Adásvételi szerződés fertőtlenítőszerek és tisztítószerek beszerzésére a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház, a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet, a Kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet és a Csornai Margit Kórház részére, 24 hónap időtartamra. 1. rész: Felület-és eszközfertőtlenítők 2. rész: Személyi higiénia 3. rész: Nyálkahártya-fertőtlenítők 4. rész: Gépi szerek I. 5. rész: Gépi szerek II. 6. rész: Tisztítószerek Ajánlatkérő jogosult a szerződésben rögzített termékek teljes értékétől/ mennyiségétől +20%-ban eltérni a szerződés hatálya alatt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia. A részletes specifikációt és követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlati felhívás (2026-09-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Fertőtlenítőszerek és tisztítószerek beszerzése 6r
Hivatkozási szám: EKR001679292026
Rövid leírás:

Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Sterilizáló-, fertőtlenítő- és egészségügyi eszközök📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 6
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 6
1️⃣
Belső azonosító: EKR001679292026/1
Cím: Felület-és eszközfertőtlenítők
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Adásvételi szerződés felület-és eszközfertőtlenítők beszerzésére a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház, Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet, valamint a Kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet részére, 24 hónap időtartamra. Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház számára 2 éves mennyiség összesen: 18.948 db +20% opció (3.790 db), összesen 22.738 db Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet számára 2 éves mennyiség összesen: 3.524 db +20% opció (705 db), összesen 4.229 db Kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet számára 2 éves mennyiség összesen: 40 db +20% opció (8 db), összesen 48 db Ajánlatkérő jogosult a szerződésben rögzített termékek teljes értékétől/ mennyiségétől +20%-ban eltérni a szerződés hatálya alatt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia. Ajánlat csak az adott rész teljes mennyiségére tehető, azaz az adott rész minden tételére ajánlatot kell tenni. Amennyiben bármely tétel egységára hiányzik, az ajánlat az adott rész tekintetében érvénytelen. A részletes specifikációt és követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Postacím: Vasvári Pál
utca
2-4.
Irányítószám: 9024
Város: Győr
Postacím: Régi Vámház
tér
Irányítószám: 9200
Város: Mosonmagyaróvár
Postacím: Dr. Lumniczer Sándor
10.
Irányítószám: 9330
Város: Kapuvár
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Győr-Moson-Sopron
🏙️
Időtartam: 24 hónap Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő jogosult a betegszám változásának figyelembevételével +20%-al eltérni a megrendelt mennyiségektől. (16/2012. (II.16.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése alapján)
Díjazási kritériumok
Ár ✅
Ár (súlyozás): 100
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Ajánlatkérő azért választotta a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját, mert az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi követelményeknek megfelelő áru felel meg, azaz az árubeszerzéssel érintett termékeknek teljes mértékben ajánlatkérő elvárásainak kell megfelelnie, és így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását jelen esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Ajánlatkérő azért választotta a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját, mert az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi követelményeknek megfelelő áru felel meg, azaz az árubeszerzéssel érintett termékeknek teljes mértékben ajánlatkérő elvárásainak kell megfelelnie, és így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását jelen esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001679292026/2
Cím: Személyi higiénia
A beszerzés leírása:
Adásvételi szerződés személyi higiénia termékek beszerzésére a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház, Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet, valamint Csornai Margit Kórház részére, 24 hónap időtartamra. Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház számára 2 éves mennyiség összesen: 24.406 db +20% opció (4.881 db), összesen 29.287 db Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet számára 2 éves mennyiség összesen: 420 db +20% opció (84 db), 504 db Csornai Margit Kórház számára 2 éves mennyiség összesen: 100 db +20% opció (20 db), összesen 120 db Ajánlatkérő jogosult a szerződésben rögzített termékek teljes értékétől/ mennyiségétől +20%-ban eltérni a szerződés hatálya alatt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia. Ajánlat csak az adott rész teljes mennyiségére tehető, azaz az adott rész minden tételére ajánlatot kell tenni. Amennyiben bármely tétel egységára hiányzik, az ajánlat az adott rész tekintetében érvénytelen. A részletes specifikációt és követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Postacím: Soproni
út
64.
