Látogatóközpont kiállítás megvalósítása 2023

Mórahalom Városi Önkormányzat

Adásvétellel vegyes Vállalkozási szerződés - "Látogatóközpont kiállítás megvalósítása-Mórahalom” tárgyban
A kiállítás berendezésének tervezése és a teljesítéshez szükséges a eszközök leszállítása, beállítása, összeszerelése a teljesítés helyén, valamint a kiállítás működtetéséhez szükséges filmek, élmény elemek, szöveges tartalmak elkészítése.
Csak gyári új eszközök szállíthatók (nem használt, nem bemutató darab).
A teljesítést követően, a helyszíni sikeres átadás-átvételről készült jegyzőkönyv lezárásának napjától minimum 36 hónap teljes körű jótállást kell biztosítani az eszközökre (hosszabb idejű jótállás értékelési szempont).
A Gólyamenedékház Látogatóközpont kiállítóterében, a kör alakú előadóteremben, illetve a külső-, és belső tanösvényeken, modern és egyben kreatív eszközökkel a helyi növény-és állatvilág sokszínűségére szeretnénk felhívni a figyelmet. Interaktív, szórakoztató mégis oktató jelleggel kívánjuk prezentálni azokat a természeti jelenségeket, amelyek a különböző évszakokhoz köthetők. Célunk az, hogy egész éven át egyedi élményeket és értékeket közvetítsünk látogatóink számára.
Tematika:
1. A Körös-éri Tájvédelmi körzet és a Déli-Homokhátság HUKN20008 Natura 2000 területek ismertetése
2. Homoki erdők
3. Nyílt homoki gyepek
4. Zárt homoki gyepek
5. Láprétek
6. Lápok, mocsarak
7. Szikes tavak, szikes rétek
8. A térség fokozottan védett fajai (európai jelentőségű)
9. A homokhátsági tanya, tanyaudvar, gazdálkodási forma
10. Bivaly
11. Fehér gólya
12. Földikutya
13. Gólya Mentőközpont bemutatása (Látogatóközpont részét képező).
Részletes leírás a csatolt dokumentumokban.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-07-21. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-06-08.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-06-08 Ajánlati felhívás
2024-01-15 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-06-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Kiállítás, vásár és kongresszusszervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000160502023
Rövid leírás:
Adásvétellel vegyes Vállalkozási szerződés - "Látogatóközpont kiállítás megvalósítása-Mórahalom” tárgyban A kiállítás berendezésének tervezése és a teljesítéshez szükséges a eszközök leszállítása, beállítása, összeszerelése a teljesítés helyén, valamint a kiállítás működtetéséhez szükséges filmek, élmény elemek, szöveges tartalmak elkészítése. Csak gyári új eszközök szállíthatók (nem használt, nem bemutató darab). A teljesítést követően, a helyszíni sikeres átadás-átvételről készült jegyzőkönyv lezárásának napjától minimum 36 hónap teljes körű jótállást kell biztosítani az eszközökre (hosszabb idejű jótállás értékelési szempont). A Gólyamenedékház Látogatóközpont kiállítóterében, a kör alakú előadóteremben, illetve a külső-, és belső tanösvényeken, modern és egyben kreatív eszközökkel a helyi növény-és állatvilág sokszínűségére szeretnénk felhívni a figyelmet. Interaktív, szórakoztató mégis oktató jelleggel kívánjuk prezentálni azokat a természeti jelenségeket, amelyek a különböző évszakokhoz köthetők. Célunk az, hogy egész éven át egyedi élményeket és értékeket közvetítsünk látogatóink számára. Tematika: 1. A Körös-éri Tájvédelmi körzet és a Déli-Homokhátság HUKN20008 Natura 2000 területek ismertetése 2. Homoki erdők 3. Nyílt homoki gyepek 4. Zárt homoki gyepek 5. Láprétek 6. Lápok, mocsarak 7. Szikes tavak, szikes rétek 8. A térség fokozottan védett fajai (európai jelentőségű) 9. A homokhátsági tanya, tanyaudvar, gazdálkodási forma 10. Bivaly 11. Fehér gólya 12. Földikutya 13. Gólya Mentőközpont bemutatása (Látogatóközpont részét képező). Részletes leírás a csatolt dokumentumokban.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Kiállítás, vásár és kongresszusszervezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Kiállítási bútor 📦
Mozifilm- és videofilmgyártással kapcsolatos szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Csongrád 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Mórahalom Városi Önkormányzat
Postacím: Szentháromság Tér 1.
Postai irányítószám: 6782
Postai város: Mórahalom
Kapcsolat
Internetcím: http://www.morahalom.hu 🌏
E-mail: info@morahalom.hu 📧
Telefon: +36 62281022 📞
Fax: +36 62281039 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000160502023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000160502023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-06-08 📅
Benyújtási határidő: 2023-07-21 📅
Közzététel dátuma: 2023-06-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 112-351285
HL-S szám: 112
További információk
1. A kifizetés az alábbi pályázati forrásból történik, utófinanszírozással: Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz (KEHOP Plusz) keretén belül a 3. Környezet- és természetvédelem prioritásban meghirdetésre kerülő „Természetvédelmi beruházások - a külterületi zöldinfrastruktúra gerincét adó védett természeti területek és Natura 2000 területek, valamint a hozzájuk kötődő természeti és táji értékek megőrzését, kezelését és bemutatását célzó fejlesztések megvalósítására” című felhívásra benyújtásra kerülő támogatási kérelem. Támogatás intenzitása: 100,000% 2. FELTÉTELES KÖZBESZERZÉS Ajánlatkérő támogatási forrás elnyerésére fog benyújtani pályázatot jelen dokumentációban rögzített teljes műszaki tartalom és mennyiség beszerzésére. Erre tekintettel az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy a támogatás elnyerése feltételével köt szerződést, azaz a kivitelezés megrendelésére akkor kerül sor, ha a finanszírozást biztosító pályázati igény támogatást nyer, a Támogatási Szerződés hatályba lép (illetve a Támogatói okirat kiadásra kerül). Erre figyelemmel a Kbt. 53. § (6)-(7) bekezdése alapján eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha a támogatási igény elutasításra kerül vagy az igényeltnél kisebb összegen kerül elfogadásra. Amennyiben a pályázati felhívás előírja a feltételes szerződés meglétét, úgy szerződés megkötése esetén annak időbeli hatálya kezdete, azaz a hatálybalépését felfüggesztő feltétel a támogatási szerződés elnyerése, illetve egyéb forrás bevonásának sikere és a kivitelezés idejének projektzáráson belüli megvalósíthatósága (Kbt. 135. § (12) bekezdés). A feltételek beálltáról az ajánlatkérő az ajánlattevőt haladéktalanul értesíti. Abban a nem várt esetben, ha a támogatásról szóló döntés a szerződés aláírását követő 6 hónapon belül sem kerül kihirdetésre, úgy ez a feltétel semmissé válik, azaz a szerződés hatálybalépésére legfeljebb fél év áll rendelkezésre, ezt követően a felek szabadulnak a kötelemből 3. A II.2.7. pont részletezése: Az 1. feladatrészben meghatározott projekt előkészítés, vázlatterv és kiviteli terveket a nyertes ajánlattevőnek a szerződés hatálybalépését követő 3 hónapon belül kell teljesítenie, amely kötbérterhes határidő. A teljesítési időbe nem számít bele a megrendelő véleményezésére fordított idő, valamint a véleményezés alapján történő kiegészítésre, javításra a megrendelő által meghatározott teljesítési idő. A 2-9. feladatrészeket a tervek elfogadását követő 12 hónap alatt a felek által meghatározott ütemezés szerint kell úgy megvalósítani, hogy a 12. hónapot követően a teljes kiállítás beüzemelése, beállítása és készre jelentése történik (10. feladatrész), amelyre 3 hónapja van a nyertes ajánlattevőnek.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvétellel vegyes Vállalkozási szerződés - "Látogatóközpont kiállítás megvalósítása-Mórahalom” tárgyban
A kiállítás berendezésének tervezése és a teljesítéshez szükséges a eszközök leszállítása, beállítása, összeszerelése a teljesítés helyén, valamint a kiállítás működtetéséhez szükséges filmek, élmény elemek, szöveges tartalmak elkészítése.
