K22416 3,5 tonna össztömeg feletti SCANIA típusú tehergépjárművek teljeskörű javítása és karbantartása A VI.3. pont folytatása 25) Ajánlatkérő szerződéses feltételként előírja az alábbiakat: - nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról - nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb szerződéskötésig be kell nyújtania cégszerűen aláírt nyilatkozat keretében telephely(ek) listáját, ahol a járművek javítását el fogja végezni. Ajánlatkérő alapfeladatait jellemzően Budapesten (vagy annak 30 km-es vonzáskörzetében) végzi. - nyertes Ajánlattevőnek rendelkeznie kell legalább 1 db szervizgépjárművel. Szervizgépjármű alatt olyan gépjármű értendő, amellyel a szerződés teljesítése során felmerülő javítás az Ajánlattevő javítóműhelyén kívül elvégezhető - nyertes Ajánlattevőnek rendelkeznie kell olyan diagnosztikai műszerrel, amivel nem csak hiba megállapítást, és hibakiolvasást képes elvégezni, hanem szükség esetén programozni, frissíteni is tudja a vezérlőegységet, vezérlőegységek szoftvereit. Fenti dokumentum, nyilatkozatok rendelkezésre bocsátásának elmaradását Ajánlatkérő a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő szerződéskötéstől való elállásnak tekinti. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén legkésőbb a szerződéskötés időpontjára benyújtja fenti dokumentumot, nyilatkozatokat. 26) Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a rendelkezésre bocsátott szerződéstervezetben az alábbiak kerülnek rögzítésre: Felek kijelentik, hogy a COVID-19 járványról, valamint az orosz-ukrán háborúról és az azokkal összefüggő korlátozásokról, akadályokról, ellátási nehézségekről a szerződéskötéskor tudomással bírnak, azok szerződés megkötésekor ismert állapotát önmagában nem tekintik vis maiornak vagy akadályközlésre, a szerződés módosítására okot adó vagy a szerződésszerű teljesítést vagy a szerződés szerint szolgáltatás és ellenszolgáltatás mértékét közvetlenül vagy közvetetten befolyásoló körülménynek. 27) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél tudomásul veszi, hogy Ajánlatkérő a szerződést, illetőleg a szolgáltatás Ajánlatkérő által meghatározott önállóan használható részét jogosult (leányvállalatára) átruházni. Nyertes Ajánlattevő kijelenti, hogy ismeri a Ptk. 6:208-211.§ szerződésátruházásra vonatkozó szabályait. Nyertes Ajánlattevő jelen szerződés aláírásával - a Ptk. 6:209. § alapján - előzetesen, kifejezetten és visszavonhatatlanul hozzájárul a jelen szerződés, illetőleg a szolgáltatás Ajánlatkérő által meghatározott önállóan használható része átruházásához. Ajánlatkérő a szerződés, illetőleg a szolgáltatás Ajánlatkérő által meghatározott önállóan használható része átruházása esetén a szerződésátruházás létrejöttéről nyertes Ajánlattevőt írásban (amely történhet e-mail útján is) értesíti. Nyertes Ajánlattevő tudomásul veszi, hogy a szerződésátruházás - a jelen pontban foglalt előzetes hozzájárulása alapján - a nyertes Ajánlattevő értesítésével válik hatályossá. 28) A tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés a koncesszori alvállalkozói tevékenység és/vagy a koncessziós társaság részére történő hulladékkezelési szolgáltatás 2023. július 1. napját követően történő ellátását szolgálja. A szerződés a mindkét fél általi aláírás napján, de legkorábban 2023. július 1. napján lép hatályba.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-06-26.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-05-24.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-05-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Gépjármű-javítási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000789842023
Rövid leírás:
K22416 3,5 tonna össztömeg feletti SCANIA típusú tehergépjárművek teljeskörű javítása és karbantartása
A VI.3. pont folytatása
25) Ajánlatkérő szerződéses feltételként előírja az alábbiakat:
- nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról
- nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb szerződéskötésig be kell nyújtania cégszerűen aláírt nyilatkozat keretében telephely(ek) listáját, ahol a járművek javítását el fogja végezni. Ajánlatkérő alapfeladatait jellemzően Budapesten (vagy annak 30 km-es vonzáskörzetében) végzi.
- nyertes Ajánlattevőnek rendelkeznie kell legalább 1 db szervizgépjárművel. Szervizgépjármű alatt olyan gépjármű értendő, amellyel a szerződés teljesítése során felmerülő javítás az Ajánlattevő javítóműhelyén kívül elvégezhető
- nyertes Ajánlattevőnek rendelkeznie kell olyan diagnosztikai műszerrel, amivel nem csak hiba megállapítást, és hibakiolvasást képes elvégezni, hanem szükség esetén programozni, frissíteni is tudja a vezérlőegységet, vezérlőegységek szoftvereit.
