Koronaélen kívüli területek kaszálása

Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Ajánlatkérő a Kbt. Második rész 81. §-a szerinti hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárás keretében lefolytatandó eljárás eredményeképp 6 részben vállalkozási keretszerződéseket kíván kötni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) Megyei Igazgatóságai által kezelt úthálózat mentén húzódó jelentős kiterjedésű, koronaélen kívüli területek gépi és kézi kaszálási feladatainak (kaszálék összegyűjtése nélkül) elvégzésére. Nyertes Ajánlattevő által kaszálandó felület pontosan az eseti megrendelésben kerül meghatározásra. Jellemzően az Ajánlatkérő által kaszált terület szélétől a védőkerítésig, illetve a kisajátítási határig terjed. Egy szakaszon belül (az esőnapokat kivéve) folyamatosan, megszakítás nélkül szükséges a munkát végezni, a napi minimálisan teljesítendő kaszálási mennyiség 30 000 m2 terület. A kaszálás határidejét az adott területen Ajánlatkérő határozza meg, mely az eseti megrendelésben rögzítésre kerül, a Nyertes Ajánlattevő a kaszálási munkát a megrendelést követő 7. naptári napon legkésőbb meg kell, hogy kezdje. Részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák. A 6 részben érintett kaszálási területek teljes becsült, várható mennyisége összesen 163 638 953 m2 , a keretszerződések keretösszege összesen nettó 2 500 000 000 HUF. Ajánlatkérő az eljárás alábbi részei tekintetében kíván vállalkozási keretszerződést kötni: 1. rész: Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye esetében nettó 762 000 000 HUF keretösszeg erejéig, 2. rész: Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye esetében nettó 374 000 000 HUF keretösszeg erejéig, 3. rész: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád megye esetében nettó 434 000 000 HUF keretösszeg erejéig, 4. rész: Baranya, Somogy, Tolna megye esetében nettó 248 000 000 HUF keretösszeg erejéig, 5. rész: Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém megye esetében nettó 253 000 000 HUF keretösszeg erejéig, 6. rész: Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye esetében nettó 429 000 000 HUF keretösszeg erejéig, Ajánlatkérő valamennyi rész esetében a megadott keretösszeg 70 %-os lehívására vállal kötelezettséget.

Határidő

Deadline 2026-11-30

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2026-10-30 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2026-10-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Koronaélen kívüli területek kaszálása
Hivatkozási szám: EKR002223962026
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a Kbt. Második rész 81. §-a szerinti hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárás keretében lefolytatandó eljárás eredményeképp 6 részben vállalkozási keretszerződéseket kíván kötni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) Megyei Igazgatóságai által kezelt úthálózat mentén húzódó jelentős kiterjedésű, koronaélen kívüli területek gépi és kézi kaszálási feladatainak (kaszálék összegyűjtése nélkül) elvégzésére. Nyertes Ajánlattevő által kaszálandó felület pontosan az eseti megrendelésben kerül meghatározásra. Jellemzően az Ajánlatkérő által kaszált terület szélétől a védőkerítésig, illetve a kisajátítási határig terjed. Egy szakaszon belül (az esőnapokat kivéve) folyamatosan, megszakítás nélkül szükséges a munkát végezni, a napi minimálisan teljesítendő kaszálási mennyiség 30 000 m2 terület. A kaszálás határidejét az adott területen Ajánlatkérő határozza meg, mely az eseti megrendelésben rögzítésre kerül, a Nyertes Ajánlattevő a kaszálási munkát a megrendelést követő 7. naptári napon legkésőbb meg kell, hogy kezdje. Részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák. A 6 részben érintett kaszálási területek teljes becsült, várható mennyisége összesen 163 638 953 m2 , a keretszerződések keretösszege összesen nettó 2 500 000 000 HUF. Ajánlatkérő az eljárás alábbi részei tekintetében kíván vállalkozási keretszerződést kötni: 1. rész: Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye esetében nettó 762 000 000 HUF keretösszeg erejéig, 2. rész: Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye esetében nettó 374 000 000 HUF keretösszeg erejéig, 3. rész: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád megye esetében nettó 434 000 000 HUF keretösszeg erejéig, 4. rész: Baranya, Somogy, Tolna megye esetében nettó 248 000 000 HUF keretösszeg erejéig, 5. rész: Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém megye esetében nettó 253 000 000 HUF keretösszeg erejéig, 6. rész: Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye esetében nettó 429 000 000 HUF keretösszeg erejéig, Ajánlatkérő valamennyi rész esetében a megadott keretösszeg 70 %-os lehívására vállal kötelezettséget.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Zöldterület-ültetési és -karbantartási szolgáltatások 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 6
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 6

1️⃣
Belső azonosító: EKR002223962026/1
Cím: Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
