Megbízási keretszerződés alapján Megbízó az alábbi címeken levő - integrált vagyonvédelmi rendszerrel (behatolásjelző rendszerrel, valamint elektronikus beléptető-és megfigyelőrendszerrel - CCTV) felszerelt - székházában és kijelölt telephelyein, valamint egyéb területeken - jellemzően az ország területén levő távvezetékszakaszok mellett - élőerős őrzési, vagyonvédelmi és recepciós feladatok ellátása: 1. Megbízó székháza (1031 Budapest, Anikó utca 4.), 2. Megbízó gödi telephelye (2131 Göd, hrsz.: külterület 015/6, Ady Endre út külső része), 3. Megbízó paksi telephelye (7030 Paks, hrsz.: belterület 8803/14, Atomerőmű területe), 4. Megbízó albertirsai telephelye (2730 Albertirsa, hrsz.: külterület 0281/7, Dánosi út folytatása), 5. Magyarország közigazgatási területén, Megbízó távvezetékszakaszai közelében A fent részletezett feladatok közül az 1-4. pontban felsoroltak folyamatosan ellátandó, állandó helyszínen végzett feladatok, míg az 5. pontban szereplő Megbízó előzetes jelzése és eseti megrendelése alapján esetileg és változó helyszínen ellátandó feladat. Az 5. pontban részletezett feladatok helyszínére vonatkozó tájékoztató adat az alábbi oldalakon érhető el: Hálózatfejlesztési terv https://www.mavir.hu/web/mavir/halozatfejlesztesi-tervek-2021-tol A MAVIR ZRt. átviteli hálózati alállomásai és távvezetékei https://www.mavir.hu/documents/10258/2005773/alallomasok_szigetcsep.pdf/7f9158e9-dc16-416b-aaf3-d60d72bc6145?t=1511963437967 https://www.mavir.hu/documents/10258/193045374/A_Mavir_ZRt_%C3%81tviteli_h%C3%A1l%C3%B3zati_t%C3%A1vezet%C3%A9kei.pdf/4e2835b3-6fa5-4962-b9a3-f9c4dd9417cc?t=1378137625973
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-08-29.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-08-08.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-08-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Biztonsági szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001000692023
Rövid leírás:
Megbízási keretszerződés alapján Megbízó az alábbi címeken levő - integrált vagyonvédelmi rendszerrel (behatolásjelző rendszerrel, valamint elektronikus beléptető-és megfigyelőrendszerrel - CCTV) felszerelt - székházában és kijelölt telephelyein, valamint egyéb területeken - jellemzően az ország területén levő távvezetékszakaszok mellett - élőerős őrzési, vagyonvédelmi és recepciós feladatok ellátása:
1. Megbízó székháza (1031 Budapest, Anikó utca 4.),
2. Megbízó gödi telephelye (2131 Göd, hrsz.: külterület 015/6, Ady Endre út külső része),
3. Megbízó paksi telephelye (7030 Paks, hrsz.: belterület 8803/14, Atomerőmű területe),
4. Megbízó albertirsai telephelye (2730 Albertirsa, hrsz.: külterület 0281/7, Dánosi út folytatása),
5. Magyarország közigazgatási területén, Megbízó távvezetékszakaszai közelében
A fent részletezett feladatok közül az 1-4. pontban felsoroltak folyamatosan ellátandó, állandó helyszínen végzett feladatok, míg az 5. pontban szereplő Megbízó előzetes jelzése és eseti megrendelése alapján esetileg és változó helyszínen ellátandó feladat.
Az 5. pontban részletezett feladatok helyszínére vonatkozó tájékoztató adat az alábbi oldalakon érhető el:
Hálózatfejlesztési terv
https://www.mavir.hu/web/mavir/halozatfejlesztesi-tervek-2021-tol
A MAVIR ZRt. átviteli hálózati alállomásai és távvezetékei
https://www.mavir.hu/documents/10258/2005773/alallomasok_szigetcsep.pdf/7f9158e9-dc16-416b-aaf3-d60d72bc6145?t=1511963437967https://www.mavir.hu/documents/10258/193045374/A_Mavir_ZRt_%C3%81tviteli_h%C3%A1l%C3%B3zati_t%C3%A1vezet%C3%A9kei.pdf/4e2835b3-6fa5-4962-b9a3-f9c4dd9417cc?t=1378137625973

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Biztonsági szolgáltatások📦
További CPV-kód: Riasztásfigyelési szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Nincs megjelölve
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
1. A II.2.3) pontban szereplő helyszíneken kívül egyéb külterületek őrzése (Magyarország közigazgatási területén, Megbízó távvezetékszakaszai közelében) is a szerződés részét képezi.
2. A Kbt. 133. §-ára tekintettel Ajánlatkérő a II.2.7) pont szerinti 36 hónapos szerződéses időtartam meghatározásánál a Felhívás feladásakor előre nem kalkulálható olyan tényezőket (pl. a II.2.4) pont 5. alpontja szerint esetileg felmerülő rendkívüli feladatok, a belügyminiszter által minden évben közzétételre kerülő minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj általános forgalmi adó nélküli legkisebb mértéke stb.) is figyelembe vett, amelyek a keretösszeg a tervezettnél gyorsabb kimerülését, ezáltal a szerződéses időtartam rövidülését eredményezhetik.
3. A III.1) pont folytatása:
M.2) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik
a) legalább 2 fő vagyonőr szakemberrel, akik rendelkeznek a 2005. évi CXXXIII. törvény 5. §-a szerinti a személy- és vagyonvédelmi tevékenység személyes végzésére vonatkozó, a rendőrség által kiadott, hatályos hatósági igazolvánnyal, továbbá a 2012. évi CXX. törvényben és végrehajtási rendeletében, a 68/2012. (XII.14.) BM rendeletben előírt képzés elvégzését igazoló oklevéllel vagy a rendelet 5. számú mellékletében meghatározott szakirányú képesítéssel, képzettséggel, legalább 12 hónap integrált vagyonvédelmi rendszer kezelésében szerzett tapasztalattal, valamint érvényes elsősegélynyújtó és defibrillátor kezelésére jogosító vizsgával. A vagyonőr igazolvány hatálya vonatkozásában a 2005. évi CXXXIII. törvény 6. §-a az irányadó.
b) legalább 1 fő recepciós szakemberrel, aki rendelkezik érettségi bizonyítvánnyal, továbbá minimum 6 hónap, recepciós munkakörben szerzett szakmai tapasztalattal.
Fogalommeghatározás:
Integrált vagyonvédelmi rendszer kezelése jelen előírás vonatkozásában: behatolásjelző rendszer, elektronikus beléptető rendszer- és kamerás megfigyelő rendszerek integrált felügyeleti alkalmazásban történő jelzések kezelése, elektronikus vagyonvédelmi eszközök használata, alkalmazása, események kivizsgálás utáni dokumentálása, belépőkártyák kezelése, listák előállítása.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Ajánlattevőnek a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján nyilatkoznia kell, hogy az M.1) és M.2) alkalmassági követelményeknek megfelel.
A Kbt. 69. § (4) bek alapján felhívott Ajánlattevőnek csatolnia kell az alábbi dokumentumokat:
M.1) A Rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három év legjelentősebb, közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatásairól. A referencia nyilatkozatnak, illetve referenciaigazolásnak tartalmaznia kell legalább:
- a szerződést kötő másik fél megnevezését, székhelyét, kapcsolattartó nevét és elérhetőségét,
- a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét olyan részletezettséggel, hogy abból kétséget kizáróan megállapítható legyen az előírt minimumkövetelményeknek való megfelelés,
- a teljesítés idejét (a kezdő és befejező időpontot év/hó/nap részletezettséggel)
- nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
- valamint minden olyan adatot, mely alapján az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható.
A Rendelet 23. §-a értelmében a 21. § (3) bekezdés a) pontjának esetét az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolással lehet igazolni.
M.2) A Rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek megnevezésével, végzettségük illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével.
Csatolandó a szakemberek képzettségét / végzettségét / jogosultságát igazoló dokumentumok másolata. Az M.2) a) pont vonatkozásában az elsősegélynyújtó és defibrillátor kezelésére vonatkozó tanúsítvány / igazolás egyszerű másolata.
Csatolandó továbbá a szakemberek saját kezű aláírását tartalmazó - a szakemberek rendelkezésre állási nyilatkozatát is magában foglaló - szakmai önéletrajza.
Ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek való megfelelést a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdései szerint igazolhatja az alábbi kivétellel: Ajánlatkérő a székházban és a telephelyeken (Paks, Göd, Albertirsa) történő vagyonvédelmi szolgálat teljesítését olyan alapvető fontosságú feladatnak tekinti, amelyet csak a nyertes Ajánlattevő láthat el, arra alvállalkozó nem vehető igénybe. Ennek indoka, hogy az Ajánlatkérő székhelye és telephelyei a hazai villamosenergia-ellátást biztosító rendszer kulcsfontosságú elemei, így ezek zavartalan és biztonságos működtetése kiemelt jelentőséggel bír az ellátásbiztonság szempontjából.
Ennek megfelelően az M.2) a) és az M.2) b) alkalmassági követelmények igazolására az Ajánlattevő a Kbt. 65. § (10) bekezdése értelmében nem jogosult a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti szervezetet vagy személyt bevonni.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Megbízási keretszerződés alapján Megbízó az alábbi címeken levő - integrált vagyonvédelmi rendszerrel (behatolásjelző rendszerrel, valamint elektronikus beléptető-és megfigyelőrendszerrel - CCTV) felszerelt - székházában és kijelölt telephelyein, valamint egyéb területeken - jellemzően az ország területén levő távvezetékszakaszok mellett - élőerős őrzési, vagyonvédelmi és recepciós feladatok ellátása:
Megbízási keretszerződés alapján Megbízó az alábbi címeken levő - integrált vagyonvédelmi rendszerrel (behatolásjelző rendszerrel, valamint elektronikus beléptető-és megfigyelőrendszerrel - CCTV) felszerelt - székházában és kijelölt telephelyein, valamint egyéb területeken - jellemzően az ország területén levő távvezetékszakaszok mellett - élőerős őrzési, vagyonvédelmi és recepciós feladatok ellátása:
1. Megbízó székháza (1031 Budapest, Anikó utca 4.),
2. Megbízó gödi telephelye (2131 Göd, hrsz.: külterület 015/6, Ady Endre út külső része),
5. Magyarország közigazgatási területén, Megbízó távvezetékszakaszai közelében
A fent részletezett feladatok közül az 1-4. pontban felsoroltak folyamatosan ellátandó, állandó helyszínen végzett feladatok, míg az 5. pontban szereplő Megbízó előzetes jelzése és eseti megrendelése alapján esetileg és változó helyszínen ellátandó feladat.
A fent részletezett feladatok közül az 1-4. pontban felsoroltak folyamatosan ellátandó, állandó helyszínen végzett feladatok, míg az 5. pontban szereplő Megbízó előzetes jelzése és eseti megrendelése alapján esetileg és változó helyszínen ellátandó feladat.
Az 5. pontban részletezett feladatok helyszínére vonatkozó tájékoztató adat az alábbi oldalakon érhető el:
Megbízott a recepciós szolgálatot és a vagyonőri szolgálatot megfelelő hely-, technikai és szakmai ismerettel rendelkező „élőerős” létszámmal az alábbiak szerint köteles ellátni:
1. Anikó utcai székház esetében legalább 20 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) és 3 fő recepciós állományi létszámmal, akik közül naponta:
5 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal,
1 fő vagyonőr, munkanapokon 12 órás (figyelemmel a 12/24 órás munkarendre), nem fegyveres szolgálattal,
2 fő recepciós munkanapokon, 10-10 órás szolgálattal.
2. Göd transzformátor állomás esetében legalább 9 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) állományi létszámmal, akik közül naponta:
2 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal.
A 2 fő közül 1 fő vagyonőrnek a megbízási keretszerződés hatályba lépésének időpontjától, valamint - Megbízó által történő írásbeli tájékoztatást követően soron kívül (várható időpontja: 2024. január 1.) - további 1 fő vagyonőrnek folyamatosan (24 órás), nem fegyveres szolgálatot kell ellátni.

