K22105/2 Hőközponti kontroller beszerzése 36 hónap

BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Ajánlattevő tárgyi eljárás eredményeképpen Keretszerződést kíván kötni Nyertes Ajánlattevővel 150 db az 1. számú melléklet szerinti kontroller és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások beszerzése érdekében, 36 hónap időtartamra az alábbiak szerint.
A felújításra kerülő hőközpontok korszerű működése érdekében a BKM Nonprofit Zrt. FŐTÁV divíziója - ezt követően Ajánlatkérő - a meglévő távfelügyeleti rendszerébe történő csatlakoztatása érdekében közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni 150 db melléklet szerinti (1. számú melléklet) című hőközpont működéshez szükséges kontroller, azok hőközpont specifikus szoftvere, és I/O moduljai, valamint a beszerzésre kerülő kontrollerek meglévő távfelügyeleti rendszerébe történő integrálása vonatkozásában.
A hőközpontok erős és gyengeáramú fogyasztóinak közvetlen működtetését technológiai elosztó szekrény (későbbiekben, mint TE szekrény) látja el, az automatikus működést szolgáló kontrollereket, a külső érzékelők jeleinek a fogadását, az adatok feldolgozását vezérlő szekrény (későbbiekben, mint VSZ szekrény) biztosítja. Jelen közbeszerzésnek tárgya a későbbiekben részletezettek szerint a kontroller VSZ szekrényben történő elhelyezésének megvalósíthatósága típusterveink alapján.
A hőközponti távfelügyelet megvalósítása jelentős technológiai fejlesztést jelent, és további fejlesztések lehetőségét alapozza meg. Ezért a rendszerrel és annak elemeivel kapcsolatos követelmények megfogalmazásakor arra törekedtünk, hogy a jelenkori korszerűségen túl a jövőbeni igények kielégítéséhez szükséges rugalmasság biztosítható legyen.
Jelen anyag a projekt során elvárt műszaki követelményeket részletezi.
A jelen közbeszerzés tárgyát 150 db kontroller konfiguráció és annak szoftvere és a szükséges licensze képezi. Az Ajánlatkérő a kontrollernek installációjára szolgáló VSZ szekrények szerelését saját hatáskörben elvégzi. A rendelkezésre álló keretösszeg 150 000 000,- forint. Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-a összértékű megrendelés leadására kötelezettséget vállal.
Ajánlatkérő lehetőséget biztosít Ajánlattevőnek, hogy a szerződés teljes futamideje alatt egy alkalommal - a saját technológia fejlesztését lekövetően - módosítsa a leszállítandó kontroller típust, változatlan áron, az alábbiak kitételekkel:
- az újabb készülék felülről kompatibilis legyen a korábban szállított eszközzel,
- a felhasználói, programozói környezet ne változzon, amennyiben annak, fejlesztése szükséges, az legyen maradéktalanul alkalmas a korábbi, kontroller típus kezelésére,
- a típus váltással Ajánlatkérőnek ne keletkezzen többlet kiadása,
- Az Ajánlatkérő járuljon hozzá a típuscseréhez.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy - összhangban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet) 46. § (3) bekezdésével - a közbeszerzési dokumentumokban, kiemelten a műszaki leírásban és az ártáblázatban esetlegesen előforduló, meghatározott gyártmányú, eredetű vagy típusú dologra, személyre, tevékenységre vagy eljárásra, illetve szabadalomra vagy védjegyre történő hivatkozás csak a termékek pontos és közérthető meghatározása érdekében történt, ilyen hivatkozás mellett a "vagy azzal egyenértékű" kifejezést is érteni kell.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-08-14. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-07-07.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-07-07 Ajánlati felhívás
2023-12-04 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-07-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szabályozó és ellenőrző műszerek és készülékek
Hivatkozási szám: EKR000899772023
Rövid leírás:
Ajánlattevő tárgyi eljárás eredményeképpen Keretszerződést kíván kötni Nyertes Ajánlattevővel 150 db az 1. számú melléklet szerinti kontroller és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások beszerzése érdekében, 36 hónap időtartamra az alábbiak szerint. A felújításra kerülő hőközpontok korszerű működése érdekében a BKM Nonprofit Zrt. FŐTÁV divíziója - ezt követően Ajánlatkérő - a meglévő távfelügyeleti rendszerébe történő csatlakoztatása érdekében közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni 150 db melléklet szerinti (1. számú melléklet) című hőközpont működéshez szükséges kontroller, azok hőközpont specifikus szoftvere, és I/O moduljai, valamint a beszerzésre kerülő kontrollerek meglévő