Gépjármű szervizelés 2023

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

A KNPI által üzemeltetett - jelenleg összesen 70 db - gépkocsi javítóműhelyben történő javítása, összesen nettó 75 millió Ft keretösszeg erejéig. A gj-ek egyéb paramétereire vonatkozó adatokat AK - tekintettel annak terjedelmére - az egyéb KD-ok között adja meg. A szerződés teljesítése során a gk. mennyiség és az összetétel a műszaki elhasználódás, vagy az állomány bővülése miatt változhat. AK a keretszerződést kíván kötni, és a tényleges beszerzési igényét eseti megrendelés kibocsátásával valósítja meg a keretszerződés hatálya alatt. A Vállalkozót kizárólag a tőle megrendelt, és általa szerződésszerűen teljesített szolgáltatás vonatkozásában illeti meg a vállalkozói díj. A keretszerződés keretében meg nem rendelt szolgáltatás vonatkozásában a Vállalkozó a vállalkozói díjra nem jogosult. A részletes követelményeket az egyéb KD-ok. részét képező műszaki leírás, valamint a szerződéstervezet tartalmazza.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-11-08. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-10-04.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-10-04 Ajánlati felhívás
2024-01-16 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-11-06 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-10-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gépjármű-javítási és karbantartási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001540822023
Rövid leírás:
“A KNPI által üzemeltetett - jelenleg összesen 70 db - gépkocsi javítóműhelyben történő javítása, összesen nettó 75 millió Ft keretösszeg erejéig. A gj-ek...”    Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Gépjármű-javítási és karbantartási szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Gépjármű-javítási és karbantartási szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Bács-Kiskun 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Postacím: Liszt Ferenc Utca 19.
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Kapcsolat
Internetcím: http://www.knp.hu 🌏
E-mail: titkarsag@knp.hu 📧
Telefon: +36 76482611 📞
Fax: +36 76481074 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001540822023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001540822023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-04 📅
Benyújtási határidő: 2023-11-08 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 194-608090
HL-S szám: 194
További információk

“A II.2.5) pontban meghatározott Ár kritérium súlyszáma (50), az alábbi alszempontokból tevődik össze: 1.1.: Nevesített javítás díja (súlyszám: 30) (nettó...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült összérték: 75 000 000 HUF 💰
Rövid leírás:
“1) A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett - jelenleg összesen 70db, alábbi típusú - gépkocsi javítóműhelyben történő javítása, összesen...”    Többet mutasson

“2) Típusok, mennyiségek :1 db Citroen JUMPY SPACETOURER 4x Dangel, V61C, 4 db Dacia Duster, 14 db Ford (Ranger, Focus), 16 db Isuzu D-max, 1 db Land Rover...”    Többet mutasson
Többet mutasson (7)
“3)A teljesítés helye (II.2.3)pont kiegészítése) : A nyertes Ajánlattevő javítóműhelye vagy javítóműhelyei. Az ajánlatkérő a gépjárműparkját a Kiskunsági...”    Többet mutasson

“4) A nyertes ajánlattevő feladatai: - Járművek javítása, -karbantartása, - Karosszéria javítása - Közúti jármű műszaki vizsgáztatása - Jármű tisztítása...”    Többet mutasson

“5) A nyertes ajánlattevő által beépített alkatrészek gyáriak vagy utángyártottak (amennyiben ez a gyárival megegyező vagy annál jobb minőségű) lehetnek, a...”    Többet mutasson

“6) Nyertes ajánlattevőnek vállalnia kell a nettó 30 000-Ft egyedi értéket meg nem haladó műszaki meghibásodások a bejelentéstől számított 24 órán belüli...”    Többet mutasson

“7) Szükség esetén az autószállító trélerrel való kiérkezési idő maximum 6 óra.”

