Közétkeztetési szolgáltatás nyújtása Dévaványán
Dévaványa Város Önkormányzata
A tárgyi közbeszerzési eljárás célja közétkeztetési szolgáltatás biztosítása Dévaványa városban.
Ajánlatkérő nyertes Ajánlattevő rendelkezésére bocsátja az 5510 Dévaványa, Széchenyi utca 1. alatt található tálalókonyhát, valamint a kapcsolódó ingóságokat, melyet a szolgáltatás ellátásához igénybe vehet.
A nyertes ajánlattevőnek meg kell szereznie a szükséges hatósági engedélyeket a tálalókonyha jogszabályoknak megfelelő üzemeltetéséhez, ideértve elsősorban a működési engedélyt.
A nyertes Ajánlattevő a fentieken kívül a szolgáltatás részeként a főzést saját tulajdonú főzőkonyhában, vagy bérleményben, stb. köteles nyújtani, a vonatkozó jogszabályok betartása mellett, azaz Ajánlatkérő főzőkonyhát nem bocsájt a nyertes Ajánlattevő rendelkezésére.
A nyertes ajánlattevő feladata a szolgáltatás végzése során keletkezett valamennyi hulladék kezelése és ártalmatlanítása a saját költségén és a saját maga által meghatározott helyen.
A további, részletes mennyiségi adatokat és műszaki tartalmat a II.2.4) pont, valamint a Közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás tartalmazza.
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-10-13. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-10-02.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
- • Eatrend Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Prizma-Junior Közétkeztetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • Dél-Alföld › Békés
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2023-10-02 | Ajánlati felhívás |
| 2023-12-19 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
| 2025-08-07 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
| 2025-11-26 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Élelmezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001661792023
Rövid leírás:
“A tárgyi közbeszerzési eljárás célja közétkeztetési szolgáltatás biztosítása Dévaványa városban. Ajánlatkérő nyertes Ajánlattevő rendelkezésére bocsátja az...”
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Élelmezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Élelmezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Békés 🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Dévaványa Város Önkormányzata
Postacím: Árpád Utca 1.
Postai irányítószám: 5510
Postai város: Dévaványa
Kapcsolat
Internetcím: http://www.devavanya.hu 🌏
E-mail: polgarmester@devavanya.hu 📧
Telefon: +36 66483100 📞
Fax: +36 66484100 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001661792023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001661792023/reszletek 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-02 📅
Benyújtási határidő: 2023-10-13 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 193-602682
HL-S szám: 193
További információk
“III.1.4) folytatása: Műszaki, illetve szakmai alkalmasság: Alkalmassági minimumkövetelmények: M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem...”
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A tárgyi közbeszerzési eljárás célja közétkeztetési szolgáltatás biztosítása Dévaványa városban.”
“Ajánlatkérő nyertes Ajánlattevő rendelkezésére bocsátja az 5510 Dévaványa, Széchenyi utca 1. alatt található tálalókonyhát, valamint a kapcsolódó...”
Többet mutasson (67)
“A nyertes ajánlattevőnek meg kell szereznie a szükséges hatósági engedélyeket a tálalókonyha jogszabályoknak megfelelő üzemeltetéséhez, ideértve elsősorban...”
“A nyertes Ajánlattevő a fentieken kívül a szolgáltatás részeként a főzést saját tulajdonú főzőkonyhában, vagy bérleményben, stb. köteles nyújtani, a...”
“A nyertes ajánlattevő feladata a szolgáltatás végzése során keletkezett valamennyi hulladék kezelése és ártalmatlanítása a saját költségén és a saját maga...”
“A további, részletes mennyiségi adatokat és műszaki tartalmat a II.2.4) pont, valamint a Közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás tartalmazza.”
“Szolgáltatás megrendelés”
“A tárgyi közbeszerzési eljárás célja közétkeztetési szolgáltatás biztosítása Dévaványa városban 2024.02.01. napjától kezdődően - figyelemmel a II.2.14) pont...”
“Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevő rendelkezésére bocsátja az 5510 Dévaványa, Széchenyi utca 1. cím alatt található tálalókonyhát és kapcsolódó ingóságokat,...”
“Bölcsődei és óvodai étkeztetés:”
“Nyertes ajánlattevőnek a korosztály igényeinek megfelelően elkészített és tálalt ételeket szükséges szállítania a megadott telephelyekre. Az ételek...”
“Általános iskolai étkeztetés:”
“A nyertes ajánlattevő az előírt ételadagokat a saját vagy bérelt főzőkonyhájában készíti el oly módon, hogy az ebéd teljes egészében kész állapotban érkezik...”
“Középiskolai étkeztetés:”
“A nyertes ajánlattevő az előírt ételadagokat a saját vagy bérelt főzőkonyhájában készíti el oly módon, hogy a reggeli, az ebéd és a vacsora teljes egészében...”
“Idős otthoni étkeztetés:”
“Nyertes ajánlattevőnek az idősotthonban lakók igényeinek és életkori sajátosságainak megfelelően elkészített és tálalt ételeket szükséges szállítania a...”
“Az irányadó adagszámok az eljárás megindításakor:”
“Bölcsőde: 4x-i étkezés minden bölcsődés gyermeknek (230 nap/év)”
“Reggeli: 27 adag/nap”
“Tízórai: 27 adag/nap”
“Ebéd: 27 adag/nap”
“Uzsonna: 27 adag/nap”
“Ebből diétás: valamennyi étkezés esetén: 10 adag/nap (tejfehérje mentes, laktózmentes, szójamentes a rendelet előírásainak megfelelően)”
“Óvodák: 3x-i étkezés minden óvodás gyermeknek (221 nap/év)”
“Tízórai: 181 adag/nap”
“Ebéd: 181 adag/nap”
“Uzsonna: 181 adag/nap”
“Ebből diétás: valamennyi étkezés esetén: 17 adag/nap (gluténmentes, fruktózérzékeny, tejfehérje mentes, laktózmentes, tojásmentes a rendelet előírásainak...”
“Általános iskola: 3x-i (napközis) vagy 1x-i étkezés (menzás) (180 nap/év)”
“Napközisek:”
“Tízórai: 200 adag/nap”
“Ebéd: 200 adag/nap”
“Uzsonna: 200 adag/nap”
“Ebből diétás: valamennyi étkezés esetén: 20 adag/nap (diabetes étrend, gluténmentes, tojásmentes, tejfehérje mentes a rendelet előírásainak megfelelően)”
“Menzások:”
“Ebéd: 36 adag/nap”
“Középiskola: 3x-i (kollégium) vagy 1x-i étkezés (menzás) (180 nap/év)”
“Kollégium:”
“Reggeli: 2 adag/nap”
“Ebéd: 17 adag/nap”
“Vacsora: 3 adag/nap”
“Ebből diétás: valamennyi étkezés esetén: 5 adag/nap (diabetes, gluténmentes, tojásallergia, tejérzékenység, lisztérzékenység, sertésmentes a rendelet...”
“Margaréta Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény (365 nap/év)”
“3x-i (bentlakásos)vagy 1x-i étkezés (menzás):”
“Hétköznap:”
“Bentlakásos:”
“Reggeli: 96 adag/nap”
“Ebéd: 96 adag/nap”
“Vacsora: 96 adag/nap”
“Menzás (szociális étkeztetés):”
“Ebéd: 20 adag/nap”
“Hétvégén:”
“Ebéd: 4 adag/nap”
“Diétás étkeztetés”
“Idősek otthona:”
“- Cukorbetegség, vastagbél gyulladásos, pépes diéta 15 fő nagyságrendileg”
“Gyermekek között:”
“- fruktóz szegény, laktózmentes, gluténmentes diabetes étrend 15-20 fő”
“Felnőttek:”
“- diabetes étrend, glutén mentes 2-5 fő”
“Az idősek otthonában lakók részére hetente legalább 4 alkalommal meleg vacsorát kell nyertes ajánlattevőnek biztosítania.”