Többet mutasson
+ még 18 Csak gyári új eszközök szállíthatók (nem használt, nem bemutató darab).
A teljesítést követően, a helyszíni sikeres átadás-átvételről készült jegyzőkönyv lezárásának napjától minimum 36 hónap teljes körű jótállást kell biztosítani az eszközökre (hosszabb idejű jótállás értékelési szempont).
Többet mutasson
A Gólyamenedékház Látogatóközpont kiállítóterében, a kör alakú előadóteremben, illetve a külső-, és belső tanösvényeken, modern és egyben kreatív eszközökkel a helyi növény-és állatvilág sokszínűségére szeretnénk felhívni a figyelmet. Interaktív, szórakoztató mégis oktató jelleggel kívánjuk prezentálni azokat a természeti jelenségeket, amelyek a különböző évszakokhoz köthetők. Célunk az, hogy egész éven át egyedi élményeket és értékeket közvetítsünk látogatóink számára.
Többet mutasson
Tematika:
1. A Körös-éri Tájvédelmi körzet és a Déli-Homokhátság HUKN20008 Natura 2000 területek ismertetése
2. Homoki erdők
3. Nyílt homoki gyepek
4. Zárt homoki gyepek
5. Láprétek
6. Lápok, mocsarak
7. Szikes tavak, szikes rétek
8. A térség fokozottan védett fajai (európai jelentőségű)
9. A homokhátsági tanya, tanyaudvar, gazdálkodási forma
10. Bivaly
11. Fehér gólya
12. Földikutya
13. Gólya Mentőközpont bemutatása (Látogatóközpont részét képező).
Részletes leírás a csatolt dokumentumokban.
Becsült összérték: 1 HUF 💰
A rész elnevezése: Kiállítás tervezése és megvalósítása
A rész száma: 1
Rövid leírás: Tételes feladatok:
1. feladarész
+ még 39 - projekt előkészítés 1 db
- vázlatterv 1 db
- kiviteli tervek 1 db
2. feladatrész
- Pilonok grafikai tervezése 90m2
- Komplex grafikai elemek tervezése 110 m2
- Egyszerű grafikai elemek tervezése 140 m2
- Infografika tervezése 90 m2
- Kiállítás világítás tervezés 1 db
3. feladatrész
Szöveges tartalmak:
- Magyar nyelv, korrektúra A kézhez kapott szakmai tartalom nyelvi lektorálása, korrektúrázása. 75000 karakter
- Angol fordítás, nyelvi korrektúra A magyar nyelvű tartalom angol nyelvre fordítása. 75000 karakter
- Szerb fordítás, nyelvi korrektúra A magyar nyelvű tartalom szerb nyelvre fordítása szakmai fordítóval. 75000 karakter
- Hangfelmondás, magyar A magyar nyelvű szöveg hangfelmondása. 75000 karakter
- Hangfelmondás, angol Az angol nyelvű szöveg angol nyelvű hangfelmondása. 75000 karakter
- Hangfelmondás, szerb A szerb nyelvű szöveg szerb nyelvű hangfelmondása. 75000 karakter
- Táblák UV álló, cserélhet táblák a külső tanösvényekre, A4 méretben. 70 db
4. feladatrész
- Mobil Guide; Mobil applikáció kép, szöveg, hang, AR tartalmak közvetítésére QR kód alapon. 1 db
5. feladatrész:
- AR tartalmak - Statikus AR tartalmak 20db
6. feladatrész:
- Padló matrica nyomtatás 70 m2
- Falgrafika nyomtatás 400 m2
7. feladatrész:
- Hangharang - Természeti hanghatások bemutatása akusztikai eszközökkel (hangszóró, hangharang belső kialakítása a hang irányítására), a látogatók a hangharang alatt egyedileg állítható hanghatásokat kapjon. 3db
Többet mutasson
- Terepasztal - A tanyaudvar szerkezetét bemutató 3D makett (3D szkenneléssel, modellezéssel, színes nyomtatással.) 1db
- 3D nyomtatott makettek - Demonstrációs célú, kipróbálható, megfogható makettek. 6db
- Futóhomok terepasztal - Demonstrációs célú sűrített levegős futóhomok szimulációs terepasztal. 1db
8. feladatrész:
- Gyerekjátékok 7 db
- Installációs elemek összeállítása 1 db
- Plexi installációs elemek a kiállítás teljes területén 100 m2
9. feladatrész:
- Kiállítás világítás eszköz
- Pilonok kialakítása, beszerelése
10. feladatrész
- Beállítás, beüzemelés
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 18 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP Plusz
További információk: 1. A kifizetés az alábbi pályázati forrásból történik, utófinanszírozással:
Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz (KEHOP Plusz) keretén belül a 3. Környezet- és természetvédelem prioritásban meghirdetésre kerülő „Természetvédelmi beruházások - a külterületi zöldinfrastruktúra gerincét adó védett természeti területek és Natura 2000 területek, valamint a hozzájuk kötődő természeti és táji értékek megőrzését, kezelését és bemutatását célzó fejlesztések megvalósítására” című felhívásra benyújtásra kerülő támogatási kérelem.
