Ivó- és szennyvízvez.-hál. fejl, víztorony építése

Bük Város Önkormányzata

Nyertes Ajánlattevő feladata ivó- és szennyvízvezeték-hálózat fejlesztésével (1. rész), és vasbeton szerkezetű víztorony építésével (2. rész) kapcsolatos kivitelezési munkák elvégzése az Egyéb közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: EKD) részét képező Műszaki dokumentumokban (továbbiakban: MD) foglaltaknak megfelelően.
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján felhívja Ajánlattevők (továbbiakban: AT) figyelmét, hogy a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében a jelen ajánlati felhívásban (továbbiakban: AF) és az EKD-ban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozik. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy/műszaki tartalom jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, minden esetben odaértendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés.
AK a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, az AF-et kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat (továbbiakban: Egyéb közbeszerzési dokumentumok, rövidítve EKD) készít.
AK az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok (a továbbiakban: KD) fogalmi köre alatt az AF-et, valamint az EKD-t érti együttvéve.
AK a KD-t korlátlanul, teljeskörűen, közvetlenül és díjmentesen, elektronikusan az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (továbbiakban: EKR) keresztül bocsátja rendelkezésre.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-08-31. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-07-28.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-07-28 Ajánlati felhívás
2023-08-31 További információk
2023-09-07 További információk
2023-12-21 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-09-23 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-07-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka
Hivatkozási szám: EKR001291382023
Rövid leírás:
Nyertes Ajánlattevő feladata ivó- és szennyvízvezeték-hálózat fejlesztésével (1. rész), és vasbeton szerkezetű víztorony építésével (2. rész) kapcsolatos kivitelezési munkák elvégzése az Egyéb közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: EKD) részét képező Műszaki dokumentumokban (továbbiakban: MD) foglaltaknak megfelelően. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján felhívja Ajánlattevők (továbbiakban: AT) figyelmét, hogy a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében a jelen ajánlati felhívásban (továbbiakban: AF) és az EKD-ban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozik. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy/műszaki tartalom jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, minden esetben odaértendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. AK a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, az AF-et kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat (továbbiakban: Egyéb közbeszerzési dokumentumok, rövidítve EKD) készít. AK az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok (a továbbiakban: KD) fogalmi köre alatt az AF-et, valamint az EKD-t érti együttvéve. AK a KD-t korlátlanul, teljeskörűen, közvetlenül és díjmentesen, elektronikusan az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (továbbiakban: EKR) keresztül bocsátja rendelkezésre.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
További CPV-kód: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Vas 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Bük Város Önkormányzata
Postacím: Széchenyi Utca 44.
Postai irányítószám: 9737
Postai város: Bük
Kapcsolat
Internetcím: https://www.buk.hu/hu/index.html 🌏
E-mail: szabo.andras@buk.hu 📧
Telefon: +36 94358006 📞
Fax: +36 94558312 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001291382023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001291382023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-28 📅
Benyújtási határidő: 2023-08-31 📅
Közzététel dátuma: 2023-08-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 147-470181
HL-S szám: 147
További információk
Kiegészítés a felhívás II.2.7) pontjához: Munkaterület átadásának határideje: A szerződés hatályba lépésétől számított 15. naptári nap. Teljesítési határidő: A teljesítés határideje a munkaterület átadásától számított 270 naptári nap. Nyertes AT előteljesítésre AK előzetes írásbeli engedélye esetén jogosult. A szerződés hatályba lépése: AK a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a szerződés hatálybalépését bizonytalan jövőbeli eseménytől tette függővé. Az 1026/2023. (II. 9.) Korm. határozat Bük város iparterületének fejlesztéséhez szükséges víziközmű-beruházásáról rendelkezik. AK az 1026/2023. (II. 9.) Korm. határozat alapján támogatásra irányuló igényt nyújtott be. A szerződés hatálybalépésének feltétele a támogatásra irányuló igény legkésőbb 2023. október 1. napjáig való elfogadása és a támogatói okirat AK általi kézhezvétele. AK a támogatói okirat kézhezvételének napjától számított 3 munkanapon belül írásban értesíti a nyertes AT-t / közös AT-ket. Amennyiben a fenti feltétel nem teljesül, azaz legkésőbb 2023. október 1. napjáig a támogatásra irányuló igény elfogadására és a támogatói okirat AK általi kézhezvételére nem kerül sor, úgy az érintett részajánlati körben a szerződés nem lép hatályba. Ebben az esetben nyertes AT / közös AT-k semmilyen jogcímen nem érvényesíthet(nek) az AK-val szemben fizetési vagy egyéb kártérítési igényt. Amennyiben a fenti feltétel a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés aláírását megelőzően teljesül, úgy a szerződés hatályba lépésének napja az érintett részajánlati kör tekintetében a szerződés mindkét fél általi aláírásának a napja (amennyiben nem azonos napon történik az aláírás, a későbbi aláírásnak a napja). AK kifejezetten felhívja az AT-k figyelmét arra, hogy a szerződés megkötésére annak ismeretében és annak elfogadásával kerül sor, miszerint AK jogosult arra, hogy a szerződést bármelyik részajánlati kör tekintetében a fenti feltétel teljesülésétől függetlenül a szerződés Felek általi aláírásától számítottan 2023. október 1. napjáig bármikor egyoldalú írásbeli nyilatkozatával hatályba léptesse.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Nyertes Ajánlattevő feladata ivó- és szennyvízvezeték-hálózat fejlesztésével (1. rész), és vasbeton szerkezetű víztorony építésével (2. rész) kapcsolatos kivitelezési munkák elvégzése az Egyéb közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: EKD) részét képező Műszaki dokumentumokban (továbbiakban: MD) foglaltaknak megfelelően.
Többet mutasson
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján felhívja Ajánlattevők (továbbiakban: AT) figyelmét, hogy a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében a jelen ajánlati felhívásban (továbbiakban: AF) és az EKD-ban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozik. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy/műszaki tartalom jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, minden esetben odaértendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés.
Többet mutasson
AK a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, az AF-et kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat (továbbiakban: Egyéb közbeszerzési dokumentumok, rövidítve EKD) készít.
AK az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok (a továbbiakban: KD) fogalmi köre alatt az AF-et, valamint az EKD-t érti együttvéve.
AK a KD-t korlátlanul, teljeskörűen, közvetlenül és díjmentesen, elektronikusan az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (továbbiakban: EKR) keresztül bocsátja rendelkezésre.
A rész elnevezése: Ivó- és szennyvízvezeték-hálózat fejlesztés
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Nyertes AT feladata ivó- és szennyvízvezeték-hálózat fejlesztésével kapcsolatos kivitelezési munkák elvégzése az EKD részét képező MD-ben foglaltaknak megfelelően, az alábbi főbb mennyiségi adatok szerint:
- DN200 PAM NATURAL GÖV víznyomócső (ivóvíz gerincvezeték) 856 m
- NA200/100 öv. FFR Hawle Nr.8550 4 db
- Munkaárok hézagos dúcolat készítés 19 002 m2
- DN200 PAM NATURAL GÖV víznyomócső (ivóvíz gerincvezeték) 1530 m
- Vízmintavétel, laborvizsgálat 10 db
- DN150 PAM NATURAL GÖV víznyomócső 390 m
- Szennyvíz nyomóvezeték nyomáspróbája 1 077,2 fm
- D110 KPE PE100 SDR 17 min. nyomóvezeték szerelése földárokban, elektrofittinges kötéssekkel 1 077,2 fm
- Átadási dokumentáció összeállítása 8 db
Az elvégzendő feladatok részletes leírását az EKD részét képező MD tartalmazza.
Időtartam: 270 nap
További információk:
Kiegészítés a felhívás II.2.7) pontjához:
Munkaterület átadásának határideje:
A szerződés hatályba lépésétől számított 15. naptári nap.
Teljesítési határidő:
A teljesítés határideje a munkaterület átadásától számított 270 naptári nap.
Nyertes AT előteljesítésre AK előzetes írásbeli engedélye esetén jogosult.
A szerződés hatályba lépése:
AK a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a szerződés hatálybalépését bizonytalan jövőbeli eseménytől tette függővé.