A közbeszerzés tárgya: Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád Megyei Igazgatóságai által kezelt úthálózat mentén húzódó jelentős kiterjedésű, korona élen kívüli területek gépi és kézi kaszálási feladatainak (kaszálék összegyűjtése nélkül) elvégzésére nettó 762 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Nyertes Ajánlattevő által kaszálandó felület pontosan az eseti megrendelésben kerül meghatározásra. Jellemzően az Ajánlatkérő által kaszált terület szélétől a védőkerítésig, illetve a kisajátítási határig terjed. Egy szakaszon belül (az esőnapokat kivéve) folyamatosan, megszakítás nélkül szükséges a munkát végezni, a napi minimálisan teljesítendő kaszálási mennyiség 30 000 m2 terület. A kaszálás határidejét az adott területen Ajánlatkérő határozza meg, mely az eseti megrendelésben rögzítésre kerül, a Nyertes Ajánlattevő a kaszálási munkát a megrendelést követő 7. naptári napon legkésőbb meg kell, hogy kezdje. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg 70 %-os lehívására vállal kötelezettséget. Becsült mennyiség: összesen 52 200 867 m2 Ajánlatkérő jelen felhívásban, illetve a közbeszerzési dokumentumokban a mennyiségi adatokat tájékoztató jelleggel adta meg - a korábbi üzemeltetési tapasztalatok alapján -, a keretszerződés megkötését követően a ténylegesen megrendelésre kerülő mennyiség ezen várható mennyiségtől eltérhet. Ajánlattevőnek az egy (1) négyzetméterre vetített szolgáltatási nettó egységárra (nettó HUF/m2) kell ajánlatot tennie. Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény alapján Ajánlattevő felelőssége, hogy oktatásban részesítse a munkát végző személyt továbbá hogy az általa kezelt munkaeszközre vonatkozóan (pl. kisgép) rendelkezzen az alkalmazott gép kezeléséhez szükséges tanúsítvánnyal (amennyiben az előírás), továbbá rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, megismerje a szükséges szabályokat, utasításokat és információkat. A szükséges gépi erőforrást teljes egészében Nyertes Ajánlattevő biztosítja a szerződéses időtartam alatt. A munkavégzés során a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényben, a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendeletben és annak módosításaiban, valamint a munkavégzésre vonatkozó egyéb törvényekben, rendeletekben, szabványokban és biztonsági szabályzatokban foglaltakat szigorúan be kell tartani.
Többet mutasson
További információk:
-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK -------------------------------- Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján értékeli. Az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő szolgáltatás felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Megyei Igazgatóságai kezelésében lévő országos közutak koronaélen kívüli területei eseti megrendelésekben Megrendelő által meghatározott teljesítési helyszínek.
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Időtartam: 12 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Amennyiben a szerződés szerinti keretösszeg kimerítésére nem kerül sor, úgy a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján Megrendelő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 30. napig – jogosult további 12 hónappal, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig - meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. A Megrendelő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Vállalkozónak, melyet Vállalkozó teljesíteni köteles.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Ár ✅
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR002223962026/2
Cím: Hajdú-B.,Jász-Nagykun-Sz.,Szabolcs-Szatmár-B.megye
A beszerzés leírása:
A közbeszerzés tárgya: Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságai által kezelt úthálózat mentén húzódó jelentős kiterjedésű, korona élen kívüli területek gépi és kézi kaszálási feladatainak (kaszálék összegyűjtése nélkül) elvégzésére nettó 374 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Nyertes Ajánlattevő által kaszálandó felület pontosan az eseti megrendelésben kerül meghatározásra. Jellemzően az Ajánlatkérő által kaszált terület szélétől a védőkerítésig, illetve a kisajátítási határig terjed. Egy szakaszon belül (az esőnapokat kivéve) folyamatosan, megszakítás nélkül szükséges a munkát végezni, a napi minimálisan teljesítendő kaszálási mennyiség 30 000 m2 terület. A kaszálás határidejét az adott területen Ajánlatkérő határozza meg, mely az eseti megrendelésben rögzítésre kerül, a Nyertes Ajánlattevő a kaszálási munkát a megrendelést követő 7. naptári napon legkésőbb meg kell, hogy kezdje. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg 70 %-os lehívására vállal kötelezettséget. Becsült mennyiség: összesen 22 397 205 m2 Ajánlatkérő jelen felhívásban, illetve a közbeszerzési dokumentumokban a mennyiségi adatokat tájékoztató jelleggel adta meg - a korábbi üzemeltetési tapasztalatok alapján -, a keretszerződés megkötését követően a ténylegesen megrendelésre kerülő mennyiség ezen várható mennyiségtől eltérhet. Ajánlattevőnek az egy (1) négyzetméterre vetített szolgáltatási nettó egységárra (nettó HUF/m2) kell ajánlatot tennie. Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény alapján Ajánlattevő felelőssége, hogy oktatásban részesítse a munkát végző személyt továbbá hogy az általa kezelt munkaeszközre vonatkozóan (pl. kisgép) rendelkezzen az alkalmazott gép kezeléséhez szükséges tanúsítvánnyal (amennyiben az előírás), továbbá rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, megismerje a szükséges szabályokat, utasításokat és információkat. A szükséges gépi erőforrást teljes egészében Nyertes Ajánlattevő biztosítja a szerződéses időtartam alatt. A munkavégzés során a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényben, a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendeletben és annak módosításaiban, valamint a munkavégzésre vonatkozó egyéb törvényekben, rendeletekben, szabványokban és biztonsági szabályzatokban foglaltakat szigorúan be kell tartani.
