K2366 BKM Vagyonvédelmi távfelügyeleti szerződés

BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Ajánlatkérő jelen eljárás eredményeképpen létrejövő Szerződésben foglaltak szerint, az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat alapján meghatározott védett objektumokban működő elektronikus vagyonvédelmi rendszerek vagyonvédelmi távfelügyletének biztosítását kívánja beszerezni, az alábbiak szerint:
A technológia rövid leírása: Az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat alapján meghatározott védett objektumokban működő elektronikus vagyonvédelmi rendszerek vagyonvédelmi távfelügyletének biztosítása.
A beszerzés tárgya: Vagyonvédelmi távfelügyeleti szolgáltatás biztosítása BKM telephelyeken üzemelő elektronikus vagyonvédelmi rendszerek számára.
A teljesítés ütemezése: 36 hónap
Műszaki követelmények:
-Ajánlatkérőnek az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat alapján meghatározott védett objektumaiban működő saját tulajdonú elektronikus vagyonvédelmi rendszereit a szolgáltató tulajdonát képző adóberendezés és átjátszóhálózat vagy telefonhálózat útján összeköttetésbe helyezi az általa üzemeltetett figyelőegységgel, mely biztosítja a védett objektum vagyonvédelmi berendezései jelzéseinek (betörés, tűz, pánik, hiba- és egyéb műszaki jelzések) automatikus érzékelését.
-A figyelőközpontba érkezett jelzések alapján biztosítja a műszaki leírás 4.) d-i. pontokban részletezett kapcsolódó intézkedési és dokumentációs szolgáltatásokat.
-A Nyertes Ajánlattevő köteles az Ajánlatkérőtől érkező jelzéseket napi 24 órában figyelni, dekódolni és továbbítani az általa üzemeltetett automatikus átjelzőrendszer segítségével.
-A beérkező jelzések alapján Nyertes Ajánlattevő köteles a beérkezett jelzésnek megfelelő egyedi intézkedéseket biztosítani az alábbiak szerint:
-Betörés, rablás vagy pánikjelzés esetén a felügyeleti központ a riasztást azonnal továbbítja a megrendelő képviselőit a megadott értesítési hívószámokon.
-A figyelőközpontba beérkező tűzjelzés vétele esetén a riasztást azonnal továbbítja a Katasztrófavédelmi hatóság felé.
-Ezzel egyidejűleg telefonon értesíti a Ajánlatkérő képviselőit a megadott értesítési hívószámokon.
-Hiba vagy egyéb műszaki állapotjelzések esetén, telefonon értesíti a Ajánlatkérő képviselőit a megadott értesítési hívószámokon.
-Nyertes Ajánlattevő Ajánlatkérő kérésére a távfelügyeleti szolgáltatással kapcsolatban keletkező eseménynaplók lekérésére elektronikus és írásos formátumban is lehetőséget biztosít. A keletkező eseménynaplókat 36 hónapig, illetve a szerződés lejártát követő 12 hónapig köteles az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani.
-Ajánlatkérő jogosult egyes telephelyein működő berendezések távfelügyeletének ideiglenes szüneteltetésére.
-Ajánlatkérő jogosult a telephelyi vagyonvédelmi rendszeren keletkezett téves tűzjelzéseket jelszó megadásával lemondani.
Lemondott jelzések esetén a járőrszolgálat és a Katasztrófavédelem fent leírtak szerinti értesítése lemondásra kerül a Szolgáltató (Nyertes Ajánlattevő) által.