Az 1026/2023. (II. 9.) Korm. határozat Bük város iparterületének fejlesztéséhez szükséges víziközmű-beruházásáról rendelkezik. AK az 1026/2023. (II. 9.) Korm. határozat alapján támogatásra irányuló igényt nyújtott be. A szerződés hatálybalépésének feltétele a támogatásra irányuló igény legkésőbb 2023. október 1. napjáig való elfogadása és a támogatói okirat AK általi kézhezvétele. AK a támogatói okirat kézhezvételének napjától számított 3 munkanapon belül írásban értesíti a nyertes AT-t / közös AT-ket.
Többet mutasson
Amennyiben a fenti feltétel nem teljesül, azaz legkésőbb 2023. október 1. napjáig a támogatásra irányuló igény elfogadására és a támogatói okirat AK általi kézhezvételére nem kerül sor, úgy az érintett részajánlati körben a szerződés nem lép hatályba. Ebben az esetben nyertes AT / közös AT-k semmilyen jogcímen nem érvényesíthet(nek) az AK-val szemben fizetési vagy egyéb kártérítési igényt.
Többet mutasson
Amennyiben a fenti feltétel a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés aláírását megelőzően teljesül, úgy a szerződés hatályba lépésének napja az érintett részajánlati kör tekintetében a szerződés mindkét fél általi aláírásának a napja (amennyiben nem azonos napon történik az aláírás, a későbbi aláírásnak a napja).
Többet mutasson
AK kifejezetten felhívja az AT-k figyelmét arra, hogy a szerződés megkötésére annak ismeretében és annak elfogadásával kerül sor, miszerint AK jogosult arra, hogy a szerződést bármelyik részajánlati kör tekintetében a fenti feltétel teljesülésétől függetlenül a szerződés Felek általi aláírásától számítottan 2023. október 1. napjáig bármikor egyoldalú írásbeli nyilatkozatával hatályba léptesse.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Vasbeton szerkezetű víztorony építése
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Nyertes AT feladata vasbeton szerkezetű víztorony építésével kapcsolatos kivitelezési munkák elvégzése az EKD részét képező MD-ben foglaltaknak megfelelően, az alábbi főbb mennyiségi adatok szerint:
- Munkagödör földkiemelése vegyes összetételű talajban a műtárgy megépítéséhez szükséges alapterületen, jellemzően rézsűs munkagödör határolással 1000 m3
- Falzsaluzat kétoldali kúpos (csonkagúla) felülettel 220 m2
- Vasbeton lemezek készítése sík felülettel (tartály fenéklemez PFEIFER bebetonozott lehorgonyzó elemekkel /lásd. külön tétel/ és zárófödém monolit szakaszai) C 40/50- XV2(H)-XC4-XD2-16-F3 min. betonból. 160 m3
- Tartály e. gy. vasbeton (sík) határoló oldalfalpaneljei, talp- és zárólemezzel, szegélybordákkal. Magasság: 6,55 m, szélesség: 1,575 m, falvastagság 20 cm, bebetonozott acélszerkezetekkel, részletterv szerint, gyártás, szállítás, szerelés, C 40/50- XH2(H)-XC2-XD2-16-F2 min. betonból (egy db. elem bebúvónyílással készül). Tömeg: 7,5 tonna/db 36 db
Többet mutasson
- Medence tetőfödém: 8 cm vasbeton lemez hálóvasalással (védőbeton), 1,5 mm vtg. szöveterősítéses, UV álló lágy PVC csapadékvíz elleni szigetelő lemez mechnikai rögzítéssel, geofilc elválasztó réteg, 100 mm XPS 300 lépésszilárd hőszigetelés mechanikai rögzítéssel, párazáró fólia, 280 mm vasbeton födém, párazáró bevonat. 300 m2
Többet mutasson
- Mellvéd korlátok, négysoros, konsz. terv szerint, L20 jelű, Anyagminőség: 1 4301., hossz: 1,670 m/db 36 db
- Vízzárósági próba (150+1350 m3) 1500 m3
- Technológiai villanyszerelés toronytörzsben, kupolában, tetőn 1 klt
- Villámvédelmi szerelés toronytörzsben, kupolában, tetőn 1 klt
- Szintmérő eszközök beszállítói üzembehelyezése 2 db
- L=900 mm hosszú ɸ356x3 mm 1 4301 minőségű acélcsőből készült védőcső elhelyezése a toronytörzsben 4 db
- T-FÜ-7 rajz szerinti DN300, PN10 L=6000 mm megfogásos "FF" idom elhelyezése, rögzítése, tömítéses és csavaros kötése a szomszédos elemekhez, falhoz rögzítése "SIKLO" fixpont biliccsel víznyomásállóan, kompletten 3 db
- CS-1 rajz szerinti Alaplemezbe létesülő csapadékvíz vezeték gyártása ɸ88,9x3 mm csőből 1 4301 j. acélcsőből hegesz-téssel I. o. minőségben 4 db
- Lombkosaras víznyelók elhelyezése a tetőn, és bekötése az ejtőcsövekbe 4 db
Időtartam: 365 nap
További információk: A teljesítés határideje a munkaterület átadásától számított 365 naptári nap.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország_9737_Bük_147/143, 0124/2, 1043, 1042/1, 182/49, 090, 1041, 1480, 1484/4, 1483, 04/38, 1479/1, 1478, 571/1, 1041, 977, 1472/3, 1472/1, 1471/1, 1005, 1014, 0156/3, 1366/5, 1337/38, 087/30, 087/29, 04/61, 06/6, 07/35, 07/32, 1483, 1484/3, 1484/4, 1480, 1041, 558 hrsz|Magyarország_9625_Bő_0113/2, 0118, 0113/35, 071/2, 072, 060/3 hrsz.
Többet mutasson
Magyarország_9737_Bük_087/30 hrsz.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az előírt kizáró okok valamennyi közbeszerzési rész tekintetében:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó (továbbiakban: AV) és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő (továbbiakban: GSZ), akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
AK a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt a GSZ-t, aki a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá tartozik és aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság valamennyi közbeszerzési rész tekintetében:
Alkalmatlan AT, ha valamely építőipari kivételezési tevékenységet végző GSZ nem szerepel az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Étv.) szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett GSZ-ek esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában (feltéve, hogy a letelepedés szerinti ország joga azt előírja) vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont és 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés].
Többet mutasson
Igazolási mód:
AT ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása tekintetében előzetesen csak a közbeszerzési dokumentumok között található Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot (a továbbiakban: ESPD) köteles benyújtani. AT a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (1), (3) és (4) bekezdései, valamint a 6. § (1)-(2) bekezdései szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseit.
Többet mutasson
AT a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. §-a alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az ESPD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
AT - a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése értelmében - az alkalmasság igazolásában részt nem vevő AV vonatkozásában ajánlatában csak nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t. Az alkalmasság igazolásában részt vevő AV tekintetében az ESPD benyújtásával AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.
Többet mutasson
A kizáró okok tényleges igazolása AK Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbiak szerint történik:
A kizáró okok igazolásának tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. és 10. §-ai szerint kell eljárni, továbbá irányadóak a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 12-14 §-ai, valamint 16. §-a is.
AK felhívja a figyelmet továbbá a Kbt. 64. §-ában, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) és (8) bekezdésében foglaltakra.
A kizáró okokkal kapcsolatosan az EKR-ben elektronikus űrlapként AK által létrehozott nyilatkozatokat AT-nek szintén elektronikus űrlap formájában kell az ajánlat részeként kitölteni.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
AK a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján megjelöli, hogy az előírt alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyilatkozatát, azaz elégséges az ESPD IV. részének alfa szakaszát kitölteni. AK felhívja a GSZ-ek figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. §-ában foglaltakra.
Többet mutasson
A nyilvántartásban szereplés tényét a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti nyilvántartásokban AK ellenőrzi. A nyilvántartásban szereplés tényét - amennyiben a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód - a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívás esetén.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Kiegészítés a felhívás II.2.5) pontjához valamennyi részajánlati kör vonatkozásában:
Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi értékelési alszempont tekintetében.
AK a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján az ellenszolgáltatást vagy költséget tartalmazó értékelési alszemponton kívüli alábbi értékelési alszempontokkal összefüggő ajánlati elemekkel kapcsolatban meghatározza az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad:
Többet mutasson
# Az előírton felüli többletjótállás mértéke értékelési alszempont esetén: 36 hónap
# A 3. értékelési alszempont szerinti szakember esetén: 24 hónap
AK a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján az alábbi értékelési alszempontokkal összefüggő ajánlati elemekkel kapcsolatban meghatározza az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet.
