II. kerületi településterv készítése (2026-2027)

Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat

Vállalkozási szerződés alapján új településterv (településfejlesztési- és településrendezési terv) elkészítése Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat részére. Figyelemmel a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény – jelen közbeszerzési eljárás megindításakor hatályos - 229. § (3)-(6) bekezdésében foglaltakra, Ajánlatkérő kötelezettsége, hogy az új településfejlesztési tervet és településrendezési tervet legkésőbb 2027. július 1-jéig, vagy jogszabályváltozás esetén a 2023. évi C. törvényben előírtak szerinti határidőig, de legkésőbb 2028. július 1. napjáig hatályba léptesse. Nyertes ajánlattevőnek a kerület új településtervét és az ahhoz kapcsolódó dokumentumokat (megalapozó vizsgálat, alátámasztó javaslat (ennek részeként a települési környezeti értékelés), örökségvédelmi hatástanulmány, kerületi fejlesztési terv, kerületi rendezési terv) a szerződéstervezetben foglalt ütemezés alapján a rendelet a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet, a műemlékvédelemmel kapcsolatos szabályokról szóló 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet, a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet, a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény, és a településrendezési és építési követelmények alapszabályzatáról szóló 280/2024. (IX. 30.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően szükséges elkészítenie. Nyertes ajánlattevő feladata továbbá az elkészült dokumentumok műszaki leírásban foglaltak szerinti példányszámban történő átadása Ajánlatkérő részére E-TÉR felületen keresztül, részvétel a véleményezési folyamatban, ennek eredményeként a szükséges módosítások átvezetése, folyamatos adatszolgáltatás biztosítása és jogszabályi változások nyomon követése, valamint részvétel a tervezői kooperációkon, egyeztetéseken. Ajánlatkérő felhívja a t. Érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy a településképi arculati kézikönyv (TAK) elkészítése, illetve a hatályos TAK módosítása sem nem képezi a tervezett közbeszerzési eljárás eredményeként ellátandó feladatok tárgyát. A II. kerületet érintő tervezési terület teljes közigazgatási területe: 36.82 km2, a teljes népesség: 83 797 fő (2025. január 1. napi adatok alapján). A részletes feltételek a közbeszerzési dokumentumokban (a szerződéstervezetben és az ajánlati dokumentációban, műszaki leírásban) kerültek rögzítésre. Karakterkorlátra tekintettel a VI.3) További információk (BT-300) pont folytatása: 16) Jelen eljárás tárgyát képező szolgáltatás nem tartozik a 322/2015. Korm. rendelet hatálya alá, mivel a tervezési szolgáltatás nem kapcsolódik a Kbt. szerinti építési beruházáshoz. Ennél fogva Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevőtől nem követeli meg felelősségbiztosítás megkötését, illetve meglévő felelősségbiztosítás kiterjesztését.

Határidő

Deadline 2026-12-03

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2026-10-30 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2026-10-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: II. kerületi településterv készítése (2026-2027)
Hivatkozási szám: EKR001974762026
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés alapján új településterv (településfejlesztési- és településrendezési terv) elkészítése Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat részére. Figyelemmel a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény – jelen közbeszerzési eljárás megindításakor hatályos - 229. § (3)-(6) bekezdésében foglaltakra, Ajánlatkérő kötelezettsége, hogy az új településfejlesztési tervet és településrendezési tervet legkésőbb 2027. július 1-jéig, vagy jogszabályváltozás esetén a 2023. évi C. törvényben előírtak szerinti határidőig, de legkésőbb 2028. július 1. napjáig hatályba léptesse. Nyertes ajánlattevőnek a kerület új településtervét és az ahhoz kapcsolódó dokumentumokat (megalapozó vizsgálat, alátámasztó javaslat (ennek részeként a települési környezeti értékelés), örökségvédelmi hatástanulmány, kerületi fejlesztési terv, kerületi rendezési terv) a szerződéstervezetben foglalt ütemezés alapján a rendelet a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet, a műemlékvédelemmel kapcsolatos szabályokról szóló 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet, a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet, a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény, és a településrendezési és építési követelmények alapszabályzatáról szóló 280/2024. (IX. 30.