Eljárás tárgya: „EMLÉKGÉP állandó kiállítási eszközök beszerzése”, azaz kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek, valamint kiállítási hardver eszközök beszerzése, ezen belül: 1. rész tárgya: Kiállítási installációs eszközök beszerzése Ajánlatkérő az 1. részben a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban meghatározott egyes új kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek megvásárlására, leszállítására és helyszíni installációjára (azaz az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban foglaltak szerinti helyszíni telepítésére) vonatkozó szerződést kíván kötni.1. rész tárgya: Kiállítási installációs eszközök beszerzése. Az egyes kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek részletes leírását, a műszaki/szakmai minimumkövetelményeket, pontos mennyiségeket, feladatokat az eljárást megindító felhívás, a szerződéstervezet, valamint az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat, illetve az azt kiegészítő műszaki irat tartalmaznak. 2. rész tárgya: Kiállítási hardver eszközök beszerzése Ajánlatkérő a 2. részben az ajánlati felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban meghatározott új számítástechnikai eszközök megvásárlására, leszállítására és helyszíni installációjára (azaz az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban meghatározottak szerinti helyszíni telepítésére és üzembehelyezésére) vonatkozó szerződést kíván kötni. Az egyes számítástechnikai eszközök részletes leírását, a műszaki/szakmai minimumkövetelményeket, pontos mennyiségeket, feladatokat az eljárást megindító felhívás, a szerződéstervezet, valamint az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat, illetve az azt kiegészítő műszaki irat tartalmaznak. Mindkét részre irányadó rendelkezések:Jelen eljárás feltételes a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján:Az ajánlatkérő a ET-PRG-2022/192657 azonosítószámú pályázat támogatója felé kérelmet fog benyújtani bármely vagy mindkét részben a fedezet összegének átcsoportosítása érdekében, amennyiben bármely vagy mindkét részben a beérkezett ajánlatokban foglalt ajánlati árak ismeretében az az elszámolhatóság miatt indokolt. Erre tekintettel az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy mindkét részben a bontási eljárás, az eljárás eredményessé nyilvánítása, illetve a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződés hatályba lépésének feltétele, hogy a támogató az ajánlatkérő kérelmét pozitív elbírálásban részesítse, tehát hozzájáruljon az esetleges átcsoportosításhoz. Amennyiben a támogató döntése nem kerül bármely részben az ajánlattételi határidő lejártáig meghozatalra, az ajánlatkérő jogosult bármely vagy mindkét részben a felhívást visszavonni, amennyiben nem vonja vissza, ezt követően a támogató döntésétől függően az ajánlatkérő jogosult az eljárást bármely vagy mindkét részben eredménytelenné nyilvánítani, illetve, eredményes közbeszerzési eljárás esetén a nyertes ajánlattevővel megkötendő szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltétele mindkét részben a támogató jóváhagyó döntése. A szerződés a nyertes ajánlattevővel a megkötésének napján, vagy, amennyiben az ajánlatkérő ezen időpontban még nem rendelkezik a támogató jóváhagyó döntésével, akkor a támogató jóváhagyó döntése meghozatalának napját követő 1. munkanapon lép hatályba Az ajánlatkérő a Kbt. 75. § (5) bekezdése alapján fenntartja a jogot, hogy az eljárás bármely részének eredménytelensége esetén az eljárást valamennyi rész tekintetében eredménytelenné nyilvánítsa.Részletek:VI.3.pontban. EKR karakterkorlátozására való tekintettel további és részletes feltételeket a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentum-rész tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-09-25.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-08-23.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-08-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Kiállítási bútor
Hivatkozási szám: EKR001396322023
Rövid leírás:
Eljárás tárgya: „EMLÉKGÉP állandó kiállítási eszközök beszerzése”, azaz kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek, valamint kiállítási hardver eszközök beszerzése, ezen belül:
1. rész tárgya: Kiállítási installációs eszközök beszerzése
Ajánlatkérő az 1. részben a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban meghatározott egyes új kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek megvásárlására, leszállítására és helyszíni installációjára (azaz az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban foglaltak szerinti helyszíni telepítésére) vonatkozó szerződést kíván kötni.1. rész tárgya: Kiállítási installációs eszközök beszerzése. Az egyes kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek részletes leírását, a műszaki/szakmai minimumkövetelményeket, pontos mennyiségeket, feladatokat az eljárást megindító felhívás, a szerződéstervezet, valamint az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat, illetve az azt kiegészítő műszaki irat tartalmaznak.
2. rész tárgya: Kiállítási hardver eszközök beszerzése
Ajánlatkérő a 2. részben az ajánlati felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban meghatározott új számítástechnikai eszközök megvásárlására, leszállítására és helyszíni installációjára (azaz az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban meghatározottak szerinti helyszíni telepítésére és üzembehelyezésére) vonatkozó szerződést kíván kötni.
Az egyes számítástechnikai eszközök részletes leírását, a műszaki/szakmai minimumkövetelményeket, pontos mennyiségeket, feladatokat az eljárást megindító felhívás, a szerződéstervezet, valamint az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat, illetve az azt kiegészítő műszaki irat tartalmaznak.
Mindkét részre irányadó rendelkezések:Jelen eljárás feltételes a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján:Az ajánlatkérő a ET-PRG-2022/192657 azonosítószámú pályázat támogatója felé kérelmet fog benyújtani bármely vagy mindkét részben a fedezet összegének átcsoportosítása érdekében, amennyiben bármely vagy mindkét részben a beérkezett ajánlatokban foglalt ajánlati árak ismeretében az az elszámolhatóság miatt indokolt. Erre tekintettel az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy mindkét részben a bontási eljárás, az eljárás eredményessé nyilvánítása, illetve a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződés hatályba lépésének feltétele, hogy a támogató az ajánlatkérő kérelmét pozitív elbírálásban részesítse, tehát hozzájáruljon az esetleges átcsoportosításhoz. Amennyiben a támogató döntése nem kerül bármely részben az ajánlattételi határidő lejártáig meghozatalra, az ajánlatkérő jogosult bármely vagy mindkét részben a felhívást visszavonni, amennyiben nem vonja vissza, ezt követően a támogató döntésétől függően az ajánlatkérő jogosult az eljárást bármely vagy mindkét részben eredménytelenné nyilvánítani, illetve, eredményes közbeszerzési eljárás esetén a nyertes ajánlattevővel megkötendő szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltétele mindkét részben a támogató jóváhagyó döntése. A szerződés a nyertes ajánlattevővel a megkötésének napján, vagy, amennyiben az ajánlatkérő ezen időpontban még nem rendelkezik a támogató jóváhagyó döntésével, akkor a támogató jóváhagyó döntése meghozatalának napját követő 1. munkanapon lép hatályba
Az ajánlatkérő a Kbt. 75. § (5) bekezdése alapján fenntartja a jogot, hogy az eljárás bármely részének eredménytelensége esetén az eljárást valamennyi rész tekintetében eredménytelenné nyilvánítsa.Részletek:VI.3.pontban.
EKR karakterkorlátozására való tekintettel további és részletes feltételeket a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentum-rész tartalmazza.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Az ajánlattevők egyik részben sem tehetnek többváltozatú (alternatív) ajánlatot, az ajánlatkérő egyik részben sem engedélyezi változatok benyújtását.
Az ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét biztosítja az 1. és 2. rész tekintetében, ajánlat valamennyi részre benyújtható.
Az ajánlatok értékelési szempontja mindkét részben:
Az ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján bírálja el.Indokolás: Az ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján bírálja el, mivel az ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termékek felelnek meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak az ár értékelése szolgálja.
Ajánlati ár meghatározására vonatkozó rendelkezések:
Az ajánlattevő köteles a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat valamennyi sorát beárazni, akként, hogy megadja az adott tétel nettó és bruttó egységárát, valamint az ÁFA összegét is. A nettó egységárnak minden költséget tartalmaznia kell, mely az adott tétel tekintetében a szerződés teljesítésével kapcsolatban - adók nélkül - az ajánlattevő oldalán felmerülhet.
Az ajánlati ár részletezését tartalmazó beárazott táblázatot az ajánlathoz .xls vagy .xlsx formátumban, ÉS az ajánlattevő által cégszerűen aláírtan, .pdf formátumban is csatolni kell.
Az ajánlattevő köteles továbbá valamennyi tétel egységárának össz-nettó ellenértékét is megadni a táblázat utolsó sorában, és ez fogja az ajánlati árat adni.
Az ajánlati árat (azaz a nettó össz-ellenértéket) HUF pénznemben, legfeljebb 2 tizedesjegyre kerekítve kell megadni.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Eljárás tárgya: „EMLÉKGÉP állandó kiállítási eszközök beszerzése”, azaz kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek, valamint kiállítási hardver eszközök beszerzése, ezen belül:
Eljárás tárgya: „EMLÉKGÉP állandó kiállítási eszközök beszerzése”, azaz kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek, valamint kiállítási hardver eszközök beszerzése, ezen belül:
1. rész tárgya: Kiállítási installációs eszközök beszerzése
+ még 7