# Az előírton felüli többletjótállás mértéke értékelési alszempont esetén: 0 hónap
# A 3. értékelési alszempont szerinti szakember esetén: 0 hónap
Az Összesített nettó ajánlati ár (nettó HUF tartalékkeret nélkül) alszempont esetében AK a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” című dokumentum (továbbiakban: Útmutató) 1. számú mellékletének A.1. pont aa) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést az alábbiak szerint.
Többet mutasson
- AT-nek részletes ajánlatot kell tennie az árazatlan költségvetés kitöltésével.
- Az ajánlati ár átalányár jellegű, tehát tartalmaznia kell valamennyi, a szerződésszerű teljesítéssel kapcsolatban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint felmerülő költséget. Továbbá tartalmaznia kell az összes felmerülő adót, közterhet, illetéket stb., kivéve az ÁFA összegét.
Többet mutasson
- Az Összesített nettó ajánlati árat (azaz a költségvetés általános forgalmi adó és tartalékkeret nélkül vett végösszegét magyar forintban) a Felolvasólapon kell feltüntetni, nettó értékben, pozitív egész arab számban.
- Felhívjuk AT-k figyelmét, hogy az árazatlan költségvetésen belül tilos az egyes sorokat összevonni, valamint tilos az egyes tételekhez tartozó mennyiségeket megváltoztatni! A kiadott költségvetést és annak valamennyi sorát be kell árazni, kivéve, ha AK ettől eltérően rendelkezik.
Többet mutasson
A 2-3. értékelési alszempontok tekintetében AK az Útmutató 1. számú mellékletének A.1. pont ab) alpontjában rögzített egyenes arányosítás módszerét veszi alapul az értékeléshez.
A 3. értékelési alszempont tekintetében a tapasztalatot hónapokban, pozitív egész arab számokban vagy adott esetben 0 hónapban megadva kell feltüntetni a Felolvasólapon. AK fokozottan felhívja AT-k figyelmét, hogy ezen értékelési alszempont vonatkozásában az alkalmassági követelményen felüli szakmai többlettapasztalat mértékét kell szerepeltetni! Azon AT, amely 24 hónapnyi vagy annál is több szakmai többlettapasztalattal rendelkező szakembert ajánl meg, megkapja a maximális (100) pontszámot.
Többet mutasson
A 3. értékelési alszempont tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában AT köteles ajánlata részeként nyilatkozatot benyújtani az érintett szakember többlettapasztalatának alátámasztása céljából. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell:
# az érintett szakember nevét,
# az értékelési alszempont szerinti, a többlettapasztalatot biztosító tevékenység(ek) megnevezését ÉS
# az ezen a terület(ek)en szerzett szakmai többlettapasztalat mértékét hónapokban megadva.
Amennyiben AT a 3. értékelési alszempont tekintetében 0 hónapos megajánlást tesz, abban az esetben a 0 hónapos megajánlással érintett szakember többlettapasztalatának alátámasztásául szolgáló nyilatkozatot értelemszerűen nem kell benyújtania.
Felhívjuk AT-k figyelmét, hogy a 3. értékelési alszempont tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember által saját kezűleg aláírt, keltezéssel ellátott önéletrajzot!
Többet mutasson
Az önéletrajzban a szakmai tapasztalatot év, hónap bontásban kell feltüntetni olyan részletességgel, hogy abból kétséget kizáróan megállapítható legyen mind az alkalmassági minimumkövetelményként előírt, mind pedig az alkalmassági minimumkövetelményen felüli, azaz a Felolvasólapon szereplő és értékelésre kerülő szakmai többlettapasztalat hónapokban megadott mértéke is! Az időben párhuzamos gyakorlati idők a bemutatott szakember tapasztalati idejébe csak egyszer számítanak bele. A szakmai önéletrajzban feltüntetett minden naptári hónap egész hónapként kerül figyelembevételre.
Többet mutasson
Fokozottan felhívjuk AT-k figyelmét, hogy a Kbt. 71. § (9) és (9a) bekezdéseiben foglaltakra!
AK rögzíti, hogy amennyiben a 3. értékelési alszempont tekintetében AT több szakembert is bemutat, úgy AK az értékelés során az értékelési alszempont vonatkozásában elsőként (sorrendben előbb) megjelölt szakembert veszi figyelembe.
A vállalt többletjótállás mértékét a Felolvasólapon kell feltüntetni hónapokban megadva, pozitív egész arab számokban vagy adott esetben 0 hónapban. Jótállás alatt AK a szerződéstervezet VIII. fejezete szerinti kötelezettséget érti. A jótállás kezdő időpontja az igazolt teljesítés napja. Az előírt jótállás mértéke, természetesen figyelemmel a szerződéstervezet VIII. fejezetében foglaltakra is: 36 hónap.
Többet mutasson
Amennyiben AT - példának okáért - ezen értékelési alszempont tekintetében 12 hónapos megajánlást tesz, abban az esetben az általa vállalt jótállás 36+12= 48 hónap. Amennyiben AT adott esetben 0 hónapos megajánlást tesz, abban az esetben értelemszerűen az előírt 36 hónapos jótállás vállalására köteles.
Többet mutasson
Amennyiben a 2-3. értékelési alszempontok vonatkozásában az értékelés során figyelembe vehető legkedvezőbb megajánlás a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti minimális, abban az esetben minden érintett ajánlati elem az adott értékelési alszempont tekintetében a minimális pontszámot kapja.
Többet mutasson
Az értékelési alszempontok esetében alkalmazott értékelési módszerek részletes kifejtését az EKD tartalmazza.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Felhívás VI.3) pontjának a folytatása:
17) AT-nek részletes ajánlatot kell tennie az Árazatlan költségvetés kitöltésével és azt az ajánlatában csatolnia kell (közbeszerzési részenként külön). AT-nek a beárazott költségvetés főösszesítőjét cégszerű aláírással kell ellátnia! A költségvetést szerkeszthető formátumban (*.xls vagy *.xlsx formátumba konvertálva) is be kell nyújtani!
Többet mutasson
18) AK felhívja AT-k figyelmét, hogy a jelen közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (6) bekezdése szerinti feltételes közbeszerzés: AK támogatásra irányuló igényt nyújtott be és AK a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja.
Többet mutasson
19) AK jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját. AK a Kbt. 75. § (2) bekezdésének g) pontja alapján eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást akkor is, ha az EKR működési hibája olyan jogsértést eredményez, amely a Kbt-ben meghatározott alapelvek érvényesülését biztosító módon nem orvosolható.
Többet mutasson
20) AK 2023. augusztus hónap 16. napján 10 óra 00 perces kezdettel helyszíni bejárást tart (találkozó helye: Büki Közös Önkormányzati Hivatal, 9737 Bük, Széchenyi u. 44., tárgyaló). A helyszíni bejárás vonatkozásában irányadó a Kbt. 56. § (7) bekezdése.
Többet mutasson
21) Nyertes AT legkésőbb a Szerződés hatályba lépését követő 15. naptári napig az alábbi dokumentumok elkészítésére és AK részére történő benyújtására köteles:
# Kivitelezési és pénzügyi ütemterv.
22) AK rögzíti, hogy az ajánlatok bírálata során a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltak szerint jár el.
23) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: Dr. Holakovszki István; lajstromszám: 00702
Műszaki és szakmai képességek:
Valamennyi részajánlati kör vonatkozásában:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
AK a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján megjelöli, hogy az előírt alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyilatkozatát, azaz elégséges az ESPD IV. részének alfa szakaszát kitölteni. AK felhívja a GSZ-ek figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. §-ában foglaltakra.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívására be kell nyújtani:
M/1.
AT-nek (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésének b) pontja alapján cégszerű nyilatkozat formájában csatolnia kell annak a szakembernek a bemutatását, akit a teljesítésbe be kíván vonni.
Többet mutasson
Amennyiben a bemutatandó szakember rendelkezik az alkalmassági követelményben hivatkozott jogosultsággal, abban az esetben a nyilatkozatnak tartalmaznia kell:
- az adott szakember nevét,
- az adott szakember jogosultságát,
- azt, hogy az adott szakember a teljesítésbe milyen jogviszony (pl. munkaviszony, megbízási) keretei között kerül bevonásra,
- valamint nyilatkozatot arról, hogy az adott szakember a teljesítés teljes időtartama alatt rendelkezésre fog állni.