Fenti dokumentum, nyilatkozatok rendelkezésre bocsátásának elmaradását Ajánlatkérő a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő szerződéskötéstől való elállásnak tekinti. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén legkésőbb a szerződéskötés időpontjára benyújtja fenti dokumentumot, nyilatkozatokat.
26) Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a rendelkezésre bocsátott szerződéstervezetben az alábbiak kerülnek rögzítésre: Felek kijelentik, hogy a COVID-19 járványról, valamint az orosz-ukrán háborúról és az azokkal összefüggő korlátozásokról, akadályokról, ellátási nehézségekről a szerződéskötéskor tudomással bírnak, azok szerződés megkötésekor ismert állapotát önmagában nem tekintik vis maiornak vagy akadályközlésre, a szerződés módosítására okot adó vagy a szerződésszerű teljesítést vagy a szerződés szerint szolgáltatás és ellenszolgáltatás mértékét közvetlenül vagy közvetetten befolyásoló körülménynek.
27) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél tudomásul veszi, hogy Ajánlatkérő a szerződést, illetőleg a szolgáltatás Ajánlatkérő által meghatározott önállóan használható részét jogosult (leányvállalatára) átruházni. Nyertes Ajánlattevő kijelenti, hogy ismeri a Ptk. 6:208-211.§ szerződésátruházásra vonatkozó szabályait. Nyertes Ajánlattevő jelen szerződés aláírásával - a Ptk. 6:209. § alapján - előzetesen, kifejezetten és visszavonhatatlanul hozzájárul a jelen szerződés, illetőleg a szolgáltatás Ajánlatkérő által meghatározott önállóan használható része átruházásához. Ajánlatkérő a szerződés, illetőleg a szolgáltatás Ajánlatkérő által meghatározott önállóan használható része átruházása esetén a szerződésátruházás létrejöttéről nyertes Ajánlattevőt írásban (amely történhet e-mail útján is) értesíti. Nyertes Ajánlattevő tudomásul veszi, hogy a szerződésátruházás - a jelen pontban foglalt előzetes hozzájárulása alapján - a nyertes Ajánlattevő értesítésével válik hatályossá.
28) A tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés a koncesszori alvállalkozói tevékenység és/vagy a koncessziós társaság részére történő hulladékkezelési szolgáltatás 2023. július 1. napját követően történő ellátását szolgálja. A szerződés a mindkét fél általi aláírás napján, de legkorábban 2023. július 1. napján lép hatályba.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Gépjármű-javítási szolgáltatások📦
További CPV-kód: Gépjármű-javítási szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Az adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. A legtöbb súlyozott összpontot elérő ajánlat minősül a Kbt. 76 § (2) c) szerinti legjobb ár-érték arányú ajánlatnak.
Az ár szempontok a fordított, a minőségi szempont az egyenes arányosítás módszerével kerül értékelésre a dokumentációban megadottak szerint.
A minőségi szempont esetén (jótállás időtartama) a 6 hónapnál kevesebb megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után, a 12 hónap értékű vagy annál kedvezőbb megajánlásokat pedig Ajánlatkérő elfogadja, de azok a maximális 10 pontot fogják megkapni az értékelés során.
Az Ajánlati ár az alábbi értékelési szempontokból és súlyszámok szerint tevődik össze:
Ár szempont 1: Képzett összesített nettó alkatrészköltség (HUF) - Súlyszám: 49
Ár szempont 2: Általános hiba megállapítási díj mindösszesen képzett értéke (HUF) - Súlyszám: 10
Ár szempont 3: Hibamegállapítás díja diagnosztikai műszerrel képzett érték (HUF) - Súlyszám: 8
Ár szempont 4: Kiszállási díj képzett értéke (HUF) - Súlyszám: 5
Ár szempont 5: Szerviz autó km díja képzett érték (HUF) - Súlyszám: 3
Ár szempont 6: Nettó szerviz óradíj autó-villamossági szerelő munkakör esetén képzett érték (HUF) - Súlyszám: 8
Ár szempont 7: Nettó szerviz óradíj gépjárműszerelő munkakör esetén képzett érték (HUF) - Súlyszáma:8
Ár szempont 8: Nettó szerviz óradíj karosszéria lakatos munkakör esetén képzett érték (HUF) -Súlyszáma: 4
Az ár szempont alapjául szolgáló beárazandó 1/a. számú melléklet esetén a 0 Ft megajánlás egyetlen egységár tekintetében sem értelmezhető, tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő csak pozitív egész szám (kivéve a 0) megajánlást fogad el, 0 Ft értékű egységár megajánlás(ok) az ajánlat érvénytelenségét eredményezik.
A felolvasólapon beárazandó minőségi szempont esetén, Ajánlatkérő csak pozitív egész szám (kivéve a 0) megajánlást fogad el, 0 Ft értékű egységár megajánlás(ok) az ajánlat érvénytelenségét eredményezik.