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően szükséges elkészítenie. Nyertes ajánlattevő feladata továbbá az elkészült dokumentumok műszaki leírásban foglaltak szerinti példányszámban történő átadása Ajánlatkérő részére E-TÉR felületen keresztül, részvétel a véleményezési folyamatban, ennek eredményeként a szükséges módosítások átvezetése, folyamatos adatszolgáltatás biztosítása és jogszabályi változások nyomon követése, valamint részvétel a tervezői kooperációkon, egyeztetéseken. Ajánlatkérő felhívja a t. Érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy a településképi arculati kézikönyv (TAK) elkészítése, illetve a hatályos TAK módosítása sem nem képezi a tervezett közbeszerzési eljárás eredményeként ellátandó feladatok tárgyát. A II. kerületet érintő tervezési terület teljes közigazgatási területe: 36.82 km2, a teljes népesség: 83 797 fő (2025. január 1. napi adatok alapján). A részletes feltételek a közbeszerzési dokumentumokban (a szerződéstervezetben és az ajánlati dokumentációban, műszaki leírásban) kerültek rögzítésre. Karakterkorlátra tekintettel a VI.3) További információk (BT-300) pont folytatása: 16) Jelen eljárás tárgyát képező szolgáltatás nem tartozik a 322/2015. Korm. rendelet hatálya alá, mivel a tervezési szolgáltatás nem kapcsolódik a Kbt. szerinti építési beruházáshoz. Ennél fogva Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevőtől nem követeli meg felelősségbiztosítás megkötését, illetve meglévő felelősségbiztosítás kiterjesztését.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Várostervezési szolgáltatások 📦
Leírás
Belső azonosító: EKR001974762026/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés alapján új településterv (településfejlesztési- és településrendezési terv) elkészítése Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat részére. Figyelemmel a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény - jelen közbeszerzési eljárás megindításakor hatályos - 229. § (3)-(6) bekezdésében foglaltakra, Ajánlatkérő kötelezettsége, hogy az új településfejlesztési tervet és településrendezési tervet legkésőbb 2027. július 1-jéig, vagy jogszabályváltozás esetén a 2023. évi C. törvényben előírtak szerinti határidőig, de legkésőbb 2028. július 1. napjáig hatályba léptesse. Nyertes ajánlattevőnek a kerület új településtervét és az ahhoz kapcsolódó dokumentumokat (megalapozó vizsgálat, alátámasztó javaslat (ennek részeként a települési környezeti értékelés), örökségvédelmi hatástanulmány, kerületi fejlesztési terv, kerületi rendezési terv) a szerződéstervezetben foglalt ütemezés alapján a rendelet a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet, a műemlékvédelemmel kapcsolatos szabályokról szóló 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet, a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet, a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény, és a településrendezési és építési követelmények alapszabályzatáról szóló 280/2024. (IX. 30.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően szükséges elkészítenie. Nyertes ajánlattevő feladata továbbá az elkészült dokumentumok műszaki leírásban foglaltak szerinti példányszámban történő átadása Ajánlatkérő részére E-TÉR felületen keresztül, részvétel a véleményezési folyamatban, ennek eredményeként a szükséges módosítások átvezetése, folyamatos adatszolgáltatás biztosítása és jogszabályi változások nyomon követése, valamint részvétel a tervezői kooperációkon, egyeztetéseken. Ajánlatkérő felhívja a t. Érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy a településképi arculati kézikönyv (TAK) elkészítése, illetve a hatályos TAK módosítása sem nem képezi a tervezett közbeszerzési eljárás eredményeként ellátandó feladatok tárgyát. A II. kerületet érintő tervezési terület teljes közigazgatási területe: 36.82 km2, a teljes népesség: 83 797 fő (2025. január 1. napi adatok alapján). A tervezési feladattal érintett terület Budapest II. kerület teljes közigazgatási területe (kivéve a Duna-parti építési szabályzat hatálya alá tartozó terület a településrendezési terv esetében). A részletes feltételek a közbeszerzési dokumentumokban (a szerződéstervezetben és az ajánlati dokumentációban, műszaki leírásban) kerültek rögzítésre.
Többet mutasson
További információk:
-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0 - 100 A módszer(ek) meghatározása, amellyel a ponthatár közötti pontszámok megadásra kerültek: Az értékelési szempontokra vonatkozó főbb információk: a legjobb ár-érték arány szerint, adható pontszám: 0-100. Ajánlatkérő törtek esetén a pontszámot két tizedes jegyre kerekíti. Alk. módszerek: 1. ért. szempont: fordított arányosítás, 2., 3. és 4. ért. szempont: egyenes arányosítás a közbesz. dokumentumokban foglaltak szerint. -------------------------------- -------------------------------- Korrupcióellenes szerződéses feltétel: Az ajánlatkérő a Kbt. 132. § (1) bekezdése alapján korrupcióellenes szerződéses feltételt ír elő. Korrupcióellenes szerződéses feltétel részletezése: A Kbt. 136. § (1) bekezdés c) pont alapján Vállalkozó köteles együttműködni a Btk. XXVII. Fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, a Btk. szerinti hűtlen kezelés, hanyag kezelés és költségvetési csalás, valamint a Btk. XLII. Fejezetében meghatározott versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűncselekmények kockázatainak csökkentése érdekében.
Többet mutasson
Postacím: Mechwart
liget
1.