Amennyiben a bemutatandó szakember NEM rendelkezik az alkalmassági követelményben hivatkozott jogosultsággal, abban az esetben a nyilatkozatnak tartalmaznia kell:
- az adott szakember végzettségének, illetve képzettségének megnevezését,
- az adott szakember vonatkozásában figyelembe venni kívánt, a jogosultság megszerzéséhez szükséges tevékenységi területet ÉS az adott területen szerzett szakmai tapasztalat mértékét hónapokban megadva,
A nyilatkozat mellett csatolni kell az érintett szakember végzettségét, illetve képzettségét alátámasztó okirat egyszerű másolatát is!
Fokozottan felhívjuk AT-k figyelmét, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően a 3. - szakemberre vonatkozó - értékelési alszempont alátámasztására már az ajánlatban be kell nyújtani a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az adott szakember által saját kezűleg aláírt, keltezéssel ellátott önéletrajzot!
Többet mutasson
Az önéletrajzban a szakmai tapasztalatot év, hónap bontásban kell feltüntetni olyan részletességgel, hogy abból kétséget kizáróan megállapítható legyen mind az alkalmassági minimumkövetelményként előírt, mind pedig az alkalmassági minimumkövetelményen felüli, azaz a Felolvasólapon szereplő és értékelésre kerülő szakmai többlettapasztalat hónapokban megadott mértéke is! Az időben párhuzamos gyakorlati idők a bemutatott szakember tapasztalati idejébe csak egyszer számítanak bele. A szakmai önéletrajzban feltüntetett minden naptári hónap egész hónapként kerül figyelembevételre.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadók továbbá a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései, a Kbt. 67. § (3) bekezdése, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) és (8) bekezdései, és a 24. § (1) bekezdése is.
M/2.
AT-nek (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésének a) pontja alapján - figyelemmel a 21. § (2a) bekezdésének a) pontjában foglaltakra is - csatolnia kell a felhívás feladásától visszafelé számított 5 (öt) évben teljesített (azaz műszaki átadás-átvétellel lezárt), de legfeljebb 8 (nyolc) éven belül megkezdett, a felhívás III.1.3) pont alkalmasság minimumkövetelményei rovat alpontjaiban előírt követelményeknek megfelelő, legjelentősebb építési beruházásainak ismertetését a szerződést kötő másik fél által adott igazolással (referenciaigazolás).
Többet mutasson
A referenciaigazolásnak tartalmaznia kell legalább az alábbiakat:
- a szerződést kötő másik fél megnevezését,
- építési beruházás tárgyát és mennyiségét olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen,
- a teljesítés idejét (azaz a kezdő és a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásának időpontját év, hónap és nap bontásban) és helyét,
- nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
AK felhívja AT-k figyelmét, hogy közös (adott esetben konzorciumi) teljesítés esetén csak az alkalmasságát igazolni kívánó GSZ által elvégzett munkákat veszi figyelembe a bemutatott referencia vonatkozásában, kivéve a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdése szerinti esetet, azaz azt, ha a nyertes közös AT-ként teljesített építési beruházásra vonatkozó referenciaigazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes AT-k által teljesített munkák elkülönítésével. Ebben az esetben a referenciaigazolásban az alábbiaknak is szerepelnie kell:
Többet mutasson
- nyilatkozat arról, hogy a referenciaigazolás a teljesítés oszthatatlansága miatt nem állítható ki az egyes AT-k által teljesített munkák elkülönítésével,
továbbá
- annak %-os aránya, amilyen arányban az igazolást benyújtó az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
AK rögzíti, hogy a fenti esetben a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdése értelmében a benyújtott referenciaigazolásban szereplő mennyiségi adatokat olyan arányban veszi a bírálat során figyelembe, amilyen arányban az igazolást benyújtó az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
Többet mutasson
Fokozottan felhívjuk AT-k figyelmét, hogy minden esetben a szerződést kötő másik fél által adott referenciaigazolásból kell kiderülnie valamennyi alkalmassági minimumkövetelménynek!
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Az 1. részajánlati kör vonatkozásában:
M/1. Alkalmatlan AT a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához legalább 1 fő, a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „MV-M” jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, illetve képzettséggel (vagy azzal egyenértékű jogosultsággal, végzettséggel, illetve képzettséggel), valamint a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel.
Többet mutasson
Az előírttal egyenértékűként bemutatott jogosultság, végzettség, illetve képzettség egyenértékűségét AT-nek igazolnia kell.
Több részre történő ajánlattétel esetén egy szakember akár mindkét közbeszerzési rész tekintetében bemutatható.
M/2. Alkalmatlan AT a szerződés teljesítésére, ha a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésének a) pontja alapján nem mutat be a felhívás feladásától visszafelé számított 5 (öt) évben teljesített (azaz műszaki átadás-átvétellel lezárt), de legfeljebb 8 (nyolc) éven belül megkezdett, összesen legalább 1500 fm ivóvíz gerincvezeték építésére vonatkozó referenciát.
Többet mutasson
A bemutatandó referenciák teljesítése vonatkozásában felhívjuk AT-k figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdésének a) pontjában foglaltakra.
AK jelen eljárásban nem alkalmazza a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2b) bekezdését.
A 2. részajánlati kör vonatkozásában:
M/1. Alkalmatlan AT a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához legalább 1 fő, a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „MV-VZ” jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, illetve képzettséggel (vagy azzal egyenértékű jogosultsággal, végzettséggel, illetve képzettséggel), valamint a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel.
Többet mutasson
Az előírttal egyenértékűként bemutatott jogosultság, végzettség, illetve képzettség egyenértékűségét AT-nek igazolnia kell. Több részre történő ajánlattétel esetén egy szakember akár mindkét közbeszerzési rész tekintetében bemutatható.
M/2. Alkalmatlan AT a szerződés teljesítésére, ha a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésének a) pontja alapján nem mutat be a felhívás feladásától visszafelé számított 5 (öt) évben teljesített (azaz műszaki átadás-átvétellel lezárt), de legfeljebb 8 (nyolc) éven belül megkezdett, legalább 1 db víztorony építésére vonatkozó referenciát.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi részajánlati kör vonatkozásában:
Szerződést megerősítő biztosítékok:
AK jelen eljárás vonatkozásában szerződést megerősítő biztosítékokat (késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási kötbért), jótállást, a szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igények biztosítékaként teljesítési biztosítékot, a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos igények biztosítékaként pedig jótállási biztosítékot ír elő. Nyertes AT a szerződés alapján elvégzett munkákra a Teljesítésigazolás kiállításától számított legalább 36 hónap jótállást köteles vállalni. AK felhívja a figyelmet, hogy az előírt 36 hónapon felüli többletjótállás mértéke értékelési szempontként szerepel.
Többet mutasson
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetőleg a vonatkozó jogszabályokra hivatkozás:
AK a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján a szerződésben foglalt - tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított - teljes ellenszolgáltatás 5 %-ának megfelelő összeg, de legfeljebb kétszázötvenmillió forint előleg igénybevételének lehetőségét biztosítja.
Többet mutasson
AK a szerződés szerinti teljes ellenszolgáltatás 5 %-ának megfelelő mértékű tartalékkeretet köt ki. A tartalékkeret felhasználására vonatkozó részletes szabályokat a KD részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: Magyar Forint (HUF).
Részszámlázásra a KD részét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint van lehetőség.
A számla ellenértékét AK a Kbt. 135. § (1), (3), (5) és (6) bekezdéseiben, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározottaknak megfelelően átutalással egyenlíti ki.
Amennyiben a szerződés teljesítésébe AV kerül bevonásra, a kifizetések a Kbt. 135. § (3) bekezdésének megfelelően történnek és Ajánlatkérő a kifizetéseket a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. § figyelembevételével teljesíti.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
A megvalósítandó építési beruházások hatósági engedély kötelesek, ezért a vállalkozói díj után járó általános forgalmi adó fizetési kötelezettség bevallása és megfizetése az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 142. §-a alapján AK kötelezettsége.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-08-31 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001291382023/reszletek
További információk:
Az ajánlat(ok) bontására az EKR rendszeren keresztül a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerinti időpontban és a Kbt. 68. §-a szerinti módon elektronikusan kerül sor.
A bontással kapcsolatosan irányadók továbbá a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 16. §-ában foglaltak is.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az előírton felüli többletjótállás mértéke (min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. Az ajánlati felhívás III.1.3) pontjának M/1. alpontja szerinti szakember alkalmassági követelményen felüli többlettapasztalata (min. 0, max. 24 hónap)
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15733768218
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szabó András László
A vevő profiljának címe: https://www.buk.hu/hu/index.html 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001291382023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
Valamennyi részajánlati kör tekintetében:
1) A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az EKR-ben elektronikus űrlapként AK által létrehozott Felolvasólapot kell AT-nek szintén elektronikus űrlap formájában az ajánlat részeként kitölteni.