-Nyertes Ajánlattevő rendelkezik vagy a szerződéskötés időpontjában rendelkezni fog a tűzjelzések továbbításához szükséges BM OKF tanúsítvánnyal rendelkező rendszerrel, a tűzjelzések TFK felé történő továbbításához.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-11-27. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-10-20.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-10-20 Ajánlati felhívás
2024-03-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-10-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Riasztásfigyelési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001845842023
Rövid leírás:
Ajánlatkérő jelen eljárás eredményeképpen létrejövő Szerződésben foglaltak szerint, az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat alapján meghatározott védett objektumokban működő elektronikus vagyonvédelmi rendszerek vagyonvédelmi távfelügyletének biztosítását kívánja beszerezni, az alábbiak szerint: A technológia rövid leírása: Az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat alapján meghatározott védett objektumokban működő elektronikus vagyonvédelmi rendszerek vagyonvédelmi távfelügyletének biztosítása. A beszerzés tárgya: Vagyonvédelmi távfelügyeleti szolgáltatás biztosítása BKM telephelyeken üzemelő elektronikus vagyonvédelmi rendszerek számára. A teljesítés ütemezése: 36 hónap Műszaki követelmények: -Ajánlatkérőnek az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat alapján meghatározott védett objektumaiban működő saját tulajdonú elektronikus vagyonvédelmi rendszereit a szolgáltató tulajdonát képző adóberendezés és átjátszóhálózat vagy telefonhálózat útján összeköttetésbe helyezi az általa üzemeltetett figyelőegységgel, mely biztosítja a védett objektum vagyonvédelmi berendezései jelzéseinek (betörés, tűz, pánik, hiba- és egyéb műszaki jelzések) automatikus érzékelését. -A figyelőközpontba érkezett jelzések alapján biztosítja a műszaki leírás 4.) d-i. pontokban részletezett kapcsolódó intézkedési és dokumentációs szolgáltatásokat. -A Nyertes Ajánlattevő köteles az Ajánlatkérőtől érkező jelzéseket napi 24 órában figyelni, dekódolni és továbbítani az általa üzemeltetett automatikus átjelzőrendszer segítségével. -A beérkező jelzések alapján Nyertes Ajánlattevő köteles a beérkezett jelzésnek megfelelő egyedi intézkedéseket biztosítani az alábbiak szerint: -Betörés, rablás vagy pánikjelzés esetén a felügyeleti központ a riasztást azonnal továbbítja a megrendelő képviselőit a megadott értesítési hívószámokon. -A figyelőközpontba beérkező tűzjelzés vétele esetén a riasztást azonnal továbbítja a Katasztrófavédelmi hatóság felé. -Ezzel egyidejűleg telefonon értesíti a Ajánlatkérő képviselőit a megadott értesítési hívószámokon. -Hiba vagy egyéb műszaki állapotjelzések esetén, telefonon értesíti a Ajánlatkérő képviselőit a megadott értesítési hívószámokon. -Nyertes Ajánlattevő Ajánlatkérő kérésére a távfelügyeleti szolgáltatással kapcsolatban keletkező eseménynaplók lekérésére elektronikus és írásos formátumban is lehetőséget biztosít. A keletkező eseménynaplókat 36 hónapig, illetve a szerződés lejártát követő 12 hónapig köteles az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani. -Ajánlatkérő jogosult egyes telephelyein működő berendezések távfelügyeletének ideiglenes szüneteltetésére. -Ajánlatkérő jogosult a telephelyi vagyonvédelmi rendszeren keletkezett téves tűzjelzéseket jelszó megadásával lemondani. Lemondott jelzések esetén a járőrszolgálat és a Katasztrófavédelem fent leírtak szerinti értesítése lemondásra kerül a Szolgáltató (Nyertes Ajánlattevő) által. -Nyertes Ajánlattevő rendelkezik vagy a szerződéskötés időpontjában rendelkezni fog a tűzjelzések továbbításához szükséges BM OKF tanúsítvánnyal rendelkező rendszerrel, a tűzjelzések TFK felé történő továbbításához.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Riasztásfigyelési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Riasztásfigyelési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Kalotaszeg Utca 31
Postai irányítószám: 1116
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://www.budapestikozmuvek.hu 🌏
E-mail: mdr.simsa@fotav.hu 📧
Telefon: +36 202210248 📞
Fax: +36 14636538 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001845842023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001845842023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-20 📅
Benyújtási határidő: 2023-11-27 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-25 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 206-647348
HL-S szám: 206
További információk
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § szakasz (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár értékelési szempont alapján bírálja el. Ajánlattevőnek az "1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat" D6 cellájának értékét kell megadnia a felolvasólapon. Ajánlatkérő a II.2.3) teljesítés helye alatt Ajánlatkérő székhelye mellett az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázatban felsorolt telephelyeit is érti.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő jelen eljárás eredményeképpen létrejövő Szerződésben foglaltak szerint, az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat alapján meghatározott védett objektumokban működő elektronikus vagyonvédelmi rendszerek vagyonvédelmi távfelügyletének biztosítását kívánja beszerezni, az alábbiak szerint:
Többet mutasson
A technológia rövid leírása: Az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat alapján meghatározott védett objektumokban működő elektronikus vagyonvédelmi rendszerek vagyonvédelmi távfelügyletének biztosítása.