“8) Nyertes ajánlattevőnek vállalnia kell, hogy a motor és az erőátviteli rendszer alkatrészeinek javítását vagy cseréjét fényképesen dokumentálja a...”    Többet mutasson

“9) További részletek az egyéb közbeszerzési dokumentumokban.”
Becsült érték héa nélkül: 75 000 000 HUF 💰
Időtartam: 24 hónap
További információk:
“A II.2.5) pontban meghatározott Ár kritérium súlyszáma (50), az alábbi alszempontokból tevődik össze: 1.1.: Nevesített javítás díja (súlyszám: 30) (nettó...”    Többet mutasson

“A Kbt. 61.§ (4) bek. alapján nem teszi lehetővé az ajánlatkérő a részajánlattételt, mert a közbeszerzés tárgyát egy területen végzendő, párhuzamosan...”    Többet mutasson
Többet mutasson (19)
“Az ajánlatkérő részéről gazdasági szempontból fontos (összhangban a hatékony és felelős gazdálkodás elvével), hogy az alkatrészek árából adott kedvezmény...”    Többet mutasson

“Az „Az Ajánlatkérő Izsák tájegységi központja (6070 Izsák Holló u. 16.) és az Ajánlattevő teljesítésbe bevonni kívánt járműjavító műhelye közti távolság...”    Többet mutasson

“Ezen értékelési szempontra rögzítésre kerülő érték ellenőrzése az Ajánlattevő által benyújtásra kerülő szakmai ajánlat (teljesítésbe bevonni kívánt...”    Többet mutasson

“Amennyiben Ajánlattevő egynél több javítóműhelyt is be kíván vonni a teljesítésbe, az esetben ezen értékelési szempont vonatkozásában az Ajánlatkérő...”    Többet mutasson

“Értékelési szempont a legjobb ár-érték arány (Kbt. 76. § (2) bek. c)). A pontszámok alsó és felső határa: 0-10 pont.”

“Értékelési módszer:”

“Ár kritérium értékelési szempont:”

“-:„ajánlati ár” (3 alszempontban): fordított arányosítás.”

“Az „ajánlati ár” értékelési szempont keretében ajánlatkérő alszempontokat határoz meg a jelen felhívásban részletezettek szerint. Az egyes alszempontok...”    Többet mutasson

“A minőségi értékelési szempontok:”

“- csereautó biztosítása (igen/nem) értékelési szempont értékelés módszere a pontozás. A nem válasz: 0 pont. Amennyiben az ajánlattevő biztosítani tudja,...”    Többet mutasson

“- Alkatrész referencia árából adott kedvezmény mértéke (%) értékelési szempont esetében az értékelés módszere az egyenes arányosítás. Nem negatív egész...”    Többet mutasson

“- Az Ajánlatkérő Izsák tájegységi központja (6070 Izsák Holló u. 16.) és az Ajánlattevő teljesítésbe bevonni kívánt járműjavító műhelye közti távolság...”    Többet mutasson

“Pvizsgált: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma”

“Pmax: a pontskála felső határa”

“Pmin: a pontskála alsó határa”

“Alegkedvezőbb: az Ajánlatkérő által a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőbb érték, amire a maximális pontszámot adja.”

“Alegkedvezőtlenebb: az Ajánlatkérő által a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőtlenebb érték, amire a minimális pontszámot adja.”

“Nem negatív számban kell megadni, kettő tizedes jegy pontossággal.”
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Magyarország_6000_Kecskemét”

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő,...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
“Az Ajánlattevő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételeket.”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“Az Ajánlattevő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételeket.”
Műszaki és szakmai képességek:
“Ajánlattevőnek (közös Ajánlattevőnek) a Kbt. 67.§ (1) bekezdése és a 321/2015. Korm. rendelet (Továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdésének és II. Fejezetében...”    Többet mutasson

“A Kbt. 69.§ (4)-(6) alapján az igazolások benyújtására felhívott Ajánlattevőknek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelelnek a következőknek:”
Többet mutasson (12)
“M/1. (M/1.1. és M/1.2. vonatkozásában is) alkalmassági követelmény vonatkozásában ajánlattevő, adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet...”    Többet mutasson

“Csatolandó dokumentumok:”

“I. Nyilatkozatát a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekről elektronikus űrlap formában („Az eljárást megindító felhívásban előírt alkalmassági előírások...”    Többet mutasson

“Eljárást megindító felhívás alkalmassági követelményt előíró pontja, illetve az alkalmassági követelmény megnevezése.”