2) AK az AF IV.2.6) pontjában feltüntetett időtartam alatt az ajánlattételi határidő lejártától számított 60 naptári napot ért.
3) Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke:
1. közbeszerzési rész: 2 000 000, - Ft;
2. közbeszerzési rész: 2 000 000, - Ft.
A befizetés helye vagy AK fizetési számlaszáma:
Az ajánlati biztosíték teljesíthető az előírt pénzösszegnek az AK OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11747082-15421766-00000000 számú pénzforgalmi számlájára történő befizetésével vagy a Kbt. 54. § (2) bekezdésében előírt módok valamelyikén. AT-nek az ajánlati biztosítékot az ajánlati kötöttség beálltáig (jelen közbeszerzési eljárásban az ajánlattételi határidő lejártáig) kell AK rendelkezésére bocsátania, és annak az ajánlati kötöttség beálltától számított 60 naptári napig kell érvényesnek lennie. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség teljes időtartama alatt fenn kell állnia, azaz a kötöttség utolsó napján 24:00 óráig. Amennyiben AK az ajánlati kötöttség lejártát megelőzően AT-ket a Kbt. 54. § (7) bekezdése alapján ajánlataik további fenntartására kéri fel, úgy az ajánlatukat fenntartó AT-ket AK az ajánlat további fenntartására vonatkozó felkérésben felhívja az ajánlati kötöttség meghosszabbított idejére az addig érvényes biztosítékkal megegyező biztosíték fenntartására is (kivéve a Kbt. 54. § (7) bekezdésében nevesített kivételi esetben). Ebben az esetben az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség meghosszabbított idejére kell érvényesnek lennie. Nyertes AT és - a Kbt. 131. § (4) bekezdése szerinti esetben - a második legkedvezőbb ajánlatot tett AT tekintetében az ajánlati biztosítéknak az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés AT-k részére történő megküldése napjától számított 60 napig érvényesnek kell lennie, figyelemmel a Kbt. 131. § (5) bekezdésében foglaltakra.
Többet mutasson
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja:
Az ajánlati biztosíték határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról szóló igazolást az ajánlatban szükséges csatolni. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. § (5) bekezdésében foglaltak irányadók. AK fokozottan felhívja AT-k figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (6) bekezdésének b) pontjában foglaltak értelmében amennyiben AT az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy a fentiek szerint előírt mértéknél kisebb összegben bocsátja AK rendelkezésére, abban az esetben ajánlata érvénytelen. Továbbá szintén felhívjuk AT-k figyelmét a Kbt. 54. § (4) bekezdésében foglaltakra.
Többet mutasson
4) AT-nek (közös AT-knek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltak szerint. A Kbt. 66. § (2) bekezdésében előírt, úgynevezett ajánlati nyilatkozatot - amelyet az EKR-ben elektronikus űrlapként AK hoz létre - AT-nek elektronikus űrlap formájában kell az ajánlat részeként kitölteni.
Többet mutasson
5) AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlatában csatolt összes aláírt dokumentumot, igazolást az adott dokumentum, igazolás aláírására jogosult személy írta-e alá.
6) AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 25. §-ában foglaltak fenn nem állásáról, valamint arról, hogy jelen közbeszerzési eljárásban nem tesz közösen ajánlatot más AT-vel, továbbá más AT AV-jaként sem vesz részt az eljárásban.
7) Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdéseiben foglalt feltételeknek.
8) A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján AT ajánlatában köteles arra vonatkozó nyilatkozatot benyújtani, hogy vonatkozásában van-e folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás. Ezen nyilatkozatot - amelyet az EKR-ben elektronikus űrlapként AK hoz létre - AT-nek elektronikus űrlap formájában kell az ajánlat részeként kitölteni.
Többet mutasson
9) AK a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel felhívja AT-k figyelmét, hogy a jelen felhívásban a szerződés teljesítésére való műszaki és szakmai alkalmasság feltételeit és ennek igazolását a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
Többet mutasson
10) Amennyiben AT az előírt műszaki és szakmai alkalmassági követelményeknek való megfelelés érdekében más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodik, abban az esetben a Kbt. 65. § (7) bekezdése értelmében az ajánlatban csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
11) A Kbt. 65. § (12) bekezdésében foglaltak alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett, AT-n kívüli más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell az AT részére szóló meghatalmazást arra vonatkozóan, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
12) Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat aláíró személy vonatkozásában csatolni kell az ajánlathoz az aláíró személy aláírási címpéldányát vagy aláírás-mintáját, az ezzel kapcsolatos részletes rendelkezéseket az EKD tartalmazza.
13) AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom vonatkozásában. A nyilatkozatot minden közös AT-ket alkotó AT-nek külön-külön kell kitöltenie és aláírnia. A nyilatkozat közös ajánlattétel esetén megtehető a közös AT-k képviselője által is, amennyiben a nyilatkozat megtételére a meghatalmazás kiterjed.
Többet mutasson
14) AK külön felhívja AT-k figyelmét a Kbt. 44. §-ában, a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 11. § (4) és a 12. § (1) bekezdésében, valamint a Kbt. 138-139. §-aiban foglaltakra.
15) Nyertes AT köteles a szerződés hatálybalépésének időpontjától a szerződés tárgya szerinti tevékenységre kiterjedő, az 1. rész tekintetében legalább 50 000 000,- Ft/káresemény és legalább 500 000 000,- Ft/év mértékű, a 2. rész tekintetében legalább 50 000 000,- Ft/káresemény és legalább 500 000 000,- Ft/év mértékű érvényes, teljes körű építési felelősségbiztosítással rendelkezni.
Többet mutasson
16) AK nem teszi lehetővé nyertes AT/közös AT-k számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Karakterkorlát miatt folytatás a felhívás III.1.2) pontjának "Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):" rovatában.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ában foglalt rendelkezések szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 147-470181 (2023-07-28)
További információk (2023-08-31)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Víz- és szennyvízvezetékek építése 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-08-31 📅
Benyújtási határidő: 2023-09-18 📅
Közzététel dátuma: 2023-09-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 170-535000
Hirdetményre hivatkozik: 2023/S 147-470181
HL-S szám: 170
További információk
Jelen korrigendummal kizárólag az ajánlattételi határidő meghosszabbítására kerül sor.
Forrás: OJS 2023/S 170-535000 (2023-08-31)
További információk (2023-09-07)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-09-07 📅
Benyújtási határidő: 2023-09-22 📅
Közzététel dátuma: 2023-09-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 175-550010
HL-S szám: 175
További információk
Ajánlatkérő a jelen módosítás keretében módosítja az Egyéb közbeszerzési dokumentumokat is.
