Összesen 33 000 kg egynyaras pikkelyes ponty és 10 000 kg kétnyaras pikkelyes ponty beszerzése, 2023. július 15-e és 2023. október 31-e között történő szállítással. A szállítás valamennyi rész esetében nyertes ajánlattevő feladata. Valamennyi rész esetében: Ajánlatot tenni kizárólag saját előállítású, a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott előírásoknak megfelelő egynyaras pikkelyes ponttyal és kétnyaras pikkelyes ponttyal lehet. Ennek megfelelően az ajánlattevő tevékenységi körébe kell, hogy tartozzon a halgazdálkodási tevékenység (TESZOR 0300). Az ajánlattevőnek be kell tartania a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állategészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló 127/2008. (IX.29.) FVM rendelet előírásait a felhívás tárgyát képező halak tenyésztése és szállítása során. Az igazolás módja az ajánlattevő által tett nyilatkozat, cégszerűen aláírtan a közbeszerzési ajánlat részeként. Az ajánlatkérő a teljes telepítés folyamatában nyilvánosságot kíván biztosítani, ezért a nyertes ajánlattevőnek kötelező biztosítani annak lehetőségét, hogy az ajánlatkérő munkatársai, valamint a horgászegyesületek által delegált tagok a halszállítmányok rakodásánál jelen lehessenek, továbbá tűrni köteles, hogy a halszállítmányokat az előzőekben leírt személyek a nyertes ajánlattevő telephelyétől a telepítés helyéig végig kísérjék. A szállítás kizárólag az ajánlatkérővel előzetesen egyeztetett időpontban történhet. Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a szállítás pontos időpontját 7 naptári napos határidőn belül maga határozza meg.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-07-07.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-06-07.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-06-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Halak
Hivatkozási szám: EKR000841162023
Rövid leírás:
Összesen 33 000 kg egynyaras pikkelyes ponty és 10 000 kg kétnyaras pikkelyes ponty beszerzése, 2023. július 15-e és 2023. október 31-e között történő szállítással.
A szállítás valamennyi rész esetében nyertes ajánlattevő feladata.
Valamennyi rész esetében:
Ajánlatot tenni kizárólag saját előállítású, a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott előírásoknak megfelelő egynyaras pikkelyes ponttyal és kétnyaras pikkelyes ponttyal lehet.
Ennek megfelelően az ajánlattevő tevékenységi körébe kell, hogy tartozzon a halgazdálkodási tevékenység (TESZOR 0300).
Az ajánlattevőnek be kell tartania a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állategészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló 127/2008. (IX.29.) FVM rendelet előírásait a felhívás tárgyát képező halak tenyésztése és szállítása során. Az igazolás módja az ajánlattevő által tett nyilatkozat, cégszerűen aláírtan a közbeszerzési ajánlat részeként.
Az ajánlatkérő a teljes telepítés folyamatában nyilvánosságot kíván biztosítani, ezért a nyertes ajánlattevőnek kötelező biztosítani annak lehetőségét, hogy az ajánlatkérő munkatársai, valamint a horgászegyesületek által delegált tagok a halszállítmányok rakodásánál jelen lehessenek, továbbá tűrni köteles, hogy a halszállítmányokat az előzőekben leírt személyek a nyertes ajánlattevő telephelyétől a telepítés helyéig végig kísérjék.
A szállítás kizárólag az ajánlatkérővel előzetesen egyeztetett időpontban történhet. Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a szállítás pontos időpontját 7 naptári napos határidőn belül maga határozza meg.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Halak📦
További CPV-kód: Halak📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Jász-Nagykun-Szolnok
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Kiegészítés a II.2.5. pontban foglaltakhoz:
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerinti értékelési szempontot alkalmazza, tehát az értékelés a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempont alapján történik.