Többet mutasson
A teljesítés helye: Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR002223962026/3
Cím: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád megye
A beszerzés leírása:
A közbeszerzés tárgya: Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád Megyei Igazgatóságai által kezelt úthálózat mentén húzódó jelentős kiterjedésű, korona élen kívüli területek gépi és kézi kaszálási feladatainak (kaszálék összegyűjtése nélkül) elvégzésére nettó 434 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Nyertes Ajánlattevő által kaszálandó felület pontosan az eseti megrendelésben kerül meghatározásra. Jellemzően az Ajánlatkérő által kaszált terület szélétől a védőkerítésig, illetve a kisajátítási határig terjed. Egy szakaszon belül (az esőnapokat kivéve) folyamatosan, megszakítás nélkül szükséges a munkát végezni, a napi minimálisan teljesítendő kaszálási mennyiség 30 000 m2 terület. A kaszálás határidejét az adott területen Ajánlatkérő határozza meg, mely az eseti megrendelésben rögzítésre kerül, a Nyertes Ajánlattevő a kaszálási munkát a megrendelést követő 7. naptári napon legkésőbb meg kell, hogy kezdje. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg 70 %-os lehívására vállal kötelezettséget. Becsült mennyiség: összesen 26 009 658 m2 Ajánlatkérő jelen felhívásban, illetve a közbeszerzési dokumentumokban a mennyiségi adatokat tájékoztató jelleggel adta meg - a korábbi üzemeltetési tapasztalatok alapján -, a keretszerződés megkötését követően a ténylegesen megrendelésre kerülő mennyiség ezen várható mennyiségtől eltérhet. Ajánlattevőnek az egy (1) négyzetméterre vetített szolgáltatási nettó egységárra (nettó HUF/m2) kell ajánlatot tennie. Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény alapján Ajánlattevő felelőssége, hogy oktatásban részesítse a munkát végző személyt továbbá hogy az általa kezelt munkaeszközre vonatkozóan (pl. kisgép) rendelkezzen az alkalmazott gép kezeléséhez szükséges tanúsítvánnyal (amennyiben az előírás), továbbá rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, megismerje a szükséges szabályokat, utasításokat és információkat. A szükséges gépi erőforrást teljes egészében Nyertes Ajánlattevő biztosítja a szerződéses időtartam alatt. A munkavégzés során a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényben, a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendeletben és annak módosításaiban, valamint a munkavégzésre vonatkozó egyéb törvényekben, rendeletekben, szabványokban és biztonsági szabályzatokban foglaltakat szigorúan be kell tartani.
Többet mutasson
A teljesítés helye: Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Belső azonosító: EKR002223962026/4
Cím: Baranya, Somogy, Tolna megye
A beszerzés leírása:
A közbeszerzés tárgya: Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) Baranya, Somogy, Tolna Megyei Igazgatóságai által kezelt úthálózat mentén húzódó jelentős kiterjedésű, korona élen kívüli területek gépi és kézi kaszálási feladatainak (kaszálék összegyűjtése nélkül) elvégzésére nettó 248 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Nyertes Ajánlattevő által kaszálandó felület pontosan az eseti megrendelésben kerül meghatározásra. Jellemzően az Ajánlatkérő által kaszált terület szélétől a védőkerítésig, illetve a kisajátítási határig terjed. Egy szakaszon belül (az esőnapokat kivéve) folyamatosan, megszakítás nélkül szükséges a munkát végezni, a napi minimálisan teljesítendő kaszálási mennyiség 30 000 m2 terület. A kaszálás határidejét az adott területen Ajánlatkérő határozza meg, mely az eseti megrendelésben rögzítésre kerül, a Nyertes Ajánlattevő a kaszálási munkát a megrendelést követő 7. naptári napon legkésőbb meg kell, hogy kezdje. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg 70 %-os lehívására vállal kötelezettséget. Becsült mennyiség: összesen 18 259 305 m2 Ajánlatkérő jelen felhívásban, illetve a közbeszerzési dokumentumokban a mennyiségi adatokat tájékoztató jelleggel adta meg - a korábbi üzemeltetési tapasztalatok alapján -, a keretszerződés megkötését követően a ténylegesen megrendelésre kerülő mennyiség ezen várható mennyiségtől eltérhet. Ajánlattevőnek az egy (1) négyzetméterre vetített szolgáltatási nettó egységárra (nettó HUF/m2) kell ajánlatot tennie. Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény alapján Ajánlattevő felelőssége, hogy oktatásban részesítse a munkát végző személyt továbbá hogy az általa kezelt munkaeszközre vonatkozóan (pl. kisgép) rendelkezzen az alkalmazott gép kezeléséhez szükséges tanúsítvánnyal (amennyiben az előírás), továbbá rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, megismerje a szükséges szabályokat, utasításokat és információkat. A szükséges gépi erőforrást teljes egészében Nyertes Ajánlattevő biztosítja a szerződéses időtartam alatt. A munkavégzés során a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényben, a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendeletben és annak módosításaiban, valamint a munkavégzésre vonatkozó egyéb törvényekben, rendeletekben, szabványokban és biztonsági szabályzatokban foglaltakat szigorúan be kell tartani.