3. Paks transzformátor állomás esetében legalább 5 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) állományi létszámmal, akik közül naponta:
1 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal.
Paks Alállomás átépítését követően - amelynek befejezési időpontja várhatóan 2024. december 31. - Megbízó által Megbízott részére történő írásbeli tájékoztatás alapján az élőerős őrzés a Megbízó értesítésétől számított 30 napon belül megszüntetésre kerülhet.

4. Albertirsa transzformátor állomás esetében legalább 5 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) állományi létszámmal, akik közül naponta:
1 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal, helyismereti vizsga elvégzését követően.
Megbízott, a Megbízó egyedi megrendelése alapján alkalmi jelleggel többlet személyi állományt (vagyonőr) köteles biztosítani törzsállományon felül a székházban és / vagy a telephelyeken, további 6 fő létszámig az alábbiak szerint:
3 fő többlet személyi állományt a telefonon vagy e-mailben történt értesítés visszaigazolásától számított 4 órán belül biztosítani kell.
4-6 fő többlet személyi állomány biztosításának igénye esetén, Megbízó részéről az igényt a többlet személyi állomány igényelt munkába állása előtt - lehetőség szerint - legalább 8 órával jeleznie kell.
5. Megbízott, a Megbízó egyedi megrendelése alapján alkalmi jelleggel többlet létszámot (vagyonőr) köteles biztosítani törzsállományon felül a külterületi őrzéseknél további 9 fő létszámig az alábbiak szerint:
3 fő többlet létszámot (vagyonőr) a telefonon vagy e-mailben történt értesítés visszaigazolásától számított 4 órán belül biztosít Megbízott a Megbízó részére.
4-9 fő többlet létszám (vagyonőr) biztosításának igénye esetén, Megbízó részéről az igényt a többlet létszám igényelt munkába állása előtt - lehetőség szerint - legalább 8 órával jeleznie kell Megbízottnak.
Az Ajánlattevőknek ajánlatukban évi 6000 órányi, a szerződés 36 hónapos időtartama alatt összesen 18000 órányi külterületi őrzés-védelmi szolgáltatással kell kalkulálniuk.
A kizárólag terepjáró gépjárművel megközelíthető helyszíneken ellátandó őrzési feladatok végrehajtása céljából Megbízottnak a helyszín megközelítéséhez, illetve - az őrzés jellegétől, helyszínétől, a közlekedési viszonyoktól és az időjárási viszonyoktól függően - a járőrtevékenység ellátásához a szerződéskötés időpontjában ajánlott rendelkeznie állandó vagy kapcsolható négykerék-meghajtású gépjárművel és olyan gépjárművel, melynek a hasmagassága (az úttest vízszintes síkja és a differenciálmű legalsó pontja közötti távolság) minimum 200 mm.
A kizárólag terepjáró gépjárművel megközelíthető helyszíneken ellátandó őrzési feladatok végrehajtása céljából Megbízottnak a helyszín megközelítéséhez, illetve - az őrzés jellegétől, helyszínétől, a közlekedési viszonyoktól és az időjárási viszonyoktól függően - a járőrtevékenység ellátásához a szerződéskötés időpontjában ajánlott rendelkeznie állandó vagy kapcsolható négykerék-meghajtású gépjárművel és olyan gépjárművel, melynek a hasmagassága (az úttest vízszintes síkja és a differenciálmű legalsó pontja közötti távolság) minimum 200 mm.
1. A II.2.3) pontban szereplő helyszíneken kívül egyéb külterületek őrzése (Magyarország közigazgatási területén, Megbízó távvezetékszakaszai közelében) is a szerződés részét képezi.
2. A Kbt. 133. §-ára tekintettel Ajánlatkérő a II.2.7) pont szerinti 36 hónapos szerződéses időtartam meghatározásánál a Felhívás feladásakor előre nem kalkulálható olyan tényezőket (pl. a II.2.4) pont 5. alpontja szerint esetileg felmerülő rendkívüli feladatok, a belügyminiszter által minden évben közzétételre kerülő minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj általános forgalmi adó nélküli legkisebb mértéke stb.) is figyelembe vett, amelyek a keretösszeg a tervezettnél gyorsabb kimerülését, ezáltal a szerződéses időtartam rövidülését eredményezhetik.
2. A Kbt. 133. §-ára tekintettel Ajánlatkérő a II.2.7) pont szerinti 36 hónapos szerződéses időtartam meghatározásánál a Felhívás feladásakor előre nem kalkulálható olyan tényezőket (pl. a II.2.4) pont 5. alpontja szerint esetileg felmerülő rendkívüli feladatok, a belügyminiszter által minden évben közzétételre kerülő minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj általános forgalmi adó nélküli legkisebb mértéke stb.) is figyelembe vett, amelyek a keretösszeg a tervezettnél gyorsabb kimerülését, ezáltal a szerződéses időtartam rövidülését eredményezhetik.
3. A III.1) pont folytatása:
M.2) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik
a) legalább 2 fő vagyonőr szakemberrel, akik rendelkeznek a 2005. évi CXXXIII. törvény 5. §-a szerinti a személy- és vagyonvédelmi tevékenység személyes végzésére vonatkozó, a rendőrség által kiadott, hatályos hatósági igazolvánnyal, továbbá a 2012. évi CXX. törvényben és végrehajtási rendeletében, a 68/2012. (XII.14.) BM rendeletben előírt képzés elvégzését igazoló oklevéllel vagy a rendelet 5. számú mellékletében meghatározott szakirányú képesítéssel, képzettséggel, legalább 12 hónap integrált vagyonvédelmi rendszer kezelésében szerzett tapasztalattal, valamint érvényes elsősegélynyújtó és defibrillátor kezelésére jogosító vizsgával. A vagyonőr igazolvány hatálya vonatkozásában a 2005. évi CXXXIII. törvény 6. §-a az irányadó.
a) legalább 2 fő vagyonőr szakemberrel, akik rendelkeznek a 2005. évi CXXXIII. törvény 5. §-a szerinti a személy- és vagyonvédelmi tevékenység személyes végzésére vonatkozó, a rendőrség által kiadott, hatályos hatósági igazolvánnyal, továbbá a 2012. évi CXX. törvényben és végrehajtási rendeletében, a 68/2012. (XII.14.) BM rendeletben előírt képzés elvégzését igazoló oklevéllel vagy a rendelet 5. számú mellékletében meghatározott szakirányú képesítéssel, képzettséggel, legalább 12 hónap integrált vagyonvédelmi rendszer kezelésében szerzett tapasztalattal, valamint érvényes elsősegélynyújtó és defibrillátor kezelésére jogosító vizsgával. A vagyonőr igazolvány hatálya vonatkozásában a 2005. évi CXXXIII. törvény 6. §-a az irányadó.
b) legalább 1 fő recepciós szakemberrel, aki rendelkezik érettségi bizonyítvánnyal, továbbá minimum 6 hónap, recepciós munkakörben szerzett szakmai tapasztalattal.
Fogalommeghatározás:
Integrált vagyonvédelmi rendszer kezelése jelen előírás vonatkozásában: behatolásjelző rendszer, elektronikus beléptető rendszer- és kamerás megfigyelő rendszerek integrált felügyeleti alkalmazásban történő jelzések kezelése, elektronikus vagyonvédelmi eszközök használata, alkalmazása, események kivizsgálás utáni dokumentálása, belépőkártyák kezelése, listák előállítása.
Integrált vagyonvédelmi rendszer kezelése jelen előírás vonatkozásában: behatolásjelző rendszer, elektronikus beléptető rendszer- és kamerás megfigyelő rendszerek integrált felügyeleti alkalmazásban történő jelzések kezelése, elektronikus vagyonvédelmi eszközök használata, alkalmazása, események kivizsgálás utáni dokumentálása, belépőkártyák kezelése, listák előállítása.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Ajánlattevőnek a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján nyilatkoznia kell, hogy az M.1) és M.2) alkalmassági követelményeknek megfelel.
A Kbt. 69. § (4) bek alapján felhívott Ajánlattevőnek csatolnia kell az alábbi dokumentumokat:
M.1) A Rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három év legjelentősebb, közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatásairól. A referencia nyilatkozatnak, illetve referenciaigazolásnak tartalmaznia kell legalább:
M.1) A Rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három év legjelentősebb, közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatásairól. A referencia nyilatkozatnak, illetve referenciaigazolásnak tartalmaznia kell legalább:
- a szerződést kötő másik fél megnevezését, székhelyét, kapcsolattartó nevét és elérhetőségét,
- a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét olyan részletezettséggel, hogy abból kétséget kizáróan megállapítható legyen az előírt minimumkövetelményeknek való megfelelés,
- a teljesítés idejét (a kezdő és befejező időpontot év/hó/nap részletezettséggel)
- nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
- valamint minden olyan adatot, mely alapján az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható.
A Rendelet 23. §-a értelmében a 21. § (3) bekezdés a) pontjának esetét az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolással lehet igazolni.
M.2) A Rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek megnevezésével, végzettségük illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével.
Csatolandó a szakemberek képzettségét / végzettségét / jogosultságát igazoló dokumentumok másolata. Az M.2) a) pont vonatkozásában az elsősegélynyújtó és defibrillátor kezelésére vonatkozó tanúsítvány / igazolás egyszerű másolata.
Csatolandó továbbá a szakemberek saját kezű aláírását tartalmazó - a szakemberek rendelkezésre állási nyilatkozatát is magában foglaló - szakmai önéletrajza.
Ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek való megfelelést a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdései szerint igazolhatja az alábbi kivétellel: Ajánlatkérő a székházban és a telephelyeken (Paks, Göd, Albertirsa) történő vagyonvédelmi szolgálat teljesítését olyan alapvető fontosságú feladatnak tekinti, amelyet csak a nyertes Ajánlattevő láthat el, arra alvállalkozó nem vehető igénybe. Ennek indoka, hogy az Ajánlatkérő székhelye és telephelyei a hazai villamosenergia-ellátást biztosító rendszer kulcsfontosságú elemei, így ezek zavartalan és biztonságos működtetése kiemelt jelentőséggel bír az ellátásbiztonság szempontjából.
Ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek való megfelelést a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdései szerint igazolhatja az alábbi kivétellel: Ajánlatkérő a székházban és a telephelyeken (Paks, Göd, Albertirsa) történő vagyonvédelmi szolgálat teljesítését olyan alapvető fontosságú feladatnak tekinti, amelyet csak a nyertes Ajánlattevő láthat el, arra alvállalkozó nem vehető igénybe. Ennek indoka, hogy az Ajánlatkérő székhelye és telephelyei a hazai villamosenergia-ellátást biztosító rendszer kulcsfontosságú elemei, így ezek zavartalan és biztonságos működtetése kiemelt jelentőséggel bír az ellátásbiztonság szempontjából.
Ennek megfelelően az M.2) a) és az M.2) b) alkalmassági követelmények igazolására az Ajánlattevő a Kbt. 65. § (10) bekezdése értelmében nem jogosult a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti szervezetet vagy személyt bevonni.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
A kizáró okok felsorolása:
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Az Ajánlattevőnek a Kbt. 114. § (2) bek és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Rendelet) 17. § (1) - (2) bek szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 62. § (1) k) kb) pont esetében a 2017. évi LIII. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alapján kell nyilatkozni. A Kbt. 67. § (4) bek alapján az Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe az előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

A Kbt. 74. § (1) alapján az Ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az Ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik; vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.