A részek maximális száma egy ajánlattevőnként: 2
A rész elnevezése: Kiállítási installációs eszközök beszerzése
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Ajánlatkérő az 1. részben a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban meghatározott egyes új kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek megvásárlására, leszállítására és helyszíni installációjára (azaz az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban foglaltak szerinti helyszíni telepítésére) vonatkozó szerződést kíván kötni.

Főbb mennyiségi adatok:
+ még 16
- fotel beépített hangszóróval: 2 db
- tárgyfal összesen: 3 db
- effekt vitrin összesen: 2 db
- henger vitrin összesen: 10 db
- üvegvitrin összesen: 12 db
- posztamens összesen: 76 db
- TV fal összesen: 2 db
- kőtartó konzol: 1 db
- 3D nyomtatott elemek összesen: 17 db
Az egyes kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek részletes leírását, a műszaki/szakmai minimumkövetelményeket, pontos mennyiségeket, feladatokat az eljárást megindító felhívás, a szerződéstervezet, valamint az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat, illetve az azt kiegészítő műszaki irat tartalmaznak.

A közbeszerzési eljárásokban a Kr. 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki iratok, ezen belül különösen az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a Kr. 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Az ilyen megnevezések mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, azaz az ilyen tételek esetén az azzal egyenértékű tételt is elfogadja az ajánlatkérő azzal, hogy az egyenértékűséget az ajánlattevőnek bizonyítania kell.

Időtartam: 3 hónap
További információk:

A rész elnevezése: Kiállítási hardver eszközök beszerzése
A rész száma: 2
Rövid leírás: - vetítő rendszer:
o projektor: 9 db
+ még 8
o projektor rögzítő/felfüggesztő rendszer: 9 db
o média bejátszó mini PC: 6 db
o router switch hálózati eszköz: 1 db
- érintőképernyők rendszere:
o 55” érintőképernyő: 6 db
o multimédia vezérlő számítógép: 6 db
o soundbar (hangprojektor): 12 db
- vetítési rendszer kiviteli tervezése, szoftveres applikáció (termenként): 3 db
Időtartam: 2 hónap
További információk:
Az ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján bírálja el.
Indokolás: Az ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján bírálja el, mivel az ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termékek felelnek meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak az ár értékelése szolgálja.

A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_8200_Veszprém_ Erzsébet_sétány_1
Magyarország_8200_Veszprém_Erzsébet_sétány_1
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Kizáró okok felsorolása és ismertetése:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok valamelyike fennáll.

Az Európai Unió Tanács által 2022. április 8. napján elfogadott Oroszország elleni szankciók kibővítéséről szóló rendelete (a továbbiakban: EU tanácsi rendelet) [A Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról] tilalmat vezetett be az Oroszországhoz köthető személyek közbeszerzésekben való részvétele tekintetében. Az EU tanácsi rendeletben foglalt rendelkezés alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, szállító továbbá a szerződéses érték 10 %-át meghaladó mértékű alkalmasság igazolásában részt vevő olyan gazdasági szereplő, aki a EU tanácsi rendeletben foglalt tilalom személyi hatálya alá tartozik.