Objektum A közbeszerzés hatálya

SCANIA típusú régi és új gépjárművek teljeskörű javítása és karbantartása nettó 30 000 000,- Ft keretösszeg erejéig.
Ajánlatkérő az 1/a sz. mellékletben szereplő tételek alapján (Ártáblázat) eseti megrendelések szerint jogosult javítást megrendelni.
Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-a összértékű megrendelés kiadására kötelezettséget vállal. A szolgáltatások díjait, valamint a beépítendő alkatrészek egységárait az 1/a sz. melléklet (Ártáblázat) szerint számolhatja el Ajánlattevő.
Tájékoztató jelleggel a megkötendő szerződés időtartama alatt várható javítási munkaműveletek száma: 50 db.
Ajánlatkérő által az 1/a sz. melléklet (Ártáblázat) keretében a javítási műveletek esetében, ezen elvégzendő javítási műveletek tekintetében az Ajánlatkérő csak gyári új, vagy azzal egyenértékű követő cikkszámmal rendelkező új alkatrészek beépítését fogadja el.

Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata. A járműtípusok a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírásban kerülnek részletezésre. Az 1/a. sz. melléklet keretében megadott cikkszámok (gyári számok) és megnevezések vonatkozásában bármely eltérés esetén a cikkszám az irányadó.

Egyenértékű azaz követő cikkszámmal rendelkező új alkatrész beépítése (ajánlattétel során történő megajánlása) esetén az ajánlattétel során az 1/a sz. melléklet keretében megadni szükséges a megajánlott alkatrész cikkszámát (1/a sz. melléklet D oszlop).