A beszerzés tárgya: Vagyonvédelmi távfelügyeleti szolgáltatás biztosítása BKM telephelyeken üzemelő elektronikus vagyonvédelmi rendszerek számára.
A teljesítés ütemezése: 36 hónap
Műszaki követelmények:
-Ajánlatkérőnek az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat alapján meghatározott védett objektumaiban működő saját tulajdonú elektronikus vagyonvédelmi rendszereit a szolgáltató tulajdonát képző adóberendezés és átjátszóhálózat vagy telefonhálózat útján összeköttetésbe helyezi az általa üzemeltetett figyelőegységgel, mely biztosítja a védett objektum vagyonvédelmi berendezései jelzéseinek (betörés, tűz, pánik, hiba- és egyéb műszaki jelzések) automatikus érzékelését.
Többet mutasson
-A figyelőközpontba érkezett jelzések alapján biztosítja a műszaki leírás 4.) d-i. pontokban részletezett kapcsolódó intézkedési és dokumentációs szolgáltatásokat.
-A Nyertes Ajánlattevő köteles az Ajánlatkérőtől érkező jelzéseket napi 24 órában figyelni, dekódolni és továbbítani az általa üzemeltetett automatikus átjelzőrendszer segítségével.
-A beérkező jelzések alapján Nyertes Ajánlattevő köteles a beérkezett jelzésnek megfelelő egyedi intézkedéseket biztosítani az alábbiak szerint:
-Betörés, rablás vagy pánikjelzés esetén a felügyeleti központ a riasztást azonnal továbbítja a megrendelő képviselőit a megadott értesítési hívószámokon.
-A figyelőközpontba beérkező tűzjelzés vétele esetén a riasztást azonnal továbbítja a Katasztrófavédelmi hatóság felé.
-Ezzel egyidejűleg telefonon értesíti a Ajánlatkérő képviselőit a megadott értesítési hívószámokon.
-Hiba vagy egyéb műszaki állapotjelzések esetén, telefonon értesíti a Ajánlatkérő képviselőit a megadott értesítési hívószámokon.
-Nyertes Ajánlattevő Ajánlatkérő kérésére a távfelügyeleti szolgáltatással kapcsolatban keletkező eseménynaplók lekérésére elektronikus és írásos formátumban is lehetőséget biztosít. A keletkező eseménynaplókat 36 hónapig, illetve a szerződés lejártát követő 12 hónapig köteles az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani.
Többet mutasson
-Ajánlatkérő jogosult egyes telephelyein működő berendezések távfelügyeletének ideiglenes szüneteltetésére.
-Ajánlatkérő jogosult a telephelyi vagyonvédelmi rendszeren keletkezett téves tűzjelzéseket jelszó megadásával lemondani.
Lemondott jelzések esetén a járőrszolgálat és a Katasztrófavédelem fent leírtak szerinti értesítése lemondásra kerül a Szolgáltató (Nyertes Ajánlattevő) által.
-Nyertes Ajánlattevő rendelkezik vagy a szerződéskötés időpontjában rendelkezni fog a tűzjelzések továbbításához szükséges BM OKF tanúsítvánnyal rendelkező rendszerrel, a tűzjelzések TFK felé történő továbbításához.
K2366 BKM Vagyonvédelmi távfelügyeleti szerződés 36 hónapra
Nyertes Ajánlattevőnek Ajánlatkérő 75 db telephelyén kell távfelügyeleti szolgáltatást nyújtania, az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázatban felsoroltak szerint.