Többet mutasson
A teljesítés helye:
Baranya 🏙️
Somogy 🏙️
Tolna 🏙️
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
Belső azonosító: EKR002223962026/5
Cím: Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém megye
A beszerzés leírása:
A közbeszerzés tárgya: Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém Megyei Igazgatóságai által kezelt úthálózat mentén húzódó jelentős kiterjedésű, korona élen kívüli területek gépi és kézi kaszálási feladatainak (kaszálék összegyűjtése nélkül) elvégzésére nettó 253 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Nyertes Ajánlattevő által kaszálandó felület pontosan az eseti megrendelésben kerül meghatározásra. Jellemzően az Ajánlatkérő által kaszált terület szélétől a védőkerítésig, illetve a kisajátítási határig terjed. Egy szakaszon belül (az esőnapokat kivéve) folyamatosan, megszakítás nélkül szükséges a munkát végezni, a napi minimálisan teljesítendő kaszálási mennyiség 30 000 m2 terület. A kaszálás határidejét az adott területen Ajánlatkérő határozza meg, mely az eseti megrendelésben rögzítésre kerül, a Nyertes Ajánlattevő a kaszálási munkát a megrendelést követő 7. naptári napon legkésőbb meg kell, hogy kezdje. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg 70 %-os lehívására vállal kötelezettséget. Becsült mennyiség: összesen 17 339 772 m2 Ajánlatkérő jelen felhívásban, illetve a közbeszerzési dokumentumokban a mennyiségi adatokat tájékoztató jelleggel adta meg - a korábbi üzemeltetési tapasztalatok alapján -, a keretszerződés megkötését követően a ténylegesen megrendelésre kerülő mennyiség ezen várható mennyiségtől eltérhet. Ajánlattevőnek az egy (1) négyzetméterre vetített szolgáltatási nettó egységárra (nettó HUF/m2) kell ajánlatot tennie. Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény alapján Ajánlattevő felelőssége, hogy oktatásban részesítse a munkát végző személyt továbbá hogy az általa kezelt munkaeszközre vonatkozóan (pl. kisgép) rendelkezzen az alkalmazott gép kezeléséhez szükséges tanúsítvánnyal (amennyiben az előírás), továbbá rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, megismerje a szükséges szabályokat, utasításokat és információkat. A szükséges gépi erőforrást teljes egészében Nyertes Ajánlattevő biztosítja a szerződéses időtartam alatt. A munkavégzés során a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényben, a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendeletben és annak módosításaiban, valamint a munkavégzésre vonatkozó egyéb törvényekben, rendeletekben, szabványokban és biztonsági szabályzatokban foglaltakat szigorúan be kell tartani.
Többet mutasson
A teljesítés helye: Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005

6️⃣
Belső azonosító: EKR002223962026/6
Cím: Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye
A beszerzés leírása:
A közbeszerzés tárgya: Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala Megyei Igazgatóságai által kezelt úthálózat mentén húzódó jelentős kiterjedésű, korona élen kívüli területek gépi és kézi kaszálási feladatainak (kaszálék összegyűjtése nélkül) elvégzésére nettó 429 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Nyertes Ajánlattevő által kaszálandó felület pontosan az eseti megrendelésben kerül meghatározásra. Jellemzően az Ajánlatkérő által kaszált terület szélétől a védőkerítésig, illetve a kisajátítási határig terjed. Egy szakaszon belül (az esőnapokat kivéve) folyamatosan, megszakítás nélkül szükséges a munkát végezni, a napi minimálisan teljesítendő kaszálási mennyiség 30 000 m2 terület. A kaszálás határidejét az adott területen Ajánlatkérő határozza meg, mely az eseti megrendelésben rögzítésre kerül, a Nyertes Ajánlattevő a kaszálási munkát a megrendelést követő 7. naptári napon legkésőbb meg kell, hogy kezdje. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg 70 %-os lehívására vállal kötelezettséget. Becsült mennyiség: összesen 27 432 146 m2 Ajánlatkérő jelen felhívásban, illetve a közbeszerzési dokumentumokban a mennyiségi adatokat tájékoztató jelleggel adta meg - a korábbi üzemeltetési tapasztalatok alapján -, a keretszerződés megkötését követően a ténylegesen megrendelésre kerülő mennyiség ezen várható mennyiségtől eltérhet. Ajánlattevőnek az egy (1) négyzetméterre vetített szolgáltatási nettó egységárra (nettó HUF/m2) kell ajánlatot tennie. Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény alapján Ajánlattevő felelőssége, hogy oktatásban részesítse a munkát végző személyt továbbá hogy az általa kezelt munkaeszközre vonatkozóan (pl. kisgép) rendelkezzen az alkalmazott gép kezeléséhez szükséges tanúsítvánnyal (amennyiben az előírás), továbbá rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, megismerje a szükséges szabályokat, utasításokat és információkat. A szükséges gépi erőforrást teljes egészében Nyertes Ajánlattevő biztosítja a szerződéses időtartam alatt. A munkavégzés során a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényben, a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendeletben és annak módosításaiban, valamint a munkavégzésre vonatkozó egyéb törvényekben, rendeletekben, szabványokban és biztonsági szabályzatokban foglaltakat szigorúan be kell tartani.