Ajánlatkérő a Kbt. 64. §-ára felhívja az Ajánlattevők figyelmét.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Sz.1) A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján a szolgáltatás ellátásában résztvevő gazdasági szereplőknek rendelkezniük kell a 2005. évi CXXXIII. törvény 5. § (1) bekezdésében meghatározott, érvényes működési engedéllyel. A működési engedély érvényessége vonatkozásában a 2005. évi CXXXIII. törvény 7. §-az irányadó.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Sz.1) A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján a szolgáltatás ellátásában résztvevő gazdasági szereplőknek rendelkezniük kell a 2005. évi CXXXIII. törvény 5. § (1) bekezdésében meghatározott, érvényes működési engedéllyel. A működési engedély érvényessége vonatkozásában a 2005. évi CXXXIII. törvény 7. §-az irányadó.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Ajánlattevőnek a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján nyilatkoznia kell, hogy az SZ.1) alkalmassági követelménynek megfelel.
A Kbt. 69. § (4) bek alapján felhívott Ajánlattevőnek csatolnia kell a személy és vagyonvédelmi tevékenység folytatására történő jogosultságot igazoló, a rendőrség által kiadott, érvényben lévő működési engedélyt. A működési engedély érvényessége vonatkozásában a 2005. évi CXXXIII. tv 7. §-a irányadó.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A Kbt. 69. § (4) bek alapján felhívott Ajánlattevőnek csatolnia kell a személy és vagyonvédelmi tevékenység folytatására történő jogosultságot igazoló, a rendőrség által kiadott, érvényben lévő működési engedélyt. A működési engedély érvényessége vonatkozásában a 2005. évi CXXXIII. tv 7. §-a irányadó.
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság
Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) előírása:
Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha
P.1) az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgya (élőerős vagyonvédelmi szolgáltatás) szerinti általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele nem éri el összesen a 200 000 000,- Ft-ot;
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
P.1) az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgya (élőerős vagyonvédelmi szolgáltatás) szerinti általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele nem éri el összesen a 200 000 000,- Ft-ot;
P.2.) az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a számviteli jogszabályok szerinti beszámolója szerinti adózott eredménye egynél több évben negatív volt;
P.3) nem rendelkezik személy- és vagyonvédelmi tevékenységre vonatkozó, legalább 50 000 000,- Ft/kár és 100 000 000,- Ft/év összeget elérő kártérítési limitre vonatkozó szakmai felelősségbiztosítással.
Ajánlattevőnek a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján nyilatkoznia kell, hogy a P.1), P.2) és P.3) alkalmassági követelményeknek megfelel.
A Kbt. 69. § (4) bek alapján felhívott Ajánlattevőnek csatolnia kell az alábbi dokumentumokat:
P.1) A Rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján Ajánlattevő nyilatkozata az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (élőerős vagyonvédelmi szolgáltatás) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
P.1) A Rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján Ajánlattevő nyilatkozata az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (élőerős vagyonvédelmi szolgáltatás) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről.
P.2) A Rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának benyújtása (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja a közzétételét). Amennyiben az Ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adataival az Ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat holnapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
P.2) A Rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának benyújtása (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja a közzétételét). Amennyiben az Ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adataival az Ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat holnapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges.
Amennyiben Ajánlattevő a P.2) pontban előírt irattal azért nem rendelkezik az Ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (élőerős vagyonvédelmi szolgáltatás) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az Ajánlatkérő köteles az Ajánlattevő alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (élőerős vagyonvédelmi szolgáltatás) - származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele eléri vagy meghaladja összesen a 200 000 000,- Ft-ot.

P.3) A Rendelet 19. § (1) bekezdés d) pontja alapján a szakmai felelősségbiztosításának fennállásáról szóló igazolás (kötvény, valamint az utolsó díjfizetés igazolásának másolata).
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Rendelet 19. § (3) bekezdésében, valamint a Kbt. 65. § (3), (6) - (8) bekezdéseiben foglalt rendelkezésekre.
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság
M.1) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben befejezett (egyben legfeljebb 6 éve megkezdett),
a) legalább 1 db szerződésszerűen teljesített vagyonvédelmi tevékenységre vonatkozó referenciával, amely keretében legalább 24 hónapon keresztül megszakítás nélkül, legalább 2, integrált vagyonvédelmi rendszerrel (behatolásjelző rendszerrel, valamint elektronikus beléptető-és megfigyelőrendszerrel - CCTV) felszerelt telephely folyamatos élőerős őrzését látta el,
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
a) legalább 1 db szerződésszerűen teljesített vagyonvédelmi tevékenységre vonatkozó referenciával, amely keretében legalább 24 hónapon keresztül megszakítás nélkül, legalább 2, integrált vagyonvédelmi rendszerrel (behatolásjelző rendszerrel, valamint elektronikus beléptető-és megfigyelőrendszerrel - CCTV) felszerelt telephely folyamatos élőerős őrzését látta el,
b) legalább 1 db szerződésszerűen teljesített vagyonvédelmi tevékenységre vonatkozó referenciával, amely keretében az elektronikus védelmi rendszerek nélküli terület és az ott elhelyezett értékek őrzésének védelmét is magában foglaló szolgáltatás valósult meg.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
b) legalább 1 db szerződésszerűen teljesített vagyonvédelmi tevékenységre vonatkozó referenciával, amely keretében az elektronikus védelmi rendszerek nélküli terület és az ott elhelyezett értékek őrzésének védelmét is magában foglaló szolgáltatás valósult meg.
Fogalommeghatározások:
Megszakítás nélküli: folyamatos szolgáltatás, mely kizárja az eseti jelleget vagy alkalmi teljesítési segédként bevont alvállalkozói teljesítést, illetve adott időszak alatt nem került megszüntetésre vagy felfüggesztésre a szolgáltatást ellátó gazdasági szereplő tevékenysége. Ajánlatkérő értelmezésében, 24 hónapon keresztül megszakítás nélkül ellátott teljesítésnek minősül, ha például: Ajánlattevő 2019. január 1. és 2022. január 1. napja között (szerződéssel igazoltan) csak hétköznapokon (munkanapokon teljesít, vagy pl. minden naptári napon, de csak 08:00-20:00 óráig.

Fizikai védelem nélküli terület fogalma alatt Ajánlatkérő az alábbiakat érti: telephelyen kívüli, kerítés és egyéb fizikai védelmet biztosító eszköz nélküli helyszín.
(Folytatás a II.2.14) pontban.)
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
A közbeszerzés tárgyát képező komplex vagyonvédelmi szolgáltatási tevékenység a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény alapján kizárólag működési engedély birtokában végezhető.
A szolgáltatási tevékenység kereteit, jogszabályi kötelezettségeit, a tárgyban kiadott a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény, továbbá a végrehajtását szabályozó 22/2006. (IV.25.) BM rendelet határozza meg.
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás
A szolgáltatási tevékenység kereteit, jogszabályi kötelezettségeit, a tárgyban kiadott a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény, továbbá a végrehajtását szabályozó 22/2006. (IV.25.) BM rendelet határozza meg.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A nyertes ajánlattevőnek (AT) kötelezettséget kell vállalnia, hogy szakmai tevékenységére vonatkozó hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően jár el.
Kiemelten fontos betartani különösen az alábbi jogszab-ok e tevékenységre vonatkozó előírásait:
- a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII.…
… törvény,
… törvény végrehajtásáról szóló 22/2006. (IV. 25.) BM rendelet,
- a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-ei 2016/679 Európai Parlamenti és Tanácsi (EU) rendelet (GDPR),

- az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény,
- a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény,
- a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény,
- az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet,
- a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény,
- a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény…
… (VET),
… egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X.19.) kormányrendelet.
A szerz. biztosítékai:
Késedelmi kötbér: az adott Megbízólappal kiadott eseti megbízás nettó értékének 2%-a naponta.
Késedelmi kötbér maximális összege: az adott Megbízólappal kiadott eseti megbízás nettó értékének 20 %-a.
Hibás telj. kötbér: az adott Megbízólappal kiadott eseti megbízás nettó értékének 20 %-a.
Meghiúsulási kötbér: a meghiúsulás időpontjában még fel nem használt nettó keretösszeg 30 %-a.
A késedelmi és meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.
A szerződést bizt. mellékkötelezettségeket részletesen a szerz.terv. tartalmazza.
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei és / vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:
A kifizetésekre havonta utólag, minden esetben szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján, átutalással, a Ptk. 6:130. § (1) - (2) bekezdései, valamint a Kbt. 135. § (1), és (5)-(6) bekezdéseiben foglaltak szerint kerül sor.
A számla benyújtására havonta, utólag, minden esetben legkorábban a tárgyhónapot követő első munkanapon, az adott hónapban ténylegesen teljesített Szolgáltatás erejéig kerülhet sor.
A Műszaki leírás V. pontjában rögzített feladatok teljesítése során ténylegesen elszámolható üzemanyagköltségekről Megbízott havonta utólag, az adott havi tételes költségkimutatás alapján benyújtott és a Megbízó által kiállított teljesítés igazolás alapján jogosult számlát benyújtani.