A szerződés keretösszege 20 000 000,- azaz húszmillió forint. Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget a Szerződéstervezetben foglaltak szerint.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy Ajánlatkérő telephelyeinek számának és címeinek változtatásának jogát fenntartja.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy - összhangban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet
(a továbbiakban Korm. rendelet) 46. § (3) bekezdésével - a közbeszerzési dokumentumokban, kiemelten a műszaki leírásban és az ártáblázatban esetlegesen előforduló, meghatározott gyártmányú, eredetű vagy típusú dologra, személyre, tevékenységre vagy eljárásra, illetve szabadalomra vagy védjegyre történő hivatkozás csak a termékek pontos és közérthető meghatározása érdekében történt, ilyen hivatkozás mellett a "vagy azzal egyenértékű" kifejezést is érteni kell.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja Tisztelt Ajánlattevő figyelmét arra, hogy Ajánlatkérő a többváltozatú (alternatív) ajánlatot tárgyi eljárás keretében kizárja.
Időtartam: 36 hónap
További információk:
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § szakasz (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár értékelési szempont alapján bírálja el.
Ajánlattevőnek az "1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat" D6 cellájának értékét kell megadnia a felolvasólapon.
Ajánlatkérő a II.2.3) teljesítés helye alatt Ajánlatkérő székhelye mellett az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázatban felsorolt telephelyeit is érti.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1116_Budapest_Kalotaszeg_út_31.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésekben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésekben szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.[Kbt. 74. § (1) bekezdés]
Többet mutasson
Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (1)bekezdése szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD vagy ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kr. 3. § (3) bekezdés szerint kell az EEKD-t benyújtani.
Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (2) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8., 10. és 12-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével nyilatkoznia kell a folyamatban lévő változásbejegyzésről (nemleges nyilatkozat is szükséges).
A 321/2015. (X.30.) Kr. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X.30.) Kr. VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybe vételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. [Kbt. 67. § (4) bekezdés]
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (7) bekezdésére.
A Kbt. 64. § szakasz alapján élhet gazdasági szereplő az öntisztázás jogintézményével.
Közös ajánlattevőknek külön-külön kell nyilatkozniuk a kizáró okokkal kapcsolatban, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság:
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
A Kbt. 67. § szakasz (1)-(2) bekezdései és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek - az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. Rész „Alfa: Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § szakasz (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek:
P1.) Ajánlattevő gazdasági és pénzügyi alkalmassága - a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja szerint - igazolható saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának - vagy annak meghatározott részének - benyújtásával (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); ha az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. §
(2) bekezdése szerint, ha az ajánlattevő a megnevezett irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja az ajánlatkérő által az eljárást megindító felhívásban meghatározott értéket.
(3) bekezdése szerint, ha az ajánlattevő az irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő vagy részvételre jelentkező kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(8), (11)-(12) bekezdésére, a Kbt. 69. § (11)-(11a) bekezdésére és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdésében leírtak alkalmazására, illetve a 19. § (3) bekezdésben foglaltak fennállása esetén az ott leírtak szerint kell eljárni.
Többet mutasson
*Karakterkorlát miatt folytatás a IV.1.11) pontban.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A számlázási periódus a hónap első napjától a hónap utolsó napjáig tart. A Megrendelő a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130.§ (1) bekezdés, valamint a Kbt. 135. § (5) és (6) bekezdéseiben foglaltak szerint a szabályszerűen benyújtott számlát annak kézhezvételétől számított 30 (harminc) napon belül a Szolgáltató számláján megjelölt bankszámlájára átutalással egyenlíti ki.
Többet mutasson
A beszerzés saját forrásból valósul meg. Az ajánlattétel, a szerződés, az elszámolás és a kifizetés pénzneme a magyar forint (HUF). Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Az eseti megrendelés teljesítésének (távfelügyeleti rendszer üzembe helyezésének) határideje: Felek által közösen meghatározott időpont, de legkésőbb 20 munkanapon belül.