Irányítószám: 9300
Város: Csorna
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR001679292026/3
Cím: Nyálkahártya-fertőtlenítők
A beszerzés leírása:
Adásvételi szerződés személyi higiénia termékek beszerzésére a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház, Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet, Kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet, valamint a Csornai Margit Kórház részére, 24 hónap időtartamra. Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház számára 2 éves mennyiség összesen: 1.414 db +20% opció (283 db), összesen 1.697 db Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet számára 2 éves mennyiség összesen: 198 db +20% opció (40 db), összesen 238 db Kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet számára 2 éves mennyiség összesen: 170 db +20% opció (34 db), összesen 204 db Csornai Margit Kórház számára 2 éves mennyiség összesen: 210 db +20% opció (42 db), összesen 252 db Ajánlatkérő jogosult a szerződésben rögzített termékek teljes értékétől/ mennyiségétől +20%-ban eltérni a szerződés hatálya alatt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia. Ajánlat csak az adott rész teljes mennyiségére tehető, azaz az adott rész minden tételére ajánlatot kell tenni. Amennyiben bármely tétel egységára hiányzik, az ajánlat az adott rész tekintetében érvénytelen. A részletes specifikációt és követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Tétel azonosító száma: LOT-0003
4️⃣
Belső azonosító: EKR001679292026/4
Cím: Gépi szerek I.
A beszerzés leírása:
Adásvételi szerződés személyi higiénia termékek beszerzésére a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház, Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet, valamint Csornai Margit Kórház részére, 24 hónap időtartamra. Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház számára 2 éves mennyiség összesen: 3.336 db +20% opció (667 db), összesen 4.003 db Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet számára 2 éves mennyiség összesen: 130 db +20% opció (26 db), összesen 156 db Csornai Margit Kórház számára 2 éves mennyiség összesen: 20 db +20% opció (4 db), összesen 24 db Ajánlatkérő jogosult a szerződésben rögzített termékek teljes értékétől/ mennyiségétől +20%-ban eltérni a szerződés hatálya alatt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia. Ajánlat csak az adott rész teljes mennyiségére tehető, azaz az adott rész minden tételére ajánlatot kell tenni. Amennyiben bármely tétel egységára hiányzik, az ajánlat az adott rész tekintetében érvénytelen. A részletes specifikációt és követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Tétel azonosító száma: LOT-0004
5️⃣
Belső azonosító: EKR001679292026/5
Cím: Gépi szerek II.
A beszerzés leírása:
Adásvételi szerződés személyi higiénia termékek beszerzésére a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház, valamint a Kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet részére, 24 hónap időtartamra. Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház számára 2 éves mennyiség összesen: 482 db +20% opció (96 db), összesen 578 db Kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet számára 2 éves mennyiség összesen: 24 db +20% opció (5 db), összesen 29 db Ajánlatkérő jogosult a szerződésben rögzített termékek teljes értékétől/ mennyiségétől +20%-ban eltérni a szerződés hatálya alatt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia. Ajánlat csak az adott rész teljes mennyiségére tehető, azaz az adott rész minden tételére ajánlatot kell tenni. Amennyiben bármely tétel egységára hiányzik, az ajánlat az adott rész tekintetében érvénytelen. A részletes specifikációt és követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Tétel azonosító száma: LOT-0005
6️⃣
Belső azonosító: EKR001679292026/6
Cím: Tisztítószerek
A beszerzés leírása:
Adásvételi szerződés személyi higiénia termékek beszerzésére a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház, valamint a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet részére, 24 hónap időtartamra. Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház számára 2 éves mennyiség összesen: 31.226 db +20% opció (6.245 db), összesen 37.471 db Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet számára 2 éves mennyiség összesen: 950 db +20% opció (190 db), összesen 1.140 db Ajánlatkérő jogosult a szerződésben rögzített termékek teljes értékétől/ mennyiségétől +20%-ban eltérni a szerződés hatálya alatt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalom vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Az egyenértékű terméknek a műszaki leírásban megadott paraméterekkel legalább azonos, vagy jobb műszaki tulajdonsággal kell rendelkeznie. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia. Ajánlat csak az adott rész teljes mennyiségére tehető, azaz az adott rész minden tételére ajánlatot kell tenni. Amennyiben bármely tétel egységára hiányzik, az ajánlat az adott rész tekintetében érvénytelen. A részletes specifikációt és követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Tétel azonosító száma: LOT-0006