Irányítószám: 1024
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam
Kezdeti időpont: 2026-12-15 📅
Végdátum: 2027-06-30 📅
Leírás
A megújítások maximális száma: 0
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az M/2.1. alkalmassági követelmény körében előírt szakember (TT) fővárosi kerület településrendezési tervének vagy településrendezési eszközének elkészítésében vezető tervezőként szerzett szakmai tapasztalata (min. 0 db, max. 5 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 50
Minőségi kritérium (név): 3. Az M/2.2. alkalmassági követelmény körében előírt szakember (TK) településrendezési terv vagy településrendezési eszköz elkészítésében vezető tervezőként szerzett szakmai tapasztalata (min. 0 db, max. 5 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 4. Az M/2.3. alkalmassági követelmény körében előírt szakember (TKÖ) településrendezési terv vagy településrendezési eszköz elkészítésében tervezőként szerzett szakmai tapasztalata (min. 0 db, max. 5 db)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 40
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel: A közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-12-03 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-12-03 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatok bontása az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól az 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. § (2) bek. és Kbt. 68. § (2) bek. alapján az EKR-ben történik, a bontási eljárásra az EKR Rendelet. 15. § (3) bekezdése és a Kbt. 68. §-ában foglaltak irányadóak. https://ekr.gov.hu/
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok bontására a Kbt. 68. §, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § foglaltak szerint kerül sor.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2026-12-03 11:00:00 📅
Hely:
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatok bontása az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól az 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. § (2) bek. és Kbt. 68. § (2) bek. alapján az EKR-ben történik, a bontási eljárásra az EKR Rendelet. 15. § (3) bekezdése és a Kbt. 68. §-ában foglaltak irányadóak. https://ekr.gov.hu/
Többet mutasson
További információk:
Az ajánlatok bontására a Kbt. 68. §, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § foglaltak szerint kerül sor.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Bejegyzés egy releváns szakmai nyilvántartásba
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság: Sz/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlata alapján – figyelemmel a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény 24. § (1) bekezdésében és 77. § (2) bekezdésében foglaltakra - a szerződés teljesítése során tervezői tevékenységet végző gazdasági szereplő nem szerepel a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében (Magyar Építész Kamara), illetve területi építész kamarái által vezetett névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén szerepel a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában vagy rendelkezik a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal, vagy szervezeti, kamarai tagsággal. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(12) bek.-eire. Igazolási módok: Előzetes igazolás Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő). A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerinti felhívásra benyújtandó igazolások Sz/1. Amennyiben ajánlattevő szerepel a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében (Magyar Építész Kamara), illetve területi kamarái által vezetett névjegyzékében [nem Mo.-n letelepedett gazdasági szereplő esetén a Kbt. 69. § (11) bek. alkalmazandó]. Ajánlattevő csatolja a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében (Magyar Építész Kamara), illetve területi kamarái által vezetett névjegyzékében történő szereplés tényét igazoló - az illetékes Építész Kamara által kiállított - igazolást [nem Mo.-n letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani]. [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont és 69.§ (11) bekezdés; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (1) bekezdés b) pont] Az előírt alkalmassági követelményeknek az Ajánlattevők bármely más szervezet kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő figyelmét a Kbt. 65.§ (7) -(8) bekezdéseire. A Kbt. 65. § (6) bekezdés szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Egyéb gazdasági vagy pénzügyi követelmények
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Pénzügyi-gazdasági alkalmassági követelmény: P/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, amennyiben eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 mérlegforduló-nappal lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának eredménykimutatás részéből megállapítható, hogy a közbeszerzés tárgyából származó (településterv készítése és/vagy településrendezési terv készítése vagy módosítása és/vagy településfejlesztési terv készítése vagy módosítása) – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele nem éri el (működésének ideje alatt összesen) legalább a nettó 75 000 000 Ft értéket. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő figyelmét a Kbt. 65.§ (7) -(8) bekezdéseire. A Kbt. 65. § (6) bekezdés szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon gazdasági és pénzügyi követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A Kbt. 65.§ (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(11) bek.-eire, és a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 19. § (3) és (5) bek.-re. Ajánlatkérő az eljárást megindító felhívás feladása alatt a TED-en közzétett hirdetmény „A közzététel dátuma” pontjában rögzített dátumot érti. Igazolási módok: Előzetes igazolás Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő). A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerinti felhívásra benyújtandó igazolások P/1. Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (településterv készítése és/vagy településrendezési terv készítése vagy módosítása és/vagy településfejlesztési terv készítése vagy módosítása) származó -általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről (üzleti évenként megbontva), attól függően, hogy az Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. [Kbt. 65. § (1) bek. a) pont; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bek. c) pont]