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (5) bekezdésében előírtakra tekintettel határozta meg a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempontot, mivel ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi követelményeknek (súly/db) megfelelő halak felelnek meg és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Kiegészítés a II.2.7. pontban foglaltakhoz:
A szállítás maximum 4 tételben történhet.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Összesen 33 000 kg egynyaras pikkelyes ponty és 10 000 kg kétnyaras pikkelyes ponty beszerzése, 2023. július 15-e és 2023. október 31-e között történő szállítással.
A szállítás valamennyi rész esetében nyertes ajánlattevő feladata.
Valamennyi rész esetében:
Ajánlatot tenni kizárólag saját előállítású, a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott előírásoknak megfelelő egynyaras pikkelyes ponttyal és kétnyaras pikkelyes ponttyal lehet.
Ennek megfelelően az ajánlattevő tevékenységi körébe kell, hogy tartozzon a halgazdálkodási tevékenység (TESZOR 0300).
Az ajánlattevőnek be kell tartania a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állategészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló 127/2008. (IX.29.) FVM rendelet előírásait a felhívás tárgyát képező halak tenyésztése és szállítása során. Az igazolás módja az ajánlattevő által tett nyilatkozat, cégszerűen aláírtan a közbeszerzési ajánlat részeként.
Az ajánlattevőnek be kell tartania a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állategészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló 127/2008. (IX.29.) FVM rendelet előírásait a felhívás tárgyát képező halak tenyésztése és szállítása során. Az igazolás módja az ajánlattevő által tett nyilatkozat, cégszerűen aláírtan a közbeszerzési ajánlat részeként.
Az ajánlatkérő a teljes telepítés folyamatában nyilvánosságot kíván biztosítani, ezért a nyertes ajánlattevőnek kötelező biztosítani annak lehetőségét, hogy az ajánlatkérő munkatársai, valamint a horgászegyesületek által delegált tagok a halszállítmányok rakodásánál jelen lehessenek, továbbá tűrni köteles, hogy a halszállítmányokat az előzőekben leírt személyek a nyertes ajánlattevő telephelyétől a telepítés helyéig végig kísérjék.
Az ajánlatkérő a teljes telepítés folyamatában nyilvánosságot kíván biztosítani, ezért a nyertes ajánlattevőnek kötelező biztosítani annak lehetőségét, hogy az ajánlatkérő munkatársai, valamint a horgászegyesületek által delegált tagok a halszállítmányok rakodásánál jelen lehessenek, továbbá tűrni köteles, hogy a halszállítmányokat az előzőekben leírt személyek a nyertes ajánlattevő telephelyétől a telepítés helyéig végig kísérjék.
A szállítás kizárólag az ajánlatkérővel előzetesen egyeztetett időpontban történhet. Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a szállítás pontos időpontját 7 naptári napos határidőn belül maga határozza meg.
A rész elnevezése: Egynyaras pikkelyes ponty beszerzése 10 000 kg
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Egynyaras pikkelyes ponty beszerzése 2023-ban összesen 10 000 kg mennyiségben; 2023. július 15. és 2023. október 31. közötti telepítéssel.
A szállítandó pikkelyes pontyok egyedsúlya 5-15 dkg/db között kell, hogy legyen.
A szállítás nyertes ajánlattevő feladata.
Ajánlatot tenni kizárólag saját előállítású egynyaras pikkelyes ponttyal lehet. Ennek megfelelően az ajánlattevő tevékenységi körébe kell, hogy tartozzon a halgazdálkodási tevékenység (TESZOR 0300).
Az ajánlattevőnek be kell tartania a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állategészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet előírásait a felhívás tárgyát képező egynyaras pikkelyes pontyok tenyésztése és szállítása során. Az igazolás módja az ajánlattevő által tett nyilatkozat, cégszerűen aláírtan a közbeszerzési ajánlat részeként.

