogával élhet.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Egészségügyi papír📦
További CPV-kód: Egészségügyi papír📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Extra-Regio NUTS 3
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
1) Tárgyi eljárásra történő jelentkezés előfeltétele az EKR rendszerben történő ajánlattevői regisztráció összhangban a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet rendelkezéseivel.
2) Az 1. értékelési részszempont pontos megnevezése: Nettó egyösszegű vételár (HUF) - Súlyszám: 100
3) II.2.3) A teljesítés helye ponthoz: Magyarország egész területén- a teljesítési helyszínek Közbeszerzési Dokumentáció részeként kiadott létesítményeket összesítő táblázatban felsorolva.
Az ajánlattétellel kapcsolatosan felmerülő költségek Ajánlattevőt terhelik.
Ajánlatkérő a GDPR rendelet alapján tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési eljárás lefolytatása céljából és határidőig kezeli.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás, illetve keretmegállapodás Egészségügyi papír valamint higiéniai eszközök beszerzésére.
A Keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított tizenkettő (12) hónapra, de legfeljebb a Keretösszeg kimerüléséig tartó időtartamra jön létre. A Keretmegállapodás tizenkettő (12) hónapos időbeli hatálya a Kbt. 141.§ 4 (a) pontjára figyelemmel legfeljebb egy (1) alkalommal, legfeljebb hat (6) hónappal meghosszabbodik - a Közbeszerzési Dokumentáció mellékleteként kiadott táblázatban megjelölt termékekre az ott megjelölt előirányozott mennyiségekben.
A Keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított tizenkettő (12) hónapra, de legfeljebb a Keretösszeg kimerüléséig tartó időtartamra jön létre. A Keretmegállapodás tizenkettő (12) hónapos időbeli hatálya a Kbt. 141.§ 4 (a) pontjára figyelemmel legfeljebb egy (1) alkalommal, legfeljebb hat (6) hónappal meghosszabbodik - a Közbeszerzési Dokumentáció mellékleteként kiadott táblázatban megjelölt termékekre az ott megjelölt előirányozott mennyiségekben.
A közb. elj. alapján a Kbt. 105. § (1) bek. a) pont szerinti keretmegállapodás megkötésére kerül sor. Erre tekintettel az AK az AT által ajánlata keretében benyújtott Árazott ártáblázatban foglalt ajánlati árak és a kertmegállapodásban rögzített feltételek alapján a közvetlen megrendelés jogával élhet.
A közb. elj. alapján a Kbt. 105. § (1) bek. a) pont szerinti keretmegállapodás megkötésére kerül sor. Erre tekintettel az AK az AT által ajánlata keretében benyújtott Árazott ártáblázatban foglalt ajánlati árak és a kertmegállapodásban rögzített feltételek alapján a közvetlen megrendelés jogával élhet.
Sorszám/Megnevezés/Tulajdonság, leírás, összetevők/12 hónap felhasználás mennyisége/Elszámolási egység:
1.Háztartási kéztörlő 2 rétegű/Belsőmagos; mikrocellás szerkezet; illatanyag-mentes; rétegek száma min.: 2; szín: fehér; tekercs: min.50 lap; tekercshossz: min. 10 m; lapszélesség min 20 cm; perforált/2 000/1 tekercs
2.Belsőmagos kéztörlő/Szín: fehér; tekercs min. 400 lap; rétegek száma min.: 2; tekercshossz: min.110 m; tekercs átm: 19 cm +/- 5mm; tekercs szélesség: 20 cm +/- 10%; /3 500/1 tekercs
3."V" hajtogatott kéztörlő/Szín: fehér; rétegek száma min. 2; 225 lap/csomag +/-10%; Vialli K4 adagolóval kompatibilis; kiterített lapméret: 21-25 cm x 22-23 cm / 25 000 /1 csomag
4.Tork Reflex Midi adagolóval kompatibilis, 1 rétegű tekercses kéztörlő/Szín: fehér; rétegek száma: 1; lapok száma: min. 800 lap/tekercs; tekercs hossz: min.300 m; tekercs átmérő: 19.5 cm +/- 5%; lap; belső magátmérő: min. 5 cm és max 6 cm; 200 1 tekercs

5.Tork M1-es rendszerrel kompatibilis belsőmag adagolású, mag nélküli kéztörlő/min.240 lap; rétegek száma 2; szín: fehér; tekercshossz: min. 55 m; tekercsátm: 14 cm +/- 5mm; belsőmag adagolású, mag nélküli (középső papírhenger nélkül)./ 8 000/1 tekercs