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Műszaki-szakmai alkalmassági követelmény: M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban nem rendelkezik az előírásoknak megfelelően teljesített, legalább 60.000 fő lélekszámú teljes településre vonatkozó településfejlesztési terv (mely alatt Ajánlatkérő településfejlesztési koncepciót, integrált településfejlesztési stratégiát is érti) és településrendezési terv készítésére és/vagy módosítására és/vagy felülvizsgálatára irányuló referenciával. A tervkészítés ideje alatt az annak elfogadására irányuló önkormányzati határozat vagy rendelet kihirdetésének napját kell érteni. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított maximum 72 hónapon belül megkezdett és 36 hónapon belül az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciákat fogadja el. Az alkalmassági követelménynek való megfelelés legfeljebb három referenciából igazolható. A Kbt. 65.§ (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(11) bekezdéseire. Igazolási módok: Előzetes igazolás Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő). A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerinti felhívásra benyújtandó igazolások M/1. Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónap legjelentősebb, a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatásainak ismertetését az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal: - a teljesítés kezdő és befejezési időpontja (év, hónap, nap), - a szerződést kötő másik fél (név, cím, referenciát igazoló személy és elérhetősége), - a referencia tárgya (az alkalmasság megítéléséhez szükséges részletezettséggel), - a referencia mennyisége, - nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. [Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pont; 21/A.§, 22.§ (1) - (2) bek.] Amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az igazolásban vagy nyilatkozatban az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Ha az alkalmasság igazolása az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával történik, a nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a szerződést kötő másik fél vitatja-e a teljesítés szerződésszerűségét vagy – amennyiben a gazdasági szereplő erről nyilatkozott – azt a körülményt, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége nem áll fenn. Ajánlatkérő az M/1. alkalmassági követelmény körében figyelembe veszi mindazon referenciákat, melyek a vizsgált időszak alatt kerültek befejezésre, de legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 72 hónapban lettek megkezdve. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pont].
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Releváns oktatási és szakmai képesítések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Műszaki-szakmai alkalmassági követelmény: M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik:…
… M/2.1. legalább 1 fő tervező szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerint TT jelű (vagy hatályos átsorolás előtti vagy más tagállamban letelepedett szakember esetében azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettségek valamelyikével (vagy azokkal egyenértékű végzettségek valamelyikével) és az adott végzettséghez tartozó szakmai gyakorlati idővel. Ajánlatkérő a fenti végzettségekkel/képzettségekkel egyenértékű végzettséget/képzettséget is elfogad. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az M.2.1-M.2.3. pontban megjelölt szakember(ek)nek a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti jogosultsággal kell rendelkeznie a szerződéskötés időpontjáig. A szakemberek között az átfedés megengedett. Igazolási módok: Előzetes igazolás Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő). A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerinti felhívásra benyújtandó igazolások M/2. Ajánlattevő nyújtsa be azoknak az alkalmassági követelmény tekintetében megjelölt szakembereknek (szervezeteknek) - ajánlattevő általi megnevezését és a jogosultságra vonatkozó nyilvántartási számát, továbbá (amennyiben rendelkezik jogosultsággal) a jogosultság megszerzésének első időpontját, - a jogosultság fennállásának igazolását egyszerű másolati példányban, amennyiben a Magyar Építész Kamara (http://mek.hu/) vagy a Magyar Mérnöki Kamara (http://mmk.hu/) elektronikus névjegyzékében a név és/vagy nyilvántartási szám alapján Ajánlatkérő nem tudja ellenőrizni az M/2. alkalmassági feltétel teljesülését, és - az M/2. alkalmassági követelményre bemutatott szakemberek saját kezűleg aláírt nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésének ideje alatt ajánlattevő rendelkezésére állnak (rendelkezésre állási nyilatkozat), továbbá - a végzettséget igazoló okirat(ok) másolatát és szakmai tapasztalata saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését [a megnevezett szakember(ek) szakmai tapasztalata az M/2. alkalmassági követelmény vonatkozásában abban az esetben kerül megállapításra, ha a szakmai önéletrajzban feltüntetett releváns tapasztalatok időtartamai (a kezdő és végdátum legalább év és hónap pontossággal történő meghatározásával) elérik a szükséges időtartamot (1 év esetén 12 hónapot, 2 év esetén 24 hónapot, és így tovább); az időben párhuzamosan végzett tevékenységek vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába] aki(ke)t be kíván vonni a teljesítésbe a 321/2015. Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pont alapján [Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont]. Az ajánlattevő a dokumentációban rögzítettek szerint (a vonatkozó elektronikus űrlap alapján) köteles megjelölni, hogy mely szakembert, mely konkrét pozícióra jelöli. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az M/2. alkalmassági követelmény körében érintett szakember(ek)nek a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell az adott alkalmassági minimumkövetelményben rögzített érvényes jogosultsággal. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy e jogosultság(ok)nak a szerződéskötés időpontjában fennálló hiánya a szerződéskötéstől történő visszalépésnek minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
… M/2.2. legalább 1 fő tervező szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerint TK jelű (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettségek valamelyikével (vagy azokkal egyenértékű végzettségek valamelyikével) és az adott végzettséghez tartozó szakmai gyakorlati idővel. Ajánlatkérő a fenti végzettségekkel/képzettségekkel egyenértékű végzettséget/képzettséget is elfogad. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az M.2.1-M.2.3. pontban megjelölt szakember(ek)nek a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti jogosultsággal kell rendelkeznie a szerződéskötés időpontjáig. A szakemberek között az átfedés megengedett. Igazolási módok: Előzetes igazolás Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő). A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerinti felhívásra benyújtandó igazolások M/2. Ajánlattevő nyújtsa be azoknak az alkalmassági követelmény tekintetében megjelölt szakembereknek (szervezeteknek) - ajánlattevő általi megnevezését és a jogosultságra vonatkozó nyilvántartási számát, továbbá (amennyiben rendelkezik jogosultsággal) a jogosultság megszerzésének első időpontját, - a jogosultság fennállásának igazolását egyszerű másolati példányban, amennyiben a Magyar Építész Kamara (http://mek.hu/) vagy a Magyar Mérnöki Kamara (http://mmk.hu/) elektronikus névjegyzékében a név és/vagy nyilvántartási szám alapján Ajánlatkérő nem tudja ellenőrizni az M/2. alkalmassági feltétel teljesülését, és - az M/2. alkalmassági követelményre bemutatott szakemberek saját kezűleg aláírt nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésének ideje alatt ajánlattevő rendelkezésére állnak (rendelkezésre állási nyilatkozat), továbbá - a végzettséget igazoló okirat(ok) másolatát és szakmai tapasztalata saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését [a megnevezett szakember(ek) szakmai tapasztalata az M/2. alkalmassági követelmény vonatkozásában abban az esetben kerül megállapításra, ha a szakmai önéletrajzban feltüntetett releváns tapasztalatok időtartamai (a kezdő és végdátum legalább év és hónap pontossággal történő meghatározásával) elérik a szükséges időtartamot (1 év esetén 12 hónapot, 2 év esetén 24 hónapot, és így tovább); az időben párhuzamosan végzett tevékenységek vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába] aki(ke)t be kíván vonni a teljesítésbe a 321/2015. Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pont alapján [Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont]. Az ajánlattevő a dokumentációban rögzítettek szerint (a vonatkozó elektronikus űrlap alapján) köteles megjelölni, hogy mely szakembert, mely konkrét pozícióra jelöli. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az M/2. alkalmassági követelmény körében érintett szakember(ek)nek a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell az adott alkalmassági minimumkövetelményben rögzített érvényes jogosultsággal. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy e jogosultság(ok)nak a szerződéskötés időpontjában fennálló hiánya a szerződéskötéstől történő visszalépésnek minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
… M/2.3. legalább 1 fő tervező szakemberrel, aki rendelkezik: a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerint TKÖ jelű (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettségek valamelyikével (vagy azokkal egyenértékű végzettségek valamelyikével) és az adott végzettséghez tartozó szakmai gyakorlati idővel. Ajánlatkérő a fenti végzettségekkel/képzettségekkel egyenértékű végzettséget/képzettséget is elfogad. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az M.2.1-M.2.3. pontban megjelölt szakember(ek)nek a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti jogosultsággal kell rendelkeznie a szerződéskötés időpontjáig. A szakemberek között az átfedés megengedett. Igazolási módok: Előzetes igazolás Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő). A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerinti felhívásra benyújtandó igazolások M/2. Ajánlattevő nyújtsa be azoknak az alkalmassági követelmény tekintetében megjelölt szakembereknek (szervezeteknek) - ajánlattevő általi megnevezését és a jogosultságra vonatkozó nyilvántartási számát, továbbá (amennyiben rendelkezik jogosultsággal) a jogosultság megszerzésének első időpontját, - a jogosultság fennállásának igazolását egyszerű másolati példányban, amennyiben a Magyar Építész Kamara (http://mek.hu/) vagy a Magyar Mérnöki Kamara (http://mmk.hu/) elektronikus névjegyzékében a név és/vagy nyilvántartási szám alapján Ajánlatkérő nem tudja ellenőrizni az M/2. alkalmassági feltétel teljesülését, és - az M/2. alkalmassági követelményre