Az ajánlatkérő a teljes telepítés folyamatában nyilvánosságot kíván biztosítani, ezért a nyertes ajánlattevőnek kötelező biztosítani annak lehetőségét, hogy az ajánlatkérő munkatársai, valamint a horgászegyesületek által delegált tagok a halszállítmányok rakodásánál jelen lehessenek, továbbá tűrni köteles, hogy a halszállítmányokat az előzőekben leírt személyek az ajánlattevő telephelyétől a telepítés helyéig végig kísérjék.

További információk:
Kiegészítés a II.2.5. pontban foglaltakhoz:
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerinti értékelési szempontot alkalmazza, tehát az értékelés a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempont alapján történik.
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (5) bekezdésében előírtakra tekintettel határozta meg a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempontot, mivel ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi követelményeknek (súly/db) megfelelő halak felelnek meg és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (5) bekezdésében előírtakra tekintettel határozta meg a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempontot, mivel ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi követelményeknek (súly/db) megfelelő halak felelnek meg és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Kiegészítés a II.2.7. pontban foglaltakhoz:
A szállítás maximum 4 tételben történhet.
A rész száma: 2
További információk:
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerinti értékelési szempontot alkalmazza, tehát az értékelés a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempont alapján történik:
A rész elnevezése: Egynyaras pikkelyes ponty beszerzése 13 000 kg
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Egynyaras pikkelyes ponty beszerzése 2023-ban összesen 13 000 kg mennyiségben; 2023. július 15. és 2023. október 31. közötti telepítéssel.
További információk: A szállítás maximum 5 tételben történhet.
A rész elnevezése: Kétnyaras pikkelyes ponty beszerzése 10 000 kg
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Kétnyaras pikkelyes ponty beszerzése 2023-ban összesen 10 000 kg mennyiségben; 2023. július 15. és 2023. október 31. közötti telepítéssel.
A szállítandó pikkelyes pontyok egyedsúlya 25-70 dkg/db között kell, hogy legyen.
Ajánlatot tenni kizárólag saját előállítású kétnyaras pikkelyes ponttyal lehet. Ennek megfelelően az ajánlattevő tevékenységi körébe kell, hogy tartozzon a halgazdálkodási tevékenység (TESZOR 0300).
Az ajánlattevőnek be kell tartania a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állategészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet előírásait a felhívás tárgyát képező kétnyaras pikkelyes pontyok tenyésztése és szállítása során. Az igazolás módja az ajánlattevő által tett nyilatkozat, cégszerűen aláírtan a közbeszerzési ajánlat részeként.

A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
A Kbt. 74. § (1) bekezdés a)-b) pontja alapján ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Az öntisztázás tekintetében a Kbt. 64. §-a irányadó.

Ajánlattevőnek az ajánlata benyújtásakor a Kbt. 67.§ (1) bekezdésében és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetében foglaltaknak megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell nyilatkoznia, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá.

Az igazolások benyújtásával kapcsolatban irányadó a Kbt. 69. § (4) és (11a) bekezdése, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1-16. §-a. A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését.

A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1. § (8) bekezdése alapján a részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.

A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1. § (9) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom.

A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával az ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.
Ajánlatkérő a kizáró okok fenn nem állásának ellenőrzése, vizsgálata során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8.§ - 14.§-ai alapján jár el.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Ajánlatkérő a Kbt. 67. § (2) bekezdése alapján előírja, hogy az EEKD-ban az alkalmassági követelmények vonatkozásában elfogadja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek szerinti egyszerű nyilatkozat benyújtását. Ajánlattevő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felszólítására köteles a jelen eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. Az igazolások ajánlatban történő benyújtásával kapcsolatban a Kbt. 69. § (4) bekezdése irányadó.

A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján az ajánlattevőnek az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elektronikus űrlap kitöltése útján nyilatkoznia kell a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás van folyamatban, akkor a nyilatkozat mellé csatolandó az elektronikusan kitöltött változásbejegyzési kérelem kinyomtatott változata, valamint a benyújtást igazoló digitális tértivevény kinyomtatott változata, cégszerűen aláírva. Amennyiben az AT vonatkozásában nincsen folyamatban változásbejegyezési eljárás, úgy erre vonatkozóan a nemleges nyilatkozatot csatolni kell az ajánlatban.

Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII .19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR rendelet) is irányadó.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt.
Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. Kr. 1.§ (1) alapján az AT-nek az ajánlatban EEKD benyújtásával kell igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági köv-eknek.
A Kbt. 69.§ (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek:
M.1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján csatolnia kell az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) teljesített legjelentősebb szállításainak ismertetését. Tekintve, hogy ajánlatkérő a három év teljesítéseinek igazolását írja elő, a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.

A referenciaigazolást olyan adattartalommal kell csatolni, hogy abból az alkalmasság megállapítható legyen, amely tartalmazza
legalább az alábbi adatokat:
- teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja legalább év/hónap bontásban),
- a szerződést kötő másik fél megnevezése, a részéről további adatszolgáltatásra jogosult neve és elérhetőségei,
- a szállítás tárgya, valamint mennyisége,
- közös Ajánlattevőként történt teljesítés esetén az igazolást benyújtó teljesítésének százalékos aránya és a saját teljesítés mértéke, továbbá
- nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és szerződésnek megfelelően történt-e.
A referenciát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) - (2) bekezdés szerint kell igazolni.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (4) bekezdése szerint ebben az esetben a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét kell érteni, az adatokat a részteljesítés vonatkozásában olyan módon kell megadni, hogy abban a részteljesítéssel érintett szerződés teljes tárgya is szerepel.

Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt. A fentiekre tekintettel ajánlattevő nyilatkozni köteles arról, hogy a referenciaigazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, továbbá az igazolást benyújtó által végzett teljesítés arányáról.

