A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok fennállnak.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (1)-(2) bekezdései szerint kell igazolni, hogy AT nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá. A kizáró okokkal kapcsolatban irányadó a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet I. és III. fejezete.
Az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő nyilatkozatot nyújt be arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. § alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Valamennyi, a kizáró okok fenn nem állására vonatkozó, az ajánlattevő, az alvállalkozó és az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet által benyújtott igazolás keltezésével kapcsolatban a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése irányadó. Részekre történő ajánlattétel esetén irányadó a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdése.
AK a Kbt.65.§ rendelkezései alapján nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági köv-t.
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
Valamennyi ajánlati rész esetében: A Kbt.114.§ (2) bek alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolásaként AT(k) köteles(ek) a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti, arra vonatkozó nyilatkozatot benyújtani, hogy megfelel(nek) az AK által előírt alkalmassági követelménynek. Irányadó: 321/2015.(X.30.) Kr. 21.§(3)bek d) pont (M.1.) , 21.§(3)bek c) pont (M.2.), 21.§(3) bek a) pont(M.3.).
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]: SZ/1. alkalmasság: Ajánlatkérő a 676/2020. (XII.28.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés szerint az eljárást megindító felhívásban a közétkeztetési szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplők vonatkozásában, a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján köteles előírni
a) a tevékenységre vonatkozó, Éltv. szerinti FELIR azonosító meglétét, illetve
b) a szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó, Éltv. 23. § (5) bekezdése szerinti valamennyi utolsó, de 3 évnél nem régebbi minősítés eredményeinek benyújtását.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
SZ/1.
Ajánlattevő alkalmatlan amennyiben nem rendelkezik az ajánlattételi határidő lejártakor érvényes:
SZ.1.1. a tevékenységre vonatkozó, Éltv. szerinti FELIR azonosítóval;
SZ.1.2. a szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyha létesítményekre vonatkozó, az Éltv. 23. § (5) bekezdése szerinti - három évnél nem régebbi minősítéssel.
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, e szervezetnek - az általa igazolt alkalmassági követelmények tekintetében - az ajánlattevő tekintetében előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést [Kbt. 67. § (3) bekezdés]
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása: Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
SZ/1.
SZ.1.1. a tevékenységre vonatkozó, Éltv. szerinti FELIR azonosító benyújtásával.
SZ.1.2. a szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyha létesítményekre vonatkozó, az Éltv. 23. § (5) bekezdése szerinti - három évnél nem régebbi minősítés benyújtásával, az Éltv. 23. § (5) bekezdése szerinti élelmiszerlánc felügyeleti szerv által kiadott minősítés benyújtásával.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Valamennyi rész esetében: HACCP minőségbiztosítási rendszer, vagy azzal egyenértékű, az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó tanúsítvány, vagy a felsorolt rendszer működtetésének egyéb bizonyítékai, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedések leírása. A tanúsítvány érvényességi területének ki kell terjednie a diétás étkeztetésre is.
M.2. Ajánlati részenként: Szakhatósági működési engedéllyel rendelkező főzőkonyha,
1. részben legalább 130 fő/nap,
2. részben legalább 400 fő/nap,
3. részben legalább 300 fő/nap,
4. részben legalább 250 fő/nap,
5. részben legalább 350 fő/nap
főzőkapacitással rendelkezik.
Ha az AT több részre tesz ajánlatot, a konyhának alkalmasnak kell lennie az ajánlattal érintett részekre előírt összes kapacitás teljesítésére.
1. rész legalább 130 adag ebéd/nap,
2. rész legalább 400 adag ebéd/nap,
3. rész legalább 300 ebéd/nap,
4. rész legalább 250 adag ebéd/nap,
5. rész legalább 350 adag ebéd/nap
mennyiségű étel kiszállítására és folyamatos melegen tartására képes, a HACCP előírásoknak megfelelő, fertőtleníthető, rozsdamentes, hőtároló szállítóedények és ételszállító járművek.
M.3.) Ajánlattevő alkalmatlan amennyiben nem rendelkezik legalább az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, legalább 12 hónapon keresztül teljesített,
1. rész legalább 130 adag ebéd/nap,
2. rész legalább 400adag ebéd/nap,
3. rész legalább 300 ebéd/nap,
4. rész legalább 250 adag ebéd/nap,
5. rész legalább 350 adag ebéd/nap
elkészítését magában foglaló jogszabály- és szerződésszerűen végzett közétkeztetési szolgáltatások nyújtására vonatkozó referenciával.
Igazolási mód: KR. 21. § (3) bek. a) pont, 21. § (3a) bek. a) pont, 21/A. §, 23. §, 24. § szerint. A referencia igazolásban, vagy nyilatkozatban meg kell adni legalább a szerződést kötő másik fél nevét, címét, a referencia munkát teljesítő(k) nevét, címét, közös teljesítés esetén a teljesítés %-os arányát, a szerződés tárgyát és mennyiségét (olyan tartalommal, hogy az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen), a teljesítés kezdő és befejező dátumát (év, hó, nap részletességgel), a teljesítés helyét, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
M.1.)-M.3.) feltételei a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbbak.
Folyt. a III.2.1.) pontban