6.WC papír, 19 cm átm., natúr/ Szín: natur/ rétegek száma 1; tekercshossz: min.120 m; tekercs átm.: 19 cm +/-5 mm; belsőmag átmérő 4-6 cm között; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált /2 300 /1 tekercs
7.WC papír, 28 cm átm., natúr/Rétegek száma 1; tekercshossz: min. 300m ; tekercs átm.: 28 cm +/- 10%; belső mag átm.: 4-6 cm között; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált /1 000/1 tekercs
8.WC papír, 19 cm átm., fehér /Szín: fehér; rétegek száma 2; tekercshossz: min. 120 m; tekercs átm.: 19 cm +/- 5mm; belső mag átm.: 4-6 cm között; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált/16 000/1 tekercs
9.WC papír, 28 cm átm., fehér/Rétegek száma: 2; tekercshossz: min. 240 m; tekercs átm: 28 cm +/-5mm; belső mag átm.: 4-6 cm között; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált/1 200/1 tekercs
10.Háztartási WC papír/Szín: fehér; rétegek száma: 3; tekercshossz: min.15 m; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált/65 000/1 tekercs
11.Éttermi papírszalvéta/Szín: fehér; rétegek száma: 1; méret: 18*18 cm +/-10%;min. 600 db/csomag; egész felületén prégelt/ 2 000/1 csomag
12.Papírszalvéta /Szín: fehér; rétegek száma: 2; méret: min. 30x30 cm; hajtogatás:1/4/ 2 000/1 darab
14.Alufólia 30 cm széles/Tekercshossz: minimum 100m; szélesség: 30 cm +/- 10%; anyag: 12,5 +/- 2 mikron/300/1 tekercs
15.Frissentartó fólia, "folpack" / Tekercshossz: minimum 300 m; szélesség 30 cm +/- 10%; anyag 10 +/-2 mikron; anyaga: polietilén, natúr fólia/ 200 /1 tekercs
16.Fogvájó/ Fa; hengeres forma; egyesével csomagolt/ 100 000 /1 darab
17.Papír zsebkendő / Szín: fehér; illatanyag-mentes; rétegek száma: 3; puha tapintású; csomagolás: 90-100 db/csomag /7 000 /1 darab
Szerződés, közbeszerzés feltételei:
-Szállítás: havonta vagy kéthavonta egyszer, a Létesítmények excel táblázatba megadott szállítási címekre és bontásban.
-Ajánlattevő a szállítási költséget az anyagárba építse be.
-Megrendelő jogosult az ajánlatban szereplő éves szállítási mennyiségek egyoldalú megváltoztatására.
- A teljesítés helyére szállítás. Táblázat mellékelve.
A keretmegállapodás keretösszege: 60 000 000 forint+ÁFA. A Keretösszeg 70%-ának lehívását vállalja a Keretmegállapodás időtartama alatt.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni.

Az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata.
A vonatkozó jogszabályok, előírásoknak megfelelő és a részletes leírás, a beszerezendő áruk tételes mennyisége a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák (árazatlan ártáblázat).
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása:
A Keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított tizenkettő (12) hónapra, de legfeljebb a Keretösszeg kimerüléséig tartó időtartamra jön létre. A Keretmegállapodás tizenkettő (12) hónapos időbeli hatálya a Kbt. 141.§ 4 (a) pontjára figyelemmel legfeljebb egy (1) alkalommal, legfeljebb hat (6) hónappal meghosszabbodik az alábbiak szerint:

Amennyiben a Keretösszeg nem merült ki, a Vevő a Keretmegállapodás hatályának lejártát megelőző legkésőbb harminc (30) nappal korábban, egyoldalú nyilatkozattal, írásban jelzi az Eladónak, ha a Keretmegállapodás megszűnését kívánja; amennyiben ez nem történik meg az itt megjelölt határidőben, a Keretmegállapodás automatikusan meghosszabbodik a jelen bekezdésben írtak szerint.

További információk:
1) Tárgyi eljárásra történő jelentkezés előfeltétele az EKR rendszerben történő ajánlattevői regisztráció összhangban a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet rendelkezéseivel.
2) Az 1. értékelési részszempont pontos megnevezése: Nettó egyösszegű vételár (HUF) - Súlyszám: 100
3) II.2.3) A teljesítés helye ponthoz: Magyarország egész területén- a teljesítési helyszínek Közbeszerzési Dokumentáció részeként kiadott létesítményeket összesítő táblázatban felsorolva.
Az ajánlattétellel kapcsolatosan felmerülő költségek Ajánlattevőt terhelik.
Ajánlatkérő a GDPR rendelet alapján tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési eljárás lefolytatása céljából és határidőig kezeli.
Ajánlatkérő a GDPR rendelet alapján tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési eljárás lefolytatása céljából és határidőig kezeli.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok: Az eljárásban a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdése szerinti kizáró okok érvényesülnek az ajánlattevő, a közös ajánlattevők, alvállalkozók, alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplők vonatkozásában. Az öntisztázás vonatkozásában a Kbt. 64. §-a az irányadó.

Igazolási mód: Ajánlattevőnek (az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdaság szereplő vonatkozásában is) az ajánlatban az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2)bekezdések hatálya alá.

Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikére külön formanyomtatványt az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő tölti ki és nyújtja be.
Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdésre figyelemmel elektronikus űrlapon nyilatkoznia kell arról, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt.62. § (1) és (2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A 321/2015. (X.30.) Korm.rend. 15. § (1) bekezdés alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával Ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének, tehát a nyilatkozatot azon alvállalkozók tekintetében kell benyújtani, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában.

A Kbt.69. § (4) - (7) bekezdésére figyelemmel Ajánlatkérő a felhívás II.2.5. pontjában található értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető Ajánlattevőt megfelelő határidő tűzésével fogja felhívni a kizáró okok tekintetében az alábbiak szerinti igazolások benyújtására:

- Ajánlattevőnek elektronikus űrlapon a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében csatolni kell nyilatkozatát, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti jellege és mértéke bemutatását tartalmazza; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.

- Ajánlattevőnek elektronikus űrlapon nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizárok ok hatálya alá.
- Megkövetelt igazolási mód magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k) és alvállalkozó(ik), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában: Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 8.§ (kivéve ib és gb pont) előírásai szerint kell igazolnia a kizáró okok fenn nem állását.

- Megkövetelt igazolási mód nem magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k) és alvállalkozó(ik), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában: Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 10. § előírásai szerint kell igazolnia a kizáró okok fenn nem állását.

A kizáró okok igazolásával kapcsolatban irányadóak továbbá a 321/2015. Korm. rend. 4. §-ában, a 6-7.§-aiban és a 12-16. §-aiban foglaltak. A kizáró okok fenn nem állását igazoló dokumentumokat egyszerű másolatban is elegendő benyújtani. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdés alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.

Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az Ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt.
Műszaki és szakmai képességek:
Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján ajánlattevő (AT) ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés teljesülése tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba (EEKD) foglalt nyilatkozatát benyújtani.

Ajánlatkérő (AK) a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy az M1) pontban foglalt alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja, ha a gazdasági szereplő az ajánlathoz csatolandó EEKD IV. rész α pontjában nyilatkozik („igennel” kitölti) arról, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Ebben az esetben az alkalmassági követelményt nem kell az EEKD formanyomtatvány IV. rész C-D. pontjaiban feltüntetni.

Utólagos igazolás: Az alábbiakban előírt igazolásokat kizárólag az AK Kbt. 69. §-a szerinti felhívására szükséges benyújtani a felszólított ATnek.
AT köteles csatolni:
M1) A 321/2015. (X. 30.) KR. 21. § (1) bek. a) pontja alapján ismertetnie kell az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 (három) éven belül befejezett, de legfeljebb 6 (hat) éven belül megkezdett, legalább 1 db , legalább 6 hónapon keresztül folyamatosan teljesített,a legjelentősebb közbeszerzés tárgya szerinti - egészségügyi papír termékek szállítása, legalább havi kiszállítással - szolgáltatásról szóló referenciáit, melyeket a 321/2015. (X. 30.) KR.22. § (1)-(2) bekezdésében meghatározottak szerint kell igazolni az alábbi tartalmú referenciaigazolással vagy referencianyilatkozattal:

- ajánlattevő (a szerződést teljesítő kedvezményezett) neve, címe,
- a szerződést kötő másik fél (megrendelő) adatai (név, székhely, kapcsolattartó személy neve, elérhetősége),
- a szállítás tárgya (rövid műszaki tartalom olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági követelményeknek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen) és az ellenszolgatás összege,
- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap bontásban),
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §-ában foglalt jogszabályi előírások értelmében az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (4) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások értelmében a fentiekben részletezett adatokat a szerződés részteljesítése alapján kiállított igazolásban a részteljesítés vonatkozásában kell megadni olyan módon, hogy az ajánlattevő tájékoztató jelleggel feltünteti a részteljesítéssel érintett szerződés teljes tárgyának megjelölését is.

Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6), (7), (9) és (11) bekezdésben foglaltak is irányadók.
AK hivatkozik a Kbt. 69. § (11) bek-re.
Az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. AK a Kr. 2. § (5) bekezdése alapján megjelöli, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, az AT-knek az EEKD IV. részében elegendő az alfa pont kitöltése, nem szükséges részletes adatok megadása.

Az alkalmassági feltételeknek való megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az AK felhívására kerülhet sor.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő,
M1) ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 (három) éven belül befejezett, de legfeljebb 6 (hat) éven belül megkezdett, legalább 1 db , legalább 6 hónapon keresztül folyamatosan teljesített, a legjelentősebb közbeszerzés tárgya szerinti - egészségügyi papír termékek szállítása, legalább havi kiszállítással - szállítására vonatkozó referenciával.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321 /2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdésére.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Kötbérek, biztosítékok a Keretmegállapodás tervezetében rögzítettek szerint.
Az ajánlattétel a szerződés és a kifizetés pénzneme HUF.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Az ellenérték teljesítésére a teljesítés ajánlatkérői igazolását követően benyújtott, a számla ajánlatkérő által kézhezvételétől számított 30 napos fizetési határidővel, átutalással kerül sor figyelemmel a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:130. § (1)-(3) bekezdése, valamint a Ptk. 6:42-45. § rendelkezéseire is. A kifizetés az Áht. rendelkezéseinek figyelembevételével történik.

