Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés: Az Árvízi Kockázati Információs Rendszer (ÁKIR) tervezése és kidolgozása II. ütem. Vállalkozási szerződés a KEOP-2.5.0.B) "Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázati terv készítése" projekt konstrukció keretében az "Árvízi veszély- és kockázati térképezés és kockázatkezelési tervezés tartalmi és formai követelményeinek meghatározása, a végrehajtás megalapozása és eszközrendszerének kialakítása" tárgyú projekt részeként az Árvízi Kockázati Információs Rendszer (ÁKIR) tervezésének és kidolgozásának II. ütemére (Rendszertervezési és Rendszerfejlesztési feladatai). Az ÁKIR II. üteme az I. ütemben megvalósult alap térinformatikai infrastruktúrára, valamint adminisztrációs és kommunikációs rendszerre épülő konkrét szakmai megoldásokat támogató modulok és alkalmazások rendszerbe foglalása. Az ÁKIR rendszerterv elkészítése El kell készíteni az ÁKIR rendszertervet a dokumentációban ismertetett szempontok alapján. A rendszerterv elkészítése során figyelembe kell venni az ÁKIR I. ütemben elkészített dokumentumokat. A rendszertervben az alábbi tartalmi elemeknek kell szerepelni: — előzetes helyzetfelmérés és eredménye, — a rendszerbeli információáramlás teljes megtervezése (adatfolyam-modell), — alsó szintű folyamatok bemutatása, — az összes attribútum- és adatelem leírása, — bemeneti/kimeneti struktúrák adatelem szintű leírása, — az igényelt rendszer feldolgozási folyamatainak sorrendje és korlátozó tényezői, — a rendszer egyes egyedeinek kapcsolata, — a rendszer elemi folyamatainak leírása, — a feldolgozási folyamatokra vonatkozó követelmények specifikálása, — a rendszer felhasználói szerepköreinek meghatározása, azok funkcióinak definiálása, — a rendszer működésére hatást gyakorló külső tényezők leírása, — a rendszer funkcionális és fizikai jellemzői. Infrastruktúra fejlesztése Az ÁKIR I. ütem - alapinfrastruktúra kiépítése - keretében az alábbi infrastrukturális beszerzésekre került sor: — Kommunikációs és Csoportmunka Szerver - 1 db, — ÁKIR Vízügyi Adattári Intranet Szerver - 1 db, — ÁKIR alapszintű térinformatikai munkaállomások - 12 db. Ennek megfelelően az ÁKIR II. ütemében az alábbi eszközbeszerzéseket kell végrehajtani: — ÁKIR térinformatikai munkaállomások - 12 db, — ÁKIR mobil munkaállomások (laptopok) - 4 db. ÁKIR fejlesztések A fizikai rendszertervben leírt és elfogadott rendszerelemeket a vállalkozónak kell megvalósítania. Ez jelenti egyrészt az elvárt hardver elemek rendszerbe állítását, másrészt az ÁKIR céljainak eléréséhez szükséges cél szoftverrendszer fejlesztését, a szoftverek egymás közötti kommunikációjának megvalósítását. Ezek alapján a vállalkozónak el kell végeznie: — a fizikai rendszertervben leírt infrastruktúrát érintő beszerzéseket, ami jelenti egyrészt a működéshez igényelt hardver környezet (szerverek, munkaállomások) megvételét, valamint a rendszer működéséhez szükséges alap szoftver környezet (operációs rendszerek) kialakítását, — adattári adatbázis műveleteket (új adatbázis elemek létrehozását, adatbázisok /SQL-GIS, modellező szoftver/ közötti input/output műveletek megvalósítását), — az adattári műveletek elvégzését szolgáló szoftverfejlesztést, — a rendszer szempontjából külső elemnek minősülő alkalmazásokhoz kapcsolódás input/output feladatainak megoldását, — a térinformatikai, térképészeti feladatokat megvalósító alkalmazásokat, — a kockázati és veszélytérképek létrehozásához szükséges alkalmazások fejlesztését, figyelembe véve az ágazati és általános térképészeti formai, tartalmi előírásokat, — az ÁKIR projekthez kapcsolódó WEB alapú tájékoztató rendszer létrehozását. WEB-es tájékoztató keretrendszer az ÁKK projektről Ki kell dolgozni egy WEB alapú eszközrendszert, amely a tájékoztatást biztosítja a metodikai vállalkozók által meghatározott különböző célcsoportok részére az Árvízkockázati térképezés projektre. A tájékoztató keretrendszernek ki kell terjednie a projektkonstrukció elemeinek részletes bemutatása, úgymint: — célok, feladatok, — közbeszerzési kiírások tájékoztatója, — projekteredmények bemutatása, — szöveges leírás, — térképi és egyéb dokumentumok elkészítése (Elkészült munkarészek bemutatása). ÁKIR oktatási feladatok A képzés célja, hogy az ÁKIR célcsoportok elsajátítsák az ÁKIR megfelelő használatát, ezáltal az ÁKK projekt megvalósítása során az ÁKIR eszközök optimálisan kihasználhatóak legyenek. A vállalkozó feladata a képzés céljának megfelelő felnőttképzési program kidolgozása. — ÁKIR oktatási tematika és anyagok kidolgozása, — ÁKIR oktatás.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2009-08-17.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2009-07-07.
Ajánlati felhívás (2009-07-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Információs rendszer és technológia tervezésével kapcsolatos szolgáltatások
Teljes szöveg:
“Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés: Az Árvízi Kockázati Információs Rendszer (ÁKIR) tervezése és kidolgozása II. ütem. Vállalkozási...”
Teljes szöveg

Többet mutasson A teljesítés helye
hu101 🏙️ Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatásra irányuló szerződés
Szabályozás: Európai Közösségek a GPA-országok részvételével
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlat típusa: Teljes ajánlat
Ajánlatkérő típusa: Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal
Fő tevékenység: Környezet O - Egyéb
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő neve: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
Ország: Magyarország 🇭🇺 Kapcsolat
Internetcím: dancsa.istvan@vkki.hu🌏
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2009-09-17) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés odaítélése
Eljárás
Eljárás típusa: Szerződés odaítélése
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Objektum Odaítélés részletei
Odaítélt szerződés: A NYERTES AJÁNLATTEVŐ NEVE ÉS CÍME: ESRI Magyarország Kft., Stefánia út 57/b., HU-1143 Budapest.
Forrás: OJS 2009/S 181-259592 (2009-09-17)