Ajánlatkérő (AK)/Megbízó előleget nem fizet.
A nyertes AT/Megbízott a számlát a Teljesítési Igazolás Jegyzőkönyv Felek által történt aláírását követő az Áfa tv-ben foglalt határidőn belül köteles kibocsátani (2007. évi CXXVII tv. (ÁFA tv) 163. §).
Késedelmi vagy hibás telj. kötbér esedékessége esetén számla csak akkor nyújtható be, ha a kötbér megfizetése, illetve teljesítése megtörtént.
AK/Megbízó a benyújtott számlát a kézhezvételtől számított 30 (harminc) naptári napon belül, átutalással egyenlíti ki, figyelemmel a Kbt. 135. § (1), és (5)-(6) bekezdéseinek, valamint a Ptk. 6:130 § (1)-(2) bekezdéseinek rendelkezéseire.
A számlát 1 (egy) példányban AK/Megbízó nevére kell kiállítani, és az AK/Megbízó képviseletében erre jogosult által aláírt Teljesítési Igazolás Jegyzőkönyvvel, Teljesítési Igazolással és az Ajánlatkérő/Megbízó SAP rendszeréből kiállított teljesítményrögzítő lappal együtt az AK-nel/Megbízónak kell megküldeni.

A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek., és a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bek. szerint.
AK nem teszi lehetővé gazdálkodó szerv. alapítását, projekttársaság létrehozását a nyertes közös AT-k számára.
Eljárás
Jogalap: 32014L0025
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
Értékelési szempontok: a Kbt. 76. § (2) bek c) pontja szerint a legjobb ár-érték arányt megjelenítő olyan szempontok, amelyek között az ár vagy költség is szerepel.
Ár szempont:
Megnevezés / Súlyszám
1. Élőerős vagyonvédelmi szolgáltatások összes képzett ára (nettó HUF) / 55
2. Recepciós szolgáltatások összes képzett ára (nettó HUF) /15
3. Külterületi őrzés összes üzemanyagköltsége (nettó HUF) / 10
Minőségi szempont:
4. Az M.2) a) követelmény igazolására bemutatott szakemberek szakmai alkalmasságon felüli többlettapasztalata (összes többlethónap) (min. 0 hónap, max. 24 hónap/fő; csak az összesített többlethónapot kell megadni) / 20
Az értékelés módszere:
Az ár értékelési részszempontok esetén fordított arányosítás. A minőségi értékelési részszempont esetén egyenes arányosítás,
Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-10
Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározza, hogy
- az 1. részszempont alapját képező "Élőerős vagyonvédelmi szolgáltatás rezsióradíj (nettó HUF/óra/fő)" esetében a hatályos, „a vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj éves változásáról és a megállapítására vonatkozó eljárási szabályokról szóló 374/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet” alapján az élet és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszter által a Magyar Közlönyben közzétett közleménye által a 2023. évre meghatározott rezsióradíj + 6%-nak megfelelő összeg (azaz nettó 3550 HUF/óra/fő) feletti megajánlás és a Részletes ártáblában szereplő mennyiség figyelembevételével képzett árat tartalmazó ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen.

- a 2. részszempont körében a nettó 4000 HUF/óra/fő egységár feletti megajánlás és a Részletes ártáblában szereplő mennyiség figyelembevételével képzett árat tartalmazó ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen.
- a 3. részszempont körében a nettó 150 HUF/km egységár feletti megajánlás és a Részletes ártáblában szereplő mennyiség figyelembevételével képzett üzemanyagköltséget tartalmazó ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen.
- a 4. részszempont körében bemutatott szakemberek vonatkozásában a 24 hónap feletti megajánlásokat nem értékeli többletponttal, tehát a pontkiosztás során a 4. részszempont tekintetében max. 24 hónap többlettapasztalatot vesz figyelembe személyenként. Azaz, amennyiben Ajánlattevő valamelyik szakemberre vonatkozóan 24 hónapnál kedvezőbb megajánlást tesz (pl. 30 hónapot), Ajánlatkérő ezen szakember esetében is 24 hónappal számol.

Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 12550753244
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Wagner Zoltán
Hivatkozás További információk
1. Az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen a Kbt. 66.§ (5) bek szerinti felolvasólapot a Kbt. 68. § (4) bek. szerinti tartalommal, a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot, valamint a 66.§ (6) bek szerinti nyilatkozatot az alvállalkozókról (nemleges tartalommal is). További dok-ok benyújtandók az EKR-ben megjelölt sablonok és a csatolt közbesz. dok-ban megadott nyil.minták alapján.

2. Ajánlatkérő (AK) az alkalmassági követelményeket és azok igazolását a minősített ajánlattevők (AT) jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
3. AK nem biztosítja az alternatív ajánlattételt és a részekre történő ajánlattételt. Utóbbi indoka: kritikus/létfontosságú infrastruktúra rendszerelem miatt, továbbá a szolgáltatással érintett objektumok közötti szolgáltatási igény földrajzi és mennyiség eloszlása az eljárás megindításának időpontjában nem ismert. Előbbiekre tekintettel fennállhat annak veszélye, hogy az üzletileg kevesebb nyereséggel kecsegtető részekre nem, vagy nem érvényes ajánlat érkezik, mely jelentős állami vagyonvesztés veszélyével fenyeget, valamint akár a Társaság működését és a zavartalan villamosenergia ellátást is veszélyeztethetné.

4. AK az eljárást megelőzően előzetes piaci konzultációt folytatott le (EKR000252782023). Erre tekintettel, és ellátásbiztonsági szempontokat mérlegelve AK jelen eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75 .§ (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.

5. AK felhívja a figyelmet, hogy azon aj. árak esetén, melyek nem érik el a hatályos jogszab-ok szerint meghatározott min. rezsióradíjat minden esetben alkalmazza a Kbt. 72. § rendelkezései szerinti eljárási cselekményt. A vonatkozó jogszabályhely: "a vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj éves változásáról és a megállapítására vonatkozó eljárási szabályokról szóló 374/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 2. § (1) bek. („A rezsióradíj tárgyévre számított összege - ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik - a 2022. évtől minden évben az előző évben irányadó rezsióradíjnak a tárgyévi garantált bérminimum órabér alkalmazására irányadó összegének előző évhez viszonyított növekménye arányában növelt összege.” A Korm. rendelet 2. § (3) bek. alapján „A tárgyévre irányadó rezsióradíj (1) bek. szerinti összegéről az élet és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszter a Magyar Közlönyben közleményt tesz közzé.”) .

6. A minőségi ért. részszempontokra tett vállalás alátámasztására az ajánlatban csatolandó a szakember(ek) előírt képzettségét / végzettségét / jogosultságát igazoló dok. másolata, a szakember(ek) releváns szakmai tapasztalatát alátámasztó - a szakember(ek) rendelk-re állási nyilatkozatát is magában foglaló - szakmai önéletrajz.

7. Nyertes Ajánlattevőnek (AT) a szerz.kötés időpontjában rendelkeznie kell:
- MSZ EN ISO 9001 szabv. szerinti tanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű min.bizt. intézkedések egyéb bizonyítékaival.
- MSZ EN ISO 14001 szabv. szerinti tanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű környezetirányítási intézkedések egyéb bizonyítékaival.
- MSZ ISO 27001 szabv. szerinti tanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű információbiztonsági intézkedések egyéb bizonyítékaival.
- MSZ ISO 45001 szabv. szerinti tanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű munkahelyi egészségvédelem és biztonsági irányítási intézkedések egyéb bizonyítékaival.
Fentiekkel kapcsolatos részletes AK-i elvárásokat a szerz.terv. tartalmazza.
8. Nyertes AT-nek a szerz.kötés időpontjában és a szerz. teljes időtartama alatt rendelkeznie kell a III.1.2) pont P.3) alpontjában előírt kártérítési limiteknek megfelelő szakmai felelősségbiztosítással.
9. AK a szerz. teljesítése körében a Kbt. 65. § (10) bek-ben rögzítettek szerint a székházban valamint a kijelölt telephelyeken (Göd, Paks, Albertirsa) történő vagyonvéd. szolgálat teljesítését olyan alapvető fontosságú feladatnak tekinti, melyre alvállalkozó igénybevételét kizárja. (Indokolás a II.2.14) pont utolsó két bek-ben.)

10. AK a 2005. évi CXXXIII. törvény 14. §-ának rendelkezései alapján kiköti, hogy a szerz. teljesítésében közreműködő alvállalkozó a szerz. teljesítése érdekében további alvállalkozóval nem köthet szerződést.
11. AT-nek, valamint adott esetben a műszaki-szakmai alkalmasság igazolására igénybe vett alkalmasságot igazoló szervezetnek / személynek az ajánlatban nyilatkoznia kell arról, hogy a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 102/C. § (6) bek. szerinti vertikálisan integrált vállalkozás részére vagyonvédelmi szolgáltatást sem a szerz. megkötésének időpontjában, sem a szerz. teljesítésének időtartama alatt nem nyújt.

12. AT-nek szakmai ajánlatot kell csatolnia a közbesz. dokumentumokban részletezettek szerinti tartalommal. A szakmai ajánlat teljes hiánya az ajánlattételi határidő lejártát követően - hiánypótlással - nem orvosolható, az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.

13. A megbízási keretszerz. része az adatkezeléssel kapcsolatos adatfeldolgozói szerz.
14. Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött. Aj. bizt.mértéke: 10 000 000,- Forint. Ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 10918001-00000024-90010211 (UniCredit Bank Hungary Zrt.)
A biztosítékot az ajánlattételi határidő lejártáig kell AK rendelkezésére bocsátani. A biztosíték a Kbt. 54. § (2) bek szerint teljesíthető. A biztosíték az AT választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az AK fenti számlájára történő befizetéssel és az ajánlattételi határidő lejártáig, készpénz átutalási igazoláson vagy átutalással a következő megjelöléssel: „Élőerős vagyonvédelmi szolgáltatások” pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfiz. kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerz. alapján kiállított - készfiz. kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel, figyelemmel a Kbt. 54. § (4) bek-ben foglaltakra.