Késedelmi kötbér mértéke: A késedelmi kötbér mértéke: naptári napban meghatározott teljesítési határidő esetén a kötbéralap 0,5%-a/naptári nap. Az ilyen módon kiszabható kötbér maximuma a havi megrendelés szerinti nettó díj 20 %-át nem haladhatja meg.

Meghiúsulási kötbér: A kötbér alapja a nettó havi megrendelésre eső díj. A kötbér mértéke: 20%. Amennyiben két havi megrendelés meghiúsul, a Vevő jogosult felmondani a Keretmegállapodást. Ebben az esetben a teljes előirányzott megrendelésre eső díj 20%-a minősül meghiúsulási kötbérnek.

A pénzügyi teljesítés és finanszírozás részletes feltételeit, ill. a szerződést megerősítő biztosítékokat a közbeszerzési dokumentáció- Keretmegállapodás- tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-11-08 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Ekr
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.)Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.

Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról:
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. § szerint
Gazdasági (költséghatékonysági), valamint műszaki szempontokra tekintettel az ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét nem teszi lehetővé. A részekre bontással a közpénzek észszerűbb felhasználása nem valósítható meg. A részajánlattétel műszaki, gazdasági és jogi szempontból nem ésszerű. A részekre bontással a közpénzek ésszerűbb felhasználása nem valósítható meg.

1) A közb. elj. a Kbt.40.§ (1) bek. és az e-Kr alapján az EKR-ben kerül lebonyolításra. Az e-Kr.11-12.§ és aKbt.41/A. § is irányadó. Csatolni kell az ajánlathoz a Kbt. 66. § (5) bekezdés szerinti felolvasólapot és a 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatot elektronikus űrlap formájában.

2) Az ajánlathoz csatolni kell az EKR-ben AK által generált elektronikus nyil. minták kitöltésével képzett nyilatkozatokat, valamint a Közbeszerzési Dokumentációban rendelkezésre bocsátott egyéb nyil.minták alapján nyomtatott, aláírt, scannelt pdf formátumú nyilatkozatokat is a Közb. Dokumentumokban foglaltak szerint.

3) AK a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján a közb. elj.-ban a nyertes AT-nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
4) Az aj.-hoz csatolni kell az ajánlatot aláíró személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy ügyvéd/kamarai jogtanácsos által ellenjegy. aláírás-mintát (vagy adott esetben meghatalmazást). Amennyiben ajánlattevő elektronikus aláírással látja el a benyújtott dokumentumokat, úgy nem szükséges az aláírási címpéldányt benyújtani.

5) Foly.-ban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott vált. bej.-i kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Ha változásbej.-i elj. nincs folyamatban, az erre vonatkozó nyilatkozatot kell csatolni.

6) AK a Kbt.71.§ szerint teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. AK a Kbt. 71. § (6) bek. alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hp.-sal az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.

7) A felhívás III.1.3.) pontja szerinti alkalmassági feltételek és ezek igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb.
8) AK az elj. dok.-ait az e-Kr. szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált AT-k részére biztosítja.
9) Közös ajánlattétel esetén csatolni kell az egyértelmű felelősségvállalást tartalmazó együttműködési megállapodást.
10) AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja alapján a legalacsonyabb ár szerint értékeli.
Az AF II.2.5) pontjában meghatározott Nettó egyösszegű vételár (HUF) [Az értékelési részszempont súlyszáma 100]
Az adható pontszám alsó és felső határa az értékelési részszempont esetében: 0-100 pont.
Az 1. értékelési részszempont esetében a Közbeszerzési Hatóság 2020. március 25. napi útmutatójának 1. mell. A.1.aa.pontja szerinti fordított arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat az AK.
11) A IV.2.6. pont alapján az aj. köt. időtartama 30 naptári nap.
12) FAKSZ: Dr. Kiss László lajstromszám: 00172.
13) AT köteles az AK által rendelkezésre bocsátott Árazatlan ártáblázat kitöltésével képzett Árazott ártáblázatot is benyújtani. A felolvasólapon ezen értékelési szempont tekintetében kizárólag Az árazatlan ártáblázat (Excel táblázat) „H22” cellában megadott nettó ajánlati ár tüntetendő fel a felolvasólap „Nettó egyösszegű vételár (HUF)” értékelési szempontjára vonatkozó megajánlásként .