“A szakember neve.”

“Szakember születési dátuma.”

“Szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezése.”

“Szakember jelenlegi jogviszonya a megjelölt szervezettel.”

“II. A végzettséget illetve képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolati példánya (Valamennyi szakember esetén elegendő a képzettség igazolása, abban...”    Többet mutasson

“III. A szakemberek által aláírt, rendelkezésre állási nyilatkozat, mely tartalmazza, hogy a szakember az eljárásba történő bevonásáról tudomással bír és,...”    Többet mutasson

“A csatolt nyilatkozat(ok)ból, illetve igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmény(ek).”

“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében foglaltakra. Irányadó a Kbt. 69.§ (11) bekezdésében, a Kbt. 65.§...”    Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M/1.”

“M/1.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő autószerelő vagy azzal egyenértékű végzettségű, legalább szakmunkás képesítéssel...”    Többet mutasson
Többet mutasson (3)
“M/1.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő karosszéria lakatos vagy azzal egyenértékű végzettségű, legalább szakmunkás képesítéssel...”    Többet mutasson

“Az M.1.1 - M.1.2. pontokban előírtak vonatkozásában az átfedés megengedett, azaz ugyanazzal szakemberrel is igazolható az alkalmasság, ha a szakember...”    Többet mutasson

“A Kbt. 65. § (6) bekezdésalapján az előírt műszaki és szakmai alkalmassági minimum követelményeknek közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt....”    Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Az ajánlattétel, a szerződés és kifizetések pénzneme: HUF. Megrendelő eseti megrendeléssel rendeli meg a szolgáltatásokat. A kifizetésre von. felt.: a...”    Többet mutasson

“Jelen szerződésre is irányadó a Kbt. 27/A §-ban fogalt rendelkezések.”
Többet mutasson (1)
“A szerződés biztosítékai: Amennyiben a nyertes AT a szerz.-ben rögzített feladatait 7 munkanapon túl, olyan okból, amelyért felelős, nem tudja elvégezni,...”    Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-11-08 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: https://ekr.gov.hu
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR
rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az
ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
További információk:
“A bontási eljárás a Kbt. 68. § rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Alkatrész referencia árból adott kedvezmény mértéke (%)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): Csereautó biztosítása 24h-t meghaladó javítás esetén (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 2
Minőségi kritérium (név): Az Ajánlatkérő Izsák tájegységi központja (6070 Izsák Holló u. 16.) és az Ajánlattevő teljesítésbe bevonni kívánt járműjavító műhelye közti távolság (min. 20 km, max. 50 km)
Minőségi kritérium (súlyozás): 28
Ár (súlyozás): 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15323888203
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kolozsvári-Kovács Rita
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001540822023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk

“1. Az ajánlatkérő (Tov.: AK) a közbeszerzési eljárást a Kbt. alapján a közbeszerzésekért felelős miniszer által üzemeltetett elektronikus közbeszerzési...”    Többet mutasson

“2. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről...”    Többet mutasson
Többet mutasson (34)
“3. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy az ajánlat összeállítása során figyelemmel kell lenniük a Kbt. 41/A. §-ának (1) és (3)...”    Többet mutasson

“4. Az ajánlattevő (Továbbiakban: AT) alkalmassági követelményeknek való megfelelése és a kizáró okok fenn nem állásának igazolása az Kbt. 69. §-ának (11a)...”    Többet mutasson

“5. Az ajánlatkérő az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog...”    Többet mutasson

“6. Ajánlathoz felolvasólapot kell csatolni (Kbt.66.§ (5)) az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével, figyelemmel az EKRr. 11.§ (1) bekezdésére.”