15. Ajánlatok bontása a Kbt. 68. § (1) és (1b)-(1c), (4), valamint (6)-(7) bek., továbbá a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rend. 15. § (2) bek. szerint.
16. Elektr. árlejtésre nem kerül sor.
17. Ajánlati kötöttség időtartama: az ajánlattételi határidő lejártától számított 30 nap.
18. A 257/2018. (XII.18.) MvM rend. 6. § (7) bek. értelmében az eljárásban felelős akkreditált közbesz. szaktanácsadó: Pálfi Mónika (lajstromszáma: 00722) és dr. Bodánszky Nikolett (lajstromszáma: 00991)
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 154-489928 (2023-08-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-11-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Élőerős vagyonvédelmi szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001000692023
Rövid leírás:
Megbízási keretszerződés alapján Megbízó az alábbi címeken levő – integrált vagyonvédelmi rendszerrel (behatolásjelző rendszerrel, valamint elektronikus beléptető-és megfigyelőrendszerrel – CCTV) felszerelt - székházában és kijelölt telephelyein, valamint egyéb területeken - jellemzően az ország területén levő távvezetékszakaszok mellett - élőerős őrzési, vagyonvédelmi és recepciós feladatok ellátása:
1. Megbízó székháza (1031 Budapest, Anikó utca 4.),
2. Megbízó gödi telephelye (2131 Göd, hrsz.: külterület 015/6, Ady Endre út külső része),
3. Megbízó paksi telephelye (7030 Paks, hrsz.: belterület 8803/14, Atomerőmű területe),
4. Megbízó albertirsai telephelye (2730 Albertirsa, hrsz.: külterület 0281/7, Dánosi út folytatása),
5. Magyarország közigazgatási területén, Megbízó távvezetékszakaszai közelében
A fent részletezett feladatok közül az 1-4. pontban felsoroltak folyamatosan ellátandó, állandó helyszínen végzett feladatok, míg az 5. pontban szereplő Megbízó előzetes jelzése és eseti megrendelése alapján esetileg és változó helyszínen ellátandó feladat.
Az 5. pontban részletezett feladatok helyszínére vonatkozó tájékoztató adat az alábbi oldalakon érhető el:
Hálózatfejlesztési terv
https://www.mavir.hu/web/mavir/halozatfejlesztesi-tervek-2021-tol
A MAVIR ZRt. átviteli hálózati alállomásai és távvezetékei
https://www.mavir.hu/documents/10258/2005773/alallomasok_szigetcsep.pdf/7f9158e9-dc16-416b-aaf3-d60d72bc6145?t=1511963437967https://www.mavir.hu/documents/10258/193045374/A_Mavir_ZRt_%C3%81tviteli_h%C3%A1l%C3%B3zati_t%C3%A1vezet%C3%A9kei.pdf/4e2835b3-6fa5-4962-b9a3-f9c4dd9417cc?t=1378137625973
Megbízási keretszerződés alapján Megbízó az alábbi címeken levő – integrált vagyonvédelmi rendszerrel (behatolásjelző rendszerrel, valamint elektronikus beléptető-és megfigyelőrendszerrel – CCTV) felszerelt - székházában és kijelölt telephelyein, valamint egyéb területeken - jellemzően az ország területén levő távvezetékszakaszok mellett - élőerős őrzési, vagyonvédelmi és recepciós feladatok ellátása:
1. Megbízó székháza (1031 Budapest, Anikó utca 4.),
2. Megbízó gödi telephelye (2131 Göd, hrsz.: külterület 015/6, Ady Endre út külső része),
3. Megbízó paksi telephelye (7030 Paks, hrsz.: belterület 8803/14, Atomerőmű területe),
4. Megbízó albertirsai telephelye (2730 Albertirsa, hrsz.: külterület 0281/7, Dánosi út folytatása),
5. Magyarország közigazgatási területén, Megbízó távvezetékszakaszai közelében
A fent részletezett feladatok közül az 1-4. pontban felsoroltak folyamatosan ellátandó, állandó helyszínen végzett feladatok, míg az 5. pontban szereplő Megbízó előzetes jelzése és eseti megrendelése alapján esetileg és változó helyszínen ellátandó feladat.
Az 5. pontban részletezett feladatok helyszínére vonatkozó tájékoztató adat az alábbi oldalakon érhető el:
Hálózatfejlesztési terv
https://www.mavir.hu/web/mavir/halozatfejlesztesi-tervek-2021-tol
A MAVIR ZRt. átviteli hálózati alállomásai és távvezetékei
https://www.mavir.hu/documents/10258/2005773/alallomasok_szigetcsep.pdf/7f9158e9-dc16-416b-aaf3-d60d72bc6145?t=1511963437967 https://www.mavir.hu/documents/10258/193045374/A_Mavir_ZRt_%C3%81tviteli_h%C3%A1l%C3%B3zati_t%C3%A1vezet%C3%A9kei.pdf/4e2835b3-6fa5-4962-b9a3-f9c4dd9417cc?t=1378137625973
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Biztonsági szolgáltatások📦
Becsült érték héa nélkül: 1 305 773 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 944 627 736 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001000692023/1
Mennyiség: 280332 óra
A beszerzés leírása:
Megbízási keretszerződés alapján Megbízó az alábbi címeken levő – integrált vagyonvédelmi rendszerrel (behatolásjelző rendszerrel, valamint elektronikus beléptető-és megfigyelőrendszerrel – CCTV) felszerelt - székházában és kijelölt telephelyein, valamint egyéb területeken - jellemzően az ország területén levő távvezetékszakaszok mellett - élőerős őrzési, vagyonvédelmi és recepciós feladatok ellátása:
1. Megbízó székháza (1031 Budapest, Anikó utca 4.),
2. Megbízó gödi telephelye (2131 Göd, hrsz.: külterület 015/6, Ady Endre út külső része),
3. Megbízó paksi telephelye (7030 Paks, hrsz.: belterület 8803/14, Atomerőmű területe),
4. Megbízó albertirsai telephelye (2730 Albertirsa, hrsz.: külterület 0281/7, Dánosi út folytatása),
5. Magyarország közigazgatási területén, Megbízó távvezetékszakaszai közelében
Megbízott a recepciós szolgálatot és a vagyonőri szolgálatot megfelelő hely-, technikai és szakmai ismerettel rendelkező „élőerős” létszámmal az alábbiak szerint köteles ellátni:
1. Anikó utcai székház esetében legalább 20 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) és 3 fő recepciós állományi létszámmal, akik közül naponta:
5 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal,
1 fő vagyonőr, munkanapokon 12 órás (figyelemmel a 12/24 órás munkarendre), nem fegyveres szolgálattal,
2 fő recepciós munkanapokon, 10-10 órás szolgálattal.
2. Göd transzformátor állomás esetében legalább 9 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) állományi létszámmal, akik közül naponta:
2 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal.
A 2 fő közül 1 fő vagyonőrnek a megbízási keretszerződés hatályba lépésének időpontjától, valamint – Megbízó által történő írásbeli tájékoztatást követően soron kívül (várható időpontja: 2024. január 1.) – további 1 fő vagyonőrnek folyamatosan (24 órás), nem fegyveres szolgálatot kell ellátni.
3. Paks transzformátor állomás esetében legalább 5 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) állományi létszámmal, akik közül naponta:
1 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal.
Paks Alállomás átépítését követően – amelynek befejezési időpontja várhatóan 2024. december 31. – Megbízó által Megbízott részére történő írásbeli tájékoztatás alapján az élőerős őrzés a Megbízó értesítésétől számított 30 napon belül megszüntetésre kerülhet.
4. Albertirsa transzformátor állomás esetében legalább 5 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) állományi létszámmal, akik közül naponta:
1 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal, helyismereti vizsga elvégzését követően.
Megbízott, a Megbízó egyedi megrendelése alapján alkalmi jelleggel többlet személyi állományt (vagyonőr) köteles biztosítani törzsállományon felül a székházban és / vagy a telephelyeken, további 6 fő létszámig az alábbiak szerint:
3 fő többlet személyi állományt a telefonon vagy e-mailben történt értesítés visszaigazolásától számított 4 órán belül biztosítani kell.
4-6 fő többlet személyi állomány biztosításának igénye esetén, Megbízó részéről az igényt a többlet személyi állomány igényelt munkába állása előtt – lehetőség szerint – legalább 8 órával jeleznie kell.
5. Megbízott, a Megbízó egyedi megrendelése alapján alkalmi jelleggel többlet létszámot (vagyonőr) köteles biztosítani törzsállományon felül a külterületi őrzéseknél további 9 fő létszámig az alábbiak szerint:
3 fő többlet létszámot (vagyonőr) a telefonon vagy e-mailben történt értesítés visszaigazolásától számított 4 órán belül biztosít Megbízott a Megbízó részére.
4-9 fő többlet létszám (vagyonőr) biztosításának igénye esetén, Megbízó részéről az igényt a többlet létszám igényelt munkába állása előtt – lehetőség szerint – legalább 8 órával jeleznie kell Megbízottnak.
A kizárólag terepjáró gépjárművel megközelíthető helyszíneken ellátandó őrzési feladatok végrehajtása céljából Megbízottnak a helyszín megközelítéséhez, illetve – az őrzés jellegétől, helyszínétől, a közlekedési viszonyoktól és az időjárási viszonyoktól függően – a járőrtevékenység ellátásához a szerződéskötés időpontjában ajánlott rendelkeznie állandó vagy kapcsolható négykerék-meghajtású gépjárművel és olyan gépjárművel, melynek a hasmagassága (az úttest vízszintes síkja és a differenciálmű legalsó pontja közötti távolság) minimum 200 mm.
A fent részletezett feladatok közül az 1-4. pontban felsoroltak folyamatosan ellátandó, állandó helyszínen végzett feladatok, míg az 5. pontban szereplő Megbízó előzetes jelzése és eseti megrendelése alapján esetileg és változó helyszínen ellátandó feladat.
Az 5. pontban részletezett feladatok helyszínére vonatkozó tájékoztató adat az alábbi oldalakon érhető el:
Hálózatfejlesztési terv
https://www.mavir.hu/web/mavir/halozatfejlesztesi-tervek-2021-tol
A MAVIR ZRt. átviteli hálózati alállomásai és távvezetékei
https://www.mavir.hu/documents/10258/2005773/alallomasok_szigetcsep.pdf/7f9158e9-dc16-416b-aaf3-d60d72bc6145?t=1511963437967https://www.mavir.hu/documents/10258/193045374/A_Mavir_ZRt_%C3%81tviteli_h%C3%A1l%C3%B3zati_t%C3%A1vezet%C3%A9kei.pdf/4e2835b3-6fa5-4962-b9a3-f9c4dd9417cc?t=1

https://www.mavir.hu/documents/10258/2005773/alallomasok_szigetcsep.pdf/7f9158e9-dc16-416b-aaf3-d60d72bc6145?t=1511963437967 https://www.mavir.hu/documents/10258/193045374/A_Mavir_ZRt_%C3%81tviteli_h%C3%A1l%C3%B3zati_t%C3%A1vezet%C3%A9kei.pdf/4e2835b3-6fa5-4962-b9a3-f9c4dd9417cc?t=1
További információk:
1. A BT-25 mező a 36 hónapra becsült mennyiséget jelzi élőerős vagyonvédelmi, valamint recepciós szolgáltatások ellátására. A szerződés keretében ellátandó külterületi őrzés becsült mennyisége 36 hónapra: 105000 km.
2. A Kbt. 133. §-ára tekintettel Ajánlatkérő a BT-36 mező szerinti 36 hónapos szerződéses időtartam meghatározásánál a Felhívás feladásakor előre nem kalkulálható olyan tényezőket (pl. a II.2.4) pont 5. alpontja szerint esetileg felmerülő rendkívüli feladatok, a belügyminiszter által minden évben közzétételre kerülő minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj általános forgalmi adó nélküli legkisebb mértéke stb.) is figyelembe vett, amelyek a keretösszeg a tervezettnél gyorsabb kimerülését, ezáltal a szerződéses időtartam rövidülését eredményezhetik.

