1. Ajánlatkérő a Kbt. 114/A. § (1) bekezdésében foglaltakat nem kívánja alkalmazni.
2. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlattevők erre vonatkozó megállapodását.
3. Bármely gazdasági szereplő kiegészítő tájékoztatást kérhet a felhívásban és a Kbt. 56. § foglaltaknak megfelelően az EKR-en keresztül.
4. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, illetve a képviselettel kapcsolatos előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatban a Kbt. 40-41/C §-a az irányadó.
5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR-ben megadott űrlapokon, a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot, továbbá a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot a megfelelő cellák kitöltésével, amelynek tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bek.-ben meghatározott információkat.
6. Ajánlatkérő jelen eljárásban előírja a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti alvállalkozókra vonatkozó információk, valamint a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozat ajánlatban történő feltüntetését (nemleges nyilatkozatok is benyújtandóak). Az űrlapon a nemleges tartalmat egyértelműen kérjük jelölni (szíveskedjenek a „nem veszek igénybe” vagy egyéb, azonos tartalmú kifejezést szerepeltetni vagy kihúzni).
7. Az ajánlatban valamennyi igazolást és dokumentumot magyar nyelven kell benyújtani, ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi fordítását is köteles elfogadni (Kbt. 47. § (2) bekezdés).
8. Hiánypótlás a Kbt. 71. §-ban foglaltaknak megfelelően.
9. A jelen ajánlattételi felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2015.évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeleteinek előírásai szerint kell eljárni.
10. Ajánlatkérő jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81.§ (4) és (5) bekezdését.
11. Üzleti titokra irányadó a Kbt. 44.§ (1)-(4) bekezdése.
12. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Törőcsik Tamás, lajstromszám:01124, Csépányiné dr. Farkas Éva, lajstromszám: 00554.
13. Az ajánlatok bontására a megadott időpontban az EKR elektronikus felületén kerül sor a Kbt. 68. § rendelkezései alapján a közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerint.
14. Az eljárásban minden kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben történik, azonban a Kbt. 41/C. § (4) bekezdés szerinti esetekben, ha nincs lehetőség az EKR-ben történő kommunikációra, úgy a következő elérhetőségek is használhatóak: e-mail:
beszerzes@hm.gov.hu .
15. A Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban történő részvételt nem köti gazdálkodó szervezet alapításához.
16. Jelen közbeszerzési eljárás 90 % vissza nem térítendő EU támogatásból és 10% önrész hazai finanszírozásból az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásában utófinanszírozási formában valósul meg.
17. Eladó egy (1) darab végszámlát állít ki egy eredeti és négy másolati példányban a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően.
18. A műszaki megfelelőség igazolása tekintetében Ajánlattevőknek az ajánlatukban fel kell tüntetniük a konkrét típusmegjelölést és a gyártmányt, továbbá csatolni szükséges a releváns műszaki paramétereket tartalmazó gyártói adatlapot, a származási hely feltüntetése is szükséges az ajánlatban. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy konkrét megajánlás hiánya az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
19. Az eljárásban részajánlat tétel nem biztosított, tekintettel arra, hogy a feladat részekre nem bontható, a beszerzés célja azonos típusú eszköz beszerzése. Ajánlatkérő a többváltozatú ajánlat lehetőségét kizárja.
20. A nyertes Ajánlattevőnek a szerződés hatálybalépésének időpontjára rendelkeznie kell a közbeszerzés tárgyához illeszkedő tevékenységre vonatkozó érvényes nemzeti rendszerben akkreditált szervezet által tanúsított ISO 9001:2015 vagy azzal egyenértékű egyéb szabvány alapján működtetett minőségbiztosítási rendszert igazoló tanúsítvánnyal, vagy a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedés egyéb bizonyítékával. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy a szerződés hatálybalépésének időpontjában rendelkezni fog a szerződés teljesítésének időtartamára vonatkozó tanúsítvánnyal. Amennyiben nem rendelkezik, úgy Ajánlatkérő azt a szerződéskötéstől való visszalépésnek tekinti és a szerződés nem lép hatályba az előírt tanúsítvány bemutatásáig.
21. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
22. Jelen eljárásban a szerződés hatályba lépésének feltétele, hogy az Irányító Hatóság a KEHOP-1.6.0-15-2021-00028 azonosító számú Támogatási Szerződés módosítását jóváhagyja. Az eredményes eljárás feltétele, hogy a szerződés legkésőbb 2023. augusztus 01-ig megkötésre kerüljön.
23. Ajánlatkérő az eljárás megindítása előtt előzetes piaci konzultációt folytatott le, EKR002067632022 azonosító számon, mely 2022. december 16-án került megindításra és 2023. január 16. napján volt a bontás.
24. A felhívás II.2.7) pontjában a szerződés kezdő dátumaként jelölt 2023.08.01. nap tervezett időpont, a teljesítési határidő kezdete a szerződés aláírását követő nap.