Az ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés a)-b) pontjai alapján kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy akivel szemben kizáró ok az eljárás során következik be.

Kizáró okok fenn nem állásának igazolása:
Ajánlattevő a kizáró okok tekintetében az ajánlatban Kbt. 67. § (1) bekezdésében, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1-4. §-aiban foglaltak szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentumba (a továbbiakban: EEKD) foglalt nyilatkozatot kell becsatolni, a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívás alapján a kizáró okok fel nem állását pedig magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k) és alvállalkozó(k), valamint adott esetben az alkalmassági igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a Kr. 8. §-ában, nem magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k) és alvállalkozó(k), valamint adott esetben az alkalmassági igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában pedig a Kr. 10. §-ában foglaltak szerint kell igazolni, figyelemmel a Kr. 4. §, 6. § és 12. § - 16. §-aiban foglaltakra is.

A Kr. 13. § alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlatához köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Az ajánlattevőnek az EKR-ben lévő nyilatkozat kitöltésével kell nyilatkoznia az ajánlatában, hogy esetében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás, és a nemleges nyilatkozatot is az ajánlathoz kell csatolni. A Kbt. 67. § (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében, valamint közös ajánlattétel esetén a 35. § (2a) bekezdésben foglaltakra.
Az ajánlatkérő az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló [a Tanács (EU) 2022/576 rendeletével módosított] 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésére és a Miniszterelnökség által 2022.05.06. napján közzétett közleményében foglaltakra tekintettel előírja, hogy az ajánlattevő az ajánlatának benyújtásakor nyújtsa be cégszerű aláírásával ellátott nyilatkozatát a közbeszerzési dokumentumok részét képező nyilatkozatminta szerinti tartalommal arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevőre, illetve az ajánlattevő által a szerződés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóra, szállítóra illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőre kiterjed-e a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom.

A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére - beleértve azokat az eseteket, amikor a törvényben meghatározott kötelességszegés vagy jogsértés az ajánlatkérő mérlegelése alapján vezet kizáráshoz - az ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltétel nem kerül előírásra.
Műszaki és szakmai képességek:
Mindkét részben irányadó rendelkezések: Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a Kr. 1. § (1) bekezdése alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: EEKD) kitöltésével és ajánlathoz csatolásával előzetesen kell igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Az ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát arról, hogy megfelel az alkalmassági minimumkövetelményeknek, tehát az EEKD-ban nem kell a részletes adatokat megadni.

Az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az ajánlatkérőnek Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése szerinti felhívására az alábbiak szerint köteles igazolni, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek:

Az ajánlattevő az előírt alkalmassági minimumkövetelményt a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja, 21. § (1a) bekezdés a) pontja, 21/A §-a, valamint a 22. § (1)-(2) és (3a)-(4) bekezdése szerint köteles igazolni, a referenciát igazoló iratnak tartalmaznia kell legalább a következő adatokat, melyből az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható:

⦁ a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja (év, hónap, nap), azaz amikor a szállításra a szerződés létrejött és amikor a szerződés az ajánlattevő által teljesítésre került, azaz az adott termékeket az ajánlattevő a megrendelő/vevő részére leszállította és - az 1. részre tett ajánlat esetén - beépítette, illetve - a 2. részre vonatkozó ajánlat esetén - a helyszínen installálta,

⦁ a szerződést kötő másik fél adatai (neve, címe, kapcsolattartó neve, telefonszáma és/vagy e-mail címe),
⦁ a szállítás tárgya (a leszállított termékek megnevezése/típusa olyan részletezettséggel, hogy az ajánlatkérő abból meg tudja állapítani, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel),

továbbá a referenciát igazoló iratban nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az ajánlatkérő lehetővé teszi, hogy az előírt tételek szállítását több szerződés - azaz több referencianyilatkozat/referenciaigazolás - alapján igazolja az ajánlattevő.

Közös ajánlattétel esetén az alkalmassági feltételeknek a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő köteles megtenni.

Az alkalmassági minimumkövetelmény teljesítésének igazolására az ajánlattevő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha a Kbt. 65. § (9) bekezdés szerinti feltétel fennáll, azaz, a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében. A Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak a bevonás tényét, mértékét és módját, azaz a szervezet által a teljesítés során vállalt feladatokat tartalmaznia kell. Kapacitást biztosító szervezet bevonása esetén a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban az EEKD-t a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a Kr. 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Mindkét részben irányadó rendelkezések: A Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja és (1a) bekezdés a) pontja alapján alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a Kr. 21/A. §-a, valamint a 22. § (1)-(2) és (3a)-(4) bekezdései szerint igazolt, az eljárást megindító felhívás feladásától visszafele számított legfeljebb három éven belül befejezett, de az eljárást megindító felhívás feladásától visszafele számított legfeljebb hat éven belül megkezdett, és teljesített,

- az 1. részre tett ajánlat esetén:
+ még 13
- legalább 10 db vitrin,
- legalább 30 db posztamens,
- legalább 5 db 3D nyomtatott tárgy,
- legalább 100 m2 csúszásgátló padlófólia,
- legalább 50 m2 latex nyomtatott öntapadó fali és/vagy bútorfólia,
szállítására és beépítésére,
illetve,
- a 2. részre tett ajánlat esetén:
- legalább 4 db projektor,
- legalább 2 db érintőképernyő
- legalább 5 db soundbar (hangprojektor)
szállítására és helyszíni installációjára vonatkozó referenciával.
A referencia több szerződés útján is igazolható.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Mindkét részben az ajánlatkérő késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbért ír elő a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint. A késedelmi kötbér mértéke a késedelemmel érintett termékek teljes nettó vételárának az 1%-a/megkezdett naptári nap, de legfeljebb összesen a késedelemmel érintett termékek teljes nettó vételárának a 10%-ával megegyező összeg, a hibás teljesítési kötbér mértéke a hibás teljesítéssel érintett termékek teljes nettó vételárának 10%-a, a meghiúsulási kötbér mértéke pedig a szerződés tárgyát képező valamennyi termék összesített teljes nettó vételárának 30%-a.

Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, a vonatkozó jogszabályokra való hivatkozás mindkét részben:
+ még 8
Az ajánlatkérő előleg igénybevételének lehetőségét mindkét részben biztosítja, részszámlázási lehetőséget azonban nem biztosít.
A nyertes ajánlattevő 1 db előlegről szóló díjbekérő, és igazolt teljesítés esetén 1 db végszámla kiállítására jogosult, az alábbi ütemezésben:
A Kbt. 135. § (8) bekezdései alapján a nyertes ajánlattevő a szerződés aláírását követően kiállított díjbekérő alapján jogosult az - ÁFA nélkül számított - nettó teljes szerződéses ellenérték 30%-ának megfelelő összegre előleg jogcímén, melyet a szerződés tárgyát képező tételek beszerzésének költségeire kell fordítania. Az ajánlatkérő az előleget a díjbekérő kézhezvételtől számított 15 (tizenöt) naptári napon belül, a nyertes ajánlattevő díjbekérőn megjelölt bankszámlájára történő átutalással köteles megfizetni.

A nyertes ajánlattevő a szerződés tárgyát képező valamennyi tétel leszállítása és eredményes helyszíni telepítése/üzembehelyezése esetén, az ajánlatkérő által erre vonatkozóan kiállított teljesítésigazolás kézhezvételét követően jogosult a végszámla kiállítására, az esetlegesen megfizetett előleg összegének megfelelő figyelembevételével. Az ajánlatkérő a végszámla szerinti ellenértéket annak kézhezvételétől számított 30 (harminc) naptári napon belül, a nyertes ajánlattevő által a számlán megjelölt bankszámlára történő átutalás útján köteles megfizetni.

A nyertes ajánlattevő az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény. (a továbbiakban: ÁFA tv.) és az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően köteles a számla (valamint, előlegfizetés esetén az előleg kézhezvételét követően az előlegszámla) kiállítására.

Egyebekben a kifizetésre irányadóak még a Kbt. 135. § (1), (6), (8) és (11) bekezdései, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:42. § - 6:45. §-ai, 6:130. § (2) bekezdése, 6:155. §-a, és az ÁFA tv. vonatkozó rendelkezései.

Az ellenszolgáltatást az ajánlatkérő a 100% támogatási intenzitású, utófinanszírozású, ET-PRG-2022/192657 azonosítószámú pályázat (Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program) keretében teljesíti.

A szerződés teljesítési feltételeivel kapcsolatban egyebekben - az EKR karakterkorlátozása miatt - a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentum-rész tartalmaz rendelkezést.

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2023-10-25 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-09-25 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Kbt. 68. § (1b) és (4)-(5) bekezdése szerint.
További információk: Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15.§ szerint.
Hivatkozás További információk
A továbbiakban: AT=ajánlattevő;AK= ajánlatkérő;A:ajánlat
1.Az A-nak tart.kell jelen felh-ban és a felh-t kieg.közbesz.dok-ban előírt nyilatkozatot, iratot. Az
+ még 28
AT a Kbt.66.§(5)
bek.szerinti felolv.lapot köteles az A-hoz csatolni(EKR-ben)a Kbt.68.§(4) bek.szerinti
tartalommal.Az AT-nek A-hoz csatolnia kell a 66.§ (2)bek,és a 67.§(4)bek szerinti nyil-kat.2.Az A-nak tart. kell az AT és bevonásuk esetén az A-ban nyilatkozatot tevő alkalm. igazolására

igénybe vett más szervezet-alábbi iratait: az A-t aláíró és/vagy az A-ban bármely nyil-t tevő ,
meghat-t adó, köt-t vállaló stb. cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási cmpld-t,vagy a
2006.évi V.tv.9.§ szerinti aláírás-mintáját, ha a letelepedés helye szerinti jogrendszer az aláírási
cmpld,vagy aláírásminta intézményét nem ismeri, úgy ezekkel egyenértékű dok-k csatolandóak,
a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) /nyilatkozattevők esetében az erre
vonatkozó,a meghat-tt aláírását is tartalmazó
írásos meghat.pld-t.
3.Az ajánlatkérő a Kbt. 75. § (5) bekezdése alapján fenntartja a jogot, hogy az eljárás bármely részének eredménytelensége esetén az eljárást valamennyi rész tekintetében eredménytelenné nyilvánítsa, tekintettel arra, hogy az eljárás bármely részének eredménytelensége esetén az eljárás másik része tekintetében sem áll érdekében a szerződés megkötése, az alábbi okoknál fogva:Az 1. és 2. részek tárgyát képező beszerzések ugyanazon múzeumi kiállítás létrehozásának célját, és kizárólag ezen célt szolgálják, valamint a projektben kapott támogatás folyósításának célja is kifejezetten az említett múzeumi előadás létrehozása. Az 1. rész tárgyát képező kiállítási installációs eszközök és a 2. rész tárgyát képező számítástechnikai eszközök (és az azokból összeállított számítástechnikai rendszerek) együttesen képezik a kiállítás infrastrukturális hátterét. Ennek megfelelően az ajánlatkérő által az 1. és 2. részek alapján beszerezni kívánt termékek a felhasználásuk konkrét célját és módját tekintve elválaszthatatlan egységet képeznek, az ajánlatkérő az érintett múzeumi kiállítást sem az 1. rész tárgyát képező, sem a 2. rész tárgyát képező termékek nélkül nem tudja létrehozni, ezen felül sem az 1. rész tárgyát képező termékeket a 2. rész tárgyát képező termékek nélkül, sem pedig a 2. rész tárgyát képező termékeket az 1. rész tárgyát képező termékek nélkül nem tudja, és nem kívánja a működése során felhasználni, hasznosítani. Továbbá, az ajánlatkérő az eljárás 1. és 2. részeinek tárgyát képező árubeszerzéseket ugyanazon, a fentiekben megjelölt ET-PRG-2022/192657 azonosítószámú projekt keretében finanszírozza, a pályázati támogatás folyósításának célja, egyben a támogatással történő szabályszerű elszámolásnak feltétele, hogy az ajánlatkérő az említett múzeumi kiállítást létrehozza, megvalósítsa, ily módon tehát a mindkét részben történő szerződéskötés hiányában az ajánlatkérő számára sem az 1., sem a 2. rész tárgyát képező árubeszerzés ellenértékének fedezete nem áll rendelkezésre (annak visszafizetésére kötelezett).