A II.2.3. pont kiegészítése:
Nyertes Ajánlattevő telephelye, illetve eseti jelleggel
Ajánlatkérő alábbi telephelyei :
- 1097 Budapest, Ecseri út 8-12.
- 1037 Budapest, Testvérhegyi út 10/a
- 1151 Budapest, Károlyi Sándor út 119-121
Jótállás:
I. Az elvégzett javítási műveletekre vonatkozóan a teljesítés igazolás keltétől számítva, minimum 6 hónap, maximum 12 hónap (1.sz. minőségi értékelési szempontra tett megajánlás szerint)
II. Az alkatrészek, beépített alkatrészek tekintetében 12 hónap
(Érvényességi feltétel)
Időtartam: 24 hónap
További információk:
Az adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. A legtöbb súlyozott összpontot elérő ajánlat minősül a Kbt. 76 § (2) c) szerinti legjobb ár-érték arányú ajánlatnak.
Az ár szempontok a fordított, a minőségi szempont az egyenes arányosítás módszerével kerül értékelésre a dokumentációban megadottak szerint.
A minőségi szempont esetén (jótállás időtartama) a 6 hónapnál kevesebb megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után, a 12 hónap értékű vagy annál kedvezőbb megajánlásokat pedig Ajánlatkérő elfogadja, de azok a maximális 10 pontot fogják megkapni az értékelés során.
A minőségi szempont esetén (jótállás időtartama) a 6 hónapnál kevesebb megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után, a 12 hónap értékű vagy annál kedvezőbb megajánlásokat pedig Ajánlatkérő elfogadja, de azok a maximális 10 pontot fogják megkapni az értékelés során.
Az Ajánlati ár az alábbi értékelési szempontokból és súlyszámok szerint tevődik össze:
Ár szempont 2: Általános hiba megállapítási díj mindösszesen képzett értéke (HUF) - Súlyszám: 10
Ár szempont 3: Hibamegállapítás díja diagnosztikai műszerrel képzett érték (HUF) - Súlyszám: 8
Ár szempont 4: Kiszállási díj képzett értéke (HUF) - Súlyszám: 5
Ár szempont 5: Szerviz autó km díja képzett érték (HUF) - Súlyszám: 3
Ár szempont 6: Nettó szerviz óradíj autó-villamossági szerelő munkakör esetén képzett érték (HUF) - Súlyszám: 8
Ár szempont 7: Nettó szerviz óradíj gépjárműszerelő munkakör esetén képzett érték (HUF) - Súlyszáma:8
Ár szempont 8: Nettó szerviz óradíj karosszéria lakatos munkakör esetén képzett érték (HUF) -Súlyszáma: 4
Az ár szempont alapjául szolgáló beárazandó 1/a. számú melléklet esetén a 0 Ft megajánlás egyetlen egységár tekintetében sem értelmezhető, tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő csak pozitív egész szám (kivéve a 0) megajánlást fogad el, 0 Ft értékű egységár megajánlás(ok) az ajánlat érvénytelenségét eredményezik.
Az ár szempont alapjául szolgáló beárazandó 1/a. számú melléklet esetén a 0 Ft megajánlás egyetlen egységár tekintetében sem értelmezhető, tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő csak pozitív egész szám (kivéve a 0) megajánlást fogad el, 0 Ft értékű egységár megajánlás(ok) az ajánlat érvénytelenségét eredményezik.
A felolvasólapon beárazandó minőségi szempont esetén, Ajánlatkérő csak pozitív egész szám (kivéve a 0) megajánlást fogad el, 0 Ft értékű egységár megajánlás(ok) az ajánlat érvénytelenségét eredményezik.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Megkövetelt igazolási mód:
A 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1-16. § rendelkezései szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm.rend. (továbbiakban:”Kr.”) 1.§ (1) alapján ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Második Része szerinti jelen eljárásban az ajánlat benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) kitöltött példányának benyújtásával kell előzetesen.

Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni.
Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) szerint jár el a bírálat során.
A Kbt. 69. § (4)-(6) alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek (ajánlattevőnek) a ”Kr.” 8.§ és 12- 16.§-ai szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok fenn nem állását.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése és a ”Kr.”15. § (1) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a ”Kr.”3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon azaz a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a Kbt. 67.§ (4) szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.

A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében az ajánlatkérő a ”Kr.” 4. és 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el.
Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró ok az eljárás során következik be.

A”Kr.”13. § alapján ajánlattevő folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében csatolja a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is, amennyiben ilyen eljárás nincs folyamatban, az arról szóló nyilatkozatot.

III.1.1) Az ajánlattevő/részvételre jelentkező alkalmassága az adott szakmai tevékenység végzésére, ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is
A feltételek felsorolása és rövid ismertetése (max 4000 karakter):
A kizáró okok vonatkozásában tett nyilatkozatok tekintetében a „Kr.” 1. § (7) bek. az irányadó.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A Kbt. 67. § (1) bekezdése és a ”Kr.” 1.§ (1) alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint megindított jelen eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§ alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek.

Ajánlatkérő a ”Kr.” 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz formanyomtatvány IV. részének α (alfa) szakaszának kitöltését. A ”Kr.” 3. § (5) bekezdése alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a ”Kr.” 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.

Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentumot a ”Kr.” 5-7. §-ában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani.
P.1. Az ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek a Kbt. 65.§ (7) bekezdése szerinti bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és jelen felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására, vagy arra is támaszkodik. Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdés, 19. § (1) bek. b) pontja alapján ajánlattevő saját vagy jogelődje a jelen felhívás feladását megelőző három, lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának eredménykimutatás részét kell benyújtania. Amennyiben a kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy az eredménykimutatást ajánlatkérő ellenőrzi, mely esetben annak benyújtása nem kötelező. Amennyiben ajánlattevő azért nem rendelkezik az előírt teljes időszakban beszámolóval, mert a vizsgált időszak kezdete után kezdte meg működését, úgy a Korm. rendelet 19. § (2) bekezdése alapján működési ideje alatt a közbeszerzés tárgya szerinti (tehergépjárművel kapcsolatos javítási szolgáltatás) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozattal kell igazolni, attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 140. § (9) bekezdésére. Amennyiben az ajánlattevő az előírt teljes árbevétellel azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 19. § (3) bekezdését kell alkalmazni.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a jelen felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának eredménykimutatás részéből megállapítható, hogy az adózás utáni eredménye több mint kettő évben negatív volt.

Amennyiben ajánlattevő azért nem rendelkezik az előírt teljes időszakban beszámolóval, mert a vizsgált időszak kezdete után kezdte meg működését, úgy a Korm. rendelet 19. § (2) bekezdése alapján működési ideje alatt a közbeszerzés tárgya szerinti (tehergépjárművel kapcsolatos javítási szolgáltatás) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételének el kell érnie a 14 700 000 Ft-ot.

Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek a P.1. pontban meghatározott minimumkövetelménynek. A Kbt. 65. § (8) alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (12) bek. foglaltakra.

Műszaki és szakmai képességek:
A Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet (Kr) 1.§ (1) alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint megindított jelen eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§ alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek.

Ajánlatkérő a ”Kr.” 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása során elfogadja a gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz formanyomtatvány IV. részének α (alfa) szakaszának kitöltését. A ”Kr.” 3. § (5) bekezdése alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban, az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a ”Kr.” 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon, azaz a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. Az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.

A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Ajánlatkérő felhívása alapján csatolandó iratok:
M.1.)
Az ajánlattevőnek be kell nyújtania a ”Kr.” 1. §, 5. § (1) bekezdés 21. § (3) bekezdés a) és (3a) bekezdés a) pontjai alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 év (3x365 nap) (vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (6x 365 nap) belül megkezdett) legjelentősebb befejezett, és a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített referencia(ák) ismertetését, melynek legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:

- a teljesítés idejét (kezdés és befejezés időpontja év, hónap, nap megadásával),
- a szerződést kötő másik fél adatait (név, cím)
- a szolgáltatás megnevezését, leírását (olyan részletességgel, hogy abból az alkalmasság megállapítható legyen),
- az elvégzett szolgáltatás mennyiséget (amennyiben a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, a referenciaigazolásban szerepeltetnie kell az ajánlattevő saját teljesítésének arányát is),
- nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napját (VI.5. pont) megelőző három évben (3x365 nap) (vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (6x365 nap) belül megkezdett) összesen legalább 20 db tehergépjármű javítási szolgáltatásra/műveletre vonatkozó szerződésszerűen és az előírásoknak megfelelően teljesített referenciával.

A referencia előírás több szerződéssel is teljesíthető.
Fenti Ajánlatkérői előírás a mennyiségek tekintetében akként értelmezendő, hogy irányadó az adott járművön elvégzett javítási munkaművelet 20 db, azaz Ajánlattevő alkalmas amennyiben az előírt mennyiségben (20 db) a megadott jármű(vek) vonatkozásában végzett javítási tevékenységre vonatkozó referenciával rendelkezik.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő előleget nem fizet, fizetési biztosítékot nem ad és egyéb szerződést biztosító mellékkötelezettségek sem terhelik.
Felek az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 58. § szerinti határozott idejű, havonta utólagos elszámolásban állapodnak meg. A számlázási időszak a hónap első napjától a hónap utolsó napjáig tart. A Szolgáltató az aktuális számlázási periódushoz kapcsolódó telephelyénkénti javításokról legkésőbb az aktuális számlázási periódus legutolsó napját követő 8. napig telephelyenként számlát állít ki a Megrendelő részére.