“7. AJ-nak tartalmaznia kell az AT nyilatkozatát elektronikus űrlap formájában Kbt.66.§ (2) és (6) bekezdése szerinti nyilatkozatát (nemleges nyilatkozat...”    Többet mutasson

“8.Több AT közösen is tehet ajánlatot (közös AT). Közös ajánlattevőknek csatolniuk kell a közös ajánlattételi megállapodást a közbeszerzési dokumentumokban...”    Többet mutasson

“9. AT-k alkalmasságának feltételei a minősített AT-k jegyzékéhez képest (Kr. 30.§ (4)) szigorúbbak (M/1.)”

“10. AK jelen eljárásban alkalmazza a Kbt.75.§ (2) e)-t.”

“11. Kbt.73.§(5): AK a közbeszerzési dokumentumokban (Továbbiakban: KD) közli a szervezetek nevét, amelyektől AT tájékoztatást kaphat a Kbt.73.§(4) szerinti...”    Többet mutasson

“12.AK kizárja projekttársaság létrehozását AT és közös AT-k vonatkozásában.”

“13.Idegen nyelvű dokumentum benyújtása esetén, a magyar nyelvű fordítását csatolni kell a KD-ban meghatározottak szerint.”

“14.A különböző devizák forintra történő átszámításával összefüggésben jelen AF feladásának napján érvényes MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell...”    Többet mutasson

“15. Nyertes AT-nek a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét AK számára megismerhetővé kell tennie, a Kbt.143.§ (2)-(3)...”    Többet mutasson

“16.Hiánypótlás vonatkozásában irányadó a Kbt.71.§, Kbt.71.§ (5)-(6)-a. AK a Kbt. 71. § (6) bekezdése szerinti korlátozást nem alkalmazza.”

“17.Irányadó idő: közép-európai (CET) idő.”

“18.Több AT közösen is tehet ajánlatot (közös AT).”

“19.Kbt.54.§: az eljárásban való részvételt AK nem köti ajánlati biztosíték adásához.”

“20.Üzleti titokra irányadó: Kbt.44.§ (1)-(4). Az AJ-nak tartalmaznia kell az AT üzleti titokra vonatkozó nyilatkozatát elektronikus űrlap formájában...”    Többet mutasson

“21.Faksz: dr. Domján Ákos (lajstr.szám: 00075)”

“22.AK felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Kr. 46. § (3) bek.-ben foglaltakra.”

“23. Ajánlattevőknek az ajánlathoz a rendelkezésre bocsátott táblázatban foglaltak szerint részletes árajánlatot is be kell nyújtaniuk (ártáblázat) szakmai...”    Többet mutasson

“Ajánlattevőnek továbbá a műszaki leírásban foglaltak figyelembe vételével ajánlatában a szakmai ajánlata részeként EKR űrlapon meg kell adnia a teljesítésbe...”    Többet mutasson

“24. AK a Kbt. 81. § (4) bekezdése alapján a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését...”    Többet mutasson

“25. Ajánlatkérő az egy hónap ajánlati kötöttség alatt 30 napot ért (Ajánlati felhívás IV.2.6. pontja).”

“26. Az ajánlattétel pénzneme: HUF.”

“27. AT-nek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más gazdasági szereplőnek az ajánlathoz csatolni kell: a nyilatkozatételre jogosultak...”    Többet mutasson

“28. Kiegészítő tájékoztatás: EKR-n keresztül.”

“29. Ha AT vagy az alk. ig.-a tekintetében igénybe vett más szervezet - átalakulásra, egyesülésre vagy szétválásra hivatkozással és tekintettel - jogelődje...”    Többet mutasson

“30. A közbeszerzési eljárás és az ajánlattétel nyelve magyar.”

“31. Nem szabályozott esetekben a Kbt., a végrehajtási rendeletei és a Ptk. szabályai irányadók.”