távfelügyeleti rendszerébe történő integrálása vonatkozásában. A hőközpontok erős és gyengeáramú fogyasztóinak közvetlen működtetését technológiai elosztó szekrény (későbbiekben, mint TE szekrény) látja el, az automatikus működést szolgáló kontrollereket, a külső érzékelők jeleinek a fogadását, az adatok feldolgozását vezérlő szekrény (későbbiekben, mint VSZ szekrény) biztosítja. Jelen közbeszerzésnek tárgya a későbbiekben részletezettek szerint a kontroller VSZ szekrényben történő elhelyezésének megvalósíthatósága típusterveink alapján. A hőközponti távfelügyelet megvalósítása jelentős technológiai fejlesztést jelent, és további fejlesztések lehetőségét alapozza meg. Ezért a rendszerrel és annak elemeivel kapcsolatos követelmények megfogalmazásakor arra törekedtünk, hogy a jelenkori korszerűségen túl a jövőbeni igények kielégítéséhez szükséges rugalmasság biztosítható legyen. Jelen anyag a projekt során elvárt műszaki követelményeket részletezi. A jelen közbeszerzés tárgyát 150 db kontroller konfiguráció és annak szoftvere és a szükséges licensze képezi. Az Ajánlatkérő a kontrollernek installációjára szolgáló VSZ szekrények szerelését saját hatáskörben elvégzi. A rendelkezésre álló keretösszeg 150 000 000,- forint. Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-a összértékű megrendelés leadására kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő lehetőséget biztosít Ajánlattevőnek, hogy a szerződés teljes futamideje alatt egy alkalommal - a saját technológia fejlesztését lekövetően - módosítsa a leszállítandó kontroller típust, változatlan áron, az alábbiak kitételekkel: - az újabb készülék felülről kompatibilis legyen a korábban szállított eszközzel, - a felhasználói, programozói környezet ne változzon, amennyiben annak, fejlesztése szükséges, az legyen maradéktalanul alkalmas a korábbi, kontroller típus kezelésére, - a típus váltással Ajánlatkérőnek ne keletkezzen többlet kiadása, - Az Ajánlatkérő járuljon hozzá a típuscseréhez. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy - összhangban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet) 46. § (3) bekezdésével - a közbeszerzési dokumentumokban, kiemelten a műszaki leírásban és az ártáblázatban esetlegesen előforduló, meghatározott gyártmányú, eredetű vagy típusú dologra, személyre, tevékenységre vagy eljárásra, illetve szabadalomra vagy védjegyre történő hivatkozás csak a termékek pontos és közérthető meghatározása érdekében történt, ilyen hivatkozás mellett a "vagy azzal egyenértékű" kifejezést is érteni kell.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szabályozó és ellenőrző műszerek és készülékek 📦
További CPV-kód: Elektronikus adatkezelés 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közüzemi szolgáltató
Ajánlatkérő neve: BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Kalotaszeg Utca 31
Postai irányítószám: 1116
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://www.budapestikozmuvek.hu/ 🌏
E-mail: mdr.simsa@fotav.hu 📧
Telefon: +36 202210248 📞
Fax: +36 14636538 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000899772023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000899772023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-07 📅
Benyújtási határidő: 2023-08-14 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 132-422503
HL-S szám: 132
További információk
A részajánlattétel, az árubeszerzés megbontása mind gazdasági, mind műszaki szempontból ésszerűtlen volna, továbbá Ajánlatkérő határozott álláspontja szerint nem lehetséges, tekintettel a gazdasági és funkcionális egységre, illetve az eljárás összetettségére és bonyolultságára.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlattevő tárgyi eljárás eredményeképpen Keretszerződést kíván kötni Nyertes Ajánlattevővel 150 db az 1. számú melléklet szerinti kontroller és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások beszerzése érdekében, 36 hónap időtartamra az alábbiak szerint.
Többet mutasson
A felújításra kerülő hőközpontok korszerű működése érdekében a BKM Nonprofit Zrt. FŐTÁV divíziója - ezt követően Ajánlatkérő - a meglévő távfelügyeleti rendszerébe történő csatlakoztatása érdekében közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni 150 db melléklet szerinti (1. számú melléklet) című hőközpont működéshez szükséges kontroller, azok hőközpont specifikus szoftvere, és I/O moduljai, valamint a beszerzésre kerülő kontrollerek meglévő távfelügyeleti rendszerébe történő integrálása vonatkozásában.