A konkrétan megadható helyszíneken kívül egyéb külterületek őrzése (Magyarország közigazgatási területén, Megbízó távvezetékszakaszai közelében) is a szerződés részét képezi.
Postacím: Anikó
utca
4
Irányítószám: 1031
Város: Budapest
Irányítószám: 2131
Város: Göd
Irányítószám: 7030
Város: Paks
Irányítószám: 2730
Város: Albertirsa
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye:
Időtartam: 36 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M.2) a) követelmény igazolására bemutatott szakemberek szakmai alkalmasságon felüli többlettapasztalata (összes többlethónap) (min. 0 hónap, max. 24 hónap/fő; csak az összesített többlethónapot kell megadni)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár ✅
Ár (súlyozás): 55
15
10
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Értékelési szempontok: a Kbt. 76. § (2) bek c) pontja szerint a legjobb ár-érték arányt megjelenítő olyan szempontok, amelyek között az ár vagy költség is szerepel.
Ár szempont:
Megnevezés / Súlyszám
1. Élőerős vagyonvédelmi szolgáltatások összes képzett ára (nettó HUF) / 55
2. Recepciós szolgáltatások összes képzett ára (nettó HUF) /15
3. Külterületi őrzés összes üzemanyagköltsége (nettó HUF) / 10
Minőségi szempont:
Megnevezés / Súlyszám
4. Az M.2) a) követelmény igazolására bemutatott szakemberek szakmai alkalmasságon felüli többlettapasztalata (összes többlethónap) (min. 0 hónap, max. 24 hónap/fő; csak az összesített többlethónapot kell megadni) / 20
Az értékelés módszere:
Az ár értékelési részszempontok esetén fordított arányosítás. A minőségi értékelési részszempont esetén egyenes arányosítás,
Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-10
Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározta, hogy
- az 1. részszempont alapját képező "Élőerős vagyonvédelmi szolgáltatás rezsióradíj (nettó HUF/óra/fő)" esetében a hatályos, „a vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj éves változásáról és a megállapítására vonatkozó eljárási szabályokról szóló 374/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet” alapján az élet és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszter által a Magyar Közlönyben közzétett közleménye által a 2023. évre meghatározott rezsióradíj + 6%-nak megfelelő összeg (azaz nettó 3550 HUF/óra/fő) feletti megajánlás és a Részletes ártáblában szereplő mennyiség figyelembevételével képzett árat tartalmazó ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen.
- a 2. részszempont körében a nettó 4000 HUF/óra/fő egységár feletti megajánlás és a Részletes ártáblában szereplő mennyiség figyelembevételével képzett árat tartalmazó ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen.
- a 3. részszempont körében a nettó 150 HUF/km egységár feletti megajánlás és a Részletes ártáblában szereplő mennyiség figyelembevételével képzett üzemanyagköltséget tartalmazó ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen.
- a 4. részszempont körében bemutatott szakemberek vonatkozásában a 24 hónap feletti megajánlásokat nem értékeli többletponttal, tehát a pontkiosztás során a 4. részszempont tekintetében max. 24 hónap többlettapasztalatot vesz figyelembe személyenként. Azaz, amennyiben Ajánlattevő valamelyik szakemberre vonatkozóan 24 hónapnál kedvezőbb megajánlást tesz (pl. 30 hónapot), Ajánlatkérő ezen szakember esetében is 24 hónappal számol.
Értékelési szempontok: a Kbt. 76. § (2) bek c) pontja szerint a legjobb ár-érték arányt megjelenítő olyan szempontok, amelyek között az ár vagy költség is szerepel.
Ár szempont:
Megnevezés / Súlyszám
1. Élőerős vagyonvédelmi szolgáltatások összes képzett ára (nettó HUF) / 55
2. Recepciós szolgáltatások összes képzett ára (nettó HUF) /15
3. Külterületi őrzés összes üzemanyagköltsége (nettó HUF) / 10
Minőségi szempont:
Megnevezés / Súlyszám
4. Az M.2) a) követelmény igazolására bemutatott szakemberek szakmai alkalmasságon felüli többlettapasztalata (összes többlethónap) (min. 0 hónap, max. 24 hónap/fő; csak az összesített többlethónapot kell megadni) / 20
Az értékelés módszere:
Az ár értékelési részszempontok esetén fordított arányosítás. A minőségi értékelési részszempont esetén egyenes arányosítás,
Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-10
Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározta, hogy
- az 1. részszempont alapját képező "Élőerős vagyonvédelmi szolgáltatás rezsióradíj (nettó HUF/óra/fő)" esetében a hatályos, „a vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj éves változásáról és a megállapítására vonatkozó eljárási szabályokról szóló 374/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet” alapján az élet és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszter által a Magyar Közlönyben közzétett közleménye által a 2023. évre meghatározott rezsióradíj + 6%-nak megfelelő összeg (azaz nettó 3550 HUF/óra/fő) feletti megajánlás és a Részletes ártáblában szereplő mennyiség figyelembevételével képzett árat tartalmazó ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen.
- a 2. részszempont körében a nettó 4000 HUF/óra/fő egységár feletti megajánlás és a Részletes ártáblában szereplő mennyiség figyelembevételével képzett árat tartalmazó ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen.
- a 3. részszempont körében a nettó 150 HUF/km egységár feletti megajánlás és a Részletes ártáblában szereplő mennyiség figyelembevételével képzett üzemanyagköltséget tartalmazó ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen.
- a 4. részszempont körében bemutatott szakemberek vonatkozásában a 24 hónap feletti megajánlásokat nem értékeli többletponttal, tehát a pontkiosztás során a 4. részszempont tekintetében max. 24 hónap többlettapasztalatot vesz figyelembe személyenként. Azaz, amennyiben Ajánlattevő valamelyik szakemberre vonatkozóan 24 hónapnál kedvezőbb megajánlást tesz (pl. 30 hónapot), Ajánlatkérő ezen szakember esetében is 24 hónappal számol.
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 111430087
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-11-02 📅
Cím: Megbízási keretszerződés élőerős vagyonvédelmi szolgáltatások ellátására
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001000692023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 7
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 7
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 7
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 943 887 468 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001000692023/2049
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Polőr Vagyonvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12955945243
Postacím: Ady Endre Út 51.
Postai irányítószám: 1196
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@poliszkft.hu📧
Telefon: +36 13580526📞
Fax: +36 12808945 📠
URL: https://www.poliszkft.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 953 531 868 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001000692023/2065 Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: UNIVERZ Holding Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25150597243
Postacím: Bartók Béla Út 43-47. I. em.
Postai irányítószám: 1114
E-mail: palyazatirokft@gmail.com📧
Telefon: +36 203332323📞
Fax: +36 19991248 📠
Név: UNIVERZ Biztonsági Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13608471243
Postacím: Bartók Béla Út 43-47. I. em.
Név: UNIVERZ Biztonsági Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25348631243 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 960 159 816 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001000692023/2081 A vállalkozó neve és címe
Név: SZENTINEL Vagyonvédelmi, Biztonság-Technikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12988756241
Postacím: Megyeri Út 40
Postai irányítószám: 1044
E-mail: info@szentinel.hu📧
Telefon: +36 306764147📞
Fax: +36 14609585 📠
URL: https://www.szentinel.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 944 627 736 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001000692023/2089 A vállalkozó neve és címe
Név: S-SYSTEM SERVICE Védelmi és Biztonsági Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13807649241
Postacím: Kalászi Köz 10/C
Postai irányítószám: 1039
E-mail: kersak.andrea@s-system.hu📧
Telefon: +36 305153200📞
Fax: +36 14308013 📠
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 978 133 800 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001000692023/2105 A vállalkozó neve és címe
Név: BV Facility Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27182767243
Postacím: Soroksári Út 48.
Postai irányítószám: 1095
E-mail: gomori.andrea@gsline.hu📧
Telefon: +36 307733315📞
URL: https://rvnsecurity.hu/🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 005 321 960 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001000692023/2121 A vállalkozó neve és címe
Név: Kl prevent sol korlátolt felelősségű társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14901904241
Postacím: Népfürdő Utca 15/E.
Postai irányítószám: 1138
E-mail: klpreventsol@gmail.com📧
Telefon: +36 307092530📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 949 322 049 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001000692023/2153 A vállalkozó neve és címe
Név: O.M.T. Controll Hungária Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25868153241
Postacím: Ráby Mátyás Utca 26
Postai irányítószám: 1038
E-mail: info@omtcontroll.hu📧
Telefon: +36 303511937📞
Fax: +36 17001952 📠
Név: Bastion Guard Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 26755030241
Postacím: Bécsi Út 81
Postai irányítószám: 1036
E-mail: info@bastion.hu📧
Telefon: +36 703198303📞
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12550753244
Postacím: Anikó Utca 4
Postai irányítószám: 1031
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Wagner Zoltán
E-mail: wagnerz@mavir.hu📧
Telefon: +36 202417558📞
Fax: +36 13041118 📠
URL: https://www.mavir.hu🌏
Csoportvezető ✅ Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Villamos energia
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződés közös beszerzést foglal magában ✅
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest
🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2023/S 218-687983 (2023-11-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Megbízási keretszerződés alapján Megbízó az alábbi címeken levő – integrált vagyonvédelmi rendszerrel (behatolásjelző rendszerrel, valamint elektronikus beléptető-és megfigyelőrendszerrel – CCTV) felszerelt - székházában és kijelölt telephelyein, valamint egyéb területeken - jellemzően az ország területén levő távvezetékszakaszok mellett - élőerős őrzési, vagyonvédelmi és recepciós feladatok ellátása:
1. Megbízó székháza (1031 Budapest, Anikó utca 4.),
2. Megbízó gödi telephelye (2131 Göd, hrsz.: külterület 015/6, Ady Endre út külső része),
3. Megbízó paksi telephelye (7030 Paks, hrsz.: belterület 8803/14, Atomerőmű területe),
4. Megbízó albertirsai telephelye (2730 Albertirsa, hrsz.: külterület 0281/7, Dánosi út folytatása),
5. Magyarország közigazgatási területén, Megbízó távvezetékszakaszai közelében
A fent részletezett feladatok közül az 1-4. pontban felsoroltak folyamatosan ellátandó, állandó helyszínen végzett feladatok, míg az 5. pontban szereplő Megbízó előzetes jelzése és eseti megrendelése alapján esetileg és változó helyszínen ellátandó feladat.
Az 5. pontban részletezett feladatok helyszínére vonatkozó tájékoztató adat az alábbi oldalakon érhető el:
Hálózatfejlesztési terv
https://www.mavir.hu/web/mavir/halozatfejlesztesi-tervek-2021-tol
A MAVIR ZRt. átviteli hálózati alállomásai és távvezetékei
https://www.mavir.hu/documents/10258/2005773/alallomasok_szigetcsep.pdf/7f9158e9-dc16-416b-aaf3-d60d72bc6145?t=1511963437967https://www.mavir.hu/documents/10258/193045374/A_Mavir_ZRt_%C3%81tviteli_h%C3%A1l%C3%B3zati_t%C3%A1vezet%C3%A9kei.pdf/4e2835b3-6fa5-4962-b9a3-f9c4dd9417cc?t=1378137625973
Megbízási keretszerződés alapján Megbízó az alábbi címeken levő – integrált vagyonvédelmi rendszerrel (behatolásjelző rendszerrel, valamint elektronikus beléptető-és megfigyelőrendszerrel – CCTV) felszerelt - székházában és kijelölt telephelyein, valamint egyéb területeken - jellemzően az ország területén levő távvezetékszakaszok mellett - élőerős őrzési, vagyonvédelmi és recepciós feladatok ellátása:
1. Megbízó székháza (1031 Budapest, Anikó utca 4.),
2. Megbízó gödi telephelye (2131 Göd, hrsz.: külterület 015/6, Ady Endre út külső része),
3. Megbízó paksi telephelye (7030 Paks, hrsz.: belterület 8803/14, Atomerőmű területe),
4. Megbízó albertirsai telephelye (2730 Albertirsa, hrsz.: külterület 0281/7, Dánosi út folytatása),
5. Magyarország közigazgatási területén, Megbízó távvezetékszakaszai közelében
A fent részletezett feladatok közül az 1-4. pontban felsoroltak folyamatosan ellátandó, állandó helyszínen végzett feladatok, míg az 5. pontban szereplő Megbízó előzetes jelzése és eseti megrendelése alapján esetileg és változó helyszínen ellátandó feladat.
Az 5. pontban részletezett feladatok helyszínére vonatkozó tájékoztató adat az alábbi oldalakon érhető el:
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 944 627 736 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Megbízási keretszerződés alapján Megbízó az alábbi címeken levő – integrált vagyonvédelmi rendszerrel (behatolásjelző rendszerrel, valamint elektronikus beléptető-és megfigyelőrendszerrel – CCTV) felszerelt - székházában és kijelölt telephelyein, valamint egyéb területeken - jellemzően az ország területén levő távvezetékszakaszok mellett - élőerős őrzési, vagyonvédelmi és recepciós feladatok ellátása:
1. Megbízó székháza (1031 Budapest, Anikó utca 4.),
2. Megbízó gödi telephelye (2131 Göd, hrsz.: külterület 015/6, Ady Endre út külső része),
3. Megbízó paksi telephelye (7030 Paks, hrsz.: belterület 8803/14, Atomerőmű területe),
4. Megbízó albertirsai telephelye (2730 Albertirsa, hrsz.: külterület 0281/7, Dánosi út folytatása),
5. Magyarország közigazgatási területén, Megbízó távvezetékszakaszai közelében
Megbízott a recepciós szolgálatot és a vagyonőri szolgálatot megfelelő hely-, technikai és szakmai ismerettel rendelkező „élőerős” létszámmal az alábbiak szerint köteles ellátni:
1. Anikó utcai székház esetében legalább 20 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) és 3 fő recepciós állományi létszámmal, akik közül naponta:
5 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal,
1 fő vagyonőr, munkanapokon 12 órás (figyelemmel a 12/24 órás munkarendre), nem fegyveres szolgálattal,
2 fő recepciós munkanapokon, 10-10 órás szolgálattal.
2. Göd transzformátor állomás esetében legalább 9 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) állományi létszámmal, akik közül naponta:
2 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal.
A 2 fő közül 1 fő vagyonőrnek a megbízási keretszerződés hatályba lépésének időpontjától, valamint – Megbízó által történő írásbeli tájékoztatást követően soron kívül (várható időpontja: 2024. január 1.) – további 1 fő vagyonőrnek folyamatosan (24 órás), nem fegyveres szolgálatot kell ellátni.
3. Paks transzformátor állomás esetében legalább 5 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) állományi létszámmal, akik közül naponta:
1 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal.
Paks Alállomás átépítését követően – amelynek befejezési időpontja várhatóan 2024. december 31. – Megbízó által Megbízott részére történő írásbeli tájékoztatás alapján az élőerős őrzés a Megbízó értesítésétől számított 30 napon belül megszüntetésre kerülhet.
4. Albertirsa transzformátor állomás esetében legalább 5 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) állományi létszámmal, akik közül naponta:
1 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal, helyismereti vizsga elvégzését követően.
Megbízott, a Megbízó egyedi megrendelése alapján alkalmi jelleggel többlet személyi állományt (vagyonőr) köteles biztosítani törzsállományon felül a székházban és / vagy a telephelyeken, további 6 fő létszámig az alábbiak szerint:
3 fő többlet személyi állományt a telefonon vagy e-mailben történt értesítés visszaigazolásától számított 4 órán belül biztosítani kell.
4-6 fő többlet személyi állomány biztosításának igénye esetén, Megbízó részéről az igényt a többlet személyi állomány igényelt munkába állása előtt – lehetőség szerint – legalább 8 órával jeleznie kell.
5. Megbízott, a Megbízó egyedi megrendelése alapján alkalmi jelleggel többlet létszámot (vagyonőr) köteles biztosítani törzsállományon felül a külterületi őrzéseknél további 9 fő létszámig az alábbiak szerint:
3 fő többlet létszámot (vagyonőr) a telefonon vagy e-mailben történt értesítés visszaigazolásától számított 4 órán belül biztosít Megbízott a Megbízó részére.
4-9 fő többlet létszám (vagyonőr) biztosításának igénye esetén, Megbízó részéről az igényt a többlet létszám igényelt munkába állása előtt – lehetőség szerint – legalább 8 órával jeleznie kell Megbízottnak.
A kizárólag terepjáró gépjárművel megközelíthető helyszíneken ellátandó őrzési feladatok végrehajtása céljából Megbízottnak a helyszín megközelítéséhez, illetve – az őrzés jellegétől, helyszínétől, a közlekedési viszonyoktól és az időjárási viszonyoktól függően – a járőrtevékenység ellátásához a szerződéskötés időpontjában ajánlott rendelkeznie állandó vagy kapcsolható négykerék-meghajtású gépjárművel és olyan gépjárművel, melynek a hasmagassága (az úttest vízszintes síkja és a differenciálmű legalsó pontja közötti távolság) minimum 200 mm.
A fent részletezett feladatok közül az 1-4. pontban felsoroltak folyamatosan ellátandó, állandó helyszínen végzett feladatok, míg az 5. pontban szereplő Megbízó előzetes jelzése és eseti megrendelése alapján esetileg és változó helyszínen ellátandó feladat.
Az 5. pontban részletezett feladatok helyszínére vonatkozó tájékoztató adat az alábbi oldalakon érhető el:
Hálózatfejlesztési terv
https://www.mavir.hu/web/mavir/halozatfejlesztesi-tervek-2021-tol
A MAVIR ZRt. átviteli hálózati alállomásai és távvezetékei
https://www.mavir.hu/documents/10258/2005773/alallomasok_szigetcsep.pdf/7f9158e9-dc16-416b-aaf3-d60d72bc6145?t=1511963437967https://www.mavir.hu/documents/10258/193045374/A_Mavir_ZRt_%C3%81tviteli_h%C3%A1l%C3%B3zati_t%C3%A1vezet%C3%A9kei.pdf/4e2835b3-6fa5-4962-b9a3-f9c4dd9417cc?t=1
Megbízási keretszerződés alapján Megbízó az alábbi címeken levő – integrált vagyonvédelmi rendszerrel (behatolásjelző rendszerrel, valamint elektronikus beléptető-és megfigyelőrendszerrel – CCTV) felszerelt - székházában és kijelölt telephelyein, valamint egyéb területeken - jellemzően az ország területén levő távvezetékszakaszok mellett - élőerős őrzési, vagyonvédelmi és recepciós feladatok ellátása:
1. Megbízó székháza (1031 Budapest, Anikó utca 4.),
2. Megbízó gödi telephelye (2131 Göd, hrsz.: külterület 015/6, Ady Endre út külső része),
3. Megbízó paksi telephelye (7030 Paks, hrsz.: belterület 8803/14, Atomerőmű területe),
4. Megbízó albertirsai telephelye (2730 Albertirsa, hrsz.: külterület 0281/7, Dánosi út folytatása),
5. Magyarország közigazgatási területén, Megbízó távvezetékszakaszai közelében
Megbízott a recepciós szolgálatot és a vagyonőri szolgálatot megfelelő hely-, technikai és szakmai ismerettel rendelkező „élőerős” létszámmal az alábbiak szerint köteles ellátni:
1. Anikó utcai székház esetében legalább 20 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) és 3 fő recepciós állományi létszámmal, akik közül naponta:
5 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal,
1 fő vagyonőr, munkanapokon 12 órás (figyelemmel a 12/24 órás munkarendre), nem fegyveres szolgálattal,
2 fő recepciós munkanapokon, 10-10 órás szolgálattal.
2. Göd transzformátor állomás esetében legalább 9 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) állományi létszámmal, akik közül naponta:
2 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal.
A 2 fő közül 1 fő vagyonőrnek a megbízási keretszerződés hatályba lépésének időpontjától, valamint – Megbízó által történő írásbeli tájékoztatást követően soron kívül (várható időpontja: 2024. január 1.) – további 1 fő vagyonőrnek folyamatosan (24 órás), nem fegyveres szolgálatot kell ellátni.
3. Paks transzformátor állomás esetében legalább 5 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) állományi létszámmal, akik közül naponta:
1 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal.
Paks Alállomás átépítését követően – amelynek befejezési időpontja várhatóan 2024. december 31. – Megbízó által Megbízott részére történő írásbeli tájékoztatás alapján az élőerős őrzés a Megbízó értesítésétől számított 30 napon belül megszüntetésre kerülhet.
4. Albertirsa transzformátor állomás esetében legalább 5 fő vagyonőr (24 órás és/vagy 12 órás szolgálati rendszertől függően) állományi létszámmal, akik közül naponta:
1 fő vagyonőr, folyamatos (24 órás), 24 órás és/vagy 12 órás munkarendben, nem fegyveres szolgálattal, helyismereti vizsga elvégzését követően.
Megbízott, a Megbízó egyedi megrendelése alapján alkalmi jelleggel többlet személyi állományt (vagyonőr) köteles biztosítani törzsállományon felül a székházban és / vagy a telephelyeken, további 6 fő létszámig az alábbiak szerint:
3 fő többlet személyi állományt a telefonon vagy e-mailben történt értesítés visszaigazolásától számított 4 órán belül biztosítani kell.
4-6 fő többlet személyi állomány biztosításának igénye esetén, Megbízó részéről az igényt a többlet személyi állomány igényelt munkába állása előtt – lehetőség szerint – legalább 8 órával jeleznie kell.
5. Megbízott, a Megbízó egyedi megrendelése alapján alkalmi jelleggel többlet létszámot (vagyonőr) köteles biztosítani törzsállományon felül a külterületi őrzéseknél további 9 fő létszámig az alábbiak szerint:
3 fő többlet létszámot (vagyonőr) a telefonon vagy e-mailben történt értesítés visszaigazolásától számított 4 órán belül biztosít Megbízott a Megbízó részére.
4-9 fő többlet létszám (vagyonőr) biztosításának igénye esetén, Megbízó részéről az igényt a többlet létszám igényelt munkába állása előtt – lehetőség szerint – legalább 8 órával jeleznie kell Megbízottnak.
A kizárólag terepjáró gépjárművel megközelíthető helyszíneken ellátandó őrzési feladatok végrehajtása céljából Megbízottnak a helyszín megközelítéséhez, illetve – az őrzés jellegétől, helyszínétől, a közlekedési viszonyoktól és az időjárási viszonyoktól függően – a járőrtevékenység ellátásához a szerződéskötés időpontjában ajánlott rendelkeznie állandó vagy kapcsolható négykerék-meghajtású gépjárművel és olyan gépjárművel, melynek a hasmagassága (az úttest vízszintes síkja és a differenciálmű legalsó pontja közötti távolság) minimum 200 mm.
A fent részletezett feladatok közül az 1-4. pontban felsoroltak folyamatosan ellátandó, állandó helyszínen végzett feladatok, míg az 5. pontban szereplő Megbízó előzetes jelzése és eseti megrendelése alapján esetileg és változó helyszínen ellátandó feladat.
Az 5. pontban részletezett feladatok helyszínére vonatkozó tájékoztató adat az alábbi oldalakon érhető el:
Eljárás A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 944 627 736 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
URL: https://www.s-system.hu🌏
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK nem teszi lehetővé gazdálkodó szerv. alapítását, projekttársaság létrehozását a nyertes közös AT-k számára.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A szerz. biztosítékai:
Késedelmi kötbér: az adott Megbízólappal kiadott eseti megbízás nettó értékének 2%-a naponta.
Késedelmi kötbér maximális összege: az adott Megbízólappal kiadott eseti megbízás nettó értékének 20 %-a.
Hibás telj. kötbér: az adott Megbízólappal kiadott eseti megbízás nettó értékének 20 %-a.
Meghiúsulási kötbér: a meghiúsulás időpontjában még fel nem használt nettó keretösszeg 30 %-a.
A késedelmi és meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.
A szerződést bizt. mellékkötelezettségeket részletesen a szerz.terv. tartalmazza.
(Folyt. a BT-300 mezőben)
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A szerz. biztosítékai:
Késedelmi kötbér: az adott Megbízólappal kiadott eseti megbízás nettó értékének 2%-a naponta.
Késedelmi kötbér maximális összege: az adott Megbízólappal kiadott eseti megbízás nettó értékének 20 %-a.
Hibás telj. kötbér: az adott Megbízólappal kiadott eseti megbízás nettó értékének 20 %-a.
Meghiúsulási kötbér: a meghiúsulás időpontjában még fel nem használt nettó keretösszeg 30 %-a.
A késedelmi és meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.
A szerződést bizt. mellékkötelezettségeket részletesen a szerz.terv. tartalmazza.
(Folyt. a BT-300 mezőben)
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Kiemelten fontos betartani különösen az alábbi jogszab-ok e tevékenységre vonatkozó előírásait:
- 2005. évi CXXXIII. törvény,
- 22/2006. (IV. 25.) BM rendelet,
- 2016/679 Európai Parlamenti és Tanácsi (EU) rendelet (GDPR),
- 2011. évi CXII. törvény,
- 2012. évi I. törvény,
- 1993. évi XCIII. törvény,
- 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet,
- 1996. évi XXXI. törvény,
- 2007. évi LXXXVI. törvény (VET),
- 273/2007. (X.19.) kormányrendelet.