Többet mutasson
+ még 9 Támogatás intenzitása: 100,000%
2.
FELTÉTELES KÖZBESZERZÉS
Ajánlatkérő támogatási forrás elnyerésére fog benyújtani pályázatot jelen dokumentációban rögzített teljes műszaki tartalom és mennyiség beszerzésére.
Erre tekintettel az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy a támogatás elnyerése feltételével köt szerződést, azaz a kivitelezés megrendelésére akkor kerül sor, ha a finanszírozást biztosító pályázati igény támogatást nyer, a Támogatási Szerződés hatályba lép (illetve a Támogatói okirat kiadásra kerül). Erre figyelemmel a Kbt. 53. § (6)-(7) bekezdése alapján eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha a támogatási igény elutasításra kerül vagy az igényeltnél kisebb összegen kerül elfogadásra.
Többet mutasson
Amennyiben a pályázati felhívás előírja a feltételes szerződés meglétét, úgy szerződés megkötése esetén annak időbeli hatálya kezdete, azaz a hatálybalépését felfüggesztő feltétel a támogatási szerződés elnyerése, illetve egyéb forrás bevonásának sikere és a kivitelezés idejének projektzáráson belüli megvalósíthatósága (Kbt. 135. § (12) bekezdés). A feltételek beálltáról az ajánlatkérő az ajánlattevőt haladéktalanul értesíti.
Többet mutasson
Abban a nem várt esetben, ha a támogatásról szóló döntés a szerződés aláírását követő 6 hónapon belül sem kerül kihirdetésre, úgy ez a feltétel semmissé válik, azaz a szerződés hatálybalépésére legfeljebb fél év áll rendelkezésre, ezt követően a felek szabadulnak a kötelemből
Többet mutasson
3. A II.2.7. pont részletezése: Az 1. feladatrészben meghatározott projekt előkészítés, vázlatterv és kiviteli terveket a nyertes ajánlattevőnek a szerződés hatálybalépését követő 3 hónapon belül kell teljesítenie, amely kötbérterhes határidő. A teljesítési időbe nem számít bele a megrendelő véleményezésére fordított idő, valamint a véleményezés alapján történő kiegészítésre, javításra a megrendelő által meghatározott teljesítési idő.
Többet mutasson
A 2-9. feladatrészeket a tervek elfogadását követő 12 hónap alatt a felek által meghatározott ütemezés szerint kell úgy megvalósítani, hogy a 12. hónapot követően a teljes kiállítás beüzemelése, beállítása és készre jelentése történik (10. feladatrész), amelyre 3 hónapja van a nyertes ajánlattevőnek.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Filmek készítése
A rész száma: 2
Rövid leírás: A projekt általános leírása:
1. feladatrész
+ még 8 - Tervek elkészítése (természetfilm, animációs film, 360 fokos videó)
2. feladatrész:
Filmek
- Animációs film gyártás Animált oktatófilm, egyedi grafikai/2D/3D tervezéssel, animálással természeti (növény, állat) jelenségek demonstrálására. 10 perc (80% 3D - 20% 2D)
Többet mutasson
- Természetfilm gyártás Filmgyártás a KNP területén, 4K felbontás, drón/speciális kamerák/operatőri/hangmérnöki munkával. 60db 1-1,5 perces vágott filmetűdökkel
Többet mutasson
- Körpanoráma vetítés
- 360 fokos drónvideó Drónról forgatott, 360 fokos technológiával a gólya röptét követő felvétel. 2db 1 percesre vágott, nem interaktív felvételek a kiállítás tematikájához igazodva tájat, tájrészleteket mutatnak be madártávlatból
Többet mutasson
A részletes specifikációt az ajánlattételi dokumentáció melléklete tartalmazza.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz (KEHOP Plusz)
További információk: 3. A II.2.7. pont részletezése:
Az 1. feladatrészben meghatározott tervezési feladatot a nyertes ajánlattevőnek a szerződés hatálybalépését követő 2 hónapon belül kell teljesítenie, amely kötbérterhes határidő. A teljesítési időbe nem számít bele a megrendelő véleményezésére fordított idő, valamint a véleményezés alapján történő kiegészítésre, javításra a megrendelő által meghatározott teljesítési idő.
Többet mutasson
+ még 7 A 2. feladatrészt az alábbi ütemezésben kell teljesíteni
1. teljesítési ütem Tervek elkészítése (természetfilm, animációs film, 360 fokos videó) a szerződés hatálybalépését követő 3 hónapon belül
2. teljesítési ütem 15 db természetfilm elkészítése - a tervek elfogadását követő 3 hónapon belül
3. teljesítési ütem 15 db természetfilm, és 5 perc Animáció film, továbbá 1 db 360 fokos drónvideó elkészítése - - a tervek elfogadását követő 6 hónapon belül
4. teljesítési ütem 15 db természetfilm és 5 perc Animáció film elkészítése - - a tervek elfogadását követő 9 hónapon belül
5. teljesítési ütem 15 db természetfilm, továbbá 1 db 360 fokos drónvideó elkészítése - a tervek elfogadását követő 12 hónapon belül
Beüzemelés a 12. hónapot követően a teljes kiállítás beüzemelése, beállítása és készre jelentése történik (3. feladatrész), amelyre 3 hónapja van a nyertes ajánlattevőnek.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_6782_Mórahalom_külterület 0188/21. hrsz.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.
Többet mutasson
Igazolási mód:
+ még 16 Igazolási mód, a Kbt. és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet alapján:
Az ajánlattevőnek az ajánlata benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltésével kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében rögzített kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: formanyomtatvány) kitöltésére az EKR rendszerben van lehetőség.
Az ajánlattevő az EKR rendszerben az ajánlata összeállítása során kitölti az ajánlatkérő által kért módon az EKR rendszerben kiadott formanyomtatványt.
Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek tekintetében kitöltött külön formanyomtatványokat is benyújtja.
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike tekintetében külön formanyomtatványt kell kitölteni.
Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat, beleértve az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, a közös ajánlattevők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg, a Kbt. 41/A. § (5) bekezdése alapján, a Kbt. 35. § (2a) és a Kbt. 65. § (12) bekezdéseire is figyelemmel.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá és megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4) bekezdésének megfelelően, ajánlatkérő az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt megfelelő határidő tűzésével felhívja a kizáró okok, az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására.