Többet mutasson
A teljesítés helye:
Vas 🏙️
Zala 🏙️
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006
Leírás
A teljesítés helye:
Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-11-30 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-11-30 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR rendelet) 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2026-11-30 11:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu/
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR rendelet) 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/1. Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 5. § alapján az Ajánlattevőnek (továbbiakban AT) az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, elektronikus formában rendelkezésre bocsátja. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján AK felhívja az AT figyelmét, hogy az EEKD formanyomtatványának IV. részét az alábbiak figyelembe vételével köteles kitölteni: AK a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. fejezet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja az AT egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész α „alfa” szakasz) az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Tehát AT-nek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. Részének α pontját kell kitöltenie, AK nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 65. § (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. A Kbt. 65. § (6)-(7) bek. alkalmazása esetén felhívjuk ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 3. § (3) és (5) bekezdés megfelelő alkalmazására! AT az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat (az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások) az AK Kbt. 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján. AK felhívja AT figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésére, amely szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az AK köteles az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t – megfelelő határidő kitűzésével - felhívni a kizáró okok, az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a (4) bekezdésben foglaltak szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésében foglaltakra. M/1. AT a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján nyújtsa be az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) teljesített, eljárás tárgya szerinti legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését. A referenciát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerint kell igazolnia, minimálisan az alábbi tartalommal: - a szerződést kötő másik fél megnevezése (név és székhely/lakcím); - kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és/vagy e-mail); - a szolgáltatás tárgyának ismertetése (olyan részletezettséggel, hogy abból az előírt alkalmassági feltételnek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen, beleértve a közterület típusának, típusainak feltüntetését is, melyen a szolgáltatás elvégzésre került); - a referencia teljesítésének kezdő valamint befejező időpontja (év, hónap, nap pontossággal); - a legjelentősebb szolgáltatások mennyiségi adatai (saját teljesítés mértéke a vizsgált időszak vonatkozásában); - nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt. Amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 21.§ (3a) bek.a) pontja alapján előírja, hogy a referenciaigazolás tekintetében a vizsgált időszak (3 év) alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe. A 321/2015. (X.30.) Korm.r. 21/A. § szerint: A 21. § (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Az ajánlatkérő köteles elfogadni azon megvalósult teljesítések igazolását is, amelyek esetén bár szerződésszegés történt, de a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége – a szerződést kötő másik fél által nem vitatottan – nem áll fenn. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdése szerint, ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatás megrendelésre vonatkozó referencia igazolás vagy nyilatkozat - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák, illetve teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referenciaigazolást vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett szolgáltatás tekintetében olyan arányban fogadja el, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. Folytatódik a BT-761 mezőben.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az eljárás valamennyi részében: 1. Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását. 2. Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1) - (7) bekezdései irányadók. Közös ajánlattétel esetében az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2a) bek. szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot egyszerű elektronikus másolati formában, mely okiratnak ki kell terjednie arra, hogy az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő - a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az adott eljárás tekintetében; - és hogy az EKR rendszerben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. BT-750-es mező folytatása: Ajánlatkérő az alkalmassági feltétel igazolására a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően az eljárás megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított legfeljebb 6 éven belül megkezdett és 3 éven belül befejezett szolgáltatásokat veszi figyelembe. Az Ajánlatkérő elvárása, hogy a dokumentum tartalmazzon minden olyan adatot, információt, amely az alkalmasság megítéléséhez szükséges minimumkövetelményekben megfogalmazásra került. Felhívjuk az Ajánlattevők figyelmét, hogy az alkalmasság körében bemutatott adatok feltüntetését üzleti titokra hivatkozással sem lehet megtagadni az ajánlatban. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére az igazolások benyújtása kapcsán. M/1. Ajánlattevő alkalmas, amennyiben rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) összességében az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített összesen legalább 30.000 m2 közterületen végzett kézi és/vagy gépi kaszálásra vonatkozó referenciával. Ajánlatkérő jelen alkalmassági követelmény esetében a „közterület” fogalma alatt a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény szerinti fogalom meghatározást érti: a közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló terület, amelyet rendeltetésének megfelelően bárki használhat, ideértve a közterületnek közútként szolgáló és a magánterületnek a közforgalom számára a tulajdonos (használó) által megnyitott és kijelölt részét, továbbá az a magánterület, amelyet azonos feltételekkel bárki használhat. Ilyen terület típusnak tekinthető pl. az országos és helyi közút, kül-, és belterületi park, önkormányzati terület, energiahálózat (például földgáz, elektromos hálózat) alatti területek, árvízvédelmi töltések, vízművek területei. A referenciának tartalmaznia kell a közterület terület típusának megnevezését is. Ezen alkalmassági követelmény teljesülhet egy szerződésen belül, illetve több szerződés bemutatásával is. Több referencia bemutatása esetén, az előírt M/1. alkalmassági minimumkövetelményeknek a referenciák akkor felelnek meg, amennyiben a szolgáltatási feladathoz rendelt mennyiségeket együttesen lefedik. Amennyiben Ajánlattevő több részben is ajánlatot kíván tenni, úgy az előírt mennyiségek nem adódnak össze, ugyanazon referencia valamennyi rész esetében felhasználható az ajánlattevő alkalmasságának megállapításához. Ajánlatkérő rögzíteni kívánja, hogy nemcsak a megjelölt időszakban megkötésre került szerződések használhatók fel referenciaként, korábban megkötött szerződések is felhasználhatók, továbbá nem feltétel az adott szerződés megjelölt időszakban való lejárta, azonban Ajánlatkérő kizárólag az Ajánlatkérő által vizsgált 36 hónapra eső teljesítés mértékét tudja figyelembe venni. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdése alapján Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe. Amennyiben az alkalmassági követelménynek való megfelelés a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 22. § (1) bek. a) pontja alapján a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) és f) pontja szerinti szervezet (illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU EP-i és tanácsi irányelv alapján AK-.nak minősül) javára történő teljesítéssel igazolható, az alkalmasság igazolása a szervezet részéről kiállított, vagy általa aláírt referenciaigazolás benyújtásával szükséges. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmény előzetes igazolására vonatkozóan kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére. A gazdasági szereplő által az ajánlatban az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(6) szerinti felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az Ajánlatkérő figyelmen kívül hagyja, és azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon gazdasági szereplő(k) tekintetében vonja be a bírálatba, amely gazdasági szereplő(ke)t Ajánlatkérő az igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az gazdasági szereplő az igazolásokat korábban benyújtotta, az Ajánlatkérő nem hívja fel az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az Ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be – és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetések pénzneme a forint. Az ajánlatkérő a Kbt. 135. § (1) bekezdés szerint igazolt eseti megrendelések teljesítését követően kiállított számla ellenértékét a Ptk.6:130. § (1) és (2) bekezdése szerint a számla kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül átutalással fizeti meg. A fizetési feltételek részletes szabályait a Közbeszerzési Dokumentumok (KD) részét képező szerződés tartalmazza. Ajánlatkérő összhangban a Kbt. 27/A. §-ával elektronikusan benyújtott számlát elfogad, azonban - a hirdetmény Kiadóhivatal által alkalmazott megjelenési nézetében foglaltakkal ellentétben - ez nem jelenti azt, hogy az elektronikus számla benyújtása kötelező.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás, és/vagy a szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér, hibás teljesítési kötbér, meghiúsulási kötbér. A szerződést biztosító mellékkötelezettségeket, azok mértékét, részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező szerződés tartalmazza. A munkavégzéshez ingyenes úthasználatot a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nem biztosít. Nyertes Ajánlattevő a munkát csak közútkezelői hozzájárulás és munkakezdési engedély birtokában kezdheti meg. A közútkezelői hozzájárulást és a munkakezdési engedélyt a szerződéskötést követően kell kérelmeznie Nyertes Ajánlattevőnek, mely folyamatáról a szerződésben megnevezett kapcsolattartó fog részletes tájékoztatást adni.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
+ még 18
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Fizetésképtelenséggel, összeférhetetlenséggel vagy szakmai kötelességszegéssel kapcsolatos okok
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Ajánlatkérő az EKR technikai sajátosságai miatt minden kizáró okot ezen pontban tüntet fel: Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő (a továbbiakban: AT), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben valamint a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Öntisztázás: a Kbt. 64. § (1)-(2) bekezdés alapján. A Kbt. 74. § (1) b) értelmében az Ajánlatkérőnek (a továbbiakban: AK) ki kell zárnia az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Igazolási mód: A kizáró okok fenn nem állását a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §- 16. § rendelkezései szerint kell igazolni. Előzetes igazolási mód (ajánlatban benyújtandó): A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1-7. § rendelkezései szerint kell igazolni. Az AT a Kr. 4. § (1)-(2) bekezdése alapján, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: EEKD) kitöltésével köteles előzetesen igazolni, figyelembe véve a Korm. rendelet 1. § (1) bekezdését és 3. §- át, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének, valamint a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontjának hatálya alá. A Kr. 3. § (3),(5) bekezdései alapján az alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetek és a közös AT-k vonatkozásában, a nevükben eljárni jogosult képviselő külön-külön tölti ki az EEKD űrlapot az EKR rendszerben. A Kr. 2. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel az EEKD űrlapon az AT-nek fel kell tüntetnie az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik. A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani az előírt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének. A Kr. 15. § (2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az AT a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését. Részletes igazolás: Ajánlatkérő az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt - adott esetben, ajánlatkérő döntésének megfelelően további ajánlattevőket - megfelelő határidő kitűzésével fogja felhívni a felhívásban előírt kizáró okok hiányának a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet III. fejezete szerinti igazolására. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania, mely tartalmazza a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b), d), e) vagy g) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b), d), e) vagy g) alpontja szerinti jellege és mértéke bemutatását, a Pmt. 3. § 38. pont a), b), d), e) vagy g) alpontja szerinti tényleges tulajdonos hiányában az erről szóló nyilatkozatot, valamint a gazdasági szereplő tulajdonosi és irányítási viszonyainak bemutatását szükséges csatolni. A Korm.rendelet 1. § (7) bek. szerint a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak mindaddig, amíg az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításáig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okok igazolására felhívott Magyarországon letelepedett AT esetén a Kr. 4. §, a 8. §, illetve nem Magyarországon letelepedett AT esetén, a 4. §, a 10. § alapján kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében, valamint a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a Kr. 12-14. § és 16. §-ban foglaltakra is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésben foglaltakra, mely szerint részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Ajánlattevő a felhívásban előírt kizáró okok fenn nem állását Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése szerinti felhívására köteles igazolni - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. § és 12-16. § szakaszaiban foglaltaknak megfelelően. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet - a Kbt. 3. § 10a. pontja szerinti „Átlátható gazdasági szereplő” fogalmára; - a Kbt. 69. § (15) bek. és - a 321/2025. (X.30.) Korm. rendelet 14. § (2) bek. foglaltakra.