4.A Kbt.35.§(8)és(9)bek.alapján nem köti a közb.elj.történő részvételt gazd.szerv. alapításához,
jelen elj.eredm-ként megkötendő szerz. telj. érdekében nem teszi lehetővé és nem követeli meg
a nyertes AT-(k)től gazd.szervezet/ projekts. alapítását. Jelen eljárásban a részvétel joga nem
fenntartott a Kbt.33.§szerinti szervezetek számára.
5.Hp:Kbt.71.§ azzal, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdés szerinti korlátozással nem él az ajánlatkérő;424/2017.(XII.19.) Kr (e-kr.) 11. §(2)-( 3)bek,17.§(1)bek.
6.Az ajánlatkérő jelen eljárást a saját nevében folytatja le, és alkalmazza a Kbt.75.§(2)bek.e)
pontját.A beszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel nem kapcsolatos.
7.AK jelen felhívás III.1.3.pont-ban meghat-tt alk-i felt-t és igazolását a minősített AT-k
jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
8.Ha jsz.eltérően nem rendelk.,az iratok(EKRben) egyszerű másolatban is benyújthatóak.
Az Ajánlatkérő módosítja az ajánlattételi határidőt, így a bontás időpontját a Kbt. 56.§ (4) bekezdése alapján, mivel az eljárásban 2023.09.22. napján újabb kérdések érkeztek, és a kiegészítő tájékoztatást nem tudja a Kbt. 56. § (2) bekezdés szerinti határidőben megadni.