Az üzembehelyezést követően a feladat teljesítése folyamatosan történik.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
*Folytatás a III.1.4) A részvételre vonatkozó objektív szabályok és kritériumok pontban szerepeltetett alkalmassági követelmények ismertetését illetően.
A pénzügyi alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1. Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben a jelen felhívás feladását megelőző három, lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli
jogszabályok szerinti beszámolójának eredménykimutatás részéből megállapítható, hogy az adózás utáni eredménye legalább egy évben pozitív volt attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdés szerinti esetben - azaz, ha az ajánlattevő azért nem rendelkezik beszámolóval az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését - az ajánlattevő alkalmas, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (vagyonvédelmi távfelügyeleti szolgáltatás) származó - árbevétele eléri vagy meghaladja a 10 000 000,- HUF-ot.
Többet mutasson
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság:
Az igazolás módja:
A Kbt. 67. § szakasz (1)-(2) bekezdések és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek - az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. Rész „Alfa szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre Ajánlatkérő felhívására benyújtandó igazolások:
M.1. a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § szakasz (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő ismerteti az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év (36 hónap) szerződésszerűen teljesített legjelentősebb közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatásait a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése szerint.
Többet mutasson
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése alapján a nyilatkozat / szerződést kötő másik fél által adott igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat (Kbt. 22. § (2) bekezdés):
- szolgáltatás tárgya oly módon, hogy az előírt alkalmassági követelmény megléte megállapítható legyen,
- szolgáltatás mennyisége
- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) (év/hó/nap),
- a szerződést kötő másik fél (korábbi megrendelő) megnevezése, az információt adó neve, elérhetősége (telefon és/vagy email cím),
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben a nyilatkozat/igazolás szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referenciaigazolásban/nyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot. Amennyiben a referencia igazolás/nyilatkozat szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referencia igazolásban/nyilatkozatban meg kell adni a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatot.
Többet mutasson
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontja alapján ajánlatkérő előírja, hogy a referenciák tekintetében a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe.
A műszaki, illetve szakmai alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1) Alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafele számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített a közbeszerzés tárgya (vagyonvédelmi távfelügyelet) szerinti legalább 35 db objektum vagyonvédelmi távfelügyeletére vonatkozó referenciával. Az előírt alkalmassági követelménynek való megfelelés több szerződéssel is igazolható. [321/2015. korm.r. 21. § (1) bekezdés a) pont]
Többet mutasson
Az M.1 alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az M.1 alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló jogi kapcsolat jellegétől függetlenül.
Többet mutasson
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 08:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 10941362244
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Simsa Miklós
A vevő profiljának címe: https://www.budapestikozmuvek.hu 🌏

Hivatkozás
További információk
-A részekre történő ajánlattétel a "K2366 BKM Vagyonvédelmi távfelügyeleti szerződés" eljárás keretében nem biztosított, tekintettel arra, hogy a részekre bontás szakmai szempontok alapján nem lehetséges, az negatívan hatna a szerződés teljesítésének körülményeire. A távfelügyeleti rendszer műszakilag egy egységet képez, így a részekre bontás a közpénzek hatékony felhasználását nem eredményezné.
Többet mutasson
-Ajánlatkérő teljes körben a Kbt. 71. § szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
-Ajánlattevőnek a jogszabályokban, a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (5) bek szerinti felolvasólapot (EKR űrlap), Kbt. 66. § (2) bek (EKR űrlap), a Kbt. 67. § (4) bek. (EKR űrlap), valamint az ESPD dokumentumot,, továbbá a Kbt. 65. § (7), 66. § (6) bek. (EKR űrlap) szerinti nyilatkozatokat (nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges).
Többet mutasson
-Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az eljárásban a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg az alkalmasság feltételeit és azok igazolását.
-Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 81. § (4)-(5) bek. foglaltakat az eljárás során alkalmazza.
5-Irányadó jogszabályok: Kbt., Ptk., 321/2015. (X.30.) Korm.r., 424/2017. (XII.19.) Korm.r.