14) AK alkalmazza a Kbt. 81 § (4) bek-et és a Kbt. 81. § (5) bek.-et. A Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő előszőr az ajánlatok értékelését végzi el az ajánlati felhívásban meghatározott értékelési szempontok szerint.
16)AK a közbeszerzési eljárást a Kbt. 53. § (6) bekezdéseire figyelemmel feltételes közbeszerzési eljárásként indítja meg.
17)Kiegészítő tájékoztatás kérések során ajánlatkérő a Kbt. 56. §-a alapján jár el.
18) Ajánlattevőnek szakmai ajánlatot kell készíteni Szakmai ajánlatnak az árazott ártáblázat minősül, melynek teljes hiánya hiánypótlás keretében nem pótolható. Részletezés a KD-ban.
19) Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlati felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentációban esetlegesen szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján az előírttal mindenben egyenértékű terméket elfogad.

20) Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833 /2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában.

21) További információkat a KD tartalmaz.
22) Felek kifejezetten rögzítik, hogy a feltételes közbeszerzési eljárásra tekintettel a jelen Keretmegállapodás aláírásának napján még nem rendelkezik a szerződésben megjelölt keretösszegnek megfelelő mértékű forrással. Erre tekintettel a Szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételét képezi, hogy a Keretmegállapodás szerinti fizetési kötelezettségek teljesítéséhez szükséges forrás a Megrendelő részére biztosításra kerüljön.

Mindezt figyelembe véve a jelen Keretmegállapodás kizárólag a Megrendelő külön írásbeli közlését követően lép hatályba. Vállalkozó a hatálybalépésig munkát nem végezhet, de köteles készenlétben állni, hogy a hatálybalépést követően a Keretmegállapodás szerinti feladatai teljesítését haladéktalanul megkezdhesse.