Többet mutasson
A hőközpontok erős és gyengeáramú fogyasztóinak közvetlen működtetését technológiai elosztó szekrény (későbbiekben, mint TE szekrény) látja el, az automatikus működést szolgáló kontrollereket, a külső érzékelők jeleinek a fogadását, az adatok feldolgozását vezérlő szekrény (későbbiekben, mint VSZ szekrény) biztosítja. Jelen közbeszerzésnek tárgya a későbbiekben részletezettek szerint a kontroller VSZ szekrényben történő elhelyezésének megvalósíthatósága típusterveink alapján.
Többet mutasson
A hőközponti távfelügyelet megvalósítása jelentős technológiai fejlesztést jelent, és további fejlesztések lehetőségét alapozza meg. Ezért a rendszerrel és annak elemeivel kapcsolatos követelmények megfogalmazásakor arra törekedtünk, hogy a jelenkori korszerűségen túl a jövőbeni igények kielégítéséhez szükséges rugalmasság biztosítható legyen.
Többet mutasson
Jelen anyag a projekt során elvárt műszaki követelményeket részletezi.
A jelen közbeszerzés tárgyát 150 db kontroller konfiguráció és annak szoftvere és a szükséges licensze képezi. Az Ajánlatkérő a kontrollernek installációjára szolgáló VSZ szekrények szerelését saját hatáskörben elvégzi. A rendelkezésre álló keretösszeg 150 000 000,- forint. Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-a összértékű megrendelés leadására kötelezettséget vállal.
Többet mutasson
Ajánlatkérő lehetőséget biztosít Ajánlattevőnek, hogy a szerződés teljes futamideje alatt egy alkalommal - a saját technológia fejlesztését lekövetően - módosítsa a leszállítandó kontroller típust, változatlan áron, az alábbiak kitételekkel:
- az újabb készülék felülről kompatibilis legyen a korábban szállított eszközzel,
- a felhasználói, programozói környezet ne változzon, amennyiben annak, fejlesztése szükséges, az legyen maradéktalanul alkalmas a korábbi, kontroller típus kezelésére,
- a típus váltással Ajánlatkérőnek ne keletkezzen többlet kiadása,
- Az Ajánlatkérő járuljon hozzá a típuscseréhez.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy - összhangban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet) 46. § (3) bekezdésével - a közbeszerzési dokumentumokban, kiemelten a műszaki leírásban és az ártáblázatban esetlegesen előforduló, meghatározott gyártmányú, eredetű vagy típusú dologra, személyre, tevékenységre vagy eljárásra, illetve szabadalomra vagy védjegyre történő hivatkozás csak a termékek pontos és közérthető meghatározása érdekében történt, ilyen hivatkozás mellett a "vagy azzal egyenértékű" kifejezést is érteni kell.
Többet mutasson
A jelen közbeszerzésnek nem tárgya a központi felügyeleti rendszer- és kommunikációs rendszer kiépítése, de a kontroller kiválasztásánál és a BACnet protokoll alkalmazásával azok adottságait figyelembe kell venni.
Az Ajánlatkérő a BACnet protokoll használatát írja elő. Így az illesztendő kontrollernek rendelkeznie kell a BACnet protokoll alkalmazásának megfelelőségi nyilatkozatával (Protocol Implementation and Conformance Statement), amelyből egyértelműen kiderül, hogy az adott kontroller megfelel-e a szükséges BIBB (BACnet Interoperability Building Blocks, azaz BACnet együttműködési építőelemek) szabványoknak és kezeli-e a BACnet objektumtípusokat. Az integrálni kívánt eszközöknek rendelkezniük kell egy úgynevezett BTL (BACnet Testing Laboratories) nevű szabvány hitelesítéssel, amely lehetővé teszi számukra a BACnet protocol program alkalmazását.
Többet mutasson
Jelen projekthez szállítandó kontrollernek, a meglévő kontrollerekhez hasonlóan, ún. „BACnet Building Controller”-nek kell lennie és a 11. sz. mellékletben szereplő jellemzőkkel rendelkeznie kell.
Nyertes Ajánlattevő által ellátandó feladat komplexitása megköveteli, hogy rendelkezzen legalább egy fő BACnet protokol programozásban jártas szakemberrel, ezért Ajánlatkérő a III. 1.3) pontban a következő szakmai/műszaki alkalmassági minimumkövetelményt írja elő:
Többet mutasson
"M/2 Alkalmas az Ajánlattevő, amennyiben rendelkezik legalább egy fő BACnet protokol programozásban jártas szakemberrel, aki a BACnet protokol programozás területén legalább 36 hónap időtartamú szakmai gyakorlattal rendelkezik."
A jelen közbeszerzés tárgyát 150 db kontroller konfiguráció és annak szoftvere és a szükséges licensze képezi. Az Ajánlatkérő a kontrollernek installációjára szolgáló VSZ szekrények szerelését saját hatáskörben elvégzi.
Bővebb információ a Műszaki leírásban található.
Időtartam: 36 hónap
További információk:
A részajánlattétel, az árubeszerzés megbontása mind gazdasági, mind műszaki szempontból ésszerűtlen volna, továbbá Ajánlatkérő határozott álláspontja szerint nem lehetséges, tekintettel a gazdasági és funkcionális egységre, illetve az eljárás összetettségére és bonyolultságára.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1116_Budapest_Kalotaszeg_utca_31

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bek-ben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bek-ben szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1)]
Többet mutasson
Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (1) szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD vagy ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson
Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (2) bek-nek megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8., 10. és 12-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével nyilatkoznia kell a folyamatban lévő változásbejegyzésről (nemleges nyilatkozat is szükséges).
A 321/2015. (X.30.) Kr. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X.30.) Kr. VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybe vételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. [Kbt. 67. § (4)]
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 1.
§ (7) és (9) bekezdéseire
§-7.§ szakaszaira.
A Kbt. 64. § alapján élhet gazdasági szereplő az öntisztázás jogintézményével. Közös ajánlattevőknek külön-külön kell nyilatkozniuk a kizáró okokkal kapcsolatban, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A Kbt. 67. § (1)-(2) bek és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek - az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. Rész „Alfa: Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek:
P1.) Ajánlattevő gazdasági és pénzügyi alkalmassága - a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja szerint - igazolható saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának - vagy annak meghatározott részének - benyújtásával (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); ha az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. §
(2) bekezdése szerint, ha az ajánlattevő a megnevezett irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja az ajánlatkérő által az eljárást megindító felhívásban meghatározott értéket.
(3) bekezdése szerint, ha az ajánlattevő az irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő vagy részvételre jelentkező kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(8), (11)-(12) bekezdésére, a Kbt. 69. § (11)-(11a) bekezdésére és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdéseiben foglaltak alkalmazására, illetve a 19. § (3) bekezdésben foglaltak fennállása esetén az ott leírtak szerint kell eljárni.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1 Alkalmas az AT a szerződés teljesítésére, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 lezárt üzleti évben az adózott eredménye legalább 1 évben pozitív.
Amennyiben ajánlattevő a P/1 pont szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, úgy az ajánlattevő akkor alkalmas, ha a nyilatkozatából megállapítható, hogy a beszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele a működési ideje alatt eléri a 50 000 000,- Ft-ot.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
A Kbt. 67. § (1)-(2) bek és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek - az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „Alfa szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre Ajánlatkérő felhívására benyújtandó igazolások:
M/1. a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő ismerteti az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év (36 hónap) szerződésszerűen teljesített legjelentősebb közbeszerzés tárgya szerinti szállításait a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése szerint.
Többet mutasson
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése alapján a nyilatkozat / szerződést kötő másik fél által adott igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat (Kbt. 22. § (2) bekezdés):
- szállítás tárgya oly módon, hogy az előírt alkalmassági követelmény megléte megállapítható legyen,
- szállítás mennyisége
- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) (év/hó/nap),
- a szerződést kötő másik fél (korábbi megrendelő) megnevezése, az információt adó neve, elérhetősége (telefon és/vagy email cím),
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben a nyilatkozat/igazolás szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referenciaigazolásban/nyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot. Amennyiben a referencia igazolás/nyilatkozat szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referencia igazolásban/nyilatkozatban meg kell adni a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatot.
Többet mutasson
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bek. a) pontja alapján ajánlatkérő előírja, hogy a referenciák tekintetében a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1 Alkalmas az Ajánlattevő, ha rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három, évben befejezett szerződésszerűen teljesített hőközponti távfelügyeletbe integrált 25 db hőközponti kontroller telepítéséi, programozási (BACnet), üzembehelyezési feladatait megvalósító referenciával.