6-Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban utalni kell az ajánlattételi szándékra, meg kell nevezni a közös ajánlattevőket, illetve a Kbt. 35. § (2) bek nyomán ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, az eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni és a közös ajánlattevők képviseletére meghatalmazni. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult ajánlattevő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevő képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
-Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek e) pont szerinti eredménytelenségi okot.
-Ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát. A gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy aláírás mintáját kamarai jogtanácsos is ellenjegyezheti a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel. Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosult, úgy csatolni kell az adott gazdasági szereplőnél cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselő által aláírt meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokirati formában, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását/szignómintáját is.
Többet mutasson
-Ajánlatkérő az eljárást Kbt. 40. § (1) bek. alapján elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) folytatja le. Az ajánlatokat az EKR-ben kell benyújtani, figyelemmel a Kbt. 40. § (1) bek. második mondatában foglaltakra. AK az alábbiakban megadja azt a fájlformátumot, melyet használva kell az ajánlatokat benyújtani: olvasható és nem szerkeszthető pdf formátum. (Kbt. 41/B. § (2) bekezdés).
Többet mutasson
-Az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges [424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKRr.) 6. §-ának (1) bek].
-Ajánlatkérő a IV.2.6. pontban meghatározott 1 hónap alatt 30 napot ért.
-Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Markóné Ambrus Lilla Lajstromszám: 01469
-Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő(k)nek a Kbt. 35. § (8) bek. tekintettel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
-Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy rendelkezik, vagy a szerződéskötés időpontjában rendelkezni fog a tűzjelzések továbbításához szükséges BM OKF tanúsítvánnyal rendelkező rendszerrel, a tűzjelzések TFK felé történő továbbításához. Nevezett rendszer megléte szerződéskötési feltétel, mellyel nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljes időtartama alatt rendelkeznie kell.
Többet mutasson
-Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a COVID-19 járvány, valamint az orosz-ukrán ukrán háború és az azokkal összefüggő korlátozások szerződéskötéskor ismert állapota önmagában nem minősül vis maiornak.
-A részekre történő ajánlattétel a "K2366 BKM Vagyonvédelmi távfelügyeleti szerződés" eljárás keretében nem biztosított, tekintettel arra, hogy a részekre bontás szakmai szempontok alapján nem lehetséges, az negatívan hatna a szerződés teljesítésének körülményeire.
Többet mutasson
-Ajánlatkérő az érvényes ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja -a legalacsonyabb ár - alapján értékeli, figyelemmel arra, hogy az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru vagy szolgáltatás felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Többet mutasson
-Ajánlattevőnek ajánlatában csatolnia kell az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázatot kitöltve. A kitöltött ártáblázatot Ajánlattevőnek az ajánlat részeként, cégszerűen aláírva .pdf és szerkeszthető (.xls) formában is szükséges benyújtani.
Többet mutasson
-Az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom.
Többet mutasson
- Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
-Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a szerződéstervezet 1.5 pontjában foglaltakra: „1.5.
"Szolgáltató a szerződés aláírásával - a Ptk. 6:209. § alapján - előzetesen, kifejezetten és visszavonhatatlanul hozzájárul a szerződés, illetőleg a szolgáltatás Megrendelő által meghatározott önállóan használható része átruházásához. Megrendelő a szerződés, illetőleg a szolgáltatás Megrendelő által meghatározott önállóan használható része átruházása esetén a szerződésátruházás létrejöttéről Szolgáltatót írásban (amely történhet e-mail útján is) értesíti. Szolgáltató tudomásul veszi, hogy a szerződésátruházás - a jelen pontban foglalt előzetes hozzájárulása alapján - a Szolgáltató értesítésével válik hatályossá.”