bemutatott szakemberek saját kezűleg aláírt nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésének ideje alatt ajánlattevő rendelkezésére állnak (rendelkezésre állási nyilatkozat), továbbá - a végzettséget igazoló okirat(ok) másolatát és szakmai tapasztalata saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését [a megnevezett szakember(ek) szakmai tapasztalata az M/2. alkalmassági követelmény vonatkozásában abban az esetben kerül megállapításra, ha a szakmai önéletrajzban feltüntetett releváns tapasztalatok időtartamai (a kezdő és végdátum legalább év és hónap pontossággal történő meghatározásával) elérik a szükséges időtartamot (1 év esetén 12 hónapot, 2 év esetén 24 hónapot, és így tovább); az időben párhuzamosan végzett tevékenységek vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába] aki(ke)t be kíván vonni a teljesítésbe a 321/2015. Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pont alapján [Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont]. Az ajánlattevő a dokumentációban rögzítettek szerint (a vonatkozó elektronikus űrlap alapján) köteles megjelölni, hogy mely szakembert, mely konkrét pozícióra jelöli. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az M/2. alkalmassági követelmény körében érintett szakember(ek)nek a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell az adott alkalmassági minimumkövetelményben rögzített érvényes jogosultsággal. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy e jogosultság(ok)nak a szerződéskötés időpontjában fennálló hiánya a szerződéskötéstől történő visszalépésnek minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy nem engedélyezett. Karakterkorlátra tekintettel folytatás a III.4.5) pont (BT-77) folytatása. Fő finanszírozási és fizetési feltételek: 6) Késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér az alábbiak szerint: A kötbérek alkalmazására Ajánlatkérő abban az esetben jogosult, ha a közbeszerzési dokumentumokban megállapított részletes szerződéses feltételeket a nyertes ajánlattevő megszegi olyan okból, amelyért felelős [Ptk. 6:186. § (1) bekezdés]. a) Késedelmi kötbér: az adott tervezési szakaszra vonatkozó nettó vállalkozói díj 0,5%-a/naptári nap. A késedelmi kötbér maximális mértéke az adott tervezési szakaszra eső nettó vállalkozói díj 15%-a. b) Hibás teljesítési kötbér: az adott tervezési szakaszra vonatkozó nettó vállalkozói díj 15%-a. c) Meghiúsulási kötbér: a nettó vállalkozói díj 20%-a. Hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: Különleges jogszabályi feltételek: - a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény, - a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet, - a műemlékvédelemmel kapcsolatos szabályokról szóló 449/2025. (XII. 29.) Korm. rendelet, - a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet - a településrendezési és építési követelmények alapszabályzatáról szóló 280/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet - Településtervezési Szabályzat (https://www.e-epites.hu/telepulestervezes/onkormanyzatok/telepulestervezesi-szabalyzat) - fővárosi településterv (FTFT-fejlesztési terv és BFRSZ)
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött: Igen Az ajánlati biztosíték mértéke: 1000000 HUF A befizetés helye: Az érvényes ajánlattétel ajánlati biztosíték teljesítéséhez kötött, melynek mértéke 1 000 000 Ft. Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: a pénzösszeg AK fizetési számlájára történő befizetésével (számlaszám: 10300002-10122593-00334902) befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy bizt. szerz. alapján kiállított – k. vállalást tart. kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: AT-nek az ajánlatban nyilatkoznia kell a biztosíték rendelkezésre bocsátásáról.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
1) Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetés pénzneme magyar forint (HUF). 2) A kifizetés a Kbt. 27/A. §, 135. § (1) és (5)-(6), (10)-(11) bekezdéseiben, a Ptk. 6:130. § (l)-(2) bekezdéseinek megfelelően történik, banki átutalással, 30 naptári napon belül. 3) Ajánlatkérő előleget nem biztosít. 4) A szerződés szerinti ellenszolgáltatás tartalmazza a felhasználási jogok ellenértékét is. 5) A részletes fizetési feltételeket, valamint a részszámlázási ütemezést a vállalkozási szerződéstervezet tartalmazza. Karakterkorlátra tekintettel folytatás a III.4.6) pontban (BT-761, BT-76).
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve: Igen A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás, és/vagy a szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: Tisztán nemzeti kizáró okok
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben foglaltak hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő az eljárásban a Kbt. 74. § (1) bek. alapján jár el. Előzetes igazolás: Az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) benyújtásával igazolja az előírt kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 67. § (1)-(2) bek.-ei és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése, valamint 2-4. §-ai és 6-7. §-ai alapján. Az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók esetében a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot kell benyújtani. A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívásra benyújtandó igazolások: Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2), (3), (3a) és (7) bekezdése, valamint a 8-16. §-ai alapján köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását (a 13. § körében nemleges nyilatkozat nyújtandó be változásbejegyzési eljárás hiányában). Öntisztázás a Kbt. 64. § alapján lehetséges.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat
Nemzeti nyilvántartási szám: 15735650241
Postacím: Mechwart Liget 1.