Az esedékes számlát forintban kell benyújtani, a számlakiegyenlítés forintban történik.
Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 27/A §. rendelkezéseit.
Ajánlatkérő a szabályszerűen kiállított és benyújtott számlát - a Kbt. 135. § (1) bekezdésének, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdéseinek megfelelően - annak kézhezvételétől számított 30 (harminc) napon belül a Ajánlattevő számlán megjelölt bankszámlájára átutalással egyenlíti ki.

Ajánlatkérő nem teszi lehetővé nyertes közös ajánlattevőknek gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítése érdekében.
Jótállás időtartama az elvégzett javítási szolgáltatásokra/javítási műveletekre Ajánlattevő megajánlása alapján, de minimum 6 hónap, maximum 12 hónap, az alkatrészek, illetve a beépített alkatrészek tekintetében 12 hónap.
Késedelmi kötbér: a késedelmes teljesítés esetén Megrendelő a késedelem minden megkezdett napjára naptári naponként napi 1% kötbérre jogosult, melynek alapja a késedelemmel érintett egyedi megrendelés nettó ellenértéke. A késedelmi kötbér maximális összege a késedelemmel érintett egyedi megrendelés nettó ellenértékének 10%-a.

Hibás teljesítési kötbér: Amennyiben Szolgáltató nem a jelen szerződésben meghatározott minőségben teljesít, hibás teljesítési kötbért köteles fizetni. Mértéke: az egyedi megrendelés nettó ellenértékének 1 %-a/naptári nap a hibás teljesítéssel érintett napok függvényében (Megrendelő hibával kapcsolatos kifogás bejelentésétől a jótállási-, szavatossági igény Szolgáltató általi teljesítéséig terjedő időszak napjainak száma alapján). Hibás teljesítési kötbér maximuma: 10 naptári nap.

Meghiúsulási kötbér a szerződés részleges meghiúsulása esetére: valamely jelen szerződés alapján megrendelt szolgáltatás Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból történő meghiúsulása esetén, vagy ha Szolgáltató a teljesítést egyéb - érdekkörében felmerülő - okból megtagadja, vagy késedelme meghaladta a 10 napot, Szolgáltató a meghiúsulással érintett szolgáltatásra vonatkozó nettó díj 20%-ának megfelelő meghiúsulási kötbért köteles fizetni, továbbá a Megrendelő érvényesítheti Szolgáltatóval szemben a kötbéren túli egyéb igényeit is (kárigények, többletköltségek).

Meghiúsulási kötbér a szerződés további teljesítésének meghiúsulása esetére: A jelen szerződés további teljesítésének Szolgáltató felelősségi körébe tartozó okból történő meghiúsulása esetén (vagyis amennyiben Megrendelő megállapítja a 13.5. pontban taglalt súlyos szerződésszegés fennállását) Megrendelő a meghiúsult teljesítéshez tartozó ellenszolgáltatás (a kötelezően lehívni vállalt keretösszegből még fennmaradó nettó összeg) 20%- ának megfelelő összegű meghiúsulási kötbérre válik jogosulttá, továbbá a Megrendelő érvényesítheti Szolgáltatóval szemben a kötbéren túli egyéb igényeit is (kárigények, többletköltségek)

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-06-26 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: EKR rendszer felületén
További információk:
Ajánlatkérő bontás során a Kbt. 68. § (1)-(2), (4) valamint (6) bekezdésében foglaltakat, valamint a 424/2017. (XII.19.) Korm.rend. 15. §-t alkalmazza.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Jótállás időtartama (a javítási szolgáltatásokra/javítási műveletekre a teljesítés igazolás keltétől számítva, minimum 6 hónap, maximum 12 hónap egész számban megadva)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár (súlyozás): 95
1) Az eljárás eredményéről a tájékoztatás, szerződéskötés: Kbt. 79. §, 131. § szerint.
2) Az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplő az, aki jelzést küld a jelen felhívás I.3. Kommunikáció pontban megadott elektronikus elérési úton.
3) Hiánypótlás: Kbt. 71.§ szerint. Ajánlatkérő élhet azzal a korlátozással, miszerint nem rendel el újabb hiánypótlást, amennyiben a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatában korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.

