A feltételek felsorolása és rövid leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki
közbeszerzésekről szóló 2015. CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 62. § (1)-(2) bek.-ben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő
gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.(Kbt. 74.§(1) b) pont).
A megkövetelt igazolási mód:
Ajánlattevőnek a közbeszerzési eljárásokban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a
közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 321/2015. (X. 30.)
Kr.) 8. §, 10. § és 12-14. §, illetve 16. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bek.-ben meghatározott kizáró
okok hatálya alá.
A gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bek. szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban:
EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya
alá. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 67. § (2) bekezdésében foglaltakra.
Az EEKD-nek tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely
szerv jogosult, valamint a 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához adott esetben szükséges adatokat és - szükség
esetén - hozzájáruló nyilatkozatot.
Ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát, valamint az
alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségére vonatkozó információkat
(URL, kibocsátó, adott esetben kód) is fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben azon adatbázisok elérhetőségére
vonatkozó információk kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára e rendelet előírja
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
A Kbt. 67. § (3) bek. alapján: ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel
meg, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat
rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges
nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához.
A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a
szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §(1) és (2) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatot akkor is be
kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését.
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 15. §-a alapján ajánlattevő az alkalmassági igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet
vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt
vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával az ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati
kötelezettségének. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek rész az alkalmasság igazolásában, az ajánlattevő a Kbt. 67.
§ (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (4)-(7) bek-ben foglaltakra.
Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy változásbejegyzési eljárás folyamatban van-e vele szemben.
Amennyiben igen, abban az esetben a 321/2015. (X. 30.) Kr. 13. § az irányadó.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is
benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő -
ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi, ajánlatkérő
felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Kr. 7. §-ára.
Az ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 74. § (1) bek.-ben rögzítetteket.
Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § rendelkezéseire. [öntisztázás]
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. Kr. 4. § (3) bekezdésére.
Közös ajánlattevők esetén ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. Kr. 3. § (5)-(6) bekezdésére.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
A Kbt. 65. § (1) c) pontja és az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások
közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 322/2015. (X.30.) Kr.) 21. § (1)
alapján ajánlatkérő előírja az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők vonatkozásában az Étv. szerinti,
építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által vezetett vállalkozó kivitelezői
tevékenységre jogosultak névjegyzékében) szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők
esetén − amennyiben a szerződés teljesítéséhez szükséges − a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a
letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.
SZ1) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az építőipari kivitelezési tevékenységet folytató gazdasági szereplő nem szerepel az Étv.
szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében.
Alkalmatlan a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő, ha az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései szerinti
felhívására nem tudja igazolni, hogy az építőipari kivitelezési tevékenységet folytató gazdasági szereplők be vannak jegyezve a 2014
/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba. Az előírásnak való megfelelésről szóló
igazolást az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései szerinti felhívására kell benyújtani. Az igazolási módra a 321/2015 (X.30.) Korm.
rendelet 26. § (1)-(2) bekezdései irányadóak.
Igazolási mód:
A Kbt. 65. § (1) bek. c) pont szerinti alkalmassági követelményt az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolni. Ajánlatkérő elfogadja
az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát - IV. rész α pont kitöltésével - részletes információk kérése nélkül.
Karakterkorlátozás miatt a pont folytatása a II.2.14) További információ pontban található