Többet mutasson
- Ajánlatkérő bontás során a Kbt. 68. § (1)-(2), (4) valamint (6) bekezdésében foglaltakat, valamint a 424/2017.(XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-t alkalmazza
-További információk ld. közbeszerzési dokumentumok.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 206-647348 (2023-10-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-03-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: K2366 BKM Vagyonvédelmi távfelügyeleti szerződés
Hivatkozási szám: EKR001845842023
Rövid leírás:
Ajánlatkérő jelen eljárás eredményeképpen létrejövő Szerződésben foglaltak szerint, az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat alapján meghatározott védett objektumokban működő elektronikus vagyonvédelmi rendszerek vagyonvédelmi távfelügyletének biztosítását kívánja beszerezni, az alábbiak szerint: A technológia rövid leírása: Az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat alapján meghatározott védett objektumokban működő elektronikus vagyonvédelmi rendszerek vagyonvédelmi távfelügyletének biztosítása. A beszerzés tárgya: Vagyonvédelmi távfelügyeleti szolgáltatás biztosítása BKM telephelyeken üzemelő elektronikus vagyonvédelmi rendszerek számára. A teljesítés ütemezése: 36 hónap Műszaki követelmények: -Ajánlatkérőnek az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat alapján meghatározott védett objektumaiban működő saját tulajdonú elektronikus vagyonvédelmi rendszereit a szolgáltató tulajdonát képző adóberendezés és átjátszóhálózat vagy telefonhálózat útján összeköttetésbe helyezi az általa üzemeltetett figyelőegységgel, mely biztosítja a védett objektum vagyonvédelmi berendezései jelzéseinek (betörés, tűz, pánik, hiba- és egyéb műszaki jelzések) automatikus érzékelését. -A figyelőközpontba érkezett jelzések alapján biztosítja a műszaki leírás 4.) d-i. pontokban részletezett kapcsolódó intézkedési és dokumentációs szolgáltatásokat. -A Nyertes Ajánlattevő köteles az Ajánlatkérőtől érkező jelzéseket napi 24 órában figyelni, dekódolni és továbbítani az általa üzemeltetett automatikus átjelzőrendszer segítségével. -A beérkező jelzések alapján Nyertes Ajánlattevő köteles a beérkezett jelzésnek megfelelő egyedi intézkedéseket biztosítani az alábbiak szerint: -Betörés, rablás vagy pánikjelzés esetén a felügyeleti központ a riasztást azonnal továbbítja a megrendelő képviselőit a megadott értesítési hívószámokon. -A figyelőközpontba beérkező tűzjelzés vétele esetén a riasztást azonnal továbbítja a Katasztrófavédelmi hatóság felé. -Ezzel egyidejűleg telefonon értesíti a Ajánlatkérő képviselőit a megadott értesítési hívószámokon. -Hiba vagy egyéb műszaki állapotjelzések esetén, telefonon értesíti a Ajánlatkérő képviselőit a megadott értesítési hívószámokon. -Nyertes Ajánlattevő Ajánlatkérő kérésére a távfelügyeleti szolgáltatással kapcsolatban keletkező eseménynaplók lekérésére elektronikus és írásos formátumban is lehetőséget biztosít. A keletkező eseménynaplókat 36 hónapig, illetve a szerződés lejártát követő 12 hónapig köteles az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani. -Ajánlatkérő jogosult egyes telephelyein működő berendezések távfelügyeletének ideiglenes szüneteltetésére. -Ajánlatkérő jogosult a telephelyi vagyonvédelmi rendszeren keletkezett téves tűzjelzéseket jelszó megadásával lemondani. Lemondott jelzések esetén a járőrszolgálat és a Katasztrófavédelem fent leírtak szerinti értesítése lemondásra kerül a Szolgáltató (Nyertes Ajánlattevő) által. -Nyertes Ajánlattevő rendelkezik vagy a szerződéskötés időpontjában rendelkezni fog a tűzjelzések továbbításához szükséges BM OKF tanúsítvánnyal rendelkező rendszerrel, a tűzjelzések TFK felé történő továbbításához.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Riasztásfigyelési szolgáltatások 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 20 000 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001845842023/1
A beszerzés leírása:
K2366 BKM Vagyonvédelmi távfelügyeleti szerződés 36 hónapra Nyertes Ajánlattevőnek Ajánlatkérő 75 db telephelyén kell távfelügyeleti szolgáltatást nyújtania, az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázatban felsoroltak szerint. A szerződés keretösszege 20 000 000,- azaz húszmillió forint. Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget a Szerződéstervezetben foglaltak szerint. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy Ajánlatkérő telephelyeinek számának és címeinek változtatásának jogát fenntartja. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy - összhangban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban Korm. rendelet) 46. § (3) bekezdésével - a közbeszerzési dokumentumokban, kiemelten a műszaki leírásban és az ártáblázatban esetlegesen előforduló, meghatározott gyártmányú, eredetű vagy típusú dologra, személyre, tevékenységre vagy eljárásra, illetve szabadalomra vagy védjegyre történő hivatkozás csak a termékek pontos és közérthető meghatározása érdekében történt, ilyen hivatkozás mellett a "vagy azzal egyenértékű" kifejezést is érteni kell. Ajánlatkérő felhívja Tisztelt Ajánlattevő figyelmét arra, hogy Ajánlatkérő a többváltozatú (alternatív) ajánlatot tárgyi eljárás keretében kizárja.