Forrás: OJS 2023/S 186-582067 (2023-09-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-11-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: ”EMLÉKGÉP” állandó kiállítási eszközök beszerzése
Hivatkozási szám: EKR001396322023
Rövid leírás:
Eljárás tárgya: „EMLÉKGÉP állandó kiállítási eszközök beszerzése”, azaz kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek, valamint kiállítási hardver eszközök beszerzése, ezen belül:
1. rész tárgya: Kiállítási installációs eszközök beszerzése
Ajánlatkérő az 1. részben a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban meghatározott egyes új kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek megvásárlására, leszállítására és helyszíni installációjára (azaz az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban foglaltak szerinti helyszíni telepítésére) vonatkozó szerződést kíván kötni.1. rész tárgya: Kiállítási installációs eszközök beszerzése. Az egyes kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek részletes leírását, a műszaki/szakmai minimumkövetelményeket, pontos mennyiségeket, feladatokat az eljárást megindító felhívás, a szerződéstervezet, valamint az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat, illetve az azt kiegészítő műszaki irat tartalmaznak.
2. rész tárgya: Kiállítási hardver eszközök beszerzése
Ajánlatkérő a 2. részben az ajánlati felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban meghatározott új számítástechnikai eszközök megvásárlására, leszállítására és helyszíni installációjára (azaz az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban meghatározottak szerinti helyszíni telepítésére és üzembehelyezésére) vonatkozó szerződést kíván kötni.
Az egyes számítástechnikai eszközök részletes leírását, a műszaki/szakmai minimumkövetelményeket, pontos mennyiségeket, feladatokat az eljárást megindító felhívás, a szerződéstervezet, valamint az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat, illetve az azt kiegészítő műszaki irat tartalmaznak.
Mindkét részre irányadó rendelkezések:Jelen eljárás feltételes a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján:Az ajánlatkérő a ET-PRG-2022/192657 azonosítószámú pályázat támogatója felé kérelmet fog benyújtani bármely vagy mindkét részben a fedezet összegének átcsoportosítása érdekében, amennyiben bármely vagy mindkét részben a beérkezett ajánlatokban foglalt ajánlati árak ismeretében az az elszámolhatóság miatt indokolt. Erre tekintettel az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy mindkét részben a bontási eljárás, az eljárás eredményessé nyilvánítása, illetve a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződés hatályba lépésének feltétele, hogy a támogató az ajánlatkérő kérelmét pozitív elbírálásban részesítse, tehát hozzájáruljon az esetleges átcsoportosításhoz. Amennyiben a támogató döntése nem kerül bármely részben az ajánlattételi határidő lejártáig meghozatalra, az ajánlatkérő jogosult bármely vagy mindkét részben a felhívást visszavonni, amennyiben nem vonja vissza, ezt követően a támogató döntésétől függően az ajánlatkérő jogosult az eljárást bármely vagy mindkét részben eredménytelenné nyilvánítani, illetve, eredményes közbeszerzési eljárás esetén a nyertes ajánlattevővel megkötendő szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltétele mindkét részben a támogató jóváhagyó döntése. A szerződés a nyertes ajánlattevővel a megkötésének napján, vagy, amennyiben az ajánlatkérő ezen időpontban még nem rendelkezik a támogató jóváhagyó döntésével, akkor a támogató jóváhagyó döntése meghozatalának napját követő 1. munkanapon lép hatályba
Az ajánlatkérő a Kbt. 75. § (5) bekezdése alapján fenntartja a jogot, hogy az eljárás bármely részének eredménytelensége esetén az eljárást valamennyi rész tekintetében eredménytelenné nyilvánítsa.Részletek:VI.3.pontban.
EKR karakterkorlátozására való tekintettel további és részletes feltételeket a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentum-rész tartalmazza.
Eljárás tárgya: „EMLÉKGÉP állandó kiállítási eszközök beszerzése”, azaz kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek, valamint kiállítási hardver eszközök beszerzése, ezen belül:
1. rész tárgya: Kiállítási installációs eszközök beszerzése
Ajánlatkérő az 1. részben a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban meghatározott egyes új kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek megvásárlására, leszállítására és helyszíni installációjára (azaz az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban foglaltak szerinti helyszíni telepítésére) vonatkozó szerződést kíván kötni.1. rész tárgya: Kiállítási installációs eszközök beszerzése. Az egyes kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek részletes leírását, a műszaki/szakmai minimumkövetelményeket, pontos mennyiségeket, feladatokat az eljárást megindító felhívás, a szerződéstervezet, valamint az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat, illetve az azt kiegészítő műszaki irat tartalmaznak.
2. rész tárgya: Kiállítási hardver eszközök beszerzése
Ajánlatkérő a 2. részben az ajánlati felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban meghatározott új számítástechnikai eszközök megvásárlására, leszállítására és helyszíni installációjára (azaz az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban meghatározottak szerinti helyszíni telepítésére és üzembehelyezésére) vonatkozó szerződést kíván kötni.
Az egyes számítástechnikai eszközök részletes leírását, a műszaki/szakmai minimumkövetelményeket, pontos mennyiségeket, feladatokat az eljárást megindító felhívás, a szerződéstervezet, valamint az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat, illetve az azt kiegészítő műszaki irat tartalmaznak.
Mindkét részre irányadó rendelkezések:Jelen eljárás feltételes a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján:Az ajánlatkérő a ET-PRG-2022/192657 azonosítószámú pályázat támogatója felé kérelmet fog benyújtani bármely vagy mindkét részben a fedezet összegének átcsoportosítása érdekében, amennyiben bármely vagy mindkét részben a beérkezett ajánlatokban foglalt ajánlati árak ismeretében az az elszámolhatóság miatt indokolt. Erre tekintettel az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy mindkét részben a bontási eljárás, az eljárás eredményessé nyilvánítása, illetve a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződés hatályba lépésének feltétele, hogy a támogató az ajánlatkérő kérelmét pozitív elbírálásban részesítse, tehát hozzájáruljon az esetleges átcsoportosításhoz. Amennyiben a támogató döntése nem kerül bármely részben az ajánlattételi határidő lejártáig meghozatalra, az ajánlatkérő jogosult bármely vagy mindkét részben a felhívást visszavonni, amennyiben nem vonja vissza, ezt követően a támogató döntésétől függően az ajánlatkérő jogosult az eljárást bármely vagy mindkét részben eredménytelenné nyilvánítani, illetve, eredményes közbeszerzési eljárás esetén a nyertes ajánlattevővel megkötendő szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltétele mindkét részben a támogató jóváhagyó döntése. A szerződés a nyertes ajánlattevővel a megkötésének napján, vagy, amennyiben az ajánlatkérő ezen időpontban még nem rendelkezik a támogató jóváhagyó döntésével, akkor a támogató jóváhagyó döntése meghozatalának napját követő 1. munkanapon lép hatályba
Az ajánlatkérő a Kbt. 75. § (5) bekezdése alapján fenntartja a jogot, hogy az eljárás bármely részének eredménytelensége esetén az eljárást valamennyi rész tekintetében eredménytelenné nyilvánítsa.Részletek:VI.3.pontban.
EKR karakterkorlátozására való tekintettel további és részletes feltételeket a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentum-rész tartalmazza.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Kiállítási bútor📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 127 749 472 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR001396322023/1
Cím: Kiállítási installációs eszközök beszerzése
A beszerzés leírása:
1. rész tárgya: Kiállítási installációs eszközök beszerzése
Ajánlatkérő az 1. részben a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban meghatározott egyes új kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek megvásárlására, leszállítására és helyszíni installációjára (azaz az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban foglaltak szerinti helyszíni telepítésére) vonatkozó szerződést kíván kötni.
Főbb mennyiségi adatok:
- fotel beépített hangszóróval: 2 db
- tárgyfal összesen: 3 db
- effekt vitrin összesen: 2 db
- henger vitrin összesen: 10 db
- üvegvitrin összesen: 12 db
- posztamens összesen: 76 db
- TV fal összesen: 2 db
- kőtartó konzol: 1 db
- 3D nyomtatott elemek összesen: 17 db
- öntapadó vinyl padlófólia latex nyomtatott grafikával, csúszásgátló laminátummal: 300 m2
- öntapadó vinyl bútorfólia latex nyomtatott grafikával: 75 m2
- öntapadó vinyl falfólia latex nyomtatott grafikával: 39,5 m2
- plottervágott Avery 500 öntapadó vinyl fólia tárgyfelirat: 200 db
- ablakfelületek fóliázása: 47 m2
Az egyes kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek részletes leírását, a műszaki/szakmai minimumkövetelményeket, pontos mennyiségeket, feladatokat az eljárást megindító felhívás, a szerződéstervezet, valamint az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat, illetve az azt kiegészítő műszaki irat tartalmaznak.
A közbeszerzési eljárásokban a Kr. 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki iratok, ezen belül különösen az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a Kr. 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Az ilyen megnevezések mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, azaz az ilyen tételek esetén az azzal egyenértékű tételt is elfogadja az ajánlatkérő azzal, hogy az egyenértékűséget az ajánlattevőnek bizonyítania kell.
1. rész tárgya: Kiállítási installációs eszközök beszerzése
Ajánlatkérő az 1. részben a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban meghatározott egyes új kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek megvásárlására, leszállítására és helyszíni installációjára (azaz az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban foglaltak szerinti helyszíni telepítésére) vonatkozó szerződést kíván kötni.
Főbb mennyiségi adatok:
- fotel beépített hangszóróval: 2 db
- tárgyfal összesen: 3 db
- effekt vitrin összesen: 2 db
- henger vitrin összesen: 10 db
- üvegvitrin összesen: 12 db
- posztamens összesen: 76 db
- TV fal összesen: 2 db
- kőtartó konzol: 1 db
- 3D nyomtatott elemek összesen: 17 db
- öntapadó vinyl padlófólia latex nyomtatott grafikával, csúszásgátló laminátummal: 300 m2
- öntapadó vinyl bútorfólia latex nyomtatott grafikával: 75 m2
- öntapadó vinyl falfólia latex nyomtatott grafikával: 39,5 m2
- plottervágott Avery 500 öntapadó vinyl fólia tárgyfelirat: 200 db
- ablakfelületek fóliázása: 47 m2
Az egyes kiállítási installációs eszközök és dekorációs elemek részletes leírását, a műszaki/szakmai minimumkövetelményeket, pontos mennyiségeket, feladatokat az eljárást megindító felhívás, a szerződéstervezet, valamint az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat, illetve az azt kiegészítő műszaki irat tartalmaznak.
A közbeszerzési eljárásokban a Kr. 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki iratok, ezen belül különösen az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a Kr. 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Az ilyen megnevezések mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, azaz az ilyen tételek esetén az azzal egyenértékű tételt is elfogadja az ajánlatkérő azzal, hogy az egyenértékűséget az ajánlattevőnek bizonyítania kell.
További információk:
Az ajánlattevők egyik részben sem tehetnek többváltozatú (alternatív) ajánlatot, az ajánlatkérő egyik részben sem engedélyezi változatok benyújtását.