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Nyílt közbeszerzési eljárás.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-10-16 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-10-16 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): EKR rendszer
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Ajánlatkérő a 30 nap ajánlati kötöttség alatt 30 naptári napot ért. Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. § (2) bek. és a Kbt. 68. § szerint.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2026-10-16 11:00:00 📅
Hely: EKR rendszer
További információk:
Ajánlatkérő a 30 nap ajánlati kötöttség alatt 30 naptári napot ért. Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. § (2) bek. és a Kbt. 68. § szerint.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Ajánlattevőnek az ajánlatával együtt benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumban kell nyilatkoznia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő az EKR-ben található EEKD formanyomtatványban nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, az Ajánlattevőnek kizárólag a IV. rész „alfa” pontját kell kitöltenie, anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené. Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat és a lentiekben előírt igazolásokat Ajánlattevőnek – és adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek - abban az esetben kell megadni és benyújtani, amennyiben az Ajánlatkérő arra az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az ajánlattevőt a Kbt. 69. §-a szerint felhívja. M.1. A Kr. 21. § (1) bekezdésének a) pontja alapján Ajánlattevő ismertesse az eljárást megindító Ajánlati felhívás Európai Unió Hivatalos Lapjába történő feladása napjától visszafelé számított 3 év legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya szerinti, szerződésszerűen teljesített (befejezett) fertőtlenítőszerek-és tisztítószerek szállítási referenciáit, a Kr. 22. § (1) bekezdésében meghatározott módon. A szállításoknak a vizsgált három éves időszak alatt befejezettnek, de a felhívás feladásának napjától visszafelé számított legfeljebb 6 éven belül megkezdettnek kell lennie. A nyilatkozatban/igazolásban meg kell adni legalább a szerződést kötő másik fél nevét, a részéről felvilágosítást adó személy nevét és telefonszámát, a referenciamunka pontos leírását (szállítás tárgyát: fertőtlenítőszerek), a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontja év/hó/nap bontásban), a szerződésbeli mennyiségét. Továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, olyan részletességgel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha: M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), amennyiben az eljárást megindító Ajánlati felhívás Európai Unió Hivatalos Lapjába történő feladása napjától visszafelé számított három évben (36 hónapban) teljesített, de legfeljebb a felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben megkezdett időszakban a jelen közbeszerzés tárgyát képező termék(ek) (fertőtlenítőszerek-és tisztítószerek) szállítására vonatkozó referenciákkal, ahol a referenciák összmennyisége az 1. rész vonatkozásában 10.000 darab A mennyiséget egész számban kell megadni, a kerekítés általános szabályai szerint. A referenciák számát ajánlatkérő nem korlátozza. Amennyiben a bemutatni kívánt szerződés határozatlan időtartamú, vagy időbeli hatálya az eljárást megindító felhívás feladásáig még nem járt le, úgy Ajánlatkérő a vizsgált időintervallumon belül teljesített szállítás(ok)ra vonatkozó részteljesített mennyiséget veszi figyelembe az alkalmasság megállapítása során. Amennyiben a bemutatni kívánt szerződés a közbeszerzés tárgyán kívül egyéb feladatok teljesítését is magában foglalja, Ajánlatkérő csak a közbeszerzés tárgyaszerinti, teljesített mennyiséget veszi figyelembe az alkalmasság megállapítása során. Ajánlatkérő kifejezetten felkéri az ajánlattevőket, hogy a referenciaigazolásokat/nyilatkozatokat az alkalmassági követelménynek megfelelően kérjük (lehetőség szerint a megadott szófordulatokkal megadni), annak érdekében, hogy ajánlatkérő az alkalmassági minimumkövetelményeket egyértelműen meg tudja állapítani.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nyertes ajánlattevőnek gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását nem teszi lehetővé. /Kbt. 35. § (8) bekezdés/