Amennyiben a jelen Keretmegállapodás teljes körű aláírását követő száznyolcvan (180) napon belül nem teljesülnek, - a Felek eltérő, előzetes írásbeli megállapodásának hiányában a Ptk. 6:116. § (1) bekezdésére tekintettel - a Keretmegállapodás nem lép hatályba és automatikusan, minden külön jogcselekmény nélkül megszűnik. Vállalkozó a jelen pont szerinti esetben a Szerződés hatályba nem lépése, illetve megszűnése miatt a Megrendelővel szemben semmilyen jogcímen nem támaszthat igényt.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 193-600647 (2023-10-02)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Egészségügyi papír és higiéniai eszk. beszerzése
Hivatkozási szám: EKR001560602023
Rövid leírás:
Keretmegállapodás, illetve keretmegállapodás Egészségügyi papír valamint higiéniai eszközök beszerzésére.
A Keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított tizenkettő (12) hónapra, de legfeljebb a Keretösszeg kimerüléséig tartó időtartamra jön létre. A Keretmegállapodás tizenkettő (12) hónapos időbeli hatálya a Kbt. 141.§ 4 (a) pontjára figyelemmel legfeljebb egy (1) alkalommal, legfeljebb hat (6) hónappal meghosszabbodik - a Közbeszerzési Dokumentáció mellékleteként kiadott táblázatban megjelölt termékekre az ott megjelölt előirányozott mennyiségekben.
A közb. elj. alapján a Kbt. 105. § (1) bek. a) pont szerinti keretmegállapodás megkötésére kerül sor. Erre tekintettel az AK az AT által ajánlata keretében benyújtott Árazott ártáblázatban foglalt ajánlati árak és a kertmegállapodásban rögzített feltételek alapján a közvetlen megrendelés jogával élhet.
Keretmegállapodás, illetve keretmegállapodás Egészségügyi papír valamint higiéniai eszközök beszerzésére.
A Keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított tizenkettő (12) hónapra, de legfeljebb a Keretösszeg kimerüléséig tartó időtartamra jön létre. A Keretmegállapodás tizenkettő (12) hónapos időbeli hatálya a Kbt. 141.§ 4 (a) pontjára figyelemmel legfeljebb egy (1) alkalommal, legfeljebb hat (6) hónappal meghosszabbodik - a Közbeszerzési Dokumentáció mellékleteként kiadott táblázatban megjelölt termékekre az ott megjelölt előirányozott mennyiségekben.
A közb. elj. alapján a Kbt. 105. § (1) bek. a) pont szerinti keretmegállapodás megkötésére kerül sor. Erre tekintettel az AK az AT által ajánlata keretében benyújtott Árazott ártáblázatban foglalt ajánlati árak és a kertmegállapodásban rögzített feltételek alapján a közvetlen megrendelés jogával élhet.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Egészségügyi papír📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 31 971 576 HUF 💰
A keretmegállapodások maximális értéke ebben a hirdetményben: 60 000 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001560602023/1
A beszerzés leírása:
A Keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított tizenkettő (12) hónapra, de legfeljebb a Keretösszeg kimerüléséig tartó időtartamra jön létre. A Keretmegállapodás tizenkettő (12) hónapos időbeli hatálya a Kbt. 141.§ 4 (a) pontjára figyelemmel legfeljebb egy (1) alkalommal, legfeljebb hat (6) hónappal meghosszabbodik - a Közbeszerzési Dokumentáció mellékleteként kiadott táblázatban megjelölt termékekre az ott megjelölt előirányozott mennyiségekben.
Sorszám/Megnevezés/Tulajdonság, leírás, összetevők/12 hónap felhasználás mennyisége/Elszámolási egység:
1.Háztartási kéztörlő 2 rétegű/Belsőmagos; mikrocellás szerkezet; illatanyag-mentes; rétegek száma min.: 2; szín: fehér; tekercs: min.50 lap; tekercshossz: min. 10 m; lapszélesség min 20 cm; perforált/2 000/1 tekercs
2.Belsőmagos kéztörlő/Szín: fehér; tekercs min. 400 lap; rétegek száma min.: 2; tekercshossz: min.110 m; tekercs átm: 19 cm +/- 5mm; tekercs szélesség: 20 cm +/- 10%; /3 500/1 tekercs
3."V" hajtogatott kéztörlő/Szín: fehér; rétegek száma min. 2; 225 lap/csomag +/-10%; Vialli K4 adagolóval kompatibilis; kiterített lapméret: 21-25 cm x 22-23 cm / 25 000 /1 csomag
4.Tork Reflex Midi adagolóval kompatibilis, 1 rétegű tekercses kéztörlő/Szín: fehér; rétegek száma: 1; lapok száma: min. 800 lap/tekercs; tekercs hossz: min.300 m; tekercs átmérő: 19.5 cm +/- 5%; lap; belső magátmérő: min. 5 cm és max 6 cm; 200 1 tekercs
5.Tork M1-es rendszerrel kompatibilis belsőmag adagolású, mag nélküli kéztörlő/min.240 lap; rétegek száma 2; szín: fehér; tekercshossz: min. 55 m; tekercsátm: 14 cm +/- 5mm; belsőmag adagolású, mag nélküli (középső papírhenger nélkül)./ 8 000/1 tekercs
6.WC papír, 19 cm átm., natúr/ Szín: natur/ rétegek száma 1; tekercshossz: min.120 m; tekercs átm.: 19 cm +/-5 mm; belsőmag átmérő 4-6 cm között; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált /2 300 /1 tekercs
7.WC papír, 28 cm átm., natúr/Rétegek száma 1; tekercshossz: min. 300m ; tekercs átm.: 28 cm +/- 10%; belső mag átm.: 4-6 cm között; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált /1 000/1 tekercs
8.WC papír, 19 cm átm., fehér /Szín: fehér; rétegek száma 2; tekercshossz: min. 120 m; tekercs átm.: 19 cm +/- 5mm; belső mag átm.: 4-6 cm között; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált/16 000/1 tekercs
9.WC papír, 28 cm átm., fehér/Rétegek száma: 2; tekercshossz: min. 240 m; tekercs átm: 28 cm +/-5mm; belső mag átm.: 4-6 cm között; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált/1 200/1 tekercs
10.Háztartási WC papír/Szín: fehér; rétegek száma: 3; tekercshossz: min.15 m; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált/65 000/1 tekercs
11.Éttermi papírszalvéta/Szín: fehér; rétegek száma: 1; méret: 18*18 cm +/-10%;min. 600 db/csomag; egész felületén prégelt/ 2 000/1 csomag
12.Papírszalvéta /Szín: fehér; rétegek száma: 2; méret: min. 30x30 cm; hajtogatás:1/4/ 2 000/1 darab
13.Intim tasak/"Anyaga: műanyag; csomagolás: 25-30 tasak / csomag; űrtartalom: 1 liter +/- 20%"/15 000 /1 tasak
14.Alufólia 30 cm széles/Tekercshossz: minimum 100m; szélesség: 30 cm +/- 10%; anyag: 12,5 +/- 2 mikron/300/1 tekercs
15.Frissentartó fólia, "folpack" / Tekercshossz: minimum 300 m; szélesség 30 cm +/- 10%; anyag 10 +/-2 mikron; anyaga: polietilén, natúr fólia/ 200 /1 tekercs