Többet mutasson
Ha a felhívott ajánlattevő nem vagy az esetleges hiánypótlást, illetve felvilágosítás kérést követően sem megfelelően nyújtja be az igazolásokat (ideértve azt is, ha az igazolás nem támasztja alá az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat tartalmát, vagy azzal ellentétes), az ajánlatkérő ezen ajánlattevő ajánlatának figyelmen kívül hagyásával az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt hívja fel az igazolások benyújtására.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntésben csak olyan ajánlattevőt nevezhet meg nyertes ajánlattevőként, aki az alkalmassági követelmények, a kizáró okok tekintetében az e törvényben és a külön jogszabályban foglaltak szerint előírt igazolási kötelezettségének eleget tett.
Többet mutasson
A Magyarországon letelepedett ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező esetében a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő a Kbt. 62. §-a tekintetében a 321/2015. ((X. 30.) Korm. rendelet 8. § szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve az itt előírtak szerint köteles ellenőrizni a kizáró okok hiányát.
Többet mutasson
A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező esetében az ajánlatkérő a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a Kbt. 62. §-a tekintetében a 321/2015. ((X. 30.) Korm. rendelet 10. § szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve az itt előírtak szerint köteles ellenőrizni a kizáró okok hiányát.
Többet mutasson
A kizáró okok igazolása körében az ajánlattevők kötelesek figyelembe venni a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. §, 12-16. § és 18. §-ában foglaltakat.
Többet mutasson
Ajánlatkérő az eljárásból kizárja azt az ajánlattevőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
M/1. Mutassa be legalább 1 fő szakemberét, a szakember által aláírt önéletrajza és a végzettségét igazoló dokumentum egyszerű másolatának csatolásával, akit a kiállítás eszközeinek szállításához, a kiállítótér berendezésének teljesítésébe be kíván vonni. /321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) b)/. Csatolja a szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, mely szerint az ajánlattevő nyertessége esetén kész dolgozni és nincs olyan más kötelezettsége, amely ezen vállalását akadályozná
Többet mutasson
Figyelem! Amennyiben a bemutatott szakember az ajánlattevő munkavállalója vagy tagja, vagy cégvezetője, úgy az igazolás az ajánlattevő saját igazolásának számít.
Többet mutasson
+ még 5
Amennyiben a bemutatott szakember munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatott (megbízási szerződéssel esetileg vagy állandóan foglalkoztatott vagy foglalkoztatni kívánt), úgy a szakember alvállalkozónak minősül a dokumentációban részletezettek szerint, mivel a bemutatott szakembereknek kell részt venni a teljesítésben.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek és a részükre adott esetben kapacitást nyújtó szervezeteknek a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 1. § (1) bekezdésének és II. Fejezetében (5. § (1) bekezdés) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolniuk, hogy megfelelnek az alkalmassági követelménynek, azzal, hogy Ajánlatkérő elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelmények előzetes igazolása kapcsán az EEKD IV. Rész „alfa” szakasz (az összes kiválasztási szempont általános jelzése) kitöltésével.
Többet mutasson
Az alkalmasság körében esetlegesen már az ajánlatban benyújtott igazolásokat és a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti igazolásokat a 69. § (2) bekezdés szerinti bírálat során figyelmen kívül hagyhatja ajánlatkérő, azok bírálata a 69. § (4) bekezdés szerint felhívott ajánlattevő esetében fog megtörténni a 69. § (5)-(14) bekezdések szerint. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, továbbá a Kbt. 65. § (7), (9)-(11) bekezdése szerinti szervezetek (személyek) bevonására lehetőség van.
Többet mutasson
Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 65. § (10) bekezdésében foglaltakat.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): az 1.RÉSZ esetében:
M/1-1. kiállításszervezési és/vagy kiállítás tervezési és/vagy tematikus kiállítóterek kialakítása, kiállítás megvalósítása és/vagy ennek irányítása körében legalább 6 hónapos tapasztalattal. A 6 hónapos tapasztalati idő igazolása megállapítható, ha az önéletrajz alapján a szakember legalább 6 hó időszakban dolgozott olyan munkakörben, ahol a feladatai közé tartozott kiállításszervezés/tervezés és/vagy tematikus kiállítóterek kialakítása, kiállítás megvalósítása és/vagy ezen munkafolyamatok irányítása.
Többet mutasson
+ még 7 M/1-2. AR tartalomfejlesztési tapasztalattal
M/1-3. világítás és/vagy fénytervezési tapasztalattal
Ajánlatkérő az alkalmasság körében olyan tematikus kiállításokat fogad el, amelyek alapvetően koncepciózusan válogatott tárgycsoportokat mutatnak be, a tárgycsoportokhoz kapcsolódó információ szöveges megadása mellett.
Többet mutasson
a 2.RÉSZ esetében
M/1. film és/vagy animációsfilm rendezői tapasztalattal, amely minimum 1 perc forgatott filmre és legalább 5 perc 3D film készítésére vonatkozik
Az előírt tapasztalat egymástól függetlenül, több munka/szakmai tapasztalat bemutatásával is igazolható.
Az adott szakember több vagy akár az összes alkalmassági előírást is egy személyben igazolhatja.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
1.Előlegfizetés:Az ajánlatkérő igény esetén előleget fizet, az előleg mértéke a szerződésben foglalt nettó ellenszolgáltatás 30%-ának megfelelő összeg, a Kbt. 135. § (8) bekezdése alapján.
Többet mutasson
Az előleg 5% mértékére ajánlatkérő nem ír elő biztosíték nyújtási kötelezettséget, azonban az ajánlattevő a szerződésben foglalt nettó ellenérték 5%-a és a folyósított előleg összegének megfelelő mértékben előleg-visszafizetési biztosítékot köteles nyújtani.
Többet mutasson
+ még 21 2. Számlázás, fizetési folyamat:
Az 1. rész esetében minden feladatrész teljesítését követően az adott feladatrészre meghatározott ellenérték 90%-a fizethető ki (max 9 db részszámla), majd a 10. feladatrész teljesítése után, a sikeres átadás-átvételt követően számlázható a teljes ellenértékből fennmaradó 10%, így a teljes 100% kifizetésre kerül.