Postai irányítószám: 1024
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Szeitner-Láng Zsófia Lilla
E-mail: telepulesrendezes@masodikkerulet.hu 📧
Telefon: +36 13465447 📞
Fax: +36 13465505 📠
URL: https://www.masodikkerulet.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001974762026 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001974762026 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdését alkalmazza.: Igen A településterv elkészítését jelentő feladatok összetettsége nem indokolja a részekre történő ajánlattételt. Figyelemmel a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény 16. §-ának 124. pontjára (124. településterv: a településfejlesztési terv és a településrendezési terv együttes megnevezése). A részajánlattételi lehetőség e tekintetben indokolatlan, ugyanis a beszerzés tárgyának jellegére (mely egy, műszaki és gazdasági funkcionális egységet képező tervezési feladatot jelent) negatívan hatna (tervezési szakaszok és folyamatok egymásra épülése, nem pedig szakaszolása, felelősségi és szerzői jogi szempontok, magas minőség biztosítása). A részajánlattétel biztosítása a gazdasági-, és műszaki szempontú észszerűséggel szembe menne, a tervezői szemlélet tekintetében is hibák, rendellenességek megjelenéséhez vezetne, továbbá komplikált egyeztetési, munkaszervezési mechanizmusok válnának indokolttá. 1) AK az ajánlatok bírálatát a Kbt. 67. §, a 69. § és a 81. § (5) bekezdése rendelkezéseinek együttes alkalmazásával folytatja le. 2) Ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) ajánlatában nyilatkoznia kell - a Kbt. 65. § (7) bek. szerint (nemleges tartalommal is), - a Kbt. 66. § (2) bek.-ben foglaltakról, - a Kbt. 67. § (4) bek.-ben foglaltakról, - a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontban foglaltakról, - üzleti titokról, - a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakemberekről, - felelős fordításról, - változásbejegyzésről, - személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulásról, - szerződéskötési feltételekről. AT-nek ajánlatában csatolnia szükséges továbbá - az ESPD-t (kitöltve), - a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot, - az értékelési szempontokra tett megajánlásokat alátámasztó dokumentumokat a közb. dok. szerint (ártáblázat, az M/2.1., M/2.2. és M/2.3. alkalmassági minimumkövetelményre megajánlott szakemberek szakmai önéletrajza az adott alkalmassági követelménynek való megfelelés és az adott értékelési szempont szerinti megajánlás alátámasztásául), - az ajánlati biztosíték határidőben történő rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentumot, - az AT, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nevében az ajánlatban aláíró (cégjegyzésre jogosult) cégképviselők aláírási címpéldányát vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját vagy ezekkel egyenértékű dokumentumát, - az AT alkalmasságát igazoló más szervezet/személy szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okirat a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint (amennyiben szükséges), - meghatalmazott eljárása esetén a meghatalmazott aláírási mintáját is tartalmazó szabályszerűen kiállított meghatalmazást, - közös ajánlattevők megállapodását (amennyiben releváns), - szakemberek rendelkezésre állási nyilatkozatát, - nyilatkozatot a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom fenn nem állásáról, - AT nyilatkozata integritási és antikorrupciós szempontokról. AT-nek az AK Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására csatolnia kell továbbá - AT közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozata a kizáró okok fenn nem állásáról, - AT nyilatkozatát a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb-kc) alpontjai tekintetében, - AT vonatkozásában az illetékes adó- és vámhivatal igazolása vagy az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény szerinti együttes adóigazolása a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja szerinti kizáró ok tekintetében (amennyiben az AT nem szerepel az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisban) - tervezői tevékenységet végzők névjegyzékében történő szereplés tényét igazoló – a Magyar Építész Kamara által kiállított – igazolás, amennyiben ajánlattevő szerepel a Magyar Építész Kamara tervezőket nyilvántartó rendszerében az Sz/1. alkalmassági követelménynek való megfelelés alátámasztásául, - számviteli jogszabályok szerinti beszámoló (amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján nem megismerhető), - AT nyilatkozatát a közbeszerzés tárgyából származó nettó árbevételről a P/1. alkalmassági követelménynek való megfelelés alátámasztásául, - referencianyilatkozatot/referenciaigazolást az M/1. alkalmassági követelménynek való megfelelés alátámasztásául, - az illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében történő szereplés tényét igazoló – a Kamara, illetve területi kamarái által kiállított – igazolást az M/2.1., M/2.2. és M/2.3. alkalmassági követelményre bemutatott szakemberek tekintetében, amennyiben nem szerepelnek a kamarai nyilvántartó rendszerben, - szakemberek képzettségére, végzettségére, tapasztalatára vonatkozó iratok egyszerű másolati példányát. 