Kauciók és garanciák: Nincs előírás.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A vételi ár a Kbt. 135. §-a és a Ptk. rendelkezései alapján, az igazolt teljesítést követően benyújtott számla ellenében kerül megfizetésre a vonatkozó egyéb hatályos jogszabályi rendelkezések szerint. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő a Kbt. 27/A § alapján elektronikus számlát is befogad. A vonatkozó rendelkezések, jogszabályok különösen: - A Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény - Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény - Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a 2011. évi CXCV. törvény - Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az ajánlattétel, az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek. késedelmi, hibás teljesítési kötbér A részletes szabályokat a dokumentáció/szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A vételi ár a Kbt. 135. §-a és a Ptk. rendelkezései alapján, az igazolt teljesítést követően benyújtott számla ellenében kerül megfizetésre a vonatkozó egyéb hatályos jogszabályi rendelkezések szerint. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő a Kbt. 27/A § alapján elektronikus számlát is befogad. A vonatkozó rendelkezések, jogszabályok különösen: - A Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény - Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény - Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a 2011. évi CXCV. törvény - Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az ajánlattétel, az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek. késedelmi, hibás teljesítési kötbér A részletes szabályokat a dokumentáció/szerződéstervezet tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: EKR terjedelmi korlátokra tekintettel lásd. az ajánlati felhívás III.4.6.) BT-761, BT-76 cellákban
Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. A Kbt. 62. § (7) bekezdése alapján ajánlatkérő – az érintett ajánlattevő, alvállalkozó, alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevének és címének (székhelyének, lakóhelyének) az eljárás tárgyának és azonosítójának, valamint a kizárás és a kizárt gazdasági szereplő erről való tudomásszerzése időpontjának megjelölésével – köteles tájékoztatni a Közbeszerzési Hatóságot az (1) bekezdés i) és j) pontja szerinti kizárásról és a kizárás időpontjáról. Az ajánlattevő ajánlatával együtt benyújtja a kizáró okok és az alkalmasság igazolására az egységes európai közbeszerzési dokumentumot az EKR használatával. A kizáró okok és alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat és a lentiekben előírt igazolásokat Ajánlattevőnek – és adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek - abban az esetben kell megadni és benyújtani, amennyiben az Ajánlatkérő arra az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az ajánlattevőt a Kbt. 69. §-a szerint felhívja. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. A kizáró okok igazolását alátámasztó dokumentumok körét részletesebben a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §, 3. § és 8-16. §-ai tartalmazzák. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. §-a értelmében: az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában, illetve ha az ajánlatkérő előírta, a 63. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be. Öntisztázás A62. § (1) bekezdés b) és f ) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani. Ajánlatkérő alkalmazza az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalmat, azaz az eljárásban nem lehet ajánlattevő, közös ajánlattevő, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító, kapacitást biztosító szervezet, aki: a) orosz állampolgár, vagy oroszországi lakóhelyű/székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv; b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely szervezet rendelkezik; vagy c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el. A fenti kizáró okok tekintetében az ajánlattevő az ajánlatában nyilatkozni köteles. Ajánlattevő köteles ajánlatában nyilatkozni továbbá arról is, hogy a közbeszerzési eljárásban való nyertessége esetén a szerződés teljesítése során nem vesz igénybe olyan, a szerződéses érték 10 %-át meghaladó, alvállalkozóként, szállítóként, kapacitást biztosító szervezetként megjelölt szervezetet, mely vonatkozásában a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdés a)-c) pontjában előírt feltételek valamelyike teljesül.

Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház
Nemzeti nyilvántartási szám: 15366052208
Postacím: Vasvári Pál Utca 2-4.
Postai irányítószám: 9024
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Dr. Jakab Attila
E-mail: kozbeszerzes@petzkorhaz.hu📧
Telefon: +36 96507900📞
Fax: +36 96507907 📠
URL: https://petz.gyor.hu/🌏
Csoportvezető ✅ Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Egészség
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződés közös beszerzést foglal magában ✅ Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001679292026🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001679292026🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
1. Az ajánlatok értékelési szempontja valamennyi rész vonatkozásában a Kbt. 76 § (2) bekezdés a) pontja alapján (legalacsonyabb ár) értékeli. 2. AK (Ajánlatkérő) rögzíti, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján eljárva nem rendel el újabb hiánypótlást az ott meghatározott esetekben. 3. A szerződéskötés időpontja: az összegezés megküldése napját követő tíz napos időtartam lejártát követő első munkanap. A tíz napos időtartam letelte előtt is megköthető a szerződés, ha a nyílt eljárásban csak egy ajánlatot nyújtottak be. Amennyiben a szerződéskötési moratórium utolsó napja nem munkanapra esik, akkor az azt követő első munkanapon jár le a határidő. 4. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Az ajánlathoz csatolt bármely idegen nyelvű dokumentumot az ajánlattevő általi fordításban is mellékelni kell. 5. AK és a gazdasági szereplők között minden nyilatkozattétel – ha e törvényből más nem következik – írásban (elektronikus közbeszerzési rendszer: EKR) történik. 6. Az üzleti titok vonatkozásában a Kbt. 44. § irányadó. 7. Ahol a Kbt. vagy annak felhatalmazása alapján megalkotott jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható a Kbt. 41/A. § szabályai szerint. 8. Az ajánlattevő kiegészítő tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől az EKR útján. 9. AK a Kbt. 75. § (6) bekezdés alapján jelen eljárásban alkalmazza a 75. § (2) bekezdés e) pontját. 10. AK az ajánlatok bírálatát és a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdéseinek megfelelően. 11. AK az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához nem köt. AK a közbeszerzési eljárásban történő részvételhez, továbbá a szerződés teljesítéséhez nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását. 12. Ajánlatkérő a BT-750 mező szerinti alkalmassági feltételeket és azok igazolását a „bronz fokozatú” minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest az M.1. alkalmassági követelmény vonatkozásában szigorúbban határozza meg [321/2015. (X. 30.) rend.30. § (4)], ezért a „bronz fokozatú” minősített ajánlattevők jegyzékébe kerülés feltételein „túl” vizsgálni szükséges az alábbiakat: Az M.1. alkalmassági követelmény esetében az adott közbeszerzési eljárás tárgyának specialitására tekintettel a referenciaszolgáltatás nem összehasonlítható a „bronz fokozatú” minősített ajánlattevők jegyzékébe kerüléshez szükséges általános referencia követelményekkel, tehát teljes egészében vizsgálandó! 13. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltak szerint. 14. A dokumentumokat aláíró személyek (az ajánlattevő, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő) részéről aláírás-minta/aláírási címpéldány csatolandó. Az aláírási/képviseleti jogosultságot AK a Kbt. 35. § (2a) bekezdése, 41/A. §. és 65. § (12) bekezdése szerint ellenőrzi. 15. Ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania arra vonatkozóan, hogy változás-bejegyzési kérelmet nyújtott-e be, amely még nem került átvezetésre a nyilvántartó bíróság/hatóság nyilvántartásában (nemleges nyilatkozat is csatolandó) 16. Az eljárás jelen pontban nem részletezett feltételeit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák, továbbá a nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. előírásai szerint kell eljárni. 17. AKSZ dr. Lucsik János (nyilvántartási száma: 00164), ÁKSZ/ helyettes dr. Jakab Attila (nyilvántartási száma: 01541). A közbeszerzési eljárás teljeskörű lebonyolításában részt vesz dr. Szabó-Ipsics Annamária ÁKSZ (nyilvántartási száma: 01609). 18. Az eljárással kapcsolatos valamennyi határidő esetén a közép-európai idő az irányadó. 19. Alvállalkozók igénybe vétele: A Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő jelölje meg a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, valamint az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos arányát. 20. Ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania, hogy államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. § (6) bekezdését figyelembe véve a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § 1.b. pontja alapján átlátható szervezetnek minősül. 21. Ajánlatkérő a GDPR rendelet alapján tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési eljárás lefolytatása céljából és határidőig kezeli. 22. Ajánlatkérő EKR001631212025 azonosító számon előzetes piaci konzultációt folytatott le.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 170-606075 (2026-09-02)