Többet mutasson
A 2. ész esetében az alábbi számlázási ütemezés lehetséges:
1. részszámla Tervek elkészítése (természetfilm, animációs film, 360 fokos videó) 15 db természetfilm elkészítését követően az ajánlata szerint ezen faladatokra meghatározott ellenérték 90%-a fizethető ki,
Többet mutasson
2. részszámla 15 db természetfilm, és 5 perc Animáció film, továbbá 1 db 360 fokos drónvideó elkészítését követően az ajánlata szerint ezen faladatokra meghatározott ellenérték 90%-a fizethető ki,
Többet mutasson
3. részszámla 15 db természetfilm és 5 perc Animáció film elkészítését követően az ajánlata szerint ezen faladatokra meghatározott ellenérték 90%-a fizethető ki,
Többet mutasson
4. részszámla 15 db természetfilm, továbbá 1 db 360 fokos drónvideó elkészítését követően az ajánlata szerint ezen faladatokra meghatározott ellenérték 90%-a fizethető ki,
Többet mutasson
Végszámla Beüzemelés a 3. feladatrész teljesítése után, a sikeres átadás-átvételt követően számlázható a teljes ellenértékből fennmaradó 10%, így a teljes 100% kifizetésre kerül.
Többet mutasson
3. Késedelmi kötbér: A szerződésben rögzített alább felsorolt, részhatáridőhöz kötött szolgáltatások, valamint a véghatáridő késedelmes teljesítés esetén, ha az olyan okból következett be, amelyért az Eladó felelős, kötbért köteles fizetni a Vevőnek. Késedelmes teljesítés a határidőt követő teljesítés.
Többet mutasson
A kötbér akkor is jár, ha a Vevőnek kára nem merült fel. A véghatáridő tekintetében késedelmi kötbér mértéke a teljes nettó ellenérték napi 0,5%-a, de legfeljebb a teljes nettó ellenérték 10%-a. A kötbérmaximum elérését követően a Megrendelő a szerződést felmondhatja.
Többet mutasson
RÉSZHATÁRIDŐK kötbérterhes előírása:
1.RÉSZ:
1. feladarész
- projekt előkészítés
- vázlatterv
- kiviteli tervek
2.RÉSZ:
1. feladatrész
- Tervek elkészítése (természetfilm, animációs film, 360 fokos videó)
Amennyiben az ajánlattevő az előzetes jóváhagyásra történő beadásra vagy az esetleges hiányok/hibák kijavítására vonatkozóan előírt teljesítési részhatáridő tekintetében késedelembe esik, úgy a késedelemmel érintett részfeladat nettó ellenérték alapján számított napi 1%-a, de legfeljebb a teljes nettó ellenérték 15%-a késedelmi kötbérfizetésre köteles.
Többet mutasson
Meghiúsulási kötbér: Az Eladó, az olyan okból történő meghiúsulás vagy nemteljesítés esetére, amelyért felelős, a teljes nettó ellenérték 20%-a mértékű meghiúsulási kötbért köteles fizetni.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 09:45
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-07-21 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:45
Hely: Az ajánlatok bontása az EKR
rendszerben történik a 424/2017. (XII. 19.) Korm rendelet 15. §
rendelkezései szerint.
További információk: A Kbt. 68. § (1b) szerint.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Többlet jótállás ideje 36 hó + …….. hó (min. 0 hó max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár (súlyozás): 95
Minőségi kritérium (név): Átadja-e a filmek, animációs filmek és a drónfelvételek forgatáskor készült összes felvételének a megrendelő részére igen/nem

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15726731206
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Nógrádi Zoltán
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000160502023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Az ajánlatkérő térítésmentesen, teljes terjedelmében közvetlenül elektronikus úton bocsátja
a közbeszerzési dokumentumokat az Ajánlattevők rendelkezésére a felhívás megjelenésének napjától a https://ekr.gov.hu/ címen.
+ még 22
Az eljárásban részvétel feltétele, az oldalon történő regisztráció és a közbeszerzési anyag letöltése, továbbá az ajánlat EKR
rendszerben történő összeállítása és benyújtása.
2. Értékelési szempont: Az ajánlatkérő a legjobb ár érték arány szempontja alapján legkedvezőbb ajánlatot hirdeti nyertesnek. Értékelés módszere: az ár esetében fordított arányosítás, a jótállás esetében egyenes arányosítás, a 2. részben abszolút értékelési módszer a filmek forgatott felvételeinek átadása szempont esetében. Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10.
Többet mutasson
3. Hiánypótlás 71. § (6) alapján biztosított
4. Az ajánlattevő csatolja az ajánlatban aláíró személy 2006. évi V. törvény 9. § (1) szerinti aláírási címpéldányát/aláírás-mintáját. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a 321/2015. (X.30) Korm.rend. 13. §-a is irányadó. Nemleges nyilatkozat csatolása is kötelező adott esetben. Nem MAGYARORSZÁGon letelepedett gazdasági szereplők esetében kérjük csatolni az Ajánlattevő cégkivonatát és annak magyar nyelvű fordítását, mivel esetükben ajánlatkérő nem tudja ellenőrizni a cégjegyzék-adatokat a céginformációs szolgálattól lekérhető cégkivonatból.
Többet mutasson
5. Amennyiben több ajánlattevő közösen nyújt be ajánlatot (közös ajánlattevők), akkor ezt az EEKD-ban (formanyomtatvány) jelezni szükséges,
továbbá az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat, beleértve az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé
Többet mutasson
egyetemlegesen felelnek.
6. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő Kbt. 66.§ (6) a) és b) pontja szerinti, nyilatkozatát, nemleges tartalommal is, továbbá a Kbt. 67. § (4), és Kbt. 66. § (2) szerinti nyilatkozatokat.
Többet mutasson
7. Az ajánlat elkészítése során, amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben eletronikus űrlapként rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az
elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Azon dokumentumok, amelyek tekintetében az EKR rendszerben
nem áll rendelkezésre elektronikus űrlap vagy nem a kiírás szerinti tartalommal,ajánlatkérő a papír alapú dokumentum egyszerű
elektronikus, pdf vagy jpg formátumú másolatának csatolását írja elő.
8. Az alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevői jegyzékbe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak
Többet mutasson
9. Az eljárásban Dr. Nagymihály Tamás FAKSZ jár el,lajstromszám: 00014, cím: 6722 Szeged, Gogol u. 6., tel:+36 209648886, e-mail: nagymihaly.tamas@gmail.com Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésének megfelelően az
Többet mutasson
eljárásban érdekelt gazdasági szereplők az EKR rendszeren keresztül kérhetnek kiegészítő tájékoztatást.
10. A IV.2.6) pontban az "2 hónap" a Kbt. 81. § (11) bekezdése alapján 60 napnak felel meg.
11. A fenti II.1.5). és a II.2.6) pontokban a becsült érték megadása csak a TED felé való továbbítás érdekében történt.
12. Az ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását az eljárásban.
13. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (6) bekezdésének megfelelően tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 75. § (2) e) pontját alkalmazza az eljárásban.
14. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdését.
15. Ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosítékhoz köti az 1.RÉSZ esetében 1 000 000,-Ft összegben, a 2.RÉSZ esetében 500 000,-Ft összegben , amelyet a Kbt. 54. § (1)-(2) bekezdés szerint kell rendelkezésre bocsátani az ajánlat benyújtásával egy időben. Közös ajánlattétel esetén, a Kbt. 35. § (5) bekezdése alapján elegendő egyszer rendelkezésre bocsátani. Készpénzbefizetés esetén kedvezményezett: Mórahalom Városi Önkormányzat, számlaszám: OTP 11735115-15354477, közlemény: ajánlati biztosíték EKR001609842023. A biztosíték nem válik a megkötött szerződést megerősítő mellékkötelezettséggé, annak visszafizetésére a Kbt. 54. § (5) bekezdés b) pontja vonatkozik.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § (1)(12) bekezdés szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 112-351285 (2023-06-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Látogatóközpont kiállítás megvalósítása 2023
Hivatkozási szám: EKR000160502023
Rövid leírás:
Adásvétellel vegyes Vállalkozási szerződés - "Látogatóközpont kiállítás megvalósítása-Mórahalom” tárgyban A kiállítás berendezésének tervezése és a teljesítéshez szükséges a eszközök leszállítása, beállítása, összeszerelése a teljesítés helyén, valamint a kiállítás működtetéséhez szükséges filmek, élmény elemek, szöveges tartalmak elkészítése. Csak gyári új eszközök szállíthatók (nem használt, nem bemutató darab). A teljesítést követően, a helyszíni sikeres átadás-átvételről készült jegyzőkönyv lezárásának napjától minimum 36 hónap teljes körű jótállást kell biztosítani az eszközökre (hosszabb idejű jótállás értékelési szempont). A Gólyamenedékház Látogatóközpont kiállítóterében, a kör alakú előadóteremben, illetve a külső-, és belső tanösvényeken, modern és egyben kreatív eszközökkel a helyi növény-és állatvilág sokszínűségére szeretnénk felhívni a figyelmet. Interaktív, szórakoztató mégis oktató jelleggel kívánjuk prezentálni azokat a természeti jelenségeket, amelyek a különböző évszakokhoz köthetők. Célunk az, hogy egész éven át egyedi élményeket és értékeket közvetítsünk látogatóink számára. Tematika: 1. A Körös-éri Tájvédelmi körzet és a Déli-Homokhátság HUKN20008 Natura 2000 területek ismertetése 2. Homoki erdők 3. Nyílt homoki gyepek 4. Zárt homoki gyepek 5. Láprétek 6. Lápok, mocsarak 7. Szikes tavak, szikes rétek 8. A térség fokozottan védett fajai (európai jelentőségű) 9. A homokhátsági tanya, tanyaudvar, gazdálkodási forma 10. Bivaly 11. Fehér gólya 12. Földikutya 13. Gólya Mentőközpont bemutatása (Látogatóközpont részét képező). Részletes leírás a csatolt dokumentumokban.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Kiállítás, vásár és kongresszusszervezési szolgáltatások 📦
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 135 223 500 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik

1️⃣
Belső azonosító: EKR000160502023/1
Cím: Kiállítás tervezése és megvalósítása
Becsült érték héa nélkül: 137 119 718 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Adásvétellel vegyes Vállalkozási szerződés - "Látogatóközpont kiállítás megvalósítása-Mórahalom” tárgyban A kiállítás berendezésének tervezése és a teljesítéshez szükséges a eszközök leszállítása, beállítása, összeszerelése a teljesítés helyén, valamint a kiállítás működtetéséhez szükséges filmek, élmény elemek, szöveges tartalmak elkészítése. Csak gyári új eszközök szállíthatók (nem használt, nem bemutató darab). A teljesítést követően, a helyszíni sikeres átadás-átvételről készült jegyzőkönyv lezárásának napjától minimum 36 hónap teljes körű jótállást kell biztosítani az eszközökre (hosszabb idejű jótállás értékelési szempont). A Gólyamenedékház Látogatóközpont kiállítóterében, a kör alakú előadóteremben, illetve a külső-, és belső tanösvényeken, modern és egyben kreatív eszközökkel a helyi növény-és állatvilág sokszínűségére szeretnénk felhívni a figyelmet. Interaktív, szórakoztató mégis oktató jelleggel kívánjuk prezentálni azokat a természeti jelenségeket, amelyek a különböző évszakokhoz köthetők. Célunk az, hogy egész éven át egyedi élményeket és értékeket közvetítsünk látogatóink számára. Tematika: 1. A Körös-éri Tájvédelmi körzet és a Déli-Homokhátság HUKN20008 Natura 2000 területek ismertetése 2. Homoki erdők 3. Nyílt homoki gyepek 4. Zárt homoki gyepek 5. Láprétek 6. Lápok, mocsarak 7. Szikes tavak, szikes rétek 8. A térség fokozottan védett fajai (európai jelentőségű) 9. A homokhátsági tanya, tanyaudvar, gazdálkodási forma 10. Bivaly 11. Fehér gólya 12. Földikutya 13. Gólya Mentőközpont bemutatása (Látogatóközpont részét képező). Tételes feladatok: 1. feladarész • projekt előkészítés 1 db • vázlatterv 1 db • kiviteli tervek 1 db 2. feladatrész • Pilonok grafikai tervezése 90m2 • Komplex grafikai elemek tervezése 110 m2 • Egyszerű grafikai elemek tervezése 140 m2 • Infografika tervezése 90 m2 • Kiállítás világítás tervezés 1 db 3. feladatrész Szöveges tartalmak: • Magyar nyelv, korrektúra A kézhez kapott szakmai tartalom nyelvi lektorálása, korrektúrázása. 75000 karakter • Angol fordítás, nyelvi korrektúra A magyar nyelvű tartalom angol nyelvre fordítása. 75000 karakter • Szerb fordítás, nyelvi korrektúra A magyar nyelvű tartalom szerb nyelvre fordítása szakmai fordítóval. 75000 karakter • Hangfelmondás, magyar A magyar nyelvű szöveg hangfelmondása. 75000 karakter • Hangfelmondás, angol Az angol nyelvű szöveg angol nyelvű hangfelmondása. 75000 karakter • Hangfelmondás, szerb A szerb nyelvű szöveg szerb nyelvű hangfelmondása. 75000 karakter • Táblák UV álló, cserélhet táblák a külső tanösvényekre, A4 méretben. 70 db 4. feladatrész • Mobil Guide; Mobil applikáció kép, szöveg, hang, AR tartalmak közvetítésére QR kód alapon. 1 db 5. feladatrész: • AR tartalmak - Statikus AR tartalmak 20db 6. feladatrész: • Padló matrica nyomtatás 70 m2 • Falgrafika nyomtatás 400 m2 7. feladatrész: • Hangharang - Természeti hanghatások bemutatása akusztikai eszközökkel (hangszóró, hangharang belső kialakítása a hang irányítására), a látogatók a hangharang alatt egyedileg állítható hanghatásokat kapjon. 3db • Terepasztal - A tanyaudvar szerkezetét bemutató 3D makett (3D szkenneléssel, modellezéssel, színes nyomtatással.) 1db • 3D nyomtatott makettek - Demonstrációs célú, kipróbálható, megfogható makettek. 6db • Futóhomok terepasztal - Demonstrációs célú sűrített levegős futóhomok szimulációs terepasztal. 1db 8. feladatrész: • Gyerekjátékok 7 db • Installációs elemek összeállítása 1 db • Plexi installációs elemek a kiállítás teljes területén 100 m2 9. feladatrész: • Kiállítás világítás eszköz • Pilonok kialakítása, beszerelése 10. feladatrész • Beállítás, beüzemelés