4) Közös ajánlat benyújtása: a Kbt. 35. §-ban és a dokumentációban előírtak szerint lehetséges.
5) Az ajánlatba a Kbt. 66. § (5) bekezdés és a dokumentáció szerint Felolvasólapot (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) kell csatolni.
6) Kiegészítő tájékoztatás kérése: Kbt. 56. § szerint.
7) Az eljárás nyelve kizárólag a magyar, így a közbeszerzési dokumentumokra vonatkozóan Ajánlatkérő a kérdéseket írásban, magyar nyelven fogadja és magyar nyelven is válaszolja meg.
8.) Ajánlattevőnek ajánlatában az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró(k), az ajánlatban nyilatkozatot tevők aláírási címpéldányát (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány), vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintáját vagy adott esetben meghatalmazást, Ajánlattevőnek részenként külön-külön nyilatkoznia kell a Kbt. 65.§ (7) bekezdése alapján (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) abban az esetben, ha Ajánlattevő az előírt alkalmasságok igazolása érdekében igénybe kíván venni más szervezetet, a Kbt. 66. § (2) bekezdés és a (6) bekezdés a) és b) pontjai vonatkozásában (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap). A nyilatkozatok nemleges tartalom esetén is benyújtandók.

9) Az ajánlattevőnek az ajánlatot a Kbt. 66.§ (1) bekezdés szerint a meghatározott tartalmi és formai követelményeknek és a Kbt. 41/A.§ (1) bekezdésnek megfelelően kell benyújtani, figyelemmel a 424/2017. Korm. rendelet és a Kbt. vonatkozó rendelkezéseire.

10) Ajánlatkérő az alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a jelen felhívás III.1.2), III.1.3) pontjaiban.
11) Az ajánlatot az EKR-en keresztül kell benyújtani. A Kbt. 40. § (1) bekezdésben foglaltak alapján: A közbeszerzési és koncessziós beszerzési eljárást a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett egységes, EKR igénybevételével kell lebonyolítani. A Kbt. 41. § (1) bekezdése szerinti elektronikus kommunikáció - ha e törvény vagy e törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály eltérően nem rendelkezik - az EKR-ben történik.

12) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő elektronikus úton az EKR- en keresztül küldi meg az eljárás során.
13) Ajánlatkérő jelen eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját, tekintettel arra, hogy EKR000666392023 számon Ajánlatkérő előzetes piaci konzultációt folytatott le
14) Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban tüntesse fel az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik.
15) Ajánlattevőnek a dokumentációban előírtak szerint nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt, amennyiben igen, a 321/2015. Korm. rendelet 13.§ szerinti iratokat csatolni kell.
16) Ajánlattevőnek a dokumentáció III.25.) pontja szerinti további dokumentumokat, nyilatkozatokat is csatolnia kell az ajánlathoz.
17) Ajánlatkérő az eljárásban ajánlati biztosítékot nem ír elő.
19) Ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát, valamint az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben - azon adatbázisok elérhetőségének kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára e rendelet előírja.

18) A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a hatályos Kbt. és végrehajtási rendeletei az irányadók.
19) Ajánlattevők kötelesek ajánlatukhoz csatolni valamennyi ár alszempont alátámasztásaként a közbeszerzési dokumentumok részét képező ártáblázatot - 1/a. sz. mellékletet - is hiánytalanul kitöltve és cégszerűen aláírva .pdf formátumban, valamint szerkeszthető, excel formátumban is. Ellentmondás esetén a cégszerűen aláírt ártáblázat - 1/a. sz. melléklet - az irányadó.

20) Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bek. alapján a szerződés teljesítése során kizárja a gazdálkodó szervezet alapítását.
21) A felhívás IV.2.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama pontjával kapcsolatban Ajánlatkérő előírja, hogy 1 hónap alatt 30 naptári napot ért.
22) Részajánlattétel kizárásának az indoka: A Kbt. 50. § (2) bekezdés k) pontja alapján jelzi, hogy Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlat tétellehetőségét és azt nem tartja gazdaságilag ésszerűnek, a beszerzés nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné. Részajánlat tétel biztosítása esetén az egyes részeket elnyerő különböző szerződő felek szükséges koordinálása súlyosan veszélyeztetné a szerződés megfelelő teljesítését.