Többet mutasson
M/2 Alkalmas az Ajánlattevő, amennyiben rendelkezik legalább egy fő BACnet protokol programozásban jártas szakemberrel, aki a BACnet protokol programozás területén legalább 36 hónap időtartamú szakmai gyakorlattal rendelkezik.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő a karakterkorlátra való tekintettel a szerződést biztosító mellékkötelezettség tekintetében az alábbi rövid összefoglalást nyújtja, továbbá felhívja Tisztelt Ajánlattevő figyelmét arra, hogy a szerződéstervezet a "Közbeszerzési dokumentáció" fül alatt elérhető, ahol Ajánlattevő a szerződést biztosító mellékkötelezettségek részleteit ismerheti meg.
Többet mutasson
Késedelmi kötbér:
Mértéke 1% maximum: 10%
Alapja: Az eseti megrendelésre eső nettó ellenérték
Hibás teljesítési kötbér:
Mértéke 1%
Meghiúsulási kötbér:
Mértéke 20%
Alapja: A még meglévő keretösszeg összege
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Ajánlatkérő felhívja Tisztelt Ajánlattevő figyelmét, hogy a részletes fizetési feltételek a szerződéstervezet 7. pontjában található, illetve arra, hogy a szerződéstervezet a "Közbeszerzési dokumentáció" fül alatt elérhető.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé a Kbt. 35. § (9) bekezdése alapján projekttársaság létrehozását sem az önálló, sem a közös Ajánlattevők tekintetében.
A szerződés teljesítésének feltételei:
A fizetési feltételekre a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bek., a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. az irányadó. A késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. §-a irányadó. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek a szerződéstervezetben foglaltak szerint.
A beszerzés saját forrásból valósul meg. Az ajánlattétel, a szerződés, az elszámolás és a kifizetés pénzneme a magyar forint (HUF). Ajánlatkérő előleget nem biztosít.

Eljárás
Jogalap: 32014L0025
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 08:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-08-14 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik, melyre a Kbt. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.
További információk:
Az ajánlatok elektronikus bontásának szabályait a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza.
Üzemzavar esetén ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKR rendelet 16. §-ára. A bontási eljárásra a Kbt. 68. § (1), (4) és (6) bekezdésében foglaltak is irányadóak.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 10941362244
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Simsa Miklós
A vevő profiljának címe: https://www.budapestikozmuvek.hu/ 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000899772023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Ajánlatkérő teljes körben a Kbt. 71. § szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
2. Ajánlattevőnek a jogszabályokban, a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (5) bek szerinti felolvasólapot (EKR űrlap), Kbt. 66. § (2) bek (EKR űrlap), a Kbt. 67. § (4) bek. (EKR űrlap), valamint az ESPD dokumentumot,, továbbá a Kbt. 65. § (7), 66. § (6) bek. (EKR űrlap) szerinti nyilatkozatokat (nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges).
Többet mutasson
3. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az eljárásban a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg az alkalmasság feltételeit és azok igazolását.
4. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 81. § (4)-(5) bek. foglaltakat az eljárás során alkalmazza.
5. Irányadó jogszabályok: Kbt., Ptk., 321/2015. (X.30.) Korm.r., 424/2017. (XII.19.) Korm.r.
6. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban utalni kell az ajánlattételi szándékra, meg kell nevezni a közös ajánlattevőket, illetve a Kbt. 35. § (2) bek nyomán ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, az eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni és a közös ajánlattevők képviseletére meghatalmazni. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult ajánlattevő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevő képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
7. A külföldi pénznemben megadott nettó árbevétel értéke, a tárgyév utolsó napján érvényes, a MNB által rögzített devizaárfolyamon kerül átszámításra. Az átszámítást minden esetben Ajánlatkérő végzi el.
8. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek e) pont szerinti eredménytelenségi okot.
9. Ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát. A gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy aláírás mintáját kamarai jogtanácsos is ellenjegyezheti a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel. Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosult, úgy csatolni kell az adott gazdasági szereplőnél cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselő által aláírt meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokirati formában, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását/szignómintáját is.
Többet mutasson
10. Ajánlatkérő az eljárást Kbt. 40. § (1) bek. alapján elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) folytatja le. Az ajánlatokat az EKR-ben kell benyújtani, figyelemmel a Kbt. 40. § (1) bek. második mondatában foglaltakra. AK az alábbiakban megadja azt a fájlformátumot, melyet használva kell az ajánlatokat benyújtani: olvasható és nem szerkeszthető pdf formátum. (Kbt. 41/B. § (2) bekezdés).
Többet mutasson
11. Az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges [424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKRr.) 6. §-ának (1) bek].