A Kbt. 140. § (9) bekezdése alapján a projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek - a részvétel mértékéig - akkor is, ha a konzorcium/projekttársaság időközben megszűnt.

Az alkalmassági követelmények tekintetében irányadó rendelkezések továbbá:
A Kbt. 65. § (6)-(7) és (9), valamint (11)-(12) bekezdése, továbbá a Kbt. 69. § (11a) bekezdése az eljárásban irányadó.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az érintett gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát (azaz a IV. rész alfa pont kitöltését).
Az M.1) pontban előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelés legfeljebb 3 szerződéssel is igazolható. Ugyanazon szerződés több részben is felhasználható az alkalmasság igazolásara. Több részre történő ajánlattétel eseten elegendő a legmagasabb referencia követelménynek megfelelni.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1): Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három megelőző évben (36 hónapban) nem rendelkezik az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, a közbeszerzés tárgya (halszállítás) szerinti referenciával, amely legalább az alábbiakat foglalta magában:

- az 1. rész vonatkozásában összesen legalább 7500 kg
- a 2. rész vonatkozásában összesen legalább 7500 kg
- a 3. rész vonatkozásában összesen legalább 9500 kg
- a 4. rész vonatkozásában összesen legalább 7500 kg
saját előállítású élőhal szállításra vonatkozó referenciával.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek:
VALAMENNYI RÉSZ VONATKOZÁSÁBAN:
Késedelmi kötbér: a Ptk. 6:186. §-ának megfelelően, késedelem esetére minden késedelmes naptári nap után, a késedelembe esés időpontjától a tényleges teljesítés napjáig a késedelemmel érintett teljesítés teljes nettó ellenérték 1%-ának megfelelő forintösszeg/naptári nap mértékben, a kötbér maximuma: a késedelmi kötbér legfeljebb 15 napra eső összege. A kötbérmaximum elérése esetén ajánlatkérő jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani.

Meghiúsulási kötbér: a Ptk. 6:186. §-a alapján, a szerződés a nyertes ajánlattevő érdekkörében felmerülő olyan okból történő meghiúsulása esetére, amelyért felelős, a szerződés szerinti, általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás 15%-ának megfelelő mértékben. Az ajánlatkérő ezen túlmenően a szerződésszegés miatt felmerülő kárát is jogosult érvényesíteni.

Hibás teljesítési kötbér: Amennyiben a szállítás határidőben megtörténik, de nem teljesül az előírt minőségben, a nyertes AT szerződésszegést követ el, és hibásan teljesít. Ez esetben az ajánlatkérőt választhat, hogy a szavatossági jogait érvényesíti, vagy a hibás teljesítés átvételét visszautasítja és hibás teljesítési kötbért érvényesít. A hibás teljesítési kötbér az ajánlatkérő általi visszaigazolásban meghatározott teljesítési napot követő naptól addig illeti meg az ajánlatkérőt , amíg a nyertes AT a hibátlan, szerződés szerinti teljesítést fel nem ajánlja az ajánlatkérőnek. A kötbér alapja a hibás teljesítéssel érintett teljesítés nettó ellenértéke, mértéke napi 1 %, de maximum 15 %.

Jótállás: nyertes ajánlattevő a leszállításra kerülő termékre, annak átadása dátumától számított 48 órára jótállást vállal. Amennyiben a jótállási idő alatt a termék betegség jeleit mutatja, vagy elpusztul, a nyertes AT köteles az ajánlatkérőt az okozott kár mértékében kártalanítani.

A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza!
Finanszírozási feltételek:
Ajánlatkérő a teljesítésigazolás alapján szabályszerűen kiállított számlák kifizetését átutalással teljesíti a számla kézhez vételétől számított 30 naptári napon belül. A Kbt. 27/A.§-a alapján ajánlatkérő elfogadja és feldolgozza az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.

Előleg- és részszámla benyújtására nincs lehetőség.
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF
Az ellenszolgáltatás teljesítésének pénzügyi fedezete ajánlatkérő költségvetésében rendelkezésre áll.
Vonatkozó jogszabályok különösen: Kbt. 135.§ (1), (5) (6) bekezdése, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. § (1)-(2) bekezdés, 6:155.§ (1) bekezdés.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-07-07 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Ekr
További információk:
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattétel határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.