Kiegészítő információk További információk
(Folyt. a BT-77 mezőből)
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei és / vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:
A kifizetésekre havonta utólag, minden esetben szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján, átutalással, a Ptk. 6:130. § (1) – (2) bekezdései, valamint a Kbt. 135. § (1), és (5)-(6) bekezdéseiben foglaltak szerint kerül sor.
A számla benyújtására havonta, utólag, minden esetben legkorábban a tárgyhónapot követő első munkanapon, az adott hónapban ténylegesen teljesített Szolgáltatás erejéig kerülhet sor.
A Műszaki leírás V. pontjában rögzített feladatok teljesítése során ténylegesen elszámolható üzemanyagköltségekről Megbízott havonta utólag, az adott havi tételes költségkimutatás alapján benyújtott és a Megbízó által kiállított teljesítés igazolás alapján jogosult számlát benyújtani.
Ajánlatkérő (AK)/Megbízó előleget nem fizet.
A nyertes AT/Megbízott a számlát a Teljesítési Igazolás Jegyzőkönyv Felek által történt aláírását követő az Áfa tv-ben foglalt határidőn belül köteles kibocsátani (2007. évi CXXVII tv. (ÁFA tv) 163. §).
Késedelmi vagy hibás telj. kötbér esedékessége esetén számla csak akkor nyújtható be, ha a kötbér megfizetése, illetve teljesítése megtörtént.
AK/Megbízó a benyújtott számlát a kézhezvételtől számított 30 (harminc) naptári napon belül, átutalással egyenlíti ki, figyelemmel a Kbt. 135. § (1), és (5)-(6) bekezdéseinek, valamint a Ptk. 6:130 § (1)-(2) bekezdéseinek rendelkezéseire.
A számlát 1 (egy) példányban AK/Megbízó nevére kell kiállítani, és az AK/Megbízó képviseletében erre jogosult által aláírt Teljesítési Igazolás Jegyzőkönyvvel, Teljesítési Igazolással és az Ajánlatkérő/Megbízó SAP rendszeréből kiállított teljesítményrögzítő lappal együtt az AK-nel/Megbízónak kell megküldeni.
A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek., és a Kbt. 135. § (1), (5)–(6) bek. szerint.

Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások Egyéb kiegészítő információk
A Keretszerződés 1.1.2. pontja alapján az élőerős vagyonvédelmi szolgáltatás óradíjának összege nettó 3348.-Ft/óra/fő + ÁFA.
A Keretszerződés 4.8.1.-4.8.3. pontjai illetőleg 4.8.10. pontja az alábbiak szerint rendelkeznek az egységárak változása tekintetében:
„4.8.1. A tárgyévre irányadó minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj összegének a Magyar Közlönyben közzétett változása esetén Megbízott évente egy alkalommal a vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj éves változásáról és a megállapítására vonatkozó eljárási szabályokról szóló 374/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése alapján az élet és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszter Magyar Közlönyben közzétett közleményének megjelenését követő 60 naptári napon belül jogosult írásban kezdeményezni Megbízó előtt a Szerződés 1.1.2. pontjában rögzített óradíj mértékének felülvizsgálatát. Felek rögzítik, hogy az előbbiek szerinti határidő elmulasztása jogvesztő, azaz amennyiben a fenti határidőig nem jelzi a Megbízott ezen igényét, akkor a következő indexálási időszakig az óradíjak változatlanok maradnak.
4.8.2. A jelen Szerződés szerinti első felülvizsgálat kezdeményezésének határideje: a vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj éves változásáról és a megállapítására vonatkozó eljárási szabályokról szóló 374/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése alapján a 2024. évre irányadó rezsióradíj összegéről az élet és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszter Magyar Közlönyben közzétett közleményének megjelenését követő 60. naptári nap.
4.8.3. A Megbízott határidőben benyújtott írásbeli kezdeményezése esetén a Megbízottat megillető 1.1.2. pont szerinti óradíj összege az élet és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszter Magyar Közlönyben közzétett közleményében meghatározott vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj százalékos változásának 50%-os mértékéig módosul az alábbi képlet szerint azzal, hogy a Megbízott határidőben benyújtott írásbeli kezdeményezése alapján felülvizsgált vagyonvédelmi szolgáltatási óradíj mértéke nem lehet alacsonyabb, mint a tárgyévre vonatkozóan az élet és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszter Magyar Közlönyben közzétett közleményében meghatározott minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj általános forgalmi adó nélkül számított legkisebb mértéke.
P=P0 x [1+ (Vx0,5/100)]
amelyből
P= a felülvizsgált, indexálással növelt vagyonvédelmi szolgáltatási óradíj
P0= a vagyonvédelmi szolgáltatási óradíj kiinduló értéke
V= az élet és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszter Magyar Közlönyben közzétett közleményében meghatározott vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj változás százalékos mértéke
(…)
4.8.10. Az egységárak fentiek szerinti módosítására a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja irányadó. Az előbbiek szerinti megemelt vagy csökkentett óradíjak kizárólag a Felek erre irányuló megállapodását tartalmazó írásba foglalt szerződésmódosítás hatályba lépését követően Megbízó által teljesítésigazolással igazolt teljesítésekre vonatkoznak.”
A Megbízott 2024. január 11. napján Megbízó részére megküldött és Megbízó által ugyanezen a napon átvett „Díjemelési kezdeményezés” tárgyú levelében jelezte Megbízó felé, hogy az élet- és vagyonbiztonságért felelős miniszter a vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíjat 2024. január 1. napjától 3684 Ft/óra összegben határozta meg, erre tekintettel a Keretszerződés 1.1.2. pontjában rögzített élőerős vagyonvédelmi szolgáltatási óradíj 3684,-Ft/óra/fő + ÁFA összegre történő módosítását kezdeményezi 2024. január 1-jei hatállyal.
Felek tényként rögzítik, hogy az élet és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszter Magyar Közlönyben közzétett közleményének megjelenésére 2023. december 7. napján került sor. A Megbízott által 2024. január 11. napján Megbízó részére megküldött díjmódosítás kezdeményezésére így a Keretszerződés 4.8.1. és 4.8.2. pontjaiban előírt határidőn belül került sor.
Felek rögzítik, hogy a Megbízott által kezdeményezett díjemelés mértéke a Keretszerződés 4.8.3. pontjában rögzítetteknek megfelel, tekintettel arra, hogy a hivatkozott pont szerint „(…) a Megbízott határidőben benyújtott írásbeli kezdeményezése alapján felülvizsgált vagyonvédelmi szolgáltatási óradíj mértéke nem lehet alacsonyabb, mint a tárgyévre vonatkozóan az élet és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszter Magyar Közlönyben közzétett közleményében meghatározott minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj általános forgalmi adó nélkül számított legkisebb mértéke.”
Felek a Keretszerződés 4.8.10. pontjában rögzítettekre hivatkozással megerősítik, hogy Megbízott a jelen 1. sz. szerződésmódosítás során módosított élőerős vagyonvédelmi szolgáltatási óradíjak érvényesítésére kizárólag a jelen 1. sz. szerződésmódosítás hatályba lépését követően Megbízó által teljesítésigazolással igazolt teljesítések esetében jogosult.
A módosítás jogalapja a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja.
A Keretszerződés 4.8. pontja minden ajánlattevő számára előre megismerhető módon, egyértelműen rögzítette az egységárak későbbi változásának pontos feltételeit és tartalmát. A Keretszerződés 1.1.2. pontjának jelen 1. sz. szerződésmódosítás szerinti módosítására a Keretszerződés 4.8. pontjában rögzített feltételeknek megfelelően kerül sor, a módosítás pedig nem változtatja meg a Keretszerződés általános jellegét, így a szerződésmódosítás a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jogalapnak megfelel.
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2024.01.24.

A változtatás fő oka: other
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
Szerződés 1.1.2. pont
Eredeti szerződés szerint:
"Élőerős vagyonvédelmi szolgáltatás óradíja: nettó 3348 Ft/óra/fő + ÁFA azaz nettó háromezer-háromszáznegyvennyolc Forint/óra/fő + általános forgalmi adó"
Jelen módosítás szerint:
"Élőerős vagyonvédelmi szolgáltatás óradíja: nettó 3684 Ft/óra/fő + ÁFA azaz nettó háromezer-hatszáznyolcvannégy Forint/óra/fő + általános forgalmi adó"