1) Ajánlatkérő a részvételi jelentkezés elkészítéséhez dokumentációt készít.
A dokumentáció a
https://ekr.gov.hu oldalról tölthető le.
A közbeszerzési dokumentumokat részvételi jelentkezésenként legalább egy részvételre jelentkezőnek vagy a részvételi
jelentkezésben megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie, a részvételi határidő lejártáig. A részvételi jelentkezések
benyújtásának feltétele a kiegészítő iratok átvétele. A Közbeszerzési dokumentáció továbbadása kizárólag a közös részvételre
jelentkezők, az alkalmasság igazolására igénybe vettek, valamint az alvállalkozók részére megengedett.
2) Részvételre jelentkezőnek részvételi jelentkezésében nyilatkoznia kell:
- a Kbt. 65. § (7) bek. szerint (nemleges tartalommal is);
- a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontja szerint (nemleges tartalommal is)
Részvételre jelentkezőnek részvételi jelentkezésében csatolnia szükséges továbbá:
- a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot;
- a részvételre jelentkező, illetve az alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nevében a részvételi
jelentkezésben aláíró (cégjegyzésre jogosult) cégképviselők aláírási címpéldányát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintáját vagy
ezekkel egyenértékű dokumentumát;
- meghatalmazott eljárása esetén a meghatalmazó aláírási mintáját is tartalmazó szabályszerűen kiállított meghatalmazást;
3) AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
4) Közös részvételi jelentkezés esetén csatolni kell a közös részvételről szóló megállapodást, a vezető részvételre jelentkező megjelölésével [Kbt. 35. § (6) bek.], a feladatmegosztás feltüntetésével, nyilatkozattal, hogy a tagok egyetemleges felelősséget vállalnak a szerződés teljesítéséért. Közös részvétel esetén a részvételi jelentkezők képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös részvételre jelentkezők megjelölését.
5) AK tájékoztatja a részvételre jelentkezőket, hogy az alkalmassági feltételeket a minősített részvételre jelentkezők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbiakban: III.1.1) - III.1.3) pontok.
6) Az RF-ben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közb. dok.-mok előírásai, valamint a Kbt., illetve a vonatkozó magyar jogszabályok előírásai szerint kell eljárni. Az órában meghatározott időpontok a magyarországi pontos idő szerint értendők.
7) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Herczeg Ágnes (00116).
8) A tárgyalásos eljárás jogalapja: a 307/2015. (X.27.) Korm. rend. 2. § (2) bekezdése értelmében AK alanyi jogon alkalmazza ezt az eljárás fajtát.
9) Az értékelési szempontokra vonatkozó főbb információk: Ajánlatkérő a beérkezett ajánlatok értékelése során a Kbt.76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési módszerét alkalmazza.
Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa, amely minden értékelési szempont esetében azonos: 0 - 100.
Az ár szempont vonatkozásában a fordított arányosítás módszere kerül alkalmazásra, amelyben a legkedvezőbb (legalacsonyabb) tartalmi elemre a maximális pont (felső ponthatár) kerül kiosztásra, míg a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan kerülnek kiosztásra a pontszámok.
A minőségi szempontok vonatkozásában az egyenesen arányosítás módszere kerül alkalmazásra, amelyben a legkedvezőbb (legmagasabb) tartalmi elemre a maximális pont (felső ponthatár) kerül kiosztásra, míg a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva egyenesen arányosan kerülnek kiosztásra a pontszámok.
10) A részenként megkötött keretmegállapodásokból a beszerzéseket az Ajánlatkérő a Kbt. 105.§ (2) bekezdés a) pontja alapján, tehát Ajánlatkérő általi közvetlen megrendelés útján kívánja megvalósítani.
11.) részenként 5 vállalkozással köt keretmegállapodást
12.) Ajánlatkérő a szerződéskötés feltételeként előírja, hogy a nyertes ajánlattevőként szerződő fél rendelkezzen érvényes, bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezet által kiállított Villamos berendezések és hálózatok kivitelezésére vonatkozó minőségbiztosítási, minőségirányítási rendszerre (ISO 9001:2015 és/vagy ISO 9002:2017, vagy azzal egyenértékű), valamint munkahelyi egészségvédelem és biztonságirányítási rendszerre (MSZ 28001:2008 (BS OHSAS 18001:2007, vagy azzal egyenértékű)) továbbá Villamos berendezések és hálózatok kivitelezésére vonatkozó környezetirányítási rendszerre (ISO 14001:2015, vagy azzal egyenértékű) vonatkozó tanúsítvánnyal; vagy azzal egyenértékű független akreditált feljogosított szervezet által ellenőrzött minőségbiztosítási intézkedések bemutatásával. A részvételi jelentkezések felbontásának ideje: 2023/08/28 12:00