1) Ajánlatkérő a TED karakterkorlátozására tekintettel az egyéb információkat részletesen a közbeszerzési dokumentumokban (KD) adja meg.
2) Jelen közbeszerzés az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lefolytatásra kerülő eljárás, így az e-Kr. rendelkezései alkalmazandóak. A gazdasági szereplő a jelen közbeszerzési eljárás iránti érdeklődését kizárólag az EKR-en keresztül jelezheti az „Érdeklődés jelzése” funkció használatával. Mindennemű, az Ajánlatkérő és az Ajánlattevők közötti kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben bonyolítható, az erre létrehozott „Kommunikáció” felületen.
3) Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdései irányadók.
4) Ajánlatkérő a hiánypótlást a Kbt. 71.§-ban meghatározottak szerint biztosítja, azzal, hogy ha a hiánypótlással Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, akkor Ajánlatkérő kizárólag egy alkalommal fog újabb hiánypótlást elrendelni.
5) Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősitett ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg.
6) Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárásban a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi esetkört alkalmazza.
7) Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pont alapján a legalacsonyabb árat jelölte meg, mint értékelési szempont. Ajánlatkérő a beszerzendő áru tulajdonságait pontosan meghatározta (konkrétan meghatározott minőségi követelmények). Az ajánlatban további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását.
8) Az EKR (
https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi (http://
https://ujvilag.gov.hu/ekr ). Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető:
https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http://
https://ujvilag.gov.hu/ekr /tamogatas/
9) Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
10) Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
11) Ajánlatkérő az eljárásban a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdése szerint jár el.
12) FAKSZ: dr. Fülöp Gyula (lajstromszám: 00880).
13) IV.2.6. ponthoz: ajánlatkérő 2 hónapon 60 napot ért.
14) A gazdasági szereplők vonatkozásában csatolni kell azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) cégaláírási nyilatkozatát (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány) vagy a 2006. évi V. törvény 9. §-a szerinti, ügyvéd, vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját, aki(k) az ajánlat részét képező, nem elektronikus úton (vö.: űrlap kitöltése) megtett nyilatkozatokat aláírták- további részletek karakterkorlátra tekintettel az útmutatóban.
15) Üzleti titokra irányadó a Kbt.44. § (1)-(4) bekezdése. Az üzleti titokká nyilvánítás indokolása nem nyilvánítható üzleti titokká.
16) A megajánlott termékekre vonatkozóan termékismertetőt/termékadatlapot/ prospektust vagy link megadását köteles közölni, ahonnan az előbbiek letölthetőek/megismerhetőek azokban az esetekben (azon tételeknél), amikor nem a referenciatermék kerül megajánlásra vagy a műszaki leírás nem tartalmaz referenciaterméket.
17) A megfelelősség igazolása tekintetében a 2. ajánlati rész vonatkozásában ajánlattevőnek a megajánlásában fel kell tüntetnie a konkrét gyártó és típusmegjelölést, valamint a származási helyet.
18) Az ajánlatok a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján kerülnek értékelésre, mivel Ajánlatkérő igényeinek a műszaki leírásban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áruk felelnek meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
19) Ajánlattevőknek ajánlatuk részeként csatolniuk kell nyilatkozatot az Európai Unió Tanácsának (EU) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) által előírt Oroszországhoz köthető szankciókról, tilalmi rendelkezésekről. A rendelet hatálya alá tartozó közbeszerzések esetén TILOS bármely közbeszerzési szerződés odaítélése a rendeletben meghatározott személyek részére, illetve az ilyen szerződések teljesítésének folytatása. Kérjük a tilalmi rendelkezésekkel kapcsolatos nyilatkozat benyújtását.