“A rendeleti szabályozás alapján nem kötelező diéták esetében szülővel egyeztetve kell nyertes ajánlattevőnek gondoskodnia a megfelelő ellátásról (pl....”
“A Kbt. 58. § (1) bekezdés szerinti opcionális részek:”
“A fent meghatározott adagszámoktól +/- 15%-os mennyiségi eltérés lehetséges az intézmények napi létszámától függően.”
“A tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában a szolgáltatás természete kapcsán irányadó a 676/2020. (XII.28.) Korm. rendelet a közétkeztetés tárgyú...”
“A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint kell a csatolt ártáblázatot beárazni. Az Ajánlatkérő által fizetett havi...”
“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a...”
“A részletes műszaki paramétereket, továbbá a nyertes ajánlattevő által elvégzendő feladatok részletezését, a részletes szakmai követelményeket a...”
További információk:
“III.1.4) folytatása:”
“Műszaki, illetve szakmai alkalmasság:”
Többet mutasson (37)
“Alkalmassági minimumkövetelmények:”
“M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3...”
“Ajánlatkérő az egyes korosztályok alatt a következőt érti:”
“- bölcsődés korosztály: 1-3 éves kor”
“- óvodás korosztály: 4-6 éves kor”
“- általános iskolás korosztály: 7-14 éves kor”
“- középiskolás korosztály: 15-18 éves kor”
“- felnőtt korosztály: 18 éves kor felett”
“A referencia legfeljebb 2 szerződésből teljesíthető.”
“Ajánlatkérő csak a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónap) belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. Közös...”
“M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) amennyiben nem rendelkezik legalább:”
“a) legalább 1 fő élelmezésvezető (OKJ 52660101) végzettséggel (vagy azzal egyenértékű végzettséggel) rendelkező szakemberrel, aki rendelkezik legalább 36...”
“b) legalább 1 fő felsőfokú végzettségű dietetikus (vagy azzal egyenértékű végzettségű) szakemberrel, aki rendelkezik legalább 36 hónap közétkeztetés...”
“c) legalább 1 fő középfokú végzettségű diétás szakács (OKJ 35 811 03) (vagy azzal egyenértékű végzettségű) aki rendelkezik legalább 36 hónap közétkeztetés...”
“A fenti előírások igazolására ajánlatkérő a szakemberek között átfedést nem fogad el, azaz egy szakember csak pozícióra jelölhető.”
“M/3. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik”
“a) érvényes HACCP élelmiszerbiztonsági-rendszer működtetésére vonatkozó tanúsítvánnyal, vagy ezzel egyenértékű dokumentummal; és”
“b) érvényes OHSAS 18001 tanúsítvánnyal, vagy ezzel egyenértékű dokumentummal; és”
“c) élelmiszerbiztonsági irányítási rendszerre vonatkozó érvényes ISO 22000 tanúsítvánnyal, vagy egyenértékű dokumentummal; és”
“d) bármely nemzeti rendszerben akkreditált érvényes ISO 9001 vagy ezzel egyenértékű érvényes minőségbiztosítási rendszerrel, vagy egyenértékű dokumentummal, és”
“e) ISO 14001 szabvány szerinti környezetközpontú irányítási rendszer-tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű környezetvédelmi vezetési rendszerek...”
“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdésére!”
“Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:”
“Az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) az ajánlatban a Kbt. 114. § (2) bekezdése szerint csak arról köteles nyilatkozni, hogy az alkalmassági követelmények...”
“Ajánlatkérő az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő(ke)t megfelelő határidő tűzésével felhívja az alkalmassági...”
“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(7) bekezdésére.”
“M/1. Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a 321/2015. (X.30.) Korm. r. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján csatolnia kell az eljárást megindító...”
“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. r. 23. §-ban foglaltakra.”
“A nyilatkozatban meg kell adni legalább a szerződést kötő másik fél nevét, címét, a másik fél részéről felvilágosítást adó személy nevét és elérhetőségét, a...”
“Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónap) belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe.”
“Továbbiak: VI.4.3)”
“VI.3. folyt.:”
“Ajánlattevőnek nyertessége esetén a vállalkozási szerződés hatályba lépésének időpontjától kezdve a szerződés hatályának fennállása alatt rendelkeznie kell...”
“- legalább 541 adag/nap szabad főzőkapacitás rendelkezésre állása”
“- legalább 541 adag/nap mennyiségű készétel kiszállítására és folyamatos melegen tartására elegendő, a HACCP előírásoknak megfelelő, fertőtleníthető,...”
“Rendelkezni kell továbbá legalább 2 db - készétel kiszállítására alkalmas - szállító járművel.”
“Nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötést megelőzően szükséges benyújtania nyilatkozatát a saját havária konyha meglétéről, avagy erre vonatkozóan például...”
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Magyarország_5510_Dévaványa_Széchenyi utca 1., Hunyadi u. 17., Eötvös utca 2., Hajós utca 24., Kossuth utca 5., Könyves Kálmán utca 19., Körösladányi utca...”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“A kizáró okok felsorolása:”
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...”
Többet mutasson (24)
“Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő...”
“Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:”
“AT-nek ajánlatában a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Kr. 17. § (1) - (2) bek. foglalt rendelkezések szerint kell igazolnia.”
“AT a Kbt. 67. § (4) bek alapján ajánlatában nyilatkozni köteles, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bek-ben foglalt...”
“A 321/2015. (X.30.) Kr. 17. § (2) bekezdése értelmében az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában...”
“AK jelen közbeszerzési eljárásban a Kbt. 114. § (2) bek. alkalmazza.”
“A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az AT-nek nyilatkoznia kell arról, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása...”
“AT a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján ajánlatában nyilatkozni köteles, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe az eljárást megindító felhívásban...”
“Az EEKD nem alkalmazandó, azonban AK köteles elfogadni, ha az AT a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 7. § szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált...”
“AK felhívja AT-k figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 1. § (7) bekezdésére miszerint a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a...”
“Nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon AK részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési vagy koncessziós...”
“Öntisztázás lehetősége (Kbt. 64. §)”
“Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása:”
“Sz/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik aktív, a közétkeztetési tevékenységre vonatkozó, az...”
“Sz/2. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a szerződés teljesítéséhez igénybevett, főzőkonyha,...”
“Igazolása:”
“AK. felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (1)-(3) bekezdésére, továbbá a Kbt. 114. § (2) bekezdésére.”
“A gazdasági szereplő az ajánlatban a Kbt. 114. § (2) bekezdése szerint csak arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolt Sz/1. és Sz/2. alkalmassági...”
“A Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint AK az érvényes ajánlatokat az értékelési szempontok szerint értékeli. AK az értékelési szempontokra figyelemmel...”
“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(7) bekezdésére.”
“Sz/1. Ajánlatkérő az alkalmassági igazolása körében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vonatkozó nyilvántartásából ellenőrzi, hogy Ajánlattevő...”
“A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020. (XII....”
“Sz/2. Ajánlattevő az alkalmasság igazolása körében köteles csatolni az élelmiszerláncfelügyeleti szerv főzőkonyhára, valamint haváriakonyhára vonatkozó...”
“A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020. (XII....”
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
“37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról”
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Késedelmi kötbér: Mértéke: 5% / 30 percenként. Alapja: a késedelemmel érintett adagok teljes nettó ellenértéke, maximális mértéke: 10%. Ennek megfelelően az...”
“Hibás teljesítési kötbér: A hibás teljesítési kötbér mértéke a hibás teljesítéssel érintett adagszám alapul vételével kiszámított vállalkozási díj 5 %-a.”
Többet mutasson (15)
“A hibás teljesítés miatti elállási jog és felmondási jog megnyílta az egyedi teljesítés vonatkozásában: 60. perc után sem javítja ki/cseréli ki a hibás teljesítést.”
“Hibás a teljesítés különösen akkor, ha nem felel meg a 62/2011. (VI. 30.) VM rendelet és a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet előírásainak, illetve ha...”
“Meghiúsulási kötbér: Abban az esetben, amennyiben nyertes Ajánlattevő jelen szerződésben foglalt kötelezettségét, olyan okból, amelyért felelős nem...”
“Az egyedi (rész) teljesítés meghiúsulása esetén a meghiúsulási kötbér mértéke: 10%, alapja: a meghiúsulással érintett adagszámok teljes nettó ellenértéke.”
“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. §, 6:187. § (1)-(2) bekezdéseire.”
“A szerződés biztosítékainak részletes szabályait a további közbeszerzési dokumentumok részét képező Szerződéstervezet tartalmazza.”
“Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás, a számlázás és a kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF).”
“Ajánlatkérő előleg igénylésének lehetőségét nem biztosítja.”
“Ajánlatkérő havonta biztosítja a részszámlázás lehetőségét, a számlát a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig az Ajánlatkérő teljesítésigazolása alapján, a...”
“Számlázás: A térítési díjat beszedő intézmény (az adott nevelési, oktatási, szociális intézmény maga szedi be a térítési díjat) az ellenszolgáltatást...”
“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdéseire, valamint a Kbt. 27/A. §-ra.”
“Fizetési késedelem esetén: Ptk. 6:155. § (1) bekezdés.”
“A szerződés finanszírozása: hazai forrás.”
“A szerződés további 24 hónappal meghosszabbítható.”
“Részletes információk a Közbeszerzési dokumentumokban.”
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Internetcím: https://njt.hu/jogszabaly/2015-143-00-00.60 🌏
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
“Értékelési részszempontok:”
“1. A közétkeztetési szolgáltatás teljes költsége és díja egy évre (Az „Ártáblázat” „Összesen” adata - E60 cella) (nettó egész HUF) - Súlyszám: 60”
Többet mutasson (17)
“2. Változatossági mutató (min. 60 - max. 95 - előny a több) - Súlyszám: 20”
“3. Az M/2. b) alkalmassági követelmény teljesítésére megjelölt dietetikus szakember alkalmassági követelményen felüli szakmai többlettapasztalata (min. 0...”
“4. 676/2020. (XII.28.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés szerinti vállalások (igen/nem):”
“Ajánlattevő vállalja, hogy”
“- a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül szolgáltat zöldséget, gyümölcsöt; és”
“- a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül szolgáltat teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszert; és”
“- diétás étkeztetést biztosít.”
“Súlyszám: 5 (mindhárom vállalás)”
“A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat kiválasztásának értékelési szempontjai esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek...”
“A módszer (módszerek), amellyel Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot:”
“Az 1. értékelési részszempont esetében az ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési...”
“A 2. értékelési részszempont esetén az átlagos változatossági mutató a felsorolt 12 étlap meleg étkezésre vonatkozó változatossági mutatószámának egyszerű...”
“A 3. számú értékelési részszempont esetén az ajánlatkérő az egyenes arányosítás (Kbt. 77. §) módszerét alkalmazza.”
“A Felolvasólap mellékleteként be kell nyújtani a megajánlott szakember többlettapasztalatát alátámasztó szakmai önéletrajzot, valamint a megajánlott...”
“A 4. értékelési szempont esetén az Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer...”
“Az ajánlat végső pontszámát az értékelési részszempontonkénti pontszámoknak a részszemponthoz rendelt súlyszámmal való szorzatainak összege adja. A...”
“A Kbt. 76. § (10) bekezdése alapján a módszerek részletes ismertetése a karakterkorlátra tekintettel részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15725321204
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Valánszki Miklós Róbert
A vevő profiljának címe: http://www.devavanya.hu 🌏
Hivatkozás
További információk
“Ajánlatkérő a Kbt. 61. § (4) bekezdés szerint megvizsgálta, hogy a beszerzés tárgyának jellege és a szerződéshez kapcsolódó további körülmények lehetővé...”
“1. Az ajánlatot kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren (www.ekr.gov.hu) keresztül kell és lehet benyújtani! Kérjük, hogy az EKR-ben a...”
Többet mutasson (39)
“2. A Kbt. 35. § (1) bekezdése alapján több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot.”
“3. Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a Közbeszerzési Dokumentumok részeként kiadott részletes ártáblázatot (Ártáblázat) teljes egészében beárazva,...”
“4. Felelősségbiztosítás: legalább 10 000 000 Ft/káresemény és 25 000 000 Ft/év mértékű, közétkeztetési szolgáltatások ellátására vonatkozó...”
“5. Ajánlatkérő a Kbt. 21. § (2) bekezdése alapján jelen közbeszerzési eljárás a Kbt. Harmadik része szerinti nemzeti eljárásrendben folytatja le.”
“6. Az eljárás nyelve a magyar.”
“7. Kiegészítő tájékoztatás: Kbt. 56. §-a és Kbt. 114. § (6) bekezdés szerint.”
“8. Irányadó idő: magyarországi helyi idő (CET).”
“9. Árfolyam: A különböző devizák forintra történő átszámításával összefüggésben a felhívás megküldésének napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által...”
“10. Projekttársaság létrehozása kizárva.”
“11. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.”
“12. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 72. § rendelkezéseit.”
“13. Ajánlattevő köteles kitölteni az EKR felület által generált űrlapokat.”
“14. Az alkalmassági feltételek (Sz/1., Sz/2., M/1.-M/3.) és ezek előírt igazolási módjai a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel...”
“15. FAKSZ: dr. Palotai Péter (01026), helyettese: dr. Pécsy Mária (01014)”
“16. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (7) bekezdése szerint helyszíni bejárást nem tart.”
“17. Irányadó a 424/2017. (XII. 19.) Kr. 11. § (5) bek.”
“18. AT-nek az ajánlata részeként Dietetika szakmai ajánlatot kell benyújtania, a Műszaki leírásban részletezettek szerint. Amennyiben a szakmai ajánlat...”
“19. Csatolandó az aláírási címpéldány, a KD-ban részletezettek szerint.”
“20. Irányadó jogszabályok: Kbt., 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet, 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet, Ptk., 676/2020 (XII. 28.) Korm. rendelet, 37/2014....”
“21. AK alkalmazza a Kbt. 81. § (4) - (5) bekezdéseit.”
“22. AK alkalmazza a Kbt. 114. § (4a) bekezdését.”
“23. Az ajánlati kötöttség ideje 30 nap, az ajánlattételi határidő lejártától számítva.”
“24. Többváltozatú (alternatív) ajánlat tétele nem lehetséges.”
“25. Az ajánlatok bontására az EKR felületen kerül sor.”
“26. Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. Az ajánlati biztosíték mértéke: 5 000 000, - Ft. A befizetés helye az...”
“Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: Átutalást igazoló dokumentummal vagy a bankgarancia, illetve a készfizető kezesi...”
“27. Az ajánlatok bírálatának folyamata a Kbt. 69. § rendelkezései alapján történik.”
“28. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló...”
“A fenti kötelezettségek elmulasztása a szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül a Kbt. 131. § (4) bek. alapján.”
“29. Ajánlattevőnek nyertessége esetén a vállalkozási szerződés hatályba lépésének időpontjától kezdve a szerződés hatályának fennállása alatt...”
“- 5 főt napi 8 órás munkaidővel,”
“- 1 főt napi 4 órás munkaidővel.”
“Nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötést megelőzően szükséges benyújtania a munkaviszony/egyéb foglalkoztatási jogviszony létrehozatalára vonatkozó...”
“31. 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdés”
“a) 2022. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 60 százaléka;”
“b) 2023. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka”
“a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből származik.”
“Folyt: II.2.14)”
“További információk a KD-ben, szerz.terv-ben.”
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“Kbt. 148. § szerint”
“II.2.14) folyt.”
Többet mutasson (18)
“M/2. a)-b)-c) szerinti szakemberek vonatkozásában:”
“Az AT-nek (közös ajánlattevőnek) a 321/2015. (X.30.) Korm. r. 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján csatolnia kell az alábbi dokumentumokat:”
“a) ajánlattevői nyilatkozat, amelyből megállapítható, hogy mely szakembert mely alkalmassági követelményre jelöli, továbbá, hogy a szakember milyen...”
“b) szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza,”
“c) szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata,”
“d) végzettséget, illetve szakképzettséget igazoló dokumentum másolata.”
“Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen az adott szakember által ellátott...”
“Az önéletrajznak mind az alkalmassági követelmények fennállását, mind pedig az M/2. b) szakember esetében értékelési szempontok szerinti többlet szakmai...”
“A végzettség, illetve képzettség egyenértékűségének bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége.”
“Egyenértékű végzettség esetén csatolni kell az egyenértékűnek tekintett végzettséget igazoló Intézmény erre vonatkozó nyilatkozatát.”
“Ajánlatkérő a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. Az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember...”
“Külföldön szerzett végzettségek egyenértékűségének bizonyítása (figyelembe véve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. tv....”
“Azon szakember esetében, melyet az ajánlattevő az értékelési szempont keretében megjelöl, az önéletrajznak nem kizárólag az alkalmassági követelmény...”
“Figyelem! Az M/2. b) szerinti DIETETIKUS szakember esetében már az ajánlatban benyújtandó az alkalmasság igazolása körében előírt dokumentumok! (Kbt. 69. § (7) bek.)”
“AK tájékoztatja AT-ket, hogy a „Nyilatkozat bemutatott szakemberről” elnevezésű EKR űrlap szakember nevére vonatkozó pontja szakmai ajánlatnak minősül!”
“M/3. a), b), c), d), e) alpontok vonatkozásában:”
“Az AT-nek (közös ajánlattevőnek) a 321/2015. (X.30.) Korm. r. 21. § (3) bekezdés c) pontja alapján csatolnia kell a minőség biztosítása érdekében tett...”
“Az ismertetés/igazolás tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimum-követelményekben megfogalmazásra került.”
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 193-602682 (2023-10-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Közétkeztetési szolgáltatás nyújtása Dévaványán
Rövid leírás:
“A tárgyi közbeszerzési eljárás célja közétkeztetési szolgáltatás biztosítása Dévaványa városban. Ajánlatkérő nyertes Ajánlattevő rendelkezésére bocsátja az...”
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Élelmezési szolgáltatások 📦
Becsült érték héa nélkül: 1 028 446 640 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 958 636 800 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001661792023/1
Mennyiség: 48 3C
Becsült érték héa nélkül: 1 028 446 640 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Szolgáltatás megrendelés A tárgyi közbeszerzési eljárás célja közétkeztetési szolgáltatás biztosítása Dévaványa városban 2024.02.01. napjától kezdődően –...”
További információk:
“III.1.4) folytatása: Műszaki, illetve szakmai alkalmasság: Alkalmassági minimumkövetelmények: M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem...”
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Élelmezési szolgáltatások 📦
Postacím: Széchenyi utca 1., Hunyadi u. 17., Eötvös utca 2., Hajós utca 24., Kossuth utca 5., Könyves Kálmán utca 19., Körösladányi utca 1., Vörösmarty utca 4-6., Mezőtúri utca 2., Jéggyár utca 47.
Irányítószám: 5510
Város: Dévaványa
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 24 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
További információk a megújításról:
“A szerződés további 24 hónappal meghosszabbítható.”
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
“A fent meghatározott adagszámoktól +/- 15%-os mennyiségi eltérés lehetséges az intézmények napi létszámától függően.”
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Változatossági mutató (min. 60 - max. 95 - előny a több)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): Az M/2. b) alkalmassági követelmény teljesítésére megjelölt dietetikus szakember alkalmassági követelményen felüli szakmai többlettapasztalata (min. 0 hónap - max. 24 hónap
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 676/2020. (XII.28.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés szerinti vállalások (igen/nem): Ajánlattevő vállalja, hogy - a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül szolgáltat zöldséget, gyümölcsöt; és - a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül szolgáltat teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszert; és - diétás étkeztetést biztosít.
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár ✅
Ár (súlyozás): 60
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
“A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat kiválasztásának értékelési szempontjai esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek...”
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-12-10 📅
Cím: Közétkeztetési szolgáltatás nyújtása Dévaványán
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001661792023 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001661792023/7596
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Eatrend Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14893560413
Postacím: Pesti Út 65
Postai irányítószám: 2730
Postai város: Albertirsa
Régió: Pest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@tsgastro.hu 📧
Telefon: +36 706765776 📞
Fax: +36 53999285 📠
URL: https://www.eatrend.hu 🌏
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Dévaványa Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15725321204
Postacím: Árpád Utca 1.
Postai irányítószám: 5510
Postai város: Dévaványa
Régió: Békés 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Valánszki Miklós Róbert
E-mail: polgarmester@devavanya.hu 📧
Telefon: +36 66483100 📞
Fax: +36 66484100 📠
URL: https://www.devavanya.hu 🌏
Csoportvezető ✅
A vevő profiljának címe: https://www.devavanya.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kiegészítő információk
További információk
“Ajánlattevők: Prizma-Junior Közétkeztetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 2209 Péteri, Bereki Utca 30., adószám: 10929764-2-13) Eatrend...”
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 33
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § szerint --- II.2.14) folyt. M/2. a)-b)-c) szerinti szakemberek vonatkozásában: Az AT-nek (közös ajánlattevőnek) a 321/2015. (X.30.) Korm. r....”
Forrás: OJS 2023/S 246-775859 (2023-12-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A tárgyi közbeszerzési eljárás célja közétkeztetési szolgáltatás biztosítása Dévaványa városban. Ajánlatkérő nyertes Ajánlattevő rendelkezésére bocsátja az...”
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 958 636 800 HUF 💰
Leírás
Mennyiség: 48 darab
A beszerzés leírása:
“Szolgáltatás megrendelés A tárgyi közbeszerzési eljárás célja közétkeztetési szolgáltatás biztosítása Dévaványa városban 2024.02.01. napjától kezdődően –...”
A teljesítés helye: Békés 🏙️
A megújítások maximális száma: 1
Eljárás
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 958 636 800 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001661792023/7620
A vállalkozó neve és címe
Név: Prizma-Junior Közétkeztetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10929764213
Postacím: Bereki Utca 30.
Postai irányítószám: 2209
Postai város: Péteri
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: pal.katalin@prizma.hu 📧
Telefon: +36 309708066 📞
Fax: +36 13711721 📠
URL: https://prizma.hu/ 🌏
Kiegészítő információk
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Régió: Budapest 🏙️
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § szerint”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Változások
Egyéb kiegészítő információk
“A 2025. február 10-től hatályos 53/2024. (XI.11.) BM rendelet értelmében 2025. február 10-től a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletbe foglalt közétkeztetéssel...”
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Új érték
Szöveg:
“A jelen szerződésmódosítás 2.1 pontjában és a szerződésmódosítás mellékletét képező dokumentumokban foglalt indokokra tekintettel a Megrendelő megrendeli, a...”
Forrás: OJS 2025/S 152-525509 (2025-08-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 958 636 800 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 958 636 800 HUF 💰
Változások
Egyéb kiegészítő információk
“.1. A minimálbér 13%-os emelése jelentősen befolyásolja a bér- és járulékköltségeket. Mindezek mellett a munkaerő magas színvonalának biztosítása érdekében...”
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Új érték
Szöveg:
“3.1 A jelen szerződésmódosítás 2.1 pontjában és a szerződésmódosítás mellékletét képező dokumentumokban foglalt indokokra tekintettel a Megrendelő...”
Forrás: OJS 2025/S 229-787162 (2025-11-26)
- Szállodaipari, éttermi és kiskereskedelmi szolgáltatások (5 új beszerzések)