3) AK a nyertes AT-(k) -nek a Kbt. 35. § (8) bek. tekintettel nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását. 4) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattételről szóló megállapodást az ajánlathoz csatolni kell, a vezető AT megjelölésével [Kbt. 35. § (6) bek.], a feladatmegosztás és az ellenszolgáltatás megosztásának feltüntetésével, nyilatkozattal, hogy a tagok egyetemleges felelősséget vállalnak a szerződés teljesítéséért. Közös ajánlattétel esetén az AT-k képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös AT-k megjelölését. 5) Ajánlatkérő - a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján - felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a felhívásban rögzített valamennyi gazdasági és pénzügyi (a P/2. alkalmassági követelmény tárgyában tekintendő eltérőnek), műszaki (az M/1., valamint M/2.1., M/2.2., M/2.3. alkalmassági követelmények tárgyukban és típusukban tekintendők eltérőnek), illetve szakmai (az Sz/1. alkalmassági követelmény típusában tekintendő eltérőnek) alkalmasság feltételét és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest összességében szigorúbban (eltérően) határozta meg. Továbbá a Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősítéséhez képest valamennyi, a jelen eljárás vonatkozásában releváns gazdasági és pénzügyi (P/1.), valamint műszaki (M/1., valamint M/2.1., M/2.2., M/2.3.), illetve szakmai (Sz/1.) alkalmasság feltételt összességében a minősített ajánlattevőnek a minősített ajánlattevők jegyzékén szereplés igazolásán túlmutatóan igazolnia szükséges. 6) AK rögzíti, hogy az ajánlati kötöttség időtartama az ajánlatok bontásától számított 30 nap. 7) Az AF-ben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közb. dok. -mok előírásai, valamint a Kbt., illetve a vonatkozó magyar jogszabályok előírásai szerint kell eljárni. Az órában meghatározott időpontok a magyarországi pontos idő szerint értendők. 8) Az értékelési szempontokra vonatkozó főbb információk: Az értékelési szempontokra vonatkozó főbb információk: a legjobb ár-érték arány szerint, adható pontszám: 0-100. Ajánlatkérő törtek esetén a pontszámot két tizedes jegyre kerekíti. Alk. módszerek: 1. ért. szempont: fordított arányosítás, 2., 3. és 4. ért. szempont: egyenes arányosítás a közbesz. dokumentumokban foglaltak szerint. 9) AK tájékoztatja az AT-(ke)t, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait az EU 2016/679 rendelete (GDPR rendelet) 6. cikk (1) bek. a) és c) pont alapján kezeli. A GDPR rendelet alapján AT-nek űrlapon kell megerősítenie az ajánlatban közölt személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulását. 10) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben jelen felhívás, vagy a további közbeszerzési dokumentum – valamennyi közbeszerzési rész tekintetében – meghatározott gyártmányú, vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való hivatkozást tartalmaz, az csak a közbeszerzés tárgyának kellően pontos és érthető meghatározása okán történt és a megnevezés mellett mindig a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni, ennek alapján Ajánlatkérő köteles elfogadni az egyenértékű vagy műszakilag magasabb szintű megoldást is. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek kell bizonyítania. 11) Az érvényes ajánlattétel ajánlati biztosíték teljesítéséhez kötött, melynek mértéke 1 000 000 Ft. Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: a pénzösszeg AK fizetési számlájára történő befizetésével (számlaszám: 10300002-10122593-00334902) befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy bizt. szerz. alapján kiállított – k. vállalást tart. kötelezvénnyel. AT-nek az ajánlatban nyilatkoznia kell a biztosíték rendelkezésre bocsátásáról. 12) Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a 2026. évi költségvetésből kívánja finanszírozni. 13) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját, tekintettel arra, hogy a közbeszerzési eljárás megindítását megelőzően az egyajánlatos közbeszerzések számának csökkentését szolgáló intézkedésekről szóló 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 1. §-a alapján a Kbt. 28. § (4) bekezdése szerinti előzetes piaci konzultációt alkalmazott (EKR azonosítószám: EKR001816082026, elérési útvonal: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001816082026) 14) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Csizmadia Péter (00482). 15) Ajánlatkérő által a 235/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet 14/A. §-ban foglalt, „első az energiahatékonyság” elve vizsgálatra került a tárgyi közbeszerzési eljárás tekintetében. Ajánlatkérő a vizsgálat során megállapította, hogy mivel a közbeszerzési eljárásának tárgya új településterv (településfejlesztési- és településrendezési terv) elkészítése, erre tekintettel nincsenek az energiahatékonyság szempontjából releváns vizsgálható alternatívák, illetve nem határozhatók meg az energiahatékonyságra vonatkozó követelmények. Karakterkorlátra tekintettel folytatás a II.1.4) Közbeszerzés leírása (BT-24) pontban.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 212-760313 (2026-10-30)