12. Ajánlatkérő a IV.2.6. pontban meghatározott 1 hónap alatt 30 napot ért.
13. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Markóné Ambrus Lilla. Lajstromszám: 01469
14. Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő(k)nek a Kbt. 35. § (8) bek. tekintettel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
15. Ajánlatkérő a Kbt. 21. §-ában foglaltak szerint jár el az alkalmazott eljárásrend tekintetében. "Jogszerűen jár el az ajánlatkérő akkor is, ha e törvény valamely közbeszerzés megvalósítására a Harmadik Rész alkalmazását rendeli, az ajánlatkérő azonban a Második Rész szabályait alkalmazva folytatja le a közbeszerzési eljárást."
Többet mutasson
16. További információk ld. közbeszerzési dokumentumok.
17. Ajánlatkérő ezúton tájékoztatja Tisztelt érdeklődő Gazdasági Szereplőt, hogy a Kbt. 75. § (2) e) pontját nem alkalmazza, tekintettel a 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet az egyajánlatos közbeszerzések számának csökkentését szolgáló intézkedésekről szóló kormányrendeletben foglaltakra és arra, hogy Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás megindítása előtt, előzetes piaci konzultációt folytatott le, tárgyi eljárás tekintetében.
Többet mutasson
Az előzetes piaci konzultáció azonosítószáma: EKR000636812023
18. Ajánlatkérő szerződéses feltételként előírja, hogy nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb szerződéskötésig be kell nyújtania a
szerződés teljesítésének teljes időtartamára érvényes alkatrész kereskedelem és/vagy forgalmazás tárgykörben ISO 9001
minőségirányítási rendszerre vonatkozó tanúsítványt vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó
egyenértékű tanúsítványt, vagy az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékát.
Fenti dokumentum(ok) rendelkezésre bocsátásának elmaradását Ajánlatkérő a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő
szerződéskötéstől való elállásnak tekinti. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén legkésőbb a
szerződéskötésidőpontjára benyújtja fenti dokumentumo(ka)t.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 132-422503 (2023-07-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-12-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: K22105/2 Hőközponti kontroller beszerzése 36 hónap
Hivatkozási szám: EKR000899772023
Rövid leírás:
Ajánlattevő tárgyi eljárás eredményeképpen Keretszerződést kíván kötni Nyertes Ajánlattevővel 150 db az 1. számú melléklet szerinti kontroller és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások beszerzése érdekében, 36 hónap időtartamra az alábbiak szerint. A felújításra kerülő hőközpontok korszerű működése érdekében a BKM Nonprofit Zrt. FŐTÁV divíziója - ezt követően Ajánlatkérő - a meglévő távfelügyeleti rendszerébe történő csatlakoztatása érdekében közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni 150 db melléklet szerinti (1. számú melléklet) című hőközpont működéshez szükséges kontroller, azok hőközpont specifikus szoftvere, és I/O moduljai, valamint a beszerzésre kerülő kontrollerek meglévő távfelügyeleti rendszerébe történő integrálása vonatkozásában. A hőközpontok erős és gyengeáramú fogyasztóinak közvetlen működtetését technológiai elosztó szekrény (későbbiekben, mint TE szekrény) látja el, az automatikus működést szolgáló kontrollereket, a külső érzékelők jeleinek a fogadását, az adatok feldolgozását vezérlő szekrény (későbbiekben, mint VSZ szekrény) biztosítja. Jelen közbeszerzésnek tárgya a későbbiekben részletezettek szerint a kontroller VSZ szekrényben történő elhelyezésének megvalósíthatósága típusterveink alapján. A hőközponti távfelügyelet megvalósítása jelentős technológiai fejlesztést jelent, és további fejlesztések lehetőségét alapozza meg. Ezért a rendszerrel és annak elemeivel kapcsolatos követelmények megfogalmazásakor arra törekedtünk, hogy a jelenkori korszerűségen túl a jövőbeni igények kielégítéséhez szükséges rugalmasság biztosítható legyen. Jelen anyag a projekt során elvárt műszaki követelményeket részletezi. A jelen közbeszerzés tárgyát 150 db kontroller konfiguráció és annak szoftvere és a szükséges licensze képezi. Az Ajánlatkérő a kontrollernek installációjára szolgáló VSZ szekrények szerelését saját hatáskörben elvégzi. A rendelkezésre álló keretösszeg 150 000 000,- forint. Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-a összértékű megrendelés leadására kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő lehetőséget biztosít Ajánlattevőnek, hogy a szerződés teljes futamideje alatt egy alkalommal - a saját technológia fejlesztését lekövetően – módosítsa a leszállítandó kontroller típust, változatlan áron, az alábbiak kitételekkel: • az újabb készülék felülről kompatibilis legyen a korábban szállított eszközzel, • a felhasználói, programozói környezet ne változzon, amennyiben annak, fejlesztése szükséges, az legyen maradéktalanul alkalmas a korábbi, kontroller típus kezelésére, • a típus váltással Ajánlatkérőnek ne keletkezzen többlet kiadása, • Az Ajánlatkérő járuljon hozzá a típuscseréhez. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy - összhangban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet) 46. § (3) bekezdésével - a közbeszerzési dokumentumokban, kiemelten a műszaki leírásban és az ártáblázatban esetlegesen előforduló, meghatározott gyártmányú, eredetű vagy típusú dologra, személyre, tevékenységre vagy eljárásra, illetve szabadalomra vagy védjegyre történő hivatkozás csak a termékek pontos és közérthető meghatározása érdekében történt, ilyen hivatkozás mellett a "vagy azzal egyenértékű" kifejezést is érteni kell.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Szabályozó és ellenőrző műszerek és készülékek 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 150 000 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000899772023/1
Cím: K22105 Hőközponti kontroller beszerzése 36 hónap
Mennyiség: 150 MTS
A beszerzés leírása:
Ajánlattevő tárgyi eljárás eredményeképpen Keretszerződést kíván kötni Nyertes Ajánlattevővel 150 db az 1. számú melléklet szerinti kontroller és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások beszerzése érdekében, 36 hónap időtartamra az alábbiak szerint. A felújításra kerülő hőközpontok korszerű működése érdekében a BKM Nonprofit Zrt. FŐTÁV divíziója - ezt követően Ajánlatkérő - a meglévő távfelügyeleti rendszerébe történő csatlakoztatása érdekében közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni 150 db melléklet szerinti (1. számú melléklet) című hőközpont működéshez szükséges kontroller, azok hőközpont specifikus szoftvere, és I/O moduljai, valamint a beszerzésre kerülő kontrollerek meglévő távfelügyeleti rendszerébe történő integrálása vonatkozásában. A jelen közbeszerzésnek nem tárgya a központi felügyeleti rendszer- és kommunikációs rendszer kiépítése, de a kontroller kiválasztásánál és a BACnet protokoll alkalmazásával azok adottságait figyelembe kell venni. Az Ajánlatkérő a BACnet protokoll használatát írja elő. Így az illesztendő kontrollernek rendelkeznie kell a BACnet protokoll alkalmazásának megfelelőségi nyilatkozatával (Protocol Implementation and Conformance Statement), amelyből egyértelműen kiderül, hogy az adott kontroller megfelel-e a szükséges BIBB (BACnet Interoperability Building Blocks, azaz BACnet együttműködési építőelemek) szabványoknak és kezeli-e a BACnet objektumtípusokat. Az integrálni kívánt eszközöknek rendelkezniük kell egy úgynevezett BTL (BACnet Testing Laboratories) nevű szabvány hitelesítéssel, amely lehetővé teszi számukra a BACnet protocol program alkalmazását. Jelen projekthez szállítandó kontrollernek, a meglévő kontrollerekhez hasonlóan, ún. „BACnet Building Controller”-nek kell lennie és a 11. sz. mellékletben szereplő jellemzőkkel rendelkeznie kell. A hőközpontok erős és gyengeáramú fogyasztóinak közvetlen működtetését technológiai elosztó szekrény (későbbiekben, mint TE szekrény) látja el, az automatikus működést szolgáló kontrollereket, a külső érzékelők jeleinek a fogadását, az adatok feldolgozását vezérlő szekrény (későbbiekben, mint VSZ szekrény) biztosítja. Jelen közbeszerzésnek tárgya a későbbiekben részletezettek szerint a kontroller VSZ szekrényben történő elhelyezésének megvalósíthatósága típusterveink alapján. A hőközponti távfelügyelet megvalósítása jelentős technológiai fejlesztést jelent, és további fejlesztések lehetőségét alapozza meg. Ezért a rendszerrel és annak elemeivel kapcsolatos követelmények megfogalmazásakor arra törekedtünk, hogy a jelenkori korszerűségen túl a jövőbeni igények kielégítéséhez szükséges rugalmasság biztosítható legyen. Nyertes Ajánlattevő által ellátandó feladat komplexitása megköveteli, hogy rendelkezzen legalább egy fő BACnet protokol programozásban jártas szakemberrel, ezért Ajánlatkérő a III. 1.3) pontban a következő szakmai/műszaki alkalmassági minimumkövetelményt írja elő: "M/2 Alkalmas az