Többet mutasson
További információk:
1. A kifizetés az alábbi pályázati forrásból történik, utófinanszírozással: Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz (KEHOP Plusz) keretén belül a 3. Környezet- és természetvédelem prioritásban meghirdetésre kerülő „Természetvédelmi beruházások – a külterületi zöldinfrastruktúra gerincét adó védett természeti területek és Natura 2000 területek, valamint a hozzájuk kötődő természeti és táji értékek megőrzését, kezelését és bemutatását célzó fejlesztések megvalósítására” című felhívásra benyújtásra kerülő támogatási kérelem. Támogatás intenzitása: 100,000% 2. FELTÉTELES KÖZBESZERZÉS Ajánlatkérő támogatási forrás elnyerésére fog benyújtani pályázatot jelen dokumentációban rögzített teljes műszaki tartalom és mennyiség beszerzésére. Erre tekintettel az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy a támogatás elnyerése feltételével köt szerződést, azaz a kivitelezés megrendelésére akkor kerül sor, ha a finanszírozást biztosító pályázati igény támogatást nyer, a Támogatási Szerződés hatályba lép (illetve a Támogatói okirat kiadásra kerül). Erre figyelemmel a Kbt. 53. § (6)-(7) bekezdése alapján eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha a támogatási igény elutasításra kerül vagy az igényeltnél kisebb összegen kerül elfogadásra. Amennyiben a pályázati felhívás előírja a feltételes szerződés meglétét, úgy szerződés megkötése esetén annak időbeli hatálya kezdete, azaz a hatálybalépését felfüggesztő feltétel a támogatási szerződés elnyerése, illetve egyéb forrás bevonásának sikere és a kivitelezés idejének projektzáráson belüli megvalósíthatósága (Kbt. 135. § (12) bekezdés). A feltételek beálltáról az ajánlatkérő az ajánlattevőt haladéktalanul értesíti. Abban a nem várt esetben, ha a támogatásról szóló döntés a szerződés aláírását követő 6 hónapon belül sem kerül kihirdetésre, úgy ez a feltétel semmissé válik, azaz a szerződés hatálybalépésére legfeljebb fél év áll rendelkezésre, ezt követően a felek szabadulnak a kötelemből
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Kiállítás, vásár és kongresszusszervezési szolgáltatások 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
6782_Mórahalom_külterület 0188/21. hrsz. II.2.4)
Irányítószám: 6782
Város: Mórahalom
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Csongrád 🏙️
Időtartam: 18 hónap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Többlet jótállás ideje 36 hó + …….. hó (min. 0 hó max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár
Ár (súlyozás): 95
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
1. Mindösszesen nettó ajánlati ár Értékelési módszer: Az ajánlatkérő számára legelőnyösebb ajánlat kap 10 pontot, míg a többi ajánlat pontértéke a legjobbhoz arányosítva kerül meghatározásra, fordított arányosítás alkalmazásával (KH útmutatója KÉ 2020. évi 60. szám; 2020.03.25.): P=Alegjobb/Avizsgált X (Pmax-Pmin)+Pmin ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme 2. Többlet jótállás ideje 36 hó + …….. hó (min. 0 hó max. 24 hónap) Súlyszám: 5 Értékelési módszer: Az ajánlatkérő számára legelőnyösebb ajánlat kap 10 pontot, míg a többi ajánlat pontértéke a legjobbhoz arányosítva kerül meghatározásra, egyenes arányosítás alkalmazásával: (a KH weboldalán elérhető Miniszterelnökségi útmutató alapján): Pvizsgált=(Avizsgált-Alegkedvezőtlenebb)/(Alegkedvezőbb-Alegkedvezőtlenebb) X (Pmax-Pmin) ahol Pvizsgált: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa A legkedvezőbb: Ajánlatkérő által a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőbb érték, amire a maximális pontszámot adja A legkedvezőtlenebb: Ajánlatkérő által a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőtlenebb érték, amire a minimális pontszámot adja A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR000160502023/2
Cím: Filmek készítése
Becsült érték héa nélkül: 67 303 260 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Adásvétellel vegyes Vállalkozási szerződés - "Látogatóközpont kiállítás megvalósítása-Mórahalom” tárgyban A projekt általános leírása: A Gólyamenedékház Látogatóközpont kiállítóterében, a kör alakú előadóteremben, illetve a külső-, és belső tanösvényeken, modern és egyben kreatív eszközökkel a helyi növény-és állatvilág sokszínűségére szeretnénk felhívni a figyelmet. Interaktív, szórakoztató mégis oktató jelleggel kívánjuk prezentálni azokat a természeti jelenségeket, amelyek a különböző évszakokhoz köthetők. Célunk az, hogy egész éven át egyedi élményeket és értékeket közvetítsünk látogatóink számára. Tematika: 1. A Körös-éri Tájvédelmi körzet és a Déli-Homokhátság HUKN20008 Natura 2000 területek ismertetése 2. Homoki erdők 3. Nyílt homoki gyepek 4. Zárt homoki gyepek 5. Láprétek 6. Lápok, mocsarak 7. Szikes tavak, szikes rétek 8. A térség fokozottan védett fajai (európai jelentőségű) 9. A homokhátsági tanya, tanyaudvar, gazdálkodási forma 10. Bivaly 11. Fehér gólya 12. Földikutya 13. Gólya Mentőközpont bemutatása (Látogatóközpont részét képező). 1. feladatrész • Tervek elkészítése (természetfilm, animációs film, 360 fokos videó) 2. feladatrész: Filmek • Animációs film gyártás Animált oktatófilm, egyedi grafikai/2D/3D tervezéssel, animálással természeti (növény, állat) jelenségek demonstrálására. 10 perc (80% 3D – 20% 2D) • Természetfilm gyártás Filmgyártás a KNP területén, 4K felbontás, drón/speciális kamerák/operatőri/hangmérnöki munkával. 60db 1-1,5 perces vágott filmetűdökkel • Körpanoráma vetítés • 360 fokos drónvideó Drónról forgatott, 360 fokos technológiával a gólya röptét követő felvétel. 2db 1 percesre vágott, nem interaktív felvételek a kiállítás tematikájához igazodva tájat, tájrészleteket mutatnak be madártávlatból 3. feladatrész • Beállítás, beüzemelés A részletes specifikációt az ajánlattételi dokumentáció melléklete tartalmazza.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Mozifilm- és videofilmgyártással kapcsolatos szolgáltatások 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 6782 Mórahalom, külterület 0188/21. hrsz.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Átadja-e a filmek, animációs filmek és a drónfelvételek forgatáskor készült összes felvételének a megrendelő részére igen/nem