Az ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét biztosítja az 1. és 2. rész tekintetében, ajánlat valamennyi részre benyújtható.
Az ajánlatok értékelési szempontja mindkét részben:
Az ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján bírálja el.Indokolás: Az ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján bírálja el, mivel az ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termékek felelnek meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak az ár értékelése szolgálja.
Az ajánlattevők egyik részben sem tehetnek többváltozatú (alternatív) ajánlatot, az ajánlatkérő egyik részben sem engedélyezi változatok benyújtását.
Az ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét biztosítja az 1. és 2. rész tekintetében, ajánlat valamennyi részre benyújtható.
Az ajánlatok értékelési szempontja mindkét részben:
Az ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján bírálja el.Indokolás: Az ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján bírálja el, mivel az ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termékek felelnek meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak az ár értékelése szolgálja.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Kiállítási bútor📦
További termékek/szolgáltatások:
Postacím: Erzsébet
sétány
1
Irányítószám: 8200
Város: Veszprém
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Veszprém🏙️
Időtartam: 3 hónap
További információk a megújításról: A szerződés nem hosszabbítható meg.
Díjazási kritériumok
Ár ✅
Ár (súlyozás): 100
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Az ajánlatkérő a legalacsonyabb ajánlati árat adó ajánlattevőt hirdette ki az eljárás nyerteseként.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001396322023/2
Cím: Kiállítási hardver eszközök beszerzése
A beszerzés leírása:
2. rész tárgya: Kiállítási hardver eszközök beszerzése
Ajánlatkérő a 2. részben az ajánlati felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban meghatározott új számítástechnikai eszközök megvásárlására, leszállítására és helyszíni installációjára (azaz az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban meghatározottak szerinti helyszíni telepítésére és üzembehelyezésére) vonatkozó szerződést kíván kötni.
Főbb mennyiségi adatok:
- vetítő rendszer:
o projektor: 9 db
o projektor rögzítő/felfüggesztő rendszer: 9 db
o média bejátszó mini PC: 6 db
o router switch hálózati eszköz: 1 db
- érintőképernyők rendszere:
o 55” érintőképernyő: 6 db
o multimédia vezérlő számítógép: 6 db
o soundbar (hangprojektor): 12 db
- vetítési rendszer kiviteli tervezése, szoftveres applikáció (termenként): 3 db
Az egyes számítástechnikai eszközök részletes leírását, a műszaki/szakmai minimumkövetelményeket, pontos mennyiségeket, feladatokat az eljárást megindító felhívás, a szerződéstervezet, valamint az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat, illetve az azt kiegészítő műszaki irat tartalmaznak.
A közbeszerzési eljárásokban a Kr. 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki iratok, ezen belül különösen az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a Kr. 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Az ilyen megnevezések mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, azaz az ilyen tételek esetén az azzal egyenértékű tételt is elfogadja az ajánlatkérő azzal, hogy az egyenértékűséget az ajánlattevőnek bizonyítania kell.
2. rész tárgya: Kiállítási hardver eszközök beszerzése
Ajánlatkérő a 2. részben az ajánlati felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban meghatározott új számítástechnikai eszközök megvásárlására, leszállítására és helyszíni installációjára (azaz az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázatban és az azt kiegészítő műszaki iratban meghatározottak szerinti helyszíni telepítésére és üzembehelyezésére) vonatkozó szerződést kíván kötni.
Főbb mennyiségi adatok:
- vetítő rendszer:
o projektor: 9 db
o projektor rögzítő/felfüggesztő rendszer: 9 db
o média bejátszó mini PC: 6 db
o router switch hálózati eszköz: 1 db
- érintőképernyők rendszere:
o 55” érintőképernyő: 6 db
o multimédia vezérlő számítógép: 6 db
o soundbar (hangprojektor): 12 db
- vetítési rendszer kiviteli tervezése, szoftveres applikáció (termenként): 3 db
Az egyes számítástechnikai eszközök részletes leírását, a műszaki/szakmai minimumkövetelményeket, pontos mennyiségeket, feladatokat az eljárást megindító felhívás, a szerződéstervezet, valamint az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat, illetve az azt kiegészítő műszaki irat tartalmaznak.
A közbeszerzési eljárásokban a Kr. 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki iratok, ezen belül különösen az ajánlati ár részletezését tartalmazó táblázat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a Kr. 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Az ilyen megnevezések mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, azaz az ilyen tételek esetén az azzal egyenértékű tételt is elfogadja az ajánlatkérő azzal, hogy az egyenértékűséget az ajánlattevőnek bizonyítania kell.
További információk:
Az ajánlattevők egyik részben sem tehetnek többváltozatú (alternatív) ajánlatot, az ajánlatkérő egyik részben sem engedélyezi változatok benyújtását.
Az ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét biztosítja az 1. és 2. rész tekintetében, ajánlat valamennyi részre benyújtható.
Az ajánlatok értékelési szempontja mindkét részben:
Az ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján bírálja el.
Indokolás: Az ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján bírálja el, mivel az ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termékek felelnek meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak az ár értékelése szolgálja.
Az ajánlattevők egyik részben sem tehetnek többváltozatú (alternatív) ajánlatot, az ajánlatkérő egyik részben sem engedélyezi változatok benyújtását.
Az ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét biztosítja az 1. és 2. rész tekintetében, ajánlat valamennyi részre benyújtható.
Az ajánlatok értékelési szempontja mindkét részben:
Az ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján bírálja el.
Indokolás: Az ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján bírálja el, mivel az ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termékek felelnek meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak az ár értékelése szolgálja.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Az eljárás a Kbt. 81. §-a alapján került kiírásra.
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-11-09 📅
Cím: Adásvételi szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001396322023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 87 837 482 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001396322023/5473
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Trifolium International Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12435368242
Postacím: Madách Imre Út 13-14.
Postai irányítószám: 1075
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: office@trifolium.hu📧
Telefon: +36 309143759📞
URL: https://www.trifolium.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 94 978 710 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR001396322023/5481 A vállalkozó neve és címe
Név: Special Effects International Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23000063242
Postacím: Wysocki Utca 1.
Postai irányítószám: 1155
E-mail: luca.gyori@speceffect.com📧
Telefon: +36 309911106📞
URL: http://speceffect.com/🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001396322023/5553
Név: Lab Control Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14717376242
Postacím: Károlyi Sándor Út 158.
Postai irányítószám: 1151
E-mail: csoorytamas@labctrl.com📧
Telefon: +36 302386732📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 90 104 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001396322023/5585 A vállalkozó neve és címe
Név: Megaplex Kereskedelmi, Szolgáltató és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23790207243
Postacím: Oázis Utca 3.
Postai irányítószám: 1238
E-mail: info@plexi.hu📧
Telefon: +36 706297048📞
Ajánlat azonosítója: EKR001396322023/5617
Név: InnoTeq Informatikai, Szolgáltató és Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13882804202
Postacím: Felsőmalom Utca 3.
Postai irányítószám: 7621
Postai város: Pécs
Régió: Baranya🏙️
E-mail: info@innoteq.hu📧
Telefon: +36 72769102📞
Fax: +36 709010445 📠
URL: https://www.innoteq.hu🌏
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 39 911 990 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001396322023/5433
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés/tétel teljes értéke: 42 998 347 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001396322023/5489 EKR001396322023/5593 EKR001396322023/5609 A vállalkozó neve és címe
Név: Rentex Média Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14372229213
Postacím: Fagyöngy Utca 2
Postai irányítószám: 2096
Postai város: Üröm
Régió: Pest🏙️
E-mail: kirnyane@yahoo.com📧
Telefon: +36 309825057📞
URL: https://www.rentexmedia.hu🌏
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Laczkó Dezső Múzeum
Nemzeti nyilvántartási szám: 15426053219
Postacím: Török Ignác Utca 7
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Régió: Veszprém🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Sipos Balázs
E-mail: sipos.balazs@ldm.hu📧
Telefon: +36 203902691📞
Fax: +36 88564321 📠
URL: https://www.ldm.hu🌏
Csoportvezető ✅ Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Kiegészítő információk További információk
Kiegészítés a I.1. ponthoz: A felhasználói oldal címe: (URL): https://www.ldm.hu/
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2023/S 228-718661 (2023-11-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 127 749 472 HUF 💰
Eljárás A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Egyéb: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 87 837 482 HUF 💰
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Mindkét részben az ajánlatkérő késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbért ír elő a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint.
Az ajánlatkérő előleg igénybevételének lehetőségét mindkét részben biztosítja, részszámlázási lehetőséget azonban nem biztosít.
A nyertes ajánlattevő 1 db előlegről szóló díjbekérő, és igazolt teljesítés esetén 1 db végszámla kiállítására jogosult a szerződésben foglalt feltételek szerint.
Az ellenszolgáltatást az ajánlatkérő a 100% támogatási intenzitású, utófinanszírozású, ET-PRG-2022/192657 azonosítószámú pályázat (Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program) keretében teljesíti.
Mindkét részben az ajánlatkérő késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbért ír elő a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint.
Az ajánlatkérő előleg igénybevételének lehetőségét mindkét részben biztosítja, részszámlázási lehetőséget azonban nem biztosít.
A nyertes ajánlattevő 1 db előlegről szóló díjbekérő, és igazolt teljesítés esetén 1 db végszámla kiállítására jogosult a szerződésben foglalt feltételek szerint.
Az ellenszolgáltatást az ajánlatkérő a 100% támogatási intenzitású, utófinanszírozású, ET-PRG-2022/192657 azonosítószámú pályázat (Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program) keretében teljesíti.
Kiegészítő információk További információk
A szerződés megkötésének dátuma mindkét részben: 2023.11.09.
Kiegészítés a V.2. ponthoz: A nyertesekről mindkét részben az ajánlatkérő a döntést 2023.10.27. napján hozta meg.
Kiegészítés a V.2.5. ponthoz: Mindkét részben valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez: jelenleg ismeretlen.

Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Változások Egyéb kiegészítő információk
A szerződés megkötését követően a felek által a szerződés megkötésekor előre nem látott körülmények miatt a Vevő oldalán a szerződés tárgyához kapcsolódó további áruk beszerzésére vonatkozó igény merült fel, melyre tekintettel a felek a szerződést módosítják annak érdekében, hogy a szerződést az Eladó szerződésszerűen teljesíteni tudja.
A fentiekre tekintettel a felek a Kbt. 141. § (2) bekezdése alapján az adásvétel tárgyát képező tételeket (árukat) a szerződést módosító okirat 1. sz. mellékletét képező árajánlatban megjelölt további tételekkel (árukkal) egészítik ki.
A fenti módosításra tekintettel a szerződés 2. pontjában rögzített vételárat a felek megemelték nettó 4.304.205,- Ft + 1.162.135,- Ft ÁFA, azaz bruttó 5.466.340,- Ft összeggel, melyet az Eladó a végszámlában jogosult érvényesíteni.

A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
A szerződés 2. pontjának első bekezdése az alábbiak szerint módosul:
Eredeti rendelkezés:
„2. Vételár összege:
A termékek vételára nettó 87.837.482,- Ft + ÁFA, azaz mindösszesen bruttó 111.553.602,14 Ft.
(…)”
Módosított rendelkezés:
„2. Vételár összege:
A termékek vételára nettó 92.141.687,- Ft + ÁFA, azaz mindösszesen bruttó 117.019.942,14 Ft.
(…)”
A szerződésmódosítása aláírásának dátuma: 2024.01.26.
A szerződés időtartama nem módosul.