Ajánlattevő, amennyiben rendelkezik legalább egy fő BACnet protokol programozásban jártas szakemberrel, aki a BACnet protokol programozás területén legalább 36 hónap időtartamú szakmai gyakorlattal rendelkezik." A jelen közbeszerzés tárgyát 150 db kontroller konfiguráció és annak szoftvere és a szükséges licensze képezi. Az Ajánlatkérő a kontrollernek installációjára szolgáló VSZ szekrények szerelését saját hatáskörben elvégzi. Ajánlatkérő lehetőséget biztosít Ajánlattevőnek, hogy a szerződés teljes futamideje alatt egy alkalommal - a saját technológia fejlesztését lekövetően – módosítsa a leszállítandó kontroller típust, változatlan áron, az alábbiak kitételekkel: • az újabb készülék felülről kompatibilis legyen a korábban szállított eszközzel, • a felhasználói, programozói környezet ne változzon, amennyiben annak, fejlesztése szükséges, az legyen maradéktalanul alkalmas a korábbi, kontroller típus kezelésére, • a típus váltással Ajánlatkérőnek ne keletkezzen többlet kiadása, • Az Ajánlatkérő járuljon hozzá a típuscseréhez. Bővebb információ a Műszaki leírásban található. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy - összhangban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet) 46. § (3) bekezdésével - a közbeszerzési dokumentumokban, kiemelten a műszaki leírásban és az ártáblázatban esetlegesen előforduló, meghatározott gyártmányú, eredetű vagy típusú dologra, személyre, tevékenységre vagy eljárásra, illetve szabadalomra vagy védjegyre történő hivatkozás csak a termékek pontos és közérthető meghatározása érdekében történt, ilyen hivatkozás mellett a "vagy azzal egyenértékű" kifejezést is érteni kell.
Többet mutasson
További információk:
A részajánlattétel, az árubeszerzés megbontása mind gazdasági, mind műszaki szempontból ésszerűtlen volna, továbbá Ajánlatkérő határozott álláspontja szerint nem lehetséges, tekintettel a gazdasági és funkcionális egységre, illetve az eljárás összetettségére és bonyolultságára.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Elektronikus adatkezelés 📦
További termékek/szolgáltatások: Különféle szoftvercsomagok és számítógépes rendszerek 📦
Időtartam: 36 hónap
Díjazási kritériumok
Ár
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) a) pontja alapján a legalacsonyabb árat alkalmazta, mint értékelési szempont.

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-11-21 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000899772023 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 150 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000899772023/6119
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: Honeywell Szabályozástechnikai Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10775682241
Postacím: Petneházy Utca 2-4
Postai irányítószám: 1139
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: szilvia.krisztian@honeywell.com 📧
Telefon: +36 14514300 📞
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000899772023/6135
Név: Profigram Automatika Tervező Vállalkozási és Kereskedelmi Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 27043435243
Postacím: Gábor Dénes Utca 4. Infopark C épület
Postai irányítószám: 1117
E-mail: info@profigram.hu 📧
Telefon: +36 14887744 📞
URL: https://www.profigram.hu 🌏

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10941362244
Postacím: Kalotaszeg Utca 31
Postai irányítószám: 1116
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Simsa Miklós
E-mail: mdr.simsa@fotav.hu 📧
Telefon: +36 202210248 📞
Fax: +36 14636538 📠
URL: https://www.budapestikozmuvek.hu/ 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://www.budapestikozmuvek.hu/ 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Gáz- és hőtermelés, -szállítás és -elosztás

Kiegészítő információk
További információk
Beérkezett ajánlatok száma: 2 db. Elektronikusan beérkezett ajánlatok száma: 2 db. Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 2 db. Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint): 2db. Értékelési szempont: legalacsonyabb ár. Nyertes Ajánlattevő: Honeywell Szabályozástechnikai Kft. 1139 Budapest Petneházy utca 2-4. Megajánlás: 178 126 600,- Ft. A legelőnyösebb ajánlatot követő ajánlat: Profigram Automatika Tervező Vállalkozási és Kereskedelmi Zrt. 1117 Budapest Gábor Dénes utca 4. Infopark C épület. Megajánlás: 204 985 324,- Ft.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 148. §-a szerint.
Forrás: OJS 2023/S 234-737775 (2023-12-04)