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
1. Mindösszesen nettó ajánlati ár Súlyszám: 95 Értékelési módszer: Az ajánlatkérő számára legelőnyösebb ajánlat kap 10 pontot, míg a többi ajánlat pontértéke a legjobbhoz arányosítva kerül meghatározásra, fordított arányosítás alkalmazásával (KH útmutatója KÉ 2020. évi 60. szám; 2020.03.25.): P=Alegjobb/Avizsgált X (Pmax-Pmin)+Pmin ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme 2. Átadja-e a filmek, animációs filmek és a drónfelvételek forgatáskor készült összes felvételének a megrendelő részére igen/nem Súlyszám: 5 Értékelési módszer: Abszolút értékelési módszer, igen válasz 10 pont, nem válasz 0 pont.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: legjobb ár-érték arány
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-01-05 📅
Cím: Vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000160502023 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 172 389 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója: EKR000160502023/4818
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: REKO-TEAM Mérnökiroda Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11757809243
Postacím: Rőf Utca 9-13
Postai irányítószám: 1113
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: laszlo.pere@pixxelcube.com 📧
Telefon: +36 203578733 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 123 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000160502023/4866
A vállalkozó neve és címe
Név: Printer Farm Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25772283213
Postacím: Dózsa György Utca 11
Postai irányítószám: 2724
Postai város: Újlengyel
Régió: Pest 🏙️
E-mail: printerfarm@protonmail.com 📧
Telefon: +36 703166289 📞
URL: https://basiliskus3d.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 84 223 500 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000160502023/4914
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda
A vállalkozó neve és címe
Név: Monguz Információtechnológiai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14206003206
Postacím: Páncél Köz 25-27
Postai irányítószám: 6726
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád 🏙️
E-mail: sales@monguz.hu 📧
Telefon: +36 209926467 📞
URL: https://www.qulto.eu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Név: Villa Inferior Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12938995206
Postacím: Gyep Sor 14
Postai irányítószám: 6782
Postai város: Mórahalom
E-mail: villainfe@gmail.com 📧
Telefon: +36 208232920 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 95 010 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000160502023/4930
A vállalkozó neve és címe
Név: Zengo Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13748742206
Postacím: Szent István Tér 10.
Postai irányítószám: 6721
E-mail: kozbeszerzes@zengo.eu 📧
Telefon: +36 304062000 📞

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 77 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000160502023/4810
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés/tétel teljes értéke: 112 400 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000160502023/4826
A szerződés/tétel teljes értéke: 64 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000160502023/4834
A szerződés/tétel teljes értéke: 51 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000160502023/4874
A szerződés/tétel teljes értéke: 21 200 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000160502023/5042
A vállalkozó neve és címe
Név: KŐRÖS-PARTY Általános Szolgáltató és Kereskedő Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11805593202
Postacím: Böck János Utca 35.
Postai irányítószám: 7625
Postai város: Pécs
Régió: Baranya 🏙️
E-mail: korospartykft@gmail.com 📧
Telefon: +36 302781368 📞

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Mórahalom Városi Önkormányzat
Nemzeti nyilvántartási szám: 15726731206
Postacím: Szentháromság Tér 1.
Postai irányítószám: 6782
Postai város: Mórahalom
Régió: Csongrád 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Nógrádi Zoltán
E-mail: info@morahalom.hu 📧
Telefon: +36 62281022 📞
Fax: +36 62281039 📠
URL: https://www.morahalom.hu 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások

Kiegészítő információk
További információk
1. Az Összegezés megküldésének napja: 2023.12.06. 2. Az ajánlattevők: 1. RÉSZ: Kiállítás tervezése és megvalósítása (installációk, Mobile App és Augmented Reality, 3D nyomtatott elemek, szöveges feladatok) 1. Ajánlattevő neve: REKO-TEAM Mérnökiroda Kft. (asz.: 11757809-2-43) Székhelye: 1113 Budapest Rőf Utca 9-13 2. Ajánlattevő neve: Monguz Információtechnológiai Kft. ((asz.: 14206003-2-06) Székhelye: 6726 Szeged Páncél Köz 25-27 3. Ajánlattevő neve: Printer Farm Kft. (asz.: 25772283-2-13) Székhelye: 2724 Újlengyel Dózsa György Utca 11 4. Ajánlattevő neve: Zengo Kft. (asz.: 13748742-2-06) Székhelye: 6721 Szeged Szent István Tér 10. 2. RÉSZ: Filmek készítése 1. Ajánlattevő neve: REKO-TEAM Mérnökiroda Kft. Székhelye: 1113 Budapest Rőf Utca 9-13 2. Ajánlattevő neve: KŐRÖS-PARTY Kft. (asz: 11805593-2-02 Székhelye: 7625 Pécs Böck János Utca 35. 3. Ajánlattevő neve: Monguz Információtechnológiai Kft. (asz.: 14206003-2-06) Székhelye: 6726 Szeged Páncél Köz 25-27 4. Ajánlattevő neve: Printer Farm Kft. (asz.: 25772283-2-13) Székhelye: 2724 Újlengyel Dózsa György Utca 11 5. Ajánlattevő neve: Zengo Kft. (asz.: 13748742-2-06) Székhelye: 6721 Szeged Szent István Tér 10.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 18979536-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 18979536-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § (1)(12) bekezdés szerint.
Forrás: OJS 2024/S 011-029637 (2024-01-15)