A feltételek felsorolása és rövid leírása
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, Alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel
szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll.
Ajánlatkérő kizárja azon Ajánlattevőt, Alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akinek a részéről a kizáró ok az
eljárás során következett be [Kbt. 74. §(1) bekezdés b) pont].
Öntisztázás: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § (1)-(2) bekezdésben előírtakra.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (9) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata, illetve részvételi jelentkezése tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom.
A KIZÁRÓ OKOK IGAZOLÁSÁNAK MÓDJA:
A kizáró okok fenn nem állásáról Ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a 321/2015. (X. 30.) Korm.
rendelet 2. § szerint az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4.§, ill. 6.§. szerint kitöltött
formanyomtatványt köteles az ajánlattal együtt benyújtani (előzetes igazolás), továbbá a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésnek Ajánlattevővel
szemben alkalmazása esetén a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § [az i) pont ib) alpont kivételével] és 10. § [a g) pont gb) alpont
kivételével], a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontja szerint köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Ajánlatkérő
köteles elfogadni a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 7. § szerinti formanyomtatványt is. A kizáró okokra a közbeszerzés megkezdését
megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
ELŐZETES IGAZOLÁS: Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek), az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek az
ajánlat benyújtásakor a Kr. 2-7. §-ának [kivéve a Kr. 4. § (2) bekezdés] megfelelően az egységes európai közbeszerzési
dokumentumban (továbbiakban EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben
felsorolt kizáró okok hatálya alá.
Az Ajánlattevőnek az alkalmasságának igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t kell
benyújtania a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében [Kbt. 67. § (4) bekezdés, Kr. 15. § (1)
bekezdés]. Az Ajánlattevőnek azon alvállalkozók tekintetében, akik nem vesznek részt az Ajánlattevő alkalmasságának igazolásában a
Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell benyújtania a kizáró okok tekintetében [Kr. 15. § (2) bekezdés.] A Kr. 8. §, 10. § és 13-
16. §-ban feltüntetett igazolások nem kérhetők, ha az AK a Kbt. 69. § (11) bekezdésben foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér
a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az EEKD-ban megjelölte. A Kr. 8. §, 10. § és
12-16. §-ban feltüntetett igazolási módok a Kr. V. Fejezetének megfelelően kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített
ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
UTÓLAGOS IGAZOLÁS: Az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt a Kbt.69. § (4) bekezdés rendelkezései szerint felkért
Ajánlattevőnek, az Ajánlatkérő erről szóló felhívásában meghatározott határidőn belül a Kr. 8.§ és 12-16. §-ai szerinti igazolások,
nyilatkozatok benyújtásával kell igazolnia, hogy vele szemben nem állnak fenn a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben felsorolt kizáró okok. Ha az
elbírálás során Ajánlatkérőnek kétsége merül fel valamely gazdasági szereplő nyilatkozat valóságtartalmával kapcsolatban, a Kbt. 69.
§ (7) bekezdés rendelkezéseinek megfelelően bármikor 5 munkanapos határidő kitűzésével kérheti a (4) bekezdés szerinti igazolás
benyújtását. Az utólagos igazolások benyújtása során a Kbt. 69.§ (11a) bekezdés alkalmazandó.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a közbeszerzési dokumentumban az EEKD formanyomtatványnak kitöltésére vonatkozó útmutatóra.
Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) kb) és kc) alpontja szerinti nyilatkozatot (EKR űrlap) az
ajánlattal együtt is jogosult benyújtani (az EKR űrlapot kitölteni), azonban az ajánlat benyújtásakor annak ki nem töltése nem jelent
érvénytelenségi okot, az űrlap kitöltése csak a 69.§ (4) bek. alapján kiküldésre került felkérésre kötelező! A 321/2015. Korm, rendelet 1.§ (7) bekezdése is alkalmazható az igazolás(ok) benyújtása tekintetében.