A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az
alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) - (2) bek.-ben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
Kizáró okok igazolási módja:
Az ajánlattevőnek a Kbt. 114. § (2) bek.-ben, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (1) és (2) bek.-ben foglaltaknak megfelelően szükséges a kizáró okok fenn nem állásáról nyilatkoznia, továbbá a Kbt. 62. § (1) bekezdésének kb) pontját a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. Az ajánlattevő az alvállalkozója és az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetet vonatkozásában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani az alkalmazott kizáró okok hiányáról.
Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján az eljárásból kizárja azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, s az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetet akivel szemben az előírt kizáró ok az eljárás során következett be.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdésében foglaltakra.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolandó a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás is. Amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, nemleges nyilatkozat.csatolandó.
AT a Kbt. 114. § (2) bek. alapján köteles nyilatkozni a Kbt. 67.§ (1) bek. szerint. AT arról köteles nyilatkozni, hogy az igazolni kivant alk. köv.-ek teljesülnek, részletes adatokat nem köteles megadni.
A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alk. köv.-re vonatkozó ig. benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerint kell igazolnia, az alk. köv.-eknek való megfelelést.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
SZ/1. Az ajánlattevő köteles benyújtani az Éltv. szerinti FELIR-azonosítóra vonatkozó adatokat tartalmazó nyilatkozatát, melyet az Ajánlatkérő a
https://portal.nebih.gov.hu/felir-kereso oldalon ellenőriz.
Sz/2. A szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó, az Éltv. 23. § (5) bekezdésében
meghatározott, valamennyi utolsó, de 3 évnél nem régebbi minősítés eredményének benyújtása.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmassági minimumkövetelmény:
Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik:
SZ/1. A 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés a) pontja alapján a tevékenységére vonatkozó, a 2008. évi XLVI. törvény (Éltv.) szerinti FELIR azonosítóval;
SZ/2. A 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének b.) pontja alapján a szerződés teljesítéséhez igénybe vett
főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó, Éltv. 23. § (5) bekezdése szerinti valamennyi utolsó, de 3 évnél nem régebbi minősítéssel.
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság
Igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
M/1. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 21. § (3) bekezdésének a) pontja alapján a felhívás feladásától visszafelé számított 3 év legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése. A Kr. 21. § (3a) bekezdése szerint ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatásmegrendeléseket veszi figyelembe. A Kr. 21/A. §-a szerinti ajánlatkérő elfogadja, ha a referenciakövetelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A Kr. 23. §-a szerint a Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontjának esetét az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolással lehet igazolni.
A referencianyilatkozat legalább az alábbi információkat tartalmazza:
- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja, év/hónap/nap pontossággal),
- a szerződést kötő másik fél megnevezése,
- a szolgáltatás tárgya, valamint mennyisége (olyan részletességgel, hogy abból a minimumkövetelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen.
- továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 22. § (5) bekezdésére.
M/2. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21.§ (3) bekezdés b) pontja alapján: azon szakemberek megnevezése, képzettségük,
végzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek -, akiket ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe az alábbiak szerint:
Ajánlattevő az ajánlata részeként az EKR-ben nyilatkozatot köteles benyújtani az adott alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében bemutatott szakemberekről legalább az alábbi tartalommal:
- A szakember neve, születési dátuma,
- A szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezése;
- a szakember jelenlegi jogviszonya a megjelölt szervezettel;
- azon alkalmassági minimumkövetelmény megnevezése, mely tekintetében a szakember bevonásra kerül.
Csatolni kell a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki az M/2. pontban előírt alkalmassági minimumkövetelmény(ek) teljesülése, valamint a rendelkezésre állási nyilatkozatot. Ajánlatkérő a szakmai önéletrajz - minimális tartalmi követelményeket tartalmazó - mintáját az EKR-ben rendelkezésre bocsátja.
Csatolni kell továbbá az adott szakember előírt végzettséget igazoló oklevélének másolatát.
Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények tekintetében felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdésében, 67. § (3) bekezdésében, 114. § (2) bekezdéseiben, foglaltakra.
Az alkalmassági minimumkövetelmények:
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően legalább 18 hónapon keresztül folyamatosan, legalább - a zárójelben felsorolt korcsorporok közül - két korcsoport (3-6 éves; 7-10 éves; 11-14 éves; 19-69 éves korcsoport) részére egyidejűleg teljesített, közétkeztetési szolgáltatás biztosítására vonatkozó, legalább 60000 ebéd adag/év mennyiségű, legalább 4 kiszállítási helyre teljesített referenciával.
A referenciaigazolásban bemutatott éves ebéd adag szám korcsoportok közötti megosztása az alkalmasság megítélése szempontjából nem bír relevanciával.
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel:
a) legalább 1 fő élelmezésvezető végzettségű szakemberrel, aki 2 év élelmezésvezetői szakmai tapasztalattal rendelkezik
b) legalább 1 fő dietetikus végzettségű szakemberrel, aki legalább 2 év dietetikus szakmai gyakorlattal rendelkezik;
d) legalább 1 fő diétás szakács végzettségű szakemberrel, aki legalább 2 év diétás szakácsként szerzett tapasztalattal rendelkezik.
A szakemberek között átfedés lehetséges.