“32. Jelen közbeszerzési eljárásban irányadó a Kbt. 27/A. §-a.”

“33. A szerződés biztosítékait a szerződés-tervezet tartalmazza részletesen.”

“34.Ajánlattevőnek az ajánlatában be kell nyújtania az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló...”    Többet mutasson

“35.További információkat a KD tartalmaz.”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“A Kbt. 148.§ (3)-(4) bekezdésében foglaltak szerint.”
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 194-608090 (2023-10-04)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gépjármű szervizelés 2023.
Rövid leírás:
“A KNPI által üzemeltetett - jelenleg összesen 70 db - gépkocsi javítóműhelyben történő javítása, összesen nettó 75 millió Ft keretösszeg erejéig. A gj-ek...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Gépjármű-javítási és karbantartási szolgáltatások 📦
Becsült érték héa nélkül: 75 000 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 75 000 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001540822023/1
Cím: Gépjárművek szervizelése 2023.
Becsült érték héa nélkül: 75 000 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“1) A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett - jelenleg összesen 70db, alábbi típusú - gépkocsi javítóműhelyben történő javítása, összesen...”    Többet mutasson
További információk:
“A II.2.5) pontban meghatározott Ár kritérium súlyszáma (50), az alábbi alszempontokból tevődik össze: 1.1.: Nevesített javítás díja (súlyszám: 30) (nettó...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Gépjármű-javítási és karbantartási szolgáltatások 📦
Postacím: Liszt Ferenc
utca
19
Irányítószám: 6000
Város: Kecskemét
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Bács-Kiskun 🏙️
Időtartam: 24 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Ár
Ár (súlyozás): 20
2
28
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
“Értékelési szempont a legjobb ár-érték arány (Kbt. 76. § (2) bek. c)).”
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-01-08 📅
Cím: Vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001540822023 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR001540822023/8479
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Hovány Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10621844203
Postacím: Szent László Körút 20
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: meszaros.peter@hovany.hu 📧
Telefon: +36 307438228 📞
URL: https://www.hovany.hu 🌏

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15323888203
Postacím: Liszt Ferenc Utca 19.
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Kolozsvári-Kovács Rita
E-mail: titkarsag@knp.hu 📧
Telefon: +36 76482611 📞
Fax: +36 76481074 📠
URL: https://www.knp.hu 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Környezet

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148.§ (3)-(4) bekezdésében foglaltak szerint.”
Forrás: OJS 2024/S 012-032377 (2024-01-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-11-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 75 000 000 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“1) A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett - jelenleg összesen 70db, alábbi típusú - gépkocsi javítóműhelyben történő javítása, összesen...”    Többet mutasson
További információk:
“A II.2.5) pontban meghatározott Ár kritérium súlyszáma (50), az alábbi alszempontokból tevődik össze: 1.1.: Nevesített javítás díja (súlyszám: 30) (nettó...”    Többet mutasson

Eljárás
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 75 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001540822023/8511
A vállalkozó neve és címe
Név: Tóth Autómix Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12871485203
Postacím: Hajcsár Utca 14/A
Postai irányítószám: 6080
Postai város: Szabadszállás
E-mail: automix@externet.hu 📧
Telefon: +36 76558133 📞
Fax: +36 76558133 📠
URL: https://www.tothautomix.hu/ 🌏

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Kolozsvári-Kovács Rita

Kiegészítő információk
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak

Változások
Egyéb kiegészítő információk

“A szerződés időtartama alatt a tervezett karbantartások mellett, előre nem látható meghibásodásokat is szenvedtek a gépjárművek. Ebből adódóan nagymértékű...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Új érték
Szöveg:
“2. A Szerződésmódosítás tartalma: 2.1. Az Eredeti Szerződés az alábbiakat tartalmazza a keretösszeg vonatkozásában: „1.2. A feladatok alatt értik felek:...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 215-738407 (2025-11-06)