Többet mutasson
További információk:
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § szakasz (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár értékelési szempont alapján bírálja el. Ajánlattevőnek az "1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázat" D6 cellájának értékét kell megadnia a felolvasólapon. Ajánlatkérő a II.2.3) teljesítés helye alatt Ajánlatkérő székhelye mellett az 1a sz. melléklet Távfelügyeleti beszerzés Ártáblázatban felsorolt telephelyeit is érti.
Többet mutasson
Időtartam
Kezdeti időpont: 2024-02-15 📅
Végdátum: 2027-02-14 📅
Díjazási kritériumok
Ár
Ár (súlyozás): 20000000
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Díjazási kritériumok
Rögzített szám típusa: Rögzített érték (összesen)

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-02-15 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001845842023 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR001845842023/6872
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda
A vállalkozó neve és címe
Név: ESG HOLDING Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25420546241
Postacím: Polgár Utca 8-10.
Postai irányítószám: 1033
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@esgholding.hu 📧
Telefon: +36 17766220 📞
Fax: +36 17766225 📠
URL: https://www.esgholding.hu 🌏
Név: CIVIL Rendszertechnika Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12401329242
Postacím: Szugló utca Utca 54.
Postai irányítószám: 1145
E-mail: biztonsag@civil.hu 📧
Telefon: +36 12734492 📞
Fax: +36 12734425 📠
URL: http://www.civil.hu/ 🌏
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001845842023/6880
Név: Multi Alarm Biztonságtechnikai, Fejlesztő, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11365073242
Postacím: Fátyolka Utca 8
Postai irányítószám: 1106
E-mail: nemeth.petra@multialarm.hu 📧
Telefon: +36 303349522 📞
URL: https://www.multialarm.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 20 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001845842023/6888
A vállalkozó neve és címe
Név: Objekt-Őr Vagyonvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12421042243
Postacím: Haraszt Utca 9.
Postai irányítószám: 1118
E-mail: doktorits.laszlo@objekt-or.hu 📧
Telefon: +36 309048684 📞
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Ajánlat azonosítója: EKR001845842023/6920
Név: SZENTINEL Vagyonvédelmi, Biztonság-Technikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12988756241
Postacím: Megyeri Út 40
Postai irányítószám: 1044
E-mail: info@szentinel.hu 📧
Telefon: +36 306764147 📞
Fax: +36 14609585 📠
URL: https://www.szentinel.hu 🌏

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10941362244
Postacím: Kalotaszeg Utca 31
Postai irányítószám: 1116
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Simsa Miklós
E-mail: mdr.simsa@fotav.hu 📧
Telefon: +36 202210248 📞
Fax: +36 14636538 📠
URL: https://www.budapestikozmuvek.hu 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://www.budapestikozmuvek.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások

Kiegészítő információk
További információk
Ajánlatkérő nem vett figyelembe környezetvédelmi és szociális szempontokat. A beérkezett ajánlatok száma: 4 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 4 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 2 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint): 3 Tiszta járművekről szóló irányelv szerint nem érintett a beszerzés
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 148. §-a szerint.
Forrás: OJS 2024/S 051-149595 (2024-03-11)