16.Fogvájó/ Fa; hengeres forma; egyesével csomagolt/ 100 000 /1 darab
17.Papír zsebkendő / Szín: fehér; illatanyag-mentes; rétegek száma: 3; puha tapintású; csomagolás: 90-100 db/csomag /7 000 /1 darab
Szerződés, közbeszerzés feltételei:
•Szállítás: havonta vagy kéthavonta egyszer, a Létesítmények excel táblázatba megadott szállítási címekre és bontásban.
•Ajánlattevő a szállítási költséget az anyagárba építse be.
•Megrendelő jogosult az ajánlatban szereplő éves szállítási mennyiségek egyoldalú megváltoztatására.
• A teljesítés helyére szállítás. Táblázat mellékelve.
A keretmegállapodás keretösszege: 60.000.000 forint+ÁFA. A Keretösszeg 70%-ának lehívását vállalja a Keretmegállapodás időtartama alatt.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni.
Az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata.
A vonatkozó jogszabályok, előírásoknak megfelelő és a részletes leírás, a beszerezendő áruk tételes mennyisége a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák (árazatlan ártáblázat).
A Keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított tizenkettő (12) hónapra, de legfeljebb a Keretösszeg kimerüléséig tartó időtartamra jön létre. A Keretmegállapodás tizenkettő (12) hónapos időbeli hatálya a Kbt. 141.§ 4 (a) pontjára figyelemmel legfeljebb egy (1) alkalommal, legfeljebb hat (6) hónappal meghosszabbodik - a Közbeszerzési Dokumentáció mellékleteként kiadott táblázatban megjelölt termékekre az ott megjelölt előirányozott mennyiségekben.
Sorszám/Megnevezés/Tulajdonság, leírás, összetevők/12 hónap felhasználás mennyisége/Elszámolási egység:
1.Háztartási kéztörlő 2 rétegű/Belsőmagos; mikrocellás szerkezet; illatanyag-mentes; rétegek száma min.: 2; szín: fehér; tekercs: min.50 lap; tekercshossz: min. 10 m; lapszélesség min 20 cm; perforált/2 000/1 tekercs
2.Belsőmagos kéztörlő/Szín: fehér; tekercs min. 400 lap; rétegek száma min.: 2; tekercshossz: min.110 m; tekercs átm: 19 cm +/- 5mm; tekercs szélesség: 20 cm +/- 10%; /3 500/1 tekercs
3."V" hajtogatott kéztörlő/Szín: fehér; rétegek száma min. 2; 225 lap/csomag +/-10%; Vialli K4 adagolóval kompatibilis; kiterített lapméret: 21-25 cm x 22-23 cm / 25 000 /1 csomag
4.Tork Reflex Midi adagolóval kompatibilis, 1 rétegű tekercses kéztörlő/Szín: fehér; rétegek száma: 1; lapok száma: min. 800 lap/tekercs; tekercs hossz: min.300 m; tekercs átmérő: 19.5 cm +/- 5%; lap; belső magátmérő: min. 5 cm és max 6 cm; 200 1 tekercs
5.Tork M1-es rendszerrel kompatibilis belsőmag adagolású, mag nélküli kéztörlő/min.240 lap; rétegek száma 2; szín: fehér; tekercshossz: min. 55 m; tekercsátm: 14 cm +/- 5mm; belsőmag adagolású, mag nélküli (középső papírhenger nélkül)./ 8 000/1 tekercs
6.WC papír, 19 cm átm., natúr/ Szín: natur/ rétegek száma 1; tekercshossz: min.120 m; tekercs átm.: 19 cm +/-5 mm; belsőmag átmérő 4-6 cm között; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált /2 300 /1 tekercs
7.WC papír, 28 cm átm., natúr/Rétegek száma 1; tekercshossz: min. 300m ; tekercs átm.: 28 cm +/- 10%; belső mag átm.: 4-6 cm között; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált /1 000/1 tekercs
8.WC papír, 19 cm átm., fehér /Szín: fehér; rétegek száma 2; tekercshossz: min. 120 m; tekercs átm.: 19 cm +/- 5mm; belső mag átm.: 4-6 cm között; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált/16 000/1 tekercs
9.WC papír, 28 cm átm., fehér/Rétegek száma: 2; tekercshossz: min. 240 m; tekercs átm: 28 cm +/-5mm; belső mag átm.: 4-6 cm között; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált/1 200/1 tekercs
10.Háztartási WC papír/Szín: fehér; rétegek száma: 3; tekercshossz: min.15 m; dombornyomott mintával; puha tapintású; lapszélesség: 9-10 cm között; perforált/65 000/1 tekercs
11.Éttermi papírszalvéta/Szín: fehér; rétegek száma: 1; méret: 18*18 cm +/-10%;min. 600 db/csomag; egész felületén prégelt/ 2 000/1 csomag
12.Papírszalvéta /Szín: fehér; rétegek száma: 2; méret: min. 30x30 cm; hajtogatás:1/4/ 2 000/1 darab
14.Alufólia 30 cm széles/Tekercshossz: minimum 100m; szélesség: 30 cm +/- 10%; anyag: 12,5 +/- 2 mikron/300/1 tekercs
15.Frissentartó fólia, "folpack" / Tekercshossz: minimum 300 m; szélesség 30 cm +/- 10%; anyag 10 +/-2 mikron; anyaga: polietilén, natúr fólia/ 200 /1 tekercs
16.Fogvájó/ Fa; hengeres forma; egyesével csomagolt/ 100 000 /1 darab
17.Papír zsebkendő / Szín: fehér; illatanyag-mentes; rétegek száma: 3; puha tapintású; csomagolás: 90-100 db/csomag /7 000 /1 darab
Szerződés, közbeszerzés feltételei:
•Szállítás: havonta vagy kéthavonta egyszer, a Létesítmények excel táblázatba megadott szállítási címekre és bontásban.
•Ajánlattevő a szállítási költséget az anyagárba építse be.
•Megrendelő jogosult az ajánlatban szereplő éves szállítási mennyiségek egyoldalú megváltoztatására.
• A teljesítés helyére szállítás. Táblázat mellékelve.
A keretmegállapodás keretösszege: 60.000.000 forint+ÁFA. A Keretösszeg 70%-ának lehívását vállalja a Keretmegállapodás időtartama alatt.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni.
Az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata.
A vonatkozó jogszabályok, előírásoknak megfelelő és a részletes leírás, a beszerezendő áruk tételes mennyisége a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák (árazatlan ártáblázat).
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Extra-Regio NUTS 3
🏙️
Időtartam: 12 hónap
További információk a megújításról:
A Keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított tizenkettő (12) hónapra, de legfeljebb a Keretösszeg kimerüléséig tartó időtartamra jön létre. A Keretmegállapodás tizenkettő (12) hónapos időbeli hatálya a Kbt. 141.§ 4 (a) pontjára figyelemmel legfeljebb egy (1) alkalommal, legfeljebb hat (6) hónappal meghosszabbodik az alábbiak szerint:
Amennyiben a Keretösszeg nem merült ki, a Vevő a Keretmegállapodás hatályának lejártát megelőző legkésőbb harminc (30) nappal
korábban, egyoldalú nyilatkozattal, írásban jelzi az Eladónak, ha a Keretmegállapodás megszűnését kívánja; amennyiben ez nem
történik meg az itt megjelölt határidőben, a Keretmegállapodás automatikusan meghosszabbodik a jelen bekezdésben írtak szerint.