23) Ajánlatkérő nyomatékosan felhívja az érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy az EKR használatával, gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos útmutatás, magyarázat, tájékoztatás, segítségnyújtás nem képezi a jelen közbeszerzési eljárás tárgyát, az érdeklődő gazdasági szereplők az ezzel kapcsolatos kérdéseiket, bejelentéseiket, az EKR-t - beolvadás következtében 2021. október 6. napjától - üzemeltető Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.) az alábbi elérhetőségein tehetik fel, jelenthetik be: Ügyfélszolgálat telefonszám: +36-1-465-8899 (munkanapokon 8:00-16:00) (változatlan) Ügyfélszolgálat e-mail cím: ekrhelpdesk@ujvilag.gov.hu Egyéni hibabejelentés: https://ugyfelszolgalat.nekszt.hu/ (változatlan)

24) Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárásban Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat alkalmazza. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően, az értékelési sorrendben legkedvezőbb Ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.

Karakterkorlát miatt folytatás a II.1.4. pontban
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-nak megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 101-318572 (2023-05-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-08-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
K22416 3,5 tonna össztömeg feletti SCANIA típusú tehergépjárművek teljeskörű javítása és karbantartása SCANIA típusú régi és új gépjárművek teljeskörű javítása és karbantartása nettó 30 000 000,- Ft keretösszeg erejéig.
Ajánlatkérő az 1/a sz. mellékletben szereplő tételek alapján (Ártáblázat) eseti megrendelések szerint jogosult javítást megrendelni.
Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-a összértékű megrendelés kiadására kötelezettséget vállal. A szolgáltatások díjait, valamint a beépítendő alkatrészek egységárait az 1/a sz. melléklet (Ártáblázat) szerint számolhatja el Ajánlattevő.
Tájékoztató jelleggel a megkötendő szerződés időtartama alatt várható javítási munkaműveletek száma: 50 db.
Ajánlatkérő által az 1/a sz. melléklet (Ártáblázat) keretében a javítási műveletek esetében, ezen elvégzendő javítási műveletek tekintetében az Ajánlatkérő csak gyári új, vagy azzal egyenértékű követő cikkszámmal rendelkező új alkatrészek beépítését fogadja el.
Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata.
A járműtípusok a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírásban kerülnek részletezésre. Az 1/a. sz. melléklet keretében megadott cikkszámok (gyári számok) és megnevezések vonatkozásában bármely eltérés esetén a cikkszám az irányadó.
Egyenértékű azaz követő cikkszámmal rendelkező új alkatrész beépítése (ajánlattétel során történő megajánlása) esetén az ajánlattétel során az 1/a sz. melléklet keretében megadni szükséges a megajánlott alkatrész cikkszámát (1/a sz. melléklet D oszlop).
Jótállás:
I. Az elvégzett javítási műveletekre vonatkozóan a teljesítés igazolás keltétől számítva, minimum 6
hónap, maximum 12 hónap (1.sz. minőségi értékelési szempontra tett megajánlás szerint)

A beszerzés teljes értéke: 30 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok:
a) ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indokát: nem releváns;
b) a nyertes ajánlattevő(k) adószámát (adóazonosító jelét): Scania Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 2051 Biatorbágy Rozália Park 1.) Adószám: 10415577244
c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban:
Scania Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 2051 Biatorbágy Rozália Park 1.) Adószám: 10415577244
d) ha az eljárás során figyelembe vettek környezetvédelmi vagy szociális szempontokat, a szempontok megnevezését: az eljárás során nem került figyelembevételre környezetvédelmi vagy szociális szempontok.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-27 📅
Név: Scania Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10415577244
Postacím: Rozália Park 1
Postai város: Biatorbágy
Postai irányítószám: 2051
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 203837311📞
E-mail: laszlo.kuzdy@scania.hu📧
Internetcím: http://www.scania.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 30 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk