A 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 38. §-a rögzíti az Irányító Hatóság (jelen esetben Gazdaságfejlesztési Operatív Programok Irányító hatóság, a továbbiakban: GFP IH) egyes kötelességeit. A GFP IH a GINOP program - Európai Bizottság által is elfogadott - Rendszerleírása alapján alaptevékenység keretében - a hitelesítési tevékenység alátámasztására - köteles folyamatba épített ellenőrzést végezni. A programok szabályszerű végrehajtása érdekében lefolytatott ellenőrzések a Pénzügyi Eszköz Programok eredményes lebonyolítását szolgálják. A folyamatba épített ellenőrzések során feltárt hibák időben történő korrigálásával mérsékelhetőek a program kockázatai azáltal, hogy a külső ellenőrzéseket lefolytató szervezetek (pl. Állami Számvevőszék, EUTAF, EU ÁSZ) látókörébe került projektek a jogszabályi követelményeknek megfeleljenek, továbbá a folyósított támogatások visszafizetésére ne kerüljön sor. Mivel a GFP IH felelőssége a program sikeres végrehajtása, emiatt tevékenysége során az Alapok Alapját Végrehajtó Szervezet (röviden: AAVSZ) munkájának ellenőrzése a leghangsúlyosabb feladatok közé tartozik. A feladat elvégzésére a GFP IH helyettes államtitkára által jóváhagyott, adott évre vonatkozó Ellenőrzési Tervben foglaltak alapján kerül sor. Jelen ajánlatkérés tárgya összesen 2 db, a GFP IH által - az adott évre (2022., ill. 2023.) vonatkozó Ellenőrzési Terv alapján - végrehajtott ellenőrzés során közgazdasági tanácsadás nyújtása összesen 759 szakértői órában. A szakmai beszámolók átadásának (teljesítésének) időpontja és az esetleges egyéb közgazdasági tanácsadás teljesítésének időpontja az egyedi megrendelésekben kerül meghatározásra. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. A megkötendő megbízási keretszerződés keretmennyisége 759 szakértői óra, Megbízó 70% mértékig köteles a keretóraszámot kimeríteni. További információk a Közbeszerzési dokumentumokban találhatóak.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-06-05.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-05-03.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-05-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Üzleti és vezetői tanácsadói szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000665502023
Rövid leírás:
A 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 38. §-a rögzíti az Irányító Hatóság (jelen esetben Gazdaságfejlesztési Operatív Programok Irányító hatóság, a továbbiakban: GFP IH) egyes kötelességeit.
A GFP IH a GINOP program - Európai Bizottság által is elfogadott - Rendszerleírása alapján alaptevékenység keretében - a hitelesítési tevékenység alátámasztására - köteles folyamatba épített ellenőrzést végezni. A programok szabályszerű végrehajtása érdekében lefolytatott ellenőrzések a Pénzügyi Eszköz Programok eredményes lebonyolítását szolgálják.
A folyamatba épített ellenőrzések során feltárt hibák időben történő korrigálásával mérsékelhetőek a program kockázatai azáltal, hogy a külső ellenőrzéseket lefolytató szervezetek (pl. Állami Számvevőszék, EUTAF, EU ÁSZ) látókörébe került projektek a jogszabályi követelményeknek megfeleljenek, továbbá a folyósított támogatások visszafizetésére ne kerüljön sor. Mivel a GFP IH felelőssége a program sikeres végrehajtása, emiatt tevékenysége során az Alapok Alapját Végrehajtó Szervezet (röviden: AAVSZ) munkájának ellenőrzése a leghangsúlyosabb feladatok közé tartozik.
A feladat elvégzésére a GFP IH helyettes államtitkára által jóváhagyott, adott évre vonatkozó Ellenőrzési Tervben foglaltak alapján kerül sor.
Jelen ajánlatkérés tárgya összesen 2 db, a GFP IH által - az adott évre (2022., ill. 2023.) vonatkozó Ellenőrzési Terv alapján - végrehajtott ellenőrzés során közgazdasági tanácsadás nyújtása összesen 759 szakértői órában.
A szakmai beszámolók átadásának (teljesítésének) időpontja és az esetleges egyéb közgazdasági tanácsadás teljesítésének időpontja az egyedi megrendelésekben kerül meghatározásra. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad.
A megkötendő megbízási keretszerződés keretmennyisége 759 szakértői óra, Megbízó 70% mértékig köteles a keretóraszámot kimeríteni.
További információk a Közbeszerzési dokumentumokban találhatóak.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-100
A módszer(ek) meghatározása, amellyel Ajánlatkérő a ponthatárok közötti pontszámot megadásra kerül:
Ár értékelési szempont esetén relatív módszer - fordított arányosítás. Minőségi értékelési szempontok esetén relatív módszer - egyenes arányosítás .

Objektum A közbeszerzés hatálya

A tanácsadó által ellátandó feladatok
1. Részvétel és közreműködés az elvégzendő tényfeltáró látogatások (röviden: TFL) előkészítő folyamataiban, ennek keretében: a szakértő a GFP IH által biztosított dokumentáció (AAVSZ szabályzatok, MFB Pont Működési Kézikönyv, Pályázati dokumentációk, monitoring jelentések, ügyletlista, stb.) és módszertan, valamint a Bizottság által kiadott zárási útmutató alapján ellenőrzési ütemtervet állít össze, javaslatot ad az ügyletek kiválasztásának módszertanára, ellenőrzési listára és a pénzügyi eszközök zárásához kapcsolódóan elvégzendő feladatokra.

2. Részvétel és közreműködés a lefolytatandó tényfeltáró látogatásokon az előzetesen jóváhagyott ütemterv és módszertan alapján.
3. Ellenőrzésenként (témakörönként) 1 db szakmai összefoglaló készítése a tényfeltáró látogatásokon tapasztaltak alapján.
A munkavégzés nyelve magyar.
Időtartam: 12 hónap
A lehetőségek leírása:
A megkötendő megbízási keretszerződés keretmennyisége 759 szakértői óra, Megbízó 70% mértékig köteles a keretóraszámot kimeríteni.
További információk:
Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-100
A módszer(ek) meghatározása, amellyel Ajánlatkérő a ponthatárok közötti pontszámot megadásra kerül:
Ár értékelési szempont esetén relatív módszer - fordított arányosítás. Minőségi értékelési szempontok esetén relatív módszer - egyenes arányosítás .
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1039_Budapest_Váci_út_81-83.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyike fennáll.
Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a fenti kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.
A fenti kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, az alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Kbt. 64. § szerint igazolja megbízhatóságát (öntisztázás).
A megkövetelt igazolási mód:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. és 15. § alapján ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek ajánlata benyújtásakor az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében előírt kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a Kbt. 67. § (1)-(2) bek.-re is.

Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike, kapacitást nyújtó szervezet(ek)/személy(ek) igénybe vétele esetén az érintett szervezet(ek)/személy(ek) mindegyike képviseletében az ajánlattevő képviselője tölti ki az EKR-ben a formanyomtatványokat.

AK felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 2-7. §-ban, továbbá a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend 6. § (6a) bek-ben foglaltakra.
A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatba be kell nyújtani - az EKR nyilatkozatmintájának felhasználásával - az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

A kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 69. § (4) bek. alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő(k)nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. §, 12-14. § és 16. § rendelkezései szerint kell igazolnia/igazolni.
A Kbt. 62. § (1) bek k) pont kb) és kc) alpontjai vonatkozásában - szintén az EKR-ben rendelkezésre álló nyilatkozatminta segítségével - nyilatkozatot kell benyújtania a kormányrendeletben előírt tartalommal.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a) bek-ben foglaltakra. Ebben az esetben a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia kell arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 74. § (1)-(2) bekezdéseire.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárásban nem határoz meg gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Műszaki és szakmai képességek:
Az Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági minimumkövetelmény vonatkozásában előzetes igazolási módként elfogadja az ajánlattevők, érintett gazdasági szereplők egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. rész "alfa" pont szerinti egyszerű nyilatkozatát arról, hogy megfelelnek az alkalmassági minimumkövetelményeknek. Ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdés]

Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívása esetén a megkövetelt igazolási mód valamennyi közbeszerzési rész tekintetében:
M.1. A Kbt. 65.§ (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján: az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított három évben (36 hónapos időszakban) befejezett (teljesítésigazolással lezárt), de legfeljebb hat éven belül megkezdett jelentősebb, alkalmassági feltétel körében előírt tárgyú szolgáltatások ismertetése az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával, illetve a szerződést kötő másik fél által adott igazolással.

A közbeszerzés tárgya szerinti (közgazdasági tanácsadói szolgáltatás nyújtása) referenciáit a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésében meghatározott formában és 22. § (2) bekezdésben megadott tartalom szerint
szükséges benyújtani az alábbi tartalommal;
- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap pontossággal),
- a szerződést kötő másik fél neve és elérhetősége; az információt szolgáltató személy neve, elérhetősége,
- a szolgáltatás tárgya: az elvégzett szolgáltatás tárgyának rövid bemutatása megadva az alkalmasság minimumkövetelményeinél
meghatározott adatokat az egyes referenciák vonatkozásában,
- a szolgáltatás mennyisége,
- nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
- saját teljesítés aránya.
A referencianyilatkozatból vagy referenciaigazolásból minden alkalmassági feltétel teljesülésének ki kell derülnie.
A 321/2015. Korm. rendelet. 21/A. §-a, valamint a 22. § (5) bekezdése irányadó. Ajánlatkérő csak azokat a szerződéseket fogadja el az előírt időszakon belül teljesítettnek, melyek teljesítési dátuma a felhívás feladásától visszafelé számított 3 éven (36 hónapon) belül esik és legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül került megkezdésre.

M.2. Ajánlattevő (közös ajánlattevő) nyilatkozat formájában mutassa be a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján azokat a szakembereket, a megnevezésükkel, végzettségükkel, illetve képzettségükkel, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A szakember szakmai tapasztalatát az általa aláírt szakmai önéletrajzzal, a szakmai tapasztalat ismertetésével szükséges igazolni.

Csatolandó dokumentumok:
- ajánlattevő szakemberek bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozata
- a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza
- a végzettséget, képzettséget igazoló dokumentumok; egyenértékű végzettség igazolása az ajánlattevő kötelessége,
- a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat arról, hogy az eljárásba történő bevonásáról tudomással bír, és az ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében személyesen részt vesz.
Csatolni kell mindazon szükséges információkat tartalmazó nyilatkozatokat/igazolásokat, amelyekből az Ajánlatkérő az Ajánlati felhívásban meghatározott kritériumok alapján megállapíthatja az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) alkalmasságát.
Továbbá meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.

A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az ajánlati felhívásban előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Az Ajánlattevő/közös ajánlattevő alkalmatlan, ha
M.1. Az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) alkalmatlannak minősül, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított három évben (36 hónapos időszakban) befejezett (teljesítésigazolással lezárt), de legfeljebb hat éven belül megkezdett, legalább egy (1) db, közgazdasági tanácsadói szolgáltatásra irányuló szerződésszerűen teljesített referenciával.

M.2. Az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő
szakemberrel, aki legalább felsőfokú közgazdasági végzettséggel, vagy azzal egyenértékű végzettséggel és 12 hónap közgazdasági tanácsadói tapasztalattal rendelkezik.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján valamennyi előírt műszaki - szakmai alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben a Kbt. 65. § (7), (9) és (12) bek.-ben foglaltak az irányadók.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Számla kizárólag elfogadott teljesítés és teljesítésigazolás alapján állítható ki.
Irányadó szabályok: a Kbt. 135.§ (1) (5) (6) (8) bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései. Ajánlatkérő fizetési késedelme esetén a Ptk. 6:155. §-a irányadó.
A nyertes ajánlattevőként szerződő egyedi megrendelésenként 1 számla kiállítására jogosult.
Az ajánlattétel, az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF.
Részletes feltételek a szerződéstervezetben találhatóak.
Ajánlattevő az alábbiakban felsorolt kötbérek fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, megszegi a szerződést.
- Késedelmi kötbér
- Hibás teljesítési kötbér
- Meghiúsulási kötbér
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza.
Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában MAGYARORSZÁG hatályos jogszabályai, különösen a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.) előírásai, a kapcsolódó végrehajtási rendeletek, a Ptk. és az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak.

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-06-05 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
A bontási eljárás a Kbt. 68. §-nak rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-nak megfelelően történik.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. M2. jelű alkalmassági minimumkövetelmény igazolásaként bemutatott szakember 12 hónap feletti szakmai többlettapasztalata. (Min.0 hónap - max. 36 hónap (hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90
Részajánlattételi lehetőség kizárásának indokolása:
A gazdasági, műszaki és minőségi, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatos szempontok vizsgálata során Ajánlatkérő megállapította, hogy a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel nem egyeztethető össze a műszaki és gazdasági észszerűséggel, mivel a beszerzendő szolgáltatás jellegéből adódóan egységes, egymásra épülő szolgáltatás, mely nem teszi lehetővé a részajánlat tétel lehetőségét.

1) Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be (https://ekr.gov.hu, az eljárás EKR azonosítója: EKR000665502023
Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2), (5) bekezdése és (6) bekezdés a) és b) pont szerinti nyilatkozatokat, mely tartalmazza a Kbt. szerinti elvárt valamennyi információt. Ajánlattevőnek amennyiben alkalmasságot igazoló szervezetet von be az eljárásba nyilatkoznia kell a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. Amennyiben ajánlattevő kapacitást biztosító szervezetet vesz igénybe, úgy a Kbt. 65. § (7), (9) és (11) bekezdései és a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján kell eljárnia. Közös ajánlattétel esetén csatolni kell a közös ajánlattevői megállapodást. Ajánlattevő/Közös Ajánlattevők köteles(ek) az ajánlat részeként nyújtani a közbeszerzési dokumentáció részeként kiadott „Az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról szóló”, cégszerűen aláírt nyilatkozato(ka)t, továbbá a Kbt. 66. § (6) bekezdés alapján az ajánlatban megjelölt alvállalkozó tekintetében a nevesített alvállalkozó(k) által cégszerűen aláírt nyilatkozato(ka)t. Amennyiben az Ajánlattevő/Közös Ajánlattevők a tilalom hatálya alá tartoznak, AK az ajánlatot köteles érvénytelenné nyilvánítani. Amennyiben az

ajánlatban nevesített alvállalkozó tartozik a tilalom hatálya alá, AK a Kbt. 71. § szerinti hiánypótlás keretében lehetőséget biztosít az Ajánlattevő/Közös Ajánlattevők számára az alvállalkozó kicserélésére.
Az ajánlat elkészítésére vonatkozóan a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.
2) Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő esetében az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy az ügyvéd/kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintát. Egyéni Vállalkozó az aláírás-mintáját a fenti dokumentumokon kívül a személyi igazolványa másolatával is igazolhatja.

3) Az EKR-ben található űrlap felhasználásával Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy vele szemben változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 13. §-a alapján csatolni kell a cégbírósághoz (vagy az Ajánlattevő országában a változásbejegyzési jogköröket gyakorló szervhez) benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

Ajánlattevő köteles a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. §-a szerinti nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni.
4) Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az Ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A fordítás helyessége az Ajánlattevő felelőssége.
5) AK az eljárás során a Kbt. 71. § (6) bekezdése szerinti korlátozást nem alkalmazza új gazdasági szereplők bevonása esetén.
6) AK a szerződés teljesítésére vonatkozóan sajátos, különösen szociális, környezetvédelmi, illetve az innovációt ösztönző feltételeket nem határoz meg a Kbt. 132. § szerint.
7) AK felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a felhívásban a műszaki-szakmai alkalmasság feltételeit (M.1., M2.) és ezek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
8) AK a Kbt. 35. § (8)-(9) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevőknek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
9) AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
10) A kizáró okoknak való megfelelés ellenőrzését Ajánlatkérő két körben végzi: első körben az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) alapján; második körben a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerinti igazolások és nyilatkozatok benyújtására a Kbt. 69. § (4) szerinti bírálat keretében kerül sor. AK alkalmazni kívánja Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat.

11) AK felhívja Ajánlattevő figyelmét a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra. Ebben az esetben az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) vagy (6)-(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.

12) AK az ajánlati kötöttség 1 hónapja alatt 30 napot ért.
13) AK az ajánlat benyújtását nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.
14) Közbeszerzési eljárásban eljáró Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó (FAKSZ):
FAKSZ: Hungler Diána
levelezési címe: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 2-4.
15)AK tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy a beszerzés a megkötendő VOP PLUSZ 0.4.1. kódszámú projekt Támogatási szerződésének terhére kerül finanszírozásra, mely 100% hazai forrás.
16) További előírások a közbeszerzési dokumentációban olvashatóak.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ában foglaltak szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 089-275637 (2023-05-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-09-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 8 720 910 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
II.2.5. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-100
A módszer(ek) meghatározása, amellyel Ajánlatkérő a ponthatárok közötti pontszámot megadásra kerül:
Ár értékelési szempont esetén relatív módszer - fordított arányosítás. Minőségi értékelési szempontok esetén relatív módszer - egyenes arányosítás.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-08-30 📅
Név: eNET Magyarország Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12669789243
Postacím: Ipar utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1095
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 13730779📞
E-mail: beszerzes@enet.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.enet.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 8 720 910 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 12
Hivatkozás További információk
Érvényes és nyertes ajánlattevő:
1. eNET Magyarország Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye:1095 Budapest, Ipar utca 5.; adószáma:12669789243)
További ajánlattevők:
2. CEIS Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1011 Budapest, Corvin tér 10.; adószáma:23875562-2-41);
3. Colosseum Budapest Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. (székhelye: 1221 Budapest, Honfoglalás út 74.; adószáma:12576094-2-43 );
4. AESA Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1132 Budapest, Visegrádi utca 31. 3. emelet; adószáma: 10420894-2-41);
5. Enrawell Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 2700 Cegléd, Öreghegyi út 3.; adószáma:23686850-2-13);
6. EGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1054 Budapest, Zoltán utca 8. félemelet 1.; adószáma:12870491-2-41);
7. Ernst & Young Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1132 Budapest, Váci út 20.; adószáma:12715244-2-44);
8. TRENECON Tanácsadó és Tervező Kft. (székhelye: 1133 Budapest, Váci út 76. 3. emelet; adószáma: 11861689-2-41);
9. PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. (székhelye: 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.; adószáma: 23343465-2-44);
10. Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zártkörűen működő Részvénytársaság (székhelye: 6500 Baja, Pásztor utca 32.; adószáma: 14470451-2-03);
11. Ex Ante Tanácsadó Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1025 Budapest, Vérhalom utca 33/a; adószáma:12951501-2-41);
12. EuroRaptor Tanácsadó Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1143 Budapest, Stefánia út 71. fszt. 1., adószáma:13418524-2-42)