Forrás: OJS 2023/S 175-550010 (2023-09-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-12-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Ivó- és szennyvízvez.-hál. fejl, víztorony építése
Hivatkozási szám: EKR001291382023
Rövid leírás:
Nyertes Ajánlattevő feladata ivó- és szennyvízvezeték-hálózat fejlesztésével (1. rész), és vasbeton szerkezetű víztorony építésével (2. rész) kapcsolatos kivitelezési munkák elvégzése az Egyéb közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: EKD) részét képező Műszaki dokumentumokban (továbbiakban: MD) foglaltaknak megfelelően. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján felhívja Ajánlattevők (továbbiakban: AT) figyelmét, hogy a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében a jelen ajánlati felhívásban (továbbiakban: AF) és az EKD-ban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozik. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy/műszaki tartalom jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, minden esetben odaértendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. AK a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, az AF-et kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat (továbbiakban: Egyéb közbeszerzési dokumentumok, rövidítve EKD) készít. AK az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok (a továbbiakban: KD) fogalmi köre alatt az AF-et, valamint az EKD-t érti együttvéve. AK a KD-t korlátlanul, teljeskörűen, közvetlenül és díjmentesen, elektronikusan az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (továbbiakban: EKR) keresztül bocsátja rendelkezésre.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
Becsült érték héa nélkül: 2 305 100 922 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 780 494 594 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik

1️⃣
Belső azonosító: EKR001291382023/1
Cím: Ivó- és szennyvízvezeték-hálózat fejlesztés
Becsült érték héa nélkül: 906 700 422 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Nyertes AT feladata ivó- és szennyvízvezeték-hálózat fejlesztésével kapcsolatos kivitelezési munkák elvégzése az EKD részét képező MD-ben foglaltaknak megfelelően, az alábbi főbb mennyiségi adatok szerint: - DN200 PAM NATURAL GÖV víznyomócső (ivóvíz gerincvezeték) 856 m - NA200/100 öv. FFR Hawle Nr.8550 4 db - Munkaárok hézagos dúcolat készítés 19 002 m2 - DN200 PAM NATURAL GÖV víznyomócső (ivóvíz gerincvezeték) 1530 m - Vízmintavétel, laborvizsgálat 10 db - DN150 PAM NATURAL GÖV víznyomócső 390 m - Szennyvíz nyomóvezeték nyomáspróbája 1 077,2 fm - D110 KPE PE100 SDR 17 min. nyomóvezeték szerelése földárokban, elektrofittinges kötéssekkel 1 077,2 fm - Átadási dokumentáció összeállítása 8 db Az elvégzendő feladatok részletes leírását az EKD részét képező MD tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
Kiegészítés a felhívás II.2.7) pontjához: Munkaterület átadásának határideje: A szerződés hatályba lépésétől számított 15. naptári nap. Teljesítési határidő: A teljesítés határideje a munkaterület átadásától számított 270 naptári nap. Nyertes AT előteljesítésre AK előzetes írásbeli engedélye esetén jogosult. A szerződés hatályba lépése: AK a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a szerződés hatálybalépését bizonytalan jövőbeli eseménytől tette függővé. Az 1026/2023. (II. 9.) Korm. határozat Bük város iparterületének fejlesztéséhez szükséges víziközmű-beruházásáról rendelkezik. AK az 1026/2023. (II. 9.) Korm. határozat alapján támogatásra irányuló igényt nyújtott be. A szerződés hatálybalépésének feltétele a támogatásra irányuló igény legkésőbb 2023. október 1. napjáig való elfogadása és a támogatói okirat AK általi kézhezvétele. AK a támogatói okirat kézhezvételének napjától számított 3 munkanapon belül írásban értesíti a nyertes AT-t / közös AT-ket. Amennyiben a fenti feltétel nem teljesül, azaz legkésőbb 2023. október 1. napjáig a támogatásra irányuló igény elfogadására és a támogatói okirat AK általi kézhezvételére nem kerül sor, úgy az érintett részajánlati körben a szerződés nem lép hatályba. Ebben az esetben nyertes AT / közös AT-k semmilyen jogcímen nem érvényesíthet(nek) az AK-val szemben fizetési vagy egyéb kártérítési igényt. Amennyiben a fenti feltétel a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés aláírását megelőzően teljesül, úgy a szerződés hatályba lépésének napja az érintett részajánlati kör tekintetében a szerződés mindkét fél általi aláírásának a napja (amennyiben nem azonos napon történik az aláírás, a későbbi aláírásnak a napja). AK kifejezetten felhívja az AT-k figyelmét arra, hogy a szerződés megkötésére annak ismeretében és annak elfogadásával kerül sor, miszerint AK jogosult arra, hogy a szerződést bármelyik részajánlati kör tekintetében a fenti feltétel teljesülésétől függetlenül a szerződés Felek általi aláírásától számítottan 2023. október 1. napjáig bármikor egyoldalú írásbeli nyilatkozatával hatályba léptesse.
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Postacím: 147/143, 0124/2, 1043, 1042/1, 182/49, 090, 1041, 1480, 1484/4, 1483, 04/38, 1479/1, 1478, 571/1, 1041, 977, 1472/3, 1472/1, 1471/1, 1005, 1014, 0156/3, 1366/5, 1337/38, 087/30, 087/29, 04/61, 06/6, 07/35, 07/32, 1483, 1484/3, 1484/4, 1480, 1041, 558
Irányítószám: 9737
Város: Bük
Postacím: 0113/2, 0118, 0113/35, 071/2, 072, 060/3
Irányítószám: 9625
Város: Bő
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Vas 🏙️
Időtartam: 270 nap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az előírton felüli többletjótállás mértéke (min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. Az ajánlati felhívás III.1.3) pontjának M/1. alpontja szerinti szakember alkalmassági követelményen felüli többlettapasztalata (min. 0, max. 24 hónap)
Ár
Ár (súlyozás): 70
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
AK a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján az alábbi értékelési alszempontokkal összefüggő ajánlati elemekkel kapcsolatban meghatározza az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet.  Az előírton felüli többletjótállás mértéke értékelési alszempont esetén: 0 hónap  A 3. értékelési alszempont szerinti szakember esetén: 0 hónap Az Összesített nettó ajánlati ár (nettó HUF tartalékkeret nélkül) alszempont esetében AK a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” című dokumentum (továbbiakban: Útmutató) 1. számú mellékletének A.1. pont aa) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést az alábbiak szerint. - AT-nek részletes ajánlatot kell tennie az árazatlan költségvetés kitöltésével. - Az ajánlati ár átalányár jellegű, tehát tartalmaznia kell valamennyi, a szerződésszerű teljesítéssel kapcsolatban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint felmerülő költséget. Továbbá tartalmaznia kell az összes felmerülő adót, közterhet, illetéket stb., kivéve az ÁFA összegét. - Az Összesített nettó ajánlati árat (azaz a költségvetés általános forgalmi adó és tartalékkeret nélkül vett végösszegét magyar forintban) a Felolvasólapon kell feltüntetni, nettó értékben, pozitív egész arab számban. - Felhívjuk AT-k figyelmét, hogy az árazatlan költségvetésen belül tilos az egyes sorokat összevonni, valamint tilos az egyes tételekhez tartozó mennyiségeket megváltoztatni! A kiadott költségvetést és annak valamennyi sorát be kell árazni, kivéve, ha AK ettől eltérően rendelkezik. A 2-3. értékelési alszempontok tekintetében AK az Útmutató 1. számú mellékletének A.1. pont ab) alpontjában rögzített egyenes arányosítás módszerét veszi alapul az értékeléshez. A 3. értékelési alszempont tekintetében a tapasztalatot hónapokban, pozitív egész arab számokban vagy adott esetben 0 hónapban megadva kell feltüntetni a Felolvasólapon. AK fokozottan felhívja AT-k figyelmét, hogy ezen értékelési alszempont vonatkozásában az alkalmassági követelményen felüli szakmai többlettapasztalat mértékét kell szerepeltetni! Azon AT, amely 24 hónapnyi vagy annál is több szakmai többlettapasztalattal rendelkező szakembert ajánl meg, megkapja a maximális (100) pontszámot. A 3. értékelési alszempont tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában AT köteles ajánlata részeként nyilatkozatot benyújtani az érintett szakember többlettapasztalatának alátámasztása céljából. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell:  az érintett szakember nevét,  az értékelési alszempont szerinti, a többlettapasztalatot biztosító tevékenység(ek) megnevezését ÉS  az ezen a terület(ek)en szerzett szakmai többlettapasztalat mértékét hónapokban megadva. Amennyiben AT a 3. értékelési alszempont tekintetében 0 hónapos megajánlást tesz, abban az esetben a 0 hónapos megajánlással érintett szakember többlettapasztalatának alátámasztásául szolgáló nyilatkozatot értelemszerűen nem kell benyújtania. Felhívjuk AT-k figyelmét, hogy a 3. értékelési alszempont tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember által saját kezűleg aláírt, keltezéssel ellátott önéletrajzot! Az önéletrajzban a szakmai tapasztalatot év, hónap bontásban kell feltüntetni olyan részletességgel, hogy abból kétséget kizáróan megállapítható legyen mind az alkalmassági minimumkövetelményként előírt, mind pedig az alkalmassági minimumkövetelményen felüli, azaz a Felolvasólapon szereplő és értékelésre kerülő szakmai többlettapasztalat hónapokban megadott mértéke is! Az időben párhuzamos gyakorlati idők a bemutatott szakember tapasztalati idejébe csak egyszer számítanak bele. A szakmai önéletrajzban feltüntetett minden naptári hónap egész hónapként kerül figyelembevételre. Fokozottan felhívjuk AT-k figyelmét, hogy a Kbt. 71. § (9) és (9a) bekezdéseiben foglaltakra! AK rögzíti, hogy amennyiben a 3. értékelési alszempont tekintetében AT több szakembert is bemutat, úgy AK az értékelés során az értékelési alszempont vonatkozásában elsőként (sorrendben előbb) megjelölt szakembert veszi figyelembe. A vállalt többletjótállás mértékét a Felolvasólapon kell feltüntetni hónapokban megadva, pozitív egész arab számokban vagy adott esetben 0 hónapban. Jótállás alatt AK a szerződéstervezet VIII. fejezete szerinti kötelezettséget érti. A jótállás kezdő időpontja az igazolt teljesítés napja. Az előírt jótállás mértéke, természetesen figyelemmel a szerződéstervezet VIII. fejezetében foglaltakra is: 36 hónap. Amennyiben AT – példának okáért – ezen értékelési alszempont tekintetében 12 hónapos megajánlást tesz, abban az esetben az általa vállalt jótállás 36+12= 48 hónap. Amennyiben AT adott esetben 0 hónapos megajánlást tesz, abban az esetben értelemszerűen az előírt 36 hónapos jótállás vállalására köteles. Amennyiben a 2-3. értékelési alszempontok vonatkozásában az értékelés során figyelembe vehető legkedvezőbb megajánlás a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti minimális, abban az esetben minden érintett ajánlati elem az adott értékelési alszempont tekintetében a minimális pontszámot kapja. Az értékelési alszempontok esetében alkalmazott értékelési módszerek részletes kifejtését az EKD tartalmazza.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR001291382023/2
Cím: Vasbeton szerkezetű víztorony építése
Becsült érték héa nélkül: 1 398 400 500 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Nyertes AT feladata vasbeton szerkezetű víztorony építésével kapcsolatos kivitelezési munkák elvégzése az EKD részét képező MD-ben foglaltaknak megfelelően, az alábbi főbb mennyiségi adatok szerint: - Munkagödör földkiemelése vegyes összetételű talajban a műtárgy megépítéséhez szükséges alapterületen, jellemzően rézsűs munkagödör határolással 1000 m3 - Falzsaluzat kétoldali kúpos (csonkagúla) felülettel 220 m2 - Vasbeton lemezek készítése sík felülettel (tartály fenéklemez PFEIFER bebetonozott lehorgonyzó elemekkel /lásd. külön tétel/ és zárófödém monolit szakaszai) C 40/50- XV2(H)-XC4-XD2-16-F3 min. betonból. 160 m3 - Tartály e. gy. vasbeton (sík) határoló oldalfalpaneljei, talp- és zárólemezzel, szegélybordákkal. Magasság: 6,55 m, szélesség: 1,575 m, falvastagság 20 cm, bebetonozott acélszerkezetekkel, részletterv szerint, gyártás, szállítás, szerelés, C 40/50- XH2(H)-XC2-XD2-16-F2 min. betonból (egy db. elem bebúvónyílással készül). Tömeg: 7,5 tonna/db 36 db - Medence tetőfödém: 8 cm vasbeton lemez hálóvasalással (védőbeton), 1,5 mm vtg. szöveterősítéses, UV álló lágy PVC csapadékvíz elleni szigetelő lemez mechnikai rögzítéssel, geofilc elválasztó réteg, 100 mm XPS 300 lépésszilárd hőszigetelés mechanikai rögzítéssel, párazáró fólia, 280 mm vasbeton födém, párazáró bevonat. 300 m2 - Mellvéd korlátok, négysoros, konsz. terv szerint, L20 jelű, Anyagminőség: 1.4301., hossz: 1,670 m/db 36 db - Vízzárósági próba (150+1350 m3) 1500 m3 - Technológiai villanyszerelés toronytörzsben, kupolában, tetőn 1 klt - Villámvédelmi szerelés toronytörzsben, kupolában, tetőn 1 klt - Szintmérő eszközök beszállítói üzembehelyezése 2 db - L=900 mm hosszú ɸ356x3 mm 1.4301 minőségű acélcsőből készült védőcső elhelyezése a toronytörzsben 4 db - T-FÜ-7 rajz szerinti DN300, PN10 L=6000 mm megfogásos "FF" idom elhelyezése, rögzítése, tömítéses és csavaros kötése a szomszédos elemekhez, falhoz rögzítése "SIKLO" fixpont biliccsel víznyomásállóan, kompletten 3 db - CS-1 rajz szerinti Alaplemezbe létesülő csapadékvíz vezeték gyártása ɸ88,9x3 mm csőből 1.4301 j. acélcsőből hegesz-téssel I. o. minőségben 4 db - Lombkosaras víznyelók elhelyezése a tetőn, és bekötése az ejtőcsövekbe 4 db Az elvégzendő feladatok részletes leírását az EKD részét képező MD tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
Kiegészítés a felhívás II.2.7) pontjához: Munkaterület átadásának határideje: A szerződés hatályba lépésétől számított 15. naptári nap. Teljesítési határidő: A teljesítés határideje a munkaterület átadásától számított 365 naptári nap. Nyertes AT előteljesítésre AK előzetes írásbeli engedélye esetén jogosult. A szerződés hatályba lépése: AK a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a szerződés hatálybalépését bizonytalan jövőbeli eseménytől tette függővé. Az 1026/2023. (II. 9.) Korm. határozat Bük város iparterületének fejlesztéséhez szükséges víziközmű-beruházásáról rendelkezik. AK az 1026/2023. (II. 9.) Korm. határozat alapján támogatásra irányuló igényt nyújtott be. A szerződés hatálybalépésének feltétele a támogatásra irányuló igény legkésőbb 2023. október 1. napjáig való elfogadása és a támogatói okirat AK általi kézhezvétele. AK a támogatói okirat kézhezvételének napjától számított 3 munkanapon belül írásban értesíti a nyertes AT-t / közös AT-ket. Amennyiben a fenti feltétel nem teljesül, azaz legkésőbb 2023. október 1. napjáig a támogatásra irányuló igény elfogadására és a támogatói okirat AK általi kézhezvételére nem kerül sor, úgy az érintett részajánlati körben a szerződés nem lép hatályba. Ebben az esetben nyertes AT / közös AT-k semmilyen jogcímen nem érvényesíthet(nek) az AK-val szemben fizetési vagy egyéb kártérítési igényt. Amennyiben a fenti feltétel a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés aláírását megelőzően teljesül, úgy a szerződés hatályba lépésének napja az érintett részajánlati kör tekintetében a szerződés mindkét fél általi aláírásának a napja (amennyiben nem azonos napon történik az aláírás, a későbbi aláírásnak a napja). AK kifejezetten felhívja az AT-k figyelmét arra, hogy a szerződés megkötésére annak ismeretében és annak elfogadásával kerül sor, miszerint AK jogosult arra, hogy a szerződést bármelyik részajánlati kör tekintetében a fenti feltétel teljesülésétől függetlenül a szerződés Felek általi aláírásától számítottan 2023. október 1. napjáig bármikor egyoldalú írásbeli nyilatkozatával hatályba léptesse.
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Postacím: 087/30
Időtartam: 365 nap
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: Bük/4971-58
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-11-16 📅
Cím: Ivó- és szennyvízvezeték-hálózat fejlesztés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001291382023 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 8
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 8
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 381 808 151 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001291382023/8360
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: HYDROCOMP Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11344304220
Postacím: Köztársaság Útja 1/a
Postai irányítószám: 8900
Postai város: Zalaegerszeg
Régió: Zala 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: hydrocomp@hydrocomp.hu 📧
Telefon: +36 92550680 📞
Fax: +36 92550689 📠
URL: https://www.hydrocomp.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 566 688 680 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 6
Ajánlat azonosítója: EKR001291382023/8384
A vállalkozó neve és címe
Név: KULTÚRMÉRNÖK Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11129091208
Postacím: KÖZÉP Utca 14.
Postai irányítószám: 9024
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron 🏙️
E-mail: neumann@kulturmernok.hu 📧
Telefon: +36 96335161 📞
URL: https://www.kulturmernok.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 592 294 403 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 7
Ajánlat azonosítója: EKR001291382023/8392
A vállalkozó neve és címe
Név: KRISTÁLY Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10457506214
Postacím: Fő Utca 15-17
Postai irányítószám: 8600
Postai város: Siófok
Régió: Somogy 🏙️
E-mail: bontovics.janos@kristaly.hu 📧
Telefon: +36 84510089 📞
Fax: +36 84312931 📠
URL: https://www.kristaly.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 455 757 315 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója: EKR001291382023/8408
A vállalkozó neve és címe
Név: SWIETELSKY Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14300327244
Postacím: Mészáros Utca 13.