1.) Ajánlatkérő előírja, hogy az EKR-ben csatolt dokumentumokat - kivéve azon nyilatkozatokat melyek az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre állnak - pdf. formátumban kell benyújtani. Az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre álló nyilatkozatokat az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni és benyújtani. A Kbt. 41/A. §-a bekezdése a közbeszerzési eljárásban irányadó. E körben kifejezetten felhívja Ajánlatkérő a figyelmet arra, hogy nem fogad el olyan dokumentumot az ajánlat részeként benyújtva, melyre az aláírás képként került beillesztésre!

2.) A Közbeszerzési Dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben irányadó: Kbt. és a kapcsolódó végrehajtási rendeletek (különösen a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet), továbbá a Ptk.
3.) Ajánlatkérő tárgyi eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját.
4.) Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását és gazdasági szervezet létrehozását, illetve a projekttársaság alapítását kizárja.
5.) Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar. Fordítás tekintetében irányadó a Kbt. 47. § (2) bekezdése.
6.) Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kbt. 35.§-a.
7.) Ajánlatkérő a hiánypótlásra a Kbt.71.§-a szerint teljes körben lehetőséget biztosít.
9.) Ajánlatkérő konzultációt, helyszíni bejárást nem tart.
10.) Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatások kérése és megadása tekintetében a Kbt. 56.§-át tekinti irányadónak.
11.) Az ajánlati kötöttség tekintetében a Felhívás IV.2.6. pontjában megadott 1 hónap alatt Ajánlatkérő a Kbt. 81.§ (11) bekezdése alapján 30 napot ért.
12.) Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a jelen felhívásban a műszaki és szakmai alkalmasság feltételeit és ennek igazolását a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
13.) Az ajánlat részeként csatolandó dokumentumokat a közbeszerzési dokumentumok és az annak részeként kiadott segédlet és iratminta tartalmazza!
14.) Valamennyi határidő közép-európai (CET) idő szerint értendő.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § előírásai szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 111-349572 (2023-06-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-09-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 80 400 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Kiegészítés a II.2.5. pontban foglaltakhoz:
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerinti értékelési szempontot alkalmazza, tehát az értékelés a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempont alapján történik.
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (5) bekezdésében előírtakra tekintettel határozta meg a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempontot, mivel ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi követelményeknek (súly/db) megfelelő halak felelnek meg és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
A szállítás maximum 4 tételben történhet.
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerinti értékelési szempontot alkalmazza, tehát az értékelés a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempont alapján történik.
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (5) bekezdésében előírtakra tekintettel határozta meg a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempontot, mivel ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi követelményeknek (súly/db) megfelelő halak felelnek meg és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
A szállítás maximum 4 tételben történhet.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-08-22 📅
Név: FISH-COOP Mezőgazdasági Termékértékesítő és Továbbképzés Szervező Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13334143204
Postacím: Áchim András Utca 3/1
Postai város: Gyomaendrőd
Postai irányítószám: 5500
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309952187📞
E-mail: fishcoopkft@fishcoop.hu📧
Ország: Békés
🏙️
A beszerzés teljes értéke: 19 800 000 HUF 💰
19 900 000 HUF 💰
Név: Aranyponty Halászati Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12632596213
Postacím: Arany János U. 7. fsz. 1.
Postai város: Százhalombatta
Postai irányítószám: 2440
Telefon: +36 23354764📞
E-mail: batta@aranyponty.hu📧
Ország: Pest
🏙️
Internetcím: http://www.aranyponty.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 24 700 000 HUF 💰
16 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
1
Hivatkozás További információk
Az ajánlattevők neve, címe és adószáma (adóazonosító jele):
1. RÉSZ: Egynyaras pikkelyes ponty beszerzése 10 000 kg
Név: FISH-COOP Mezőgazdasági Termékértékesítő és Továbbképzés Szervező Kft.
Cím: 5500 Gyomaendrőd, Áchim András Utca 3/1.
Adószám: 13334143-2-04
Név: Megafish Kft.
Cím: 6500 Baja, Kölcsey Ferenc Utca 14.
Adószám: 23569418-2-03
2. RÉSZ: Egynyaras pikkelyes ponty beszerzése 10 000 kg
3. RÉSZ: Egynyaras pikkelyes ponty beszerzése 13 000 kg
Név: Aranyponty Halászati Zrt.
Cím: 2440 Százhalombatta, Arany János U. 7. fsz. 1.
Adószám: 12632596-2-13
4. RÉSZ: Kétnyaras pikkelyes ponty beszerzése 10 000 kg