Többet mutasson
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontjában és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint. Kbt. 63. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki c) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségét az elmúlt három évben súlyosan megszegte és ez az említett korábbi szerződés felmondásához vagy elálláshoz, kártérítés követeléséhez vagy a szerződés alapján alkalmazható egyéb szankció érvényesítéséhez vezetett, vagy ha a nyertes ajánlattevőként szerződő fél olyan magatartása, amelyért felelős részben vagy egészben a szerződés lehetetlenülését okozta;
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14605749244
Postacím: Fényes Elek Utca 7-13.
Postai irányítószám: 1024
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Bányai Gábor
E-mail: info@kozut.hu 📧
Telefon: +36 18199000 📞
URL: https://www.kozut.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR002223962026 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR002223962026 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdését alkalmazza.: Igen Tekintettel a TED szigorú karakterkorlátozására Ajánlatkérő az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési Dokumentumokban adja meg. Jelen közbeszerzési eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lefolytatásra kerülő eljárás, így az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR rendelet) rendelkezései alkalmazandóak. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az EKR rendelet 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR regisztráció a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap webhelyen tehető meg. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 13/2021. (XI. 29.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi (http://ujvilag.gov.hu). Az EKR használatával és az EKR-ben történő regisztrációval kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas. A gazdasági szereplő a jelen közbeszerzési eljárás iránti érdeklődését - az EKR-ben való előzetes regisztrációt követően – kizárólag az EKR-en keresztül jelezheti az „Érdeklődés jelzése” funkció használatával. A Kbt. 41/A. § (3) bekezdése, valamint az 57. § (1) bekezdés b) pontja alapján, amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Az eljárásban benyújtandó űrlapok: - Felolvasólap; - Ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése tekintetében; - Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében; - Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében; - Nyilatkozat Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján; - Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról; - Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdés vonatkozásában; - Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdés vonatkozásában; - Nyilatkozat üzleti titokról (adott esetben); - Orosz szankciós nyilatkozat; - Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum. AK az alkalmassági feltételeket és azok igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez (a Közbeszerzési Hatóság „bronz" fokozatú minősítéséhez) képest valamennyi alkalmassági feltétel, azaz az M/1. tárgya és mennyisége vonatkozásában – az eljárás összes része tekintetében – szigorúbban határozza meg [321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 30. § (4)]. Az ajánlatok értékelésének szempontja az eljárás valamennyi részében: Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti a legalacsonyabb ár figyelemmel arra, hogy Ajánlatkérő az egyéb közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki dokumentumokban konkrétan meghatározta az elvégzendő szolgáltatások valamennyi minőségi és műszaki paraméterét, ennek megfelelően Ajánlatkérő igényeinek csak ezen követelmények szerinti szolgáltatások felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását a műszaki dokumentumokban foglaltakon túl további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ajánlatkérő jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81. § (4) - (5) bekezdésében foglaltakat is az eljárás valamennyi részében. AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza az eljárás egyik részében sem. AK az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához nem köti az eljárás egyik részében sem. AK felhívja az AT figyelmét a Kbt. 62. § (7) bekezdésében és a Kr. 18. §-ában foglaltakra. Az ajánlatban AT-nek nyilatkoznia kell folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról, nemleges tartalom esetén is (EKR űrlap kitöltésével). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (elektronikus kérelem) és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (a kérelemről kiállított elektronikus tanúsítványt, igazolást). AK felhívja továbbá a figyelmet, hogy az ajánlattevőknek az ajánlatukban nyilatkozniuk kell, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontjában foglaltak alapján átlátható szervezetnek minősülnek-e. Amennyiben AT nem minősül átlátható szervezetnek, úgy ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdése n) pontja alapján érvénytelennek minősül. Felhívjuk a gazdasági szereplők figyelmét, hogy AK az eljárás megindításának dátumaként a 44/2015. (IX. 2.) MvM rendelet 1. § (1) és (4) bekezdése alapján a TED-en megjelent eljárást megindító hirdetmény „Hirdetmény feladás dátuma” pontjában lévő BT-803 "E hirdetmény eSender általi feladásának dátuma" mezőben szereplő dátumot tekinti. AK nem biztosítja helyszíni bejárás lehetőségét a gazdasági szereplők számára az eljárás egyik részében sem. Az eljárás valamennyi részének vonatkozásában: AK rögzíti, hogy ha az eljárásban a nyertes ajánlattevő visszalép, – amennyiben az összegezésben megjelölésre kerül – a következő legkedvezőbb ajánlatot tevővel köthet szerződést. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha bármely okirat, igazolás, nyilatkozat nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt ajánlattevő magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Kbt. 41/A. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint. AT a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR rendszerben erre szolgáló funkciót alkalmaz. Amennyiben valamely benyújtandó nyilatkozatra vonatkozóan AK nem bocsátott rendelkezésre űrlapot, akkor az AT-nek a benyújtandó nyilatkozat papír alapú példányának egyszerű elektronikus másolatát kell ajánlatában benyújtania. A részleteket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazza. Az ajánlathoz csatolni kell (fel kell tölteni) a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) hatálya alá tartozó, ezért cégnek minősülő ajánlattevő, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet részéről az ajánlatban nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) közjegyzői aláírás hitelesítéssel ellátott cégaláírási nyilatkozatát (aláírási címpéldányát/címpéldányait) vagy ügyvéd, vagy kamarai jogtanácsos által a Ctv. 9. §-a szerint ellenjegyzett aláírás mintáját egyszerű másolatban. A részleteket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazza. Az ily módon az ajánlatban benyújtott (feltöltött) minden – az AT vagy alvállalkozó, vagy Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti szervezet által készített – dokumentumot a végén cégszerűen alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak. Az előzetes piaci konzultáció (Nyilvános előzetes piaci konzultáció – EKR) összefoglalójának elektronikus elérhetősége: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001410112026 Jelen közbeszerzési eljárás a Magyar Közút Nonprofit Zrt, mint Ajánlatkérő igénye alapján, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt., mint Lebonyolító által kerül lefolytatásra. Az eljárás során az EKR-ben történő kommunikáció és a kapcsolattartás az ajánlati felhívás I.1) pontjában, a Lebonyolító kapcsolattartójaként megjelölt személyen keresztül történik. Jelen felhívásban minden, az Ajánlatkérő részéről megfogalmazott előírás az eljárásban a Lebonyolítón keresztül érvényesül, továbbá minden olyan esetben, ahol jelen felhívás illetve a Közbeszerzési Dokumentumok az Ajánlatkérő felé történő benyújtási kötelezettséget ír elő, az a Lebonyolítón keresztül valósul meg. AK felhívja a figyelmet, hogy az eljárás során a kommunikáció – a Kbt. 41/C. § (1) bek.-ben meghatározott kivételektől eltekintve – kizárólag az EKR-en keresztül történik. A BT-763 mező megjelenítésére tekintettel Ajánlatkérő az alábbi pontosítást teszi: ajánlatok benyújthatóak valamennyi részre. Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárás előkészítése során megvizsgálta a közbeszerzésekben alkalmazandó környezetvédelmi követelményekről szóló 235/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet legutóbbi módosításaival bevezetett, az „első az energiahatékonyság” elvére vonatkozó kötelezettségek érvényesíthetőségét. Ajánlatkérő megállapította, hogy az által megjelölt országos közutak melletti területeken húzódó jelentős kiterjedésű, koronaélen kívüli területek gépi és kézi kaszálási feladatainak ellátása során az elvégzett munkafolyamatokra közvetlen számszerűsíthető energiahatékonysági minimumkövetelmény meghatározása műszakilag nem kivitelezhető. Több részre történő pályázás esetén Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a kaszálási munkák országosan, részenként több helyszínen, hozzávetőlegesen egy időszakban kerülnek megvalósításra! A munkavégzéshez ingyenes úthasználatot a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nem biztosít. Nyertes Ajánlattevő a munkát csak közútkezelői hozzájárulás és munkakezdési engedély birtokában kezdheti meg. A közútkezelői hozzájárulást és a munkakezdési engedélyt a szerződéskötést követően kell kérelmeznie Nyertes Ajánlattevőnek, mely folyamatáról a szerződésben megnevezett kapcsolattartó fog részletes tájékoztatást adni. A közútkezelői hozzájárulásban foglaltak szerint, az e-UT 04.05.14 - Közutakon folyó munkák elkorlátozása és ideiglenes forgalomszabályozása c. Útügyi Műszaki Előírás vonatkozó pontjainak betartásával - munka csak ideiglenes forgalomterelés biztosításával végezhető. Az érvényben lévő Útügyi Műszaki Előírások elérhetők az alábbi linken: https://ume.kozut.hu/statusz/ervenyben-levo-utugyi-muszaki-eloirasok
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § alapján.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 212-759738 (2026-10-30)