Postai irányítószám: 1016
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: ekrmo@swietelsky.hu 📧
Telefon: +36 18896300 📞
Fax: +36 18896350 📠
URL: https://www.swietelskymagyarorszag.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 419 230 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001291382023/8432
A vállalkozó neve és címe
Név: "Szkendó" Építő és Mélyépítő Mérnöki Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12632125218
Postacím: Mérleg Utca 2.
Postai irányítószám: 9700
Postai város: Szombathely
Régió: Vas 🏙️
E-mail: info@szkendo.hu 📧
Telefon: +36 703144842 📞
Fax: +36 94320431 📠
URL: https://www.szkendo.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 857 752 262 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 8
Ajánlat azonosítója: EKR001291382023/8464
A vállalkozó neve és címe
Név: STRABAG Vízépítő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14568110443
Postacím: Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2.
Postai irányítószám: 1117
E-mail: 136_ekr@strabag.com 📧
Telefon: +36 303163476 📞
URL: https://www.strabag.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 443 382 732 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR001291382023/8584
A vállalkozó neve és címe
Név: SZABADICS Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13748429220
Postacím: Király Utca 4.
Postai irányítószám: 8800
Postai város: Nagykanizsa
E-mail: szalaibb@szabadics.hu 📧
Telefon: +36 303399819 📞
Fax: +36 93541925 📠
URL: https://www.szabadics.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 521 823 231 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 5
Ajánlat azonosítója: EKR001291382023/8600
A vállalkozó neve és címe
Név: AQUA-KANÁL Építőipari Korlátolt felelősségű társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12623141205
Postacím: Vegyészek Útja 8
Postai irányítószám: 3580
Postai város: Tiszaújváros
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
E-mail: gocze.imre@kozmuprojekt.hu 📧
Telefon: +36 303022763 📞

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 398 686 443 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001291382023/8376
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
A szerződés alvállalkozó bevonásával történő teljesítésének része, valamint értéke vagy aránya, továbbá az alvállalkozó személye még nem ismert.
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
A szerződés alvállalkozó bevonásával történő teljesítésének része, valamint értéke vagy aránya, továbbá az alvállalkozó személye még nem ismert.
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: AGM Betonelemgyártó Forgalmazó és Építő Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12241390213
Postacím: Külterület Hrsz. 0100/8.
Postai irányítószám: 2200
Postai város: Monor
Régió: Pest 🏙️
E-mail: info@agmbeton.hu 📧
Telefon: +36 303758998 📞
URL: https://agmbeton.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 532 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001291382023/8424
A vállalkozó neve és címe
Név: Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27420322207
Postacím: Fő Utca 65.
Postai irányítószám: 8086
Postai város: Felcsút
Régió: Fejér 🏙️
E-mail: titkarsag@meszaroskft.com 📧
Telefon: +36 22594016 📞
Fax: +36 23532157 📠

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Bük Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15733768218
Postacím: Széchenyi Utca 44.
Postai irányítószám: 9737
Postai város: Bük
Régió: Vas 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Szabó András László
E-mail: szabo.andras@buk.hu 📧
Telefon: +36 94358006 📞
Fax: +36 94558312 📠
URL: https://www.buk.hu/hu/index.html 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://www.buk.hu/hu/index.html 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ában foglalt rendelkezések szerint.
Forrás: OJS 2023/S 247-784803 (2023-12-21)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-09-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 780 494 594 HUF 💰

Eljárás
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

A szerződés odaítélése
Szerződés száma: Bük/4971-64
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-12-13 📅
Cím: Vasbeton szerkezetű víztorony építése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 398 686 443 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
A szerződés alvállalkozó bevonásával történő teljesítésének része, valamint értéke vagy aránya, továbbá az alvállalkozó személye a szerződéskötéskor még nem volt ismert.
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
A szerződés alvállalkozó bevonásával történő teljesítésének része, valamint értéke vagy aránya, továbbá az alvállalkozó személye a szerződéskötéskor még nem volt ismert.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK nem teszi lehetővé nyertes AT/közös AT-k számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. III.4.5) pont (BT-77) folytatása: Amennyiben a szerződés teljesítésébe AV kerül bevonásra, a kifizetések a Kbt. 135. § (3) bekezdésének megfelelően történnek és Ajánlatkérő a kifizetéseket a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. § figyelembevételével teljesíti. A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza. A megvalósítandó építési beruházások hatósági engedély kötelesek, ezért a vállalkozói díj után járó általános forgalmi adó fizetési kötelezettség bevallása és megfizetése az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 142. §-a alapján AK kötelezettsége.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetőleg a vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: AK a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján a szerződésben foglalt – tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5 %-ának megfelelő összeg, de legfeljebb kétszázötvenmillió forint előleg igénybevételének lehetőségét biztosítja. AK a szerződés szerinti teljes ellenszolgáltatás 5 %-ának megfelelő mértékű tartalékkeretet köt ki. A tartalékkeret felhasználására vonatkozó részletes szabályokat a KD részét képező szerződéstervezet tartalmazza. Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: Magyar Forint (HUF). Részszámlázásra a KD részét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint van lehetőség. A számla ellenértékét AK a Kbt. 135. § (1), (3), (5) és (6) bekezdéseiben, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározottaknak megfelelően átutalással egyenlíti ki. Folyt. a III.4.6) pontban (BT-761).
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Szerződést megerősítő biztosítékok: AK jelen eljárás vonatkozásában szerződést megerősítő biztosítékokat (késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási kötbért), jótállást, a szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igények biztosítékaként teljesítési biztosítékot, a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos igények biztosítékaként pedig jótállási biztosítékot ír elő. Nyertes AT a szerződés alapján elvégzett munkákra a Teljesítésigazolás kiállításától számított legalább 36 hónap jótállást köteles vállalni. AK felhívja a figyelmet, hogy az előírt 36 hónapon felüli többletjótállás mértéke értékelési szempontként szerepel.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
További információk
BT-145: A szerződés megkötésének dátuma: 2023.12.13. BT-720: Megajánlott összeg: 1 398 686 443,00 HUF
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el

Változások
Egyéb kiegészítő információk
Felek a szerződés megkötését követően az árazott költségvetés adott tétele (tartály fenéklemez alsó felületén poliuretánhab) tekintetében egyeztetést folytattak, amelynek eredményeképpen magasabb minőségű helyettesítő termékben (TSM Ceramic hőszigetelő réteg) egyeztek meg, így a Szerződés módosítása vált szükségessé. A helyettesítő termék (TSM Ceramic hőszigetelő réteg) alkalmazása többletköltséggel jár, amelynek finanszírozását Vállalkozó kifejezetten magára vállalta, azt Megrendelő felé nem kívánja érvényesíteni, a felmerülő többletköltségekről Vállalkozó a jelen módosítás keretében kifejezetten lemondott. A Szerződés szerinti műszaki tartalom a jelen szerződésmódosítás 1. számú mellékletét képező dokumentumokban rögzített műszaki tartalom szerint módosult (azaz a tartály fenéklemez alsó felületén poliuretánhab helyett TSM Ceramic hőszigetelő réteg kerül alkalmazásra 1,2 mm vastagságban). Felek a Szerződést a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján módosítják, tekintettel arra, hogy a. a módosítás nem lényeges (arra az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 28. §-ában rögzítettek alapján kerül sor); b. a módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna (a jelen módosítással érintett tétel vonatkozásában már a közbeszerzési dokumentumok is rögzítették, hogy az előírt poliuretánhabbal egyenértékű hőszigetelő réteg is megajánlható); c. a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára nem változtatja meg (a helyettesítő termék alkalmazásának többletköltségét a Vállalkozó kifejezetten magára vállalta); d. a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre nem terjeszti ki (jelen módosítás keretében kizárólag a költségvetés egyetlen tételének módosítására kerül sor).
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0002
Új érték
Szöveg:
A Szerződés szerinti műszaki tartalom a jelen szerződésmódosítás 1. számú mellékletét képező dokumentumokban rögzített műszaki tartalom szerint módosult (azaz a tartály fenéklemez alsó felületén poliuretánhab helyett TSM Ceramic hőszigetelő réteg kerül alkalmazásra 1,2 mm vastagságban). Jelen módosítás eredményeként sem a Szerződés értéke, sem a Szerződés időtartama nem változik. Szerződésmódosítás dátuma: 2024.09.03. A szerződés módosítására annak hatálya alatt került sor.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 186-573816 (2024-09-23)