Ár ✅
Ár (súlyozás): 100
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-01-08 📅
Cím: Adásvételi keretmegállapodás
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001560602023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 6
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 6
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A keretmegállapodás maximális értéke: 60 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001560602023/6642
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Edelweiss Ökoservice Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10835449242
Postacím: Csókakő Utca 35.
Postai irányítószám: 1164
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@edelweiss-os.eu📧
Telefon: +36 705629896📞
URL: https://edelweiss-os.eu/🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001560602023/6658
Név: Mountain Paper Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 32289877206
Postacím: Hársfa Sétány 17
Postai irányítószám: 6726
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád
🏙️
E-mail: mountainpaperkft@gmail.com📧
Telefon: +36 707733915📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 31 971 576 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001560602023/6698 A vállalkozó neve és címe
Név: SIGRON MAGYARORSZÁG Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10495658203
Postacím: Vállalkozók útja 3.
Postai irányítószám: 6400
Postai város: Kiskunhalas
Régió: Pest
🏙️
E-mail: nagy.viktor@sigron.hu📧
Telefon: +36 77520126📞
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Ajánlat azonosítója: EKR001560602023/6714
Név: I-COM IRODAELLÁTÁS Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25049813241
Postacím: Ezred Utca 2
Postai irányítószám: 1044
E-mail: kozbeszerzes@i-com.hu📧
Telefon: +36 16881840📞
Fax: +36 13701180 📠
URL: https://www.i-com.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001560602023/6722
Név: REXTRA Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10437247241
Postacím: Szentendrei Út 87.
Postai irányítószám: 1033
E-mail: palyazat@rextra.hu📧
Telefon: +36 26504904📞
Fax: +36 26310044 📠
URL: https://www.rextra.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001560602023/6794
Név: Wellmed Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23924989241
Postacím: Margit körút 38.
Postai irányítószám: 1027
E-mail: op@wellmed.hu📧
Telefon: +36 209280056📞
URL: https://www.wellmed.hu🌏
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27750409251
Postacím: Margitsziget hrsz 23800/6. Holdudvar. ép.
Postai irányítószám: 1007
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Kovács Alexandra
E-mail: ekr@nsu.hu📧
Telefon: +36 307304877📞
Fax: +36 307304877 📠
URL: https://hungary.sport.hu/🌏
Csoportvezető ✅
A vevő profiljának címe: https://hungary.sport.hu/🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Kiegészítő információk További információk
Ajánlattevők neve:
1.Ajánlattevő neve: SIGRON MAGYARORSZÁG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Székhelye:6400 Kiskunhalas Vállalkozók útja 3.)
2. Ajánlattevő neve: Mountain Paper Kft. (Székhelye: 6726 Szeged Hársfa Sétány 17.)
3. Ajánlattevő neve: Wellmed Magyarország Kft. (Székhelye: 1027 Budapest Margit körút 38.)
4. Ajánlattevő neve: Edelweiss Ökoservice Kft. (Székhelye: 1164 Budapest Csókakő Utca 35.)
5. Ajánlattevő neve: REXTRA Kereskedelmi Kft. (Székhelye: 1033 Budapest Szentendrei Út 87.)
6. Ajánlattevő neve: I-COM IRODAELLÁTÁS Kereskedelmi Kft. (Székhelye: 1044 Budapest Ezred Utca 2.)

Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest
🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a szerint.
Forrás: OJS 2024/S 012-033260 (2024-01-16)